A rövid XX. század vége, különösen a jaltai világrend felbomlásával számos olyan kérdéskört és problémát hozott a felszínre, amelyek az addigi, a régi, intézmények, struktúrák és protokollok megváltoztatását, újakkal való felváltását követelték ki. E tekintetben persze már itt leszögezendő, hogy régi és új csupán viszonylagos minőségi jelző, mely kategóriákat jelen tanulmányban komplex módon kívánjuk kitölteni. Első megközelítésben ezért a régi mindaz munkánk során, amely a jaltai rend apparátusába tartozott, s új pedig mindaz, amivel ez a hidegháborús szisztéma megváltozott a poszt-jaltai időszakban.
Amikor a vasfüggöny lebomlani látszott és vele Kelet és Nyugat antagonisztikus ellentétét sokak tovatűnni vélték, akkor teljesen nyilvánvaló volt, hogy a változás számos rendszerben szükségszerű. Megkérdőjelezhetetlen volt, hogy szükséges a gazdasági struktúrák, az állami tevékenységek - különösen a beavatkozás -, a nemzetközi kapcsolatok, s számos más mellett a katonai-védelmi tevékenységek újra- vagy inkább átgondolása, megváltoztatása. E változás keretében pedig trendként jelent meg[1] tanulmányunk témája, a katonai tevékenységek kiszervezése, mint egy a számos neoliberális "gyógyír" közül, mely a kiterjedt és költséges állam, valamint annak vélt, vagy valós hatásfok problémáira jelentett "elixírt".
Meglátásunk szerint azonban sokan elfelejtették Machiavelli szavait a nagy változások idejében, miszerint "...a változás olyan, mint a bontott fal, újra kell rakni."[2] A falbontásnál azonban - különösen az olyan régi építményeknél, mint amilyen az állam maga - mielőtt az újrarakás megkezdődhetne, előkerülnek a régi, már-már elfeledett téglák is, s ha állaguk azt engedi, kicsit megtisztítva, bontott téglaként kerülnek vissza az építménybe.
Ebben a megközelítésben pedig dolgozatunkban új értelmet nyer a régi és új, hiszen úgy véljük a katonai tevékenységek elterjedt,[3] de sokat és sokféleképpen támadott[4] kiszervezése épp egy ilyen bontott tégla, mely eredeti valójához - a zsoldossághoz - képest tényszerűen más, de amely a régi ordót idézi, s amely innen nézve az újjal, a modern állammal és annak működési alapjaival kerül harcba a katonai-védelmi tevékenységek államon és állami garanciarendszeren kívüli megvalósításával.
Régi és új harca tehát a katonai tevékenységek történeti konstellációjában egyszerre jelenik meg a jaltai és poszt-jaltai, valamint a nemzetállami és a modern (nemzet)állam előtti megoldások konfliktusaként.
Tanulmányunk célja ezen harcfelfogás bemutatása és megindokolása, melynek előfeltétele a katonai tevékenységek kiszervezésének fogalmi tisztázása, majd a vizsgálati tárgy történeti fejlődésben való elhelyezése, végül pedig az előadottak értelmezése és a következtetések levonása.
"Aki zsoldosok fegyverére alapozza uralmát, sohasem érezheti magát biztonságban, mert [...] saját fegyverei nélkül egyetlen birodalom sem lehet biztonságban, s csak a jó szerencsében bízhat, mert nincs hozzá ereje, hogy megmeneküljön a bajban."[5] - írja a modern politikai filozófia forradalmának atyja, Niccolo Machiavelli. E gondolattal a katonai kiszervezés körében is többször találkozhatunk, mintegy alapvetésként.[6] Ebből jól érezhető, hogy a katonai és biztonsági tevékenységek kiszervezése már a zsoldosság intézményével szembeni morális-bizalmi előítéletek okán is problematikus. Ennél azonban jelentősebb probléma, hogy a kérdés fogalmi alapvonalai egyáltalán nem tekinthetők kidolgozottnak, amibe belejátszik számos fentebb említett gyakorlati kihívás és aggály is.
