A tény szó bár az emberi nyelvek alapvető kifejezése, mégsem került definiálásra. A factum szó a latin nyelvben, amely köznapi használatban a tettet vagy a cselekedetet jelöli, a jogi szaknyelvben a tény, cselekmény megjelölésére szolgál.[1] A tényekhez, mint önmaguk által meghatározott dolgokhoz, a megismerésen keresztül juthatunk el. A megismerés az az út, amely elvezet a tudáshoz. A klasszikus görög filozófia művelői közül Platón és Arisztotelész vizsgálta meg a tudáshoz vezető utat, és adott magyarázatot a fogalmak keletkezésére. A tudás szó görög megjelölése (episztémé) jelenti a tudást és egyben az ismeretet is. Mondhatjuk tehát, hogy a tudás célja az ismeretek szerzése, és egyben az ismeretek célja a tudás. A tudást és az ismereteket az érzékelésen keresztül lehet szerezni. Az érzékeléssel szerzett ismereteket vagy tudást társítjuk a meglévő ismeretekkel, így új tudás keletkezik. Platón azonban végső soron a tudást érvekkel alátámasztott igazi véleményként jelölte meg.[2] Elmélete szerint sem az érzékelés, sem pedig az igaz vélemény és a kifejtés együttesen nem a tudás.[3] Pais István szerint Platón az igazi tudást az objektív lényeg feltárásában jelölte meg.[4] Arisztotelész a platóni felfogással szemben az érzékelést a tapasztalattal (a már meglévő ismeretekkel) társítja, és ennek absztrahálásával keletkezik a tudás. Halasy-Nagy József szerint "az elméleti tudás (theoria) úgy jön létre, hogy az ész elveit a konkrét tárgyra alkalmazzuk."[5] Platón a Theaitétosz dialógus ontológiai elméletében egy "okságon alapuló érzékeléselméletet" alakított ki, amelynek fontos elemei az érzékszerv, a tudattól függetlenül
- 39/40 -
létező tárgy, az érzékszervből és a tárgyból kiinduló mozgás, az érzetminőség és az érzékelés.[6] Platón szerint a fizikai valóságban létező tárgyak nem rendelkeznek érzékelhető tulajdonságokkal, így a fogalmat, nevezetesen a tény fogalmát sem munkálta ki, mivel ismeretelmélete szerint a tudattól független megismerés nem létezik. A tárgyak érzeteket sugároznak a tudat számára, amik a formákból keletkeznek. Arisztotelész ezzel az elmélettel a tapasztalati úton megszerezhető racionális tudást helyezte előtérbe, amivel továbblépett Platón elméletén. Arisztotelész az emberi természet részének tekintette, hogy törekszik a tudásra. A tudás az arisztotelészi ismeretelmélet szerint a külső világ érzékelésének legmagasabb szintje.[7]
Kant ismeretelmélete alapján az érzékeléstől független a priori ismereteket megkülönböztette az a posteriori, tehát az empirikus úton megszerzett tapasztalati ismeretektől. Ugyanakkor az érzéki megismerést nem az értelem, a tudás alacsonyabb formájának, hanem különválasztva az érzékiséget az értelemtől, az ismeretek önálló forrásainak tartotta. A tér és idő fogalmát az érzékiség magában foglalja, ezért az érzékiség felöleli a tárgyakat.[8] Kant szerint az értelem a megismerés magasabb foka, ami lehetőséget ad arra, hogy az ember az érzékiség által fel nem fogott ismereteket feldolgozza. Hangsúlyozza, hogy "senkit nem idézett" elméletének kidolgozásánál, sem a korábbi filozófusokat, sem pedig saját megelőző műveit. Kant leszögezi, hogy "a tiszta ész kritikája ama föltételek kritikája, melyek mellett a tiszta emberi ész egyedül ítélhet".[9] A kanti ismeretelmélet alapja, hogy a gondolkodás adja a cselekvési lehetőséget arra, hogy egy adott tárgyat a tudás által értelmezni tudjuk. E filozófiai-metafizikai megközelítés segíthet a tények fogalmának meghatározásához.
Hegel a jog filozófiájáról külön kézikönyvet adott ki, mivel a jogról, az erkölcsről és az államról szóló tanításait egy kézikönyv keretében kívánta kifejteni. Elméletének kiindulópontja, hogy "a jogi törvény valami tételezett, az embertől származó".[10] A jog fogalmának meghatározása a jogtudomány keretein kívül esik, mivel a jog definícióját a filozófia tudja meghatározni. A jog fogalmát a tartalom és forma egységében kell megadni. Amíg a forma a hatályos jog megjelenésére utal, addig a tartalmat egy adott nép történeti fejlődése, a jogalkalmazás és a döntéshez vezető elhatározások adják. A jog keletkezését a magán és magáért valóban szabad akarat eszméjéből vezeti le, amely akarat adja a
- 40/41 -
személyiség alapját.[11] A szerződéseket a közös akarat természete szerint felosztja formális és reális szerződésekre. A formális szerződéseknél a dolog elidegenítésének és elfogadásának mozzanatai a két szerződő fél között oszlanak meg. A reális szerződések a felek tulajdonának kiegyenlítésével az értéket mindkét félnél megtartják. A szerződés fontos elemei a közös akarat által indukált megegyezés és a szerződés teljesítése. Amíg a szerződés a szerződő felek kölcsönös/közös akaratát feltételezi, addig a jogtalanság a külön akarat érvényesülése által az általános akarat érvényesülését megakadályozza. A jogtalansággal szemben fellépő jog a kényszerítő jog, amelynek célja az elkövetett sérelemmel szemben a megtorlás. A jogalkalmazásban, a bíróságok előtt a jog a bírói ténymegállapítási folyamattal bizonyíthatóságot nyer. A jogi tények az igazságszolgáltatásban a tényállás részeként kerülnek megállapításra, a tényállást pedig a tételes jogi normának kell megfeleltetni.[12] A tényállás megítélésénél empirikus módon kell eljárni, a bizonyítással feltárt tényeket a cselekményre való következtetésre lehet felhasználni. Hegel a tények és a jogi tények fogalmát bár használta a jogfilozófiájában, fogalmi meghatározást nem adott e két kategóriára, mégis a bírói jogalkalmazás és a kötelmi ügyletek elemeinek meghatározásával továbbfejlesztette a jogi tények elméletét.
