https://doi.org/10.59851/mjny.9.1.4
A jogász és az orvos egyaránt azért beszélget ügyfeleivel, pácienseivel, hogy a bajra megoldást találjanak. E két segítő szakma abban is közös, hogy részben szaktársak konzultálnak egymással, részben laikusokkal, akik a közérthető, világos, jól tagolt beszédet értik meg, míg a kollégákkal való érintkezésben a "szaknyelvi trágárságnak"[1] nevezett, rövidítésekkel teli, gúnyos vagy a kívülállók számára teljesen zagyva, ismeretlen szavakkal kevert szöveg is gyakori. Ilyen értelemben tehát a kétféle doktor egyben nyelvtársa is egymásnak, mindegyik azt szeretné elérni, hogy jól érthető információk segítségével fejezze ki szándékát, érdekét, célját a laikusnak. Így derül ki, miben kér és ad segítséget, mi a panasza, mi fáj, mi rá a jog/orvoslat, amit a kliens elfogad. A betegek jogai között szerepel a tájékozott beleegyezés a javasolt kezelésbe, invazív beavatkozásba. Ez az alapja - ha nem is minden jogi tevékenységnél - az ügyfél önrendelkezési joga gyakorlásának. Ugyanis csak megfelelő kitanítás, magyarázat után tud azzal élni. Ez talán elég ok arra, hogy az orvosi szaknyelvről szóló írásokat mi is szemügyre vegyük, recenzáljuk (Tóth 2023), akár frissek, akár régebbiek, de időszerűek.
A 2025 januárjában elhunyt dr. Bősze Péter volt a Magyar Orvosi Nyelv című lap[2] megalapítója, aki évtizedeken át harcolt a nyelvi igényességért, hogy az orvostanhallgatók, gyakorló szaktársak a praxisban is érvényesítsék ezt. Ily módon szerkesztett orvosi nyelvtörténeti könyvet, feldolgozva az egyes orvosi szakterületek terminológiai kialakulását, számos képpel és ábrával, írt nyelvhasználati példákkal ellátott tankönyveket, kézikönyveket. Mottója volt Illyés Gyula gondolata: "Az írás és a beszéd módja mindenkit leleplez. Jól beszélni és írni magyarul, ez tehát igazából: jellemkérdés." (Illyés 1954)
Az orvosképzésben Bősze Péter vezette be az érthető és egyben a nyelvi illemszabályokat, helyesírást, szóhasználatot követő fogalmazás és beszéd követelményét, noha igen sok idő alatt kifejlesztett szaknyelv műveléséről van szó. Váradi Lencsés György első művétől számítva, a magyar orvosi nyelv legalább félezer éves, ám művelését erősítő egyetemi tárggyá tételére hosszan kellett várakozni. Az orvosi nyelvkönyv tankönyv, nem nyelvészeti munka, hanem "orvostanhallgatóknak, orvosoknak, biológusoknak, kutatóknak íródott, a nyelvészetben járatlan olvasó számára is érthető formában. Célja az orvos-biológus társadalom anyanyelvi tudatának elmélyítése, a magyar nyelvű orvoslás, kutatás elősegítése, orvosi irodalmunk és orvosi szaknyelvünk csiszolása, s ekként a magyar orvostudomány és anyanyelvünk védelme.[...] A művelt magyar orvosi nyelvnek a magyar orvosi szakszókincs a feltétele. E felismerés, a ráeszmélés, az újfajta 'felvilágosodás' a hazai orvostársadalomban is terjed, s talán ezért kapott orvosi nyelvünk művelése különleges jelentőséget és új lendületet." (Bősze 2009:5) Ehhez kapcsolódott a képzésben a nyelvtan főbb elemeinek összefoglalását tartalmazó jegyzete, mert úgy vélte, hogy az elemi nyelvi ismeretekre az orvosoknak feltétlenül szükségük van, hogy tisztában legyenek az alapvető nyelvi, orvosi nyelvi ismeretekkel, valamint a magyar orvosi nyelv sajátos helyesírási szabályaival, a helyes mondatszerkesztéssel, ismerjék - legalább alapfokon - az európai és a magyar orvosi nyelv történetét. Persze ez magában foglalja, hogy valaki tudja, hogy kik teremtették meg és vitték előre a magyar orvosi nyelvet; hallottak Bugát Pálról, Markusovszky Lajosról, Pápai Páriz Ferencről, Váradi Lencsés Györgyről és a többiekről. Majd ez a tudás vezethet el oda, hogyan kell tudományos közleményt írni, szerkeszteni, bírálni és értékelni. Különösen annál az embernél, aki forgatja az orvosi folyóiratokat, szakkönyveket, netán azoknak ír. Összességében így tudatosul a magyar orvosi nyelv és nyelvhasználat fontossága, meg egyben saját felelőssége is nyelvhasználóként. Elvezet mindez a beteggel való helyes nyelvhasználathoz, az orvosi leletek és a zárójelentések írásának alapvető szempontjaihoz, szabályaihoz. A magyar orvosi nyelv tantárgy ezeket az ismereteket foglalja magában, amely az orvostudományi általános műveltség része. A szerző a 2009-es kiadást kiegészítette egy évtizeddel később (Bősze 2019). Hasonló okból foglalta össze Bősze Péter a javaslatait a helyesírási szabályoknak az orvosi nyelvbe plántálásához (Bősze 2018a), hiszen egyre több az új szakkifejezés, a mozaikszó, és nehéz az
- 31/32 -
egybe- és különírás egységesítése, az idegen szavak átírása.
