Az Alkotmánybíróság 71/2009. (VI. 30.) számú határozata számos ponton szakított az utóbbi évek médiát érintő alkotmánybírósági döntéseiből kiolvasható rossz gyakorlatokkal. A köztársasági elnök által az Alkotmánybíróság elé utalt médiatörvény-módosítás meglepően egységes - az MDF kivételével minden más parlamenti párt által magáévá tett - politikai akaratot fejez ki a jelenleg a piacon lévő országos kereskedelmi rádiók piacon tartására. Az Alkotmánybíróság által végül megsemmisített módosítás lehetővé tette volna a rádiós műsorszolgáltatási jogosultságok határozatlan idejű meghosszabbítását, az Országos Rádió és Televízió Testület szerepét pedig gyakorlatilag a pártpolitikai akarat érvényesítésére korlátozta volna. A történet számos érdekes kérdést vet fel - a politika és a kereskedelmi média kapcsolatától az ORTT jelenlegi helyzetén át a permanens médiatörvény-alkotásig -, itt azonban kizárólag az alkotmányossági szempontokat vizsgálom.
Az Alkotmánybíróság határozata először is abban tér el az elmúlt időszak határozataitól, hogy megfelelő időben született. Mivel a köztársasági elnök indítványát az alkotmánybírák még az országos analóg rádiók pályáztatásának lezárulta előtt elbírálták, nem alakult ki az a helyzet, ami a 46/2007. (VI. 27.) AB határozat következtében előállt. A 2007-es határozat egy tízéves indítványt megválaszolva mondta ki a médiatörvény pályáztatási rendszeréről, hogy az gyakorlatilag minden elemében alkotmánysértő. Az érthetetlen módon elhúzódó döntéshozatal így megkérdőjelezte a médiarendszer kialakítása folyamatának legitimitását, akkor, amikor e folyamat már lényegében lezárult. Formális jogi következménye nincs ugyan e helyzetnek, de az kijelenthető, hogy az Alkotmánybíróság halogató hozzáállása nélkül ma másképp nézne ki a magyar médiarendszer, helyi és országos szinten egyaránt. Az országos rádiós pályázattal kapcsolatban ezt a veszélyt akkor is sikerült elkerülni, ha az ORTT egyes tagjai - abszurd jogi érveléssel - az alkotmánybírósági határozat megszületéséig el sem indították volna a pályáztatást.
A médiaszabályozással kapcsolatos alkotmánybírósági gyakorlat másik fő bűne a tényleges - (média)politikai, médiapiaci - körülmények teljes mértékű figyelmen kívül hagyása, az alkotmánybírósági érvelésekben a szinte minden valóságalapot nélkülöző "alkotmányjogi fikciók" túlsúlya. A határozatok indokolásai minden esetben formális - dogmatikailag persze rendszerint helytálló - érvekre támaszkodnak, amelyek nem veszik figyelembe a vizsgált rendelkezések tényleges alkalmazását, illetve e jogalkalmazásnak a médiaszabadságra gyakorolt hatását. A formális érvelés egyik legszembetűnőbb példája az ORTT függetlenségének többek között a szabad mandátum elvére és a határozatok bírósági felülvizsgálatának lehetőségére alapozott megállapítása [46/2007. (VI. 27.) AB hat.]. Az ehhez hasonló életszerűtlen indokolások egy jövőbeli médiajog-alkotást is igen károsan befolyásolnak, mert jóváhagynak olyan rendelkezéseket, amelyekhez képest a médiaszabadságot kevésbé veszélyeztető megoldásokat könnyen találhatnánk.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
