Az Alkotmánybíróság előtti egyedi normakontroll iránti bírói kezdeményezések intézményét már az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (továbbiakban: régi Abtv.) is szabályozta.[1] A szabályozás lényege ma is változatlan: e rendelkezés szerint a bíró akkor fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az előtte folyamatban levő ügy elbírálása során olyan jogszabályt kell alkalmazni, amelynek alkotmányellenességét észleli.
Ehhez képest az új törvény egy további esetkört állapított meg[2]: akkor is az Alkotmánybírósághoz fordulhat a bíró, ha az előtte folyamatban levő egyedi ügy elbírálása során olyan jogszabályt kell alkalmaznia, amelynek alaptörvény-ellenességét az Alkotmánybíróság már megállapította.
Ugyan, maga az Alaptörvény alapján "csak" jogszabály alaptörvény-ellenessége támadható meg[3], jogszabály alatt a Kúria jogegységi határozatát[4] is érti kell az Abtv. 37. § (2) bekezdése értelmében. A törvényi kiterjesztés alapja az alábbi okfejtés[5]:
Az Alkotmánybíróság több korábbi határozatában foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy a jogegységi határozatra kiterjed-e az Alkotmánybíróság normakontrolleljárása. Az Alkotmánybíróság a 42/2005. (XI. 14.) AB határozatában kifejtette, hogy a jogszabály (jogszabályi rendelkezés) élő tartalma a jogegységi határozat. Így az Alkotmány 32/A. § (1) bekezdése alapján folytatott - valamely jogszabály alkotmányossági vizsgálatára irányuló - eljárás során, ha a jogszabályi rendelkezéshez jogegységi határozat tapad, szükségképpen a vizsgálat tárgyává válik a jogegységi határozat (még akkor is, ha az Alkotmánybíróság az alkotmányellenesség jogkövetkezményeit a vizsgált jogszabályra nézve vonja le). A normakontroll ugyanis elvégezhetetlen a jogszabály tartalmi elemzése nélkül. E vizsgálat során az Alkotmánybíróságnak esetenként kell eldönteni, hogy az alkotmányellenesség a vizsgált jogi szabályozásból fakad (és a jogegységi határozat csupán eszerint "értelmezett"), vagy alapvetően nem a jogszabályból, hanem a jogegységi határozat tartalmából. Az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy az Alkotmánybíróságnak - alkotmányos jogállásából eredő - azon gyakorlatából, hogy utólagos normakontroll hatáskörébe tartozik valamennyi norma alkotmányossági vizsgálata, az következik, hogy hatáskörébe tartozik a jogegységi határozat alkotmányossági vizsgálata, és ha az - a törvény egyéb lehetséges értelmezési tartományától eltérően - alkotmánysértő, akkor annak megállapítása. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint nem a törvényhozást kell kötelezni újabb jogalkotásra (vagy a hatályos jog megsemmisítésével törvényi rendelkezések hatályvesztésére), ha önmagában nem a törvényi szövege, hanem annak kötelező erővel értelmezett tartalma - a 42/2004. (XI. 9.) AB határozat szóhasználatával élve, a bírói jogalkotás a jogegységi határozat - az alkotmánysértő. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az Alkotmány 47. § (2) bekezdésében nevesített jogegységi határozat - a Legfelsőbb Bíróság önálló jogszabály-értelmezése folytán (amelyre a joggyakorlat egységesítése érdekében alkotmányos felhatalmazása van) - adott esetben az alapul fekvő jogszabály tartalmát bővítheti, szűkítheti, vagy éppen az értelmezéssel joghézagot tölthet ki. Ezért a jogegységi határozat jogszabálytani besorolása nélkül is - az esetről esetre történő alkotmányossági vizsgálat eredményeként - dönthető el, hogy a jogegységi határozat önálló jogszabályi tartalommal eloldódott-e az értelmezett jogszabálytól vagy sem. A jogegységi határozat az Alkotmány 32/A. § (1) bekezdése alapján válik az alkotmányossági vizsgálat tárgyává. Az Alkotmánybíróság tehát az Abtv.-ben is nevesített utólagos normakontroll- hatáskörében vizsgálja felül a jogegységi határozat alkotmányosságát. Hasonló, a jogegységi határozatok Alkotmánybíróság általi felülvizsgálatával kapcsolatos álláspontot fogalmazott meg az Alkotmánybíróság többek között a 70/2006. (XII. 13.) AB határozatában és a 23/2009. (III. 6.) AB határozatában.
- 90/91 -
A fentiekre figyelemmel került "megtámadásra" büntetőeljárásban eljáró bíró részéről a Kúria 3/2013. Közigazgatási-Munkaügyi Jogegységi Határozata[6], illetőleg a Kúria 1/2013. Büntető Jogegységi Határozata[7].
Hangsúlyozandó, hogy a bíró alatt a bírósági titkár is értendő, ha törvény rendelkezése alapján az egyesbíró hatáskörében eljárhat (pl. szabálysértési eljárások). Bírósági titkár általi, büntetőjogi témájú kezdeményezésről azonban jelen tanulmány szerzőinek nincsen tudomása.
Az Országos Bírósági Hivatal nyilvántartást vezet a bírói kezdeményezésekről, amely minden bíró számára hozzáférhető[8]. A nyilvántartás felfektetésének célja kettős volt: egyfelől a bírák folyamatos tájékoztatása, ezáltal megelőzve az alkotmányossági aggályokat felvető, egymásnak ellentmondó ítéletek meghozatalát, hozzájárulva a jogegység megteremtéséhez és a jogbiztonsághoz. Másfelől az adatok alapján az Országos Bírósági Hivatal elnöke közvetlenül tudomást szerezhet valamely jogszabály-módosítási kezdeményezés szükségességéről[9].
