Az új Ptk. egyik legjelentősebb változtatásaként nagymértékben kibővült a jogi személyekre vonatkozó általános rendelkezések köre. Ez azt jelenti, hogy megnőtt azoknak a közös szabályoknak a száma, amelyek valamennyi jogi személy esetében alkalmazásra kerülnek.
Ez az egyes gazdasági társaságok esetében azt jelenti, hogy az adott társasági formára irányadó speciális szabályok mellett alkalmazni kell a gazdasági társaságok közös szabályait (Harmadik Könyv X. Cím), valamint a jogi személyek általános szabályait is (Harmadik Könyv I. Cím). Ez a háromszintű szabályozás némileg bonyolultabbá teszi a jogalkalmazást.
Az alábbi rövid áttekintés azokat a témaköröket emeli ki, amelyekhez kapcsolódóan az új Ptk. változásokat fog hozni. A válogatás nem teljes körű, így nem térek ki részletesen sem a felelősségi, sem pedig a képviseleti-álképviseleti kérdésekre, mert ezeket más helyen már vizsgáltam.[1]
A jogi személyekre irányadó közös szabályok közül kétségkívül a 3:4. §-ában főszabállyá emelt diszpozitivitás bír kiemelkedő jelentőséggel. Ennek alapján a Harmadik Könyv szabályai éppúgy modelljellegűvé válnak, mint a szerződések szabályai, azaz e szabályokat a jogalkotó csupán mintaként kínálja a felek számára. A diszpozitív szabályozás egyik kézenfekvő előnye a szerződési joghoz hasonlóan a tranzakciós költségek csökkentése. Ennek értelmében, ha a felek elfogadják a jogalkotó által kínált mintát, akkor a létesítő okirat elkészítésekor további feladatuk nem lesz.[2]
A 3:4. § szerint a jogi személy létrehozásáról a személyek szabadon rendelkezhetnek, a jogi személy szervezetét és működési szabályait maguk állapíthatják meg. Emellett a belső viszonyok, valamint a jogi személy szervezetének és működésének szabályozása során a létesítő okiratban eltérhetnek az új Ptk. szabályaitól.
Az eltérés korlátjait a 3:4. § (3) bekezdés határozza meg. Ennek alapján a jogi személy tagjai, illetve alapítói nem térhetnek el az új Ptk.-ban foglaltaktól, ha
a) az eltérést a Ptk. tiltja; vagy
b) az eltérés a jogi személy hitelezőinek, munkavállalóinak, vagy a tagok kisebbségének jogait nyilvánvalóan sérti, vagy a jogi személyek törvényes működése feletti felügyelet érvényesülését akadályozza.
Az a) pontban foglalt korlátozás különösebb értelmezési nehézségeket nem is vet fel. Annál több nehézséget fog okozni a gyakorlat számára a b) pontban lévő korlátozás értelmezése. Nem teljesen egyértelmű ugyanis, hogy mikor állapítható meg, illetve hogyan kerülhető el az olyan létesítő okirati rendelkezés, amely a hitelezők, a munkavállalók, vagy a kisebbségi tagok jogait nyilvánvalóan sérti.
Kérdés az is, hogy van-e különbség érdek és jog között? A törvény jogokról beszél, így ebből arra lehet következtetni, hogy a hitelezők, a munkavállalók, vagy a kisebbségi tagok érdekeinek a sérelme önmagában még nem alapozza meg a törvénytől való eltérés tilalmát.
