A 2012. évi I. törvény (Mt.) a munkáltatói kártérítési felelősséget új alapokra helyezve átalakította a munkáltató oldalán felmerülő bizonyítási kötelezettségeket, amivel a kimentés új rendszerét alkotta meg azzal a céllal, hogy visszafogja a korábbi bírói gyakorlat alapján kialakult - munkáltatókra meglehetősen kedvezőtlen - folyamatokat.[1] A jogalkotó az Mt. 166. § (2) bekezdés a) pontjában az előreláthatóság és az ellenőrzési körön kívüliség együttes bizonyítását várja el a munkáltatótól a pernyertesség érdekében. Mindez a kártérítési perek elsöprő többségében lényeges változást nem eredményez (lásd pl. EBH 2015.M.2., amely az ellenőrzési kör fogalmát tágítja), azaz a bíróságok a munkáltató felelősségét nem engedik csökkenteni.
Létezhet azonban olyan káresemény, ahol a munkavállalót a munkahelyen kívül úgy éri károsodás, hogy abban esetlegesen egy harmadik személy közrehatása is vélelmezhető, vagy konkrétabban a károkozó egy harmadik fél. Ezekben a perekben, melyeket gyakran a(z elhalt) munkavállaló hozzátartozói indítanak, az ellenőrzési kör és az előreláthatóság fogalma olyan bizonytalan helyzetet eredményez, ami eredményeképpen könnyen elképzelhető, hogy a hozzátartozó rossz személlyel szemben indít pert, viselve ennek negatív konzekvenciáit. A jelenlegi perrendi szabályok alapján ugyanis nincs lehetőség arra, hogy munkaügyi perbe az általános polgári jogi felelősségen alapuló igényt érvényesítsen valaki, ami odavezethet, hogy a felperes a látszólag biztosabbnak tűnő munkajogi felelősség szerinti pert indítja meg, ami - pervesztessége esetén - komoly anyagi és időbeli sérelmet jelent számára. Jelen cikkben azt vizsgálom meg, hogy az új Pp. kodifikációja során van-e arra lehetőség, hogy ezt a helyzetet a jogalkotó kezelje.
A 2012-es Mt. elvét korábbi szabályozással szemben - amelyet lényegében úgy lehetne összefoglalni, hogy a "működési körbe" tartozik minden olyan esemény, ami nem következett volna be akkor, ha nem történik munkavégzés[2] - az esetek köre szűkült, és egy objektívebb fogalom köré csoportosul. Az új szabályból továbbra is következik, hogy a munkáltató az ellenőrzési körében bekövetkezett kár megtérítése alól nem mentheti ki magát, azaz felelőssége minden esetben fennáll. Idetartoznak mindazok a körülmények (eszközök, energia, munkavállalók), amelyeknek működésére a munkáltatónak tevékenysége során befolyása van. Mindez ugyanakkor - Kenderes György szavaival élve - azt is jelenti, hogy a korábbi kockázattelepítési jellegű szabályrendszer átfordult a munkáltatóról a munkavállalóra, azaz a munkáltató ellenőrzési körén kívül eső károkat már a munkavállaló viseli.[3] Az ellenőrzési körre nézve jelenleg még nem találkozhatunk a bíróságok által kimunkált egzakt definícióval, azonban a Kúria egy frissnek mondható döntésében[4] rámutatott arra, hogy az ellenőrzési körön kívüliség nem dönthető el pusztán azon az alapon, hogy a munkavállaló a munkáltató telephelyén kívül végezte a munkát, mivel létezhetnek olyan körülmények (pl. a munkavállaló megfelelő munkaeszközzel történő felszerelése), amely a munkáltató ellenőrzési körébe tartozik akkor is, ha a tényleges munkavégzés folyamatára a munkáltatónak nincs ráhatása.