Edmund Husserl filozófiájának központi kérdése a fenomenológia rendszerének felépítése. Descartes híres mondását, a cogito ergo sum tételét és a descartesi filozófiát továbbfejlesztve fejtegetéseinek kiinduló tételét az képezi, hogy a valóság csak "tapasztalati adottság", amely számára nem létezik.[13] A fenomén az, aki a lét értelmének érvényt szerez. A transzcendentális ego létében megelőzi az objektív valóságot, az objektív ismeretek megszerzésének alapját képezi. Az érzéki észlelés a tapasztalás kezdő szintjét jelenti, és a szemléleti fölidéző emlékezéssel, valamint a szemléleti föltevő elvárással kiegészülve alkotja a szintézist, mint a tudat ősformáját.[14] A szintézis folyamata azonban nemcsak az egyes tudati élményekre terjed ki, hanem maga a tudat is szintetizálódik, egységesülő tartalmat nyer. A tárgyak valósága, a tárgyak jogosultsága a szubjektív tudatból ered. Ezért a vélt és a létező tárgyak között nincs különbség, mivel az igazolásélményük ugyanaz a tudat számára. Így a tárgyak csak a valóságos tudat tárgyaként minősülhetnek az ego számára létezőnek. A tárgyak és a világ ugyanakkor nem pusztán az ego saját tapasztalati
- 41/42 -
képződményei, hanem egyben bárki számára létező, tapasztalható és a másik egóban tudatilag tükrözhető dolgok.[15]
Husserl a köznapi, gyakorlati életet naivitásnak tekinti, amelynek gondolati tartalmai belevesznek az adott köznapi világba. A pozitív tudomásokat ugyancsak naivitásnak tulajdonítja, bár magasabb szintű naivitásnak. Véleménye szerint a tények, a tényállás, a tárgyak és az elméleti alakzatok a tudományos kritika módszereivel nem értékelhetők. A fenomenológia tudománya lehet az alapja a pozitív vagy tényeket vizsgáló tudományoknak, az egyetemes filozófia tudománya pedig az út, amely elvezet az önismerethez vagy a filozófiai ismeretekhez. A pozitív tudományok "elnehezítik" a világot, míg a filozófia segít ahhoz, hogy a világot a legmagasabb szinten megismerjük.[16]
Edmund Husserl felfogása szerint "a tény nem az, ami a valóságban van, hanem amit róla állítunk."[17] A tény tehát nem más, mint az emberi értelemben letükrözött valóság, amely valóság egyes elemeit az értelem ténynek nyilvánít, illetve tényként definiál. A tények alkotásának folyamata a valóság szüntelen leképezését és a valóságból nyert ismeretek szublimálását jelenti. A tényként megfogalmazott gondolatok valóságbeli tartalma, igaz vagy hamis volta független a valóságos eredetétől, mivel az emberi értelem produktuma. Tény az, amit ez emberi értelem tényként jelent ki, azzá minősít. A tény az emberi ismeretek minősített kategóriája, amely a metafizikai megközelítésből elindulva a valóság megismerésének fontos eszköze és egyben a valóság leképezése. A tények a köznapi jelentésükön túl a jogtudományban is jogdogmatikai szerepet játszanak. A tények fogalmából a kodifikáció, a jogi fogalmak meghatározása kapcsán meg kell határozni a jogi jelentőséggel bíró tényeket, a jogi tényeket. Másrészt a iurisprudentia igényei szerint a jogalkalmazó a "tényeket megállapítja", és a bizonyítás eszközévé teszi. Ebben a folyamatban a tények már nem az érzékelés és a tiszta értelem alapján kerülnek meghatározásra, hanem a tételes jogi szabályokon keresztül.[18] Ez a tények jogi értelmezése, interpretatiója. Annak ellenére, hogy a jogi norma adott, a jogalkalmazás során többféle interpretatio lehetséges. Tamás András szerint: "A jogalkotó által előre kiválasztott, és jogi norma szintjén megjelenített jogi tények, és a jogalkalmazó által bizonyítás tárgyává tett tények kontextusa a megfeleltetés igényével történik, mivel a cél a jogszolgáltatás működtetése."[19]
- 42/43 -
A római jog fejlődésének korai korszakában a tények jogi értelmezésének lehetőségét, az interpretatiót a pontifexek kollégiuma végezte. Mivel a római jog kazuisztikus jellegű volt, a pontifexek testülete esetről esetre értelmezte a jogot. A preklasszikus korban megnőtt a praetor peregrinus jogértelmező szerepének jelentősége. A praetori ediktumok, mint a jogforrások tanulmányozása, egyre inkább kiszorították a római jog hagyományos forrásainak, elsősorban a xii. táblás törvényeknek a tanulmányozását. A klasszikus korban megjelentek a császár által adományozott intézményes jogértelmezési joggal, a ius respondendivel rendelkező jogászok, akik a tények értelmezésére, a joggyakorlat alakítására döntő befolyást gyakoroltak. A posztklasszikus kor az egyéni jogértelmezés lehetőségét megszüntette, mivel a császár hivatali keretek között foglalkoztatta azokat a jogászokat, akik az interpretatio jogát gyakorolhatták. Az így kiadott értelmezések már nem szakvélemények, hanem sok esetben a jogi normák valamelyik alakjában jelentek meg. A justinianusi kodifikáció pedig a római jog normáinak összegyűjtésével kialakította azt a jogi rendszert, amiben még a kodifikációt végző jogászok interpretatiós tevékenysége is tükröződött.[20] A római jog továbbélése, a kötelmi jog továbbfejlesztése a kapitalizmus korában a jogügyletekre vonatkozó általános tan kidolgozását eredményezte. A Digesták görög elnevezéséből, a Pandektákból kiindulva pandektistáknak nevezték azokat a jogászokat, akik a jogügyleti tant kidolgozták. A pandektisták nevéhez fűződik a jogi tények fogalmának meghatározása és ismérveinek elemzése. Elsősorban a nagy történész és jogtudós, Theodor Mommsen tevékenységét lehet kiemelni, aki munkásságával megalapozta a pandektisztika tudományát. A pandektisztikai jogi felfogásnak és iskolának Friedrich Carl von Savigny és Georg Friedrich Puchta voltak a mesterei. Puchta munkássága a jogi fogalmak, köztük a tanulmány tárgyát képező jogi tények fogalmának definiálásában volt jelentős. Kimunkálta a jogot keletkeztető, módosító és jogviszonyt megszüntető jogi tények kategóriáit.[21] Elmélete szerint a jogot keletkeztető és megszüntető tényeket különböző kategóriákba, "osztályokba" lehet sorolni. Az első osztályba a jogügyletet kötő fél személyi és családi viszonyait ("személyes tulajdonságok és viszonyok"), a második osztályba a dolgokat és jellemzőiket, a harmadik osztályba a cselekményeket (elemi magatartásokat), a negyedik osztályba az időt és végül az ötödikbe a különféle egyéb tényeket sorolta. A személyi és családi viszonyoknál az életkort jogügyletkötést befolyásoló tényezőként emelte ki. Hangsúlyozta a testi és elmebeli fogyatékosság befolyásoló szerepét a jogügyletek létrejöttében. A családi viszonyok körében pedig a rokonság (cognatio) jelentőségét emelte ki, amely különösen az öröklési jog területén bírt relevanciával. A dolgok, a tulajdonjog tárgyai, így a gyümölcs, az alkotórészek viszonya az egészhez, valamint az
- 43/44 -
érték fogalmának kimunkálása volt Puchta elméletének fontos adaléka e körben. A cselekmények fogalma alatt mindazon conditiókat definiálta, amelyek a jogügyletek létrejöttében szükségesek. Itt a cselekvőképesség és a jogképesség fogalmi elhatárolásával, valamint a képviselet (mandátum) ismérveinek összegyűjtésével tette plasztikussá elméletét. A cselekmények körében elhatárolta a tiltott, jogellenes cselekményeket az akaratnyilvánítással létrejött jogügyletektől. A jogügyleteket egyoldalú ügyletekre (nyilatkozatokra) és kétoldalú jogügyletekre, szerződésekre osztotta. Tiltott cselekmények lehettek a jog által pönalizált bűntettek, illetve olyan cselekmények, amelyekhez a jogalkotó különböző jogkövetkezményt, legtöbbször az érvénytelenség jogkövetkezményét fűzte.[22] Az idő számítása jogi jelentőséggel bír, és különös jogi tényt képez a jogügyleteknél. Kiemelt jelentősége van a határidők számításának, valamint az elévülés jogintézményének az idő kontextusában. A pandektisták, Savigny és Puchta jogi tény (juristische Tatsache) elméletének jelentőségét az adja, hogy a fogalom definiálásától kiindulva megújították a római jog és a korabeli magánjog rendszerét azáltal, hogy kidolgozták a jogügyleti tant. A jogügyleteket mint a célzott joghatás elérésére alkalmas akarat-kijelentéseket (jognyilatkozatokat) határozták meg, amelyek jogviszonyok létesítésére, megszüntetésére és módosítására irányultak.[23]
A korabeli magyar jogtudományban Pauler Tivadar vette át a pandektisták jogügyleti tanát és a jogi tényekre vonatkozó elméletet.[24] Pauler a jogügyleti tanát és a jogi tények szerepét az észjogtan (jogbölcselet) keretében tárgyalta. A jogbölcselet tárgyát a társadalmi együttélés alapvető jogi normáiban jelölte meg, így vizsgálódását nem a tények érzéki megragadása, hanem a jogi normák által jogi tényeknek minősített kategória képezte. Amíg a filozófia a tényeket a metafizika keretében tárgyalja, addig a jogi tényeket tárgyaló jogbölcselet a jog metafizikája. Pauler idézi művében Savigny jogviszonyra vonatkozó elméletét is, amely szerint a jogviszonyoknak két oldala van. Az egyik a tényleges, a tények kategóriájából a jogi szabályozás által kiemelt és jogi ténnyé minősített oldal, a másik a jogi, amely tulajdonképpen a jogviszony elméleti-dogmatikus megalapozása.[25] A jogi tények kategóriájából kiemeli és külön vizsgálat tárgyává teszi az időt, aminek szerepe az elévülésben mutatkozik meg.
