A Legfelsőbb Bíróság 2010 nyarán napvilágot látott 1/2010. PJE számú polgári jogegységi határozata, amely a készfizető kezesség jogi jellegét érintő kérdésekben foglal állást. A jogegységi határozat lényege a következőképpen szól: "a jogosult által a készfizető kezes ellen a főkötelezettel szemben bekövetkező jogvesztést megelőzően indított perben a készfizető kezes a készfizető kezesség jogi jellegével ellentétes kifogásokra nem hivatkozhat. Így nem hivatkozhat a főkötelezettel szemben annak folytán bekövetkezett jogvesztésre, hogy a jogosult a követelését a főkötelezettel szemben indult elszámolási eljárásban határidőn belül nem érvényesítette. A felszámolási eljárásban bekövetkező jogvesztés az ellene ezt megelőzően megindított perben a készfizető kezest a teljesítés alól nem mentesíti, mert a jogvesztést a saját szerződésszerű magatartásával (a jogosult követelésének teljesítésével) elháríthatta volna."
A jogegységi határozat egyéb, említésre méltó megállapításai, amelyekre cikkünkben kitérünk: a Cstv. 37. § (3) bekezdésében említett - a hitelezői igény bejelentésére szolgáló, 2009. szeptember 1. napját követően 180 napos - határidő elmulasztása jogvesztő jellegű, eredménytelen elteltét követően a kötelezett tartozása természetes kötelemként sem marad fenn, a készfizető kezes helytállási kötelezettsége az adóssal nem egyetemleges, ezért rá nézve a Ptk. 337. § egyetemlegességi szabályai nem alkalmazhatóak, illetőleg a hitelezőt a kezessel szemben a kezesi szerződésből fakadó gondossági kötelezettség terheli annak érdekében, hogy a készfizető kezes megtérítési igényt érvényesíthessen a főadóssal szemben.
Míg a jogegységi határozat utóbbi, az indokolásban szereplő, mintegy magyarázatként említett megállapításaival nagyobbrészt egyetértünk, addig a jogegységi döntés főmegállapításával, vagyis a jogegységi határozat lényegével nem tudunk azonosulni, az nézetünk szerint téves. Az alábbiakban részletesen kifejtett indokaink alapján úgy véljük, hogy a jogegységi határozat a Polgári Törvénykönyv számos rendelkezésével ellentétes, alkotmánybírósági kontrollja lehetséges és szükségesnek is mutatkozik.
A kezességi szerződés tárgykörében a jelen tanulmány szerzője tollából nemrégiben monográfia látott napvilágot, amelyben a készfizető kezességre vonatkozó szabályok, vitás jogértelmezési kérdések központi szerepet kaptak. Az ott rögzített megállapításokat meg nem ismételve e dolgozatban a készfizető kezesség jogi természetét abból a szempontból vesszük górcső alá, hogy nézetünk szerint miben vitathatóak és mennyiben fogadhatóak el az 1/2010. PJE határozat megállapításai. Számos olyan kérdést érintünk, amely a jogegységi határozatban nem került (kötött célja és formája miatt nem is kerülhetett) kifejtésre, ám úgy tartjuk, hogy a probléma megvilágítása érdekében megkerülhetetlen.
A szubszidiárius (másodlagos) jelleg a kezesi helytállási kötelezettségnek a jogi irodalom által kevésbé hangsúlyozott, ám nem kevésbé fontos tulajdonsága.
Ez alatt azt kell érteni, hogy - bármennyire is magától értetődőnek tűnik ennek hangsúlyozása - a biztosított (ebben az értelemben "kezeselt") követelés nem a kezes saját tartozása, hanem egy a számára idegen kötelezettség. Kolosváry pontos megfogalmazásában: "a kezes idegen tartozásért helytállásra kötelezi magát, de azt saját tartozásává ezzel még nem teszi." (Kolosváry Bálint: A magyar magánjog tankönyve II. kötet. Politzer-féle Könyvkiadóvállalat, Budapest, 1907. 277. old.). Ez pedig jogi kérdés akkor is, ha a kezesnek valamilyen formában és valamilyen mértékben gazdasági érdeke is fűződik a biztosított követelés teljesítéséhez (mert pl. annak gyümölcsét maga is élvezi).