A fenti nyilvántartás adatai[10] alapján a következők rögzíthetők: az Alkotmánybíróság felé irányuló bírói kezdeményezések között jelentős túlsúlyban van a civilisztikai ügyszak. Például 2014. évben nem volt bírói kezdeményezés a büntető szakágból, míg a civilisztika területéről 48 db előterjesztés volt. Ehhez képest 2016. évben 1 db[11], míg 2015. évben 3 db egyedi normakontroll iránti kezdeményezéssel fordultak a büntetőbírák az Alkotmánybírósághoz. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a 2015. évi kezdeményezések közül 2 azonos törvényszékről érkezett az Alkotmánybíróságra, azonos tartalommal, csak más-más büntetőügyben[12], [13].
A statisztikai adatokból kétségtelenül az a következtetés vonható le, hogy elenyésző büntető ügyszakban az egyedi normakontroll iránti bírói kezdeményezés. Mindez hasonló ugyanezen ügyszaknak az Európai Unió Bíróságához fordulása gyakoriságához[14].
Jelen tanulmány szerzőinek álláspontja szerint a lehetséges okok közé tartozik a kezdeményezéstől való "félelem", esetleg a tudáshiány. Mindez annak ellenére, hogy a bíróságok központi igazgatása számos esetben felhívta a figyelmet e jogintézményre[15]. Emellett a bíróságok többsége kollégiumi ülésen, szakmai értekezleteken osztja meg tapasztalatait, az elkészült szakmai anyagokat a bírósági (belső) honlapon közzéteszik.
Kétségtelen, "nem könnyű" a kezdeményezés, azonban - ha az alaptörvény-ellenességet észleli a bíró - az eljárása kötelező:[16]
Az Alkotmánybíróság a 35/2011. (V. 6.) AB határozatában megállapította, hogy alkotmányos követelmény, hogy a bíró az elé tárt jogvitát alkotmányos jog-
- 91/92 -
szabály alapján döntse el. Amennyiben a bíró az előtte folyamatban lévő perben alkalmazandó jog alkotmányellenességét észleli - az alkotmányellenes jogszabály mellőzésére vonatkozó hatásköre hiányában -, a régi Abtv. 38. § (1) bekezdése alapján köteles az Alkotmánybíróság eljárását kezdeményezni. A határozat indokolásában kifejtette az Alkotmánybíróság, hogy az Alkotmánybíróság alkotmányvédelmi feladatának egyik lényeges célja az, hogy alkotmányellenes norma ne érvényesülhessen a jogrendben. Az egyedi jogvita eldöntésére hivatott bíró az Alkotmány 50. § (1) bekezdéséből fakadó kötelezettsége pedig az, hogy az alkotmányos rend mellett védje a természetes és a jogi személyek, valamint a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek jogait és törvényes érdekeit. A bíró az alkalmazandó jog alkotmányos értelmezése alapján köteles a határozathozatalra. A jogértelmezéssel feloldhatatlan alkotmányellenesség esetén azonban, a jog félretételére vonatkozó hatáskör hiányában szükségképpen és törvényi kötelezettsége alapján működik együtt az Alkotmánybírósággal. Másképpen megfogalmazva: a jogértelmezéssel feloldhatatlan alkotmányellenesség esetén a peres fél törvényes bíróhoz való joga csak az alkotmánybírósági eljárás során érvényesülhet. Az Alkotmánybíróság a korábban hatályos Abtv. 38. § (1) bekezdése kapcsán megállapította, hogy e szabály a bírósági szervezeti hierarchiától független eszköz minden bíró kezében, amennyiben az előtte folyamatban lévő ügyben alkalmazandó jogszabály alkotmányossága tekintetében aggálya támad. A bíró számára adott törvényes eszköz kettős természetű, mivel részben eljárási szabály, részben pedig a konkrét normakontroll egyik formáját rögzítő hatásköri szabály. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 50. § (3) bekezdésére hivatkozva rögzítette azt is, hogy a bírák értelemszerűen - alkotmányossági aggály megfogalmazása és az alkotmánybírósági vizsgálat lefolytatásának eredményeként - csak az Alkotmánnyal összhangban lévő törvényeknek vannak alárendelve. Épp ennek garanciája az utólagos normakontroll keretében meglévő bírói kezdeményezés, amely az Alkotmány 32/A. § (1) bekezdésével és 50. § (3) bekezdésével egyaránt szoros összefüggésben áll. Az Alkotmánybíróság kifejezetten nyomatékosította azt is, hogy a régi Abtv. 38. § (1) bekezdésébe foglalt, az alkotmánybírósági eljárás megindítására irányuló bírói kezdeményezés - az ítélkezésben megnyilvánuló - bírói függetlenség részeként értelmezendő. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a kifejtettekre figyelemmel a perbeli alkalmazhatóságra vonatkozó döntés célja kettős: megakadályozza, hogy alkotmányellenes jogszabály alapján lehessen igényt érvényesíteni, másrészt viszont - a korábban hatályos Abtv. 38. § (1) bekezdése szerinti hatásköri és eljárási szabály alapján - megteremti a lehetőségét annak, hogy az igényérvényesítő peres fél eljusson törvényes bírójához és a megközelítőleg azonos időben és körülmények között létrejött jogviszonyokból származó jogviták állam általi (bírói) megítélésére azonos jogi környezetben kerüljön sor. E célnak alárendelten köteles az Alkotmánybíróság és a bíró az együttműködésre: így az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a bíró az alkalmazandó joggal összefüggő alkotmányos aggályait köteles - a régi Abtv. 38. § (1) bekezdése alapján - az Alkotmánybíróság elé tárni, az Alkotmánybíróság pedig köteles az elé tárt alkotmányossági kérdésben érdemben dönteni. Az Alkotmánybíróság ennek a kölcsönös kötelezettségnek és felelősségnek megfelelően rögzítette ezen határozata rendelkező részében az Alkotmány 50. § (1) bekezdésére és a régi Abtv. 38. § (1) bekezdésére alapozott "bíróságok közötti párbeszédet rögzítő alkotmányos követelményt."
