Megrendelés
Magyar Jog

Fizessen elő a Magyar Jogra!

Előfizetés

Dr. Miskolci László*: A bűnösség alapkategóriái az angol1 büntetőjogban2 (MJ, 2002/2., 100-117. o.)

A bűncselekmény alanyi oldalának fogalmi rendszere

Az angol büntetőjog és büntetőjog-tudomány tanulmányozása során az első jellegzetesség, ami szembetűnő egy kontinentális jogrendszeren nevelkedett jogász számára, az a (büntető)jogi alapkategóriák világos és mindenki által elfogadott definíciójának teljes vagy majdnem teljes hiánya. Ez vonatkozik a joggyakorlatra és az elméleti művekre egyaránt. A jelenséget csak részben magyarázhatjuk az angol jogászok legendás idegenkedésével az általános fogalomalkotástól, hiszen maguk a kérdéssel foglalkozó szerzők[3] is figyelemre méltónak tartják ezt a helyzetet, s keresik az okait. Egyesek szerint a jelenség arra vezethető vissza, hogy a bűnösségi kategóriák különböző kontextusokban eltérő jelentéstartalmakat hordoznak, kaméleonként színüket váltják a szövegkörnyezetnek megfelelően[4], ezért egységes definíciójuk lehetetlen.[5] A különböző jelentésrétegek mögött viszont a bűnösség által betöltött eltérő funkciók állnak, melyek megragadása és elemzése túlmutat a formális jogi megközelítés szintjén, és morális, szociológiai, politikai szempontok figyelembe vételét követeli meg.[6] Mások arra utalnak, hogy a bírák ódzkodnak a fogalom-meghatározástól, mivel ezzel elveszne a jelenlegi rendszer rugalmassága, és lehetővé válna olyan elkövetők mentesülése a felelősség alól, akiket a bírák büntetést érdemlőnek tartanak. Ez a megközelítés nyilvánvalóan a jogi és morális szempontok nem kellő elkülönülését jelzi, és a jogbiztonság szempontjából erősen kifogásolható.

Ugyanakkor az is felmerült, hogy a laikusokból álló esküdtszékek alkalmatlanok a bonyolult jogi definíciók megfelelő alkalmazására, ami szintén olyan vádlottak felmentéséhez vezethet, akik a bírói kar szerint bűnösök.[7] Ez utóbbi érv egyenesen elvezet ahhoz az irányzathoz, amelyik szerint a különböző bűnösségi kategóriák a köznyelvben kialakult, egységes jelentéstartalmat hordoznak, ezért tartalmi definícióra nincs szükség, sőt az esküdtszék felé sem kell - az atipikus eseteket kivéve - semmilyen iránymutatást adni e kifejezéseket illetően.[8] Így a szándékosság, tudatos gondatlanság és hanyagság már nem jogi, hanem ténykérdés, amit az esküdtszék - eljárásának természetéből következően nyilvános indokolás nélkül - köteles eldönteni[9]. A szavak köznapi értelmére való hivatkozás azonban nyilvánvalóan magában hordozza az eltérő jelentések érvényesülésének a lehetőségét[10], hiszen azon a megalapozatlan és téves feltételezésen alapul, hogy a közönséges, azaz "nem szakkifejezések" (ha a bűnösségi kategóriák egyáltalán ide sorolhatók) a felnőtt populáción belül azonos tartalmat hordoznak.[11] Ez még akkor sem kielégítő, ha az eljárás hívei a határesetekre figyelemmel részleges vagy negatív (bizonyos eseteket a fogalom köréből kizáró) definíciókat megengedhetőnek tartanak.

Ezen érvek megértéséhez tudni kell azt, hogy részben a common law jogrendszer természete miatt, részben pedig annak a törvényhozói gyakorlatnak köszönhetően, hogy a bűncselekmények törvénybe iktatásánál nagyon gyakran mellőzik a bűnösségi forma meghatározását, a bírói kar szinte elképzelhetetlenül nagy szerepet játszik a bűnösséggel kapcsolatos fogalmak értelmezésében, illetve annak meghatározásában, hogy az adott bűncselekmény megvalósításához szükséges-e bármilyen bűnösségi elem bizonyítása. Így a bíróságok kizárólag az esetjog és a nagyon szűk körű törvényi szabályozás által kötötten döntenek a bűnösségi kategóriák jelentéséről az adott ügyben, ami a legfelsőbb bírói fórum (House of Lords) esetében magában hordozza annak a lehetőségét, hogy egy konkrét ítélet felülbírálata során módosítják egy bűnösségi forma jelentését[12], vagy úgy döntenek, hogy egy bűncselekmény esetében bűnösség nélküli felelősség[13] áll fenn[14].