Pauler az elévülés alatt a jogok olyan változását értette, amelyek az idő múlásának következtében a jog elenyészésével és megszűnésével vagy a jog keletkezésével járnak. Ezért megkülönböztette a
- 44/45 -
"jogenyésztő" és a "jogszerző" elévülés kategóriáját. Az elévülés intézménye a római jogban alakult ki, és eredetileg csal a kereseti jog elévülését jelentette. A jogszerző elévülés legfontosabb esete az elbirtoklás, amely a tulajdonos számára jogának elvesztését jelenti, míg az elbirtokló részére az elévülési idő jogi tényként a tulajdonszerzés eszközévé válik.[26] Az idő múlásával kapcsolatos jogi tény a jogi személy megszűnése (végelszámolás, felszámolási eljárás, törlés a nyilvántartásból), valamint a természetes személy halála. A jogi személy megszűnése a jogalanyiság elvesztését jelenti, és a megszűnt jogi személy jogviszonyaira jogutódlás nem következik be, tehát a jogi személy megszűnése egyben egy generális jellegű jogviszony-megszüntető jogi tény. A természetes személy halála, a meghalt személy ugyancsak jogviszony-megszüntető jogi tény, azonban ugyanakkor az elhalt személy vagyonára öröklés, jogutódlás következik be. így a természetes személy halála dualista természeténél fogva egyrészt egy származékos jogviszony-keletkeztető, másfelől pedig jogviszony-megszüntető jogi tény. A származékos jogviszony-keletkeztető jogi tények legfontosabb kategóriája az átruházás. Az átruházással a jogszerző személy (adásvételnél: a vevő) a jogelőd személy helyébe lép a jogok és kötelezettségek gyakorlása körében a jogviszonyban, a római jogban kimunkált nemo plus iuris ad alium transferre potest quam ipse haberet elvének betartásával. Ugyancsak jogviszony-keletkeztető jogi ténynek minősül az elhagyás, illetve ennek következtében az uratlan javakon történő tulajdonszerzés. Mind az átruházás, mind pedig az uratlan javakon keletkező tulajdonszerzés a vagyoni jogokban történő jogutódlást jelenti, míg a személyiségi jogok körében az átruházás fogalmilag kizárt. A jogügyletekre vonatkozó tények, valamint az idő mint jogi tény kategóriáján kívül a jogi tények sorába tartoznak a tilos cselekmények, amelyek a jog megsértésében realizálódnak, és a büntetőjog keretébe tartoznak.
Pauler a jogsértést úgy definiálja, mint "minden szabad cselekményt, amely más jogával ellenkezik".[27] A jogsértő magatartás megvalósulhat cselekvéssel vagy mulasztással. A jogsértő magatartások pozitív (cselekvés) és negatív (mulasztás) jogi tényekhez fűzött jogkövetkezményként a jogsértő magatartások pönalizálása. Az állam büntető hatalmának érvényesítése, a vád képviselete és az eljárásban a bizonyítékok szabad mérlegelése adja az alapját a jogi tények elbírálásának, a büntető peres eljárásnak. A tények megállapításának első szakasza a nyomozati eljárási szakban történik. Ez azonban abszolút érvénnyel nem bír, mivel a bírósági ügyekben a vádlott és a tanúk módosíthatják a vallomásukat.[28] A bírósági ügyekben a ténymegállapítás fő kérdése, hogy a vádlott elkövette-e a vádban írt, terhére rótt cselekményt. Ezzel a nyomozati eljárásban összegyűjtött tények - a büntetőbírói jogalkalmazással - jogi jelentőséget kapnak, jogi tényekké válnak. Egy adott bűncselekmény törvényi tényállási elemeinek megvalósítása, illetve e jogi tények bizonyítása képezi
- 45/46 -
a büntetőbíróság ítélkezésének jogi alapját. A büntetőeljárás keretében kiszabott büntetés, mint a bíró által alkalmazott kényszer, egy közhatalmi aktus, amelynek alkalmazásával a sértett jog kap elégtételt.[29] Pauler Tivadar jogbölcseleti munkájában, az Észjogi előtanban kimunkálta a magyar jogban a jogi tények kategóriáit, a vélelmezett tényeket (pl. apaság vélelme) kivéve, és ezzel fontos lépést tett a jogi tények jogfilozófiai jellegű megközelítése érdekében. Pauler művében felállította a jogi tények kategóriáit: a jogviszonnyal összefüggő jogi tényeket (jogkeletkeztető, módosító és megszüntető jogi tényeket), a jogsértő vagy tilos cselekményeket (büntetőjogi cselekményeket) és az időt mint speciális jogi tényt, amely az elévülés és a jogi személy megszűnése, valamint a halál kategóriájában mutatkozik. A jogi tényekre vonatkozó jogbölcseleti alapvetésével utat nyitott a jog ontológiai aspektusból történő vizsgálatának.
Somló Bódog jogbölcseleti tanítását a jog fogalmának meghatározására építette fel, és ezzel a jogfilozófia konzervatív felfogását követte. Hangsúlyozta, hogy a formális ismérvek meghatározásán túl a "jog tartalmára és lényegére" vonatkozó tanúsításokat is ki kell fejteni. Somló jogfogalma összefügg az állami autoritás eszméjével, a jog alatt olyan normákat ért, amelyeket "valamely társadalomnak legmagasabb rendű hatalma állít fel".[30] Így a jogot bekorlátozza a társadalom egyes csoportjai között fennálló hatalmi viszonyok által kialakított megegyezésre, és szakít azzal a korábbi felfogással, hogy a jog társadalmi konszenzus eredménye. Felállította a jogalkotó hatalom kategóriáját, amelynek feladata a szabályozás kidolgozása, ami az egyes jogszabályok megalkotásától a hatályos jogszabályok rendszerének, vagyis a jogrend kialakításáig terjed. A jog fogalma a jogalkotáson kívül a jogkövető magatartást is magában foglalja. Azonban a jog fogalmának meghatározásánál figyelemmel kell lenni a jog szó többszörös jelentésére is, ami pl. valakinek a joga, illetve a jogos önérzet fogalmaiban testesülhet meg. A jog jogfilozófiai értelmű meghatározása az erkölcsi, szociológiai szemantikai tartalmak vizsgálatát és az attól való elhatárolást követeli meg. A jogszabály és a jogviszony kategóriáinak elemzése Somló tanításán kívül marad, így a jogi tények elméletét nem tette vizsgálódásának tárgyává. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a jog nem jogászi ténynek, hanem a társadalom által meghatározott jog elméletének megfelelően társadalmi ténynek minősül. Összegzésképpen megállapítható, hogy a jog empirikus jellegét hangsúlyozta azzal, hogy a jog a jogtudomány apriori ismérvét képezi.[31] Miután abszolút helyes jog nem állapítható meg, egy relatíve helyes jog kidolgozását javasolta, amelynek eszközét a fejlett társadalmi viszonyokban és a modern embertípus megjelenésében találta meg.[32]
- 46/47 -
Moór Gyula a jogfilozófiai gondolkodásmód 20. század eleji fejlődésének két fő iskoláját különböztette meg, az újkantiánizmust és az újhegelianizmust. Moór szerint az újkanti jogfilozófia tévedése az volt, hogy a jogot mint megismerési formát fogta fel, és így kívánta a vizsgálat tárgyává tenni. Az újkanti jogfilozófia rendező és értelmező fogalmai közül a "tiszta módszernek" nevezett kategóriával haladta meg a jogfilozófia korábbi vizsgálati területét és módszertanát. Az iskola követői, különösen Kelsen azt a jogdogmatikai álláspontot vallotta, hogy a sein és a sollen kontextusában a jogi norma a sollent (kell) képviseli, így végső soron a jog nem a valóságos életviszonyok leképezése, hanem a társadalmi viszonyoktól független, érzékeléstől mentes, tényektől független kategória.[33] Az újkanti jogfilozófia és az általános filozófia közötti határvonal megszűnt, és a jog elveszítette a társadalmi-gazdasági környezethez való kötődését, és elszakadt a történeti fejlődésétől. Ezzel szemben állt Somló Bódog, aki az újkanti jogfilozófia magyar képviselőjeként figyelembe vette a jog társadalomhoz való kötöttségét, és a klasszikus kanti felfogást képviselte a forma és a tartalom vonatkozásában. Austin a jogfilozófiájában különbséget tett a "szükségszerű jogi fogalmak" és az "általános jogi fogalmak" között. A szükségszerű jogi fogalmak megfogalmazás tartalmazta a jogi alapfogalmakat, így a jogi tények vizsgálatát, míg az általános jogi fogalmak a jog normatív szabályozásából jegecesednek ki. Austin szerint mindkét kategória a jogfilozófia vizsgálati körébe tartozik, míg Somló Bódog csak a szükségszerű jogi fogalmak vizsgálatát tartotta a jogfilozófia tárgyának.[34] Az újhegeli jogfilozófia képviselői a jogot mint értékkategóriát szemlélik, és az újkanti jogfilozófia "módszer" megközelítésével szemben az értékekbe történő beágyazódást teszik vizsgálat tárgyává, amivel visszaadják a jogfilozófia történeti és szociológiai alapú megközelítését. E filozófiai iskola képviselője, Binder azt feltételezte, hogy "a bíró jogfilozófusként döntsön a törvények jogi mivolta felett."[35]
