A XX. század közepétől a "bőség társadalmaként" aposztrofált nyugati demokráciákban erőteljes társadalmi igényként megjelenő fogyasztóvédelem; a termelő, kereskedő, illetőleg a fogyasztó között megbomlott egyensúly helyreállítását célul tűző fogyasztóvédelmi törvényhozás a klasszikus magánjog alapvető változásait idézte elő - különösen a szerződési és a felelősségi jog területén.
Szociológiai, gazdasági és jogi szempontból a konzumerizmus a "jóléti államnak" a termelők és a fogyasztók közötti hatalom és erőforrások újraelosztására tett kísérlete, amelynek célja a fogyasztási lehetőségek egyenlő biztosítása, a fogyasztói jogokkal kiegészült gazdasági és szociális alapjogok minimális standardjának védelme.[1]
Magyarországon annak ellenére, hogy már az 1800-as évek végén 1900-as évek elején születtek olyan jogszabályok , amelyek közvetve vagy közvetlenül fogyasztói érdekek védelmét szolgálták[2]; és annak ellenére, hogy a klasszikus fogyasztói érdekvédelem nyugat-európai és észak-amerikai kialakulását követően már az 1970-es évek elején találunk fogyasztóvédelmi témájú írásokat a hazai jogi szakirodalomban[3]; valójában a rendszerváltozást követően, 1989-90-től került előtérbe a fogyasztóvédelem, élénkült meg a fogyasztóvédelmi jogalkotás, a fogyasztók érdekeit szolgáló intézményrendszer kiépítése.
Ennek okai között említhetjük azokat a változásokat, amelyeket a nyugati tőke és áruk, a hazánkban addig ismeretlen kereskedelmi , hirdetési módszerek - mint pl. a csomagküldő-szolgálatok - megjelenése idézett elő. Ezek a változások felerősítették a fogyasztók kiszolgáltatottságát.
A fogyasztók a termékek vásárlása és a szolgáltatások igénybevétele során a kereskedők, szolgáltatók különböző hirdetési, eladási módszereivel, praktikáival találkozhatnak.
A fogyasztói ügyletek nagy része tradicionális módon a fogyasztó és a kereskedő, szolgáltató egyidejű jelenlétében, közvetlen fizikai kontaktus során jön létre. Ezekben az esetekben a vásárlónak megvan a lehetősége arra, hogy megvizsgálja a terméket, összehasonlítsa azt más áruval, illetőleg szolgáltatással; a kereskedővel, szolgáltatóval való személyes találkozás során pedig további lényeges információkat, benyomásokat szerezhet szerződő partneréről, így pl. annak megbízhatóságáról.
A távollevők között kötött szerződések eltérnek az előbb vázolt hagyományos eladási módozattól. Ugyan a hatályos magyar Polgári Törvénykönyv (továbbiakban: Ptk.) rendelkezik a távollevők között kötött szerződések létrejöttéről[4], azonban nem különböztet kereskedelmi és fogyasztói ügyletek között. A távollevők között kötött fogyasztói szerződések sajátosságaira tekintettel a fogyasztók érdekeit védő többletjogosultságok és a kereskedőket, szolgáltatókat terhelő többletkötelezettségek jogszabályi rendezésének igénye - Magyarország jogharmonizációs kötelezettségeire is figyelemmel - az 1990-es évek derekán merült fel.
A távollevők között kötött fogyasztói szerződések esetén, amelyek alanya egyfelől mindig a fogyasztó - a hatályos magyar jogszabályi rendelkezéseket figyelembe véve - a gazdasági vagy szakmai tevékenység körén kívül szerződést kötő személy[5], a problémák egyik forrása a fogyasztók korlátozott választási lehetőségéből, az információhiányból fakad. A fogyasztó korlátozott információkkal rendelke-
- 107/108 -
címzett küldemények, a telefonon tett ajánlatok esetében pedig a magánszféra megsértésének, különböző adatbázisok tisztességtelen, jogosulatlan felhasználásának kérdése is felvetődik. A fogyasztó magánélethez való jogát, és különösen bizonyos kifejezetten tolakodó távközlő eszközökön (pl. telefonhívások) keresztüli kapcsolatfelvétellel szembeni szabadságát tiszteletben kell tartani. Számos áruküldő kereskedő és szolgáltató alkalmaz közvetlen üzletszerző (direkt marketing) módszereket. Névre szóló levelekkel, küldeményekkel, telefonhívásokkal reklámozzák áruikat és szolgáltatásaikat, hogy ajánlataikkal rávegyék a címzettet a megrendelésre, a szolgáltatás igénybevételére. A direkt marketing módszereket a lakosság jelentős része zaklatásként érzékeli, számos ezzel kapcsolatos panasz érkezett már az adatvédelmi biztos hivatalához. Többen sérelmezték, hogy bár a központi nyilvántartónál évekkel korábban letiltották az adataikat, továbbra is kapják a reklámanyagokat. Mások elhunyt hozzátartozóik kegyeletsértő nyilvántartását sérelmezték.[6] Az adatvédelmi biztos hivatalához érkező panaszok száma csökkent a direkt marketing tevékenység legális űzését biztosító 1995. évi CXIX. törvény hatálybalépését követően, amely meghatározza a direkt marketing cégek kapcsolatfelvétel céljából végzett adatkezelésének korlátait és az érintett személyek tiltakozási jogának érvényesíthetőségét. A hatályos törvényi előírások szerint a kapcsolatfelvétellel egyidejűleg a címzettet írásban tájékoztatni kell arról, hogy a megkereső az adatokat milyen forrásból szerezte, milyen célra, meddig és hogyan használja fel, van-e átadási szándéka, igénybe vesz-e közreműködőt, valamint arról, hogy a címzettnek jogában áll adatainak felhasználását a megjelölt célra vagy annak tetszőleges részére bármikor, indokolás nélkül megtiltani.[7]
Komplex okok vezettek tehát a távollevők között kötött fogyasztói szerződések jogi szabályozásához. A korlátozott mennyiségű, minőségű információ, a privátszféra megsértése, az olykor agresszív ügyletkötési módszerek szükségessé teszik a speciális jogi rendezést.
