A nemzetközi kitekintés során "a költségkedvezmények" kifejezést használjuk, függetlenül a forrásnyelvi megfogalmazástól, és annak ellenére, hogy a magyar jogi nyelv más fogalmakat is használ annak a jogintézménynek a leírására, amelyet a nemzetközi jogirodalomban leginkább a "legal aid" kifejezéssel illetnek. Ettől a szóhasználattól csak akkor térünk el, ha az adott jogforrás csak valamilyen speciális, szűkebb értelemben vett költségkedvezmény biztosítását írja elő (pl. ügyvédi képviselet).
Az áttekintés csak a legfontosabb nemzetközi egyezmények/szervezetek szabályozását mutatja be, valamint olyan államok nemzeti szabályozását, melyek általában reprezentálnak egy-egy nagyobb jogcsaládot. E kiválasztási elvek alapján az áttekintés a következő szabályozásokat ismerteti: az EU joga, az Emberi Jogok Európai Egyezménye, Svájc, Németország, Franciaország, Spanyolország, Csehország, Svédország.
A jelentésben ezen anyagrész azért került I. pontként meghatározásra, mert a csoport tagjai szerint az ebben foglaltak kihatnak arra, hogy a magyar szabályozás során milyen szempontokat kell, illetve érdemes figyelembe venni.
Az Európai Unió joga a költségkedvezmények kérdését több irányból közelíti meg és szabályozza. Legmagasabb szabályozási szinten az Európai Unió Alapjogi Chartája az igazságszolgáltatással kapcsolatos alapvető jogként nevesíti a költségmentességhez való jogot.
Az igazságügyi együttműködés szabályozását lehetővé tevő uniós hatásköri szabályok (EUMSz V. Cím, 3. fejezet) tartalmaznak rendelkezéseket a határon átnyúló vonatkozású ügyekben az igazságszolgáltatáshoz való hatékony hozzáférés biztosítása érdekében [81. cikk (2) bekezdés e) pont] . Ennek hátterében az áll, hogy az Európai Unió joga által az uniós állampolgároknak biztosított jogosítványok (pl. személyek szabad mozgása) maradéktalan érvényesüléséhez az is szükséges, hogy e jogok védelmét, kikényszerítését biztosító eljárási szabályok is kellően támogassák. A költségmentesség témakörét a Tanács a 2003/8/EK irányelvvel szabályozta átfogóan.
A költségkedvezmények érintőleges szabályozása egyéb olyan jogalkotási aktusokban is felbukkan, amelyek eljárási kérdéseket is szabályoznak, jellemzően azzal a céllal, hogy az adott jogforrás által biztosított speciális uniós jog érvényesítését megkönnyítse az uniós jog által felállított eljárásrendben.[1], [2]
Az Európai Unió Bírósága előtti eljárásokra nézve az uniós jog saját költségkedvezmény szabályokat tartalmaz.
A Charta 47. cikke a következőképpen fogalmazza meg a költségmentességhez való jogot:
Azoknak, akik nem rendelkeznek elégséges pénzeszközökkel, költségmentességet kell biztosítani, amennyiben az igazságszolgáltatás hatékony igénybevételéhez erre szükség van. A Chartához fűzött magyarázatok[3] e norma kapcsán az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjogára utalnak vissza.
Az EU Bizottsága fokozott figyelmet fordít annak ellenőrzésére, hogy az uniós jog hatálya alá tartozó jogterületeken a tagállamok miként biztosítják a Charta érvényesülését. Az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB) több ítéletében is értelmezte már az Alapjogi Charta e rendelkezését.
A DEB Deutsche Energiehandels- und Beratungsgesellschaft mbH kontra Bundesrepublik Deutschland, C-279/09 számú ügyben az EUB a következő döntést hozta a 47. cikk értelmezéséről:
"Az Európai Unió Alapjogi Chartája 47. cikkében meghatározott hatékony bírói jogvédelem elvét akként kell értelmezni, hogy nem kizárt annak lehetősége, hogy ezen elvre jogi személyek hivatkozzanak, és hogy az ezen elv alkalmazásával engedélyezett költségmentesség kiterjedjen különösen a perköltségek előlegezése alóli mentesítésre és/vagy az ügyvédi képviseletre."
Ebből a szempontból a nemzeti bíróság feladata annak vizsgálata, hogy a bírósághoz fordulás joga olyan korlátozásának minősülnek-e a költségmentesség engedélyezésének feltételei, amelyek magát a jog lényegét érintik. Ezen értékelés keretében a nemzeti bíróság figyelembe veheti a per tárgyát, a költségmentességet kérelmező pernyertességének észszerű esélyét, az ügy tétjének e kérelmező számára képviselt fontosságát, a jogi kérdés és az alkalmazott eljárás bonyolultságát, valamint e kérelmező arra való képességét, hogy hatékonyan tudja-e érvényesíteni jogait. Az arányosság értékelésének keretében a nemzeti bíróság figyelemmel lehet az előlegezendő perköltségek nagyságára is, valamint arra, hogy e költségek esetlegesen a bírósághoz fordulás megkerülhetetlen akadályát képezik-e vagy sem. Kifejezetten a jogi személyeket illetően a nemzeti bíróság figyelemmel lehet ezek helyzetére is. A nemzeti bíróság így figyelembe veheti a kérdéses jogi személy társasági formáját, azt, hogy nyereségszerzési célú jogi személy-e vagy sem, valamint a tagjainak vagy részvényeseinek pénzügyi teljesítőképességét, és annak lehetőségét, hogy ez utóbbiak biztosítani tudják-e a bíróság előtti igényérvényesítéséhez szükséges összeget.
- 939/940 -
(Lásd továbbá a GREP kontra Freistaat Bayern, C-156/12. sz. ügyben az EUB által hozott határozatot.)
Fontos megemlíteni, hogy az Alapjogi Charta 51. cikk (1) bekezdése szerint a Chartát a tagállami jogokra csak akkor kell alkalmazni, ha az Unió jogát hajtják végre. Az Åklagaren kontra Hans Åkerberg Fransson, C-617/10 sz. ügyben az EUB ezt a szabályt úgy értelmezte, hogy a Charta végső sorban alkalmazható olyan tagállami jogszabályok vonatkozásában is, amelyeket nem kifejezetten valamely irányelv átültetése céljából fogadtak el, azaz amikor a tagállamok eljárását nem teljes egészében az uniós jog határozza meg (28-29. pont).
(2003. január 27.) a határon átnyúló vonatkozású jogviták esetén az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés megkönnyítése érdekében az ilyen ügyekben alkalmazandó költségmentességre a következő közös minimumszabályokat állapította meg:
Az irányelv költségmentesség alkalmazását teszi kötelezővé az elegendő forrással nem rendelkező személyek számára, amennyiben támogatásuk szükséges az igazságszolgáltatáshoz való hatékony hozzáférés biztosításához.
Az irányelvet csak a határon átnyúló vonatkozású jogviták esetén, polgári és kereskedelmi ügyekben kell alkalmazni.
Az irányelv alapján költségmentességet csak természetes személyeknek kell biztosítani.
A költségmentességnek ki kell terjednie a pert megelőző tanácsadásra, az ügy bíróság elé vitelében nyújtott jogsegélyre, a bíróság előtti képviseletre, és az eljárási költséggel kapcsolatos könnyítésre vagy az az alóli mentességre.
A költségmentességet nem kötelező biztosítani az ellenfél számára megtérítendő költségek tekintetében, ezt a kérdést a tagállamok belátásuk szerint rendezhetik.
A tagállamok maguk határozhatják meg azt a küszöböt, amely fölött egy személy képesnek tekinthető az eljárási költségek viselésére. E küszöböt különböző objektív tényezők, mint például a jövedelem, a tőke vagy a családi helyzet fényében kell meghatározni.
A költségmentesség iránti kérelmet a nyilvánvalóan megalapozatlan keresetek esetében a tagállamok elutasíthatják.
A tagállamok előírhatják, hogy a költségmentesség kedvezményezettjei teljes egészében vagy részben fizessék vissza a kedvezményt, amennyiben pénzügyi helyzetük lényegesen javult, vagy ha a költségmentesség odaítélésére vonatkozó eljárásban pontatlan információkat adtak.
A tagállamok a költségmentesség tekintetében kedvezőbb szabályokat is hozhatnak.
Az EUB saját szabályokkal rendelkezik a költségkedvezmények vonatkozásában. A releváns rendelkezéseket az EUB Eljárási Szabályzatának 115-118. cikkei tartalmazzák. A legfontosabb rendelkezések a következők:
Ha az alapeljárásban részt vevő fél az eljárás költségeit teljes egészében vagy részben nem képes viselni, az eljárás során bármikor költségmentességet kérelmezhet.
A teljes vagy részleges költségmentesség engedélyezéséről vagy megtagadásáról hozott határozatot, az a három bíróból álló tanács hozza meg, amelybe az előadó bírót beosztották. A költségmentesség teljes vagy részleges megtagadása esetén a végzést indokolni kell.
A költségmentesség engedélyezése esetén a jogsegély és a Bíróság előtti képviselet költségei - adott esetben az ítélkező testület által megállapított összeghatáron belül - a Bíróság pénztárát terhelik. Az az ítélkező testület, amely a költségmentesség iránti kérelmet elbírálta, hivatalból vagy kérelemre az eljárás során bármikor visszavonhatja a költségmentességet, ha az eljárás során az engedélyezés alapjául szolgáló körülmények megváltoznak.
Végül megemlítendő, hogy az EUB eljárásáért nem kell semmilyen díjat, illetéket fizetni.
Az Egyezmény csak büntetőügyekben teszi kötelezővé az ingyenes jogi segítségnyújtást. Ugyanakkor a polgári ügyek tekintetében a bírósághoz fordulás jogát biztosító 6. cikk (1) bekezdésből az Emberi Jogok Európai Bíróság (a továbbiakban: EJEB) bizonyos esetekre nézve levezette az ügyvédi segítségnyújtás biztosításának szükségességét.
Az ügyvédi segítségnyújtás szükségessége mindig csak a konkrét eset körülményeinek függvényében ítélhető meg (Airey v. Ireland ügy). A döntő kérdés az, hogy az ügyvédi segítségnyújtás hiánya megfosztaná-e a felet a tisztességes tárgyalás lehetőségétől (McVicar v. the United Kingdom ügy). A releváns szempontok többek között a következők:
- az ügy jelentősége a fél szemszögéből (Steel and Morris v. the United Kingdom ügy),
- az alkalmazandó jog vagy eljárás komplexitása, bonyolultsága (Airey v. Ireland ügy),
- a fél képessége arra, hogy önmagát hatékonyan képviselje (P., C. and S. v. the United Kingdom ügy),
- kötelezővé teszi-e a nemzeti jog a jogi képviseletet (Gnahoré v. France ügy).
Az ügyvédi segítségnyújtáshoz való jog nem abszolút, a nemzeti jogok feltételekhez köthetik az ügyvédi segítségnyújtás biztosítását. Ilyen feltétel lehet:
- a fél pénzügyi helyzete (Steel and Morris v. the United Kingdom ügy),
- a fél ügyének várható kimenetele, sikerességének esélye (Steel and Morris v. the United Kingdom ügy)
A zaklató vagy komolytalan jellegű ügyekben a segítségnyújtás elutasítható (Webb v. the United Kingdom).
Az ügyvédi segítségnyújtásban részesíthető felek kiválasztásának rendszere nem lehet önkényes, ezt megakadályozandó garanciák szükségesek (Essaadi v. France ügy). A segítségnyújtás iránti kérelem elutasítását indokolni kell (Tabor v. Poland ügy).
Az állam főszabály szerint nem felel a jogi képviselő eljárásáért (Staroszczyk v. Poland ügy). Ugyanakkor, ha az állam tudomást szerez a jogi képviselő nem megfelelő eljárásáról, a kompetens szervnek új képviselőt kell kijelölnie (Bertuzzi v. France ügy), tehát önmagában a jogi képviselő kijelölésével még nem biztosított a hatékony segítségnyújtás (Sialkowska v. Poland ügy).
a) Svájc
A költségkedvezményre jogosultság feltétele a megfelelő
- 940/941 -
pénzügyi források hiánya, és az, hogy az ügy ne legyen eleve reménytelen. A költségkedvezmény magában foglalja a mentességet a bírósági költségek megfizetése, a költségek megelőlegezése és biztosíték letétele alól, a bíróság által kijelölt jogi képviselőhöz való jogot, ha az a fél jogainak védelméhez szükséges, különösen, ha az ellenfele jogi képviselővel jár el.
A költségkedvezmény az ügy egészére vagy részére biztosítható. A költségkedvezmény nem mentesít az ellenérdekű fél költségeinek a megtérítése alól.
A költségkedvezmény iránti kérelem az ügy megindítása előtt is előterjeszthető. A kérelmező köteles bemutatni pénzügyi és vagyoni helyzetét, előadni az ügy érdemével kapcsolatos álláspontját és megjelölni a bizonyítékait, egyúttal megnevezheti az általa preferált jogi képviselőt.
