Jelen tanulmányban a magyar névviselés jogi szabályozásának közjogi nézőpontú bemutatására teszek kísérletet.[1] Ennek keretében összefoglaló célzattal ismertetni kívánom a névviseléssel kapcsolatban kialakult alkotmánybírósági gyakorlatot, ezt követően pedig ezen alapokra építve tekintem át a névjogi szabályozás azon sarokpontjait, amelyek a meglehetősen letisztultnak és kimunkáltnak mondható elméleti alapok segítségével is nehezen megítélhetőnek bizonyulnak. Ebből következően a tanulmány nem a névviselésre vonatkozó joganyag módszeres feldolgozására és ismertetésre törekszik, hanem kiemel olyan részterületeket, amelyek alkotmányosságának megítélése a mai napig érdekességeket tartogat számunkra.[2]
Kiindulásképpen célszerű az 58/2001. (XII. 7.) AB határozatban rendszerezett módon kifejtett elméleti alapvetések rövid összefoglalását felidézni.[3] Az alkotmánybírósági határozat rendelkező része szerint "a névjog az [...] emberi méltóságból levezethető alapvető jog. [...] Minden embernek elidegeníthetetlen joga van az (ön)-azonosságát kifejező saját névhez és annak viseléséhez. A névjog egyéb elemei - így különösen a névválasztás, névváltoztatás, névmódosítás - a jogalkotó által alkotmányosan korlátozhatóak."[4]
Egyértelmű tehát, hogy a névviseléshez való jog feltérképezéséhez először az Alkotmánybíróságnak az emberi méltósághoz való jogról kifejtett - következetesnek tekinthető - felfogását kell röviden áttekintenünk. Eszerint az emberi méltósághoz való jog - túl azon, hogy oszthatatlan egységben az élethez való joggal az alapjogi hierarchia csúcsán áll - általános személyiségi jogként is funkcionál, és ily módon a személyiség különböző aspektusait "anyajogként" védi.[5] Ez a jelleg leginkább abban nyilvánul meg, hogy több alapjog eredete is az emberi méltóságra vezethető vissza, valamint az egyén autonómiájának védelme érdekében olyan szubszidiárius alapjogok is levezethetők belőle, amelyek az Alaptörvényben[6] explicit nem találhatóak meg.[7] Az "általános személyiségvédelmi jog" elnevezés ugyanazzal a tartalommal, de különböző megfogalmazásokkal szerepel az Alkotmánybíróság döntéseiben - például a személyiség szabad kibontakoztatásához, az önazonossághoz, az önrendelkezéshez való jogként, illetve általános cselekvési szabadságként, valamint a magánszféra védelméhez való jogként.[8]
Ezt az irányt hangsúlyozta az Alkotmánybíróság akkor, amikor rögzítette, hogy "az emberi méltósághoz való jog azt jelenti, hogy van az egyén autonómiájának, önrendelkezésének egy olyan, mindenki más rendelkezése alól kivont magja, amelynél fogva [...] az ember alany marad, s nem válhat eszközzé vagy tárggyá. A méltósághoz való jognak ez a felfogása különbözteti meg az embert a jogi személyektől, amelyek teljesen szabályozás alá vonhatók, nincs »érinthetetlen« lényegük. A méltóság az emberi élettel eleve együtt járó minőség, amely oszthatatlan és korlátozhatatlan [...]."[9] Az emberi élethez való jogról leválasztott méltóság "[] korántsem csupán a jó hírnévhez való jogot foglalja magában, hanem egyebek között a magánszféra védelméhez fűződő jogot is. Ennél fogva az is ellentétes az emberi méltósághoz való alapvető joggal, ha valakivel szemben kellő alap nélkül alkalmaznak hatósági kényszert, s ezáltal az állam indok nélkül avatkozik be a magánszféra körébe tartozó viszonyokba."[10] Ennek megfelelően az alkotmánybírósági gyakorlat az emberi méltósághoz való jogból számos személyiségvédő alapjogot, mint például a vérségi származás kiderítéséhez, a terhességmegszakításhoz, a házasságkötéshez vagy a testi integritáshoz való jogot "olvasztott ki".[11]