A fogyasztóvédelmi jog céljára vonatkozóan - a fogyasztóvédelem interdiszciplináris jellegéből is adódóan - sokféle definícióval találkozhatunk. A nyugati szakirodalmat vizsgálva alapvetően két irányzat létezéséről beszélhetünk. Az egyik irányzat a protekcionista elmélet, amely azon a hipotézisen alapul, hogy a fogyasztók áldozatai a szabadpiac visszaélésének, ezért a jog feladata a visszaélések megelőzése vagy szankcionálása. Az elmélet szerint a fogyasztóvédelmi jog célja a fogyasztó védelme. Ez dinamikus jog-és gazdaságpolitikát, valamint protektív jogalkotást feltételez. A fogyasztói érdekek megsértésének megelőzése kógens jogi szabályozást feltételez, amelyek megakadályozzák, hogy a piaci uralom birtokosai az ügyletkötés során a fogyasztók hátrányára eltérjenek a jogszabálytól. A másik irányzat, amely Thierry Bourgoiguie nevével fémjelezhető, a fogyasztói jog céljának a jogi segítségnyújtás biztosítását tartja. E második koncepció a "védelem " helyett, amely passzivitásra készteti a fogyasztót, a "támogatást" tekinti a fogyasztóvédelmi jog differencia spécifikájának, ami szélesebb lehetőségeket ad a jelenkori fogyasztói jog számára. Az utóbbi irányzat értelmében a fogyasztói jog célja tehát a fogyasztó támogatása és segítése. A támogatás és segítés elsődleges területei pedig a következők:
- az oktatás,
- a tájékoztatáshoz való jog,
- a jogi védelemhez való jog,
- a jogorvoslathoz való jog.[8]
A témához kapcsolódóan a tájékoztatáshoz való jog kérdését emelem ki. A fogyasztók megfelelő tájékoztatása alapvető fogyasztói érdek. A termelő, kereskedő illetőleg a fogyasztó közötti egyensúlyhiány egyik alapvető oka a fogyasztók információhiányára vezethető vissza. Különösen igaz ez a távközlő eszköz használata útján szerződést kötő fogyasztó esetében, hiszen a vevő az áru átvétele előtt nem kerül személyes kapcsolatba az áruval, nem képes a szerződéskötést megelőzően ténylegesen megtekinteni a megvásárolni kívánt terméket, vagy felmérni a nyújtott szolgáltatás mibenlétét.
A fogyasztónak komplex és plurális információra van szüksége. Ez azt jelenti, hogy a fogyasztói forgalomban a gyártó, illetőleg a forgalmazó, szolgáltató köteles az áruval, szolgáltatással kapcsolatos minden lényeges körülményről tájékoztatást adni, a tájékoztatásnak ki kell terjednie arra, hogy a fogyasztó az áru vagy a szolgáltatás hibája, illetőleg hiányossága okából elszenvedett vagyoni, illetőleg nem vagyoni sérelmeit milyen módon orvosolhatja. Ezenfelül természetesen a fogyasztót a szerződéskötés vonatkozásában is az összes lényeges körülményre kiterjedően kell tájékoztatni, fel kell hívni figyelmét azokra a szerződési kikötésekre, amelyek a szokásos szerződési gyakorlattól eltérnek. Emellett jelenti azt is, hogy információ átadására elsősorban a fogyasztó szerződő partnerét kell kötelezni, de fontos, hogy a fogyasztók érdekvédelmi, érdekképviseleti szervezetei is aktívan részt vegyenek az információk továbbítása során. Az állami, illetőleg társadalmi szervezetek, pl. tesztek, összehasonlító vizsgálatok nyilvános közzétételével lehetnek a fogyasztók segítségére.
A távközlő eszköz útján szerződést kötő fogyasztó számára - elsősorban a szerződéskötést
- 108/109 -
megelőzően - a termékről és a másik szerződő félről a szerződéskötés sajátosságait figyelembe véve megfelelő mennyiségű és minőségű információt kell eljuttatni ahhoz, hogy optimális döntési helyzetbe kerüljön.
A távollevők között kötött szerződések esetében a tájékoztatási kötelezettségre vonatkozóan - a továbbiakban részletesen is elemzett - 17/1999. (II.5.) Korm. rendelet tartalmaz speciális rendelkezéseket. Emellett azonban egyéb jogforrások, így különösen a Ptk. vonatkozó rendelkezései, a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvénynek a fogyasztók tájékoztatásáról rendelkező IV. fejezete sem hagyhatók figyelmen kívül.
A távközlő eszköz használata útján megkötött szerződés, mint sajátos forgalmazási mód kizárólag a reklámtevékenységen keresztül működik. Ha a reklámtevékenység tisztességtelen, tisztességtelenné válik a forgalmazás is. A reklámnak e sajátos forgalmazási helyzetben fokozottan pontos tájékoztatási kötelezettsége van, mert az áru átvétele előtt a vevő és az áru, illetőleg a forgalmazó közötti személyes kapcsolat hiányát kell pótolni.[9] Fontos hangsúlyozni, hogy a technika előrehaladásával az új távközlő eszközök megjelenése és felhasználásának elterjedése nem vezethet a fogyasztók számára nyújtott információk csökkenéséhez.