A jogirodalomban eddig megjelent vélemények eltérőek az új Ptk. 3:4. §-ának értékelését illetően. Sárközy Tamás szerint egyrészt fogalmi tévedés ezen szakasz kapcsán diszpozitivitásról beszélni, mert ez a szerződésekhez fűződik és azt jelenti, hogy a felek közös megegyezéssel eltérhetnek a szerződésekre vonatkozó szabályoktól. Nem minden jogi személy alapul azonban szerződésen. Sárközy szerint a szerződéses jelleg az alakuló közgyűlésen elfogadott alapszabállyal keletkező jogi személyeknél sem állapítható meg, így esetükben sem lehet szó diszpozitivitásról. A másik probléma szerinte az, hogy a 3:4. § (2) bekezdése nemcsak a felek egymás közötti viszonyában engedi meg az eltérést a szerződési jogi diszpozitivitáshoz hasonlóan, hanem a szervezeti és működési viszonyok területén is. Mindemellett arra is felhívja a figyelmet, hogy ilyen méretű alapítói autonómiát egyetlen országban sem alkalmaztak eddig és főként nincs olyan részvénytársasági szabályozás, amely főszabályként általános eltérést engedne az rt.-re vonatkozó jogszabályoktól.[3]
Csehi Zoltán ugyanakkor azt emeli ki, hogy az új Ptk. 3:4. §-a a magánjogi autonómiát teljesíti ki, amely szorosan összefügg a jogi személyek jogügyleti úton történő létesítésével. Ennek a szabadságnak egy új
3/4
eleme és elengedhetetlen megjelenítője a diszpozitivitás alapelve. Az új Ptk. ezen újdonsága alapvető szemléletváltást jelent nemcsak a jogi személyek, hanem a gazdasági társaságok jogában is. Csehi szerint ennek révén nem lesz szükség annyi másodlagos megállapodásra, részvényesi és tagi szerződésekre, mint jelenleg.[4]
Azt az új Ptk. miniszteri indokolása is elismeri, hogy az alapvetően eltérést engedő szabályozás az alkalmazás kezdeti szakaszában felvethet jogértelmezési problémákat, amelyeket végső soron majd a bírói gyakorlatnak kell megoldania. A kódex által választott szabályozási módszer ugyanakkor az Indokolás szerint biztosítja a kellően rugalmas, az adott jogi személy igényeinek leginkább megfelelő működési kereteket a tagok, alapítók számára. Ez a módszer olyan lehetőségeket nyit meg, amelyekkel a kógens szabályozás mellett az érdekeltek nem élhettek. A korábban felállított törvényi tiltások elől a felek kimenekültek az alapítói ügyletből és valóságos akaratukat mögöttes megállapodásokban (szindikátusi szerződésekben) rejtették el.[5]
Kétségtelen, hogy ez az új szabályozási megoldás felértékeli a jogalkalmazás és a bírói gyakorlat szerepét. Ez fogja ugyanis megítélni, hogy az új Ptk. 3:4. §-ában foglalt lehetőséggel tudnak-e majd élni a felek, vagy ez a maihoz képest egy bizonytalanabb jogi helyzethez vezet.
A jogi személyekre irányadó általános szabállyá vált a hatályos társasági törvény (Gt.) 45-46. §-aiban szabályozott határozatok bírósági felülvizsgálatának a lehetősége. Az új Ptk. ezzel együtt tartalmi változtatásokat is hoz a jogi személyek határozatainak bírósági felülvizsgálata kapcsán.
Újdonság, hogy az új kódex nem tesz különbséget a határozatok megtámadására feljogosított személyek között aszerint, hogy milyen jellegű határozatok megtámadására jogosultak. Ez azt jelenti, hogy bármely megtámadásra jogosult bármely határozat felülvizsgálatát kérheti a bíróságtól. Ez jelenik meg az új Ptk. 3:35. §-ában.
Eltérést jelent a Gt. szabályaitól az is, hogy az új Ptk. hosszabb időtartamban határozza meg a perindítás jogvesztő határidejét. A 3:36. § (2) bekezdése szerint a határozat meghozatalától számított 1 éves, jogvesztő határidő elteltével per nem indítható. Ez lényegesebb hosszabb, mint a Gt. 45. § (3) bekezdése által megállapított 90 napos jogvesztő határidő.
A szubjektív határidő időtartama ugyan nem változik, vagyis az továbbra is 30 nap marad. Az új Ptk. 3:36. § (2) bekezdése azonban úgy rendelkezik, hogy ez a határidő nemcsak akkor veszi kezdetét, amikor a jogosult a határozatról tudomást szerzett, hanem akkor is, ha a határozatról tudomást szerezhetett volna.
Új szabályként a 3:37. § (3) bekezdése rögzíti, hogy ha a jogszabálysértés vagy a létesítő okiratba ütközés nem jelentős és nem veszélyezteti a jogi személy jogszerű működését, a bíróság csupán a jogsértés tényét állapítja meg. Ilyen esetben a bíróság mellőzi a határozat hatályon kívül helyezését.
Amennyiben a jogi személy szerve által hozott határozat a létesítő okirat olyan tartalmú módosítására irányul, amely a 3:4. § (3) bekezdésébe ütközik, a jogosult a határozat bírósági felülvizsgálatát is kérheti. Erre azonban a 3:4. § (3) bekezdésben írt személyi körből csak a kisebbségi tagoknak lesz lehetőségük, a hitelezők és a munkavállalók ugyanis nem jogosultak a határozat bírósági felülvizsgálatát kezdeményezni.
Végül érdemes azt is kiemelni, hogy ez az intézmény nem a jogi személyek döntéshozatalának bírósági ítélettel való helyettesítését célozza, hanem kizárólag a határozatok jogsértő volta esetén vehető igénybe, célja pedig a jogsértő vagy a létesítő okiratba ütköző határozatok bíróság általi hatályon kívül helyezése.[6] Ebben az esetben tehát nem arról van szó, mint az új Ptk. 6:184. §-a kapcsán, amikor is a jognyilatkozatot a bíróság ítélettel pótolja.
A jogi személyek általános szabályain túlmenően valamennyi gazdasági társasági forma esetén alkalmazni kell a gazdasági társaságokra irányadó közös szabályokat is. Erre utal az új Ptk. 3:93. §-a is. Ezek között az általános szabályok között az új kódex számos újdonságot tartalmaz.
Jelentős változás, hogy valamennyi gazdasági társaság jogi személynek minősül, vagyis a bt. és a kkt. is jogi személyiséget nyer. Ezt tükrözi a gazdasági társaságok fogalmát meghatározó 3:88. § (1) bekezdése is.
Megszűnik ugyanakkor a nonprofit gazdasági társaságok kategóriája, bár a 3:4. §-ban foglalt diszpozitivitás főszabálya lehetővé teszi, hogy a tagok a létesítő okiratban úgy rendelkezzenek, hogy a nyereséget
4/5
nem osztják fel egymás között, hanem a társaság tevékenységére fordítják.
A 3:88. § (3) bekezdése rögzíti az együttműködési kötelezettség elvét, amely ennek alapján nemcsak a szerződési jogban érvényesül. Eszerint a tag a többi taggal és a társaság szerveivel köteles együttműködni, nem fejthet ki olyan tevékenységet, amely a társaság céljainak az elérését veszélyezteti. Ennek főként a tagkizárás kapcsán lesz majd gyakorlati jelentősége.
A jogi személyek általános szabályai között található 3:9. § (1) bekezdése alapján a jogalkotó azt tekinti főszabálynak, hogy a tagoknak vagy alapítónak a jogi személy részére vagyoni hozzájárulást kell teljesíteni. A jogi személy részére teljesített vagyoni hozzájárulást vagy annak értékét nem lehet visszakövetelni.
Az új Ptk. 3:9. § (2) bekezdése ugyanakkor egy meglehetősen szigorú rendelkezést állapít meg arra az esetre, ha a jogi személy alapítója vagy tagja nem köteles vagyoni hozzájárulást teljesíteni. Ilyen esetben ugyanis a tag vagy az alapító köteles helytállni a jogi személy tartozásaiért. Ha a helytállási kötelezettség több személyt terhel, kötelezettségük egyetemleges. Fontos kiemelni, hogy a törvény nem felelősségről, hanem kimentést nem ismerő helytállási kötelezettségről beszél. Ez ugyan a gazdasági társaságokat nem érinti, de komoly aggályokat vethet fel egyesületek esetén.