Moór Gyula jogfilozófiai felfogását a történeti, társadalmi és kulturális élet kategóriái által meghatározott, az újkanti és újhegeli jogfilozófia szintézisére építette fel. A jogfilozófia jellemzőit a problémák filozófiai ismeretekkel történő megközelítésében látta, amit a tételes jogtudománytól úgy kívánt elhatárolni, hogy álláspontja szerint a jogfilozófia a jogszabályok tartalmát nem vizsgálja.[36] A jogfilozófia tárgya a jog, mint "Általános", tekintet nélkül a jogviszonyok tartalmára, így a jog fogalmát el kell szakítani a jogviszonyok jellemzőitől, és a jog "Formáját" kell vizsgálat alá vonni. A joggyakorlat feladata a jog tartalmának meghatározása, bemutatása és egy egységes rendszer kialakítása. Moór tanításában nagy szerepet kapott a joggyakorlat interpetatív jellegének hangsúlyozása. Az értelmezés történhet mind az analógiák levonásával, mind pedig
- 47/48 -
az argumentatio a contrario módszerével. A joggyakorlat egy szabad tudomány gyakorlásának módjaként a logikai igazság értékelésével tölti be hivatását.[37]
Peschka Vilmos a jogviszonyelmélet elemzésével foglalkozó művében Savigny és Puchta elméletét tekintette kiindulási pontnak, mivel ők a jogot a jogviszony oldaláról közelítették meg, és kijelentették, hogy maga a jog is a jogviszony egy részét képezi. Az alanyi jog ebben a megközelítésben alárendelt szerepet kap, mivel az alanyi jogok az alapul szolgáló jogviszonyokból származnak.[38] Az alanyi jogok tehát csak a jogviszonyokból értelmezhetők, magyarázhatók. A jogviszonyok elemeinek és ezen belül a jogi tények meghatározása a jogi normától, jogszabálytól függ. A jogalkalmazás a jogi tények felismerését és a tényállás megállapítását a jogviszony alanyainak feltételezett akarata, valamint a jogi norma, a jogszabály elemeinek interpretatiójával állapítja meg. A jogviszonyok keletkezése, módosulása és megszűnése a jogviszony alanyainak akarat-elhatározásának függvénye, így a jogi tények érvényesülését a jogviszony szereplői határozhatják meg. Bizonyos jogi tények azonban függetlenek az emberi akarattól, így a halál, az idő múlása (elévülés), a születés, illetve a jogi jelentőséggel bíró természeti események. Ezekben az esetekben hiányzik a jogviszony résztvevőinek akarati állásfoglalása. A jogszabályi előírások, a jogi normák realizálódása a jogi tények kijelölésével történik.[39] Ebben a kontextusban tehát a jogi tények indukálják - a jogszabályok segítségével - a jogviszonyok létrejöttét, módosulását és megszűnését. A jogviszonyokat abszolút és relatív jogviszonyokra lehet felosztani. Abszolút jogviszonyok esetén a jogosulttal szemben mindenki kötelezetti pozícióban szerepel, így azt is ki lehet jelenteni, hogy jogviszonyoknak csak a relatív jogviszonyokat tekinthetjük. Az abszolút jogviszonyokban a jogosult jogait mindenki köteles betartani, eszerint a jogviszony alakításában nincsenek jogi tények, mert a jogviszony létrejöttében, módosításában és megszűnésében nincsen szerepük. Ez azonban csak a jogi tények érvényesülésére vonatkozó egyik tudományos álláspont. A másik elmélet szerint az abszolút jogviszony alanyainak alanyi jogai is a jogszabályokban előírt jogi tények hatására jönnek létre. A jogi tények szerepe az, hogy a jogviszonyokban konkretizálják, definiálják a jogviszony alanyainak jogait és kötelezettségeit. A jogi tények a személyiségi jogok területén is determinálják az alanyi jogokat, mint pl. a születés, ami a természetes személy jogalanyiságának előfeltétele, meghatározza a jogképességre vonatkozó előírásokat.[40] A jogi tények azonban önmagukban sohasem bírnak relevanciával, mivel érvényesülésükhöz jogviszony keletkezése szükséges.
- 48/49 -
Amennyiben a jogalanyok, a jogviszonyok létrehozói elhatározzák, hogy egymással jogügyletet kívánnak kötni, a jogi tények - a jogszabály uralma alatt - meghatározzák a jogügyletben részt vevő felek jogait és kötelezettségeit. Ezt a kölcsönhatást az alanyi és a tárgyi jog fogalmi párja is szintetizálja. A tárgyi jog a jogszabályt jelenti, amelyből nyert jogi normák segítségével jönnek létre a szerződő felek jogai és kötelezettségei. A jogi tények elsősorban a kauteláris jogban és jogalkalmazásban hatályosulnak, mivel a magánjog a jogi tények klasszikus jogterülete.
Peschka a jogi tények fogalmát felhasználja az alanyi jog és a jogi kötelezettség fogalmának meghatározásánál oly módon, hogy "az adott jogviszonyt előíró jogi tény" meglétéhez és jogviszonyt szabályozó szerepéhez köti az alanyi jog érvényesülését és a jogi kötelezettség kiváltását.[41] Későbbi munkáiban Peschka már nem fejlesztette tovább a jogi tények elméletét, mivel figyelmét a jogszabályok elméleti tanának kidolgozása és a jogfilozófia ontológiai jellegű megalapozása kötötte le. A sein és sollen jogfilozófiai "örök problémájának" elemzése, az etikai értékek, mint a jog és érték, valamint a jog és igazságosság kérdéseinek kidolgozása már nem adott lehetőséget számára, hogy visszatérjen a jogi tények problematikájához. A rendszerváltást követően megújult jogelméleti kutatás a jogi tények elméletét jelenleg még nem helyezte vizsgálódásának homlokterébe. A jog fogalmának vizsgálata azonban szükségessé teszi a jogi tények kategóriájának kezelését. Szmodis Jenő a jog fogalmát mint "egy komplex tételezettség rendszert" határozta meg, amelytől megkülönbözteti és elválasztja azon tényeket és körülményeket, amelyekből a jog született, és amelyekre a jogi norma megalkotását követően a jogszabályt alkalmazzák. A jogi tények fogalmára egy új kifejezést, "a jogi jelenségek" fogalmát alkotta meg, amely kifejezés azonban a cselekvés, történés és norma kategóriáit is felöleli.[42] Álláspontja szerint a jogi jelenségek gondolati úton kapcsolódnak a jog fogalmához. Elméletében megalkotta a jog realitásának fogalmát, amely nem más, mint a jog létezési módja, a jogfilozófia alapvető kérdése, a jog ontológiai jellegű megközelítése, és ennyiben továbbfejleszti Peschka ontológiai elméletét. A jog realitása (ontológiája) egyrészt jelenti a jog fogalmát, a jogképzetet és a jogtényeket magukban foglaló jogi jelenségeket, továbbá az ezek kölcsönös együtthatásából keletkező, tágabb értelemben vett jog fogalmát. Szmodis elmélete, a jog ontológiai jellegű megközelítése, az általa teremtett "jog realitásának vizsgálata" kifejezéssel a jogi tények kategóriáját elhelyezi az általa megalkotott rendszerben, azonban láthatóan a polgári jogfilozófia korábbi külföldi és hazai művelőinél kisebb szerepet ad a jogi tények jelentőségének a jogviszonyokban.