E határozatban megfogalmazott elveket Magyarország Alaptörvénye is tartalmazza: az Alaptörvény 25. cikk (1) bekezdése értelmében a bíróságok igazságszolgáltatási tevékenységet látnak el. Az Alaptörvény 25. cikk (2) bekezdés a) pontja értelmében a bíróság dönt a büntetőügyben, magánjogi jogvitában, törvényben meghatározott egyéb ügyben. Az Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdése alapján a bírák függetlenek, és csak a törvénynek vannak alárendelve. Az Alaptörvény T) cikk (3) bekezdése alapján jogszabály nem lehet ellentétes az Alaptörvénnyel. Erre figyelemmel az ügyben eljáró bíró csak az Alaptörvénnyel összhangban levő jogszabálynak van alárendelve. Amennyiben pedig az ügyben eljáró bíró meggyőződése szerint az ügy elbírálása során alkalmazandó jogszabály nem felel meg az Alaptörvény rendelkezéseinek, az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés b) pontja és a hatályos Abtv. 25. §-a alapján megfogalmazható követelménynek megfelelően a bíró köteles az Alkotmánybíróság eljárását kezdeményezni.
A kezdeményezés megírásához maga az Alkotmánybíróság nyújtott segítséget[17]: legutóbb a 3058/ 2015. (III. 31.) AB végzés közzétételével.
Kétségtelenül, ezen alkotmánybírósági döntés alapja nem a büntetőjogban keresendő[18], azonban elvi éllel meghatározta egy bírói indítvány elfogadhatóságának tartalmi és formai kellékeit.
E követelmények összefoglalóan:
- a támadott norma és a folyamatban lévő egyedi ügy közötti közvetlen összefüggés (az indítványnak a konkrét ügy tényállását is tartalmaznia kell);
- az indítványnak nem csak formai, hanem tartalmi szempontból is teljes egészében az indítványozása jogosult bírótól kell származnia;
- a bírónak magának kell megjelölnie az indítványozási jogosultságát alátámasztó körülményeket, illetve teljesítenie az indítvánnyal szemben az Alaptörvény és az Abtv. által támasztott összes követelményt;
- az indítványban pontosan és egyértelműen, indo-
- 92/93 -
kolással (részletes érveléssel) ellátottan meg kell jelölni az indítvány indokait, az indítvány által támadott jogszabályt, az alaptörvény-ellenesség okát;
- az indítványnak kifejezett (és világos) kérelmet kell tartalmaznia a támadott jogszabály alaptörvény-ellenességének megállapítására és alkalmazása tilalmának kimondására.
A fentiekben jelzett okokon túl felmerülhet az eljárás elhúzódásának kérdése is. Nyilvánvalóan ezen tanulmánynak nem célja magának az alkotmánybírósági eljárás késlekedése okainak feltárása, csupán jelezni szeretnénk, hogy ekként a büntetőeljárás is jelentősen elhúzódik, amellyel a bíróság nem tudja betartani az észszerű időn belüli befejezés alkotmányos követelményét. Mindez hathat a kezdeményezés mellőzése irányába is.
Az eljárási határidőről az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja rendelkezik, e szerint az Alkotmánybíróság soron kívül, de legkésőbb kilencven napon belül vizsgálja felül az egyedi ügyben alkalmazandó jogszabálynak az Alaptörvénnyel való összhangját.
Ehhez képest a 2015. évi zalaegerszegi ügyekben az Alkotmánybíróság közel 8 hónap alatt hozott döntést. A 2016. évi nyíregyházi kezdeményezést az Alkotmánybíróság 6 hónap alatt, míg a Pesti Központi Kerületi Bíróság 2015. évi indítványát 3 hónapon belül bírálta el.
Véleményünk szerint ugyanakkor az Alkotmánybírósághoz fordulásnak nem lehet szempontja a bíró részéről annak eljárási határideje, mivel nagyobb érdek fűződik az egyedi ügyben alkalmazandó norma alaptörvény-ellenességének megállapításához, továbbá a fentebb kifejtettek szerint a bírói kezdeményezés kötelező.
A fentiek megállapítások ellenére, az alábbiakban egy konkrét kezdeményezésen keresztül szeretnénk bemutatni, hogy egy büntetőügyben eljáró bírónak milyen kérdésekkel kell szembenéznie, mielőtt az Alkotmánybírósághoz fordul.
Hangsúlyozni szeretnénk, hogy a vázolt ügy jelenleg folyamatban van az Alkotmánybíróság előtt, ugyanakkor az időközbeni jogszabály-változás miatt tartottuk közlésre érdemesnek arra is tekintettel, hogy ezen eset jól példázza, miszerint egy-egy, más ügyben felmerült probléma, illetve annak alkotmánybírósági megoldása, hogyan sarkallja a konkrét ügyben eljáró bírót továbbgondolásra.
