2019 szeptemberében jelent meg a HVG-ORAC Kiadó gondozásában magyar nyelven Sajó András és Uitz Renáta könyve, amely - tisztelegve Friedrich Hayek munkássága előtt[1] - "A szabadság alkotmánya. Bevezetés a jogi alkotmányosságba" címet viseli.[2] A kötet eredetileg az Oxford University Pressnél angol nyelven látott napvilágot két éve, 2017 októberében.[3] Az angol nyelvű változat megjelenésekor Sajó András az Emberi Jogok Európai Bíróságának magyar tagja, a New York University Law School vendégprofesszora, jelenleg is a Central European University professzora és a Harvard Law School vendégprofesszora, Uitz Renáta pedig az összehasonlító alkotmányjog professzora, a Central European University Jogi Tanszékének vezetője.
A kötet előzményeként a szerzők Sajó András: "Az önkorlátozó hatalom" (1995) c. művét jelölik meg, érdemes idézni a két évtizeddel ezelőtti előszóból: "Ez a könyv az alkotmányos elvekből adódó követelményrendszerrel foglalkozik, ezzel szembesíti a meglevő rendszert. Az alkotmányosság kissé régimódian és monomániásan azt kérdezi, hogy egy adott államberendezési, szabályozási megoldás megakadályozza-e a szabadság korlátozását. Nem egy saját ízlésem szerinti új alkotmányra akarom rábeszélni az olvasót, csak mások választását szeretném megkönnyíteni. Ahol mégsem tudom megállni és javaslatokkal próbálkozom, ott elfogultságaimra felhívom majd a figyelmet. Az alkotmányos lehetőségek megismerése esetén az új alkotmány társadalmi elfogadtatása, az azzal kapcsolatos választások tudatosak lehetnek."[4] Amikor ez a szöveg született, akkor még az alkotmányosság konjunktúrájának időszakát éltük - hazai viszonylatban is.
Az új könyv nyitómondata ehhez képest: "A gyanakvás legyen az alkotmányosság híveinek első kötelessége!"[5]
"A szabadság alkotmánya" nem egyszerűen összegzi az 1995 óta eltelt közel negyedszázad tapasztalatait, hanem arra helyezi a hangsúlyt, mi a tétje az alkotmányosság körüli küzdelmeknek, mégpedig recesszió, sőt "constitutional backlash" idején. A könyv új áttekintést ad az alkotmányosság eszmetörténetéről és az alkotmányosságnak a demokrácia fenntartásában játszott objektív szerepéről. Teszi ezt olyan korban, amikor az alkotmányosságot és annak építőköveit: a hatalommegosztást, a jogállamiságot, az emberi jogok tiszteletét egyre több támadás éri, amikor populista vezetők és az autoriter hatalomgyakorlás vagy az illiberalizmus elkötelezettjei ezeket az értékeket változatos okokból - a biztonság vagy az identitás védelmére, a többség akaratára, a nemzet túlélésére hivatkozással - megkérdőjelezik, relativizálják, bűnbakká teszik. Minősített eset az alkotmányos cinizmus, amelynek képviselői az értékek fontosságát ugyan hangoztatják, de azok tartalmát homályosnak, bizonytalannak, nemzetről nemzetre eltérőnek festik le.
A szerzők azt kívánják megmutatni, mi a tét, ha elengedjük az alkotmányosság eszményét, és szem elől tévesztjük az alkotmány eredeti funkcióját, amely az önkényes hatalomgyakorlás megelőzésében áll. Arra is felhívják a figyelmet, hogy az alkotmányosság törékeny organizmus: "törékenyebb és kevésbé »természetes«, mint az önkényuralom (autokrácia), amit napjainkban megint egyre többen találnak vonzónak."[6] Törékenységében pedig folyamatos törődést, gondoskodást és gondosságot igényel - mert könnyen esik áldozatául a fürge, hatékony, erős "megelőző" állam[7] iránti igényeknek. Sajó és Uitz az alkotmányos csalódások idején, az alkotmányossággal kapcsolatos új szkepticizmust rendkívül komolyan véve és a kritikákat mérlegelve érvelnek a liberális alkotmányosság mellett. Nem tagadják, hogy - amint a matematikában sem, úgy az alkotmányjog tereiben sincs királyi út.
