Ahhoz, hogy a címben feltett kérdésre választ adhassunk, célszerű az alkotmányjogi panasz természetét meghatározni. Az e tárgykörben vallott felfogás ugyanis kihatással van az alkotmányjogi panasz gyakorlati kezelésére, s így az általa nyújtott jogvédelem jellegére, szintjére is. Kiindulópontként érdemes rögzíteni, hogy alkotmányjogi panasz fogalmilag csak ott létezhet, ahol a jogrendszer elválasztja egymástól az alkotmánybíráskodást és a rendes bíráskodást, azaz ahol az ún. centralizált alkotmánybíráskodási modell került kialakításra.[1]
Az alkotmányjogi panasz mind a jogirodalomban, mind a gyakorlatban az alkotmányos jogok (elsődlegesen az alapjogok) védelméhez fűződő jogintézményként jelenik meg[2], az alapjogok védelmének egyik sajátos, az eseti jogalkalmazói döntésekhez kapcsolódó eszközeként tekintenek rá.[3] Ez utóbbi vonatkozásban a jogalkalmazás alkotmányos kontrolljának ismerik el.[4] Kritikus azonban a vélemény, hogy az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (Abtv.) 48. §-ában szabályozott intézmény - különös figyelemmel az Alkotmánybíróság gyakorlatára - mennyiben tölti be ténylegesen ezt a szerepet. Több szerző rámutat ugyanis arra, hogy a magyar jogban az alkotmányjogi panasz tulajdonképpen utólagos normakontroll funkciót kapott, így nem más, mint az utólagos normakontroll érdekeltségi alapon történő megindítása.[5]
Az alkotmányjogi panasszal foglalkozó tanulmányok többsége - külföldi, így különösen a német modellel[6] való összevetésen keresztül - kiemeli, hogy a magyar jogrendszerben nincs "valódi" alkotmányjogi panasz. Az alkotmányjogi panasz "valódisága" abban áll, hogy az Alkotmánybíróság hatáskörrel rendelkezik az alapjogot sértő egyedi jogalkalmazói aktusok alkotmányossági felülvizsgálatára és megsemmisítésére is.[7] Ez a jogkör a magyar Alkotmánybíróság kompetenciájából hiányzik, s a testület joggyakorlatán keresztül sem hívta életre ezt a lehetőséget.
Ami az Alkotmánybírságnak az alkotmányjogi panaszról vallott felfogását illeti, az 57/1991. (IX. 8.) AB határozatában arra helyezte a hangsúlyt, hogy az alkotmányjogi panasz jogorvoslat. "Ez következik egyrészt abból, hogy a törvény a jogintézményt »panasz«-nak nevezi, másrészt, hogy azt az »egyéb jogorvoslati lehetőségek« kimerítése után, vagy »más jogorvoslati lehetőség hiányában«, vagyis további, illetőleg végső jogorvoslatként biztosítja a jogosult számára (…) Az alkotmányjogi panasz intézményét ez a jogorvoslati funkció különbözteti meg az utólagos normakontrolltól. Az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása miatti konkrét jogsérelem orvosolhatóságának a hiányában ugyanis az alkotmányjogi panasz nemcsak funkcióját vesztené el, de azt a sajátosságát is, amely az ABtv 21. § (2) bekezdése alapján bárki által indítványozható utólagos normakontrollhoz képest a jogintézményben megnyilvánul." [8] Az alkotmányjogi panasz jogorvoslati jellegét erősítette később a 23/1998. (VI. 9.) AB határozat is, melyben az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapított meg amiatt, hogy az Országgyűlés a büntetőeljáráson kívüli eljárásokban nem szabályozta az Alkotmánybíróság által alkotmányellenessé nyilvánított jogszabálynak a konkrét esetben történő alkalmazhatósága kizárásának eljárásjogi következményeit.
