https://doi.org/10.59851/mj.73.03.8
A Kúria jogegységi határozatban foglalt állást arról, hogy milyen esetekben merülhet fel az álképviselő eljárása. A Kúria kiemelte, hogy nem lehet álképviseletről beszélni olyan esetekben, amikor valaki az okiraton a képviselt személy neve fölött úgy ír alá, hogy abból harmadik személy arra a következtetésre juthat: az aláírás közvetlenül a vele szerződő féltől, azaz a képviselttől származik.
Jogegységi határozat száma: 14/2025. JEH határozat (Jpe.IV.60.006/2025/12.)
Kulcsszavak: álképviselő; képviselet; álképviselő által tett jognyilatkozat jóváhagyása; az érvénytelenség orvoslása
The Supreme Court issued a uniformity decision on the circumstances under which false representation may occur. The Supreme Court stated that there can be no question of false representation in cases where someone signs a document above the name of the person represented in such a way that a third party may conclude that the signature comes directly from the contracting party, i.e. the person represented.
Keywords: representative; representation; approval of the legal statement made in principal's name; remedying the annulment
A Kúria több alkalommal értelmezte már az álképviselő eljárását, valamint álképviselet esetén a képviselt személy utólagos jóváhagyásának jogszabályi rendelkezéseit. A 14/2025-ös jogegységi határozat egyrészt arról foglalt állást, hogy ki minősül álképviselőnek, másrészt arról, hogy a képviselet tényének és a képviselő személyének ki kell-e tűnnie magából az okiratból.
A Kúria jogegységi döntését a jogszabályi rendelkezések tartalmi azonossága miatt nemcsak a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1959-es Ptk.), hanem a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) hatálya alatt indult ügyekben is alkalmazni kell.
A Kúria jogegységi határozattal érintett Pfv.20.617/2021/5. számú határozata (a továbbiakban: referenciahatározat) alapjául szolgáló tényállás szerint a perbeli pénzügyi lízingszerződésen félként szerepelt az alperes mint lízingbevevő névaláírása, azonban az aláírás nem tőle származott, annak ellenére, hogy az alperes a szerződéskötésnél jelen volt. A lízingszerződés tárgya az alperes által kiválasztott gépjármű volt.
Az alperes a gépjárművet használta, és a szerződés szerinti lízingdíjakat kezdetben fizette, majd később már fizetési kötelezettségét nem teljesítette. A felperes ezért a szerződést felmondta, és felszólította az alperest a lízingtárgy birtokba adására, melynek az alperes nem tett eleget.
A felperes keresetében elsődlegesen a lízingtárgy kiadását, másodlagosan kártérítés megfizetését kérte. Állította, hogy a felek között pénzügyi lízingszerződés jött létre.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Védekezését többek között arra alapította, hogy a pert megelőző eljárásban észlelte, miszerint a lízingszerződésen szereplő aláírás nem tőle származik, a szerződés ezért érvényesen nem jött létre.
Az elsőfokú ítélet kötelezte az alperest a gépjármű kiadására. Az elsőfokú bíróság a perben beszerzett igazságügyi írásszakértői vélemény alapján megállapította, hogy a lízingszerződésen szereplő névaláírás nem az alperestől származik. Ítéletének indokolásában rámutatott, hogy a felperesnek nem róható fel az a körülmény, hogy a szerződést nem az alperes írta alá, és nem állt módjában felismerni sem az alakszerűségi hibát. Az alperesnek azt a magatartását, hogy helyette más látta el aláírásával a szerződést, súlyosan felróható magatartásnak tekintette, amelyre a perben előnyök szerzése végett nem hivatkozhat. A bíróság megállapította, hogy bár az aláírás hiánya miatt az egyedi lízingszerződés nem tekinthető formailag érvényesnek, az abból folyó jogkövetkezményeket illetően azt mégis érvényesen létrejöttként kell kezelni, ezért rendelkezései kötelezően irányadók.
A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet - annak helyes indokai alapján - helybenhagyta. Az alperes fellebbezése kapcsán kiemelte, hogy mivel a szerződésről hiányzik az alperes aláírása, ezért azt vizsgálta, hogy az alperesnek volt-e szerződéses akarata. E körben arra a megállapításra jutott, hogy az alperesnek szándékában állt a lízingszerződés megkötése. Rámutatott, hogy bár az írásba foglalás hiánya érvénytelenségi ok a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (a továbbiakban: 1996-os Hpt.) 210. § (1) bekezdése és az 1959-es Ptk. 217. § (1) bekezdése alapján, az elsőfokú bíróság a jóhiszeműség és tisztesség 1959-es Ptk. 4. § (4) bekezdése szerinti elvével és a joggal való visszaélés elvének alkalmazásával helyesen tekintette érvényesnek a szerződést.