A Gödöllői Járásbíróság a bűnügyi költségről történő utólagos rendelkezés tárgyában folyamatban lévő ügyében a 2016. október 25. napján kelt Beü.322/2016/2. számú végzésével az eljárás felfüggesztése mellett a Be. 514. § (1) bekezdés első mondatrésze alaptörvény-ellenességének megállapítása érdekében kezdeményezte az Alkotmánybíróság eljárását.
Az Alkotmánybírósághoz fordulást egy magánvádas büntetőeljárás előzte meg, amelynek a lényege a következő volt:
A magánvádló 2012. szeptember 3. napján jogi képviselője útján feljelentést tett a vádlottakkal szemben a sérelmére elkövetett rágalmazás vétsége miatt. A Gödöllői Járásbíróság a 2016. január 20. napján kelt és - a Budapest Környéki Törvényszék Bf.255/2016/5. számú végzése folytán - 2016. május 17. napján jogerős B.641/2014/26. számú ítéletével a vádlottakat a rágalmazás vétsége miatt emelt vád alól felmentette.
A vádlottak meghatalmazott védője a Gödöllői Járásbírósághoz eljuttatott beadványában a büntetőeljárás során felmerült - a 26/2003. (VII. 1.) IM-BM-PM együttes rendelet és a 7/2002. (III. 30.) IM rendelet szerinti - védői munkadíjának és költségeinek a megtérítését kérte arra hivatkozással, hogy azt védencei nem előlegezték meg. Kérelmét a védő részletesen nem indokolta, azonban az általa hivatkozott jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően kimunkálta és igazolta felmerült munkadíját és költségeit.
A járásbíróság számára a védői indítvány kapcsán elsőként az az eljárásjogi kérdés merült fel, hogy az ügyet - új számra iktatva - újra folyamatba helyezze-e, és ha igen, milyen típusú ügyként. A problémát az okozta, hogy a Be. a védői beadványban szereplő kérelem tárgya kapcsán nem tartalmazott rendelkezést, illetve ezáltal a lajstromprogramban védői díj és költség viselése tárgyában ügytípus (mint különleges eljárás) sem szerepelt. Mivel olyan kérelem került előterjesztésre, amelyről a bíróságnak döntenie kellett, illetve a kérelemben szereplő jogkérdés alkotmányossági aggályokat is felvetett, a bíróság a tárgyhoz közel álló "a bűnügyi költségről történő utólagos rendelkezés" című Beü. ügytípusra iktatta az ügyet.
Az Alkotmánybírósághoz fordulás kapcsán kérdésként merült fel az is, hogy van-e lehetősége a bírónak egy befejezett büntetőeljárást követő különleges eljárás egyedi normakontroll miatti felfüggesztésére. Mivel a Be. rendelkezéseit a különleges eljárásokban a XXIX. Fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni, amely nem tiltja az eljárás felfüggesztését, a járásbíróság az általános szabályok felhívásával tudta kezdeményezni az Alkotmánybíróság eljárását[19].
A védői beadvány elbírálására rátérve, a konkrét ügyben a járásbíróság számára az alábbi kérdések merültek fel:
Elsőként az, hogy a büntetőeljárási törvény valójában szándékosan, és az alkotmányos rendelkezésekkel összhangban nem adott lehetőséget a magánvádas
- 93/94 -
eljárásokban a felmentett vádlottak védője által kért munkadíj, illetve költség megfizetésére. Azaz a Be.-ből tudatosan maradt-e ki az ezt szabályozó rész, vagy jogalkotási hiányosság áll-e fenn?
A jogalkotói "mulasztás" tudatossága és a hatályos szabályozás alkotmányossága mellett egyrészt az szólt, hogy az eljárási törvény lassan két évtizeddel ezelőtti kihirdetése óta ezen rendelkezéssel kapcsolatban alkotmányossági aggály egyetlenegyszer sem merült fel. Továbbá ezt erősítette a Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának 7/2015. FTH számú határozata is, amely egyértelműen leszögezte, hogy magánvádas ügyben történő felmentés esetén a magánvádló nem kötelezhető a meghatalmazott védő díjának és költségeinek a megfizetésére.
Az előbbieken túl, további kérdésként azonban felmerült az eljáró bíróság részéről az is, hogyha a jogalkotó a közvádas büntetőeljárásokhoz képest a magánvádas ügyekben nem adott lehetőséget a felmentett vádlott meghatalmazott védője munkadíjának és költségének megtérítésére, ezzel nem idézett-e elő alaptörvény-ellenes helyzetet.