A fogalmi tisztázás alapjaként a kiszervezés, vagy közkedvelt angol elnevezésén, az outsourcing fogalmát kell röviden körüljárni. Az outsourcing[7] megjelenése
59/60
az 1980-as évek közepére-végére, vagyis a "privatizációs forradalom" neoliberális időszakára tehető. Az outsourcing lényege, hogy fellépjen egyrészt az állami vagyon nagysága és vele az állam gazdasági szerepvállalásának mértéke, másrészt pedig az egyre kevésbé gazdaságos és komoly tőkeerőt igénylő diverzifikációs gyakorlattal szemben.
Nyugodtan mondhatjuk, hogy külső megközelítésben a jelenség táptalaját az adta, hogy az egyre bővülő vállalatok a növekvő számú feladat felett egyre nehezebben tudták gyakorolni a megfelelő hatékonyságú felügyeletet, illetve bizonyos körökben problémássá vált a feladatok ellátási színvonalának megszokott szinten tartása is. Ehhez kapcsolódóan azonban fontos megidéznünk a belső megközelítést is, melynek lényege, hogy "a költségcsökkentési kényszer, a stratégiai előnyszerzésre való törekvés, a piaci helyzet javítására irányuló vállalati igény napjainkban az outsourcing - kiszervezés - folyamatban talál mozgásformát".[8]
Lényegét tekintve a kiszervezés nem mást jelent, mint az, hogy az állam vagy egy gazdasági társaság rendszerint hosszú távú szerződés keretei között egyes, nem központi (azaz nem core vagy core közeli[9]) tevékenységeit - ahogy az elnevezés is mutatja - kiszervezi egy vagy több feladatspecializált alvállalkozóhoz. Ez nem feltétlenül korlátozódik olyan tevékenységekre, melyeknek végzéséhez részben-egészben nem áll fenn a közvetlen munkaerő és tárgyi feltételrendszer, ugyanis kiszervezés történhet feladathoz rendelt munkaerő és tárgyi eszközpark ideiglenes átadásával is. A hosszú távú szerződés azonban alapvető fontosságú, hiszen ez határozza meg az elvárt eredményt, melynek meghatározott ellenszolgáltatásért történő biztosításáért a megbízott vállalkozás, szintén a szerződésben meghatározott időtartamig felel. Ez a szerződéses viszony azonban messze nem jelenti azt, hogy a felek között ne állna fenn rendszeres, kölcsönös kommunikáció, sőt technológiai okokból a szerződések rugalmassága körében ez előfeltétele is a hatékony működésnek.
A kiszervezés elsődlegesen gazdasági fogalom, mely az állam vonatkozásában is priméren azon tevékenységek körében jelent meg, amelyek a közhatalom közvetlen gyakorlását nem igényelték. Idővel azonban a közhatalmi karakterű, sőt a szuverenitás kvintesszenciális garanciáihoz köthető tevékenységek is az outsourcing körébe kerültek, így a katonai és biztonsági tevékenységek egy része is, mint a kiszervezés speciális és egyben kritikus területei.
Speciális a terület annak köszönhetően, hogy a védelmi tevékenységek körében, még ha nem is beszélünk közvetlen hatalmi feladatokról, az állam szuverenitása a katonai és biztonsági funkciók hálózatos jellege és szoros összefüggései révén folyamatos érintettségben van, legyen szó logisztikai feladatokról, objektumvédelemről vagy épp kiképzésről. Kritikusnak pedig azért nevezhető ez a terület, mert az így kiszervezett feladatok nemzetállam általi, vagyis nemzeti jellegű és alkotmányosan következetesen garantált ellátása évszázados fejlődés eredményeként formálódott, melyet most a kiszervezés intézménye megszakítani látszik.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