- 49/50 -
A bírói jogalkalmazás szerepe - a jogi tények értelmezése - a római jogban a praetor tevékenységéhez kötődik. Bár a római jog fejlődése kikényszerítette az önálló igazságszolgáltatási szervezet, a bíróságok kiépítését, mégis a korábban már ismertetettek szerint a praetor interpretatios tevékenysége miatt a római állam jogszolgáltató szervezetén belül kiemelt jelentőségű a jogalkotás szemszögéből. A praetor nemcsak peres eljárásokban ítélkezett, hanem peren kívüli eljárásokat is lefolytatott.[43] A római jog továbbélése és a középkori itáliai városok kereskedelme biztosította a polgári jogalkalmazás fejlődését. Mivel a jog szükségszerűen csak a társadalom egyes rétegeinek konszenzusát tükrözi, a jogtörténeti fejlődésben elég korán kialakult a - jogot alkalmazó - hivatásos bíró kategóriája. A polgári bíráskodás legfontosabb eleme a bírósági szervezet kiépítése.[44] A bíró mint jogalkalmazó, a jogi tények megállapítója kiemelt szerepet tölt be a jogszolgáltatásban, mivel a jogi tények megállapításával maga is jogot alkot. Egyet lehet érteni Pokol Béla felfogásával, miszerint a "bírói pozíció van a jog szívében", és a bírói hivatás gyakorlása során nincsenek jogalkalmazást gátló, torzító elemek.[45] Abbott a jogalkalmazó bírósági eljárást "a geometriai ismeretszerzés folyamatához" hasonlította, és ezzel a bíró által alkalmazott jog magas matematikai és logikai jellegét emelte ki.[46] A bírói jogalkalmazás azonban ezen nézet igazságait is megfontolva szubjektív, erősen függ a bíró személyiségétől. A bírói jogalkalmazástól függ, hogy milyen tényeket fog a bíró jogi ténynek minősíteni. Ebben a tevékenységében ugyan az eljárás során lefolytatott bizonyítási eljárás, a felek, a kihallgatott tanúk és az ügyvédek előadásai és cselekményei befolyásolják a bírót, de összességében nem lehet kiszámítani, hogy egy adott ügyben milyen döntés születhet. Ilyen értelemben a jog és a tények a bírói jogalkalmazásban egymáshoz viszonyítva, a bírói személyiségen átszublimálva képezik a bírói döntés alapját.[47]
A törvény és a bírói jogalkalmazás, sőt a "bíró által alkotott jog" problémáját vizsgálta Peschka Vilmos, aki szembeállította a bírói jogalkotás szélsőséges dogmáját az egzisztencialista jogfilozófiában és a "tiszta jogtant", amely csak a törvény szerepét ismeri el a jogalkalmazásban.
- 50/51 -
Peschka tagadta a bírói jogalkotás lehetőségét, és csak a jogalkotó szervek tevékenységét ismerte el jogforrásként.[48] Peschka szerint a bíró átlépi törvényi felhatalmazottsága kereteit, ha a kodifikált jog interpretatiója helyett, akár a jogi tényekre is támaszkodva kíván jogot alkotni. Ugyanakkor nem vitatja, hogy létezik "bírói jog", ami nem más, mint a bírói jogalkalmazás terméke. A bírói jogalkalmazás a jogi tények felismerésével és a jogszabályok jogeset szerinti egyedi alkalmazásával egyedi jogot alkot, szemben a törvényalkotó generális klauzuláival. A jogkövető magatartást tanúsító bíró a jogalkalmazás során a konkrét jogviszony megítélésénél az írott jog szabályozási hézagait kitöltve esetről esetre jogot alkothat. Varga Csaba a jogban megjelenő tény sajátosságainak elemzésénél azt emeli ki, hogy több elmélet, illetve megközelítés alakult ki. Ha azt a felfogást emeljük ki, amely a jogban "csupán leképezést" lát, akkor ennek a kérdésnek nincs relevanciája. Ez a következő elemekre épít: a jog társadalmilag lényeges viszonyokat tükröz, a tényfeltárás, a tényállás megállapítása csak a tények jogszabályhoz viszonyítása és a bírói eljárás szerepe az "objektív igazság" kiderítésére. A másik elmélet ezzel szemben a jogi tények matematikai meghatározottságát vallja, és a jogi tények sokrétűségét vizsgálja. így felmerül a jogi tények mint bizonyíték szerepe a bírósági eljárásban, a bizonyítékok mérlegelésének a kérdése és a bizonyítási eljárás befejeztével a jogi tények döntést formáló szerepe.[49] Ugyanakkor a bírói jogalkalmazás felveti az olyan kérdéseket, mint a tények és az érték, a "ténykérdés" és a "jogkérdés" jogfilozófiai kategóriái. Ebben az összefüggésben a jog kap elsődleges szerepet, mivel a törvényalkotó által alkotott jogi normák megelőzik a jogi tények érvényesülését. A jogalkotó szerint a polgári perek célja a magánjogi jogviták igazság alapján történő eldöntése volt. Ez. a felfogás a jogi tényeknek, a bizonyított tényállásnak adott privilegizált szerepet. Az alkotmánybíróság ítéletével ezt a rendelkezést megsemmisítette, így a bírót már 2000-től nem kötelezi az igazság kiderítésének felelőssége. Ez azzal a következménnyel jár, hogy a bírót a jogalkalmazás során a jogi tények felismerésének és bizonyításának súlya már nem terheli úgy, mint korábban, mivel a feleknek a jogviták elbírálásához és a tisztességes eljáráshoz, valamint a perek ésszerű időben történő befejezéséhez lett alanyi jogosultságuk.[50]
A jogi tények a bírói jogalkalmazás mellett a közjegyzői jogalkalmazásban bírnak különös jelentőséggel. A polgári közjegyzői intézményt létrehozó francia nemzetgyűlésen a közjegyzőség fogalmi ismérveit a független és pártatlan jogi tanácsadásban, a közokiratok készítésében és őrzésében jelölte meg. A törvény szerint a közjegyző legfőbb hivatali kötelessége "minden jogügylet vagy szerződés közhiteles elkészítése".[51] A közjegyzői jogalkalmazás tartalmában hasonló a bírói jogalkalmazáshoz, amit a tevékenységének tartalmát jelölő megelőző jogvédelem
- 51/52 -
(Richter im Vorfeld) és a nem peres jogalkalmazást jelölő (freiwillige Gerichtsbarkeit) fogalmak is kifejeznek. A közjegyző tevékenységének ellátása során egyben bírói feladatokat is ellát, mivel a közjegyzői hivatást jelölő pártatlan hozzáállásával a jogi tények megállapítója és értelmezője. Az állam a közjegyzőket közhitelességgel ruházta fel, vagyis az állami főhatalom, autoritás köréből átadja ezt a jogkört egy általa a közhitelesség iránti igény ellátására létrehozott intézménynek. Ez az államjogi, közhatalmi felruházás teszi lehetővé, hogy a közjegyző megállapítsa, felismerje és egy adott közokirat készítésekor biztosítsa a jogi tények jogviszony-keletkeztető, módosító és megszüntető szerepét. A közjegyzői okirat közokirati bizonyító erejét a jogi tények és a jogviszony keletkezésének egyidejű megállapítása adja. A bírói függetlenség elvéhez hasonlóan a közjegyző függetlenségének elve lehetőséget biztosít arra, hogy a jogalkalmazás során a megelőző jogszolgáltatás követelményeinek megfelelően pártatlanul járhasson el.[52]
Dr. Charmant Oszkár a bírói és a közjegyzői jogalkalmazást összehasonlítva jelentette ki, hogy a bíró "az igazság fenségét", a közjegyző az "igazság immanens erejét" képviseli. A bíró a jogi tényeket nem a keletkezésük idejében, hanem utólag, bizonyítási eljárás lefolytatása után határozza meg.[53] A közjegyzői ténytanúsítás jelentősége a jogbiztonsággal kapcsolatos állami elvárások teljesítése. A megelőző jogvédelem elvének megvalósítása jelentőségében fontosabb, mint a reparatio, az utólagos jóvátétel. Charmant a közjegyzőt megillető jogokat, a közhitelességi funkciók gyakorlását a jogon túlmutató erkölcsi elvek kategóriájába helyezi azzal, hogy a közjegyzői ténytanúsításra kijelenti: "hinni, ha tudni nem lehet".[54] Dr. Holitscher Szigfrid a közjegyzői ténytanúsítás alakiságokhoz kötött jellegét hangsúlyozta, mivel a törvényalkotó ezzel érte el a jogi tények rögzítését, bizonyítékot a későbbi peres eljáráshoz.[55]
A jelenleg hatályos magyar közjegyzői törvény a már hivatkozott és tárgyalt közhitelességgel ruházta fel a közjegyzőket azért, hogy a jogviták megelőzése érdekében pártatlan jogi szolgáltatást nyújtsanak. A közjegyző jogszabályban rögzített teljes hatásköre - közjogi normák keretei között szabályozott - jogalkalmazási tevékenység, amelynek lényege a normák által vezérelt
- 52/53 -
jogi ténymegállapítás. Ez a ténymegállapítási folyamat nemcsak a ténytanúsítási eljárásokban figyelhető meg, hanem a közokiratok készítésében is, valamint a nem peres eljárásokban. A hagyatéki eljárás - mint az egyik legjellemzőbb közjegyzői hatáskörbe utalt eljárás - célja is a jogi tények felkutatása és megállapítása, a hagyatéki vagyon és a tartozások rögzítése, az örökösök megnevezése. A hagyatékátadó végzés és az öröklési bizonyítvány szerkezetében jól láthatók és elkülöníthetők a jogi tények rögzítésére szolgáló szerkezeti részek. A közjegyzői szakirodalomban dr. Bókai Judit hangsúlyozta, hogy a közjegyzői tanúsítvány azokat a jogi tényeket tanúsítja, amelyek a közjegyző jelenlétében történnek, függetlenül attól, hogy azok emberi magatartásokra vagy emberi körülményre, illetve az embertől független külső körülményekre vonatkoznak.[56] A közjegyzői okiratok mint a közokiratok egyik speciális altípusának írásba foglalása a jogügyletekre vonatkozó jogi tények meghatározását jelentik a közjegyző részéről, amelyek mellett egy esetleges későbbi jogvita esetén "a tények valóságának" vélelme szól. A közjegyzői okiratok végrehajthatósága pedig a jogerős bírói ítélettel azonos hatályt biztosít a közjegyző által okiratba foglalt jogügyletnek, illetve a jogügylet alapjául szolgáló jogi tényeknek. A jogszabályalkotó közjegyzői hatáskörbe utalta a polgári nem peres eljárások széles körét. Az előzetes bizonyítási eljárás lefolytatása, valamint az igazságügyi szakértő kirendelése polgári nem peres eljárásként a közjegyzői jogalkalmazást a bírói jogalkalmazással tette azonossá akkor, amikor ezen ügyeket a kodifikátor közjegyzői hatáskörbe utalta. A közjegyző által lefolytatott nem peres eljárások a megelőző jogvédelem elvét valósítják meg.