A kérelemről a bíróság egyszerűsített eljárásban dönt. A bíróság a döntés előtt az ellenfelet meghallgathatja. A költségkedvezmény kérelmezésével kapcsolatos eljárás költségmentes.
Kivételesen a költségkedvezmény visszamenőlegesen is biztosítható.
A fellebbviteli eljárásban új kérelmet kell előterjeszteni.
A költségkedvezmény visszavonandó, ha a feltételei már nem állnak fenn, vagy soha nem is álltak fenn.
A kérelmet részben vagy egészben elutasító döntés, illetve a kedvezményt visszavonó döntés ellen jogorvoslattal élhet a kérelmező.
Ha a költségkedvezményben részesülő fél pervesztes lesz, a jogi képviselő adekvát díjazását és a bíróság költségeit a kanton viseli. Ha a kedvezményezett pernyertes lesz, a jogi képviselő díját a kanton viseli, ha az ellenfél a megtérítési kötelezettségének valószínűleg nem tenne eleget.
A kedvezményt a jogosult visszafizetni köteles, amikor képessé válik rá. A kanton e követelései 10 év alatt évülnek el.
b) Franciaország
A költségkedvezmények kiterjednek a bírósági költségekre és a jogi képviselő költségeire.
A költségkedvezmény feltétele a rászorultság (a jogszabály konkrét összeghatárokat jelöl meg). A nyilvánvalóan megalapozatlan ügyekhez nem nyújtanak költségkedvezményt.
A kedvezmény a bírósági eljárás előtt is igénybe vehető. A kérelmet a lakóhely szerinti, vagy az ügyre illetékes bírósághoz lehet benyújtani formanyomtatványon, a pénzügyi forrásokat igazoló dokumentumokat mellékelve. A regionális bíróságokon egy központi költségkedvezmény iroda működik.
A jogosult a jogi képviselőt maga választhatja meg, ennek hiányában az ügyvédi kamara elnöke jelöli ki. A képviselő díját jogszabály rögzíti.
A kedvezmény lehet részleges (6 fokozat van, 15 és 85% között) vagy teljes. Részleges mentesség esetén a díj nem fedezett részéről az ügyvéddel kell megállapodni. Az eljárás egyéb költségeit részleges kedvezmény esetén sem kell megfizetni.
Jogorvoslat esetén új kérelmet kell benyújtani.
A kedvezmény visszavonható, ha feltételei már nem állnak fenn, illetve bebizonyosodott, hogy az ügy időhúzást szolgált vagy zaklató jellegű volt.
A költségkedvezmény iroda döntése ellen jogorvoslatnak van helye.
c) Spanyolország
A költségkedvezmény a következőkre terjed ki: az eljárás előtti tanácsadás, a jogi képviselő díja, bizonyos jogorvoslatok díja, szakértői díjak. (A bíróságok eljárása főszabály szerint költségmentes.)
A kedvezmény feltétele a rászorultság. A rászorultsági küszöb a minimumbér kétszeresének megfelelő havi jövedelem. A 900 euró perérték alatti ügyekben főszabály szerint nem jár kedvezmény, mivel a jogi képviselet itt nem kötelező, de az esélyegyenlőség biztosítása érdekében lehetséges a kedvezmény megadása ilyen ügyekben is.
A kérelem benyújtható a bíróságon vagy az ügyvédi kamaránál, illetve a per megindítása előtt vagy a per folyamán is. Alperesi kérelem esetén a bíróság felfüggesztheti az eljárást a kérelem elbírálásáig.
Az eljáró jogi képviselőt a kamara jelöli ki (rotációs rendszerben); a fél akkor választhat, ha a képviselő vállalja az ingyenes eljárást.
A kérelemről a kamara dönt, de pozitív döntését jóvá kell hagynia egy speciális szervnek, a Költségkedvezmény Bizottságnak. A Költségkedvezmény Bizottság elutasító döntése ellen a bírósághoz lehet fellebbezni.
A kedvezmény a fellebbezési eljárásokra is kiterjed. A kedvezmény visszavonható, ha feltételei már nem állnak fenn.
d) Németország
A kedvezmény feltétele a rászorultság, és az, hogy a segítség más formában ne legyen lehetséges (pl. biztosítás, szakszervezeti jogsegély).
Nem jár kedvezmény a rosszhiszemű és a teljesen megalapozatlan ügyekhez.
A kérelemben megfelelően igazolni kell a jövedelmi viszonyokat. A kérelmet az ügyre illetékes bíróságnál kell benyújtani, formanyomtatványon. A kérelemről a bíróság dönt. A kérelmet elutasító döntés ellen fellebbezésnek van helye, de 600 euró perérték alatt csak akkor, ha az elutasítás indoka a kérelmező pénzügyi helyzete volt.
A jogi képviselőjét a fél maga választhatja ki. Ha fél nem talál képviselőt, a bíróság jelöli ki számára.
A fellebbezési eljáráshoz új kérelmet kell előterjeszteni. A kérelem elbírálása során vizsgálják és értékelik a fellebbezés megalapozottságát (esélyét), illetve az eljárás jóhiszeműségét is.
A kedvezmény visszavonható, ha téves adatszolgáltatáson alapult.
e) Csehország
A költségkedvezmény kiterjed a bírósági költségekre és a képviselő, illetve jogi képviselő kijelölésére, díjazására.
A kedvezmény feltétele a rászorultság. A kérelmet nem nyomtatványon kell benyújtani, viszont részletesen kell nyilatkozni a jövedelmi és vagyoni viszonyokról, kiadásokról, hitelekről, tartási kötelezettségről. A megfelelő igazolásokat mellékelni kell.
Nem jár kedvezmény a nyilvánvalóan megalapozatlan vagy rosszhiszemű ügyekhez.
A kérelmet a bírósághoz kell benyújtani. Mindig az elsőfokú bíróság dönt a kérelemről, döntése fellebbezhető.
Ha a per viteléhez segítség szükséges, elsőként egy (nem jogi) képviselőt jelölnek a fél számára, aki gyakorlatilag bárki lehet, aki elfogadja ezt a kijelölést. Jogi képviselőt csak különleges esetekben rendelnek ki, ha ez a kérelme-
- 941/942 -
ző jogainak megóvásához feltétlenül szükséges (pl. kötelező a jogi képviselet). Ha két jogi képviselő is visszautasítja a kijelölést, az ügyvédi kamarához fordulhat a kérelmező, hogy jelölje ki számára a jogi képviselőt.
A kedvezmény a jogorvoslati eljárásokra is kiterjed.
A kedvezmény visszavonható, de abból az okból nem, hogy a bíróság a per előrehaladtával már nem lát esélyt a kedvezményezett pernyertességére.
f) Svédország
A kedvezmény rászorultsági alapon jár. A peres eljárásokat érintő kedvezmény feltétele az is, hogy legalább 1 órás tanácsadást igénybe vegyen előtte a kérelmező.
Ha a jövedelmet becsléssel kell megállapítani, minden körülményt figyelembe vesznek, a vagyoni viszonyokat is.
A kedvezménynek az is feltétele, hogy az ügy jellege és fontossága, valamint összes körülménye alapján észszerű legyen, hogy az állam részt vállaljon a költségekből.
A kérelmet nyomtatványon kell benyújtani. A kérelemről bíróság dönt, döntése megfellebbezhető.
Az eljáró jogi képviselőt a bíróság jelöli ki, de kérhető konkrét személy kijelölése is, ha ez nem növeli jelentősen a költségeket. A kedvezményezettnek hozzá kell járulnia jogi képviselő díjához, jövedelmi szintjének függvényében 2-40% mértékben.
A jogi képviselő díjazását az állam 100 munkaóráig fedezi, kivéve, ha a bíróság másként dönt.
A kedvezmény a jogorvoslati eljárásokra is kiterjed.
A kedvezmény visszavonható, ha nem valós adatszolgáltatáson alapult.
Azokban az államokban, amelyekben maga a bírósági eljárás főszabályként ingyenes, nyilván más szabályozási rendszer szükséges. Ezek esetében a jogi képviselet költségmentes biztosítására esik a szabályozás hangsúlya. A bemutatott nemzeti szabályozásokból az mindenképpen megállapítható, hogy a kedvezmények megadásának elsődleges szempontja mindenütt a rászorultság. Ennek vizsgálata körében a szabályozások a fél teljes vagyoni helyzetére, jövedelmi viszonyaira figyelemmel vannak.
Nyilvánvaló, hogy az engedélyezéshez szükséges minimumjövedelem meghatározása körében országonként jelentős eltérések mutatkoznak. A jogi szabályozás legnehezebb feladata annak a jövedelemszintnek a meghatározása, amely alatti jövedelemmel rendelkezők esetében a fél bírósághoz fordulási joga sérülne a kedvezmény hiányában. Ugyanakkor az így megállapított jövedelemszint nem jelenthet indokolatlan terhet a költségkedvezményeket biztosító állam számára sem.
Magyarországon hagyományosan a bíróságok rendelkeznek hatáskörrel a peres költségkedvezmény engedélyezése iránti kérelmek elbírálására.
A költségkedvezmények a polgári peres és nemperes eljárásokban voltaképp a pozitív diszkrimináció eszközei: az eljárási költségeket - személyi, jövedelmi, vagyoni körülményei miatt - fedezni nem tudó fél helyett e költségeknek az állam által történő előlegezése, bizonyos esetekben viselése útján biztosítani a bírósághoz fordulás alkotmányos alapjogának érvényesülését. A költségkedvezményi rendszer egyfelől az igényérvényesítő fél személyi, jövedelmi és vagyoni viszonyai szerint, a bíróság döntése alapján jogosítja a felet a "személyre szabott" költségkedvezményre, másfelől, kiemelt jelentőségű jogviszonyok esetében a jogalkotó ex lege, maga részesíti kedvezményben - az eljárásban részt vevő felek körülményeitől függetlenül - az adott eljárást.
A kedvezmények teljes tartományát a teljes - személyes illetve tárgyi - költségmentesség biztosítja a jogosult fél (beavatkozó) számára, míg a munkaügyi perek esetében hasonló terjedelmű, ám kizárólag a munkavállalót illető kedvezmény, az ún. munkavállalói költségkedvezmény áll a jogosult rendelkezésére. E kedvezmények a Pp. 84. § (1) bekezdéseinek a)-d) pontjai értelmében mentességet jelentenek az eljárási illeték, az eljárás folyamán felmerülő költségek, valamint a perköltségbiztosíték előlegezése és viselése alól, továbbá - ha a törvény lehetővé teszi - pártfogó ügyvédi képviselet igénybevételére jogosítanak. Az eljárás folyamán felmerülő költségek közül speciális rendelkezések vonatkoznak az ügygondnoki díj előlegezésére és viselésére. Az ügygondnoki díjat kizárólag tárgyi költségmentesség esetében nem kell előlegeznie, illetve viselnie a félnek.
A 2004. január 1-jétől fokozatosan hatályba lépő 2003. évi LXXX. törvény (továbbiakban: Jst.), valamint a Pp. 2008. január 1-jétől hatályosuló módosításai a költségkedvezményi rendszer szemléletét is megváltoztatták: az új kedvezményi rendszer főszabállyá a költségmentesség részlegességét tette, melyhez képest a teljes költségmentesség kivételes, a bírósághoz fordulás ellehetetlenülésének feltételéhez kötött eshetőség. Az előlegezés és a viselés kedvezményét egyaránt biztosító mentességekkel szemben pedig előtérbe kerültek a kizárólag az előlegezés alól mentesítő feljegyzési jogok. E folyamat része az is, hogy a költségmentesség bírósági eljárásban történő alkalmazásáról szóló 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet (Kmr.) által korábban tárgyi költségmentesként szabályozott eljárások [Kmr. 2. § (1) bekezdés] a továbbiakban csupán a tárgyi költségfeljegyzési jog kedvezményében részesülnek [Kmr. 3. § (1) bekezdés] .
Az új jogszabályi rendelkezések alapjaiban változtatták meg a pártfogó ügyvédi képviselet szabályait [Pp. 84. § (1) bekezdés d) pont] , e kedvezményi forma feltétel- és intézményrendszere ugyanis a Jst. szabályozása alapján kettévált, és a pártfogó ügyvédi kirendelésekkel kapcsolatos feladatokat a bíróságok számára fenntartó hatáskör helyett a rászorulók számára létrehozta a peres, illetve nemperes, valamint a peren kívüli eljárásokban ingyenes jogi segítséget nyújtó önálló hatóságot, a jogi segítségnyújtó szolgálatot, melynek funkcióját jelenleg a területileg illetékes kormányhivatalok igazságügyi szolgálatai látják el.
A fizetési meghagyásos eljárást a közjegyzők hatáskörébe utaló 2009. évi L. törvény (Fmhtv.) 48. §-a rendelkezik arról, hogy az eljárás költségeit fedezni nem tudó természetes személy felet jogai érvényesítésének megkönnyítése végett kérelmére részleges vagy teljes költségfeljegyzési jog (személyes költségfeljegyzési jog) illeti meg. A kedvezmény köztes megoldást tükröz: részben feljegyzési, részben mentességi kedvezményeket fog össze.