A Gödöllői Járásbíróság e kérdésre válaszul arra a következtetésre jutott, hogy álláspontja szerint a büntetőeljárásról szóló törvény mulasztással előidézett alaptörvény-ellenes rendelkezést tartalmaz, hiszen az, hogy a magánvádló által kezdeményezett büntetőeljárás alá vont vádlottaknak felmentésük esetén is viselniük kell a védelmük ellátásával felmerült kiadásaikat, ha védelmük ellátásáról maguk gondoskodtak, sérti, korlátozza az Alaptörvény XXVIII. cikkében megfogalmazott védelemhez való alkotmányos jog érvényesülését. A Be. hatályos rendelkezéseinek összevetésével ugyanis megállapítható - áll a bíróság végzésében -, hogy a magánvádas eljárásban a felmentett vádlott(ak) által meghatalmazott védő díjának és készkiadásának viselésére a Be. 514. § (1) bekezdése szerint a magánvádlót nem lehet kötelezni, mivel ezek a Be. 74. § (1) bekezdése értelmében nem minősülnek bűnügyi költségnek. Emellett a Be. 339. § (3) bekezdése alapján viszont csak ügyészi vádképviselet esetén téríti meg az állam a meghatalmazott védő munkadíját és készkiadásait. A magánvádló által kezdeményezett büntetőeljárás alá vont vádlottaknak tehát felmentésük esetén is viselniük kell a védelmük ellátásával felmerült kiadásaikat, ha védelmük ellátásáról maguk gondoskodtak. Magyarország Alaptörvényének a XXVIII. cikk (3) bekezdése szerint: "A büntetőeljárás alá vont személynek az eljárás minden szakaszában joga van a védelemhez." Ennek megfelelően a Be. 47. § (1) bekezdése értelmében a terhelt vagy érdekében a törvényben meghatározott személy védőt hatalmazhat meg. A hivatkozott rendelkezések együttes értelmezésének eredményeként a bíróság álláspontja szerint a Be. 514. § (1) bekezdés rendelkező részben idézett mondatrésze a jelenlegi megfogalmazásában tehát alaptörvény-ellenes rendelkezésnek tekinthető. Az Alaptörvény és a Be. hivatkozott rendelkezéseinek maradéktalan érvényesülését a magánvádas eljárásokban kétségessé teszi a Be. 514. § (1) bekezdésének hatályos szabályozása, amiből következően az ilyen eljárás alá vont személyeknek azzal kell számolniuk, hogy az ellenük emelt vád megalapozatlanságának bizonyítása esetén is viselniük kell az általuk választott védő igénybevétele folytán felmerült költségeit. A vádemelés sikertelenségnek anyagi kockázatát tehát védő meghatalmazása esetén nem a magánvádlónak, hanem a vádlottnak kell viselnie, akit ez a körülmény szükségképpen gátolhat a védelemhez való alkotmányos jogának gyakorlásában, ha ennek anyagi következményeit az eljárás eredményétől függetlenül szükségképpen neki kell viselnie. Emellett a bíróság az adott ügyben azt is kiemelte, hogy a védelemhez való jog, illetve a szabad védőválasztás joga tartalmilag nem térhet el a védőköteles, illetve a védő nélkül is lefolytatható eljárásoknál, ellenkező esetben ez az Alaptörvény XV. cikk (1) és (2) bekezdésében foglalt törvény előtti egyenlőség elvébe és a hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütközne. Emellett azt is hozzátette végzésének indokolásában, hogy a magánvádas eljárásokban is kötelező lehet a védelem, ha a Be. 46. § b)-e) pontjának valamelyike a terhelt esetében fennáll.
Ezen indokokra figyelemmel a járásbíróság tehát arra a következtetésre jutott, hogy az Alaptörvény XXVIII. cikkében megfogalmazott védelemhez való alkotmányos jog érvényesülésének sérelmével járó következményei miatt a Be. 514. § (1) bekezdésének általa hivatkozott része alaptörvény-ellenes.
Említést érdemel - mivel a járásbírósági kezdeményezést lényegében generálta -, hogy éppen ebben az időszakban a Gödöllői Járásbíróság által felvetett alkotmányos kérdéskörhöz hasonló ügyben hozott döntést az Alkotmánybíróság - a pótmagánvádas eljárásokkal kapcsolatos - 15/2016. (IX. 21.) AB határozatával.
Az Alkotmánybíróság ezen döntését az előzte meg, hogy a Nyíregyházi Törvényszék mint másodfokú bíróság bírói tanácsa a Bf.855/2015/9. számú végzésével - a rongálás bűntette miatt folyamatban lévő büntetőeljárás felfüggesztése mellett - a Be. 344. § (1) bekezdésében foglalt jogszabályi rendelkezésnek "a 74. § (1) bekezdésében meghatározott bűnügyi költségből azt" szövegrésze jogalkotó általi mulasztással előidézett alaptörvény-ellenességének a megállapítását, valamint a konkrét ügyben történő alkalmazásának a kizárását indítványozta.
A bírói kezdeményezés alapjául szolgáló ügyben a sértett feljelentést tett egy magánszemély és társa ellen rongálás bűntette miatt. Az elrendelt nyomozást a járási ügyészség határozatával megszüntette. A megszüntető határozat ellen a feljelentő panaszt nyújtott be, az ügyészség a panaszt elutasította, ezért a sértett most már jogi képviselője útján, mint pótmagánvádló vádindítványt terjesztett elő a Mátészalkai Járásbírósághoz. A járásbíróság a vádindítványt befogadta és a lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként a vádlottakat az ellenük emelt vád alól felmentette. Mivel
- 94/95 -
az elsőfokú bíróság B.350/2013/25. számú felmentő ítélete ellen a pótmagánvádló fellebbezést nyújtott be, az ügy a másodfokú bíróság elé került. Mindkét vádlottat ugyanaz a meghatalmazott védő képviselte az első- és a másodfokú eljárásban is. A másodfokú bíróság a pótmagánvádló fellebbezésének elbírálása során észlelte, hogy a járásbíróság ítéletének helybenhagyása esetén a felmerült bűnügyi költség viseléséről a Be. Alkotmánybíróság előtt támadott rendelkezése alapján köteles határozni. E törvényi rendelkezés értelmében ugyanis a pótmagánvádas eljárásban, a felmentett vádlott által meghatalmazott védő díja és költsége nem minősül bűnügyi költségnek, így e költség megfizetésére a Be. alapján a pótmagánvádlót nem lehet kötelezni.