A Kúria a felülvizsgálati eljárás során elsődlegesen azt vizsgálta, hogy a perbeli szerződés írásba foglalása megtörtént-e. A BH 2004.9. számú eseti döntésre hivatkozva kiemelte, az alakiság megsértéséből eredő érvénytelenség megállapítása és jogkövetkezményeinek alkalmazása szempontjából az lényegtelen, hogy a szerződés írásba foglalása miért, illetve kinek az érdekkörében felmerült okból maradt el. Az sem releváns, hogy a szerződéskötést követően a felek milyen magatartást tanúsítottak, hiszen az érvénytelenség okának a szerződés létrejötte időpontjában kell fennállnia. Hangsúlyozta, hogy a szerződés alaki okból való érvényességének vizsgálatakor az sem vehető figyelembe, hogy a felek magatartása az elvárhatósági mércének megfelelt-e, vagy a részükről esetlegesen joggal való visszaélés történt. Kiemelte, hogy az 1996-os Hpt. nem zárja ki a képviselő útján való szerződéskötést, ezért az e törvény
- 191/192 -
hatálya alá tartozó szerződések esetében is érvényesül az 1959-es Ptk. azon rendelkezése, miszerint szerződést más személy, képviselő útján is lehet kötni. Ilyenkor a képviselő cselekménye által a képviselt válik jogosítottá, illetőleg kötelezetté. Ha viszont valaki más nevében anélkül köt szerződést, hogy képviseleti joga volna, vagy képviseleti jogkörét túllépi, az 1959-es Ptk. értelmében álképviseletről van szó. Rámutatott, hogy a képviselt és a másik fél között kötelmet alapvetően csak a valódi képviselő jognyilatkozata keletkeztet. Az álképviselő cselekménye a képviseltet nem köti. A törvény azonban lehetővé teszi, hogy a képviselt - akaratának utólagos kifejezésével - jóváhagyja az álképviselő eljárását, és ezzel magára nézve kötelezőnek ismerje el a nevében tett jognyilatkozatot. Ilyen esetben az utólagos jóváhagyás folytán az álképviselő cselekményét úgy kell tekinteni, mintha már a nyilatkozat tételekor is rendelkezett volna képviseleti joggal. Jognyilatkozata tehát úgy minősül, mintha képviselő tette volna: kiváltja a joghatásokat a képviselt személynél.
Az álképviselő nyilatkozatának jóváhagyása nincs alakszerűséghez kötve, az a képviselt részéről írásban, szóban vagy ráutaló magatartással egyaránt megtörténhet. Ráutaló magatartás lehet egyebek mellett, ha az álképviselő által kötött szerződést a képviselt magára nézve kötelezőnek ismeri el azzal, hogy teljesíti az abból eredő kötelezettségeit.
A Kúria ezt a perbeli esetben is megállapíthatónak ítélte. Megállapította, hogy bár a szerződéskötés alkalmával jelen volt alperes helyett álképviselő írta alá a lízingszerződést, azonban az alperes a lízingtárgyat e szerződésnek megfelelően átvette. Az alperes szerződéskötést követő magatartása arra utal, hogy a szerződést aláíró álképviselő eljárását jóváhagyta; az általa korábban indított perben a felek között létrejött szerződésre hivatkozott kereseti kérelmének megalapozásául. Jelen volt a szerződés megkötésekor, a lízingelt gépjárművet maga vette át, éveken át teljesítette a szerződés szerinti lízingdíjakat, a hátralékos lízingdíjak megfizetésére történt felszólítást követően sem hivatkozott nyomban a szerződés érvénytelenségére, hanem alacsonyabb összegben meghatározott teljesítési lehetőséget kezdeményezett. A szerződési feltételeket tehát ismerte, azok a korábbi - általa aláírt - ajánlatkérésnek megfeleltek, emiatt ráutaló magatartásából megállapíthatóan jóváhagyta az álképviselő eljárását.