- 942/943 -
Az eljárási illetékhez kapcsolódó kedvezményeket - személyi és tárgyi illetékmentességek, illetékfeljegyzési jogok, mérsékelt illetékek - is külön törvény, az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) határozza meg, közülük a személyes illetékmentesség az egyetlen olyan személyes kedvezmény, mely odaítéléséről nem a bíróság dönt: a feltételesen vagy feltétel nélkül illetékmentes szervezetek körét az Itv. 5. §-a határozza meg.
A hatályos jogban érvényesülő költségkedvezmények a következőek:
A költségmentességi formák közül a legteljesebb kedvezményt a tárgyi költségmentesség jelenti, mivel jogszabály rendelkezése alapján, kérelem nélkül megillet valamennyi, természetes és jogi személy peres felet, beavatkozót egyaránt. A tárgyi költségmentesség ezenfelül általában teljes (kivétel a Pp. 293. § (3) bekezdésében szabályozott eset), részleges változata nincs, nem érvényesülnek a Pp. 84. § (2) bekezdésében, valamint a Pp. 85. § (3) bekezdésében foglalt negatív kikötések, és nem kerülhet sor a kedvezmény bíróság által történő megvonására sem.
A 2008. január 1-jétől hatályba lépő változások eredményeként a személyes költségmentességet főszabályként részleges kedvezményként - a költségek meghatározott hányadára, vagy meghatározott költségelemekre - biztosítja a törvény és csupán kivételes lehetőség a teljes személyes költségmentesség engedélyezése.
A részleges költségmentességhez kapcsolódik a polgári peres eljárások számára külön nem szabályozott "személyes" költségfeljegyzési jog, azokra a költségekre ugyanis, melyekre a bíróság nem biztosította a költségmentesség kedvezményét, a kérelmezőt automatikusan megilleti a költségfeljegyzés, azaz a költségek előlegezése alóli mentesség joga [Pp. 84. § (3) bekezdés] . Ebben a formájában a költségfeljegyzési jog kiegészítő, járulékos jelegű jogosítvány.
A teljes személyes költségmentesség rászorultság fennállása esetén is csak akkor engedélyezhető, ha a várható perköltség összege a fél számára előreláthatólag lehetetlenné teszi a bírósághoz fordulást [Pp. 84. § (2) bekezdés] . A személyes költségmentesség alanya csak természetes személy lehet, de kiterjed a mentesség a külföldi természetes személyre is, ha európai uniós állam polgára, vagy az Európai Unión kívüli állam polgára ugyan, de uniós tagállamban jogszerűen tartózkodik. Az e rendelkezés szerint külföldiek számára engedélyezhető költségmentesség a perköltség-biztosíték letétele alól is mentesít.
A teljes költségmentesség kedvezményi tartalmát a Pp. 84. § (1) bekezdés a)-d) pontjában felsoroltak jelentik.
A személyes költségmentesség kedvezményére való jogosultságot a fél kérelme alapján bírálja el a bíróság, a kérelemnek teljes egészében történő helyt adás esetében nem fellebbezhető, minden más esetben fellebbezhető, indokolásköteles végzéssel. Annak a félnek, aki teljes személyes költségmentesség iránti kérelmet terjeszt elő a bíróság a kérelemtől eltérően, részleges költségmentességet engedélyezhet.
A félnek (beavatkozónak) az engedélyezés alapjául szolgáló körülményeket - személyes körülményeit, vagyoni és jövedelmi viszonyait - a 2/1968. (I. 24.) IM rendeletben (Kmri.) meghatározott módon kell igazolnia, a Pp. 85. § (6) bekezdése ugyanakkor az Európai Unió tagállamának állampolgára, vagy a tagállamban jogszerűen tartózkodó személy számára lehetővé teszi az Európa Tanács 2003/8/EK Irányelvének 16. cikke szerinti nyomtatvány használatát.
A kérelem elbírálásának szempontjait a Kmr. 6. §-a tartalmazza az engedélyezésnek két kötelező és egy mérlegelésen alapuló esetét határozva meg. Erről részletesen a következő pontokban lesz szó.
A Kmr. 6. § (2) bekezdése tartalmazza a költségmentességnek a bíróság mérlegelésére utalt, kivételes engedélyezési esetkörét, amikor a 6. § (1) bekezdésében foglalt feltételek hiányában, a fél egyéb körülményeinek vizsgálata alapján a bíróság azt állapítja meg, hogy a fél létfenntartása veszélyeztetett.
Az ismertetett pozitív feltételek mellett a költségmentesség engedélyezésének negatív feltételeit - a költségmentességet kizáró okokat - is meghatároznak a Pp. és más jogszabályok.
A költségmentességi kérelmet a felperes a per megindítása előtt vagy azzal egyidejűleg, legkésőbb az elsőfokú eljárást befejező határozat meghozataláig, míg az alperes legkésőbb a fellebbezés (ellentmondás) előterjesztésével egyidejűleg nyújthatja be [Kmr. 5. § (2) bekezdés] . A költségmentesség engedélyezése esetén a kedvezmény a kérelem előterjesztésétől kezdve [Pp. 86. § (2) bekezdés] a per egész tartamára és a végrehajtási eljárásra is kiterjed, kivétel ez alól a Kmr. 10. § (1) bekezdés c) pontjában szabályozott utólagos költségmentesség engedélyezése, az így engedélyezett költségmentességnek nincs visszaható hatálya.
A Kmr. az engedélyező bíróság kötelezettségévé teszi a költségmentesség évenkénti, illetve - az engedélyezésnél figyelembe vett körülmények hiányára utaló adatok felmerülésekor - az eljárás bármely szakában történő felülvizsgálatát, annak eredményéhez képest a költségmentesség megvonását. A költségmentesség megvonásának következményei eltérőek attól függően, hogy az engedélyezés feltételei már az eljárás megindulásakor sem álltak fenn, vagy utóbb szűntek meg.
A jogosult személyében bekövetkező változás esetén a kedvezmény is megszűnik, a jogutódnak - amennyiben arra igényt tart - kérelmeznie kell a költségkedvezmény engedélyezését.
Mind a Pp. 84. § (1) bekezdésében foglalt meghatározás, mind a Kmr. 6. § (1)-(2) bekezdésének rendelkezései alapján egyértelmű, hogy személyes költségmentességben csak természetes személy részesíthető. A perköltség-biztosíték letétele alóli mentességet a Pp. az Európai Unió tagállamában bejegyzett külföldi jogi személyekre és szervezetekre is kiterjeszti [Pp. 85. § (5) bekezdés] . A jogi személyekre irányuló fokozódó figyelmet jelzi a Jst. 13. § d) pontja is, amelynek értelmében nemcsak természetes személyek, hanem szervezetek is részesülhetnek a polgári eljárásban a jogi segítségnyújtás korlátozott formáiban.
A költségmentesség nem mentesíti a kedvezményben részesült felet a végrehajtási eljárás során le nem rótt illetékek és az állam által előlegezett költségek [Pp. 86. § (2) bekezdés] , valamint az ellenfél javára megítélt perköltségek megtérítésének kötelezettsége alól [Pp. 86. § (3) bekezdés] .
A költségfeljegyzési jogok kisebb mértékű kedvezményt jelentenek a fél (beavatkozó) számára, mert csak a költségek előlegezése alól mentesítenek. Tételes szabályozást ebből a költségkedvezményi típusból a polgári peres eljárásokban kizárólag a tárgyi költségfeljegyzési jog ka-
- 943/944 -
pott a Pp. által, a személyes költségfeljegyzési jog ezzel szemben nem önálló kedvezményként járul a részleges költségmentességhez [Pp. 84. § (3) bekezdés] . A költségfeljegyzési jogok tehát ideiglenes, a per eredményétől függő kedvezményhez juttatják a jogosultat.
A fizetési meghagyásos eljárásról szóló 2009. évi I. törvény (Fmhtv.) 48. §-a alapján személyi és vagyoni szempontok szerint mentesíthető a fél - részlegesen vagy teljes egészében - az eljárási díj előlegezése valamint egyéb költségek alól. Ez a személyes költségfeljegyzési jog szabályozásának tekinthető.
Tovább szűkíti a kedvezményt jelentő költségfajták körét az illetékmentesség, amelynek a hatályos szabályozás alapján személyes [Itv. 5. § (1) bekezdés a)-o) pont] és tárgyi változata [Itv. 57. § (1) bekezdés b)-v) pont] különböztethető meg.
A személyes illetékmentesség túlnyomórészt a központi költségvetésből működő szervezeteket, intézményeket illeti meg. Természetes személy ebben a kedvezményben a költségmentesség keretein belül részesíthető.
A tárgyi illetékmentesség - mint a tárgyi költségkedvezmények általában - a felek személyi, vagyoni, jövedelmi viszonyaira tekintet nélkül, kizárólag a per tárgyára figyelemmel biztosítja az eljárási illeték előlegezése és viselése alóli mentességet. E pereket részben az Itv. 57. § (1) bekezdése, részben más jogszabályok sorolják fel.
A tárgyi illetékfeljegyzési jogot az Itv. 62. § (1) bekezdés a)-t) pontjában felsorolt perekre maga a törvény biztosítja. Bizonyos esetekben ugyanakkor - így ha az összegszerűség megállapítása a perben a bíróság mérlegelésétől függ és a kereset nem volt nyilvánvalóan eltúlzott - részleges pernyertesség esetében az Itv. lehetővé teszi, hogy a bíróság a kedvezményezett illetékfizetésre kötelezését mellőzze [Itv. 62. § (2) bekezdés] . Ebben az esetben tehát az Itv. az illeték előlegezésének kedvezményéhez a bíróság mérlegelési körébe utalt viselési kedvezményt is lehetővé tesz.
A személyes illetékfeljegyzési jog engedélyezésének anyagi jogi feltételeit az Itv. 60-61. §-ai tartalmazzák, míg az engedélyezéssel kapcsolatos eljárásra a költségmentességi rendelet [Kmr. 16/A. § (1) bekezdés] szabályai az irányadók. A Kmr. 16/A. § (2) bekezdése rendelkezik arról, hogy költségmentesség és illetékfeljegyzési jog iránti kérelem vagylagos előterjesztése esetén a költségmentességi kérelem elutasításával egyidejűleg a fél az illetékfeljegyzési jog kedvezményében részesíthető.
Az Itv. 61. § (1) és (2) bekezdése lényegében a Pp. 85. § (1) bek., illetve 84. § (2) bekezdésében foglaltakkal azonos tartalmú negatív feltételeket tartalmaz, míg a 61. § (3) bekezdése a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény rendelkezéseire utal, azzal, hogy ilyen országok állampolgárai részére csak nemzetközi szerződés vagy viszonosság esetén engedélyezhető az illetékfeljegyzés joga.
Az Itv. 61. § (4) bekezdése egyes ügyekben kifejezetten kizárja az illetékfeljegyzési jog kedvezményét.
Az eljárási illetékhez kapcsolódó, de sem a per tárgyához, sem a felek jövedelmi, vagyoni, illetve személyi körülményeihez nem köthető kedvezmény az eljárási illeték mérséklése (Itv. 58. §).Ez a lehetőség voltaképpen arra szolgál, hogy alkalmazásával a jogalkotó "jutalmazza" a peres (nemperes) eljárásoknak a felek akaratából minél korábbi szakaszokban történő lezáródását.
A kedvezmény mértéke attól függ, hogy az eljárás mely szakaszában következik be pl. a keresettől való elállás vagy az egyezség megkötése, ehhez képest kerülhet sor az eljárási illeték 10, 30, illetve 50%-ra történő mérséklésére.
A teljes költségmentesség, továbbá az arra is kiterjedő részleges költségmentesség esetén a Pp. 84. § (1) bekezdés d) pontja értelmében - amennyiben azt törvény lehetővé teszi - a peres fél, illetve a beavatkozó az ingyenes jogi képviseletet ellátó pártfogó ügyvédi képviselet engedélyezésére tarthat igényt, ez azonban a költségmentes fél számára sem alanyi jog. A jogi segítségnyújtásról szóló, és ezen belül a pártfogó ügyvédi rendszert újraszabályozó Jst. az engedélyezés további feltételeként írja elő a pártfogó ügyvédi képviseletre való rászorultságot, és meghatározza a kedvezményben részesíthető személyi kört [Jst. 13. § a)-d) pont] .
A rászorultság esetköreit a Jst. 12., 14. és 15. §-ai határozzák meg, míg a 16. § (1) bekezdés a)-b) pontjában, valamint a (2) bekezdés a)-d) pontjában sorolja fel a törvény a negatív feltételeket, azokat az eseteket, amikor a pártfogó ügyvédi képviselet a rászorultság ellenére sem engedélyezhető. A negatív feltételek lényegében azonosak a Pp. 84. § (2) bekezdésében, valamint a 85. § (3) bekezdésében foglalt kizáró szabályokkal. A Jst. 12. §-a értelmében további pozitív feltétele a pártfogó ügyvédi képviselet engedélyezésének, hogy a bírósági eljárásban a fél számára szükséges, illetve kötelező legyen a jogi képviselet. Erről részletesen a következő pontokban lesz szó.
