Korábbi kutatásait követően Szmodis Jenő az itt ismertetendő munkájában tovább mélyíti a jog és a jogi jelenségek egyéb tudományterületekkel való kapcsolatára vonatkozó ismereteinket. Könyvének alcíme szerint a Jogról az evolúciótól a kultúráig terjedő összefüggésében szól, mégpedig a szerzőre jellemző felvértezettséggel, legújabb kutatási eredményeinek bemutatásával. Az egymáshoz tartozó, egymásra épülő jogi jelenségek többoldalú vizsgálata következetesen érvényesíti a címben ígért multidiszciplináris szemléletet, amelyet Szerző tudománytörténeti szükségszerűségként értékel. Szmodis inter- és multidiszciplináris kutatás iránti igénye már A jog realitásában,[1] illetve az annak alapján készült PhD értekezésében,[2] továbbá a Magyar Tudomány számára készített tematikus összeállításában[3] is megmutatkozott. A multidiszciplináris jogi tanulmányok tárgya - a szerző megfogalmazása szerint - "a jognak, illetve a jog különböző vonatkozásainak olyan sajátos bemutatása, amely az egyes megközelítésekben rejlő lehetőségeket korlátozottságuk hangsúlyozása mellett igyekszik vázolni". Célját pedig abban jelöli meg, hogy "a jogot, mint olyan összetett emberi és társadalmi jelenséget mutassa be, amelynek megismerése és művelése szükségképpen a többi tudományág megközelítési módját és ismeretanyagát feltételezi".
Szerző "A jogot, mint kulturális jelenséget vizsgálva" kiindulási pontként meghatározza a kultúra "szintjeit". Hangsúlyozza, hogy a jog olyan kulturális jelenség, amely egyúttal az ember humánetológiai sajátosságaival is összefüggésben áll. A jog és a kultúra kapcsolata kiindulási pontjaként utal arra, hogy még az eltérő nézetek is egyetértést mutatnak arra vonatkozóan, hogy az adott jogrendszer nem tekinthető függetlennek attól a kulturális közegtől, amelynek a jog terméke és része is. A két jelenség (jog és kultúra) kapcsolódása a jogszemléletben ragadható meg, amely a kultúra világszemléletében gyökerezik. Szmodis ugyan hangsúlyozza, hogy a hasonló társadalmi viszonyok megközelítőleg hasonló jelenségeket produkálnak a különböző társadalmakban, illetve kultúrákban, mindehhez hozzáfűzi, hogy ez azonban nem jelenti azt, hogy az adott társadalom sajátos szemléletmódja ne bizonyos, az adott szemléletmódnak tökéletesen megfelelő "műfajokban" manifesztálódna. Így tehát a mi fogalmaink szerinti jogászias gondolkodásmód távolról sem jellemez minden kultúrát.
Szerző nagy ívű áttekintést nyújt többek között a régmúlt történelmi korokról egyes nemzeti kultúrák sajátosságainak felvillantásával, a (jog)filozófusok eltérő nézeteinek bemutatásával, a tudományterület jeles képviselői álláspontjainak elemzésével és értékelésével. Arra is figyelmeztet, hogy: "a jogi gondolkodás, a jogszemlélet és egy-egy jogrendszer természete a lehető legmélyebben gyökerezik az adott kultúra szemléletmódjában. Így a jogról tett kijelentéseinkben különösen indokolt ennek tekintetbe vétele, és a joggal kapcsolatos általánosítások megfogalmazásakor a fokozott óvatosság". A jognak tudományként való elemzésekor arra a következtetésre jut, hogy "a jog tudományként való meghatározásnak aligha lehet akadálya". Egyrészt azért, mert nincs éles határvonal a tudomány és a nem tudomány között, másrészt pedig azért, "mert a jog vonatkozásában is megállapíthatók olyan objektívnek nevezhető mozzanatok, ... amelyeket a tudományos gondolkodásformára hagyományosan jellemzőnek ítélünk". A jog néhány racionális és irracionális összefüggéseit kutatva úgy véli, hogy: "Minél jobban fokozzuk a jog formalitását, annál inkább növeljük a jogfunkció és a joggyakorlat között feszülő lehetséges - racionálisan aligha igazolható - ellentmondást".
A multidiszciplináris jogi tanulmányok gyakorlatának körében a jognak a kapcsolódó tudományterületekkel való viszonyát szintén sokoldalúan közelíti meg. A jog multidiszciplináris megközelítésének eddigi gyakorlata illetve kísérletei cím alatt számba veszi mindazokat a társtudományokat, amelyek eleddig a jogtudomány vizsgálati perspektíváját tágították. Így kerül sor a jognak a filozófiával, a teológiával, a történelemmel, a szociológiával, az irodalommal, a kultúrantropológiával, a pszichológiával, a kultúraelmélettel és a gazdasággal[4] való összefüggés feltárására. A jog és az etika több szinten is kapcsolódik egymáshoz. Szmodis hangsúlyozza, hogy a jog etikai aspektusai elméleti és gyakorlati problémaként mind a jogalkotás, mind a jogalkalmazás vonatkozásában felmerülnek. E területek ezen túlmenően több ponton is kapcsolódnak, sőt konfliktusokat is felvetnek. Ennek feloldására hivatott egy morális alapú jogkoncepció, továbbá a pozitív jognak a jó erkölcsre épített szabályai képesek az összhang létrejöttét elősegíteni. Ennek kapcsán problémaként jelenik meg a kritikai morál és a közmorál, továbbá a felelősségetika és a lelki-ismeretetika problematikája. Az eszmefuttatás eredménye, hogy: "a jog etikai alapú megítélésénél és
- 286/287 -
elemzésénél tehát fokozatosan szem előtt kell tartani az etika, mint társadalmi tény változékony, bár távolról sem teljesen esetleges tartalmait". Figyelembe kell továbbá venni azt a körülményt, hogy az erkölcs és a jog egyazon humánetológiai alapból sarjadzott ki, így a jogi kutatásoknak "a jog és az erkölcs közös eredetét adó jelenségvilágot, az ember humánetológiai sajátosságait" ugyancsak tekintetbe kell venniük.
A multidiszciplináris jogi tanulmányok perspektíváinak elsődleges megközelítése tehát jog és a humánetológia, illetve az evolúciós pszichológia összefüggéseiben jelenik meg a kötetben.[5] A humánetológia több tudományterület sajátos, csaknem szükségszerű találkozásából bontakozott ki. A humánetológia szempontjai ugyan empirikus alapról indultak, s így a jogi jelenségeknek - szemben az eddigi természetjogias spekulációkkal - remélhetőleg a korábbinál megalapozottabb értelmezését nyújtják. Szerző tudományos megközelítésének kiinduló pontja, hogy ezek a tudományok maguk is interdiszciplináris eredetűek. A közelmúlt évtizedeiben a kultúra és a társadalom vonatkozásában az eredmények a jogelmélet számára szintén jelentőséggel bírnak.[6] A tanulmány érdeme az is, hogy a különböző kultúrköröknek a jogi jelenségekhez fűződő eltérő viszonyulása több vonatkozásban megvilágításra kerül. A jogintézmények humánetológiai alapjának vizsgálatával a jogelméleti irányzatok humánetológiai kritikáját is adja. Számba veszi a jog jelenségeihez szorosan kötődő emberi tulajdonságokat, a szabálykeresést, a szabálykövetést és a szabályok dominanciáját. Fontos tényezők továbbá a konstrukciós készség, valamint a rítusok. Az utóbbiak - Csányi Vilmos szerint - a szabályok és az érzelmek sajátos konstrukciói.
A jog humánetológiai megközelítése két irányban is előmozdíthatja a jogi jelenségek lényegének megértését. Egyrészt, a jognak mint szabályrendszernek a kialakulása oldaláról, másrészt az egyes jogintézmények tartalmát és eredetét illetően. Összességében elmondható, hogy a jogbölcselet interdiszciplinárissá fejlődésével hangsúlyosabbá válik a jog emberi és társadalmi (tehát nem pusztán normatív) jelenség volta. Így a humánetológiai aspektus releváns és termékeny vizsgálódási perspektívát nyújt a jog további vizsgálatához.
A jog és az erkölcs kapcsolatrendszerében az etológiai szempont igyekszik elmosni a két értékrend közötti határokat, amelyek Szerző szerint nem is olyan élesek, mint ahogy azt a jogpozitivizmus sugallja. A tanulmány finoman árnyalt jogi értékrendje szerint célszerű a tényekkel úgy szembenézni, hogy egyfelől a jog funkciója nem az igazságosság, hanem a társadalmi rend fenntartása, annak ellenére, hogy ha a jog bizonyos szabályainak erkölcstelensége következtében az igazsággal szembehelyezkedik, ez a jogrend erodálódásához vezet. Szerző szerint "a jogrend létét is az kezdheti ki, ha egyes szabályok az ún. konvencionális erkölccsel, voltaképpen egyfajta erkölcsi minimummal veszítik el a kapcsolatukat".