Mindezek előre bocsátása után egy olyan kifejezés jelentését kell feltárnunk, mellyel az angol büntetőjogi irodalommal ismerkedő olvasó legelőször találja magát szembe: ez a mens rea (bűnös tudat), azaz a szubjektív elem a bűncselekmény fogalmán belül. A "mens rea"-ra fokozottan érvényesek az előzőekben elmondottak, ahogy Fletcher is megjegyzi: "Nincs olyan szakkifejezés, amit több kétértelműség, homályosság kísérne, mint ezt a tiszteletre méltó latin formulát."[15]

A jogfejlődés kezdeti szakaszában a felelősség megállapítása az angol jogban sem feltételezte az alanyi oldal vizsgálatát, de viszonylag korán kialakult a véletlenek megkülönböztetése a vétkes elkövetéstől, majd a XIII. század elejére a római jog és a kánonjog hatására az angol bíróságok felismerték a mens rea jelentőségét, és fokozatosan kialakították a vonatkozó szabályokat.[16] A Leges Henrici-ben a hamis tanúzással kapcsolatban szerepel először a mens rea kifejezés, melynek eredetét legtöbben Augusztinusz egy prédikációjára vezetik vissza, majd klasszikus formájában Coke, a híres jogász Harmadik Institució (1644) című munkájában jelenik meg: "Actus non facit reum nini mens sit rea" (A cselekedet nem bűnös a szándék gonoszsága nélkül).[17] Ez a bűnfelelősség elvének korai megfogalmazása, amit a mens rea történelmi jelentésének nevezhetünk, hiszen itt még keveredik a büntetőjogi bűnösség és a negatív morális értékelés. Elsődleges jelentősége ebben a koncepcióban az elítélendő motívumoknak, a "gonosz

- 100/101 -

szándéknak"[18] volt. Ugyanakkor mégis objektívnek kell tekintenünk ezt a módszert, hiszen a jó és a rossz, a dicséretes és az elvetendő megítélésében a bíróságok nem az elkövető nézeteit vették alapul, hanem saját etikai beállítottságuk alapján ítélték meg az adott magatartást.[19]

A XIX. századra a "mens rea" klasszikus koncepciója vált uralkodóvá. Ennek lényege a bűnösségi kategóriák leíró jellegű, értékelésmentes megközelítése, melyhez a filozófiai hátteret az indeterminizmus adta.

Ebben az értelmezésben a motívumok, mint a bű-nösségi formákat megelőző, azokat kiváltó tényezők elvesztették jelentőségüket[20]; az egyéni, szociális és politikai moralitás kérdéseit a jog univerzális érvényesülése érdekében száműzni kellett a tárgyalóteremből.[21] Ahogy Smith és Hogan kifejti, a mens rea szóösszetételen belül a "rea" a cselekmény büntetőjogi tilalmazottságára és nem erkölcsi elvetendőségére utal. Kétségtelen, hogy ezek rendszerint egybeesnek, de kivételes körülmények fennállása esetén el is különülhetnek egymástól.[22] A motívumok hivatalos kizárása a büntetőjog köréből azonban nem teljes körű, jelentőségük részben nyíltan (mint a jogos védelem és a kényszer esetében), részben pedig burkoltan (azáltal, hogy a kedvező erkölcsi megítélésű indokokkal cselekvő vádlottak esetében a bíróság vagy az esküdtszék a bűnös-ségi fogalmakat újradefiniálva felmentő ítéletet hoz) újra meg újra a felszínre tör[23]. A motívumokkal kapcsolatos kérdések azonban még mintegy évszázaddal később is állásfoglalásra késztették a Lordok Házát, a Chandler v. DPP (1964) ügyben, amelyben kifejtették, hogy a vádlottakat vezérlő motívum (az atomfegyverek elleni küzdelem) nem mentesíti őket a felelősség alól, ha megpróbálnak jogellenesen behatolni egy katonai repülőtérre, hogy ott ülősztrájkkal akadályozzák a repülők felszállását. A motívum helyességének, illetve helytelenségének megítélése nem tartozik a büntetőbíróságra, az a politikai viták tárgya lehet.[24]

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére