A 2014-es általános országgyűlési választásokon az akkori kormányzópárt-szövetség a szavazatok 44,87%-át nyerte el, amely a megváltoztatott választási törvények alapján kétharmados többség megszerzését eredményezte az Országgyűlésben.[1] Igaz, ez csupán egyetlen mandátummal sikerült és ennek később óriási jelentősége lett. Az Országgyűlés megalakulása utáni két hónapban - legfőképpen a közelgő önkormányzati választásokat érintő témakörben - rendkívüli aktivitással folytatódott a közjogi rendszer kétharmados többséget igénylő átalakítása. E két hónap jogalkotási folyamatát egy korábbi tanulmányomban elemeztem.[2] Az október 12-én megtartott önkormányzati választás kampányidőszaka miatt az országgyűlési munka marginalizálódott az őszi ülésszak első felében. A választás után - a karácsonyig terjedő időszakban - pedig minden pártnál az önkormányzati ügyek képezték a politikai aktivitás gerincét (képviselő-testületek alakuló ülése, bizottságok felállítása stb.). Az Országgyűlés munkáját is ezek a folyamatok határozták meg. 2014. október 27-én, a választások után, az eredmények ismeretében nyújtotta be a kormány a polgármesterek jogállását is módosító törvényjavaslatát. Az államrend szempontjából jelentős változásokat e jogszabály nem tartalmazott (módosított az összeférhetetlenségi és munkajogi szabályokon, a szabadságra vonatkozó rendelkezéseken, a fegyelmi felelősségen, illetékességi szabályokon, jutalmazáson stb.).[3] Pár nappal később, a november 6-án benyújtott törvényjavaslattal pedig a megválasztott kormánypárti fővárosi főpolgármester hatáskörét szélesítették ki, s részesítették őt miniszteri juttatásokban. Megnehezítettek a kormánypárti többségű fővárosi képviselő-testület feloszlatását is (feles többség helyett négyötödös többséghez kötötték, sőt konjunktív feltételként még a főváros lakosságszámának legalább négyötödét kitevő lakosságszámú fővárosi kerületek polgármestereinek igen szavazatához is), és több ponton enyhítettek az önkormányzati képviselőkre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokon.[4]
Az elvi probléma nem az, hogy ne lehetne vita tárgya, sőt akár támogatható rendelkezés a fenti törvényjavaslatokban foglalt számos elem. A jogállamiság szempontjából sokkal inkább az az aggályos, hogy a kormánypártok megvárták, miként alakul az önkormányzati választások eredménye, s arra reagálva, saját pozícióikat látva, ezúttal is magukra szabták a törvényeket. Pontosan úgy, ahogyan az önkormányzati választásokra vonatkozó szabályokat is közvetlenül a választás előtt változtatták meg, hozzáigazítva saját, akkori helyzetükhöz.
Két, az államszervezetet érintő, a központi közigazgatást még centrálisabbá tévő törvényjavaslatot nyújtott be a Kormány még az őszi ülésszakban - igaz, ezekről csak a tavaszi ülésszak elején szavazott a Ház. 2011. január 1-jén a területi és államigazgatási szervek integrációjával létrejöttek a megyei és fővárosi kormányhivatalok. De a törvény hatálybalépését követően is számos területi államigazgatási szerv megtartotta önállóságát. Egy 2014-ben, nem sokkal a választások után benyújtott törvényjavaslat azonban a kormányhivatalokba olvasztotta a környezetvédelmi és természetvédelmi felügyelőségeket, a bányakapitányságokat, és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár területi szinten ellátott feladatainak egy részét intéző közigazgatási részegységeket. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnak pedig néhány feladat- és hatáskörét szervezték be a kormányhivatalokba. A törvény 2015. március 1-jén lépett hatályba.[5] A törvényjavaslatot gyorsan ki kellett egészíteni egy másikkal, amelyik a változtatásokat átvezette az ágazati törvényeken. A centralizáció fokát jelzi a változtatások száma: összesen huszonkettő.[6]
A 2014-2018-as ciklus rövid, 2014 tavaszi, és az őszi ülésszaka után cezúrát kell húzni. A 2015 tavaszi ülésszak február 16-án indult, és 22-én a kormánypártok elveszítettek kétharmados többségüket a törvényhozásban. A közjogi jogalkotás területén ez jelentette a fordulópontot.
