Az actio popularis, vagyis a jogi érdekeltség nélküli indítványozási lehetőség a magyarországi alkotmánybíráskodás kezdetén hasznos funkciót töltött be: segített abban, hogy az államszocializmus káros jogi örökségéhez tartozó jogszabályokat viszonylag gyorsan, néhány év alatt, és viszonylag fájdalommentesen ki lehessen gyomlálni a jogrendszerből. Ebben az akkori alkotmánybíráknak nélkülözhetetlen segítséget jelentettek az állampolgári beadványok, melyek a legkülönbözőbb, problémásnak vélt jogi szabályozásokat terjesztették az AB elé döntésre. Ez a folyamat azonban a ’90-es évek közepére lezajlott, így a jogi érdekeltség nélküli indítványozási lehetőség jórészt feleslegessé vált (hiszen a tényleges érdekeltek a saját ügyüket a "régi", konkrét normakontrollt jelentő alkotmányjogi panasz révén könnyedén az AB elé vihették volna); az utólagos absztrakt normakontroll-indítványok ezt követően is töretlen népszerűsége pusztán annak volt köszönhető, hogy az bizonyos értelemben jóval egyszerűbb igényérvényesítést jelentett, mint az érdekeltség igazolásához kötött alkotmányjogi panasz. Ám ezzel párhuzamosan megjelentek az actio popularis diszfunkciói is, majd egyre inkább ezek váltak meghatározóvá. Amikor azonban az alkotmányozó az Alaptörvénnyel megszüntette a bármiféle jogi érdekeltség nélküli indítványozási lehetőséget, egyúttal olyan jogintézményekről is gondoskodott, melyek a jövőben képesek lehetnek betölteni az actio popularis minden hasznos funkcióját, anélkül, hogy annak hátrányait, az azzal való durva (az AB által kivédhetetlen) visszaélés lehetőségét is magukban foglalnák.
E téma kifejtését érdemes az Európa Tanács alkotmányjogi tanácsadó testületének, a Velencei Bizottságnak - a magyar alkotmányozás kapcsán a magyar kormány által feltett három kérdésre adott válaszként - 2011. március 28-án közzétett állásfoglalásával kezdeni,[24] nemcsak azért, mert egy nemzetközi hírű alkotmányjogászokból álló grémiumról van szó, hanem azért is, mert e testület képes a magyar belpolitikai harcoktól független módon egy objektívnak tekinthető álláspont kialakítására, ami a túlzottan átpolitizált magyar alkotmányozás problémáinak értékelése kapcsán megfelelő fogódzót jelenthet. Az állásfoglalás 58. pontjában - idézve egy korábbi állásfoglalását - a Velencei Bizottság a horvát tapasztalatok alapján kijelenti, hogy "ez a fajta széles körű indítványozási lehetőség a Bíróságot teljes mértékben leterheli". Majd az 59. pontban, immáron kifejezetten a magyar alkotmányozás kapcsán azt is kimondja, hogy "az Alkotmánybírósághoz az actio popularis keretében 1600 beadvány érkezik évente, ami arról tanúskodik, hogy a magyar Alkotmánybíróság túlterhelésének veszélye nagyon is valós". Az actio popularis helyett a Velencei Bizottság szerint "az egyén alapvető jogainak hatékony védelme" sokkal fontosabb (62. pont), ami viszont közvetlen, egyéni érintettséghez kötött indítványozási lehetőséget kell hogy jelentsen (uo.). "A Velencei Bizottság a teljes körű alkotmányjogi panasz lehetőségét pártolja, nem pusztán azért, mert ez az alkotmányos jogok átfogó védelmét teszi lehetővé, de azért is, mert az Emberi Jogok Európai Bírósága által nyújtott jogorvoslat természete szerint szubszidiárius, továbbá azért is, mert kívánatos, hogy az emberi jogi problémákat nemzeti szinten rendezzék." (63. pont) "Következésképp, a Velencei Bizottság véleménye szerint a jövőbeli magyar Alkotmánynak az actio popularis lehetőségét megszüntető rendelkezései nem tekinthetők az európai alkotmányos örökség megsértésének. [...] a Bizottság úgy véli, hogy a jogszabályok egyének által kezdeményezett alkotmányossági felülvizsgálatának szűkítése annak a jól bevált feltételnek a megkövetelésével, hogy »az Alkotmányban garantált jogok valós és közvetlen érintettsége« (konkrét jogi érdek) fennálljon, nem kifogásolható, amennyiben egyúttal bevezetik a teljes körű alkotmányjogi panasz intézményét is. Egy ilyen változtatás nem tekinthető az európai standardok megsértésének." (64. pont) Végül a Velencei Bizottság kifejti azon véleményét is, miszerint az actio popularis helyett célszerű lenne fenntartani egy korlátozott, közvetett indítványozási lehetőséget, vagyis egy olyan mechanizmust, amely révén egy közvetítő intézményen (például az ombudsmanon) keresztül az arra érdemes jogi érdekeltség nélküli állampolgári kezdeményezések mégiscsak eljuthatnának az Alkotmánybírósághoz.[25] A magyar alkotmányozó ezt az érvet elfogadta, és a megfelelő szakmai szűrőnek tekinthető ombudsman indítványozási jogosultsága (noha az is csak az Európa Tanács tagországainak nagyjából a felében létezik)[26] megmaradt; az alapvető jogok biztosa pedig - mint látjuk - szerencsére él is ezzel a jogával.