A másik bizonyítandó kérdés az adott baleset előre nem láthatósága, nevezetesen, hogy a munkáltatónak a károkozó körülménnyel nem kellett számolnia, és nem volt elvárható, hogy a károkozó körülmény bekövetkezését elkerülje, vagy a kárt elhárítsa. Erre nézve az az elv körvonalazódik, hogy a munkáltatónak az absztrakt veszéllyel határos valamennyi lehetséges károkkal számolnia kell[5], azonban olyan döntések is napvilágot láttak már, ahol a reális veszélytől elmozdulva, lényegében bármilyen veszély felmérését és kezelését elvárták a munkáltatótól.[6]
A korábbi Mt. alapján az ítélkezési gyakorlat egységes volt abban, hogy a munkavállalót ért (üzemen kívüli) balesetek vonatkozásában következetesen megítélték a hozzátartozók (jellemzően nem vagyoni) kárigényét is. A Kúria ítéletei a jogalap tekintetében az esetek túlnyomó részében a kereseteknek helyt adott, és pusztán egy esetben utasította el az igényt, de ebben az esetben is a foglalkozási megbetegedés munkahellyel történő összefüggésének bizonyítatlansága okán. Az ítéleti tényállások között találhatunk olyanokat, amelyekben a munkavállaló munkavégzés közben utazott gépjárművel, és eközben súlyos (halálos) balesetet szenvedett. Ilyen
- 47/48 -
előzmény alapján a bíróságok egységesen kimondták a munkáltató felelősségét tekintettel arra, hogy a működési kör MK 29. által pontosított fogalmába illeszkedett, hiszen a hivatkozott állásfoglalás kimondta, hogy "a munkaviszonnyal összefüggésben történik a károsodás akkor is, ha az a munkavállalót a munkáltató telephelyén kívül, pl. kiküldetés során éri." A munkáltató a felelősség alól nem tudott mentesülni, mivel önmagában a telephelyen kívül végzett munka ezt nem alapozta meg akkor, ha a munkáltató működési köre és a baleset között okozati összefüggés volt megállapítható.
Felmerül azonban a kérdés, hogy a telephelyen kívül történt balesetek, különösen a közlekedési balesetek esetében érvényesül-e a jogalkotói akarat, mely szerint a szabályok módosításának indoka, hogy "szűkítse a bírói gyakorlatban kialakult rendkívül széles körű munkáltatói kártérítési felelősséget."[7] A jogalkotó szerint ugyanis nem tartható fenn a korábbi joggyakorlat, amely olyan tényállásokban is megállapította a munkáltató kártérítési kötelezettségét, amelyekben "a kár bekövetkezésére a munkáltatónak nem lehetett még közvetett befolyása sem és ezzel a munkáltatói tevékenység jellegétől függetlenül lényegében általánossá tette a polgári jog veszélyes üzemi felelősségét a munkáltatói kárfelelősség körében."[8] Az indokolás egyértelművé teszi, hogy a felvetett tényállásnál a jogalkotó szándéka a munkáltató mentesülése, a károsult pedig az igényét közvetlenül a károkozóval (illetőleg közlekedési baleset esetén a vétkes jármű kötelező felelősségbiztosítójával) szemben tudja érvényesíteni. Ebből kiindulva a közlekedési balesetben elhalt hozzátartozók a károkozóval szemben léphetnének fel, ami azonban lényegesen megnehezíti az eljárást, hiszen egy közlekedési baleset során a kötelezett személye sok esetben nem egyértelmű, azaz a károsult nem is tudja, hogy igényét kivel szemben kell előterjesztenie. Nehezíti a helyzetet, hogy egy baleset elbírálása során gyakran más eljárások (pl. büntetőeljárás) is megindul a felelősség tisztázása érdekében, ami odavezet, hogy akár több évig vitatott az igény jogalapja, sőt mivel egy halálos kimenetelű közúti balesetben a munkavállaló hozzátartozója a büntetőeljárásban nem sértett[9], pusztán egyéb érdekelt[10], így a kártérítés vonatkozásában meglehetősen beszűkülnek a lehetőségei.
