A közelmúltban látott napvilágot a Győri Ítélőtábla Pf.IV.20.110/2009/10. számú ítélete.[1] A tényállás témánk szempontjából releváns elemei szerint a hitelező követelését az adós helyett - részben - készfizető kezes egyenlítette ki. A kezes a fizetést követően - a Ptk. 276.§ (1) bekezdése alapján reá átszállt zálogjog alapján - a követelés biztosítékául szolgáló zálogtárgyból kívánt kielégítést keresni. A dologi zálogkötelezettek érdemi védekezésükben egyebek mellett vitatták a kezes által érvényesített késedelmi kamatigény mértékét is. A hitelezőszerződés ugyanis olyképpen rendelkezett, hogy a jegybanki alapkamatot 4%-kal meghaladó ügyleti kamat késedelem esetén 6%-kal növekszik.
A másodfokú ítélet a következőképpen rendelkezett: "... helyes az elsőfokú bíróság azon megállapítása, hogy a zálogkötelezettek kamatfizetési kötelezettségének mértéke azonos a hiteljogviszony főadósának kötelezettségével. A hiteljogviszony alapján a főadóst terhelő ügyleti- és késedelmi kamat mértéke - a járulékosság folytán - viszont csak akkor terheli a zálogkötelezettet, ha a főadós teljesítése elmarad, és a hitelező érvényesíti a hitel- és járulékai iránti követelését a zálogkötelezettel szemben. Ebben az esetben - a főadós késedelme folytán - a zálogjog alapján érvényesíthető követelés kiterjed a hiteljogviszony szerinti késedelmi kamatra is.
Jelen esetben viszont a készfizető kezes teljesített a főadós helyett, a követelés a teljesítése erejéig szállt át rá (Ptk. 276.§ (1) bekezdés, 266.§ (2) bekezdés). Ez olyan tőke és kamatkövetelésre terjed ki, mely a hitelező kielégítése folytán már nem kamatozik a hiteljogviszonyban. Ezért a fellebbező alperes zálogkötelezettek helytállóan támasztottak kifogást a zálogjog érvényesítése során felszámított késedelmi kamat mértékével szemben. (...) Mivel a ... jelen esetben a késedelmi kamat mértéke nem azonos a hiteljogviszonyban kikötött késedelmi kamattal, a felperes az általa megjelölt időponttól a törvény szerinti (Ptk. 301.§ (1) bekezdés) késedelmi kamatot érvényesíthette."
- 31/32 -
Nézetünk szerint a táblabíróság által elfoglalt jogi álláspont téves. Az Ítélőtábla döntése ugyanis érezhetően összemossa a készfizető kezesre és az egyetemleges kötelezettekre vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket. Az ítélet első ránézésre alkalmazza a fizető kezesre irányadó törvényi engedmény Ptk. 276.§ (1) bekezdésében rögzített rendelkezését, amikor rögzíti, hogy "a készfizető kezes teljesített a főadós helyett, a követelés a teljesítése erejéig szállt át rá", a levont következtetés azonban a törvényi engedmény joghatásával éppen ellentétes és a kötelezetti egyetemlegesség szabályait idézi. A döntés szerint ugyanis: "innentől megtérítési igénye nem a hiteljogviszonyban meghatározott, hanem a törvényi előírás mértéke szerint kamatozik."
A két jogi helyzet - ti. a készfizető kezes és az egyetemleges adóstárs - között azonban lényeges, a jogeset szempontjából is döntő különbség mutatható ki.[2] Ehelyütt csupán a lényegre szorítkozva: a készfizető kezes teljesítésével a főadós nem szabadul a kötelemből, a követelés pedig a kezes általi teljesítés erejéig (a törvényben meghatározott biztosítékaival és a végrehajtási joggal együtt) a kezesre száll át (Ptk. 276.§ (1) bekezdés). Ez a követelés-átszállás a törvényi engedmény (Ptk. 331.§) klasszikus esete. A kötelezettek egyetemlegessége esetén azonban bármelyik adóstárs teljesítésével a többiek tartozása is megszűnik (Ptk. 337.§ (1) bekezdés), a reá eső résznél többet teljesítő adóstársnak pedig a többiekkel szemben megtérítési igénye keletkezik (Ptk. 338.§ (1) bekezdés). A kezes javára beálló törvényi engedmény következtében az adós helyett teljesítő készfizető kezest a reá átszálló követelés illeti meg, míg az egyetemleges kötelezett oldalán a főkövetelés megszűnése mellett keletkezik megtérítési igény. Továbblépve: a kezesre a jogosultat megillető követelés száll át, ami a jogesetből kiemelt, általunk vitathatónak tartott ítéleti rendelkezésre nézve azt jelenti, hogy a fizető kezes- az elsőfokú bíróság ítéletének indokolása szerint - ugyanolyan mértékű késedelmi kamatkövetelést terjeszthet elő az adóssal és a kielégítés tűrésére köteles személyekkel (dologi zálogkötelezettekkel) szemben, mint a hitelező.
E felvezető után az alábbiakban részletesen megvizsgáljuk a két jogi helyzetet, elsősorban arra figyelemmel, hogy miként alakul a kötelmi tartozás sorsa az adóstárs általi vagy az adós helyetti teljesítés esetében (megszűnik-e vagy átszáll a kielégítést nyújtó személyre), miként alakul az adóstársak illetve az adós és a helyette fizető egymás közötti jogviszonya, végül e kérdéssel szoros összefüggésben nagy vonalakban megvizsgáljuk, mi lesz a sorsa a követelést biztosító mellékkikötéseknek. Úgy véljük, hogy a kisebb kitérők mindenképpen szükségesek a probléma mélyebb megértése, az összefüggések felfejtése érdekében.
- 32/33 -
Az ítéleti döntés kamatmértékre vonatkozó része úgy szólt, hogy a főadós tartozását kiegyenlítő készfizető kezesre a követelés átszáll, azonban az átszállás pillanatától e követelésnek már nincs köze a hitelező és a főadós közötti alapügyletben kikötött kamatmértékhez, mert a megtérítési igény keletkezése pillanatától nem az alapügylet szerinti késedelmi kamattal, hanem - nem lévén a felek között külön megállapodás - a törvény kamatra vonatkozó szabályok szerint kamatozik.
A górcső alá vett határozati rendelkezés végkövetkeztetésében akkor állná meg a helyét, ha a konkrét jogesetben a hitelező követelését kiegyenlítő személy (a készfizető kezes) az adóssal (főadóssal) egyetemleges kötelezetti jogviszonyban lenne, vagyis a kötelemben maga is adósi pozícióban állna. A klasszikus értelemben vett egyetemleges adóstárs ugyanis maga is adós, teljesítése pedig kötelemszüntető hatású - nem csak rá, hanem adóstársaira nézve is.
Ebben a kérdésben a Polgári Törvénykönyv teljesen egyértelmű rendelkezést tartalmaz a 337.§ (1) bekezdés már idézett rendelkezésében: "... minden kötelezett az egész szolgáltatással tartozik, de amennyiben bármelyikük tejesít, vagy a kötelezettséget beszámítással megszünteti, a jogosulttal szemben a többiek kötelezettsége is megszűnik." Ugyanígy szól a 2009. évi CXX. törvény (az új Polgári Törvénykönyv, továbbiakban újPtk.) 5:12.§ (2) bekezdés is, amikor kimondja: "Egyetemleges kötelezettség esetében minden kötelezett az egész szolgáltatással tartozik, de ha bármelyikük teljesít, a jogosulttal szemben a teljesített rész erejéig a többiek kötelezettsége is megszűnik""
A jogosulti igény kiegyenlítésével azonban a tágabb értelemben vett jogviszony - az adóstársak egymás közötti viszonyát is figyelembe véve - még nincs teljesen lezárva. A hitelező ugyan kielégítést nyert, ám mégiscsak úgy helyes és igazságos, ha a tartozásból a kötelmi viszony lezárásakor mindenki annyit visel, amennyi jogszabály vagy a jogviszonyra irányadó egyéb jogi tény (pl. a megállapodás) szerint rá esik. A tartozást kiegyenlítő (a belső jogviszony szerint nézve: a többiek helyett is fizető) egyetemleges adóstárs alappal követelheti, hogy kötelezett társai a rájuk eső részt számára térítsék meg. A polgári jog ezért a javára - szigorúan a belső jogviszonyra nézve - megtérítési igényt keletkeztet. A Ptk. 338.§ (1) bekezdése szerint "Ha valamely társkötelezett a jogosultnak a kötelezettségét meghaladó szolgáltatást teljesített, a többi társkötelezettel szemben - a követelésnek őket terhelő része erejéig - megtérítési követelése támad." Nem változik a helyzet az új Ptk. hatályba lépésével sem: az 5:13.§ (1) bekezdése értelmében "Ha a kötelezett kötelezettségét meghaladó szolgáltatást teljesített a jogosultnak, a többi kötelezettől a követelésnek őket terhelő része erejéig az általa nyújtott többletszolgáltatás megtérítését kérheti. ""
Azt, hogy ez a megtérítési igény az eredeti kötelem talaján keletkező, mégis új (a hitelező eredeti követelésétől különböző) követelés, helyesen hangsúlyozta már régi magánjogunk is. Szászy pl. úgy fogalmazott, hogy a teljesítő egyetemleges adóstársra a követelés nem száll át, sőt "a hitelező a tartozás kifizetése után nem is engedményezheti a követelést a fizető adósra (81. E.H.), mert a fizetéssel a tartozás megszűnik, megszűnt követelés pedig nem szállhat át és nem
- 33/34 -
engedményezhető."[3] Tóth Lajos is világosan rögzíti: "a visszkereseti jog nem cedált jog: a visszkereseti jog a fizető egyetemleges adóstársat a saját jogán illeti: ez éppen a főkülönbség az egyetemlegesség és a készfizető kezesség között."[4]
Az egyetemleges adóstársat megillető követelés tehát új igény - az alapkövetelés megszűnése okán nem is lehet más. Tóth Lajos egészen szemléletes és tökéletesen találó megfogalmazásában: "az egyetemleges kötelem egy pro rata kötelmet hord a méhében, melynek a megszületése az egyetemleges kötelemnek (.az anyának.) az életébe kerül., mert hiszen egyik egyetemleges adóstársnak a fizetésével (mely az egyetemleges kötelmet szüntető hatályú.) születik meg."[5]
Ezen a ponton meg kell állnunk egy gondolat erejéig, mert az imént kifejtettek az érdekmérlegelés egy különleges esetére mutatnak rá, melyet érintenünk kell.
Az imént rámutattunk arra, hogy az egyetemleges adóstárs fizetésével a hitelezői követelés megszűnik. E megszűnésnek egyenes következménye kell(ene) legyen a hitelezői követelést biztosító mellékkötelezettségek megszűnése: a biztosított követelés megszűnésével ugyanis a követelést megerősítő kezességnek, zálogjognak is meg kellene szűnnie.
A polgári jog azonban tételes rendelkezéssel fenntartja ezeket a mellékjogokat. A Ptk. 338.§ (3) bekezdése szerint "A jogosultnak teljesítő kötelezettre a jogosultat megillető és a többiek teljesítésének biztosítására is szolgáló jogok átszállnak, amennyiben a többi kötelezettől megtérítést követelhet." Ugyanígy szól az újPtk. 5:13.§ (4) bekezdése is: "Ha a jogosultnak teljesítő kötelezett a többi kötelezettől megtérítést követelhet, rá a jogosultat megillető és a többi kötelezett teljesítésének biztosítására is szolgáló jogok átszállnak. "
A jogalkotó szándéka nyilvánvaló. Ha az adóstársak bármelyike fizet a hitelezőnek, kétségtelen, hogy valamennyi adóstárs tartozása teljes egészében megszűnik. Ez a megszűnés azonban a hitelezővel szembeni jogviszonyban értelmezhető: az adóstársaknak a hitelezővel szemben fennálló kötelezettsége nyer kielégítést. Ha azonban a többiek terhét egy viselte, úgy helyes, hogy a nem fizetőkkel szemben megtérítési igényt nyerjen. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a nem fizető adóstársak mentesülnek is, meg nem is a hitelező nem követelhet tőlük, ám adóstársukkal szemben elszámolási kötelezettségük keletkezik. Az alapügylethez kapcsolódóan obligóban maradnak, bár megváltozott, a belső jogviszony által meghatározott formában.
A polgári jog a megszűnő kötelezettségnek ezt a sajátos, átalakult formában való továbbélését a fent hivatkozott jogszabályi rendelkezéssel külön is támogatja. Ha a hitelezői igényt olyan mellékkötelezettségek is erősítették, melyek a nem
- 34/35 -
fizetők kötelezettségének biztosítását is szolgálták, igazságos megoldás csak az lehet, ha ezek a biztosítékok a többet teljesítő kötelezett javára is fennmaradnak.
E tételes jogi rendelkezés kétféleképpen is megokolható, a végeredményhez vezető mindkét "útvonal" figyelemre méltó.
Az egyik magyarázat lényegében célszerűségi szempontból vizsgálja a helyzetet. Villányi szerint ugyanis az egyetemleges kötelezettséget biztosító mellékjogok (egyebek mellett a zálogjog, kezesség) "a hitelezőnek a követelés megszűnése után semmit sem használnak, a teljesítő visszkereseti jogait ellenben biztosíthatják."[6] A jogirodalmi álláspont láthatóan az adóstárs jogilag védelemre érdemes érdekét keresi és a védelmet olyan jog életben tartása útján nyújtja, melynek megtartásához több érdek fűződik, mint megszüntetéséhez.
Van azonban a fenti - kétségtelenül támogatható - álláspont mellett egy másik lehetséges megközelítés is, mely az érdekkutatás és érdekmérlegelés mélyebb rétegekbe vezet minket.
A jogszabály következetesen levonja az egyetemlegesség következményét a hitelező és az adósok viszonylatában: bármelyikük teljesít, a tartozás megszűnik. A jogi rendelkezés azonban csak addig mozoghat teljesen szabadon, amíg a jogviszonyt szigorúan a hitelező és adósok kapcsolatára vonatkozóan rendezi. A biztosítékok elenyészésének automatikus kimondása azonban már túlmutatna az alapügylet által érintett jogviszonyon: ez a megszűnés olyan biztosítékokat is érinthetne, melyek a "többiek teljesítésének biztosítására is szolgálnak". Úgy is fogalmazhatunk, hogy a jogszabály - helyes önkorrekcióval élve - nem engedi megszűnni azokat a mellékjogokat, amelyeknek a biztosított követelés kiegyenlítésével egyéb esetben meg kellene szűnniük. A jogszabály egy nem kívánatos következményt hárít el és gondoskodik a helyes állapot előállásáról: ti. a szóban forgó biztosítékok fennmaradásáról.[7]
Ha az alapügylet adósa helyett a tartozást kezes (a vizsgált perbeli esetben pl. készfizető kezes) egyenlíti ki, a jogi helyzet első látásra hasonlít a 2. pont alatt kifejtettekhez, ám a kötelmi jogviszony egészen másképpen alakul. Úgy is mondhatnák, hogy a különbség éppen abban áll, hogy a kezes más helyett fizet a hitelezőnek (számára idegen tartozást egyenlít ki), az egyetemleges adóstárs pedig a saját kötelezettségét teljesíti (akkor is, ha a belső viszony szerint ráeső résznél többet teljesít).
Az első - az elemzésekben gyakran figyelmen kívül hagyott - különbség, hogy a kezes általi teljesítéssel az adós tartozása nem szűnik meg. A kezes ugyanis nem adósa az alapügyletnek (még ha igen sokszor úgy is kezelik), és nem önálló adós,
- 35/36 -
hanem járulékos és szubszidiárius mellékkötelezett.[8]
A második - témánk szempontjából lényeges - különbség, hogy amennyiben a kezes a jogosult követelését kielégíti, a követelés az azt biztosító és a kezességvállalást megelőzően keletkezett jogokkal, valamint a végrehajtási joggal együtt a kezesre száll át (Ptk. 276.§ (1) bek., ugyanilyen értelemben az új Ptk. 5:383.§ (2) bekezdése szerint "Ha a kezes a jogosult követelését kielégíti, a kielégítés erejéig a követelés az azt biztosító jogokkal reá száll."). A jogi irodalomban nem is vitás, hogy ehelyütt a törvényi engedmény klasszikus esetével találkozunk: Villányi helyes megfogalmazásában "...ha a kezes a főadós helyett teljesített, a hitelezőnek a főadós elleni követelése a kielégítés mértékében a kezesre száll át. Az átszállás törvénynél fogva következik be, ahhoz tehát a hitelező részéről külön engedményezés nem szükséges (cessio legis). ... a követelés átszállása azért is előnyös a kezesre nézve, mert a főadóssal szemben nem kell egyéb jogcímet bizonyítania, mint azt, hogy érte kezesként fizetett."[9] Nizsalovszky még élesebben mutat rá a lényegre: "A kezes teljesítésével a követelés nem szűnik meg úgy, mint az egyetemleges adóstársak valamelyikének teljesítése esetében, hanem, ha a kezes és a főadós egymás közti viszonyából más nem következik, átszáll a kezesre az azt biztosító mellékjogokkal (zálogjog, jelzálogjog, másnak a kezessége)."[10]
A követelés átszállása - a követelés jogosultjának alanyában bekövetkező alanycsere tehát - a törvény alapján megy végbe, a fizetésen kívül más jogi tényre nincs szükség.