Az elsőként említett határozat azért érdemel a fenti megállapításokon túl is különös figyelmet, mert az Alkotmánybíróság "valódi" alkotmányjogi panaszként tekintett az Abtv. 48. §-ában foglalt intézményre. Ez volt az az eddigi egyetlen határozat, ahol a testület a jogorvoslatot a sérelmezett bírósági határozat megsemmisítésével nyújtotta. Azóta is következetes álláspontja azonban az Alkotmánybíróságnak, hogy a konkrét bírósági (hatósági) döntések felülvizsgálatára és megsemmisítésére nincs hatásköre, az erre irányuló alkotmányjogi panaszokat ezért visszautasítja.[9] A másodikként említett határozatában az Alkotmánybíróság a kezdetektől felmerülő[10], s az 57/1991. (IX. 8.) AB határozatban kiéleződő probléma megoldására törekedett, nevezetesen, hogy miként lehet érvényt szerezni egy sikeres alkotmányjogi panasz eredményeként született alkotmánybírósági határozatnak a konkrét ügyben, azaz hogyan történhet meg az alapjogi sérelem tulajdonképpeni orvoslása. E határozat annyiban szintén kivételes, hogy kimondta: az alkotmányellenes mulasztás hátrányos jogkövetkezményei a konkrét ügyben nem alkalmazhatók. A későbbi gyakorlat ezzel teljesen ellentétes irányba fejlődött tovább, s ma már egységesnek tekinthető abban, hogy mulasztás megállapítása alkotmányjogi panasz alapjául nem szolgálhat, az ilyen alkotmányjogi panaszt vissza kell utasítani. Az Abtv. 48. § (1) bekezdése szerint ugyanis az alkotmányjogi panasz benyújtásának feltételei közé tartozik, hogy az Alkotmányban biztosított jog sérelme az "alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán" következzék be.[11] Az alkotmányjogi panasz keretében ezáltal nem nyújtható jogorvoslatot akkor, ha az alapjogsérelmet nem a meglévő szabályozásnak, hanem e szabályozás hiányosságának alkotmányellenessége idézi elő. E vonatkozásban igen nagy szerepe van az indítvány értelmezésének, illetve annak, vajon az Alkotmánybíróság a meglévő szabályozást a hiányosságok miatt nem találja-e egészében alkotmányellenesnek, vagy pedig, önmagában a meglévő szabályt nem tartja sérelmesnek az alapjogra nézve, csak a szabályozás hiányosságát.[12]
A 442/D/2000. AB végzésben az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz kettős jellegét hangsúlyozta. Kiemelte: "Utólagos normakontrollra irányuló indítványt és jogszabály alkalmazhatóságának valamely konkrét perben történő kizárására vonatkozó kérelmet egyaránt tartalmaz, de e kérelmek elbírálása csak egyazon eljárás keretén belül történhet meg."[13] E megállapításoknak abból a szempontból volt jelentőségük, hogy ha az Alkotmánybíróság már korábban elbírált és megsemmisített egy jogszabályi rendelkezést, akkor a határozat közzétételét követően van-e lehetőség alkotmányjogi panasz előterjesztésére pusztán az alkalmazási tilalom kimondása, s így a konkrét ügyben jogorvoslat nyújtása érdekében. Az Alkotmánybíróság azóta is megerősített álláspontja az volt, hogy nem kapott hatáskört arra, hogy jogszabály alkalmazhatóságának kizárásáról - az utólagos normakontrolltól elválasztva - önálló, külön eljárásban döntsön, ha korábban ugyanezen jogszabály alkotmányellenességét már elbírálta. Egy ilyen esetben tehát az alkotmányjogi panasz normakontroll része ítélt dolognak minősül, ezért ebben a tekintetben az Alkotmánybíróság az eljárását megszünteti. Az önmagában maradó alkalmazási tilalom kimondására irányuló kérelmet pedig az Alkotmánybíróság visszautasítja.[14]
Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz jogorvoslati jellegét tehát valójában csak annak (azoknak) biztosítja, aki(k) elsőként viszi(k) ügyét (ügyüket) a testület elé. Csak az első alkotmányjogi panasz(ok) alapjául szolgáló ügyek vonatkozásában mondja ki az alkalmazási tilalmat, ha azt az eljárást kezdeményező(k) különösen fontos érdeke indokolja.[15] A jogszabály alkotmányellenességének megállapítása és ex nunc (esetleg pro futuro) hatályú megsemmisítése nincs kihatással azokra, akiknek az ügyében a bíróságoknak (hatóságoknak) ugyanezt az alapjog-sértő jogszabályt kell alkalmazniuk, s a fent ismertetett gyakorlat fényében nem is fordulhatnak eredményesen alkotmányjogi panasszal az Alkotmánybírósághoz. A jogirodalomban ezért fogalmaznak úgy, hogy a sikeres alkotmányjogi panasz alapján kimondott alkalmazási tilalom nem más, mint az első indítványozó jutalma[16], mely "olyan motiváló erőnek tűnik, ami elősegíti, hogy az Alkotmánybírósághoz eljussanak a jogrendszerből kigyomlálandó törvények"[17].
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