Mindebből a Kúria arra következtetett, hogy az 1996-os Hpt. 210. § (1) bekezdés szerinti követelmény, az egyedi szerződés írásba foglalása megvalósult, és az alperes kifogásában megjelölt alaki érvénytelenségi ok nem áll fenn.
A Jogegységi Panasz Tanács az eljárása során azt vizsgálta, hogy az álképviselő által tett jognyilatkozat képviselt általi jóváhagyására vonatkozó fenti jogkérdésnek a referenciahatározatban foglalt értelmezésétől el lehet-e térni.
A jogegységi határozat alapjául szolgáló ügy tényállása szerint a felperes mint pénzügyi intézmény az I. rendű alperes által kiválasztott gépjárművet megvásárolta annak érdekében, hogy azt az I. rendű alperesnek lízingbe adja. A felperes által írásban előkészített devizaalapú lízingszerződést az I. rendű alperes helyett, de az I. rendű alperes névaláírását alkalmazva ismeretlen személy írta alá, úgy, hogy egyébként a szerződéskötéskor az I. rendű alperes nem volt jelen. A II. rendű alperes kezességi szerződésben készfizető kezességet vállalt az I. rendű alperes szerződésből eredő kötelezettségének teljesítéséért. A gépjárművet az I. rendű alperes birtokba vette, és a lízingdíjak fizetését megkezdte. A fizetési kötelezettség megszegésére tekintettel a felperes azonban a szerződést - póthatáridő tűzésével - felmondta, majd értesítette az alpereseket a szerződés megszűnéséről. Erre tekintettel felhívta az alpereseket a lejárt és egy összegben esedékessé vált teljes - az elszámolást követően fennmaradt - tartozás megfizetésére.
A felperes keresetében kérte, hogy a bíróság a peres felek között létrejött lízingszerződésből és a kezességi szerződésből eredő kötelezettségek teljesítése körében egyetemlegesen kötelezze az alpereseket a lízingszerződésből fakadó tartozás és annak késedelmi kamata megfizetésére. Másodlagosan kártérítés jogcímen kérte a fenti összegben az alperesek egyetemleges marasztalását. Az alperes érvénytelenségi kifogására úgy nyilatkozott, hogy az aláírás eredetiségének nem volt jelentősége, mert a szerződés teljesítését az I. rendű alperes az írásba foglalt szerződésnek megfelelően megkezdte, és hosszú ideig teljesítette.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Az általuk becsatolt írásszakértői véleményre alapítottan a szerződés érvénytelenségére vonatkozó anyagi jogi kifogást terjesztettek elő, mivel a lízingszerződést az I. rendű alperes helyett és nevében valaki más írta alá.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az elsődleges keresetnek helyt adott. Megállapította, hogy a felperes és az I. rendű alperes között írásban rögzített lízingszerződés és az azt biztosító, a II. rendű alperes készfizető kezesi felelősségét megalapozó szerződés jött létre. Úgy foglalt állást, hogy a lízingszerződés annak ellenére érvényesen létrejött, hogy azt az I. rendű alperes nem írta alá. E körben utalt a Kúria referenciahatározatában kifejtettekre. Rámutatott, hogy a szerződéskötés alkalmával jelen nem lévő I. rendű alperes helyett ismeretlen álképviselő írta alá a lízingszerződést, majd az I. rendű alperes a lízingtárgyat e szerződésnek megfelelően átvette, a szerződésben meghatározott összegű lízingdíjak fizetését megkezdte, ezzel - az általa alá nem írt szerződési feltételeket magára nézve kötelezőnek tekintve - a szerződést aláíró álképviselő eljárását ráutaló magatartással jóváhagyta.
Az alperesek fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, és a keresetet elutasította.
A másodfokú bíróság a Kúria referenciahatározatát az ügyazonosság hiánya miatt a jelen ügyben nem tekintette irányadónak, és úgy foglalt állást, hogy az álképviseletre vonatkozó szabályok alkalmazásának nem volt alapja. Rámutatott, hogy miután a képviselet ellátása során a képviselő a jognyilatkozatot saját maga teszi meg oly módon, hogy az okiratot saját névaláírásával látja el képviseleti
- 192/193 -
jogosultságának feltüntetésével, ezért ismeretlen személy nem lehet képviselő. Érvelése szerint álképviselőként is csak beazonosítható személy járhat el, amennyiben a jognyilatkozatot saját neve alatt teszi meg, írja alá. Ettől eltérő, büntetőjogi tényállást megvalósító esetnek tekintette azt, amikor az adott személy más nevét írja a szerződésre.