A most ismertetendő kötet 2019-ben jelent meg, a Medicina boltokban máig kapható, minden hasznos dolgot tartalmazó orvosi nyelvkönyv. A 224 oldalas kötet tíz érdemi egységre osztható. Külön fejezet foglalkozik a hazai orvosi nyelv terminológiájával, a mondat- és szövegszerkesztés, valamint a nyelvhasználat jellemző hibáival, továbbá az írásbeli (például levelezésben, cikkekben, táblázatokban szereplő) tévesztésekkel. Ezek helyett nemcsak jó példákat nyújt a szerző, hanem másféle eligazítást is. A könyvben helyet kapott fogalomtár, szómagyarázatok listája, tárgymutató és forrásjegyzék is.
A szerző célja, hogy az orvostársadalomhoz tartozók szabatosan és félreérthetetlenül fejezzék ki a mondandójukat. Gyakorló orvos állította össze, sokak segítségével, az eszményi magyar orvosi nyelvhasználat zsinórmértékéül, és egységes alkalmazásának elősegítésére. Ez pedig annyiban zavarba ejtő, hogy egyfelől ez ismeretterjesztés, önállóan alkotott vagy egyszerűsített fogalmakat bevezetve, meglevő ismereteket összegyűjtve a nyelvről, nyelvtudományról és szaknyelvről, másrészt nyelvhelyességi javaslatok és a hibák ostorozása, valamint nem-kanonizált helyesírási tanácsok, például az egybeírásra, a kötőjelek használatára, a magyarított kifejezésekre. Ez két eltérő célkitűzés, hiszen a szaknyelv használatának mércéje a pontosság, az egyértelműségre törekvés és a közérthetőség, míg a magyartalanság, a pongyolaság, a nyelvi illetlenség elleni fellépés, a nyelvi purifikáció vagy nyelvművelő hevület igen sok szubjektivitáson, ízlésbeli sajátosságon és ortodoxián alapszik. Nádasdy Ádám ezt röviden így foglalta össze: "A nyelvművelő: illemtanár. Ha ajánl, ha felmutat, ha árnyal, akkor jó. Ha tilt, ha kipellengérez, ha számonkér, akkor rossz. [...] nyelvromlás nem létezik, maga a fogalom is tudománytalan badarság. A romlás egyetlen értelmes definíciója ugyanis az, hogy a dolog kevésbé alkalmas feladatának ellátására. Például romolhat valakinek a látása. Nem igaz, hogy a mai magyar nyelv - vagy bármely mai nyelv - kevésbé volna alkalmas feladatainak ellátására, mint régebbi formái" (Nádasdy 2024:164). Feltehetőleg a szaknyelvbe a köznyelvből átvett, átszivárgott nemszeretem jelenségeket (például az idegen nyelvi befolyást, hibrid terminológiát, a passzív szerkezetek és a nominalizáció terjedését) tekintette különösen veszélyesnek, ezért kívánta Bősze Péter felhasználni a nyelvművelés érveit az orvosi szaknyelv használatának tudatosítására, az orvosi kommunikáció minőségének javítására.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