A közjegyzői jogalkalmazás döntő többsége a tágabb értelemben vett nem peres eljárás lefolytatása, mivel a közokirat-szerkesztési eljárás, a ténytanúsítási eljárás és a törvény által nem peres eljárásokként szabályozott külön eljárások is ebbe a körbe tartoznak. Az alkotmánybíróság több határozatában leszögezte, hogy a közjegyző fő feladata a közhitelesség ellátása, amit az állam igazságszolgáltatási tevékenységének részeként hatósági jogalkalmazó tevékenység gyakorlásával valósít meg.[57] A közjegyzői intézmény e közjogi megalapozása a közjegyzői jogalkalmazás jogi hatásainak azonos szerepet biztosít a bírói jogalkalmazással összehasonlítva a jogbiztonság elérése érdekében. A jogi tények léte és szerepe új értelmezést nyert az információs jogviszonyok megjelenésével, az elektronikus aláírás és elektronikus okiratok fogalmi megjelenésével. Karaszj szerint az "információs jogi tények" az emberi akarattól függenek, és a kapcsolatot jelentik a jogalkalmazói tevékenység és az alkalmazott számítástechnikai rendszer között. Mivel a rendszerbe betáplált adatokat a számítástechnikai rendszer kezeli, azokon műveleteket végez, ezekre a tényekre a számítástechnikai jogi tény fogalmának bevezetését javasolta.[58] Az új
- 53/54 -
információs technológiák bevezetése és alkalmazása a közjegyzői okirat fogalmi meghatározását is át fogja formálni. Az Európai Közjegyzői Unió albizottsága javaslatot tett arra, hogy az elektronikus okiratot jogilag azonosan kezeljék az Európai Unió tagállamai a papír alapú okirattal együtt.[59] A magyar jogban az elektronikus aláírásokról, valamint az elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokról szóló törvények megalkotásával gondoskodott a jogalkotó az elektronikus okiratok tárgyi feltételeinek megteremtéséről. A polgári perrendtartás pedig a közokirat fogalmának új meghatározásával intézkedett az elektronikus okiratok jogrendszerbe történő illesztéséről.[60] Az elektronikus nyilvántartási rendszerek vezetése, az elektronikus cégnyilvántartási és fizetési meghagyásos eljárás új megvilágításba helyezi a jogi tények fogalmát a jogalkalmazásban azzal, hogy az információs technológiák alkalmazása valóban módosítja-e a fogalom leíró kritériumait. Annak leszögezése mellett, hogy az elektronikus eljárások a jogalkalmazásban teret nyertek, de az elektronikus okiratok elterjedése csak lassan halad, a jogi tények természete és megítélése nem változott. A jogalkalmazó, aki egyben ezen ügyletekben az információs technológia kezelője, adja és minősíti, illetve a rendszerbe betáplálja azokat a jogi tényeket, amelyek a jogügyletekre vonatkoznak. A számítógépes rendszer, illetve az elektronikus ügyintézés a mai technológiai, jogi háttérrel nem ad a jogalkalmazó tudatához olyan intellektuális többletet, ami szükségessé tenné a jogi tények fogalmának újrafogalmazását, az esetleges "elektronikus jogi tény" definíciójának bevezetését.■
JEGYZETEK
[1] Györkösy Lajos (szerk.): Latin-magyar kéziszótár. Budapest, 1994, Akadémiai Kiadó, 218. p.
[2] Platón: Theaitétosz. Fordította, a jegyzeteket és a kommentárt írta: Bárány István. Budapest, 2001, Atlantisz Kiadó, 267 p. /Platón összes művei kommentárokkal./
[3] "Csakhogy módfelett együgyű dolog volna, ha a tudás vizsgálata során azt mondanánk, hogy az akár a különbség, akár valami más tudásával párosított helyes vélemény. Theaitétoszom, sem az értékelés, sem Fordította, a jegyzeteket és a kommentárt írta: Bárány István. Budapest, 2001, Atlantisz Kiadó, 121. p.
[4] Pais István: A görög filozófia. Budapest, 1992, Szerzői kiadás, 334. p
[5] Halasy-Nagy József: II. Arisztotelész metafizikai elvei. In Arisztotelész: Metafizika. Fordította, bevezetéssel és magyarázatokkal ellátta: Halasy-Nagy József. Szeged, 2002, Lectum Kiadó, 20. p.
[6] Graeser, Andreas: A platóni ontológia. In Betegh Gábor - Böröczki Tamás (szekr.). A formák és a tudás. Tanulmányok Platón metafizikájából és ismeretelméletéről. Budapest, 2007, Gondolat Kiadó, 26. p., 340 p.
[7] "A "tudás" a konkrét tárgyak, tárgycsoportok lényegének, alapvető tulajdonságainak és okainak megragadása, a fogalmi lényeg olyan meghatározása, amely - miként Platónnál - más dolgoktól való megkülönböztetést is tartalmaz." Pais István: A görög filozófia. Budapest, 1992, Szerzői kiadás, 457. p.
[8] "Ha az érzéki megismerés anyaga, az érzet, nem egyéb, mint saját, érzékiségünknek a jelenlevő tárgy által előidézett változása, továbbá az érzéki megismerés formája, a tér s idő ugyancsak szubjektív valami, t. i. az érzékiségnek benne rejlő formája; akkor az érzéki megismerés maga nem adhatja a világnak a képét, amint az magában van, hanem csak amint érzékiségünknek megjelenik." Bernát, Alexander: A tiszta ész kritikájáról. In Kant, Immanuel: A tiszta ész kritikája. Fordították és magyarázták: Bernát, Alexander és Bánóczi József. Budapest, 1981, Akadémiai Kiadó, 661-662. p.
[9] Kant, Immánuel: A tiszta ész kritikája. Fordították és magyarázták: Bernát, Alexander és Bánóczi József. Budapest, 1981, Akadémiai Kiadó, 724. p.
[10] Hegel, Georg Wilhelm Friedrich: A jogfilozófia alapvonalai vagy a természetjog és államtudomány vázlata. Fordította, utószóval és jegyzetekkel ellátta: Szemere Samu. Budapest, 1971, Akadémiai Kiadó, 13. p.
