Tudor Drăganu professzor emlékére (1912-2010)
Minden államban felmerül időnként az alkotmány reformja. A Stanomir-bizottságot Traian Băsescu államfő hozta létre, hogy - a korábbi francia Balladur-bizottsághoz hasonlóan - azonosítsa az alkotmánymódosítás lehetséges irányait, és oldásokra tegyen javaslatot. A Stanomir-bizottság jelentése azt mutatja, hogy Romániában az alkotmánymódosítás újra napirendre kerülhet. A jelentés és a kapcsolódó problémakör Magyarország számára is hordozhat tanulságokat, ezért érdemes megvizsgálni a jelentés tartalmát és következményeit.
A Stanomir-bizottság egyik tagjaként elfogult is lehetnék a jelentéssel kapcsolatban. Nem vagyok az, mert kimondom: az anyag kompromisszumokkal terhelt, nem tudta következetesen végigvinni az alternatív megoldásokat, több szerző dolgozott rajta, ezért kidolgozottságában, de eszmeiségében is egyenetlen. Abból a szempontból kitűnő a tanulmány, hogy alkalmas az alkotmányreformmal kapcsolatos közvita kiváltására. Ez a szakmai vita folyamatos kell legyen, hogy kikristályosodjanak az alkotmánymódosítás irányai és céljai, amikor a "csillagállás kedvező lesz" és létrejönnek az alkotmánymódosítás politikai feltételei.
Amúgy Romániában az alkotmányreformot aktuálissá kikiáltani szerintem alapvető tévedés. Nem látom a politikai lehetőségét az alkotmány módosításának, pontosabban a kétharmados parlamenti többség kialakításának, amely minimálisan szükséges az alaptörvény megváltoztatásához.[1] A 2003-as alkotmánymódosítás euroatlanti integrációs szempontból is szükséges volt, ezért akkor létezett az a kompromisszumgeneráló külső politikai erőhatás, amely a politikai pártokat tárgyalásra és megállapodásra késztette.[2] Ilyen jelenleg nincs. A mostani alkotmánymódosítást sokkal nehezebb (ebben a kormányzati ciklusban lehetetlen?) lesz megvalósítani.
Tagadhatatlan, hogy a román állam alapvető közjogi problémákkal küszködik, és a jogállam további megerősítésre szorul.[3] De ez nem jelent alkotmányozási "szükséghelyzetet", a "megváltó" reformok többsége organikus vagy egyszerű törvények elfogadásával rendezhető, megoldható lenne, kétharmados többség nélkül. Politikai akarat és szakpolitikai képesség viszont erre sincs. Tehát a politikusok részéről alkotmányreformról beszélni jelenleg - sajnos - nem több mint demagógia vagy illúziókergetés. S mivel a politikusok általában nem idealisták és nem hisznek az illúziókban, maradjon csak a demagógia.
A 2003-as alkotmánymódosítás esetében is az államreform sikerült a legkevesbé, az államszervezetre és az állami működésre vonatkozó normák álltak ellen a leginkább bámiféle átalakítási kísérletnek. A kisebbségi jogok területén is több történt, mint a valódi államreformmal kapcsolatban. Azt senki se nevezze reformnak, hogy a sürgősségi kormányrendeletek kibocsátásának a feltételeinél a "kivételes esetekben" kifejezést hasonló gumicsontra (jogi szakszóval: generálklauzulára, azaz olyan ködös és megfoghatatlan fogalomra, amely többféle értelmezést lehetővé tesz) cseréltük: ez a "különleges helyzetekben".[4] A sürgősségi kormányrendeletek alkotmánymódosítás utáni gyakorlata is azt mutatja, hogy a reform ezen a területen teljességgel sikertelen.