A másodfokú bíróság rámutatott arra is, hogy mivel az írásba foglalt szerződésen a szerződő fél, az I. rendű alperes lízingbevevő aláírása nem az I. rendű alperestől származik, ami azt jelenti, hogy az I. rendű alperes írásban nem nyilvánította ki szerződéses akaratát, ezért a felperes és az I. rendű alperes között a szerződés az adott tartalommal nem jött létre. A Kúria Pfv.30.284/2017/7. számú határozatára figyelemmel kiemelte, hogy a szerződés létre nem jöttére utóbb - amennyiben a fogyasztó szerződéses kötelezettségét megkezdte - általában hivatkozni nem lehet. A keresetet azonban azért találta alaptalannak, mert annak összegszerűsége nem volt bizonyított.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogszabálysértés mellett hivatkozott arra is, hogy a jogerős ítélet jogkérdésben eltér a Kúria korábbi határozataitól, így többek között a referenciahatározattól is.[1] Álláspontja szerint a perbeli szerződést a felek írásba foglalták, jelen esetben a névaláírás eredetiségének nem volt jelentősége, mivel a szerződés teljesítését az I. rendű alperes az írásba foglalt szerződés szerint megkezdte, és hosszú ideig teljesítette. Hangsúlyozta, hogy az álképviselő eljárását a képviselt utólag jóváhagyta. A másodfokú bíróság szembehelyezkedett a Kúria hivatkozott határozataival azzal a megállapításával, hogy jelen esetben az álképviselet szabályai nem alkalmazhatóak.
A Kúria előtt Pfv.20.464/2024. számon indult felülvizsgálati eljárásban az eljáró tanács előzetes döntéshozatali indítványt terjesztett elő a jogegység érdekében, mert jogkérdésben el kíván térni a Kúria referenciahatározatától az 1959-es Ptk. 217. § (1) bekezdése és 221. §-a értelmezése körében.
A Jogegységi Panasz Tanács eljárásában elsődlegesen a jognyilatkozatra és annak alakiságára vonatkozó dogmatikai kérdéseket vizsgálta. Rámutatott, hogy az akaratnyilatkozat első eleme az akarat, második eleme maga a nyilatkozat, harmadik pedig a nyilatkozat jogi hatása. Kiemelte, hogy a jogalanyok akaratnyilatkozataikat nem minden esetben személyesen teszik meg. A képviselet lényegében a jognyilatkozat megtételében való helyettesítést jelent. A jognyilatkozatot tevő oldaláról ez szükségképpen két jogalanyt feltételez: egyrészt a képviselőt, aki a jognyilatkozatot a képviselt akaratából és nevében teszi, másrészt a képviseltet, akinek az akaratából és nevében történik a jognyilatkozat megtétele. Absztrakt megközelítésben a képviselő cselekedete tulajdonképpen a képviselt jogi cselekvése, a képviselő tehát nem több, mint eszköz a képviselt akaratának az érvényre juttatásában. A képviselet mint cselekvés ténybelileg a képviselő magatartása, de ennek a joghatásai az 1959-es Ptk. 219. § (2) bekezdésének megfelelően a képviselt személyében és vagyonában állnak be, vagyis a magatartás és a joghatás nem ugyanahhoz a jogalanyhoz fűződik.
A második elemet, a nyilatkozatot vizsgálva a Kúria rámutatott, hogy a képviselet esetén a képviselő és a képviselt személye elválik, a jognyilatkozat aláírásából ezért ki kell tűnnie, hogy azt a fél személyesen vagy képviselő útján tette. Ennek pedig az okiratiság elvét szem előtt tartva egyetlen biztos módja van: a jognyilatkozatot tevő személy (adott esetben a képviselő) kiléte az aláírásból állapítható meg, ami értelemszerűen a saját nevének használatát, annak leírását jelenti.
A harmadik elem, a joghatás értelmezése körében a képviselet kapcsán a Jogegységi Panasz Tanács ismételten hangsúlyozta, hogy a képviselet intézményének esszenciális eleme, hogy a képviselő eljárása folytán a joghatások a képviselt személy személyében és vagyonában állnak be. Kiemelte, hogy a joghatás kiváltásához szükséges képviseleti jogkör terjedelmét a képviseletet létesítő jogalap: jogszabály vagy jogügylet határozza meg. Ha valaki jogalap hiányában vagy a képviseleti jog terjedelmét átlépve lát el képviseletet, az az 1959-es Ptk. szerint álképviselőként jár el, és az így megtett jognyilatkozat nem vált ki joghatást a képviselt személy irányába, feltéve, hogy a képviselt személy azt utólag nem hagyja jóvá.
A Jogegységi Panasz Tanács rámutatott: ahhoz, hogy megállapítható legyen, hogy egy jognyilatkozat megtételénél olyan személy járt el, aki a kifejtettek alapján álképviselőnek minősül, a jognyilatkozatból ki kell derülnie, hogy nem a fél személyesen, hanem nevében képviselő járt el, vagyis a képviselő személyének beazonosíthatónak kell lennie. Az álképviselet egyik lényeges vonása ugyanis az álképviselővel szerződő fél által érzékelt képviseleti jog látszata. Az álképviselő a képviselt képviseletében úgy ír alá, hogy feltünteti azt a fontos körülményt, hogy az aláírás nem a képviselttől származik, hanem a képviselőtől. Az álképviseletnél tehát el lehet különíteni a képviselt személyt, be lehet azonosítani a képviselő személyét, a képviselő vonatkozásában pedig a jogosultság meglétét vagy hiányát kell vizsgálni.
Ehhez képest nem lehet álképviseletről beszélni olyan esetekben, amikor valaki a "képviselt" személy neve fölött úgy ír alá, hogy abból harmadik személy arra a következtetésre juthat: az aláírás közvetlenül a vele szerződő féltől, azaz a képviselttől származik. Nem lehet ezért álképviseletnek nevezni azt az esetet, ha az aláíró a szerződő fél - vagyis a képviselt - aláírását tünteti fel a jognyilatkozaton. Ilyen esetben az álképviselet szabályai nem alkalmazhatók.
A normaszövegben szereplő "más nevében" kitétel ezért nem jelentheti más - adott esetben a képviselt - nevének a felhasználását, és fel sem merülhet a más nevét aláíró személy - aki hangsúlyozottan nem álképviselő - eljárásának az utólagos jóváhagyása.
A képviselő vagy az álképviselő képviseleti minőségének tehát magából az okiratból megállapíthatónak kell
- 193/194 -
lennie, a szerződő fél (a képviselt) és a képviselő elkülöníthetősége elengedhetetlen.
Mindezek alapján a Jogegységi Panasz Tanács arra a következtetésre jutott, hogy ha a jogszabály a szerződés megkötéséhez alaki követelményként írásba foglalási kötelezettséget ír elő, a szerződő fél helyett ismeretlen személy által aláírt szerződés esetén az álképviselet szabályai nem alkalmazhatók, következésképpen az nem orvosolható a szerződő fél utólagos jóváhagyásával.
A Jogegységi Panasz Tanács a fentiek alapján úgy rendelkezett, hogy a felülvizsgálati eljárásban az indítványozó tanács a Kúria Pfv.20.617/2021/5. számú határozatától a fenti jogkérdés tekintetében eltérhet, a Kúria azonos tartalmú határozatai pedig a jövőben nem hivatkozhatók kötelező erejű döntésként.
A bemutatott jogegységi határozattal összefüggésben egy másik jogegységi döntésre is érdemes utalni,[2] amelyben a Kúria leszögezte, hogy az álképviselet szabályainak megítélésekor a más személy nevének aláírása szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a nyilatkozaton más nevének aláírása utánzással történt-e, vagy sem, vagy az mennyire hasonlít a valódihoz. Nyilvánvalóan az sem bír jelentőséggel, hogy a nyilatkozat milyen jogügylet megkötéséhez kapcsolódik.
A Kúria több alkalommal foglalkozott a képviselet szabályainak értelmezésével, így az 1/2021-es jogegységi határozatban az együttes aláírási jog átruházását értelmezte.[3] Ebben rámutatott, hogy a hitelintézet együttes cégjegyzésre jogosult képviselői ügyleti meghatalmazást adhatnak a hitelintézet képviseletére egy harmadik személynek. Ennek indokaként kiemelte, hogy a pénzintézetek nemzetközi szabályozásának régi alapelve a "négy szem elve", melynek lényege, hogy a hitelintézet prudens működésének biztosítása és a csalások elkerülése érdekében minden jelentős ügyben csak egy megfelelő kontroll (legalább két személy együttes aláírása) beiktatását követően születhet meg a döntés. Ebből pedig azt a következtetést vonta le, hogy a korlátozás a hitelintézet védelmét szolgálja, ezért a törvényes képviseleti jogra vonatkozó együttes cégjegyzési "többletkövetelmény" csak a szervezeti képviseletre vonatkozik, de nem alkalmas az ügyleti képviselet kizárására, ezért ügyleti képviselő önállóan is jogosult a hitelintézet írásbeli képviseletére.
A Kúria a képviselet körében állást foglalt abban a kérdésben is, hogy a szerződéses nyilatkozat alakiságára vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket az 1996-os Hpt. 47. § (2) bekezdésével összhangban milyen módon kell értelmezni. Megállapította, hogy a hitelintézeteknél előírt együttes cégjegyzési jogot a látszaton alapuló képviselet kisegítő jellegű szabálya nem írja felül, mert a cégjegyzésre csak két képviselő aláírásával kerülhet sor.[4]
A Kúria - követve a Legfelsőbb Bíróság korábbi gyakorlatát - az álképviselet körében többek között elvi éllel szögezte le, hogy az álképviselő nyilatkozatának jóváhagyása nincs alakszerűséghez kötve, a jóváhagyás tehát a képviselt részéről írásban, szóban vagy ráutaló magatartással egyaránt megtörténhet. Ráutaló magatartásként határozta meg például azt, ha az álképviselő által kötött szerződést a képviselt magára nézve kötelezőnek ismeri el, és teljesíti az abból eredő kötelezettségeit.[5]
Az álképviselethez kapcsolódóan lényeges kérdés az is, hogy mi lesz a jogi sorsa az álképviselő által kötött, de a képviselt által jóvá nem hagyott szerződésnek, mivel ezt a kérdést sem az 1959-es, sem pedig a hatályos Ptk. nem szabályozza. Ezzel kapcsolatban a bírói gyakorlat korábban nem volt egységes. Az egyik álláspont szerint a jóvá nem hagyott szerződés érvénytelen, míg a döntések másik része létre nem jött szerződésnek tekintette ezeket az ügyleteket. Utóbb a létre sem jött szerződésekre vonatkozó álláspont lett az irányadó a bírói gyakorlatban.[6]
Ugyancsak lényeges kérdés az álképviselő kártérítési felelőssége. Bár erről szintén egyik Ptk. sem rendelkezik külön, az álképviselőt azonban nemcsak a vele szerződő harmadik személy, hanem a képviselt irányában is terhelheti kártérítési felelősség. Erre utal a BH 2004.286. számú eseti döntés is.[7]
Az álképviselethez kapcsolódó elhatárolási kérdések többek között a fizetésképtelenségi jogban is felmerülhetnek. Ennek egyik tipikus esete, amikor a felszámolás alatt álló adós gazdálkodó szervezet ügyleteinél a szervezeti képviselet szenved fogyatékosságban, mert a felszámoló helyett a korábbi vezető tisztségviselő képviseleti jog nélkül járt el. Közel húsz éve a bírói gyakorlat egységessé vált a tekintetben, hogy a korábbi szervezeti képviselő az ilyen jogügyleteknél álképviselőnek minősül.[8] ■
JEGYZETEK
[1] A Kúria Gfv.30.284/2017/7., Pfv.20.905/2013/5., valamint Pfv.20.617/2021/5. számú határozatai.
[2] A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsának határozata (Jpe.I.60.029/ 2024/9.) panasszal támadott határozat hatályon kívül helyezéséről (Kúria Pfv.20.040/2024/2.).
[3] 1/2021. Polgári jogegységi határozat az együttes aláírási jog átruházásáról.
[4] Kúria Gfv.30.529/2017/4. számú határozata.
[5] BH 2014.303. [20] bekezdése.
[6] Erről lásd Bodzási Balázs: Az álképviselet szabályozása a hatályos és az új Polgári Törvénykönyvben. Jogtudományi Közlöny, 2012. (10), 401.
[7] Bodzási: Az álképviselet szabályozása a hatályos és az új Polgári Törvénykönyvben. 404.
[8] ÍH 2010.140. A bírói gyakorlat alakulásáról lásd bővebben: Bodzási Balázs: Álképviseletnek nem minősülő tényállások. Céghírnök, 2012. (11), 3.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző bíró.
Visszaugrás