A jogszabályi követelés-átszállás egyébként akkor is bekövetkezik, ha a kezes csak részben elégíti ki a hitelező követelését A törvényi engedmény ilyenkor is kifejti hatását, csak éppen az alapügyletből származó, biztosított követelésre nézve korlátozott hatású: amilyen mértékben a kezes kielégítette a követelést, annyiban áll be az alanyváltozás. Helytálló és a jogi irodalom eredményeivel egyező az a gyakorlat, mely szerint ilyenkor a jogviszony (egyes határozatokban helytelenül: a szerződés) ipso iure többalanyúvá válik: a fizetés tényével a kezes a reá átszálló biztosítéki jogoknak jogosultja lesz (ingatlan jelzálogjog esetében pl. az Inyvhr. 89-90.§§-ban meghatározott módon).[11]
Ha a fenti okfejtésünk megállja a helyét, úgy már csak azt a kérdést kell megvizsgálnunk, hogy a fizető kezesre a törvényi engedmény folytán átszálló követelés átesik-e tartalmi módosuláson abban az értelemben, hogy a követelésre az alapügylet alanyai által szerződésileg megállapított késedelmi kamatmérték
- 36/37 -
helyébe a törvényi kamatnak kell-e lépnie (mint az ítélet szerint).
Az elmélet és a gyakorlat egységes abban a kérdésben, hogy az engedmény - törvényi engedmény - folytán alanycsere következik be a követelés jogosultjának személyében, egyszerűen fogalmazva: az engedményes (új jogosult) az engedményező (eredeti jogosult) helyébe lép. Így szól a Ptk. 329.§ (1) bekezdésének első fordulata is: "az engedményezéssel az engedményes a régi jogosult helyébe lép." Ugyanígy fogalmaz az újPtk. 5:169.§ (2) bekezdése: "Az engedményezés az engedményező és az engedményes szerződése, amellyel az engedményes az engedményező helyébe lép. "
Az új hitelezőre a követelés abban az állapotában száll át, ahogyan az átruházás időpontjában, törvényi engedmény esetében a jogátszállást előidéző jogi tény beállásakor van. Így foglalt állást korábbi magánjogunk is. Villányi szerint "A követelés abban az állapotában száll át az engedményesre, amelyben az engedményezés idején van."[12] Szladits még inkább hangsúlyosan, kifejezetten rögzíti: "Az engedményezés különös jogutódlás, mellyel az engedményes ugyanazt a jogot szerzi meg, amely az engedményezőt megillette. Az engedmény csak alanyváltozást idéz elő a kötelemben, a kötelem tartalma és terjedelme változatlan marad."[13] Nizsalovszky is így foglalt állást: Az engedménnyel a jog abban az állapotában száll az engedményesre, amelyben az engedményi szerződés megkötésekor van, tehát az engedményes ugyanazokat a jogokat gyakorolhatja, amelyeket az engedményező is gyakorolhatott volna. Ha tehát pl. az adós az engedmény idejében már késedelemben volt, az engedményest a késedelemből eredő jogok is megilletik."[14]
Az engedményezésnek hatályos jogunkban sincs tartalomváltoztató, tartalmat módosító hatása magára a követelésre nézve. A felek legfeljebb abban állapodhatnak meg, hogy a szóban forgó követelésnek csak egy részét engedményezik (pl. csak a tőkéből valamennyit, vagy a tőke egy meghatározott hányadát, csak a tőkét, a kamatot nem vagy fordítva stb.). Ez azonban nem idevágó kérdés. Hatályos polgári jogunkban nincs olyan szabály, mely szerint az adós fizetési kötelezettsége átalakulna, különösen pedig, hogy alacsonyabb mértékre szállna annak következtében, hogy az eredeti követelés harmadik személyre szállt át.