Szorosan kapcsolódik a tájékoztatáshoz való jog kérdéséhez a fogyasztók választási lehetőségének biztosítása. Károsan befolyásolják a fogyasztók választási szabadságát és magát a gazdasági versenyt is azok az igen gyakran kifejezetten agresszív eladási módszerek, amelyek elterelik a vevők figyelmét az áru lényeges tulajdonságairól és megnehezítik a fogyasztó számára az ésszerű döntést, az érintett piacon versengő ajánlatok egymással való objektív összevetését. A fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalmáról, ezen belül a fogyasztók megtévesztésének és a fogyasztók választási szabadságát indokolatlanul korlátozó üzleti módszerek alkalmazásának tilalmáról a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény III. fejezete tartalmaz rendelkezéseket. A fogyasztók választási jogának biztosítása magában foglalja annak tilalmát is, hogy a fogyasztót otthonában pl. automata telefonhívásokkal, esetleg faxok küldésével zaklassák.
A távollevők között kötött szerződések létrejöttének sajátosságaira figyelemmel a jogi szabályozás kialakítása során lényeges annak biztosítása, hogy a fogyasztó nyilatkozatának elmulasztása esetén nem lehet vélelmezni a kereskedő ajánlatának elfogadását. A fogyasztók érdekeinek biztosítása érdekében fontos, hogy a vételárat a szerződés nem-teljesítése esetén a fogyasztó számára visszafizessék; továbbá fontos a híres postaimegrendelő katalógus, a "Bon-Marché" 1865. évi első megjelenésével kialakult és időközben általánosan elterjedt gyakorlatnak a fenntartása is, amely szerint a kereskedő megfelelő határidőn belül biztosítja a fogyasztó számára a küldemény átvételét követően az elállás jogát - figyelemmel arra, hogy a vásárló, megrendelő nem képes ténylegesen megtekinteni szerződéskötés előtt a szerződés tárgyát.
A szerződés kétoldalú jogügylet, amelyet a felek egybehangzó akaratának kölcsönös kinyilvánítása hoz létre. Megkötése az egyik fél által tett ajánlattal indul.
Távközlő eszköz használata útján történő szerződéskötés során első "lépésként" a fogyasztószóban elhangzó, írott, vizuálisan megjelenő, ráutaló magatartással tett (pl. felkínált termék elküldése) - címzett vagy címzetlen ajánlatot kap a kereskedőtől a termékről, illetőleg szolgáltatásról. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a szerződésnek azokat az elemeit, amelyeket a törvény lényegesnek tart. Az ajánlattevő vállalja a szerződésbe foglalni kívánt kötelezettségeit, amelyek őt attól függően terhelik, hogy a címzett az ajánlatot elfogadja. Nem ajánlat a szerződéskötésre vonatkozó ajánlkozás, akár az ügyfelek széles köréhez (reklám, prospektus), akár meghatározott ügyfélhez szól.[10] A vásárló elfogadó nyilatkozatot tesz; megrendeli a terméket, szolgáltatást. Az elfogadó nyilatkozatnak az ajánlattevőhöz való megérkezésével a szerződés létrejön. Harmadik "lépésként" szállítják, illetőleg szállítatják részére az árut, illetve szolgáltatást.
Az ajánlat és az elfogadó nyilatkozat megtételére minden esetben egy vagy több távközlő eszköz használata útján kerül sor. Így pl. abban az esetben, ha távközlő eszköz használatával kapott ajánlatot a vásárló, de ezt követően személyesen is felkeresi az eladót, már nem beszélhetünk távollevők között létrejött szerződésről. A lényeg tehát, hogy a távközlő eszközök használata útján létrejövő, távollevők között kötött szerződésről a vásárló és az eladó, szolgáltató egyidejű személyes jelenlétének hiánya esetén beszélhetünk.
Távközlő eszköz bármely eszköz, amely alkalmas a felek távollétében szerződési nyilatkozat megtételére. Ilyen eszköz pl. a címzett vagy címzés nélküli nyomtatvány, sajtótermékben közzétett hirdetés megrendelőlappal, a katalógus, elektronikus levél, rádió, televízió, telefon stb. Érdemes a telefon útján létrejövő szerződéseknél megállnunk egy pillanatra. Telefonon tett ajánlat esetében ugyanis irányadó a Ptk. 211. § (2) bekezdése. Az ajánlattevő kötöttségének idejét meghatározhatja. Ennek hiányában jelenlevők között vagy telefonon tett ajánlat esetében az ajánlati kötöttség megszűnik, ha a másik az ajánlatot nyomban el
- 109/110 -
nem fogadja. Távollevőnek tett ajánlat esetében az ajánlati kötöttség annak az időnek elteltével szűnik meg, amelyen belül az ajánlattevő - tekintettel az ajánlatban megjelölt szolgáltatás jellegére és az ajánlat elküldésének módjára - a válasz megérkezését rendes körülmények között várhatta. Jogszabály az ajánlati kötöttség idejét eltérően is szabályozhatja.
E vonatkozásban a telefonon tett ajánlatra és a többi távközlő eszköz útján tett ajánlatra vonatkozó jogszabályi rendelkezések jelentős eltérést mutatnak. Az ajánlatot tevő eltérő kikötésének hiányában jelenlévők között - vagy telefonon - tett ajánlatra a másik félnek nyomban válaszolnia kell. Ilyenkor tehát nincs lehetőség arra, hogy az ajánlat alapos mérlegelésével szülessen meg az elfogadó vagy elutasító döntés. Az ajánlatot tevő a válasz megfontolására természetesen engedélyezhet határidőt. A technikai fejlődés a telefon mellett több folyamatos és kölcsönös üzenetváltási módra nyújt ma már lehetőséget (pl. fax, számítógép). Ezek az érintkezési formák azonban ennek ellenére nem esnek a jelenlévők között tett ajánlati kötöttség idejére vonatkozó rendelkezés körébe.
A távollévők között kötött fogyasztói szerződések jogi szabályozásának elsődleges célja a fogyasztók támogatása, a fogyasztói érdekek védelme. A megfelelő jogszabályi rendezés a távközlő eszközök használata útján terméket értékesítő gazdálkodó szervezetek érdeke is, hiszen ennek hiányában a fogyasztók előbb-utóbb bizalmatlanul elfordulnak e szervezetektől, és nem veszik igénybe ezeket az új, és egyben haladó értékesítési módszereket.