Irányadó ugyanakkor a gazdasági társaságokra nézve is a 3:10. §-a, amely a vagyoni hozzájárulás tárgyát határozza meg. A vagyoni hozzájárulás továbbra is pénzből vagy nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásból állhat. Nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként, vagyis apportként az alapító vagy tag dolog tulajdonjogát vagy vagyoni értékű jogot ruházhat át a jogi személyre. Gazdasági társaságok vonatkozásában ezt a 3:99. § (1) bekezdése azzal egészíti ki, hogy apportként olyan követelés is szolgáltatható, amelyet az adós elismert, vagy amely jogerős bírósági határozaton alapul. A tag munkavégzésre, személyes közreműködésre vagy szolgáltatásra irányuló kötelezettségvállalása azonban továbbra sem lehet gazdasági társaságok esetén nem vagyoni hozzájárulás tárgya.
Ennek alapján kérdésként merülhet fel, hogy gazdasági társaságokon kívül más jogi személyek esetében lehet-e az adós által elismert, vagy jogerős bírósági határozaton alapuló követelés apport tárgya? Ehhez kapcsolódik egy másik kérdés: a 3:10. § (2) bekezdésében nevesített vagyoni értékű jog fogalmába beletartoznak-e a követelések?
A második kérdésre nézve a hatályos Gt. 13. § (2) bekezdése azt az értelmezést támasztja alá, miszerint a vagyoni értékű jogok egyik csoportját a követelések alkotják. Véleményünk szerint ugyanakkor a követelés és a vagyoni értékű jog két különböző kategória. Erre utal, hogy az új Ptk. az engedményezés kapcsán csak a követelések átruházásáról beszél, jogok átruházására pedig a 6:202. § egy új szerződést kodifikál (jogátruházás). Másrészt a zálogjogi szabályok is különbséget tesznek jogon vagy követelésen fennálló zálogjog között (5:101. §). Mindazonáltal sem a hatályos, sem pedig az új Ptk. nem határozza meg ennek a két kategóriának a fogalmát, így nem egyszerű sem a vagyoni értékű jog, sem pedig a követelés pontos definícióját megadni.
Mindebből azonban nem következik az, hogy követelés kizárólag gazdasági társaságok esetében lehetne apport tárgya. A jogi személyek közös szabályai körében található 3:4. § (2) bekezdésben foglalt diszpozitivitás elve alapján ugyanis a tagoknak vagy alapítóknak más jogi személyek esetén is lehetőségük van nem fiktív követelések átruházásával teljesíteni vagyoni hozzájárulási kötelezettségüket. Véleményünk szerint ez nem ütközik a 3:4. § (3) bekezdésébe, mert nincs olyan hitelezői jog (érdek), amelyet ez nyilvánvalóan sértene. Nincs ugyanis reális tőkevédelmi indoka annak, hogy a gazdasági társaságokon kívül megtiltsák a követelések apportálhatóságát.
Az előzőek alapján kérdésessé válik, hogy a gazdasági társaságokon kívül más jogi személyek esetében követelések lehetnek-e nem vagyoni hozzájárulás tárgyai. Erre utal az Indokolás is, kiemelve az EU tőkevédelmi társasági jogi irányelvével való összhangot.[7] Ugyanakkor - figyelemmel a diszpozitív szabályozásra - a követelés apportálása esetükben sem zárható ki.
Gazdasági társaságoknál is gondot okozhat azonban az adós által elismert követelés fogalmi értelmezése. Kérdés ugyanis, hogy ez minden esetben kifejezett tartozáselismerő nyilatkozatot feltételez-e az adós részéről? Nyilván ez a legbiztosabb megoldás, azzal, hogy az új Ptk. 6:26. §-a az általános kötelmi szabályok körében nem írja elő az írásbeli formát a tartozáselismerő nyilatkozat kapcsán. A társasági jogi viszonyokban azonban a 3:91. § (1) bekezdésében foglalt szabályból kell kiindulni, amely szerint a társasággal kapcsolatos jognyilatkozatot írásban lehet megtenni. Mivel pedig a tartozáselismerő nyilatkozat része az apportálási tranzakciónak, ezért ez az alakszerűségi követelmény erre is irányadó.
5/6
Más esetekben ugyanakkor gondot okozhat az elismert és a nem vitatott követelések közötti különbségtétel. Ilyen lehet például, ha az adós csődeljárás alatt áll.