A névviseléshez való jog gyökereit kutatva nem tekinthetünk el attól az összefüggéstől sem, hogy a névviselésre vonatkozó szabályozást a jogtudomány a magánjogból, illetőleg annak személyiségi jogi részéből eredezteti.[12] Ahogyan azt már Személyi Kálmán kiváló, 1915-ös tanulmányában is olvashatjuk: "A névnek mint egyéni megjelölési eszköznek természetéből következik, hogy a reá vonatkozó jogviszonyokban az állam, a nemzet félként érdekelve nincsen. A név használata az egyén érvényesülésének eszköze, a személy érdeknyilvánulásainak kísérője. [...] A név a nemzetéletben csak olyan szereppel bír, mint a személyek egyéb javai: testi ereje, vagyona; ezek is, mint a név is a nemzetélet szervezetében építőanyagul szolgálnak; az egyéni élet minden megnyilvánulása beleilleszkedik az összesség életének keretébe, anélkül, hogy egyesek személye, vagyona, neve megszűnnék a magánélet körébe tartozni. Hogy a név mint megjelölési eszköz a közviszonyokban is szolgál, az nem teszi közjoggá a névre vonatkozó jogot, amint nem teszi az adóalapul szolgáló forgalmi ügyletet közjogivá az adóztatás közjogi jellege. A névre való jog tartalma a személyiség érvényesülése neve által."[13]
Hozzátartozik, hogy az Alkotmánybíróság a működése során sem volt mindig teljesen bizonyos abban, hogy a névviselés és az emberi méltósághoz való jog között olyan szoros lenne a kapcsolat, hogy abból a névviseléshez való jog alapjogi státusa levezethető. Abban a tekintetben azonban már a legelső névviseléssel kapcsolatos döntés is egyértelműen foglalt állást, hogy a név az emberi identitás része, és ezért (a jó hírnévhez való joggal együtt) az emberi méltósághoz való joghoz kapcsolódik - igaz, nem olyan szorosan, hogy alapjogként levezethető lenne.[14] Nem véletlen tehát az sem, hogy a testület ezt követően a névjog alkotmányossági kapcsolódását a Polgári Törvénykönyv személyhez fűződő jogainál vélte megtalálni. A névviselés egyes kérdései ekkor abban a kontextusban kaphattak alapjogi védelmet, ahol azok a személyhez fűződő jogokon keresztül az általános személyiségi jog szerepét betöltő emberi méltósághoz való joghoz kötődtek.[15] Megjegyzendő, hogy ezekhez a korai irányokhoz igazodnak az 58/2001. (XII. 7.) AB határozathoz írt különvélemények is, amelyek - ha szabad így fogalmazni - túlzásnak érzik a névviseléshez való jog önálló alapjogi jellegének kimondását.
Az alkotmánybírák többsége tehát az emberi méltósághoz való jog személyiségvédő funkciójából vezette le a névviseléshez való jogot, amely legszorosabban az önazonossághoz és a magánszférához való joghoz kapcsolódik, tekintettel arra, hogy a saját névvel való rendelkezés a személy más személyektől való megkülönböztetésének, egyedi, helyettesíthetetlen mivoltának az alapja. Ebben a kontextusban a saját név viselése az emberi méltóság lényeges tartalma, maga az érintetlen mag, ebből következően pedig az alapjog korlátozhatatlan szelete is. Ehhez még - Edward J. Bandernek találó megjegyzését felhasználva - annyit tennék hozzá, hogy a névviselés nem kizárólag az adott személy egyértelmű azonosíthatóságához, helyettesíthetetlenségéhez kapcsolódik, hiszen ha így lenne, akkor a "legüzembiztosabb" megoldás az lenne, ha a világon megszületett valamennyi ember egy véletlenszerűen generált, egyedi számmal különböztetné meg magát.[16]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