Az Európai Unió néhány évtizede jelentős figyelmet fordít a távközlő eszközök használata útján létrejövő szerződésekre.
Az EU érdeklődése nemcsak azzal magyarázható, hogy a távközlő eszköz használata útján kötött szerződések száma jelentősen nőtt az utóbbi években. Nagyobb jelentőségűek ennél a következő tények:
- A fogyasztók számára a határokon keresztüli távértékesítés megvalósulása jelentheti a belső piac kiteljesedésének egyik legfontosabb kézzel fogható eredményét.
- A belső piac zavartalan működéséhez szükséges, hogy a fogyasztók képesek legyenek saját országukon kívüli üzleti vállalkozásokkal üzleteket kötni.
- A valódi egységes belső piac feltétele a fogyasztó, akinek a védelme minden tagállamban egyforma.
- A fogyasztóknak képeseknek kell lenniük más tagállamok árui és szolgáltatásai ugyanolyan feltételek melletti elérésére, mint amilyenek annak az államnak a lakosságát megilletik.
- Az új technológiák alkalmazásának a bevezetésével növekszik azoknak a lehetőségeknek a száma, amelyeken keresztül a fogyasztók hozzáférhetnek a Közösség bármely területéről származó ajánlati információkhoz és azokra válaszképpen megrendeléseket adhatnak.
- A távértékesítés során a technika vívmányainak alkalmazására is sor kerül, a fogyasztók a közös piac aktív résztvevőivé válnak.
- A fogyasztó a határon túli ügyleteket kényelmes otthoni karosszékéből, telefon, számítógép stb. használata útján kötheti meg.
Tekintettel arra, hogy bizonyos tagállamok eltérő fogyasztóvédelmi intézkedéseket alkalmaztak a távértékesítés területén, ami hátrányos hatást fejtett ki a belső piac üzleti szereplői közötti verseny, valamint a fogyasztók védelme szempontjából, szükségessé vált ezen a területen egy minimális közös szabálykészlet elfogadása a Közösség szintjén, szükségessé vált a tagállamok távértékesítési szerződésekkel kapcsolatos törvényeinek, rendeleteinek, közigazgatási rendelkezéseinek az összehangolása.
Az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó Római Szerződés megalkotóit nem vezette a Közösség létrehozatalakor a fogyasztóvédelem szándéka. Az EGK részéről a fogyasztói érdekek előmozdítására irányuló első kezdeményezés a tagországok állam-és kormányfőinek 1972. évi párizsi csúcstalálkozóján történt. Ekkor merült fel ugyanis, hogy a Római Szerződés 2. cikkelyében lefektetett egyik feladat - az életminőség/életszínvonal emelése - egyet jelent a környezet- és fogyasztóvédelmi kötelezettséggel. Felismerést nyert, hogy az egységes belső piacon a fogyasztókat csak közösségi szinten lehet megvédeni, és ez minden tagállam érdeke.
Az első közösségi szintű fogyasztói politika kereteit és prioritásait az EGK Tanácsának 1975. április 14-én elfogadott 5 éves fogyasztóvédelmi programja határozta meg. Már ekkor rámutattak annak szükségességére, hogy a fogyasztók számára védelmet kell biztosítani az agresszív ügyletkötési módszerekkel, illetve a fogyasztó megrendelése nélkül megküldött áru ellenszolgáltatásának követelésével szemben.[11]
A korai előzmények ellenére - bár a Közösség fogyasztóvédelmi programjaiban több alkalommal is felmerült a távollevők között létrejött szerződések kérdése - 1997-ig kellett várni a közösségi szintű szabályozásra. Az Európai Parlament és a Tanács 1997. május 20-ai 97/7/EK irányelve[12] rendelkezik a távértékesítési szerződések esetében alkalmazandó fogyasztóvédelemről.[13]
- 110/111 -
Kétségtelen tény, hogy a magyar polgári jogi kodifikáció alakulására meghatározó befolyást gyakorolnak az EK irányelvei. A Magyar Köztársaság az Európai Közösségekkel és azok tagállamaival kötött társulás létesítéséről szóló Európai Megállapodás aláírásával közelebb került az Európai Unióhoz való csatlakozáshoz. Az 1991. december 16-án Brüsszelben aláírt és az 1994. évi I. törvénnyel kihirdetett Európai Megállapodás értelmében a magyar jogrendszert, a magyar jogszabályok jelentős részét összhangba kell hozni a közösségi joggal. Az Európai Megállapodás 68. cikke meghatározza a jogszabályok közelítésének kiemelt területeit, amelyek között szerepel a fogyasztói érdekvédelemmel kapcsolatos szabályozás. E feladatoknak tesz eleget - többek között - az átfogó, a fogyasztói jogokat egységesen szabályozó és egyben az európai követelményeknek teljes mértékben megfelelő első magyar fogyasztóvédelmi törvény, az 1997. évi CLV. törvény. A törvény 55. § e) pontja értelmében felhatalmazást kap a kormány, hogy a távollevők között létrejött szerződésekre vonatkozó részletes szabályokat rendelettel meghatározza. A 17/1999. (II.5.) Korm. rendelet a távollevők között kötött szerződésekről (a továbbiakban: Rendelet) a 97/7/EK irányelvvel összeegyeztethető szabályozást tartalmaz.