Az Alkotmánybíróság a Nyíregyházi Törvényszék mint másodfokú bíróság bírói tanácsa által kezdeményezett ügyének elbírálásakor döntésében visszautalt az Alaptörvényben biztosított védelemhez fűződő jog értelmezésével kapcsolatos 8/2013. (III. 1.) AB határozatában kifejtettekre. Kiemelte, hogy a védekezés szabad megválasztásába beletartozik - kötelező védelem hiányában - a védelem jogáról való lemondás, de az is, hogy a terhelt személyesen vagy védő útján, illetve mindkét módon védekezzék. A törvényben meghatározott esetekben kötelező a védelem. Azonban a terhelt ekkor is szabad belátása szerint dönthet arról, hogy a hatóság által kirendelt védő látja-e el a védelmét vagy az általa választott védőt hatalmazza meg, amennyiben ehhez megfelelő pénzügyi fedezettel rendelkezik. Ennek következtében a védelemhez való jog alapelvének a bűnügyi költségek viselését szabályozó részletszabályokban is érvényesülnie kell. Különösen fontos lehet a bűnügyi költségviselés a védelemhez való jog részét képező szabad védőválasztás joga tekintetében. Kiemelte továbbá, hogy a védelemhez való jog tartalma és azon belül a védőválasztás lehetősége nemzetközileg elfogadott elveken alapul, amellyel kapcsolatban hivatkozott az Emberi Jogok Európai Egyezményének 6. Cikkében rögzített védelemhez való jogra és az Emberi Jogok Európai Bírósága döntéseire is. Hivatkozott az Alkotmánybíróság arra is, hogy a büntetőeljárás bűnügyi költségre vonatkozó egyes részletszabályai összefüggenek a hatékony védelemhez való jog biztosításával, hiszen a költségek viselésének szabályozása ezen jog érvényesülésének az anyagi feltételét teremti meg. Kitért továbbá arra, hogy a meghatalmazott védő díjának és költségeinek viselése tekintetében a szabályozás ellentmondásos, hiszen a Be. rendelkezéseinek az összevetése alapján az állapítható meg, hogy a meghatalmazott védő díját és költségét kizárólag az ügyész vádképviselete alapján folyó eljárásban téríti meg a terheltnek az állam a "pervesztessége" esetén, míg a pótmagánvádló "pervesztessége" esetén a meghatalmazott védő díját és költségeit minden esetben a terheltnek kell viselnie. Utóbbi körülmény pedig a terhelt védőválasztási jogát a pótmagánvádas eljárásban jelentősen korlátozza, hiszen ez komoly anyagi megterhelést is jelenthet a terhelt számára, és egyúttal visszatartó erő lehet abban a tekintetben, hogy a terhelt szabad belátása szerint válasszon védőt.
E korábbi alkotmánybírósági határozatra figyelemmel a Gödöllői Járásbíróság fentebb már érintett végzésének indokolásában is kitért arra, hogy a Be. 514. § (1) bekezdés hivatkozott rendelkezésére is érvényes a 15/2016. (IX. 21.) AB határozatnak az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésében foglalt követelményével kapcsolatban kifejtett álláspontja, azaz a bírósági végzéssel támadott jogszabályi rendelkezés, a kapcsolódó jogszabályi környezet és az azzal összefüggő jogalkotói tevékenység vizsgálata során sem volt feltárható olyan alkotmányos cél, amely a korlátozás szükségességét kellő módon alátámasztaná.
Emellett a Gödöllői Járásbíróság a jogbiztonság és az alaptörvény-ellenes jogszabály helyetti új szabályozás megalkotása érdekében - figyelemmel az Abtv. 45. §-ának (4) bekezdésére - az adott rendelkezés jövőbeli hatályú (pro futuro) megsemmisítését tartotta csupán indokoltnak, mivel álláspontja szerint a fennálló helyzet alaptörvény-ellenessége csupán annak módosításával orvosolható. A járásbíróság azonban éppen a 15/2016. (IX. 21.) AB határozatban kifejtettekre - a Nyíregyházi Törvényszék mint másodfokú bíróság indítványától eltérően - nem tett indítványt a sérelmezett jogszabályhely konkrét ügyben történő alkalmazásának a kizárására. Az Alkotmánybíróság ugyanis kifejtette, hogy az alaptörvény-ellenesnek nyilvánított és ezért megsemmisített rendelkezés általában szól a pótmagánvádló költségviseléséről, nem kizárólag a védői költségek viselését rendezi. Abban az esetben, ha a bíróság a Be. 344. § (1) bekezdését az adott eljárásban egyáltalán nem alkalmazná, a pótmagánvádló mentesülne valamennyi költség viselése alól. Egy ilyen helyzet az eljárásban érintett terheltek számára még inkább hátrányos lenne, mintha csupán a védői költségek megtérítésére nem tarthatnának igényt. A fennálló helyzet alaptörvény-ellenessége a szabály kizárásával nem, hanem annak módosításával orvosolható. Mivel tehát a szabályozás Alaptörvénnyel való összhangja a Be. 344. § (1) bekezdése alkalmazásának a kizárásával nem állítható helyre - sőt a terheltekre nézve hátrányosabb helyzetet eredményezne -, az Alkotmánybíróság az alkalmazási tilalomra vonatkozó indítvány elutasításáról döntött.