Ezen a ponton válik élessé a jelen cikkben kifejtett különbségtétel az egyetemleges adóstársat megillető megtérítési követelés (új igény) és a kezesre törvényi engedmény folytán átszálló hitelezői követelés között. Az egyetemleges adóstársat megillető megtérítési igény a megszűnt követeléshez képest a többet fizető számára új követelés, a megtérítésre köteles adóstárs számára új tartozás, melynek késedelmes teljesítése esetén - az érintettek eltérő megállapodása hiányában - a késedelmi kamat törvényi mértéke lesz alkalmazandó. Ha a perbeli esetben egyetemleges kötelezett teljesített volna adóstársa helyett, a késedelmi kamat mértékére vonatkozó okfejtés maradéktalanul megállná a helyét. A
- 37/38 -
készfizető kezes azonban nem egyetemleges kötelezett. A hitelező részére a kötelem egyenes adósa helyett teljesítő kezesre a kifizetett követelés száll át. Az eredeti követelés tehát nem szűnik meg, tartalmában sem módosul, csupán -egyszerűen fogalmazva - alanyt cserél. Ez pedig azt is jelenti, hogy az eredeti kötelemben - vagyis az alapügyletben, melynek teljesítését a kezességvállalás biztosította - a felek által szerződésben megállapított késedelmi kamatmérték sem változik meg, a kikötött kamatmérték az új jogosultra is irányadó. Ráadásul a törvényi engedmény - mint jogi konstrukció - alapjául egyenesen az a tény szolgál, hogy a kezes általi fizetés nem kötelemszüntető hatású jogi tény, vagyis az adós tartozása a kezes fizetése után is fennmarad (csak a jogosult személye változik), következésképpen a tartozás a törvényi engedmény beállásától függetlenül töretlenül kamatozik.
Nézetünk szerint nem változtat a helyzeten az sem, hogy a perbeli esetben az adós helyett teljesítő készfizető kezes a reá átszállt követelést nem közvetlenül az adóssal, hanem olyan dologi zálogkötelezettekkel szemben érvényesítette, akiket követelésével (kielégítés tűrésére irányuló igényével) jogszerűen támadott meg. A Ptk. 276.§ (1) bekezdésének rendelkezése alapján a kezes a reá átszálló követelést a kezességvállalása előtt keletkezett biztosítékokkal együtt szerzi meg. Követelésének mértéke - terjedelme - nem azon múlik, hogy azt közvetlenül az adóssal, más kezessel vagy dologi zálogkötelezettel szemben érvényesíti (a biztosítékot nyújtók és a jogosult közötti megállapodás itt is eltérően rendelkezhet, de ez a perbeli esetben szóba sem került). Mivel az adós fizetési kötelezettsége a kezes általi teljesítéssel nem szűnik meg és nem ss módosul, a változatlan tartalmú kötelezettségért a biztosítékot nyújtó személyek is az eredeti tartalommal felelnek.
A dolgozatunkban vizsgálat tárgyává tett ítéleti rendelkezés, annak rövid indokolása több szempontból is figyelmet érdemel. Az utóbbi években egyre szélesebb teret nyer - mind a jogi irodalomban, mind az ítélkezési gyakorlatban -az a nézet, mely a készfizető kezest az adóssal egyetemleges helytállásra kötelezett személynek tekinti. Ez azonban egyáltalán nem helyes, ráadásul olyan téves következtetések levonására indítja a jogalkalmazókat, amelyek összeegyeztethetetlenek a kezesség járulékos mellékkötelezettség természetével és alapvetően szubszidiárius voltával. Nem elképzelhetetlen, hogy a jelen tanulmányban vizsgált ítéleti döntés hátterében is ez a téves szemlélet állt.
A probléma figyelemre méltó azért is, mert egyre gyakrabban szorítanak járulékos mellékkötelezetteket "egyetemleges adóstársi" pozícióba főleg pénzintézetek által alkalmazott hitel- illetve kölcsönszerződések. Természetesen nem elképzelhetetlen olyan élethelyzet, ahol az egyetemleges kötelezett alapos és valós okkal vállalja magára nézve kötelezőnek az adós tartozását (pl. a kölcsön gyümölcseit ő is, vagy elsősorban ő élvezi), e jogintézmény automatikus biztosítéki célú alkalmazása mégsem helyes. Már csak azért sem, mert e járulékos mellékkötelezetteknek többnyire nincs választásuk a jogi pozíció (egyetemleges adóstárs vagy kezes) megválasztása során. Külön tanulmány tárgyát képezné e
- 38/39 -
kérdés vizsgálata, ezért ehelyütt csupán utalunk arra, hogy messze nem azonosak a jogosult kötelmei (kötelezettségei) a valódi egyetemleges adóstárssal illetőleg egy járulékos mellékkötelezettel (pl. kezessel) szemben. Csak egyetlen példával élve: az adóstársakkal szemben a hitelezőt semmilyen behajtási gondosság nem terheli, nincs szankciója annak, ha a jogosult egyes biztosítékokról lemond, a járulékos helytállást eredményező készfizető kezesség esetében viszont a hitelező mulasztása a kezes mentesülését eredményezheti (vö. Ptk. 276.§ (2) bekezdés).