Ezzel a rendelettel Magyarország a tagállamokra szabott határidőn (2000. június) belül végrehajtotta a jogközelítést. A rendelet nagyjában-egészében átveszi az irányelv rendelkezéseit, az alábbi eltérésekkel:
- nem tartalmazza a hitelkártyával kapcsolatos visszaélés esetén érvényesíthető fogyasztói jogokra (cancellation of payment, recreditation) vonatkozó szabályozást (Art.8),
- eltérően a többi hazai fogyasztóvédelmi szabálytól nem definiálja a fogyasztó fogalmát,
- végül nem veszi át az alkalmazandó joggal szemben érvényesülő imperatív szabályozásra utaló szokásos klauzulát [Art.12.(2)].[14]
Az 1999. március 1-jén hatályba lépett rendelet hatálya a távollevők között kötött szerződésekre terjed ki. A Rendelet értelmében távollevők között kötött szerződés az, amelyet gazdálkodó szervezet vagy magyarországi fióktelepe útján külföldi székhelyű vállalkozás és fogyasztó köt egymással a gazdálkodó szervezet áruértékesítő, illetve szolgáltató tevékenységi körében kizárólag egy vagy több távközlő eszköz használata útján.[15]
A Rendelet hatálya nem terjed ki:
a) a pénzügyi szolgáltatási és a kiegészítő pénzügyi szolgáltatási, a biztosítási és a biztosításközvetítői, a befektetési szolgáltatási és a kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenységgel kapcsolatos szerződésre, valamint az önkéntes kölcsönös biztosító pénztári és a nyugdíjpénztári szolgáltatásokkal kapcsolatos szerződésre;
b) automatából történő értékesítésre;
c) nyilvános távbeszélő állomás igénybevétele útján a távbeszélő szolgáltatást nyújtó szervezettel kötött szerződésre;
d) az építési szerződésre;
e) ingatlan tulajdonjogának vagy ingatlanra vonatkozó más jog megszerzésére irányuló szerződésekre, kivéve a bérleti szerződést;
f) az árverésen kötött szerződésre.[16] Fogyasztóvédelmi szempontból az a) pontban felsorolt kivételek jelentős szakadást jelenthetnek a fogyasztóvédelem védőhálóján, mert a pénzügyi szolgáltatási, biztosítási szektorban gyakori a távközlő eszköz használata útján történő szerződéskötés; másrészt ezeken a területeken - gondoljunk csak az általános szerződési feltételek alkalmazására - jelentős mértékű a fogyasztók kiszolgáltatottsága.
A jogviszony alanya egyfelől a fogyasztó. A fogyasztó fogalmát több hatályos magyar jogforrás is definiálja. A Ptk. 1. § (1) bekezdésében foglaltakra figyelemmel a Rendelet vonatkozásában a Ptk. 685. § d) pontjában található fogyasztó meghatározást tekinthetjük irányadónak. Fogyasztó: a gazdasági vagy szakmai tevékenység körén kívül szerződést kötő személy.
A jogviszony másik alanya a gazdálkodó szervezet. A Ptk. 1. § (1) bekezdésére figyelemmel a Ptk 685. § c) pontja értelmében gazdálkodó szervezet: az állami vállalat, az egyéb állami gazdálkodó szerv, a szövetkezet, a gazdasági társaság, az egyesülés, a közhasznú társaság, az egyes jogi személyek vállalata, a leányvállalat, a vízgazdálkodási társulat, az erdőbirtokossági társulat, továbbá az egyéni vállalkozó. Az állam, a helyi önkormányzat, a költségvetési szerv, az egyesület, a köztestület, valamint az alapítvány gazdálkodó tevékenységével összefüggő polgári jogi kapcsolataira is a gazdálkodó szervezetre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni, kivéve ha a törvény e jogi személyekre eltérő rendelkezést tartalmaz. Az egyes kereskedelmi tevékenységek gyakorlásáról szóló 15/1989. (IX. 7.) KeM rendelet értelmében gazdálkodó szervezet bármely áruval csomagküldő kereskedést csak akkor folytathat, távollevők között kötött fogyasztói szerződést csak akkor köthet, ha az illetékes szerv a kereskedőt és üzletét vagy raktárát, tárolóját nyilvántartásbavette. A nyilvántartásba vétel feltétele, hogy a csomagküldő állandó üzlethelyiséggel rendelkezzék, a kereskedő vagy az alkalmazottja szakképesítéssel rendelkezzék. További feltétel a gazdasági társaság vezető tisztségviselői, illetve az egyéni vállalkozó esetében a büntetlen előélet. Kizáró ok a kérelmező köztartozásának fennállása.
- 111/112 -
A nyilvántartásbavétel iránti kérelemhez csatolni kell a cégkivonatot, vállalkozói igazolvány másolatát, a tevékenység folytatásához szükséges feltételek meglétét tanúsító okiratok, hatósági engedélyek másolatát, a szakképesítésről szóló bizonyítványt.[17] A csomagküldő kereskedő a nyilvántartásba vételt követően nyilvántartási számot kap, ennek birtokában kezdheti csak meg tevékenységét.
Az alanyi kör meghatározása tekintetében jelentős eltérés figyelhető meg az irányelv és a Rendelet szabályozása között. Az EK irányelve egyfelől sokkal szűkebb alanyi körre, csak a természetes személy fogyasztókra, másfelől bármely olyan természetes vagy jogi személy szállítóra terjed ki, aki vagy amely kereskedelmi, vagy szakmai minőségében az irányelvnek a rendelkezései által lefedett szerződések hatálya alatt tevékenykedik. Maga az irányelv is kifejezésre juttatja azonban, hogy csak a jogvédelem minimális szintjét szabályozták (ún. minimum szabályozás), azaz a tagállamok az irányelvben szabályozott területeken a fogyasztóvédelem magasabb szintjének biztosítása érdekében bevezethetik vagy fenntarthatják a Szerződés rendelkezéseivel összeegyeztethető szigorúbb rendelkezések alkalmazását. Mindez egybecseng a Római Szerződés 153. (korábbi 129a.) Cikkének rendelkezésével, amelyet azért iktattak a Szerződés rendelkezései közé, hogy eloszlassák a tagállamok azon félelmét, hogy a fogyasztóvédelmet a nemzeti jogok legkisebb közös nevezőjének szintjére szállítják le.[18] Így a rendeletnek a tágabb alanyi hatálya továbbra is fenntartható.