A Pp. koncepciója a XXXIX. fejezetben tárgyalja a munkaügyi pereket, meghatározva a munkaügyi per definícióját is. Eszerint a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) alapján létesített, közalkalmazotti - törvényben foglalt kivételekkel - a szolgálati, a közfoglalkoztatási, a sporttörvény alapján kötött munkaszerződéses, a szakképzés során kötött tanulószerződésből eredő, a nemzeti felsőoktatási törvény szerinti hallgatói munkaszerződésből eredő a szociális szövetkezettel és foglalkoztatási szövetkezettel létesített tagi munkavégzési jogviszonyból (a továbbiakban együtt: [munkaviszony] származó pert kell érteni. A tervezet indokolása kiemeli, hogy a munkaügyi perek olyan specialitásokkal bírnak, amelyek a külön szabályozás fenntartását feltétlenül indokolttá teszik, különösen arra is tekintettel, hogy ez a felek egzisztenciális helyzetét az általánostól lényegesen nagyobb mértékben befolyásolja.[11]
A jelen téma szempontjából kiemelendő a tervezet 528. §-ának (5) bekezdése, amely szerint munkavállaló és a munkáltató közötti, a munkaviszonnyal közvetlen kapcsolatban lévő jogra alapított igény munkaügyi perben is érvényesíthető. Ennek célja, hogy amennyiben a törvényi tényállásba tartozó esetkörben munkaügyi per indul, akkor annak keretében a peres felek közötti, a munkaviszonnyal közvetlen kapcsolatban lévő jogra alapított igény szintén elbírálható legyen (adhéziós per). Ezáltal elkerülhető, hogy az igény jogosultjának külön polgári pert kelljen indítania.[12] Ez az elgondolás előremutató és a gyakorlati problémákat sok esetben széleskörűen kezelni is tudja, azonban az indokolás fent említett rendelkezéseiből az következik, hogy az adhéziós perek pusztán a munkáltató és a munkavállaló közötti jogviszonyokból eredhessenek.
Így tehát a javaslat adós marad azzal, hogy az esetleges harmadik személy károkozóval szemben a munkavállaló (vagy hozzátartozói) az igényüket ugyanazon perben érvényesíthessék, amelyben a bíróság feladata lehetne annak eldöntése, hogy a kártérítési felelősség kit és milyen mértékben terhel. A perlési lehetőség ilyen mértékű - szűk szabályok között engedett - kiterjesztése a munkajogi kártérítési perek elbírálását nagyban megkönnyítené, hiszen a károsult valamennyi potenciális károkozót a közöttük fennálló jogviszonytól függetlenül egyetlen perben tudna perelni, és a későbbi bizonyítás eredménye lehetne az, hogy a munkajogi vagy polgári jogi felelősség pontosan kit és milyen mértékben terhel. A probléma munkaügyi perben történő rendezése azért is indokolt volna, mert így a károsult élni tudna a kedvezőbb eljárásjogi lehetőségekkel és igénybe tudná venni a munkavállalói költségkedvezményt is, ami elől egy polgári perben el van zárva.
A felvetett problémára érdekes megoldást nyújthat a perfelvételi szakasz bevezetése. A koncepció 185. § (1)
- 48/49 -
bekezdése szerint "a perfelvétel körében a felek perfelvételi iratban feltüntetett vagy perfelvételi tárgyaláson előadott, tényre és jogra vonatkozó állítással, tagadással vagy elismeréssel, ezekből következő kérelemmel, a tények megállapításához szükséges bizonyítási indítvánnyal, a bizonyítékok és a bizonyítási indítványok értékelésére vonatkozó nyilatkozattal, valamint bizonyítási eszköz rendelkezésre bocsátásával (a továbbiakban együtt: perfelvételi nyilatkozat) - a bíróság közrehatása mellett - meghatározzák a jogvita kereteit".[13] Mindezt kiegészíti a munkaügyi perekre vonatkozó külön szabályozás az 540. §-ban, amely szerint, ha a perfelvételi tárgyaláson a felek személyesen vagy képviselőik útján megjelentek, a bíróság a perfelvételi tárgyalást a felek megegyezésére irányuló egyeztetésével is megkezdheti; ebből a célból az elnök a jogvita egészét a felekkel megtárgyalhatja.
Ezen szakasz célja, hogy a bíróság meghatározza a jogvita tartalmát és kereteit. A Pp. koncepció indokolása szerint[14] a bíróság a felek részére iránymutatást nyújthat, amely eredményeként minden szereplő számára tisztázódik és véglegeződik a jogvita tárgya és keretei.
Elvben ez a szakasz lehetőséget biztosíthatna arra, hogy a bíróság útmutatást nyújtson a felek (és így a felperes) részére abban a körben is, hogy az adott keresetet megfelelő személy ellen nyújtotta-e be, azaz megelőzze a felesleges pereskedést. A munkaügyi perek általam felvetett eseteiben ez a lehetőség vélhetően nem fog markáns eredményeket hozni, annál is inkább, mert a munkáltató mentesülése gyakran valamilyen szakkérdés eldöntésétől is függ, amely a per kezdeti szakaszában még nem ismert.