Fontos még érinteni a fenti konkrét ügy kapcsán azt is, hogy a Gödöllői Járásbíróság számára a támadott normaszöveg kapcsán problémát okozott az is, hogy a Be. érintett rendelkezése közül a teljes bekezdésnek, vagy csupán a bekezdés egy részének megsemmisítését indítványozza. Az indítvány lényege ugyanis éppen abban állt, hogy a Be. érintett része alaptörvény-ellenesen nem tette lehetővé a magánvádas ügyekben a felmentett vádlott védője részére a díjának és költségeinek megtérítését, azaz az adott szakaszban nem szabályozta ennek lehetőségét.
- 95/96 -
Az Alkotmánybíróság a 15/2016. (IX. 21.) AB határozatában is érintette ezt a kérdéskört, amikor az indítványozó által megjelölt jogszabályi részhez képest az Be. 344. § (1) bekezdését azért semmisítette meg teljes egészében, mivel álláspontja szerint a bírói kezdeményezésben foglalt szövegrész törlése (mozaikos megsemmisítés) nem jelentett volna megfelelő megoldást. Kifejtette ugyanis, hogyha az Alkotmánybíróság kizárólag a Be. 74. § (1) bekezdésére utalást semmisítené meg, amely a bűnügyi költségként elszámolható költségek körét határozza meg, akkor a Be. 344. § (1) bekezdésének hatályban maradó része és a Be. 339. § (3) bekezdésének összevetése folytán a jogértelmezési bizonytalanság változatlanul fennmaradna.
Minderre is tekintettel, a Gödöllői Járásbíróság indítványában a büntetőeljárási törvény 514. § (1) bekezdés első mondatrésze ["A 339. § (1) bekezdésében szabályozott esetben a bűnügyi költséget a magánvádló viseli."] alaptörvény-ellenességének megállapítását kérte végül, ugyanis - ekkori - álláspontja szerint az érintett mondatrész jövőbeni megsemmisítésével megnyílhat a lehetőség a jogalkotó számára a kérdés teljes körű szabályozására, illetve a bekezdés többi részének hatályban maradása nem idéz elő jogértelmezési bizonytalanságot.
Időközben, e tanulmány írásakor a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény és ehhez kapcsolódóan más törvények módosításáról szóló 2016. évi CX. törvény 16. §-a 2017. január 1. napi hatállyal a Be. 514. §-át ekként egészítette ki: "(6) Ha a vádat magánvádló képviselte, és a bíróság a vádlottat felmenti, vagy vele szemben az eljárást a magánvádló vádelejtése miatt megszünteti, a magánvádló a határozat jogerőre emelkedésétől számított harminc napon belül - a külön jogszabályban meghatározott mértékben - megtéríti a vádlott azon költségét, továbbá meghatalmazott védőjének azon díját és költségét, amely a magánvádas eljárásban keletkezett. A megtérítésre a (2)-(5) bekezdés rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell." A törvényalkotó indokolása szerint a fenti alkotmánybírósági döntésre figyelemmel ugyanazon rend szerint kell megtéríteni a fent jelzett költségeket és díjat a közvádas és a pótmagánvádas, illetve a magánvádas eljárásokban is, előbbi esetben az államot, utóbbi esetben értelemszerűen a pótmagánvádlót, illetve a magánvádlót terheli a megtérítés kötelezettsége.
Ekként, mivel a jogalkotó időközben megváltoztatta a sérelmezett Be. rendelkezést, és lehetővé tette a magánvádas eljárásokban is a meghatalmazott védő díjának és költségeinek megtérítését, jogalkotói iránymutatás hiányában további kérdésként merül fel, hogy e rendelkezések visszamenőlegesen egyáltalán alkalmazhatóak-e a már több hónappal ezelőtt jogerősen befejezett járásbírósági büntetőügyben is, amennyiben pl. a költségigényt 2017. január 1. napját követően nyújtják be.
Megjegyzendő, hogy az Abtv. 53. § (6) bekezdése alapján a bírói kezdeményezés nem vonható vissza.
Kétségtelenül, a civilisztikai ügyszakhoz képest elenyésző számú a büntetőügyben kezdeményezett egyedi normakontroll, ennek oka azonban a büntető ügyszak sajátosságaira is visszavezethető: egyfelől a bíró szerepe a bizonyítási eljárás során hangsúlyosabb, mint a polgári jogi ügyszakban, kevesebb a védelem vagy ügyészség felől érkező, alaptörvény-ellenesség megállapítására irányuló indítvány, másfelől a sérelmezett büntetőjogi vonatkozású rendelkezéseket általában közvetlenül támadják az Alkotmánybíróság előtt.
Jelen tanulmány keretei nem tették lehetővé, azonban érdekes lehetne azon viszonyszám ismerete, amely a büntetőítéletek elleni, "sikeres" alkotmányjogi panaszokat és a büntetőbírói kezdeményezéseket vetné össze[20]. Arra is figyelemmel, hogy ha a bíró elmulaszt egyedi normakontroll-eljárást kezdeményezni, akkor - tipikusan - a védelem utóbb, és egyre gyakrabban, alkotmányjogi panasszal fordul az Alkotmánybírósághoz, támadván az alkalmazott jogszabályt. Azonban, ha a bíró már élt ezzel, e körülmény kvázi "ítélt dolgot" eredményez.[21] Emellett az alkotmányjogi panasz nem függeszti fel automatikusan a végrehajtást[22], az utólagos jelleg okán nehézkesebb az alaptörvény-ellenes bírói döntés miatti reparáció, a jogorvoslati lehetőségek kimerítési kötelezettsége[23] miatt költség- és időigényesebb az eljárás, így - összegezve - sokkal kedvezőbbek a bírói kezdeményezések hatásai.[24] ■
- 96 -
JEGYZETEK
[1] Lásd 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: régi Abtv.) 38. §.