A szerződés tárgyával kapcsolatban figyelembe kell venni az üzletek működéséről és a belkereskedelmi tevékenység folytatásának feltételeiről rendelkező 4/1997. (I.22.) Korm. rendelet, valamint az élelmiszerek előállításának és forgalmazásának élelmiszerhigiéniai feltételeiről rendelkező 17/1999. (II.10.) FVM-EÜM együttes rendelet vonatkozó rendelkezéseit[19], amelyek szerint csomagküldő kereskedés útján gyógynövény, illóolaj és gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény csak előre kiszerelt - jellegének megfelelően aromatartó, fényvédő -, zárt csomagolásban hozható forgalomba; az élelmiszerek közül csak engedélyezett élelmiszerelőállító helyen készült és a csomagolt, hűtés nélkül tartósan tárolható élelmiszer értékesíthető. A közbiztonságra különösen veszélyes eszközökről rendelkező 124/1993. (IX.22.) Korm. rendelet értelmében[20] a közbiztonságra különösen veszélyes eszközök csomagküldő-szolgálat útján nem értékesíthetők. A növényvédelemről szóló 2000. évi XXXV. törvény szerint[21] növényvédő szereket - a szobanövények kezelésére közvetlenül felhasználható készkiszerelésű növényvédő szerek kivételével - nem lehet csomagküldő-szolgálaton keresztül árusítani.
A szerződéskötés módját tekintve a távollevők között kötött szerződések sajátossága, hogy kizárólag egy vagy több távközlő eszköz használata útján jönnek létre. Távközlő eszköznek minősül bármely eszköz, amely alkalmas a felek távollétében - a szerződés megkötése érdekében - szerződési nyilatkozat megtételére. A hírközlő eszközöknek a folyamatos fejlődése nem teszi lehetővé azok mindegyikét tartalmazó teljes körű felsorolás összeállítását. A Rendelet a technikai fejlődés lehetőségét figyelembe véve példálózó felsorolást ad ezekről az eszközökről. Ilyen eszköz különösen: a címzett vagy a címzés nélküli nyomtatvány, a szabványlevél, a sajtótermékben közzétett hirdetés megrendelőlappal, a katalógus, a telefon, az automata hívókészülék, a rádió, a videotelefon, videotex (mikroszámítógép képernyővel) billentyűzettel vagy érintőképernyővel, az elektronikus levél (e-mail), a távmásoló (telefax) és a televízió.[22]
Ahhoz, hogy a gazdálkodó szervezet a szerződéskötés céljából automata hívókészüléket, illetve távmásolót ( telefaxot ) használjon, a fogyasztó kifejezett hozzájárulása szükséges. A szerződést akár szóban, akár írásban meg lehet kötni, a szerződési akaratot ráutaló magatartással is kifejezésre lehet juttatni. A fogyasztó részéről a nyilatkozattétel elmulasztása esetén nem lehet vélelmezni a gazdálkodó szervezet ajánlatának - hallgatólagos - elfogadását, így a szerződés létrejöttét.
Ha a gazdálkodó szervezet olyan árut értékesít, illetve olyan szolgáltatást nyújt, amelyet korábban a fogyasztó nem rendelt meg, a gazdálkodó szervezet ellenszolgáltatást nem követelhet.
A szerződő felek jogai és kötelezettségei körében a Rendelet a gazdálkodó szervezet tájékoztatási kötelezettségére, a teljesítésre és a fogyasztó elállási jogára vonatkozóan tartalmaz speciális rendelkezéseket. A Rendeletben foglaltaktól csak a fogyasztó javára lehet eltérni.[23] A fogyasztó a Rendeletben meghatározott jogáról érvényesen nem mondhat le, az ettől eltérő kikötés semmis.
A gazdálkodó szervezet a szerződés megkötése előtt kellő időben egyértelműen, közérthetően és pontosan, az igénybe vett távközlő eszköznek megfelelő módon köteles a fogyasztót tájékoztatni:
a) a gazdálkodó szervezet cégnevéről (nevéről), székhelyéről (lakóhelyéről), a külön jogszabályban meghatározott nyilvántartásbavételi számáról, adószámáról és telefonszámáról;
b) a szerződés tárgyának lényeges tulajdonsá-
- 112/113 -
gairól;
c) az ellenszolgáltatásról, beleértve az ellenszolgáltatáshoz kapcsolódó egyéb fizetési kötelezettséget is;
d) szükség szerint a szállítás költségéről;
e) a fizetés, a szállítás vagy a teljesítés egyéb feltételeiről;
f) az elállás jogáról ;
g) a távközlő eszköz használatának díjáról, ha azt az alapdíjtól eltérően állapítják meg;
h) az ajánlati kötöttség idejéről;
i) a szerződés legrövidebb időtartamáról olyan esetben, amikor a szerződésben foglaltak teljesítésére folyamatosan vagy ismétlődően kerül sor.[24]
Ha a gazdálkodó szervezet telefonon tesz szerződéskötésre ajánlatot a fogyasztónak, annak kezdetekor köteles közölni legalább cégnevét (nevét), székhelyét (lakóhelyét) és telefonszámát, valamint a fogyasztó figyelmét kifejezetten fel kell hívnia szerződéskötésre irányuló szándékára.[25]
Bizonyos elektronikus technológiák használatával továbbított információk sok esetben rövid élettartamúak, lévén, hogy azokat a fogyasztó nem kapja meg tartós információhordozón; ezért a fogyasztónak megfelelő időben írásos értesítést kell kapnia a szerződésszerű teljesítéshez szükséges információkról.
A gazdálkodó szervezet köteles a fogyasztót a szerződés megkötése előtt kellő időben, de legkésőbb a szerződés megkötésekor a)-f) pontban foglaltakról írásbeli tájékoztatóval vagy más, a szóbeli tájékoztatást megerősítő dokumentummal is ellátni.