A pártfogó ügyvéd kirendelése iránti kérelem az eljárást befejező határozat meghozataláig, az 56/2007. (XII. 22.) IRM r. 51. §-a szerinti nyomtatványon terjeszthető elő a jogi segítségnyújtó szolgálatnál. Ugyancsak a szolgálat jár el a támogatás felülvizsgálata és megvonása tárgyában (Jst. 27. §), határozatai ellen a közigazgatási nemperes eljárás szabályai szerint bírósági felülvizsgálatnak van helye [Jst. 32. § (1) bekezdés] .
Alapvető érdek fűződik ahhoz, hogy a költségkedvezmények biztosításának a feltételei olyan módon kerüljenek meghatározásra, hogy az valóban és kizárólag a rászorultakat támogassa.
Az Alkotmánybíróság több esetben is foglalkozott a költségmentességi szabályok alkotmányosságával. A 64/1991. AB határozat kimondta, hogy a tisztességes eljárásból fakadó követelményekből nem vezethető le a pereskedéssel kapcsolatos költségek viseléséből eredő kockázatok teljes kiküszöbölése. A 672/B/1990. AB határozat szerint a perköltségviselés kötelezettsége csak arra a félre jelent fenyegetettséget, akivel szemben jogosan érvényesítettek igényt, vagy aki alaptalan igényt érvényesített. A 651/B/2007. AB határozat szerint pedig a költségmentesség biztosítása a fél számára nem alkotmányos alapjog. Ez törvényi rendelkezésen alapuló jogosultság, vagy az eljáró bíróság mérlegelése alapján adható kedvezmény.
A tárgykörben irányadó szabályozás jelentőségét mutatja, hogy az OBH által 2015 OBH XXII. szám alatt a joggyakorlat-elemző csoport részére megküldött vizsgálati anyagból kitűnően költségmentes ügyekben (ideértve a büntetőügyeket is) dologi kiadásból csak szakértői díjakra 2012 évben 413 758 767 forint, 2013-ban 394 241 871 forint nettó összeg került kifizetésre, külső személyi juttatásból
- 944/945 -
pedig ugyanezekben az években további 305 673 050, illetve 264 149 060 forint nettó összegben. A jogi segítségnyújtás körében ( a büntetőügyeket ide nem értve) a peres és nemperes eljárásokban a személyes és tárgyi költségmentesség folytán az állam által előlegezett költség összesen 243 254 millió forint volt, ebből a személyes költségmentességhez 127 864 millió forint kapcsolódott 2004 első félévében.
A bírói gyakorlat egységesnek tekinthető abban a kérdésben, hogy személyes költségmentességben csak természetes személy részesülhet. Korábban, a 2008. évi XXX. törvény 64. §-ának (3) bekezdésében foglalt rendelkezés hatálybalépéséig e tekintetben voltak bizonytalanságok, de ezt követően a jogszabályi rendelkezés a jogosultak körét egyértelműen a természetes személyekre szűkítette le. Nem is ismert olyan joggyakorlat, amely ettől eltérne. (BDT 2004.1015., BH 2008.152.)
Az alanyi kör kérdése azért merül fel, mert a Pp. és a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet (Kmr.) szabályaival szemben a jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény (Jst.) szűk körben, de szervezetek részére is biztosít szolgáltatásokat. Ezenkívül az Európai Unió Bíróságának a jogfejlesztő tevékenysége is abba az irányba hat, hogy az ilyen irányú költségkedvezmények a jövőben bizonyos nem természetes személyekre - pl. egyéni vagy kisvállalkozókra - is kiterjedjenek. A 2003/8/EK tanácsi irányelv megalkotását megelőző egyeztetések során az Európai Bizottság mindvégig azt az álláspontot képviselte, hogy a kisvállalkozások számára is biztosítani kell a jogi segítségnyújtásra való jogosultságot, ez az elképzelés azonban a Tanács előtt elbukott. Az Európai Bíróság 2010. december 22-én a DEB-ügyben hozott ítéletével részletes útmutatást adott arra nézve, hogy a jogi személyek számára az Alapjogi Charta 47. § cikk (2)-(3) bekezdései alapján milyen feltételekkel kell biztosítani a költségkedvezményt az uniós jog által biztosított igényérvényesítés esetére.
A Pp. újraszabályozása körében e tárgykörben felállított Perköltség Témabizottság vizsgálta azt a kérdést, hogy indokolt-e a személyes költségkedvezmény alanyi körét a jogi személyekre kiterjeszteni. Megállapította, hogy fontos megtalálni a jogi személyeken belül azt a célcsoportot, amely jogosultja lehet a kedvezményi rendszernek. Más vélemények szerint ugyanakkor a jogi személyekkel szemben nincs olyan fokú alapjogvédelmi kötelezettsége az államnak, hogy részükre a költségmentes perlés kedvezményét biztosítsa[5] .
A Pp. 84. §-a (1) bekezdésének értelmében a költségmentesség szabályai a peres feleken kívül a beavatkozókra is kiterjednek.
A Pp. 84. § (1) bekezdésének szabályozása alapján kérelemre részleges vagy teljes költségmentesség azt illeti meg, aki jövedelme és vagyoni viszonyai folytán a perköltséget fedezni nem tudja, jogai érvényesítésének megkönnyítése érdekében. A szabályozás tehát a bírósághoz fordulás alkotmányos jogát biztosítja, bár a Pp. 84. § (2) bekezdése erre csak a teljes személyes költségmentesség körében utal. Eszerint ha a fél számára a perköltség várható összege előreláthatólag lehetetlenné teszi a bírósághoz fordulást, akkor teljes személyes költségmentességet kell a részére engedélyezni.
A Kmr. 6. § (1) bekezdésében foglalt feltételek fennállása esetén a Pp. említett szabályozása folytán mintegy vélelem szól amellett, hogy a kedvezmény hiányában a fél bírósághoz fordulási joga sérülne, ezért a feltételek fennállása esetében részére a teljes költségmentesség engedélyezése kötelező ha fél
a) jövedelme (munkabére, nyugdíja, egyéb rendszeres pénzbeli juttatása) nem haladja meg a munkaviszony alapján megállapított öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét, vagyona pedig a szokásos életszükségleti és berendezési tárgyakon felül nincs.
b) jövedelmi és vagyoni helyzetének vizsgálata nélkül, ha aktív korúak ellátására jogosult, vagy aktív korúak ellátására jogosult, a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény szerinti közeli hozzátartozójával él közös háztartásban
ad a) A Dr. Király Lilla és dr. Simon Károly László által az említett Perköltség Témabizottság részére készített tanulmány 21-22. oldala részletesen bemutatja a KSH adatai szerinti létminimumértékeket különféle háztartásokra számítva 2004 és 2012 között. Ennek forrása a 2012. évi statisztikai tükör 2013/53. száma volt. Dr. Simon Károly László javaslata szerint, azt, akinek a havi jövedelme a KSH előző évi létminimumadatainak összegét nem éri el, automatikusan teljes személyes költségmentességben kell részesíteni. A részleges személyes költségmentességet pedig sávosan, a havi jövedelemmel fordítottan arányosan lehetne meghatározni azzal, hogy akinek a háztartásában a havi jövedelem a létminimum 150%-át meghaladja, költségmentességben nem részesíthető.
Jelenleg a kötelező engedélyezés feltételeként megállapított összeghatár a munkaviszony alapján megállapított öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összege (2008. január 1. óta a 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet 11. §-a alapján havi 28 500 forint). A jelenlegi ár- és értékviszonyok mellett ez már messze a létminimum alatt van. Emiatt a kötelezően engedélyezendő esetek köre leszűkült és a döntés a költségmentesség engedélyezéséről a bíró mérlegelési jogkörébe került anélkül, hogy ennek szempontrendszere kidolgozott lenne.A rendkívül alacsony összeghatárra tekintettel például a Miskolci Törvényszék területén a bíróságok jellemzően teljes személyes költségmentességet adnak annak a félnek, akinek jövedelme a létminimumot nem haladja meg és az egyéb, a Kmr. 6. § (1) bekezdésében foglalt feltételeknek megfelel. A vagyontalan, kiskorú gyermeket eltartó álláskeresők részére jellemzően teljes személyes költségmentességet engedélyeznek.
Eltérő a gyakorlatban, hogy az öregségi nyugdíj legkisebb összegére vonatkozó vizsgálatot a bíróság a félre és házastársára, szülőjére külön-külön végzi-e el, vagy az egy háztartásban élő hozzátartozók esetében egy főre eső jövedelmet számol. A Pp. 85. § (1) bekezdése alapján a követelmény az lenne, hogy a szülőnek, illetve a házastársnak külön-külön is meg kell felelnie a feltételeknek, kivé-
- 945/946 -
ve természetesen, ha a fél a szülőjével vagy a házastársával pereskedik.
A kötelezően engedélyezendő esetek körében is van a feltételeknek egy olyan része, ami mérlegelést igényel, ilyen a "szokásos életszükségleti és berendezési tárgyak" körének a meghatározása. Általánosságban talán elmondható, hogy a kisebb értékű, saját tulajdonú - lakás céljára szolgáló - ingatlan, vagy ingatlan tulajdoni hányad nem zárja ki a kedvezmény megadását. Ezzel ellentétes álláspontot foglalt el a Nyíregyházi Városi Bíróság a P. 21.405/2012/4. számú ügyben azzal, hogy az ingatlantulajdon léte, annak értékétől függetlenül kizárja a költségmentesség engedélyezését (lásd még például a Szekszárdi Törvényszék 6. P. 20.311/2014/6. számú határozatát). Előfordulnak azonban olyan esetek is, amikor a bíróság jelentősebb értékű ingatlan vagy személygépkocsi megléte esetén is biztosít személyes költségmentességet a fél részére, vagyis az ilyen jellegű vagyontárgyakat is "szokásos" életszükségleti, berendezési tárgynak tekinti. Ebben a körben, a közjegyzők által folytatott joggyakorlat és a bíróság jogértelmezése jelentősen eltér. Egyes határozatok felhívják a Jst. 9. § (2) bekezdését, miszerint nem lehet vagyonnak tekinteni azt az ingatlant, amely a fél lakhatását szolgálja, ugyanakkor a Pp., illetve a Kmr. ilyen rendelkezést nem tartalmaz. Egyes bíróságok tehát ebben a körben analógiát alkalmaznak.
Főszabályként a bírói gyakorlat szerint nem tartozik a "szokásos" körbe a lakhatás célját szolgáló ingatlanon túl a további ingatlanvagyon. Szokásos életszükségleti és berendezési tárgynak nem tekinthető a gazdasági társaságbeli részesedés, vagy az értékkel bíró festmény tulajdonlása. További problémát jelent azonban az is, hogy az ingatlanokon és gépjárműveken kívül a felek semmilyen más vagyontárgy meglétét nem jelentik be (ékszer, műtárgy stb.), a bíróság tehát nem tudja ezeket a döntése meghozatalakor figyelembe venni, illetve nem ellenőrizhető az egyéb vagyonról tett esetleges nyilatkozat valóságtartalma. A kérelmező a nyilatkozatot a 2/1968. (I. 24.) IM rendelet (továbbiakban: Kmri.) 3. §-ának (1) bekezdése értelmében az adóköteles vagyontárgyra vagy jövedelemre, illetve az ingatlanra vonatkozóan tölti ki büntetőjogi felelőssége mellett. A Kmri. 7. § (2) bekezdése alapján a bíróság felhívhatja a felet a nyomtatványon feltüntetett adatokra (adóköteles vagyontárgyra, adómentes ingatlanra, egyéb vagyonra) vonatkozó további tájékoztatás közlésére vagy a megfelelő igazolás benyújtására. A bíróság közvetlenül is fordulhat bármely szervhez a szükséges adatok közlése végett. Nincs akadálya annak sem, hogy a bíró a Pp. 163. § (3) bekezdése alapján - a forrás megjelölésével - hivatalos tudomása alapján ismert tényeket fogadjon el. Ilyenek a bíróság által vezetett, vagy a bíró számára a hivatali működésével kapcsolatban elérhető, hozzáférhető nyilvántartások adatai is.
A bíróság vizsgálja a kérelem és a rendelkezésre álló adatok közötti ellentmondásokat is. Például elutasító döntést hoz a bíróság, ha a fél nagy összegű fizetést teljesített, de annak forrását nem jelölte meg, vagy a bíróság szerint nem kapott volna a perben megjelölt összegű hiteleket, ha azok fedezete nem állt volna rendelkezésére (lásd Szegedi Ítélőtábla Pkf. I. 20.874/2014/2., Kaposvári Törvényszék 12. P. 21.232/2013/8.). Ha a fél arra hivatkozik, hogy egyáltalán nincs jövedelme, a bíróság által elrendelt hiánypótlás rendszerint arra irányul, hogy igazolja miből fedezi a kiadásait (Pécsi Törvényszék P. 20.164/2014., Nyíregyházi Törvényszék Gpkf. 15-14-050050/4. ) Például a Debreceni Törvényszék nem engedélyezett költségmentességet annak a félnek, akinek állítása szerint jövedelme nincs, de a havi telefonszámlája 40 000 forint körüli összeg volt.