[2] Lásd 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 25. §.
[3] Lásd Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés b) pontja.
[4] Az Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdése értelmében a Kúria a (2) bekezdésben meghatározottak mellett biztosítja a bíróságok jogalkalmazásának egységét, a bíróságokra kötelező jogegységi határozatot hoz. Az Alaptörvény 25. cikk (8) bekezdése értelmében a bíróságok szervezetének és igazgatásának részletes szabályait sarkalatos törvény határozza meg. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 42. § (1) bekezdése értelmében a jogegységi határozat a bíróságokra a Magyar Közlönyben történő közzététel időpontjától kötelező.
[5] E résznél felhasználva a Budaörsi Járásbíróság B.319/2013/4. számú átiratának 4. pontjában írtak.
[6] 2/2016. (II. 8.) AB határozat.
[7] 3231/2013. (XII. 21.) AB határozat.
[8] http://kpintra.justice.hu/alkotmanybirosagi-hatarozatok
[9] A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 76. § (1) bekezdés d) pontja alapján.
[10] 2014. évtől folyamatosan.
[11] Nyíregyházi Törvényszék [Alkotmánybíróság 2016. szeptember 19-én kelt 15/2016. (IX. 21.) AB határozata) Lásd kifejtve e tanulmány IV. fejezetében.
[12] A Zalaegerszegi Törvényszék előtt költségvetési csalás bűntette miatt indult büntetőügyek. A megtámadott jogszabályhely mindkét esetben a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (Szja. tv.) 2012. január 1. napját megelőzően hatályos 58. § (8) bekezdése. A törvényszék 2015. május 15. és május 29. napján az Alaptörvénybe ütközés megállapítását a Kúria 3/2013. Közigazgatási-Munkaügyi Jogegységi Határozata vonatkozásában kérte.
Az egyik ügyben az Alkotmánybíróság teljes ülése a 2016. február 2. napján kelt 2/2016. (II. 8.) AB határozatában megállapította, hogy az Szja. tv. szabályainak - a 2011. évi CLVI. törvénnyel történő módosítását megelőző - az ingó vagyontárgy átruházásából származó jövedelem adózása szabályai egységes értelmezéséről szóló 3/2013. Közigazgatási-munkaügyi jogegységi határozat alaptörvény-ellenes, ezért azt a Magyar Közlönyben történt közzétételére, 2014. január 4. napjára visszaható hatállyal megsemmisítette. A testület egyúttal elrendelte a jogegységi határozat alkalmazásával meghozott, jogerős határozattal lezárt büntetőeljárások felülvizsgálatát.
A döntésre figyelemmel, a másik ügyben az Alkotmánybíróság - figyelemmel arra, hogy az indítvány okafogyottá vált - az eljárást megszüntette [2016. március 1., 3045/2016. (III. 22.) AB végzés].
[13] A harmadik ügyet a Pesti Központi Kerületi Bíróság terjesztette elő 2015. szeptember 29-én, kérve a Btk. 283. § (2) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését. Az Alkotmánybíróság a 2015. december 14. napján kelt 3258/2015. (XII. 22.) AB határozatával - érdemi vizsgálat után - a bírói kezdeményezést elutasította.
[14] Az Európai Unió Bíróságához intézett előzetes döntéshozatal iránti büntető szakágból érkező indítvány a csatlakozásunk, 2004 májusa óta mindösszesen 6 db volt e tanulmány lezártáig [C-328/04. (Vajnai Attila), C-205/09. (Eredics Emil), C-404/07. (Katz), C-45/14. (Balázs és Papp), C-25/15. (Balogh) és C-390/16. (Lada)].
[15] 2014.OBH.XXII.P.7/4., 2016.OBH.XXII.A.2.2/28.
[16] E résznél felhasználva a Budaörsi Járásbíróság B.319/2013/4. számú átiratának 5. pontjában írtak.
[17] A törvényi előírás mellett - lásd Abtv. 52. §.
[18] A villamos energia és a földgáz egyetemes szolgáltató által alkalmazható számlaképről szóló 4/2013. (II. 4.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására irányult a bírói kezdeményezés.
[19] E helyütt megjegyzendő, hogy az Alkotmánybírósághoz fordulás konkrét formája a bírói gyakorlatban nem mutat egységes képet: van olyan bíróság, amely a felfüggesztő végzés meghozatala mellett az Alkotmánybíróságnak címzett átiratban részletezi az adott normaszöveggel kapcsolatban kifejtett alkotmányossági aggályait, míg mások a felfüggesztő végzés indokolásában fejtették ki. Álláspontunk szerint az eljárási törvény rendelkezéseinek ez utóbbi felel meg.
[20] Jelenleg külön nyilvános statisztikai adat hiányában nem megállapítható.
[21] Lásd Abtv. 53. § (5) bekezdése, 64. §.
[22] Lásd Be. 429/B. §.
[23] Lásd Abtv. 26. § (1) bekezdés.
[24] Hasonló következtetésre jutott már 2010-ben Dr. Köblös Adél ("Milyen jogvédelmet nyújt az alkotmányjogi panasz?" - Alkotmánybírósági Szemle, 2010. 1. szám 130-134. o.). Jelen tanulmány szerzői szerint e körben tett megállapításai 2017. évben is érvényesek.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző beosztott bíró, Országos Bírósági Hivatal.
[2] A szerző elnökhelyettes, Gödöllői Járásbíróság.
Visszaugrás