Az írásbeli tájékoztatónak tartalmaznia kell továbbá
a) az elállási jog gyakorlásának feltételeit, módját és következményeit,
b) a gazdálkodó szervezet azon telephelye (fiókja) vagy egyéb szervezeti egysége címét, ahol a fogyasztó kifogásait érvényesítheti;
c) a szavatosság, illetve a jótállás feltételeit, valamint a teljesítést követően igénybe vehető kiegészítő szolgáltatás (alkatrészellátás, javítószolgálat) biztosítását;
d) a szerződés megszüntetésének lehetőségét, ha az határozatlan időre szól, vagy tartama az egy évet meghaladja.[26]
A fogyasztói érdekvédelem követelményeinek megfelelően a gazdálkodó szervezetet terheli annak bizonyítása, hogy a tájékoztatási kötelezettségének eleget tett.
A felek eltérő megállapodása hiányában a gazdálkodó szervezet az elfogadó nyilatkozat (a rendelet megfogalmazása szerint: felszólítás) kézhezvételétől számított harminc napon belül köteles a szerződés szerinti teljesítésre.
Ha a gazdálkodó szervezet a szerződésben vállalt kötelezettségét azért nem teljesíti, mert a szerződésben meghatározott áru nem áll rendelkezésére, illetve a megrendelt szolgáltatást nem áll módjában nyújtani, köteles erről a fogyasztót haladéktalanul tájékoztatni, valamint a fogyasztó által fizetett összeget haladéktalanul, de legkésőbb harminc napon belül visszatéríteni. E kötelezettség teljesítése a gazdálkodó szervezetet nem mentesíti szerződésszegése egyéb következményei alól.
Ha a gazdálkodó szervezet a szerződésben meghatározott módon helyettesítő áruval, illetve szolgáltatással teljesít, a fogyasztót megillető elállási jog gyakorlása folytán az áru visszaszolgáltatásával kapcsolatban felmerült költségek a gazdálkodó szervezetet terhelik. A költségek viseléséről, valamint a megfelelően helyettesítő áruval, illetve szolgáltatással történő teljesítésről a gazdálkodó szervezet egyértelműen és pontosan köteles a fogyasztót tájékoztatni.[27]
A nyugati szakirodalomban több szerző (pl. G. Howells, S. Weatherill) is rámutat a fogyasztó teljesítést megelőző fizetési kötelezettségének veszélyére. Probléma adódhat abból, ha a tisztességtelen kereskedő nem létező árut vagy szolgáltatást kínál; illetőleg ha a kereskedő fizetésképtelen. Ez a kockázat természetesen minden olyan ügyletnél fennáll, ahol a szerződő féltől teljesítés előtt kérik az ellenszolgáltatást, de a kockázat növekszik akkor, amikor a fogyasztó nem rendelkezik elegendő információval üzleti partneréről - mint a távollevők között kötött szerződések esetében.
A fogyasztónak a rendeletben biztosított joga, hogy a szerződéstől nyolc munkanapon belül[28] elállhat. A rendelet ezáltal is védelmet nyújt a kellő ismeret és megfontolás nélkül kötött ügyletek következményeivel szemben. Az elállás a fogyasztó egyoldalú nyilatkozata, amellyel a szerződést felbontja, vagyis a keletkezésére visszaható hatállyal megszünteti. Döntését nem szükséges indokolnia, érdekmúlását nem kell bizonyítania. Elállás esetén a már teljesített szolgáltatások visszajárnak.
Az elállási jog csak meghatározott időn belül gyakorolható. Ha a gazdálkodó szervezet a tájékoztatási kötelezettségének eleget tett, a fogyasztó az elállás jogát attól a naptól kezdve gyakorolhatja, amikor az árut átvette, szolgáltatás nyújtása esetében pedig, amikor a szerződést megkötötte; a tájékoztatási kötelezettség elmulasztása esetén pedig az áru átvételének napjától, szolgáltatás nyújtása esetében a szerződés megkötésének napjától számított három hónapon belül gyakorolhatja.
Ha a tájékoztatásra a három hónapon belül sor kerül, a fogyasztó számára az elállásra nyitva álló nyolc munkanapos határidő attól a naptól kezdődik,
- 113/114 -
amikor a tájékoztatót kézhez kapta.
A gazdálkodó szervezet köteles a fogyasztó által kifizetett összeget haladéktalanul, de legkésőbb az elállást követő harminc napon belül visszatéríteni. A fogyasztó viseli az elállási jog gyakorlása miatt az áru visszaszolgáltatásával kapcsolatban felmerült költségeket, ezenfelül egyéb költség nem terheli, a gazdálkodó szervezet azonban követelheti az áru nem rendeltetésszerű használatából eredő kárának megtérítését.[29]
A felek eltérő megállapodása hiányában a fogyasztó nem gyakorolhatja az elállási jogot
a) szolgáltatás nyújtására vonatkozó szerződés esetében, ha a nyolc munkanapos elállási határidő lejárta előtt a gazdálkodó szervezet a teljesítést a fogyasztó beleegyezésével megkezdte;
b) olyan áru értékesítése, illetve szolgáltatás nyújtása esetében, amelynek ára, illetve díja a pénzpiac gazdálkodó szervezet által nem irányítható ingadozásától függ;
c) olyan áru értékesítése esetében, amely a fogyasztó személyéhez kötött, illetve amelyet a fogyasztó utasításai alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy amely természeténél fogva nem szolgáltatható vissza vagy gyorsan romlandó;
d) hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépi szoftver példányára vonatkozó szerződés esetében, ha a csomagolást a fogyasztó felbontotta;
e) hírlap, folyóirat és időszaki lap terjesztésére vonatkozó szerződés esetében;
f) szerencsejáték-szerződés esetében.[30]
Ha az áru árát vagy a szolgáltatás díját részben vagy egészben a gazdálkodó szervezet által nyújtott kölcsön fedezi, a fogyasztó elállási jogának gyakorlása a fogyasztási kölcsönszerződést is felbontja.