A személygépkocsi meglétét a Jst. szabályozásának hatására a bíróságok is jellemzően akkor tekintik szokásos életszükségleti tárgynak, ha az a fél munkájának elvégzéséhez kell, vagy egészségügyi okokból szükséges a fél számára. Más esetekben a kötelező engedélyezés körében a gépkocsi tulajdona jellemzően a teljes költségmentességet kizáró ok.
A Kmr. 5. § (4) bekezdése alapján a bíróság a kérelem elbírálásakor a szükséghez képest az ellenfelet is meghallgatja. Amennyiben a bíróság nem él a kérelem elbírálása előtt az említett lehetőségekkel, a nyilatkozat tartalmát nem vonhatja kétségbe.
adb) A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (továbbiakban: Szet.) 33. §-ának (1) bekezdése szerint az aktív korúak ellátása a hátrányos munkaerőpiaci helyzetű aktív korú személyek és családjuk részére nyújtott ellátás. A járási hivatal aktív korúak ellátására való jogosultságot állapít meg annak az aktív korú személynek,
- aki munkaképességét legalább 67%-ban elvesztette, aki legalább 50%-os mértékű egészségkárosodást szenvedett, vagy akinek az egészségi állapota a rehabilitációs hatóság komplex minősítése alapján nem haladja meg az 50%-os mértéket, vagy
- aki a vakok személyi járadékában részesül, vagy
- aki fogyatékossági támogatásban részesül, vagy
- akinek esetében a munkanélküli-járadék, álláskeresési járadék, álláskeresési segély, vállalkozói járadék folyósítási időtartama lejárt, vagy
- akinek esetében az álláskeresési támogatás folyósítását keresőtevékenység folytatása miatt a folyósítási idő lejártát megelőzően szüntették meg, és a keresőtevékenységet követően álláskeresési támogatásra nem szerez jogosultságot, vagy
- aki az aktív korúak ellátása iránti kérelem benyújtását megelőző két évben az állami foglalkoztatási szervvel vagy a rehabilitációs hatósággal legalább egy év időtartamig együttműködött, vagy
- akinek esetében az ápolási díj, a gyermekgondozási segély, a gyermeknevelési támogatás, a rendszeres szociális járadék, a bányász dolgozók egészségkárosodási járadéka, az átmeneti járadék, a rehabilitációs járadék, a rokkantsági nyugdíj, a baleseti rokkantsági nyugdíj, a megváltozott munkaképességű személyek ellátása, az ideiglenes özvegyi nyugdíj folyósítása megszűnt, illetve az özvegyi nyugdíj folyósítása a Tny. 52. §-ának (3) bekezdése szerinti okból szűnt meg, és közvetlenül a kérelem benyújtását megelőzően az állami foglalkoztatási szervvel vagy a rehabilitációs hatósággal legalább három hónapig együttműködött, feltéve, hogy saját maga és családjának megélhetése más módon nem biztosított, és keresőtevékenységet - ide nem értve közfoglalkoztatásban, egyszerűsített foglalkoztatásban való részvételt és a háztartási munkát - nem folytat.
A Szet. alkalmazásában közeli hozzátartozó a házastárs, az élettárs; a húszévesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező; a huszonhárom évesnél fiatalabb, önálló ke-
- 946/947 -
resettel nem rendelkező, nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytató; a huszonöt évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, felsőoktatási intézmény nappali tagozatán tanulmányokat folytató vér szerinti gyermek, örökbe fogadott gyermek, mostohagyermek és a Ptk. szerinti gyermekvédelmi nevelőszülő által e jogviszonya keretében nevelt gyermek kivételével a nevelt gyermek; korhatárra való tekintet nélkül a tartósan beteg, az autista, illetve a testi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos vér szerinti, örökbe fogadott, mostoha-, illetve nevelt gyermek, amennyiben ez az állapot a gyermek 25. életévének betöltését megelőzően is fennállt; a 18. életévét be nem töltött gyermek vonatkozásában a vér szerinti és az örökbe fogadó szülő, a szülő házastársa vagy élettársa, valamint a db) vagy dc) alpontban meghatározott feltételeknek megfelelő testvér [Szet. 4. § (1) bek. d) pont da)-dd) alpont] .
A Kmr. 6. § (1) bekezdése értelmében a vagyoni helyzet nem vizsgálandó, ha a fél a fenti ellátások valamelyikében részesül, a jogszabály mérlegelés nélkül kötelezővé teszi a költségmentesség engedélyezését, vélelmezve ebben az esetben a fél rászorultságát. Ugyanakkor az a körülmény, hogy a fél közeli, vele együtt élő hozzátartozója részesül a fenti ellátások valamelyikében önmagában még nem bizonyítja, hogy a fél is rászorult lenne. A vagylagos megfogalmazás azt jelenti, hogy a felet a közeli hozzátartozóval való együttélés ténye alapján, a vagyoni helyzete vizsgálata nélkül megilleti a költségmentesség, ha ő maga egyébként megfelel az előírt jövedelmi feltételeknek. A joggyakorlat-elemző csoport tagjainak álláspontja szerint nem indokolt, hogy ebben a körben a bíróság a kérelmező vagyoni helyzetét ne vizsgálja. Az a körülmény, hogy valaki esetében pl. a munkanélküli-járadék folyósítási időtartama lejárt, nem jelenti azt, hogy a korábbi életszakaszában ne tett volna szert jelentősebb vagyonra, amely az életfenntartását, bírósághoz fordulásának költségeit fedezi. Ebben az esetben is követelménynek kell lennie, hogy a félnek a szokás életszükségleti és berendezési tárgyakon kívül más vagyona ne legyen. A kötelező engedélyezési esetekre vonatkozó szabályozás követelményrendszerének azonosnak kell lennie.
A személyes költségmentesség engedélyezésére vonatkozó szempontok meghatározása körében változatlan követelmény legyen a rászorultság. Nyilvánvaló, hogy a hatályos jogszabályokban meghatározott különböző összeghatárok az engedélyezés körében nem tarthatók fenn, az erre vonatkozó szabályozási javaslatokat a jelentés végén külön fejezet tartalmazza.
A kötelezően engedélyezendő esetekben az összeghatárt változatlanul jogszabálynak kell megállapítania, a jelenlegitől eltérően, pl. a létminimum összegéhez viszonyítottan. Mindez természetesen csak akkor használható szabályozási elképzelés, ha a KSH a létminimum-számításokat a jövőben is elvégzi. Ennek hiányában a nemzetgazdasági ( bruttó vagy nettó) átlagkereset bizonyos százalékának figyelembevételével vagy a minimálbérhez való viszonyítással lehetne az összeghatárt megállapítani.
A létminimum összeg alkalmazásának vannak ellenzői. Állításuk szerint e küszöbérték olyan összeg, amely biztosítja a magánháztartásokban élők számára a folyamatos életvitellel kapcsolatos szerény - a társadalom adott fejlettségi szintjén konvencionálisan megfelelőnek minősülő - szükségletek kielégítését. Az így kimutatott létminimum érték tehát nem szegénységi küszöb. A jelenlegi módszer és mintanagyság nem teszi lehetővé a differenciálást sem településcsoportonként, sem régiónként, sem foglalkozási csoportonként (lásd: http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/letmin/letmin13.pdf).[6]
Kivételesen költségmentességben részesíthető a fél akkor is, ha az ismertetett a) és b) pontokban írt feltételek nem állnak fenn, de a bíróság megállapítja, hogy a fél létfenntartása veszélyeztetett.
A Kmr. 6. § (2) bekezdésében foglalt meghatározás még kevésbé objektív, de a mérlegeléstől függő szabályozás fenntartása az élethelyzetek egyedi és sokszínű volta miatt a jövőben is változatlanul szükséges a bírósághoz való fordulás lehetővé tételének érdekében. Ugyanakkor ebben a körben ellentmondás feszül a Pp. és a Kmr. szabályozása között. A Kmr. ugyanis egy új fogalmat hoz be a szempontrendszerbe, mégpedig azt, hogy akkor részesíthető a fél kivételesen költségmentességben, ha a bíróság megállapítja, hogy a fél létfenntartása veszélyeztetett. Miután a Kmr. 6. § (1) bekezdésében foglaltak fennállása nem követelmény, ez esetben a fél jövedelme meghaladhatja az ott megjelölt mértéket, illetve a szokásos életszükségleti és berendezési tárgyakon kívül más vagyona is lehet, ugyanakkor a körülményei figyelembevételével mégis az állapítható meg, hogy a létfenntartása veszélyeztetett. Arra vonatkozóan, hogy mikor kell a fél létfenntartását veszélyeztetettnek tekinteni, nincsen utalás a jogszabályban. Ebben a körben a bírói gyakorlat tett kísérleteket ennek meghatározására, a gyakorlat azonban meglehetősen szerteágazó.
A létfenntartás veszélyeztetettségét a kérelem benyújtásának időpontjára nézve kell vizsgálni, ugyanakkor sok esetben a fél létfenntartását pontosan az veszélyeztetné, ha pl. a nagy összegű illetéket előzetesen le kellene rónia, vagy a szakértői költséget meg kellene előlegeznie. Az engedélyezésnek tehát valójában ebben az esetben sem a létfenntartás veszélyeztetettsége a feltétele, hanem az a tény, hogy bár a fél jövedelme meghaladja az (1) bekezdésben foglalt összeget, illetve szokásos életszükségleti és berendezési tárgyakon kívül más vagyona is van, mégis indokolt számára a költségmentesség engedélyezése, mert ennek hiánya, egyéb körülményei folytán korlátozná a bírósághoz fordulás jogát. Míg a bírósághoz fordulás jogának korlátozottsága az (1) bekezdésben foglalt élethelyzet esetében a jogszabály által mintegy vélelmezett, addig a (2) bekezdésben foglalt esetkörben ezt a bíróságnak kell megállapítania a mérlegelése során, tehát ezt minden esetben egyedileg, az ügy körülményeire tekintettel kell vizsgálnia. Bár a jogszabály ilyen rendelkezést nem tartalmaz, logikájából következően az (1) bekezdésben szabályozott esetekben, ha a feltételek fennállnak, teljes személyes költségmentesség engedélyezésére kerülhet csak sor. A (2) bekezdésben foglalt esetkörben a bíróság vizsgálatának eredményétől függően mind a teljes személyes költségmentesség, mind részleges személyes költségmentesség engedélyezése lehetséges. Azt kell a bíróságnak vizsgálnia, hogy a fél pervesztessége esetén
- 947/948 -
utólagosan milyen mértékben lenne képes a perrel felmerült költségek viselésére és ennek visszatartó ereje korlátozná-e a bírósághoz fordulásban. Figyelemmel arra, hogy a (2) bekezdésre alapított kérelem előterjesztői jellemzően jobb anyagi helyzetben vannak, mint az (1) bekezdés alapján kérelmet benyújtó személyek és általában a szokásos életszükségleti és berendezési tárgyakat meghaladóan is rendelkeznek vagyontárgyakkal, ebben a körben valóban elsődleges lehet a részleges költségmentesség engedélyezése. Ennek mértéke megállapítása során azonban a bíróságnak nagyon széles körben fel kell tárnia a fél anyagi helyzetét, eltartottjait, kiadásait, ehhez pedig a bíróságnak jelenleg nincsenek meg a megfelelő eszközei, figyelemmel arra, hogy a jogszabály nem adja meg a veszélyeztetett létfenntartás fogalmának értelmezését, a mérlegelés szempontjait, nem jelöli meg a mérlegelés körébe vonható körülményeket. Abban a kérdésben kell tehát a bíróságnak állást foglalnia, hogy a Kmr. 6. § (1) bekezdése szerinti jövedelmet és vagyont meghaladó anyagi helyzet esetén milyen egyéb körülmények vizsgálata szükséges, illetve lehetséges, mi tekinthető veszélyeztetett létfenntartásnak.
A bírói gyakorlat a Kmr. 6. § (2) bekezdésének rendelkezése alapján általában teljes személyes költségmentességet engedélyez annak a félnek, akinek csak szokásos életszükségleti és vagyontárgyai vannak a háztartásában, a havi jövedelme a létminimum összegét nem éri el, és a tartásra szoruló kiskorú gyermeke vagy más hozzátartozója is van.