[11] "A személyiség tartalmazza általában a jogképességet s alkotja az elvont és ennélfogva formális jog fogalmát és alapját, amely maga is elvont. A jog parancsa ennélfogva: légy személy és tiszteld a többieket mint személyeket." Hegel, Georg Wilhelm Friedrich: A jogfilozófia alapvonalai vagy a természetjog és államtudomány vázlata Fordította, utószóval és jegyzetekkel ellátta: Szemere Samu. Budapest, 1971, Akadémiai Kiadó, 67. p.
[12] "a tényállás megítélése empirikus körülményekből indul ki, a cselekedetre vonatkozó tanúságtételekből és efféle nézetekből, de azután megint olyan tényekből, amelyekből következtetni lehet a cselekedetre, s amelyek ezt valószínűvé vagy valószínűtlenné teszik." Hegel, Georg Wilhelm Friedrich: A jogfilozófia alapvonalai vagy a természetjog és államtudomány vázlata. Fordította, utószóval és jegyzetekkel ellátta: Szemere Samu. Budapest, 1971, Akadémiai Kiadó, 243. p.
[13] "A többi ember és az állatok számomra csak tapasztalati adottságok, testalkatuk érzéki tapasztalata, melynek érvényességét nem alkalmazhatom, hiszen minden mással együtt kérdésessé vált. A másikkai együtt természetesen elveszítem a társadalmiság és a kultúra összes képződményét. Röviden: számomra immár nemcsak a testi természet, hanem az egész konkrét életvilág mint környezet sem létezik, hanem merőben létfenomén." Husserl, Edmund: Kartéziánus elmélkedések. Bevezetés a fenomenológiába. Fordította, az Utószót és a jegyzeteket írta: Mezei Balázs. Budapest, 2000, Atlantisz Kiadó, 29. p
[14] Husserl, Edmund: Karteziánus elmélkedések. Bevezetés a fenomenológiába. Fordította, az Utószót és a jegyzeteket írta: Mezei Balázs. Budapest, 2000, Atlantisz Kiadó, 52. p.
[15] "A világ, s ezen belül különösen az objektív értelemben vett természet létértelméhez hozzátartozik, hogy mindenki számára ott van, hogy ilyenként gondoljuk el, ha objektív valóságról beszélünk." Husserl, Edmund: Karteziánus elmélkedések. Bevezetés a fenomenológiába. Fordította, az Utószót és a jegyzeteket írta: Mezei Balázs. Budapest, 2000, Atlantisz Kiadó, 108. p.
[16] Husserl, Edmund: Karteziánus elmélkedések. Bevezetés a fenomenológiába. Fordította, az Utószót és a jegyzeteket írta: Mezei Balázs. Budapest, 2000, Atlantisz Kiadó, 170-174- p.
[17] Husserl, Edmund a Lalande (1926) 1906. június 21-i vitáján. Idézi Varga Csaba: A bírói ténymegállapítási folyamat természete című tanulmányában. In Benedek András (szerk.): Ismeretelmélet. PPKE Jog és Államtudományi Kar oktatási segédanyaga, kézirat gyanánt. 34. p.
[18] "A tény- és jogkérdés megkülönböztetése a jogon alapul; viszonykategóriákként bármelyiküknek csak a másikkal szembesítve van értelme, éppen ezért is kölcsönös, azaz a másik tagadásaként történik." Varga Csaba: A bírói ténymegállapítási folyamat természete. In Benedek András (szerk.): Ismeretelmélet. PPKE Jog és Államtudományi Kar oktatási segédanyaga, kézirat gyanánt. 144. p.
[19] "Nyilvánvaló, hogy először is a tények adatok. A tényeknek a kezelésük során lesz jelentőségük. A tények kezelése elvileg akár a tetszőlegességhez közelíthet. Dr. Tamás András: A közigazgatási jog elmélete. Budapest, 1997, Szent István Társulat, 7. p.
[20] Az interpretatio római jogi fejlődésének összefoglalására lásd: Pólay Elemér: A római jogászok gondolkodásmódja. Kazuisztika és absztrakció. Budapest, 1988, Tankönyvkiadó, 214 p.
[21] Puchta, Georg Friedrich: A római jog rendszere, tekintettel mai alkalmazhatóságára, vázlatban. Fordította Récsi Emil. Pest, 1862, Emich Gusztáv kiadása, 7. p.
[22] "Érvénytelen az ügyzet: vagy mivel lényeges kellék hiánya kezdettől fogva kizárja érvényes létrejövetelét: vagy, ha ily hiány nélkül jött létre, további fennállását gátolja. Mindkét esetben az érvénytelenség lehet: vagy semmisség (nullitas), midőn az érvénytelenséget okozó körülmény hatánya az, hogy az ügyzet létét ipso iure közvetlenül kizárja; vagy lehet megdönthetőség, midőn az érvénytelenséget okozó körülmény csak jogot ad valakinek arra, hogy az ügyzetet hatányaiban megsemmisítse." Puchta, Georg Friedrich: A római jog rendszere, tekintettel mai alkalmazhatóságára, vázlatban. Fordította Récsi Emil. Pest, 1862, Emich Gusztáv kiadása, 26. p.
[23] Lásd bővebben: Földi András - Hamza Gábor (Brósz Róbert és Pólay Elemér tankönyvének alapulvételével): A római jog története és institúciói. Budapest, 1996, Nemzeti Tankönyvkiadó, 575-576. p.
[24] Pauler felfogása szerint "a természeti vagy észjogtan az ember és életviszonyai természetén gyökerező, az ész által megismerhető jogszabályoknak rendszeres előadása". Dr. Pauler Tivadar: Eszjogi előtan. Második, javított és bővített kiadás. Pest, 1864, Emich Gusztáv kiadása, 6. p.
[25] Dr. Pauler Tivadar: Észjogi előtan. Második, javított és bővített kiadás. Pest, 1864, Emich Gusztáv kiadása, 244. p.
[26] Dr. Pauler Tivadar: Észjogi előtan. Második, javított és bővített kiadás. Pest, 1864, Emich Gusztáv kiadása, 260-261. p.
[27] Dr. Pauler Tivadar: Észjogi előtan. Második, javított és bővített kiadás. Pest, 1864, Emich Gusztáv kiadása,
[28] "A tények megállapításának legnagyobb nehézsége onnan származik, hogy mind gyakoribbá válnak azok az esetek, amelyekben a vádlott visszavonja az előnyomozás alatt tett beismerését." Dr. Fayer László: A magyar bűnvádi perrendtartás vezérfonala. Budapest, 1899, Franklin Társulat, 121. p.
[29] "Még az igazságos kényszer is, az emberi szenvedélyeknél fogva, gyakran az igazság korlátain túlcsapongó kegyetlenkedéssé fajulhat, és új sértéseket szülvén, a társas összlét minden előnyeit megsemmisítő ellenséges kitörések forrásává válhat." Dr. Pauler Tivadar: Észjogi előtan. Második, javított és bővített kiadás. Pest, 1864, Emich Gusztáv kiadása, 281. p.
[30] Somló Bódog jogbölcseleti előadásai. Első füzet. Kézirat gyanánt. Kolozsvár, 1906, 32. p.
[31] Somló Bódog: Jogi alaptan. In Varga Csaba (szerk.): Modern polgári jogelméleti tanulmányok. Az előszót írta: Peschka Vilmos. Budapest, 1977, MTA Állam- és Jogtudományi Intézete, 60-61. p.
[32] Somló Bódog jogbölcseleti előadásai. Első füzet. Kézirat gyanánt. Kolozsvár, 1906,129-130. p.
[33] Dr. Moór Gyula: Újkantiánizmus és újhegeliánizmus a jogfilozófiában. Különnyomat a "Magyar Jogi Szemle" február havi 3. számából. Budapest, 1943, Attila-nyomda részvénytársaság, 1-4. p.
[34] Dr. Moór Gyula: Újkantiánizmus és újhegeliánizmus a jogfilozófiában. Különnyomat a "Magyar Jogi Szemle" február havi 3. számából. Budapest, 1943, Attila-nyomda részvénytársaság, 5-7 P-
[35] Dr. Moór Gyula: Újkantiánizmus és újhegeliánizmus a jogfilozófiában. Különnyomat a "Magyar Jogi Szemle" február havi 3. számából. Budapestfl943, Attila-nyomda részvénytársaság,12. p.