A jog és a szociálpszichológia kapcsolatát feltáró részben Szerző utal arra a felismerése, hogy az egyéni viselkedésre más személyek jelenléte a "legnagyobb mértékben meghatározó befolyással van". Az a megállapítás továbbá, hogy az ember nem racionális, hanem racionalizáló lény (E. Aronson), megalapozza a következtetést, hogy a közvetlen tapasztalatok és az értelmi megfontolások csupán részben befolyásolják az ítéletalkotást. A jog és a szociálpszichológia kapcsolódási pontjai körében a jogalkotás folyamata lehet szociológiai és pszichológiai vizsgálatok tárgya, de a jogalkotással összefüggésben szintén jelentőségük lehet a kifejezetten szociálpszichológiai nézőpontoknak is. A szociálpszichológiai megfontolások a jogalkotáson túl a joggyakorlat, a jogkövetés, a jogsértés és a jogalkalmazás vonatkozásában is előtérbe kerülhetnek. Azokat a jog hatékonyságával kapcsolatos szociálpszichológiai tényeket sem szabad figyelmen kívül hagyni tehát, amelyek a jogrend erodálódásához vezetnek vagy éppen a jogrend erősödését segítik. Szerző a szociálpszichológia és a jog kapcsolatát elemző részt e következtetéssel zárja: "A szociálpszichológiai tények, akárcsak a humánetológiaiak számos adalékkal szolgálnak ahhoz, hogy az embert és az általa alkotott jogot ne mint pusztán racionális entitást szemléljük. Ahhoz egyúttal, hogy a jogot ne annyira az ember által teremtett, mint sokkal inkább az ember és annak sajátosságai révén létrejövő társadalmi jelenséget ismerjük meg".
A jog további vizsgálati perspektíváit kutatva Szerző a jog és a vallástörténet kapcsolatának elemzéséhez érkezik el.[7] Azt hangsúlyozza, hogy a vallástörténeti kutatás szemléletmódjában kiemelt jelentőséget kap a különféle történetek és elgondolások analitikus-strukturális megközelítése, a különböző vallások egyes elemeiben az analógiák kimutatása. Az összehasonlító vallástörténet módszereinek azonban helye van a jogtörténeti és jogelméleti kutatásokban is. A vizsgálódások számára ugyanis elsődlegesen nem az eltérő képzetek, elnevezések, a konkrét adatok a fontosak, hanem a jelenségek mögött meghúzódó értékrend, annak tendenciái, illetve a jelenségekben kimutatható szerkezeti azonosságok lehetnek igen sokat mondóak. Így tárható fel többek között a mélyebb kapcsolat az archaikus Róma jogélete és az etruszk vallásosság között.
A jog és a történelemfilozófia elemzése körében Szerző kiindulási pontja, hogy amennyiben a jog és a történelem emberi és társadalmi jelenség, akkor a jog és a történelem kapcsolata egyértelműen szükségszerű. A tudományterület kiváló képviselői álláspontjai-
- 287/288 -
nak értelmezése és elemzése nyomán kifejti, hogy a nyugati szemléletmód szerint stagnáló, mágikus keleti társadalom- és kultúratípussal szemben áll az antik és nyugati társadalom- és kultúratípus. Erre az antik és nyugati típusra sajátos haladás, ciklusosság a jellemző. Az e típusba tartozó társadalmak és kultúrák túlnőnek a mágikus korszakukon (s már mágikus jellegeik is merőben eltérnek a keletibb kultúrákétól), és világképükre nem egy monisztikus univerzum viszonylag zárt tere a jellemző, hanem egy dualisztikus, dinamikus, nyitott lételgondolás, amely természetszerűleg szüli meg a társadalmi jelenségek fokozott differenciálódását és specializálódását. Így egyúttal a jognak, mint viszonylagosan elkülönült entitásnak is előtérbe kerülését. A monográfiában megismerhetjük továbbá azokat a jellegzetes történelemfilozófiai elgondolásokat, amelyek jól azonosíthatók az egyes jogelméleti irányzatokkal, hiszen azonos antropológiai paradigmán nyugszanak.
Szerző következetesen keresi a lehetséges kutatási perspektívákat.[8] "A szekuláris dogmák és a kritikai megközelítések hullámzásának" elemzése és értékelése azzal a következtetéssel jár, hogy a jognak az egyidejű, több dimenziós multidiszciplináris elemzése nagy valószínűséggel elősegíti a legtöbbször csupán látszólagos ellentmondások feloldását. "A jog homogenitása és diverzitása a globalizálódó világban" problémakör keretében felvetődik az aggodalmas, aktuális kérdés: "mi lesz ennek a nyugati jogi kultúrának a sorsa egy esetleges Kelet által dominált globalizált világban?" Szmodis prognózisa szerint a keleti, morális megalapozású jogfelfogásnak és a Nyugat jogelméleti törekvéseinek további közeledése várható. Szerző konklúziója: "Egy, a jövőbe tekintő elméleti érdeklődés homlokterébe tehát egyre inkább a multidiszciplináris érdeklődés és a jog kultúralapú megközelítése, a nyugatitól eltérő jogi kultúrák szellemének megértésére való törekvés lép. Ez olyan törekvés, amely a természettudományos és a társadalomtudományi ismereteket gyümölcsöző módon, az egyoldalú megközelítéseknél lényegesen nagyobb magyarázó erőt teremtve képes integrálni. Ehhez azonban a nyitott, szintézisre hajló látásmód meghonosítása és általánossá tétele mellett az is elengedhetetlen, hogy a jog elméleti művelői legbensőbb kötelességüknek érezzék az emberre, a társadalomra és a kultúrára való ismereteik folyamatos bővítését".
Szerző munkájának céljai között fontosnak találja, hogy segítsen olyan jogászi szemlélet kialakításában, amely az adott helyzet, probléma végletes leegyszerűsítésétől éppúgy tartózkodik, mint a problémák öncélú megsokszorozásától. A Multidiszciplináris jogi tanulmányok értékét igencsak emeli, hogy Szerző a különféle tudományterületek megközelítési módjait avatottan alkalmazza, amint erre a talán legkényesebb terület, a humánetológia vonatkozásában Csányi Vilmos akadémikus külön is felhívja az olvasó figyelmét a munkához írt szép ajánlásában. Egyetérthetünk Szabadfalvi József professzorral is, aki ajánlásában mint úttörő vállalkozást értékeli Szmodis monográfiáját. A szerző elmélyültsége, következetessége, sokoldalú elemzése, megalapozott megállapításai ugyanis széles távlatot nyitottak meg a további vizsgálódások, a jog inter- és multidiszciplináris összefüggéseinek további kutatása számára. ■
JEGYZETEK
* Bíbor Kiadó, Miskolc 2012. 234 o.
[1] Szmodis Jenő: A jog realitása. Az etruszk vallástól a posztmodern jogelméletekig. Kairosz, Budapes 2005
[2] Szmodis Jenő: A jog ontológiai megközelítésének egyes kérdéseiről. 2009
[3] Magyar Tudomány 2011. 5. sz. Ugyanitt Szmodis Jenő: A jog mint multidiszciplináris jelenség. Bevezető. Uő.: A jog a humánetológia tükrében.
[4] Szmodis Jenő: A jog és gazdaság néhány összefüggéséről. Polgári Szemle 2012. 1-2. sz. június 181-192. o.
[5] Vö. Szmodis Jenő: Egyes jogintézmények és jogelméleti irányzatok humánetológiai vonatkozásairól. Publicationes Univ. Miskolciensis, Sectio Jur. Et Pol. 2010. 111-143. o.; Uő.: Egy valódi természetjog felé. Jogtudományi Közlöny 2012. január 62-67. o.
[6] Szmodis már korábban is felvetette az alkotmánynak kulturális jelenségként való értelmezését. Vö. Szmodis Jenő: A tartalmi alkotmányosságról, Magyar Közigazgatás 2006. július. 438-446.o.; Uő.: Az Alkotmány mint kulturális és emberi jelenség. Valóság 2010. augusztus 41-53. o.
[7] Ez a téma már régóta van Szerző érdeklődésének homlokterében. Vö. Szmodis Jenő: A római jog spirituális eredetéről, Valóság 2007. január 11-34. o.; Uő.: A jog és a vallás szükségszerű kapcsolatáról. Magyar Szemle 2010. október 112-127. o.
[8] Ld. még Szmodis Jenő: A nyugati jog alkonya? Állam és Jogtudomány 2007. I. 69-99. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző ügyvéd.
Visszaugrás