A fogyasztó a gazdálkodó szervezetnek a fogyasztási kölcsönszerződés felbontásából eredő kárát nem köteles megtéríteni, és tőle kamat vagy egyéb költség sem követelhető. A gazdálkodó szervezet azonban követelheti a fogyasztótól a kölcsönszerződés megkötéséből eredő kárának megtérítését, feltéve, hogy a kölcsönszerződésben ezt a kár elemeinek és összegszerűségének meghatározásával kifejezetten kikötötte, és a tájékoztatási kötelezettségének eleget tett.[31]
A távollevők között kötött szerződések vonatkozásában a speciális anyagi jogi rendelkezések mellett az igény érvényesítését szabályozó speciális eljárásjogi szabályokat nem tartalmaz a rendelet. Az irányelv a tagállamok kötelező feladatává teszi, hogy gondoskodjanak arról, hogy a fogyasztók érdekei védelmében az irányelvnek a betartása megfelelően hatékony eszközökkel biztosított legyen. Ezzel az irányelv a konkrét jogvédelem kialakítását a nemzeti jogokra bízza. Megoldási javaslatai között a nemzeti törvényekben meghatározott testületek eljárás-kezdeményezési jogáról, illetőleg önszabályozó testületek önkéntes felügyeleti tevékenységéről tesz említést.
Mivel az optimális szintű fogyasztóvédelem eléréséhez szükséges, hogy a fogyasztók ismerjék a Rendelet biztosította jogosultságaikat, és az ezen a területen alkalmazott eljárási szabályokat (is) - feladat akad még bőven. ■
JEGYZETEK
[1] Fazekas Judit: Fogyasztói jogok - fogyasztóvédelem Budapest , 1995. 15. o.
[2] Pl.: az ún. második ipartörvény az 1884. évi XVII. törvénycikk; a tisztességtelen versenyről szóló 1923. évi V. törvénycikk; vagy az első kartelltörvény, az 1931. évi XX. törvénycikk.
[3] Elsősorban Kemenes Béla, Lábady Tamás, Weiss Emília tollából.
[4] Ptk. 211. § - 214. §
[5] Ptk. 685. § d) pont. A különböző hatályos magyar jogforrások eltérően határozzák meg a fogyasztó fogalmát. A fogyasztóvédelmi törvény értelmében fogyasztó az a személy, aki - gazdasági vagy szakmai tevékenység körén kívül - árut vesz, rendel, kap, használ, illetve akinek a részére a szolgáltatást végzik, továbbá, aki az áruval vagy szolgáltatással kapcsolatos tájékoztatás vagy ajánlat címzettje.
[6] Az adatvédelmi biztos beszámolója - 1995. július 1 -1996. december 31.
[7] A kutatás és a közvetlen üzletszerzés célját szolgáló név- és lakcímadatok kezeléséről szóló 1995. évi CXIX. törvény 5. § (1) bekezdés a) pont.
[8] Fazekas Judit: Fogyasztói jogok - fogyasztóvédelem Budapest, 1995. 66. o.
[9] A hatályos magyar reklámjogi szabályok áttekintését nehezíti, hogy a gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. törvény a gazdasági reklámtevékenység átfogó és általános szabályozását adja, de nem tekinthető a magyar reklámjogban egyedüli és kizárólagos szabályozásnak.
[10] A Polgári Törvénykönyv Magyarázata Első kötet, Budapest, 1999. 606. o.
[11] Commission of the European Communities Proposal for a Council Directive on the Protection of Consumers in Respect of Contracts Negotiated at a Distance, Journal of Consumer Policy 15: 297. p., 1992.
[12] Directive 97/7/EC of the European Parliament and of the Council of 20 May 1997 on the protection of consumers in recpects of distance contracts, OJ No L 144/19
[13] Érdekes körülmény, hogy a " distance selling " fogalma csak 1987-ben jelent meg először a tagállamok jogszabályi rendelkezéseiben. (1987 egyben az az év, amikor a TV-shopping megérkezett Európába is .)
[14] Király Miklós: Az Európai Közösségek irányelveinek hatása a szerződési jogra a fogyasztóvédelem területén, Magyar Jog 2000/6. sz. 332. o.
[15] 17/1999. (II.5.) Korm. rendelet a távollevők között kötött szerződésekről (továbbiakban: Rendelet) 1. § (1) bek.
[16] Rendelet 1. § (3) bekezdés
[17] Az egyes kereskedelmi tevékenységek gyakorlásáról szóló 15/1989. (IX. 7.) KeM rendelet 2. §.
[18] Király Miklós: Az Európai Közösségek irányelveinek hatása a szerződési jogra a fogyasztóvédelem területén, Magyar Jog 2000/6. 328. o.
[19] 4/1997. (I. 22.) Korm. rendelet 12-19. §.
17/1999. (II. 10.) FVM-EÜM együttes rendelet 2. sz. melléklet 106. §.
[20] 124/1993. (IX.22.) Korm. rendelet 2. § (4) bek.
[21] 2000. évi XXXV. törvény 33. § (2) bekezdés
[23] A fogyasztóvédelem egyik jellemző vonása a szerződési jogban általánosan érvényesülő diszpozitivitással szemben a kógens, sőt feltétlen érvényesülést követelő normák alkalmazása.
[27] Rendelet 7. §.
[28] A távollevők közötti szerződések bizonyos elemeit szabályozó 97/7. sz. EK-direktíva 7 munkanapban határozza meg a mérlegeléshez szükséges "cooling off" periódus legkisebb mértékét.
[29] Rendelet 4. §.
[30] Rendelet 5. §.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanársegéd.
Visszaugrás