Összefoglalva a tanulmányban kifejtetteket: ha a hitelező részére az egyenes adós helyett kezes, készfizető kezes teljesít, az adós tartozása nem szűnik meg, hanem törvényi engedmény folytán átszáll a kezesre. A törvényi engedmény - a jogosult személyében beálló változást leszámítva - nem érinti a követelés tartalmát. A törvényi engedmény a követelést abban a formában, azzal a tartalommal viszi át az új jogosultra, amilyen állapotban a követelés az átszállást eredményező jogi tény - jelesül a kezes általi fizetés - pillanatában volt. Ebből következik, hogy az engedmény folytán nem módosul az adós által fizetendő késedelmi kamat mértéke sem. az adós az új hitelező felé az eredeti tartalommal köteles teljesíteni. Az adós kötelmi kötelezettségének ez a változatlansága magával hozza azt is, hogy az adós továbbra is fennálló tartozásáért a szerződési biztosítékot nyújtó személyek (más kezes, dologi zálogkötelezett stb.) is ugyanolyan tartalommal kötelesek az új hitelező irányában helytállni. ■
JEGYZETEK
[1] GYIT-H-PJ-2009-142., BDT 2009/11/195.
[2] A készfizető kezes és az egyetemleges kötelezett jogi pozíciója közötti különbségre nézve lásd részletesen Leszkoven László: A kezességi szerződés (Hatra Mag Kft. Kiadó, Miskolc 2009. a továbbiakban Leszkoven; A kezességi szerződés) 69-72. o.
[3] Szászy István: A kötelmi jog Általános tanai (Grill Károly Könyvkiadóvállalata, Budapest 1943., továbbiakban Szászy: A kötelmi jog) 40.o.
[4] Tóth Lajos Magyar magánjog. V. kötet Kötelmi jog. (Budapest, MTA, 1938. a továbbiakban Tóth: Magyar Magánjog. Kötelmi jog) 39.o.
[5] Tóth: Magyar magánjog. Kötelmi jog uo.
[6] Villányi László: A kötelem alanyai (in: Szladits Károly szerk. Magyar Magánjog Kötelmi jog Általános része, Grill Károly Könyvkiadóvállalata Budapest, 1941., a továbbiakban Villányi: A kötelem alanyai) 82.o.
[7] Az érdekek egybevetésének hasonló gondolatán alapszik a tulajdonosi jelzálogjog (Ptk. 259.§ (4) bekezdés) intézménye, valamint a saját dolgon fennálló korlátolt dologi jogok esetei is. A témához lásd Leszkoven László: A saját dolgon fennálló haszonélvezeti jog kérdéséhez (egy öröklési eset kapcsán) (Miskolci Jogi Szemle 2009/1.).
[8] A kezes - mégpedig mind a sortartó, mind pedig a készfizető kezes - helytállási kötelezettségének szubszidiárius természetéhez és járulékosságához lásd Leszkoven: A kezességi szerződés 16-19.o.
[9] Villányi: A kötelem alanyai 102.o.
[10] Nizsalovszky Endre: Kötelmi jog Általános tanok 1948/49. tanévi előadások (kézirat, MEFESz Jogász Kör a továbbiakban Nizsalovszky: Kötelmi jog. Általános tanok) 376. o., ugyanígy Tóth: Magyar magánjog. Kötelmi jog 39.o.
[11] Pl. BH 2000.117., BH 2005.188.
[12] Vö. pl. Villányi: A kötelem alanyai 139.o.
[13] Szladits Károly: A magyar magánjog vázlata (Második rész, Grill Kiadó Budapest 1933.) 124-125.o. Ugyanígy Szászy; A kötelmi jog 189.o.
[14] Nizsalovszky: Kötelmi jog. Általános tanok 348.o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék.
Visszaugrás