A Kmr. 6. § (1) bekezdésében megállapított összeghatártmeghaladó jövedelmi és vagyoni viszonyok esetén az egyedi, egyéb körülmények folytán a bíróságok általában akkor állapítják meg a létfenntartás "veszélyeztetett" voltát, ha a feltárt jövedelem, illetve vagyon a várható perköltséget nyilvánvalóan nem fedezi, vagy annak fedezésére nem fordítható. Ennek lehetséges esetei pl. a jövedelmet terhelő - nem a fél szabad választásán alapuló - rendszeres kiadás, a jövedelemmel való rendelkezési joga korlátozott volta (letiltás), vagy a várható perköltségek fedezése érdekében a vagyon nem mobilizálható, nem megterhelhető volta (pl. elidegenítési és terhelési tilalommal biztosított jelzálogjoggal, végrehajtási joggal terhelt ingatlan, forgalomból kivont gépjármű), vagy ha annak felhasználása aránytalan veszteséggel járna (saját és az eltartottak lakhatását szolgáló lakásingatlan, mozgáskorlátozott személy gépjárműve, a fél foglalkozásának gyakorlásához nélkülözhetetlen gépjármű stb.).
A bírói gyakorlat általában értékeli magát a per tárgyát is, amelyből sok esetben megalapozott következtetés vonható le a fél jövedelmi és vagyoni viszonyaira. Ilyen eset volt pl. az, amikor a felperes az előadása szerint 30 millió forint kölcsönt nyújtott a barátainak, amelyet nem kapott vissza és ezt követően költségmentesen kívánta azt visszaperelni. Az eljárt másodfokú bíróság erre tekintettel az elsőfokú bíróság által biztosított költségmentességet megvonta és azt a Kúria a fellebbezési ügyben eljárva helybenhagyta (Pf.VI.24.956/2012). Létezik azonban ezzel szemben olyan álláspont is, amely szerint a per tárgyát nem lehet figyelembe venni, mivel - a példánál maradva - a fél éppen az "elvesztett" vagyonát pereli vissza és emiatt jelenleg tényleg vagyontalan. Erre tekintettel van olyan nézet, amely szerint az a vagyontárgy, amelyre vonatkozóan a per folyik, a fél vagyonaként nem vehető figyelembe csak akkor, ha abból a fél által előadott jövedelmi és vagyoni viszonyoknál kedvezőbb viszonyokra lehet következtetni. Ennek megfelelően egy per alatt álló, vitatott helyzetű ingatlan nem vehető figyelembe a fél szokásos életszükségleti és berendezési tárgyakon felüli vagyonaként. Ebben a körben a fél terhére csak olyan vagyontárgy értékelhető, amelyekkel szabadon rendelkezhet, amely alkalmas lehet arra, hogy a peres eljárás költségeinek fedezetéül szolgáljon. Ilyen tartalmú döntést hozott pl. a Pécsi Ítélőtábla Pkf. VI. 20.214/2014/3. szám alatt, illetve a Debreceni Ítélőtábla a 20.728/2013/2. számú határozatában. Egyes bíróságok a megterhelt lakóingatlan forgalmi értékét a hitelbiztosítéki értékkel azonos összegben határozzák meg.
Vannak olyan döntések, amelyek szerint a végrehajtási eljárással való terheltség nem önhibán kívüli körülmény (Szegedi Törvényszék 7. P. 21.985/2012/69., Győri Ítélőtábla Pkf. V. 25.052/2015/2.).
Kérdéses a gyakorlatban, hogy miként értékelhető az olyan vagyontárgy, amely meg van terhelve. Nyilvánvalóan jelentősége van annak, hogy milyen teherről van szó, jelzálogjogról, szabad felhasználású vagy ingatlanvásárlási hitelről, vagy pl. végrehajtási jogról. Mérlegelheti-e a bíróság, hogy a fél felelőtlen eladósodása vezetett a vagyoni helyzete romlásához vagy sem (pl. a fél átlagos jövedelem mellett különböző fogyasztási hiteleket vesz fel, amelyek törlesztése esetén már valóban megfelel a feltételeknek).
Az igazolt kiadásokat a bíróságok jellemzően figyelembe veszik (Győri Járásbíróság 22.195/2013., Győri Törvényszék 20.414/2013.), pl. a lakáshitel fizetését mint kiadást, ugyanakkor a fogyasztói hitelre, illetve az önként vállalt egyéb kötelezettségekre nincsenek tekintettel. A gyakorlatban vitatott a mobiltelefon-előfizetés és az internet költségeinek kiadásként való figyelembevétele. A Veszprémi Törvényszék 2. Pkf. 21.338/2013/3. számú határozata szerint ez nem szükséges kiadás, a Pápai Járásbíróság 1. P. 20.495/2013/11. számú határozata azonban más álláspontot foglalt el. A rezsiköltségek értelemszerűen figyelembe vehetőek, de itt is kérdéses, hogy egy nagyobb alapterületű ingatlan kiemelkedően magas rezsiköltségét kell-e értékelni a fél javára, ha abban például a fél egyedül él. A telefonszámlát is csatolni szokták, amely főszabályként a bíróságok szerint ugyancsak nem tartozhat a figyelembe vehető rendszeres kiadások körébe. A személyi kiadások, a luxuskiadásokat kivéve figyelembe vehetők. Ugyanakkor pl. a mikrohullámú sütő vásárlását a bíróság nem minősítette a szokás életszükségleti tárgy beszerzésének.
A (2) bekezdésben foglaltakra alapított kérelmek esetében a bíróságok jellemzően a közös háztartásban élő személyekre vonatkozóan egy főre jutó jövedelmet számítanak és ennek alapján vizsgálják a rászorultságot (Győri Törvényszék 20.834/2014., 20.525/2013.). Ugyanakkor a bíróság nem vette figyelembe a rászorultság megállapítása körében a szülő által eltartott, vele együtt élő nagykorú személy jövedelem nélküli voltát (Pécsi Ítélőtábla Pkf. VI. 20.438/2013/2.).
A vizsgált határozatokból leszűrhető, hogy fél létfenntartása veszélyeztetettségéhez vezető körülmények vizsgálata nem szűkíthető le a vagyoni és jövedelmi viszonyokra, a mindennapi szükségletek - a lakás és az élelmezés - anyagi fedezetének a tisztázására. Jelentőséget kell tulajdonítani minden olyan ténynek, körülménynek, ami a napi életvitel, a mindennapi megélhetés anyagi feltételeire hatással van, többletkiadással, a jövedelem nagy részét
- 948/949 -
felemésztő, rendszeresen visszatérő költségekkel jár, például a családi, személyi körülmények, az életkor, az egészségi állapot, fogyatékosság miatt. A kérelmező jövedelmét terhelő kiadásoknak tehát a Kmr. 6. §-ának (2) bekezdésében írt egyéb körülményként a fél létfenntartása veszélyeztetettségének a vizsgálata során van jelentősége (Debreceni Ítélőtábla Pf. II. 20.784/2012/2. Pf. II. 20.287/2012/2. szám).
Miután a létfenntartás veszélyeztetettségét a kérelem benyújtásakor fennálló körülmények, élethelyzet alapján kell megállapítani, azok átmenetisége esetén, a létfenntartást veszélyeztető rendkívüli - pl. betegséghez, halálesethez, elemi kár elhárításához kapcsolódó - válságos élethelyzet megszűnésekor a költségmentesség a felülvizsgálat keretében a jövőre nézve megvonható.
A létfenntartás veszélyeztetettségére nem elég hivatkozni, az azt alátámasztó körülményeket, azokat amelyekből következtetés vonható le a létfenntartás veszélyeztetettségére, vagyis a jövedelemmel szemben álló költségek, kiadások nagyságát a kérelem előterjesztőjének a Pp. 164. § (1) bekezdése szerint igazolnia, hitelt érdemlően bizonyítania, a személyes költségmentességet megalapozó jogszabályi feltételt valószínűsítenie kell.
A bírói gyakorlat lehetőséget lát az engedélyezést kizáró körülményként értékelni a kérelem benyújtásakor vagy ahhoz közeli időpontban pl. a kérelmező által folytatott nagyobb értékű építkezést, kölcsön vagy egyéb célra jelentős összegű készpénz nyújtását. A bíróságok mérlegelésük során összevetik a fél vagyoni helyzetét a várható perköltség összegével és ennek alapján döntenek a költségmentesség, kivételesen a teljes, és jellemzően a részleges költségmentesség engedélyezéséről, vagy más költségkedvezmény pl. illetékfeljegyzési jog biztosításáról.
A bíróságnak tehát mindig a kérelmező fél hivatkozott és igazolt egyedi életkörülményeinek körültekintő mérlegelésével, esetenként kell állást foglalnia arról, hogy a Kmr. 6. §-ának (1) bekezdése szerinti jövedelmet és/vagy vagyont meghaladó anyagi helyzet esetén a személyes költségmentesség megtagadása - Pp. 84. § (2) bek. és a 84. § (1) bekezdése tükrében - együtt jár-e azzal, hogy a fél a perköltséget fedezni nem tudja, lehetetlenné teszi-e a bírósághoz fordulását, jogai perbeli érvényesítését. Ennek figyelembevételével kell megítélnie azt is, hogy a költségek előlegezése és a viselése alól egyaránt mentesítő költségmentesség a kedvezmények teljes körére, vagy csak azok egy részére terjedjen ki.
A Kmr. 5. §-ának (1) bekezdése szerint annak a félnek, aki a személyes költségmentesség engedélyezését kéri, jövedelmi és vagyoni viszonyait a külön jogszabályban meghatározott módon kell igazolnia. A részletes szabályokat tartalmazó külön jogszabály a Kmri.
A kérelem előterjeszthető
1. a pert megelőzően:
a) bíróság előtt nemperes eljárásban [Kmr. 5. § (2) bekezdés],
b) közjegyző előtti nemperes, fizetési meghagyásos eljárásban engedett (részleges vagy teljes) személyes költségfeljegyzési jog esetén, amikor is a fél (részben vagy egészben) mentes a közjegyző határozata ellen előterjesztett fellebbezés és az ellentmondás folytán perré alakult eljárás illetékének viselése alól [Fmhtv. 48. § (2) bekezdés];
2. a perben
a) a felperes által a per megindításával egyidejűleg az elsőfokú eljárást befejező határozat meghozataláig [Kmr. 5. § (2) bekezdés],
b) az alperes által legkésőbb a fellebbezés előterjesztésével egyidejűleg [Kmr. 5. § (2) bekezdés],
c) az elsőfokú eljárást követően a fellebbezési és felülvizsgálati eljárásban;
3. a végrehajtási eljárásban [Kmr. 4. §, kivétel 4. § c), e) pont, és f) pont].[7]
A Pp. 7. §-ának (2) bek. és a Kmr. 5. §-ának (2) bekezdése a bíróság számára tájékoztatási kötelezettséget ír elő: a felet - ha nincs jogi képviselője - tájékoztatni kell a pártfogó ügyvédi képviselet engedélyezésének lehetőségéről és a költségmentesség engedélyezésének feltételeiről. A bíróság tájékoztatási kötelezettsége teljesítésének az eljárásjogi jelentősége abban áll, hogy annak elmaradása kizárja a féllel szemben a jogkövetkezmény alkalmazását.
A fél azt, hogy jogosult a költségkedvezményre, az általa benyújtott, megfelelően kitöltött, illetve kitöltetett "Nyilatkozat" megnevezésű nyomtatványokkal igazolja. A bírói gyakorlat a jogszabálynak megfelelően a nyomtatványok csatolását kötelező jelleggel megkívánja. Ha a fél azt nem, vagy nem megfelelően kitöltve nyújtja be, a bíróság a kérelmet - elutasításának terhe mellett - hiánypótlásra adja vissza a részére. Amennyiben a hiányok pótlására nem vagy nem teljes körben kerül sor, a kérelem elutasításra kerül.
A Kmri. 2. §-a szerint az igazolás céljára közölni kell:
a) a kérelmezőnek; továbbá
b) a kérelmező együttélő házastársának, illetve a kérelmező eltartásáról gondoskodni köteles szülőnek (együtt: hozzátartozó) a melléklet szerinti nyomtatványban feltüntetett adatait is.
A személyi adatokra, a ténylegesen eltartott hozzátartozók számára, az adóköteles vagyontárgyra vagy jövedelemre, illetve az ingatlanra vonatkozó nyilatkozatot - mind saját magára, mind a hozzátartozókra nézve - a kérelmező tölti ki büntetőjogi felelőssége mellett. A személyi adatokat a személyi igazolvány, illetve az abban nem szereplő személyes adatokat más közokirat alapján kell feltüntetni. Kiskorú vagy cselekvőképtelen (korlátozottan cselekvőképes) kérelmező helyett a nyilatkozatot a törvényes képviselő (szülő, gyám, gondnok) állítja ki (Kmri. 3. §).
Ha a kérelmező vagy hozzátartozója munkaviszonyban, közszolgálati, közalkalmazotti jogviszonyban, más szolgálati viszonyban, illetve szövetkezeti tagsági viszony alapján létrejött munkaviszony jellegű jogviszonyban (együtt: munkaviszony) áll, a kérelem beadásának időpontjában elért jövedelmét a munkáltató igazolja [Kmri. 4. § (2) bekezdés] . A kérelemhez csatolni kell a kérelem előterjesztését megelőző naptári évben elért adóköteles jövedelemre vonatkozó igazolást [Kmri. 4. § (1) bek.] .