A követelések apportálásához kapcsolódóan arra is utalni kell, hogy ennek során az engedményezés szabályait is figyelembe kell venni. Itt az alapkérdés az, hogy mikor válik a társaság a követelés jogosultjává. Ennek megállapítása nemcsak alapítás, hanem tőkeemelésnél is problémát jelenthet. Kérdés ugyanis, hogy a szerződés megkötésén kívül szükség van-e még valamilyen többletcselekményre.
Az új Ptk. ebből a szempontból annyi változást hoz, hogy az engedményezést is jogcímes ügyletnek tekinti. A 6:193. § (2) bekezdése alapján ugyanis a követelés átruházással való megszerzéséhez az átruházásra irányuló szerződés vagy más jogcím és a követelés engedményezése szükséges. Hasonló rendelkezést tartalmaz a 6:202. § (2) bekezdése a jogátruházás szabályai között.
Az Indokolás azt emeli ki, hogy az új Ptk. szerint a követelések és jogok átruházására is a tulajdonjog átruházásával azonos logika szerint kerül sor. A követelés és a jog átruházásához is jogcímre van tehát szükség, jogcímként pedig ugyanazok a jogcímek jöhetnek számításba, mint tulajdonátruházás esetén.[8] Ilyen jogcím lehet természetesen az apportálás is. Ebben a konstrukcióban az engedményezés nem kötelezettségvállalás, hanem maga a jogváltozást kiváltó rendelkező ügylet, amellyel a követelés átkerül az engedményes vagyonába.
A gazdasági társaságokra is alkalmazandó a 3:10. § (3) bekezdésében foglalt speciális helytállást kimondó szabály. Ennek értelmében, ha a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás átruházáskor fennálló értéke nem éri el a létesítő okiratban megjelölt értéket, a különbözet megfizetését a jogi személy az átruházástól számított 5 éven belül követelheti az apportot szolgáltató személytől. Itt érdemes kiemelni, hogy a törvényszöveg a különbözet megfizetéséről beszél, amely arra utal, hogy ez az apportot szolgáltató tag pénzbeli vagyoni hozzájárulását fogja növelni. A diszpozitivitás főszabálya azonban itt is lehetővé teszi az eltérést, vagyis a létesítő okiratban elő lehet azt írni, hogy ilyen esetben a jogi személy természetben követelje a különbözetet az apportot szolgáltató személytől.
Kifejezetten a gazdasági társaságoknál ír elő sajátos felelősségi szabályt a 3:99. § (2) bekezdése. Ez valójában a Gt. 13. § (4) bekezdésében szereplő felülértékelési tilalom átvétele. Ennek alapján azok a tagok, akik valamely tag nem pénzbeli vagyoni hozzájárulását tudomásuk ellenére a szolgáltatáskori értéket meghaladó értékkel fogadták el, az ebből eredő károkért a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást teljesítővel egyetemlegesen felelnek a társasággal szemben a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai szerint. Látható, hogy itt egy felelősséget megalapozó tényállást rögzít a kódex, amely a társasággal szemben terheli a tagokat, kontraktuális alapon. Kérdés, hogy a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség megváltozott szabályainak alkalmazása ebben a vonatkozásban mennyire lesz problémamentes.
Nem változik a vagyoni hozzájárulás teljesítésének elmulasztásához fűzött jogkövetkezmény. Mivel gazdasági társaságok esetén a tagokat valójában egyetlen kötelezettség terheli, mégpedig az, hogy a vállalt vagyoni hozzájárulást a társaság rendelkezésére bocsássák, ezért indokolt ennek elmulasztása esetére a tagsági jogviszony megszűnését előírni. Ezt teszi a Gt. 14. §-a és az új Ptk. 3:98. §-a is. Ebben a vonatkozásban érdemi változásra nem kerül sor, a lényeg tehát az, hogy ilyen esetben nem kell/nem lehet a mulasztó taggal szemben tagkizárást kezdeményezni, hanem a tagsági jogviszonya a törvény erejénél fogva szűnik meg.
