Ackerman írásában megoldási javaslatot kíván adni a liberális demokráciáknak arra, hogy alkotmányos rendszerüket az állandó vagy "permanens" terrorfenyegetésre felkészítsék. A javaslatával kapcsolatban mindenekelőtt szem előtt kell tartani, hogy azt az amerikai Alkotmányra vonatkoztatva készítette, ugyanakkor több alkotmányos demokrácia alkotmányának vonatkozó rendelkezéseit is segítségül hívta (így mindenekelőtt a francia, a német, a kanadai, a dél-afrikai, sőt többek között a magyar alkotmányt is). Kiindulópontja az a feltételezés, hogy a 2001. szeptember 11-i terrortámadáshoz hasonló - és nem feltétlenül polgári légi járművel elkövetett - merénylet az elkövetkezendő évtizedekben többször is előfordulhat, és az ezekre adott enyhítő, megelőző célú válaszok a jelenlegi szabályozási környezetben egy olyan rombolási ciklust eredményezhetnek, amely a polgári szabadságjogok teljes eróziójához vezet (álláspontja szerint 2050-re). Elismeri, tiszteletben és fontosnak is tartja az egyéni szabadságjogokat és azok védőit, de a másik oldalon álláspontja szerint figyelembe kell venni, hogy egyetlenegy demokratikus kormányzat sem maradhat népszerű anélkül, hogy hatékony lépéseket tenne a pánik elcsendesítése és egy esetleges következő terrorista merénylet megelőzése érdekében. Ide kapcsolható Ackerman egyik kiindulópontja, amely arra a kérdésre kíván elsődlegesen reflektálni, hogy milyen veszéllyel bír egy terrorcselekmény az állam létére, szemben azzal az egyébként általánosnak tekinthető nézettel, amely a nyilvánvaló veszélynek a társadalomra gyakorolt hatásából indul ki. Ebből a megközelítésből pedig arra a következtetésre jut, hogy szemben a legtöbb alkotmányban szabályozott háborús, polgárháborús szabályokkal, a terrortámadások nem az állam létét fenyegetik. Megállapítható, hogy egy tudatos felépítésű szükségállapoti rendszer lehet a legjobb védekezés a pánik generálta permanens pusztulás ellen, amely lehetőséget biztosít az egyéni szabadságjogok hosszú távú sérelmének megelőzésére is.
Tanulmánya elején Ackerman élesen elhatárolja egymástól a háború és a bűncselekmény fogalmát, amelyek közül egyikkel sem azonosítható a terrorcselekmény. A háborút tradicionálisan úgy definiálhatjuk, mint szuverének közötti ellenségeskedés állapota. A bűncselekmény fogalmával kapcsolatban jegyzi meg Ackerman, hogy a büntetőjogban a "war on terrorism" jogi relevancia nélküli metafora, akárcsak a "war on drugs" vagy "war on crime", így ezek a büntetőjog számára nehezen megragadható elemek.
Ackerman "háromdimenziós megközelítést" ajánl megoldásként. Elsődlegesen egy innovatív, újító megoldást talált ki a "checks and balances" rendszerére vonatkozóan. Ennek lényege abban áll, hogy olyan alkotmányos mechanizmusokat kíván kialakítani, amelyek rövid távú válaszokat biztosítanak, anélkül, hogy a szükséghelyzeti rendszer permanenssé válna. Ebben a rendszerben Ackerman a végrehajtó hatalomnak, jelen esetben az elnöknek kíván rendkívül erős pozíciót biztosítani. Megfontolásának fontos eleme az a felvetés, amely a "checks and balances" (fékek és egyensúlyok) rendszere helyébe a "command and control" rendszerét ajánlja. Ez a megközelítés akként szabályozna a jövőre, hogy érdemi standardokat állapítana meg közvetlenül az alkotmányban, meghatározva azokat a feltételeket, amelyek fennállta szükséges a szükségállapot kinyilvánításához, egyúttal megállapítaná, hogy pontosan mely erők további működése indokolt. Hangsúlyozza ugyanakkor, hogy a "command and control" rendszere inkább kiegészítése a "cheks and balances" rendszerének semmint annak helyettesítésére szolgáló elem. Ezzel kapcsolatos további problémakör a hatáskör, pontosabban a hatáskör megosztásának kérdése. Erre vonatkozóan két alternatívát emel ki. Egy pozitívat, amely az egyes átruházott hatáskörök között különböztet, és egy negatív utat, amely az egyéni szabadságok meghatározott területeit zárja ki a veszélyhelyzeti intézkedések érintettsége köréből. A pozitívon belül továbbá meg kell különböztetni a megnyugvás időszakát, amely az éppen bekövetkezett katasztrófa közvetlen állapotra reflektál, míg a megelőzés a távolabbi jövőre vonatkozik. Mindkettő esetében hangsúlyos eleme van a kormányzatnak, amelynek fontos feladata meggyőzni a közvéleményt arról, hogy aktívan cselekszik, egyrészt a bekövetkezett katasztrófa következményei elhárításában, másrészt egy esetleges későbbi cselekmény megelőzése terén. A rendkívüli állapot korlátlan kiterjesztésének megelőzésére vonatkozóan is tartalmaz ajánlásokat Ackerman műve. A törvényhozás túlnyomó többségének ("supermajorities") szavazata kell a rendkívüli vagy szükségállapot meghosszabbításához. Ezzel kapcsolatban egyre hangsúlyosabb szerep jutna az úgynevezett kisebbségnek azáltal, hogy a szükségállapot fenntartásának indokoltságát a törvényhozás egyre rövidülő időpontokban felülvizsgálná, amely szavazásnál a szükségállapot kihirdetéséhez képesti egyre kisebb többség igényeltetik annak fenntartásához. Ackerman ezzel a megoldással lépcsőzetes rendszert valósítana tehát meg, amelyben a politikai kontrollt maga a politikai többség gyakorolná önmagával szemben. Hangsúlyozni kell azonban, hogy amíg a rendkívüli állapot fenntartásáról a többségi törvényhozás dönt, addig az intézkedések címzettje a mindenkori végrehajtó hatalom lenne.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