Ha a kérelmező vagy hozzátartozója önadózó, vagy jövedelmét és adóját az állami adóhatóság állapította meg adóhatósági adómegállapítás útján, úgy a kérelem előterjesztését megelőző naptári évben - amennyiben ezen évre
- 949/950 -
az adózó nem nyújtott be bevallást, illetve adóját az állami adóhatóság még nem állapította meg, úgy a kérelem előterjesztését megelőző második évben - megszerzett jövedelmét az állami adóhatóság területi szerve igazolja az Art. 85/A. §-ában foglaltaknak megfelelően [Kmri. 4. § (3) bek.]. Ennek az adóigazolásnak a formanyomtatványát a Kmri. 5. számú melléklete tartalmazza.
Ha a kérelmező (a hozzátartozó) társadalombiztosítási nyugellátásban vagy nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátásban részesül, a nyugellátás, illetve a nyugdíjszerű szociális ellátás összegét a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság által kiállított igazolással vagy annak másolatával kell igazolni [Kmri. 4. § (4) bek.].
A Kmri. 4. §-ának (5) bekezdése szerint, ha a kérelmező vagy hozzátartozója
a) a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvény szerint álláskeresési járadékban, álláskeresési segélyben, valamint vállalkozói járadékban, vagy
b) a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény szerinti havi rendszeres szociális ellátásban, valamint rendelkezésre állási támogatásban, vagy
c) a családok támogatásáról szóló törvény szerinti családi pótlékban, gyermekgondozási támogatásban, vagy
d) a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény szerinti fogyatékossági támogatásban, vagy
e) vakok személyi járadékában
részesül, a folyósítás időtartamát és az ellátás összegét álláskereső kérelmező esetében az állami foglalkoztatási szerv, egyébként a folyósító szerv igazolja. Az igazolást a kérelemhez csatolni kell.
Az Európai Unió tagállamának állampolgára és az Európai Unión kívüli államnak az Európai Unió tagállamában jogszerűen tartózkodó állampolgára kérelmét a Kmri. 1. §-ának (6) bekezdésének rendelkezése értelmében a 2003/8/EK tanácsi irányelv alapján a költségmentesség iránti kérelem továbbításához használandó formanyomtatvány kidolgozásáról szóló 2005. augusztus 26-i 2005/ 630/EK bizottsági határozat szerinti nyomtatványon is előterjesztheti. Fel kell azonban hívni a figyelmet arra, hogy a hivatkozott határozat csak az ilyen kérelmek tagállami hatóságok közötti továbbításához szükséges formanyomtatványt határozza meg. Magának a kérelemnek az előterjesztésére a határon átnyúló vonatkozású jogviták esetén az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés megkönnyítése érdekében az ilyen ügyekben alkalmazandó, a költségmentességre vonatkozó közös minimumszabályok megállapításáról szóló 2003. január 27-i 2003/8/EK tanácsi irányelv 16. cikke alapján kidolgozott formanyomtatványt kell használni.
A fél adóköteles jövedelméről és vagyonáról szóló igazolást a helyi önkormányzat hatáskörébe tartozó adók vonatkozásában a helyi önkormányzat jegyzője (önkormányzati adóhatóság), az adóköteles jövedelem vonatkozásában az állami adóhatóság területi szerve állítja ki. Az adóköteles jövedelemre vonatkozó igazolást az állami adóhatóság bármelyik első fokon eljáró szerve kiadhatja. Az igazolást csak akkor kell kiállítani, ha a kérelmező vagy hozzátartozója a nyilatkozatában kijelentette, hogy ingatlana, adóköteles vagyontárgya vagy jövedelme van, illetve adóköteles tevékenységet folytat [Kmri. 5. § (2)-(3) bek.]. Az adóköteles vagyontárgyakra vonatkozó igazolás űrlapját a Kmri. 4. számú melléklete tartalmazza. Azigazolásokat az első igazolás kiállításától számított 6 hónapon belül lehet felhasználni [Kmri. 6. § (3) bek.] ., az űrlapokat azonban csak 60 napig.
A 2. számú melléklet alapján nyilatkozik a fél a vagyoni helyzetéről. Az adóköteles vagyontárgyak és ingatlanok mellett a félnek egyéb vagyonáról is nyilatkoznia kell, megjelölve ezek, illetve az ingatlanok forgalmi értékét is. Csak a nyomtatvány hátoldalán szereplő tájékoztató tartalmazza, hogy az egyéb vagyontárgyak között az értékpapírokat és a gazdasági társaságban fennálló részesedést is meg kell jelölni az egyéb nagy értékű ingóságok mellett.
A felek gyakran nemleges igazolásokat is csatolnak, holott ezt a jogszabályok nem írják elő. A bíróságok a kérelem beadása előtti évről akkor kérnek igazolást, ha feltételezhető, hogy az így szerzett jövedelem a félnek megtakarítást eredményezhetett (Kmri. 4. §). Gyakori hiba, hogy a folyósító szerv igazolása helyett a bíróságok megelégszenek a nyugdíjszelvénnyel, vagy a kifizetést igazoló bizonylattal. Ez azonban a félnek kifizetett nettó összeget tartalmazza, nem pedig a megállapított juttatást. A folyósító szerv ugyanis bizonyos esetekben a juttatásra vezetett végrehajtás folytán már levonásokat végezhetett, ebben az esetben a bíróság tehát nem a teljes jövedelemről szerez tudomást.
Vannak olyan bíróságok amelyek saját maguk dolgoztak ki nyomtatványokat a fél jövedelmi, vagyoni viszonyainak jobb feltárása érdekében (Egri és Szegedi Járásbíróság). Bár a joggyakorlat-elemző csoport álláspontja szerint a kérelem előterjesztésére formanyomtatványt kell jogszabályban előírni, addig is, amíg ez nem történik meg, érdemes lenne az így kidolgozott nyomtatványt országosan alkalmazni.
A bíróságok gyakran bekérik általában 3 hónapra visszamenőleg a fél bankszámláit, hiszen ma már a felek jövedelme a bankszámlára érkezik és a kiadásaikat is átutalással teljesítik (Soproni Járásbíróság 20.489/2014.). A bankszámla pénzforgalmának áttekintése általában eltitkolt jövedelmekre is fényt derít. Olyan eset is előfordult, hogy a fél arra hivatkozott, miszerint a bankszámlájára tévedésből utalt valaki nagyobb összegeket.
A feltételek igazolásának ismertetett jogszabályi módja jelenleg nem alkalmas a fél jövedelmi és vagyoni viszonyainak igazolására. A "büntetőjogi felelősség tudatában" tett nyilatkozat valós jogkövetkezmények nélkül tartalmazhat nem megfelelő adatokat, vagy teret enged arra, hogy a fél bizonyos adatokat elhallgasson. Alapvető probléma az, hogy a bíróságnak nincs eszköze a bejelentett adatok, tények ellenőrzésére. Mindez gyakran ahhoz vezet, hogy adott esetben egy becsületes, jogkövető, a létminimum körüli jövedelemmel rendelkező fél kérelme elutasításra kerül, míg egy adóbevallást be sem nyújtó vagy nem a valóságot tükröző adóbevallást előterjesztő, illetve a jövedelmét egyszerűen elhallgató fél kérelme elutasíthatatlan.
A bíróságnak sajnálatos módon nincs közvetlen hozzáférése sem a gépjármű-nyilvántartáshoz, sem az ingatlan-nyilvántartáshoz, illetve egyéb adatbázisokhoz sem.
Kérdéses, hogy a bíróság milyen más adatokat vonhat a mérlegelése körébe a költségmentességről hozandó, megalapozott döntésének kialakításakor. Ennek - tekintettel a vázolt problémákra - széles körű gyakorlata alakult ki. Nem vitathatóan lehetősége van a bíróságnak arra, hogy
- 950/951 -
a rendelkezésére álló egyéb adatokat is figyelembe vegye és értékelje. Elvárható-e azonban, és ha igen, akkor milyen körben, hogy a bíró - hivatalból eljárva - egyéb értékelhető adatokat, körülményeket derítsen fel. Nem tisztázott, hogy pl. az interneten található információkat lehet-e értékelni. Vizsgálhatja-e a bíróság a fél honlapját, blogját, az általa a közösségi oldalakon megjelentetett tartalmakat, amelyeknek egyre növekvő jelentősége van más hatóságok számára is.
A bíróság, ha ez rendelkezésre áll, szinte minden esetben értékeli az ellenérdekű fél nem vitatott előadását, különösen akkor, ha ezt a fél konkrétumokra hivatkozással (tulajdoni lap, gépkocsi rendszáma stb.) terjeszti elő. A Kmr. 5. §-ának (4) bekezdésében foglaltak ellenére az ellenfél meghallgatására azonban sok esetben nincs lehetőség, mert a kérelem a keresetlevéllel együtt kerül előterjesztésre és a bíróság azt az ügyben tartott első tárgyalást megelőzően már elbírálja. Ha a kérelmező legalább illetékfeljegyzési jogra jogosultnak tűnik, a döntésre az első tárgyaláson is sor kerülhetne, vagy az ellenfél írásban tehetne a költségmentességi kérelemre észrevételt, anélkül természetesen, hogy az engedélyezésről szóló határozat ellen jogorvoslati joga lenne.
Abban az esetben tehát, ha a költségmentesség engedélyezéséről hozandó döntés a Pp. újraszabályozása során bírósági hatáskörben marad, a bíróságok számára meg kell teremteni a megalapozott döntéshez szükséges feltételeket, az ahhoz szükséges információk beszerezhetőségét és a jogszabályoknak kell tartalmazniuk a mérlegelés alapvető szempontjait. Megfelelő jogszabályi változtatások nélkül ezért egységes és kiszámítható gyakorlat e tekintetben aligha várható.
A Pp. 85. §-ának (1) bekezdése szerint az a fél, akinek az eltartásáról szülője köteles gondoskodni, vagy aki házastársával együtt él, csak akkor részesíthető költségmentességben, ha annak előfeltételei mind őrá, mind pedig szülőjére, illetve házastársára nézve fennállnak. A fél eltartásra jogosultsága következhet az életkorából, illetve nagykorúság esetén a tanulmányok igazolt folytatásából vagy a tartásra jogosultságát megállapító bírósági határozatból. Kérdés, hogyan igazolható a fél különélése a házastársától? A Kmri. 7. § (2) bekezdése alapján, a különélés tényének igazolására hatósági bizonyítvány a féltől nem kérhető [a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 83. § (1) és (8) bekezdés] . Ebből következően el kell fogadni a fél erre vonatkozó nyilatkozatát, de a bíróság a Kmr. 5. § (4) bekezdése alapján szükséghez képest az ellenfelet is meghallgathatja.
A bejegyzett élettársi kapcsolatról, az ezzel összefüggő, valamint az élettársi viszony igazolásának megkönnyítéséhez szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2009. évi XXIX. törvény (Bét.) 3. § (1) bekezdésének b) pontja alapján a házastársra vonatkozó szabályokat a bejegyzett élettársra megfelelően alkalmazni kell, így a bejegyzett élettárs jövedelmi és vagyoni viszonyai is vizsgálandók. A bejegyzett élettársi kapcsolat - amely a házassághoz hasonlóan anyakönyvvezető előtti akaratnyilvánítással jön létre és bírósági felbontással vagy közjegyző által nemperes eljárásban történő megszüntetéssel szűnik meg - fennállásának az igazolását megkönnyíti a regisztrálás, az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartása. Az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. törvény 36/G. § (1) bekezdése alapján a közjegyző tanúsítványt csak az élettársi nyilvántartásban szereplő személy, illetve nemleges tanúsítványt az élettársi nyilvántartásban nem szereplő személy számára állíthat ki. A 36/G. § (2) és (3) bekezdése alapján az Országos Közjegyzői Kamara szolgáltat adatokat az élettársi nyilvántartásból az adatigénylésre jogosult bíróság részére.
A kialakult bírói gyakorlat azonban egyébként is abba az irányba mozdult el, hogy az élettársakat, illetve az egy háztartásban élő személyeket, eltartókat és eltartásra szorulókat együttesen veszi figyelembe és az egy főre eső jövedelem alapján vizsgálja a rászorultságot. Indokolatlan diszkrimináció lenne ugyanis pl. a házastársi kapcsolatban élőket hátrányosabb helyzetbe hozni az élettársi kapcsolatban élőknél. A kialakult gyakorlat olyan mértékben elfogadott, hogy igen gyakran a felek eleve az élettársukra is kitöltve nyújtják be a szükséges nyilatkozatot. Itt is érvényesül azonban az az alapvető probléma, hogy a fél akár egyszerűen el is hallgathatja az élettársi kapcsolatának fennállását.