Kérdés azonban, hogy ez bekövetkezik-e akkor, ha a mulasztás ellenére az ügyvezetés erről a tényről és ennek jogkövetkezményeiről nem, vagy nem megfelelő módon értesíti a tagot. Ez jelentkezett az ÍH 2011/1/36. jogesetben is. A tényállás szerint a felperesi kft. részére az alperes tag nem fizette meg a társasági szerződésben vállalt 1,2 millió Ft értékű törzsbetétjének második részletét. A társaság képviseletében az ügyvezető felhívta az alperest, hogy a törzsbetétjének második részletét, 600 000 Ft-ot fizessen meg. A felhívásban foglaltak szerint a befizetés elmaradása esetén érvényben lévő jogkövetkezményekkel az alperes tisztában volt, mivel erről a társaság alapításában eljáró ügyvéd tájékoztatást adott. A társaság ellen utóbb felszámolási eljárás indult és a felszámoló fizetési meghagyás kibocsátását kérte a cég nevében az alperessel szemben.
A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla szerint a felperes ügyvezetőjének az alperes tag részére kézbesített felhívása nem felelt meg a Gt. 14. § (1) bekezdésében írtaknak, nem tartalmazta a 30 napos határidőt és a tagsági jogviszony megszűnésére utalást. Ebből következően az nem eredményezhette az alperes tagsági jogviszonyának (automatikus) megszűnését. Ennek alapján a nem megfelelő ügyvezetői felhíváshoz kapcsolódóan a jogkövetkezmény nem állt be. A felszámoló a Cstv. 48. §-a szerint járt el akkor, amikor
6/7
mint társasági követelést érvényesítette a hátralékos törzsbetét összegét a mulasztó taggal szemben. Az Ítélőtábla döntése szerint pedig az alperes köteles volt a törzsbetéte hátralékos összegének megfizetésére a felszámolás alatt álló társaság részére.
A döntésben foglaltakat az új Ptk. 3:98. §-ához kapcsolódóan is irányadónak kell tekinteni.
A tagkizárás mechanizmusa azonos a Gt. 47-48. §-ában szabályozott eljárással. Eszerint tagot nem a többi tag zár ki, hanem a bíróság. A többi tag csak kezdeményezheti a kizárást a rendes bíróság előtt, egy erre irányuló többségi határozat alapján.
Az új Ptk. 3:107. § (1) bekezdése szerint a gazdasági társaság tagja a társaságnak az érintett tag ellen indított keresete alapján bírósági határozattal a társaságból kizárható, ha a társaságban való maradása a társaság céljainak elérését nagymértékben veszélyeztetné.
Az új Ptk. alapján is kérdés, hogy mit is jelent pontosan a társaság céljainak elérését nagymértékben veszélyeztető jelleg? Ebben a vonatkozásban a bírói gyakorlat elég visszafogott, vagyis csak igen szűk körben tartják ezt megállapíthatónak. Bizonyos esetekben még bűncselekmény elkövetése sem alapozza meg a tagkizárást.
Kizárási per kétszemélyes társaságnál nem indítható. Nem zárható ki továbbá a társaságból a nyilvánosan működő részvénytársaság részvényese, valamint az a tag, aki a legfőbb szerv ülésén a szavazatok legalább háromnegyedével rendelkezik.
Látható, hogy az új Ptk. nem általában a részvényes kizárását tiltja, hanem csak az nyrt. részvényesének a kizárását nem teszi lehetővé. Ebből következik, hogy a zártkörűen működő részvénytársaság részvényesét ki lehet zárni a társaságból. Ennek magyarázata, hogy a zrt.-nél még sok esetben érvényesülnek olyan személyegyesítő jegyek, amelyek indokolhatják azt, hogy a társaság számára veszélyt jelentő részvényest ki lehessen zárni a társaságból. Nyrt.-nél azonban a társaság és a tagok személye már olyan mértékben elkülönül egymástól, hogy nem fordulhat elő olyan helyzet, amikor a tag ilyen minőségében, tagsági jogait gyakorolva veszélyeztetné a társaság céljainak elérését.[9]
Új rendelkezés, hogy a 3:108. § (1) bekezdése alapján a tag kizárására irányuló kereset megindításához a társaság legfőbb szervének az összes tag legalább háromnegyedes szótöbbséggel meghozott, a kizárás okát megjelölő határozata szükséges. Nem elegendő tehát a legfőbb szerv ülésén jelenlévők minősített többségének a határozata, hanem az összes tag háromnegyedét kell figyelembe venni a határozathozatal során. Az összes szavazatszámnál a kizárandó tag szavazatát természetesen nem kell figyelembe venni, hiszen az érintett tag ebben a kérdésben az új Ptk. alapján sem szavazhat.