[36] Dr. Moór Gyula: Jogfilozófia. Budapest, 1994, Püski Kiadó, 73. p.
[37] Dr. Moór Gyula: Der Wissenschafts-Charakter der Jurisprudenz. In Zeitschrift für öffentlisches Recht. Sonderabdruck aus Band XX. Heft 1. Wien, é. n., Verlag von Julius Springer. 37 p.
[38] Peschka Vilmos: A jogviszonyelmélet alapvető kérdései. Budapest, i960, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 18-19. p.
[39] "Azok a jogszabályokban meghatározott körülmények, események, cselekvések, történések, amelyeknek beállásához a jogi normák általában ezt a konkretizálódást, alanyi jogok és kötelezettségek létrejövetelét
[40] Peschka Vilmos: A jogviszonyelmélet alapvető kérdései. Budapest, i960, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 126-127. p.
[41] Peschka Vilmos: A jogviszonyelmélet alapvető kérdései. Budapest, 1960, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 167-168. p. és 168-172. p.
[42] Szmodis Jenő: A jog realitása. Az etruszk vallástól a posztmodern jogelméletekig. Budapest, 2005, Kairosz Kiadó, 119. p.
[43] "A perenkívüli jogsegélyek voltak a praetor jogképző tevékenységének első produktumai." Brósz Róbert-Pólay Elemér: A római jog. Budapest, 1976, Tankönyvkiadó, 121. p.
[44] "A kettős cél elérésére a polgári bíráskodás terén a következő eszközök szolgálnak: a jogvédelmi eszközök sokfélesége; erősen fejlett és jól tagolt bírósági szervezet; célszerűen megalkotott eljárási szabályok; a perben erősen, mindazonáltal a felek érdekeivel összhangzatosan érvényesülő bíró; és a felek érdekeit kellően érvényesíteni tudó ügyvéd." Dr. Magyary Géza: Magyar polgári perjog. Harmadik kiadás. Kiegészítette és átdolgozta dr. Nizsalovszky Endre. Budapest, 1939, Franklin Társulat, 36. p.
[45] Pokol Béla: Jogi alaptan. Budapest, 2000, Rejtjel Kiadó, 20. p.
[46] Idézi Frank, Jerome: A jog és a modern értelem című tanulmányában. In Varga Csaba (szerk): Modern polgári jogelméleti tanulmányok. Az előszót írta: Peschka Vilmos. Budapest, 1977, MTA Állam- és Jogtudományi Intézete, 87. p.
[47] "Senki sem tudhatja előre, mit fog a bíró az ügy "tényének" hinni. Ebből következik, hogy az ügyvéd véleménye sem más egy adott tényállást érintő jogról, mint hiedelem: (1) arről, hogy a bíró mit fog később ténynek venni, és (2) arról, hogy mit fog a tényeket érintő bírói hiedelem alapján helyes döntésnek tekinteni. De még ez is meglehetősen mesterkélt állítás. A bíró a maga előítéleteihez érkezve nem választja el megfelelően a "jogra" vonatkoztató következtetésétől a "tényekre" vonatkozó hiedelmeit." Frank, Jerome: A jog és a modern értelem. In Varga Csaba (szerk.): Modern polgári jogelméleti tanulmányok. Az előszót írta: Peschka Vilmos. Budapest, 1977, MTA Állam- és Jogtudományi Intézete, 94. p.
[48] Peschka Vilmos: A modern jogfilozófia alapproblémái. Gondolat Kiadó, Budapest, 1972, 261. p.
[49] Varga Csaba: A bírói ténymegállapítási folyamat természete. In Benedek András (szerk.): Ismeretelmélet. PPKE Jog és Államtudományi Kar oktatási segédanyaga, kézirat gyanánt. 74-79. p.
[50] Lásd részletesen: Németh János - Kiss Daisy (szerk.): A polgári perrendtartás magyarázata 1. Harmadik (átdolgozott) kiadás. Budapest, 2010, Complex Kiadó Kft., 64. p.
[51] Lásd Deckers, Eric: A közjegyzői hivatás deontológiája és szerkezete. Budapest, 2000, Magyar Országos Közjegyzői Kamara, 25. p. /Studia Notarialia Hungarica tom II./
[52] "Aufgabenbereich der Notare des lateinischen Typs ist der ausserstreitige Rechtsbereich, die Tätigkeit im Nonntal, 50. p.
[53] "A közjegyző nem utólagosan állapítja meg a tények igazságát, mikor az már elhomályosulhatott, hanem a létesülfsük percében, és nem közvetett úton, hanem a sailt észlelete, friss benyomásai alapján. Es hogy ez a megállapítás a bírói határozatnak szilárd alapjául szolgálhasson, a törvény ezt egy immanens erővel ruházza fel: eleve igaznak veszi, és az igazságnak lényegébőf fakadó hatályt kölcsönöz neki." Dr. Charmant 1925, Pallas Rt. nyomdája, 12. p.
[54] "Eleve hitet és hatályt tulajdonítani egy magánember tanúságtételének, felruházni azt a közhitelesség jellegével, ez a legkivételesebb és legnevezetesebb praerogatívák egyike, melyet az államhatalom megadhat." Dr. Charmant Oszkár budapesti kir. közjegyző ünnepi beszéde és a kir. közjegyzői intézmény életbeléptetésének ötvenedik évfordulója alkalmából Budapesten megtartott országos gyűlés és értekezlet jegyzőkönyvei. Budapest, 1925, Pallas Rt. nyomdája, 12. p.
[55] "A közjegyzői tanúsításoknál mindenekelőtt legnagyobb jelentőséggel bír bizonyos alaki szabályok szigorú megtartása, mert e nélkül nem érhető el a tanúsítás tulajdonképpeni célja: teljes hitű bizonyíték teremtése bizonyos jogügyletre vagy jogcselekményre nézve." Dr. Holitscher Szigfrid: Az okirati kényszer és az okiratszerkesztesi jogosítvány új szabályozása. Perenkívüli bírói teendőknek a közjegyzőkre való ruházása. Királyi Közjegyzők Közlönye, 1929. 6. szám, 249. p.
[56] "A közjegyzői tanúsítvány - akár jegyzőkönyv, akár záradék formájában - a közjegyző jelenlétében megtörtént jogi jelentőségű tényeket és esetleg egyoldalú jogügyletnek nem minősülő nyilatkozat megtételét tanúsítja, múlt tényekről értesít, jogügyletszerű cselekményeket vagy az emberi cselekvésen kívül eső jogi tényeket tartalmaz, hatálya deklaratív, nem címzett, de közlésre szánt nyilatkozato(ka)t tartalmaz, joghatása a bizonyító erő." Dr. Bókai Judit: A közjegyzői okirat és a közjegyzői tanúsítvány elhatárolásának egyes kérdései. A forma és a tartalom harmóniája. Közjegyzők Közlönye, 2005.10. szám, 8. p.
[57] Lásd: Alkotmánybírósági 108/B/1992. AB határozat, 944/B/1994. AB határozat és 13/2008. (II. 21.) AB határozat.
[58] Karaszj, I. Z.: Jogi tények és bizonyítékok az információs jogviszonyokban. Magyar Jog, 1989. 10. szám, 903-907. p.
[59] "Fogadják el, hogy a hitelesség összeférhető az új információs technológiákkal, és a papírhordozó és saját kezű aláírás alkalmazása a jövőben ne legyen többé a közjegyzői okirat készítésének meghatározó eleme." Rouzet, Gilles: Az új információs technológiák és a hiteles okirat. Közjegyzők Közlönye, 2002. 12. szám, 17. p.
[60] "Pp. 195. § (1) bek. Az olyan papír alapú vagy elektronikus okirat, amelyet bíróság, közjegyző vagy más hatóság, illetve közigazgatási szerv ügykörén belül, a megszabott alakban állított ki, mint közokirat teljesen bizonyítja a benne foglalt intézkedést vagy határozatot, továbbá az okirattal tanúsított adatok és tények valóságát, úgyszintén az okiratban foglalt nyilatkozat megtételét, valamint annak idejét és módját. Ugyanilyen bizonyító ereje van az olyan okiratnak is, amelyet más jogszabály közokiratnak nyilvánít." Németh János - Kiss Daisy (szerk.): A polgári perrendtartás magyarázata 1. Harmadik (átdolgozott) kiadás. Budapest, 2010, Complex Kiadó Kft., 751. p.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző közjegyző, Budapest.
Visszaugrás