A munkaügyi perek kapcsán a perfelvételi szakasz is eltérően alkalmazandó[15], hiszen lehetőség van arra, hogy az elnök a jogvita egészét a felekkel megtárgyalhassa. Ez elvben azt is jelenti, hogy - amennyiben a pert vélhetőleg tévesen a munkáltatóval szemben indította meg a károsult - a felperes a felesleges és vesztesnek ígérkező pert még megfelelő időben be tudja fejezni, a keresetétől el tudjon állni.
Tekintettel azonban arra, hogy a kártérítési perek nagy százalékában a keresetindításkor még nem áll rendelkezésre valamennyi (ok-okozati összefüggést kétséget kizáróan alátámasztó) bizonyítási eszköz, ezért a perfelvételi szakasz nem nyújt érdemi védelmet a munkaügyi perekben kárukat érvényesíteni kívánók számára.
A fentiek alapján látható, hogy a munkaügyi perek számos olyan specialitással bírnak, amely indokolttá és szükségessé teszi a külön szabályozás fenntartását. Ennek egyik leglényegesebb eleme azon jogalkotói kiindulás, miszerint a munkáltató és munkavállaló gazdasági (és gyakran tudásbeli) egyenlőtlenségét a peres eljárásban is tompítani szükséges, amelyből eredően a per egészében biztosítani kell bizonyos védelmi elemeket.
A tanulmány első részében leírtak szerint a kártérítési perek sajátossága, hogy a klasszikus bizonyítási kötelezettségtől eltérően a munkáltató kimentési lehetőségein van a hangsúly, amely azonban azt is eredményezi, hogy sok esetben a per igazi formálója nem a felperes, hanem az alperes.
Mindezekre figyelemmel jogalkotói szempontból indokolt lenne az 528. § (5) bekezdés oly módon történő meghatározása, amely lehetővé tenné azt, hogy bizonyos jogcímek (pl. kártérítés) esetén a munkavállaló perlési lehetősége ne szorítkozzon csupán a munkáltatóra, hanem lehetőség legyen arra is, hogy az alapvetően munkaviszonyból eredő követelések (a tervezet szövege szerint a munkaviszonnyal közvetlen kapcsolatban lévő jogra alapított igény) esetén a munkavállaló harmadik személlyel szemben egyazon eljárás keretein belül érvényesíthessen igényt. ■
JEGYZETEK
[1] Az új Munka Törvénykönyve törvénytervezetéhez benyújtott miniszteri indokolás, 166-167. §-hoz fűzött indokolás.
[2] Fabók András: A kártérítési járadék a munkajogban, Munkaügyi Szemle, 2001/2:52.
[3] Kenderes György: Gondolatok és felvetések az új Munka Törvénykönyve általános rendelkezéseihez és felelősségi szabályaihoz. Gazdaság és Jog, 2013/9, 17.
[4] EBH 2015.M.2.
[5] Csöndes Mónika: Az előreláthatósági korlát szabálya - a szerződésszegési kártérítési jog és a munkajogi kártérítési jog. Pécsi Munkajogi Közlemények, 2015/1-2, 15.
[6] Pl. Debreceni Törvényszék 2. Mf. 20.713/2015/4. számú közbenső ítélete.
[7] A 2012. évi I. törvényhez fűzött indokolás, 166-167. §-hoz fűzött indokolás.
[8] A 2012. évi I. törvényhez fűzött indokolás, 166-167. §-hoz fűzött indokolás.
[9] Az 1998. évi XIX. törvény 51. § (1) bekezdése alapján sértett az, akinek a jogát vagy a jogos érdekét a bűncselekmény sértette vagy veszélyeztette.
[10] Be. 55. § (1) bekezdése szerint egyéb érdekelt az, akinek a jogára vagy a jogos érdekére a büntetőeljárásban hozott határozat közvetlen hatással lehet, az őt érintő körben indítványokat és észrevételeket tehet, a határozat reá vonatkozó rendelkezése ellen jogorvoslattal élhet, és a tárgyaláson megjelenhet.
[11] A Polgári perrendtartásról szóló törvény tervezete (továbbiakban: Pp. koncepció) 477., forrás: http://www.kormany.hu/download/c/4c/a0000/20160411%20Pp%20el%C5%91terjeszt%C3%A9s_honlapra.pdf
[12] Pp. koncepció 480.
[13] Pp. koncepció 79.
[14] Pp. koncepció 341.
[15] Pp. koncepció 487.
Lábjegyzetek:
[1] Sipka Péter, ügyvéd, egyetemi tanársegéd (DE ÁJK)
Visszaugrás