Kérdés, hogy ha a kizárást kezdeményező határozat megjelöli a kizárás okát és annak alapján a bíróság elutasítja a keresetet, más okra hivatkozással indítható-e a tag ellen egy újabb kizárási per? Amennyiben a társaság legfőbb szerve új határozatot hoz, amelyben újabb kizárási okot jelöl meg, akkor lehetőség van a tag ellen egy újabb kizárási pert indítani.
Új szabály, hogy a 3:108. § (4) bekezdés alapján a kizárandó tag tagsági jogainak bíróság általi felfüggesztése ideje alatt keletkezett kötelezettségek a felfüggesztés hatálya alatt álló tagot csak a tagok egymás közötti viszonyában nem terhelik. A társaság tartozásaiért azonban harmadik személlyel szemben ez a tag is köteles helytállni. Ez változás a Gt. 48. § (4) bekezdéséhez képest, amely szerint a felfüggesztés ideje alatt keletkezett tartozásokért a tagsági jogaiban felfüggesztett tag korlátlan felelőssége nem áll fenn. Az új Ptk. szerint a kizárandó tag is köteles helytállni a hitelezőkkel szemben a tagsági jogainak felfüggesztése ideje alatt keletkezett tartozásokért. A belső viszonyokban azonban mentesül, vagyis nem köteles részben sem megtéríteni az egyetemleges adóstársai által a hitelezőknek kifizetett összegeket. Ha pedig a hitelező tőle hajtotta be a követelését, akkor jogosult azt teljes egészében visszaigényelni a vele egyetemlegesen felelős többi tagtól.[10]
Végül érdemes kiemelni azt is, hogy az új Ptk. - szemben a Gt. 48. §-ával - nem tartalmazza a kizárási perre vonatkozó sajátos eljárási szabályokat. Ezeket a perjogi szabályokat az új Pp.-ben kell majd rendezni. ■
JEGYZETEK
[1] Bodzási Balázs: A jogi személyek körében felmerülő felelősségi kérdésekről, különös tekintettel a vezető tisztségviselőkre. Gazdaság és Jog, 2013/6. sz., 8-14.; Bodzási Balázs: Álképviseletnek nem minősülő tényállások. Céghírnök, 2012/11. sz., 7.; Bodzási Balázs: Az álképviselet szabályozása a hatályos és az új Polgári Törvénykönyvben. Jogtudományi Közlöny, 2012/10. sz., 398-408.
[2] Kisfaludi András: A jogi személyek általános szabályai. In: Vékás Lajos (szerk.): A Polgári Törvénykönyv magyarázatokkal, Complex Kiadó, Budapest, 2013, 87.
[3] Sárközy Tamás: Szervezetek státuszjoga az új Ptk.-ban. HVG-ORAC Kiadó, Budapest, 2013, 37.
[4] Csehi Zoltán: A jogi személyek szabályozása az új magyar Polgári Törvénykönyvben és annak tervezeteiben. In: Gondosné dr. Pusztahelyi Réka (szerk.): Jogi személyek az új Polgári Törvénykönyvben. Miskolci konferenciák 2012, Novotni Alapítvány, Miskolc, 2013, 68-70.
[5] A Polgári Törvénykönyvről szóló T/7971. számú törvényjavaslat általános indokolása (a továbbiakban: Indokolás), 394.
[6] Kisfaludi: i. m. 104
[7] Indokolás, 416.
[8] Indokolás, 600.
[9] Kisfaludi: i. m. 134.
[10] Kisfaludi: i. m. 134.
Visszaugrás