A közjogi átalakítások folyamata a kormánypártok parlamenti kétharmadának elvesztésével ért véget. Az ok egyértelműen azonosítható, mivel - bár már 2013-ban is voltak olyan kormánypárti nyilatkozatok, amelyek szerint a közjogi reform időszaka lezárult - 2014-ben, az ismételten elnyert kétharmados parlamenti többség
- 83/84 -
birtokában, a választási győzelem után közvetlenül, már a tavaszi ülésszak rövid két hónapja alatt jelentős közjogi változásokat fogadott el az Országgyűlés. S bár ez az ütem az őszi ülésszakra - a fent leírt okokból - lelassult, az államrendet, az állami szervezetrendszert is érintő sarkalatos törvények benyújtására ezután is sor került.
2014 végén az egyik - Veszprém Megye 1. számú egyéni választókerületében megválasztott - kormánypárti országgyűlési képviselőt, akkori külügyminisztert megválasztották az Európai Bizottság magyar biztosának, aki ezért 2014. október 30-ai hatállyal lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról. A hagyományosan jobboldalinak számító választókörzetben meglepetésre egy a baloldali ellenzéki pártok által támogatott jelölt nyerte el a mandátumot 2015. február 22-én. Győzelmével megszűnt a kormánypárti kétharmad az Országgyűlésben. A helyzetet "stabilizálta", hogy egy másik kormánypárti képviselő halála miatt a kevesebb, mint két hónappal később (április 12-én) megtartott időközi választáson a radikális jobboldali párt jelöltje megnyerte a választást, így a kormányoldal már kétszavazatnyi távolságra került a kétharmados többségtől. A közjogi változtatásokra való törekvés azonban még kitartott.
Az Emberi Jogok Európai Bíróságán több kis egyház is pert nyert azokban az eljárásokban, amelyeket egyházi státusuk elvesztése miatt indítottak, miután a 2010-2014-es parlamenti ciklusban elfogadott egyházügyi törvény megfosztotta őket korábbi jogállásuktól.[7] Ezekután a magyar államot milliárdos nagyságrendű kártérítésre kötelezték. Ezért az igazságügyi miniszter 2015. november 10-én benyújtotta az egyházügyi törvény módosításáról szóló törvényjavaslatát. A benyújtást megelőző ötpárti tárgyalásokon az ellenzéki pártok szóban is és írásban is eljuttatták kritikáikat, módosító javaslataikat a kormányhoz. A benyújtott, majd szavazásra bocsátott verzióba azonban ezekből semmi érdemit nem emelt be a tárca. Az ellenzéki képviselők elmondták a parlamenti vitában is fontosabb módosító javaslataikat és, hogy a benyújtott formájában nem fogják támogatni a javaslatot.[8] A kormány ennek ellenére, érdemi módosítás nélkül bocsátotta zárószavazásra a törvényjavaslatot, amely a kétharmados támogatást nem is kapta meg (2015. december 15-én). Ez a törvény volt a kormány kétharmados szavazások tárgyában elszenvedett első kudarca. Ezzel összefüggésben ki kell emelni, hogy a konszenzus megteremtése és az új szabályozás elfogadása rendkívül indokolt lett volna, mivel a jelenlegi helyzetben továbbra is fennáll az alaptörvénysértő állapot, s az államnak folyamatosan, további milliárdos nagyságrendű kártérítési perekkel kell szembenéznie, egészen addig, ameddig a jogszerűséget helyre nem állítja.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