A sortartó és a készfizető kezes helytállásának jogi természete ebben az értelemben azonos: a sortartó és a készfizető kezes is más kötelezettségéért vállal másodlagos fizetési kötelezettséget, amely arra az esetre szól, ha az adós nem teljesít. Ebből levonható egy a polgári jog szabályaiban tételesen meg nem fogalmazott, de közvetve kiolvasható következtetés, ti., hogy a jogosult a követelése érvényesítése során (Frank Ignác szavát idézve) bizonyos "rendet köteles tartani". Ezt a következőképpen kell érteni. Ha az egyszerű kezes él a sortartási kifogással (amely hivatalból figyelembe nem vehető), a jogosult igazolni köteles, hogy a főkötelezettel (vagy a sorban megelőző kezesekkel) szemben az igényérvényesítés sikertelen volt. Hogy a hitelezőnek meddig kell elmennie a végrehajtási lépések szorgalmazása során, más, nem idevágó kérdés. A másodlagosság itt szembetűnő. A készfizető kezesség esetében a törvény szava elhalkul, de nem szűnik meg teljesen ("még hallható"): a jogi szabályozás a készfizető kezest a helytállásban ugyan "előrébb tolja", de nem helyezi az adóssal egészen egy sorba. Azzal, hogy a készfizető kezes nem hivatkozhat a sortartás kifogására (és vele "egyetemlegesen marasztalható"), az adóshoz ugyan hasonló pozícióba kerül, mégsem válik a tartozás adósává, nem válik egyetemleges adóstárssá sem. A szubszidiaritás tehát itt is megvan, még ha nehezebben is érzékelhető. A Ptk. 276. § (2) bekezdése - amely a kezes felszabadulásának két esetét szabályozza - pl. olyan privilégium, amelyben a hitelezővel szemben a tartozás adósai (pl. egyetemleges adóstársak) törvény alapján nem részesülnek, az idegen kötelezettségért másodlagosan helytálló személyt azonban megilleti.
A jogegységi határozat gondolatmenetének hátterében szinte mindvégig érezhető a készfizető kezes helyzetének az egyetemleges adóstárs jogi pozíciójához való közelítése. A készfizető kezesi helytállási kötelezettségnek a polgári jogi egyetemlegességgel való egybemosása az elméletben és a gyakorlatban egyaránt elterjedt hiba, amelyet feltétlenül korrigálni kell (lásd pl. az EBH 2000/219. határozat, vagy a BDT 2009/11/195. szám alatt megjelent döntés e tekintetben vitatható érvelését).
Helytálló és üdvözlendő a jogegységi döntés azon indokolásbeli megállapítása, amely szerint a készfizető kezes a főkötelezettnek nem egyetemleges adóstársa, a kötelezetti egyetemlegesség Ptk.-beli szabályai ezért nem alkalmazhatóak. Erre a jelen tanulmány szerzője is rámutatott korábbi írásaiban (pl. A kezességi szerződés, Hatra Mag Kft. Kiadó Miskolc 2009., vagy Törvényi engedmény és késedelmi kamat - egy jogeset margójára: Miskolci Jogi Szemle 2010/1. Lásd még Csehi Zoltán: A kezesség fogalmához Jogi Tanulmányok 1997. szerk. Harmathy Attila, ELTE Budapest). E helyes megjegyzés ellenére a jogegységi határozat a készfizető kezest a vizsgált kérdés vonatkozásában mégis úgy kezeli, mint az egyetemleges adóstársat. Ez a megközelítés nem helyes, mert a készfizető kezesség és az adóstársi viszony között számottevő különbségek mutatkoznak, és hiba lenne ezeket elmosni. Az alábbiakban csak néhány példát említünk.
Ha az egyetemleges kötelezettek egyikével szemben a jogosult már nem érvényesíthet igényt (példának okáért a Cstv. 37. § (3) bekezdése szerinti jogvesztés beállta miatt), ez a tény a többiek helytállását nem befolyásolja. Ennek oka egyértelmű: egyetemleges kötelezettség esetében minden kötelezett az egész szolgáltatással tartozik [Ptk. 337. § (1) bekezdése], a tartozás minden kötelezettnek sajátja. A kötelezettség tehát addig meg nem szűnik, míg bármelyik kötelezett helytállásra szorítható. Ezzel szemben a kezesség folytán előálló jogi helyzet alapvetően más: a kezes idegen tartozásért áll helyt, és nincs olyan jogszabályi rendelkezés, amely a járulékosságot áttörve a kezest a főkötelezettség megszűnése esetén is fizetésre kötelezné (a Ptk. 337. § rendelkezése a készfizető kezesség esetében nem alkalmazható - ezt egyébként a jogegységi határozat maga is rögzíti).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