Mérlegelésük kiindulópontja, hogy az erózió, sőt az esetleges összeomlás is reális forgatókönyv lehet, mert az "alkotmányosság és a demokrácia egymás ellen fordult, ami azért lehetséges, mert feledésbe merült, hogy az alkotmány nem az elit imperialisták csalfasága, hanem mindenekelőtt a despotizmus, a zsarnokság megelőzésének eszköze."[8] Tegyük hozzá, a lehetséges víziók még rosszabbak, ha az eredeti rendeltetés nem merült feledésbe, csak egyszerűen útjában van bizonyos politikai célkitűzéseknek. Ezért fontos feleleveníteni a rég elfeledett igazságokat arról, mitől véd az alkotmányosság, és emlékezni arra, milyen könnyű felszámolni azt a saját eszközeivel. Az erózió ugyanakkor csak lehetséges forgatókönyv, az alkotmányosság még nem az Atlantisz: a szerzők bemutatják "azokat a társadalmi és intézményes kényszereket, amelyek a jogi alkotmányosságot hatékony pajzzsá teszik".[9]
- 74/75 -
Az első fejezet - Alkotmányok és alkotmányosság címmel - a fogalmi hálót adja meg: mi az alkotmányosság, hogyan változott az alkotmány eszméje, mi a jogi értelemben vett alkotmány, mi jellemezte a klasszikus alkotmányokat, és hogy működik az "alkotmánygyár": a szerzők elkalauzolják az olvasót az alkotmányos alkuk, félelmek és bizalmatlanságok világába, megmutatják, hogyan próbálják az alkotmányok elkerülni a múltbeli hibák megismétlődését vagy kiküszöbölni a potenciális veszélyeket.[10] Megismerkedünk a "nagyratörő" programalkotmánnyal és a jóléti menedzserszemléletű alkotmánnyal. Megtudhatjuk, hogy a korlátozott és megszelídített hatalom előzetes elköteleződéssel tartható pórázon, amelynek számos variációja jelenik meg az alkotmányokban, mint ahogy az alkotmányok gyakori módosítását kivédő alkotmánystabilizátoroknak is. Az alkotmány létrejöttének feltételeit sorra vevő második fejezetben kerül sor az alkotmányozó hatalom mibenlétének feltárására, a megerősítő népszavazás, az alkotmányozó konvent és a nyilvánosság szerepére az alkotmányozás folyamatában. Szerzők szerint nem a nyilvánosságon, a szakértelem hiányán vagy a titkolózáson (elitprojekten) múlik az alkotmányozás tekintélye, mert a kulcs a hitelesség, az alkotmányírók személyes tisztessége és önérdekmentessége.[11] Az alkotmányos identitás olvasatukban a szöveg, az értelmezés, az alkotmányos tradíciók és kultúra szövedékében alakul, változások láncolataként. A feltételek közül nem maradhat ki olyan tényezők vizsgálata sem, mint a homogenitás, a pluralizmus, a multikulturalizmus és végül az állampolgárság mint a demokratikus politika belépője. A harmadik fejezetben a demokráciaelv és a népszuverenitás origója, a nép kerül a középpontba - ide kívánkoznak az általános választójog kérdései, a képviselet, a hatalommegosztás rendszerébe illesztett, ellensúlyt jelenthető népszavazás, a többségi elv veszélyei, valamint a többségi uralom mérséklése: az alkotmányosság és demokrácia viszonya, a tisztességes választás, a kisebbségvédelem. A következő négy fejezet a "jogi alkotmányosság gépterme".[12] A negyedik fejezet a horizontális hatalommegosztással - a hatalmi ágak szétválasztásával, valamint a fékek és ellensúlyok rendszerével - foglalkozik "Veszedelmes viszonyok" cím alatt, az ötödik pedig a vertikális hatalommegosztás intézményi megoldásait tárgyalja ("Federalizmus"). Majd a parlamentarizmus, illetve a végrehajtó hatalom klasszikus és újszerű problémáit vizsgáló fejezetek után következik az alkotmányosság másik központi alapelvének elmélete és gyakorlata: a joguralom és jogállam intézményi biztosítékai, a független és pártatlan igazságszolgáltatás, amely a hatalomgyakorlás és a politika eljogiasításával, kontrolljával a jogi alkotmányosságot szolgálja ("A joguralom és szolgái"). Ez a garanciális szerep az alkotmánybíráskodás esetében a legnyilvánvalóbb, éppen ezért áll az alkotmányvédelem és alkotmányértelmezés nyomás alatt: az alkotmánybíróságok korlátozásának és fegyelmezésének változatos technikáit a kilencedik fejezet tekinti át (Ki őrködik az őrzők felett?"). A szabadság alkotmányában központi helyet foglalnak el a "Jogok", a közhatalom materiális korlátai - a tizedik fejezet a régi és új alapjogi dilemmákat veszi sorra: a joggá válás nehézségeitől a jogok burjánzásán át a korlátozással és szüntelen balanszírozással járó kockázatokig. Az utolsó két fejezet az alkotmányosságot fenyegető 20. és 21. századi kihívásokat elemzi: az alkotmányok nyomás alá kerülhetnek egyrészt különleges jogrendet megalapozó minősített helyzetekben, másrészt alááshatják a militáns demokrácia eszközei, harmadrészt - napjainkban - a szüntelen, potenciális terrorveszéllyel számoló, válságokra készülő preventív állam adminisztratív eszköztárának kiterjedt használata miatt. Ilyen helyzetekben a hatalom érdemi kontrollja megszűnik, a biztonságigény kioltja a szabadságvágyat és az alkotmányosság elporlad. Végül - a legjobb szándékok és a naiv lelkesedés ellenére - a többszintű (globális, uniós) alkotmányosságnak nevezett jelenség - amelyet a szerzők a kacsacsőrű emlőssel állítanak párhuzamba - a klasszikus alkotmányosság eróziójához vezető legújabb csapda. Olyan befejezetlen kísérlet, amely relativizálja az alkotmányossági garanciákat: azok az államok feletti háló szövedékébe gabalyodnak, elvesztik eredeti hatásfokukat és irányukat, míg végül a szuverén visszatérése - a szuverenitási igények újraéledése - idején több alkotmányosság helyett nemzeti szinten is kevesebb marad.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