A Velencei Bizottságnak igaza volt abban, hogy a korlátlan indítványozási jogosultsággal való visszaélés veszélye nagyon is reális,[27] és ennek bekövetkeztére a legjobb példa éppen az a helyzet, ami 2012. január 1-je előtt a magyarországi alkotmánybíráskodást jellemezte. Ezért aztán az, aki az actio popularist siratja (amely, vagyis a közvetlen jogi érdekeltség nélküli utólagos absztrakt normakontroll csak nagyon kevés országban létezik[28] - nem létezik például a nálunk rendszerinti mintaként tekintett Németországban sem,[29] sőt az indítványozói kör még az alaptörvénybeli szabályozásnál is szűkebb), az valójában azt a helyzetet siratja, amely 2011-ig jellemezte a magyar alkotmánybíráskodást, jelesül hogy rendkívül nagy mennyiségben érkeztek olyan beadványok, melyek minden alapot nélkülöztek, de amelyek egyébként a formai feltételeknek megfeleltek (megjelöltek egy jogszabályt, illetve annak valamely rendelkezését, amelyet alkotmányellenesnek tartottak, egy alkotmányi paragrafust, amelybe ütközőnek vélték az adott rendelkezést, illetve írtak valamit arról, hogy szerintük miért ütközik az adott jogszabályhely az adott alkotmányos alapjogba vagy más rendelkezésbe, továbbá megírták nevüket és lakcímüket), és ezekkel az indítványokkal ugyanúgy foglalkozni kellett, mint a valóban alkotmányos problémákat jelentő és megvitatásra érdemes beadványokkal, ugyanúgy ki kellett fejteni, hogy a blődség miért is blődség.
Az egyik legelrettentőbb példaként felhozható az ingyen sörről szóló népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtő íve mintapéldányának és az azon szereplő kérdés hitelesítésének megtagadásáról szóló OVB-határozattal szemben az Alkotmánybírósághoz benyújtott kifogás, de nem kevésbé volt abszurd az a beadvány sem, amely szerint az üzletszerű kéjelgés szabálysértéssé nyilvánítása sérti a munkához való jogot. Egy másik beadvány szerint a kitartottság, kerítés, üzletszerű kéjelgés elősegítése Btk.-beli tilalmai alkotmányellenesek, mert "csak egy klerikálfasiszta országban lehet ezeket büntetni". Olyan indítvány is volt, amely a kábítószer-fogyasztást tiltó Btk.-szakaszokat támadta, mivel azok az egészséghez, illetve "az egészség rombolásához való jogot" sértik, és a kábítószer-fogyasztás valójában az agy normális működéséhez tartozik; de született olyan beadvány is, amelyben az illető egyetlen dolgot kért az AB-tól: hogy a vörös csillaggal kapcsolatos döntését 1995. május 9-re időzítse. Ez csak néhány kiragadott, abszurd példa, de hasonló példák százait lehetne itt citálni, köztük rengeteg olyant, amelyben a legmondvacsináltabb, sokszor még egy laikus számára is (egy jogász számra pedig még inkább) egyértelműen fals, hajánál fogva előrángatott "érvek" alapján kérték az Alkotmánybíróságtól a jól láthatóan találomra kiválasztott jogszabályi rendelkezés alkotmányellenessé nyilvánítását és megsemmisítését. És akkor még nem beszéltünk azokról az esetekről, amikor az indítványozó a benyújtott népszavazási kérdéseket hitelesítő OVB-határozattal szemben nyújtott be kifogást az Alkotmánybírósághoz, míg máskor ugyanez a kifogástevő épp az adott érvvel szembenálló argumentációval támadta a népszavazási kérdéseket hitelesítő másik OVB-határozatot, sem azon esetekről, amikor a kifogástevő azon kérdés hitelesítését elrendelő OVB-határozatot támadta meg (több ízben is), amely helyt adott a saját (!) indítványának (igaz, ez utóbbiak nem absztrakt normakontrollügyek voltak). Ezekhez a szándékosan öncélú beadványokhoz képest a "felesleges" indítványok (például amelyek a szociális segélyek vagy más ellátások alacsony összegét vélik alkotmányellenesnek) már kifejezett felüdülést jelentenek. Bármennyire is nonszensz azonban a józan jogászi gondolkodás (és egyáltalán: a hétköznapi józan ész) alapján egy-egy indítvány, azokat éppúgy fel kell dolgozni, az indokolást éppúgy ki kell dolgozni, és éppúgy dönteni kell róluk, mint a többi indítványról, ami rengeteg időt és energiát emészt fel, amit a "valódi" beadványok megvitatására is lehetne fordítani.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