A jelentés államfői megrendelésre készült. Sárközy Tamás professzor szavajárását kölcsönözve, még a rendelésre dolgozó "úri szabó" pozíciója sem korlátozott. Ugyanis nem mondták meg - legalábbis nekem soha -, hogy mi az elvárás, mi legyen a jelentés tartalma vagy melyek legyenek a végkövetkeztetései. Amit az államfő közölt, és a gyakorlatban is így járt el: ne várjuk, hogy a jelentést teljességében felvállalja. Elolvassa, elemzi, és azokat a javaslatokat, amelyekkel egyetért, kiválogatja, és politikai programjaként meghirdeti. Így is tett. A jelentés valójában sokkal gazdagabb, mint azok a pontok, amelyeket az elnök felvállalt, ellentmondásokat hordozó, alternatívákat elemző és szembeállító szakmai anyag, és nem politikai program. Ezzé az államfő alakította a jelentés egyes, számára elfogadható elemeit. Mint "megrendelő" járt el, csak azokat a részeket és érveket használta fel a jelentésből, amelyet saját politikai nézőpontjából szükségesnek tartott. Ez a megközelítés lehet a politikusok azon egyszerűsítő álláspontja mögött, hogy a jelentés nem tesz egyebet, mint az elnöki hatalom erősítése mellett érvel. Nyilvánvaló, hogy az elnök a saját politikai érdeke szerint használta a jelentést. Nyilvánvaló, hogy a jelentést megpróbálták az elnök ellen fordítani. Nyilvánvaló, hogy a jelentés tartalmaz olyan elemeket, amelyek az államfői pozíció stabilizálását szorgalmazzák és az elnök alkotmánymódosító programját támogatják. Szomorú viszont, hogy a politikai (politikusi) nyilatkozatok nagy része egyértelműen elárulta, hogy a jelentést a nyilatkozattevők nem olvasták el. (Szomorú, de nem meglepő).
Azok a gondok, amiért államrefom szükséges, ismertek.[5] Legutóbb, tömören és lényegre törően, de nem teljesen átfogóan szintén az államfőhöz köthető Nemzeti Védelmi Stratégia fogalmazta meg ezeket:
- egyes állami intézmények jogalkalmazó képessége csökken;
- alacsony az igazgatási képesség központi és helyi szinten;
- egyes intézmények túlpolitizáltak, helyi és központi szinten egyaránt;
- a korrupció befolyásolja az állami intézmények működését és az állampolgárok életét;
- az adócsalás, a csempészés és a feketegazdaság sajátos módszereinek alkalmazása;
- az előrejelzés, programozás, tervezés, végrehajtás és ellenőrzés mechanizmusának hiánya, mely lehetővé tenné a többéves, eredményközponti költ- ségvetési irányítást, a közpolitikák koherens megfogalmazását és megvalósítását;
- a rossz politikai döntések által okozott költségvetési egyensúlytalanság;
- az egészségügyi közszolgáltatások minősége csökken;
- Románia régiói közötti fejlődési különbségek;
- az oktatási rendszer alacsony minősége, az oktatási folyamat leromlása[6], a román társadalom deprofesszionalizálódása.
Az általános felsorolás konkrét államszervezeti problémákkal is kiegészíthető: alkotmányos rendszerünk magában hordozza a végrehajtó hatalom teljesítőképességét csökkentő államfő-miniszterelnök konfliktusok esélyét, a kormány törvényalkotóként a parlament versenytársa, a jogbiztonság és a jogi normák stabilitása Európában egyedülállóan alacsony szintű. A World Economic Forum 2010-2011-es versenyképességi jelentése (The Global Competitiveness Report) infrastrukturális fejletlenségünk mellett kiemeli a jogállam számos hibáját is. A diagnózist lehetne tovább részletezni, de most nem teszem.
Gyógyír lehet minderre az alkotmánymódosítás? Kismértékben. Az alkotmánymódosítás hasznos eszköz lehetne ebben a reformfolyamatban. De miért a reformfolyamat legnehézkesebb lépésével kezdenénk, amikor az államreform alapvető lépései törvényi úton, alkotmánymódosítás nélkül is megoldhatóak?
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