Ezzel szemben a Kmr. 6. § (1) bekezdés második mondata által szabályozott esetben erre nincs mód, mert az aktív korúak ellátására való jogosultság akkor teremti meg a személyes költségmentesség engedésének kötelező esetét, ha arra a fél, vagy a vele egy háztartásban élő közeli hozzátartozója jogosult. Közeli hozzátartozó a Szet. szabályai szerint, amire a Kmr. 6. § (1) bekezdés második mondata utal, az élettárs is.
A már kifejtettekből adódóan jelentős eltérések tapasztalhatóak abban a tekintetben, hogy melyik bíróság milyen jövedelmi és vagyoni viszonyok közt élő személy részére és milyen mértékű, azaz teljes vagy részleges költségmentességet engedélyez-e. Következetesség legfeljebb egyes bírák vagy ítélkező tanácsok tekintetében, a saját ügyeikben áll fenn, de országos szinten nem. A kérelemnek helyt adó végzés fellebbezéssel nem támadható és azt indokolni sem kell [Pp. 222. § (1) bekezdés, 233. § (3) bekezdés b) pont], így ennek meghozatala jóval egyszerűbb a bíróságok számára. Ez, valamint az ellenőrzés feltételeinek hiánya sokszor a "könnyebb ellenállás" irányába tereli a bírói döntéseket.
Nem vitatható az sem, hogy a bírói gyakorlatban a perköltség és ezzel a költségkedvezmények elbírálásának kérdése a per főtárgyához képest csak mellékfeladatnak számít, amelyre sok bíró nem szívesen fordít időt és energiát. Ennek következtében nem kizárt, hogy ugyanaz a fél ugyanolyan tárgyú perben hasonló feltételek igazolása mellett az egyik bíróságon vagy bírónál költségmentességben részesül, míg egy másiknál nem.
Jelentős problémát vet fel az is, hogy számottevően megnövekedtek a bírósági eljárások illetékei, a szakértői díjak, sőt az egyéb költségek is. Egy átlagos jövedelemmel rendelkező család sem tudja ezeket egy összegben megelőlegezni és őket is tönkreteheti pl. részleges pernyertesség esetében egy több százezer forint összegű illeték vagy szakértői díj utólagos megfizetésére való kötelezés. A peres fél méltányolható helyzete, a per előrehaladta, az észszerű
- 951/952 -
határidőben történő befejezés kényszere mind olyan körülmények, amelyek alappal befolyásolhatják a bírót a kedvezmény megadásában. Mindezek alapján jelentős számú a (2) bekezdés alapján engedélyezett költségmentesség.
A költségmentesség iránti kérelmet indokolt végzéssel kell elutasítani. A végzés ellen az elutasításról szóló rendelkezéssel szemben fellebbezésnek van helye.
A végzések tartalma gyakran csak a jogszabályi rendelkezésre utal, pl. nem jelöli meg a nyugdíj összegét csak azt, hogy az meghaladja az összeghatárt, vagy nincs benne a megfizetendő illeték összege, amelyhez viszonyítva született a döntés a költségkedvezményről pl. illetékfeljegyzési jog engedélyezése esetén.
Vitás a bírói gyakorlatban, hogy figyelembe lehet-e venni azokat a körülményeket, amelyeket a fél csak a kedvezményre vonatkozó kérelmek elutasítását követően, pl. a fellebbezésében ad elő. A bíróságok többsége a fellebbezésben előadott, igazolt körülményeket is figyelembe veszi, de vannak ezzel ellentétes gyakorlatot folytató bíróságok is, például a Fővárosi Törvényszék, amely a Pp. 235. § (1) bekezdésére utalással elutasítja a fellebbezési kérelemben igazolt jövedelmi viszonyok figyelembevételét.
Eltérő a végzések rendelkező részében alkalmazott szóhasználat is. Egyes végzések a költségmentességi kérelem elutasításáról, mások a költségmentesség engedélyezésének megtagadásáról rendelkeznek [Kmr. 7. § (1) bek., 13. §, 16/A. §]. E tekintetben jogszabály-módosítás nélkül is egységesíthető lenne a joggyakorlat.
A rendes vagy rendkívüli jogorvoslati eljárás megindulását követően előterjesztett kérelem esetén az a bíróság dönt, amely előtt az eljárás folyamatban van.
A Pp. 84. §-ának (2) bekezdése értelmében a fél részére főszabályként csak részleges költségmentesség engedélyezhető. Teljes költségmentesség engedélyezésére csak kivételesen, egy további feltétel fennállása esetén van lehetőség. Az a kitétel, amely szerint "ha a várható perköltség összege a rendelkezésre álló adatok alapján előreláthatólag lehetetlenné teszi a bírósághoz fordulást", széles körű mérlegelési lehetőséget biztosít a bíró részére anélkül, hogy a jogszabály a mérlegelésre megfelelő szempontokat adna. A hatálybalépés óta eltelt hosszabb idő ellenére területenként változó, hogy elsődlegesen valóban részleges költségmentességet engedélyeznek-e a bíróságok.
Mindez összefüggésben áll a már ismertetett egyéb okokkal, így azzal, hogy a költségmentesség kötelező engedélyezéséhez előírt jövedelemhatár rendkívül alacsony összegben van meghatározva, ezáltal azok a kérelmezők is a mérlegelés alapján engedélyezett költségmentességi körbe tartoznak, akiket vagyoni, jövedelmi viszonyaikra tekintettel kötelezően megilletne a teljes költségmentesség. A magas összegű illetékek, illetve az előlegezendő szakértői díjak szintén afelé terelik a bíróságokat, hogy a bírósághoz fordulás jogát akkor tudják biztosítani a fél számára, ha teljes személyes költségmentességet engedélyeznek, a fél ugyanis a csökkentett összegű költségek utólagos viselésére sem lenne képes. Ahhoz tehát, hogy a bíróság a részleges költségmentességre vonatkozó főszabályt valóban alkalmazza, az engedélyezési feltételek teljes újraszabályozása szükséges.
Egyértelmű a kialakult gyakorlat arra vonatkozóan, hogy egy teljes költségmentesség engedélyezésére irányuló kérelem esetén a bíróság dönthet a részleges költségmentesség engedélyezéséről is.
A kifejtettek alapján azonban, ha a felet a költségmentesség kötelezően megilleti, a joggyakorlat-elemző csoport álláspontja szerint a jelenlegi jogszabályi feltételek mellett a részleges költségmentesség engedélyezésének kérdése fel sem merülhet. A részleges költségmentesség elsődleges engedélyezésének kötelezettsége valójában a mérlegelési körbe tartozó esetekben irányadó a bíróságok számára.
A bírósághoz fordulás jogát illetékfeljegyzési jog engedélyezése, vagy a költségfeljegyzési jog is biztosítaná a fél számára, ugyanakkor nyilvánvalóan nem lenne helyes és nem is célszerű egy nehéz anyagi helyzetben lévő személyt pl. részleges pervesztessége esetén az anyagi lehetőségeit jóval meghaladó illeték vagy szakértői díj megfizetésére kötelezni, mert nagy valószínűséggel ezt nem is lehetne tőle behajtani.
A részleges költségmentesség a Pp. 84. § (1) bekezdésének a)-d) pontjaiban felsoroltak valamelyikére, azaz tételesen meghatározott költségre, vagy a költségek meghatározott hányadára vonatkozhat [Pp. 84. § (3) bekezdés] . A meghatározott hányad jellemzően %-os mértékben meghatározható részt jelent. A bíróságnak tehát a részleges költségmentességről annak egyértelmű megjelölésével kell határoznia, hogy a kedvezmény mire terjed ki. Nem kizárt, hogy a bíróság a kétféle szempontot együttesen alkalmazza, lehetséges ezért pl. a felet a fizetendő szakértői díj 50%-a alól mentesíteni. Lehet találkozni azonban olyan tartalmú határozatokkal, amelyekben a bíróság a fél részére "részleges költségmentességet engedélyez", de nem fejti ki, hogy ez mire vonatkozik.
A részleges költségmentesség engedélyezése is gyakran teljes költségmentességet eredményez, ha a bíróság a félnek külön az illetékre és külön a költségekre is enged részleges költségmentességet. Gyakran előfordul a bontóperekben, amelyekben illetékfeljegyzési jog nem engedélyezhető, hogy a bíróságok a részleges költségmentesség jogintézményét alkalmazzák azzal, hogy azon belül illetékmentességet biztosítanak, más költség pedig jellemzően nem merül fel (Kaposvári Törvényszék P. 20.003/ 2013.). Olyan esetek is előfordulnak, hogy a bíróság például csak 10 000 forint erejéig enged részleges költségmentességet azért, hogy biztosíthassa a fél számára a további költségekre a személyes költségfeljegyzési jogot, például nagy összegű orvosszakértői díj előlegezése esetében (Egri Törvényszék P. 20.048/2015.).
A részleges költségmentességet a felek jellemzően alternatív kérelemként terjesztik elő, elsődlegesen tehát általában teljes személyes költségmentességet kérnek. A részleges költségmentesség elsődleges kérelemként az illetékfeljegyzési jog iránti kérelem mellett tűnik fel. A joggyakorlat-elemző csoport tagjainak álláspontja szerint célszerűbb lenne a személyes költségfeljegyzési jog, mint önálló kedvezmény megteremtése, amely nagyobb összegű perköltség esetében a magas jövedelemmel rendelkezőket is megilletné. Ennek előnye, hogy a feljegyzési jog jellege miatt a felmerült perköltséget a pervesztes fél ténylegesen viselni is fogja. Erről részletesebben a szabályozási javaslatok körében lesz szó.
Sem a Pp., sem a Kmr. nem rendelkezik arról, hogy a Kmr. 6. § (1) és (2) bekezdésében foglaltak esetében mikor kell teljes és mikor részleges személyes költségmentességet
- 952/953 -
engedélyezni. Vitatottá vált a gyakorlatban az is, hogy a Kmr. 6. § említett rendelkezéseiben foglalt körülmények fenn nem állása esetében is helye lehet-e ezen kedvezmény biztosításának, vagy ez kizárt.
A Pp. 84. §-ának a)-d) pontjai felsorolják, hogy a költségmentesség milyen kedvezményeket jelent, a Kmr. 13. §-ának (1) bekezdése pedig meghatározza, hogy a költségmentes felet nem lehet a meg nem fizetett illeték és állam által előlegezett költség megfizetésére kötelezni. Vannak azonban esetek amikor mégis a költségmentes félnek kell viselnie az illetéket vagy más költséget.
A személyes költségmentesség ellenére viselendő költségek: az ügygondnoki díj [Pp. 84. § (4) bekezdés] , az ellenfél javára megítélt perköltségek, továbbá a végrehajtási eljárás során a felek által lerótt illetékek és előlegezett költségek (végrehajtási költségek) [Pp. 86. § (3) bekezdés, 1203/B/2006. AB határozat] , a végrehajtási eljárás során le nem rótt illetékek, az állam által előlegezett költségek [Pp. 86. § (2) bekezdés] .
A fél nem részesíthető költségmentességben, ha azt ajogszabály egyértelmű rendelkezése zárja ki, vagy törvényi felhatalmazáson alapuló bírói döntés zárja ki.
"Törvényi kizáró ok, ha a perlekedés »rosszhiszeműnek vagy már előre teljesen eredménytelennek« mutatkozik. Ezt a bíróságnak előzetesen kell észlelnie, de ennek eldöntése az ítélethez szükséges bizonyosságot és meggyőződést nem kívánja meg. Tehát a rendelkezésre álló adatok értékelésével kialakított állásfoglalást jelent. [...] A támogatási rendszer részét képező, személyes költségmentességről szóló döntésben nem a szubjektív értékítélet, hanem a tények mérlegelése irányadó. Alkalmazásukból a bíróság függetlenségére, pártatlanságára következtetni nem lehet." (539/B/1997. AB h.)
A Pp. 85. §-a (3) bekezdésének az alkalmazásához tehát nem szükséges bizonyítás felvétele, hanem elegendő, ha a kérelem tartalma alapján arra lehet következtetni, hogy az igényérvényesítés nem lesz sikeres, vagy a fél rosszhiszemű (BDT 2006.1318., BH 2008.41.).
Az Alkotmánybíróság rámutatott arra, hogy e szabály alkotmányjogi szempontból nem hozható összefüggésbe azzal, hogy a Pp. 130. § (1) bekezdés i) pontját az 59/1993. (XI. 29.) AB határozat alkotmányellenessé nyilvánította (a felperes követelése nyilvánvalóan alaptalan). A Pp. 85. § (3) bekezdése nem a bírói út igénybevételét zárja ki, hanem a támogatási rendszer működtetésébe iktatja a bíróság előzetes döntését. Az elsőfokú bíróság kísérleteit a rosszhiszemű perlekedés megállapítása körében a másodfokú bíróság rendre hatályon kívül helyezi (Pl. Marcali Járásbíróság P. 20.136/2014., Kalocsai Járásbíróság 20.468/2013/9., 20.502/2012.)
Külön törvény zárja ki az engedélyezést például a védjegy és földrajzi árujelzők oltalmával kapcsolatos perekben (1997. évi XI. törvény 46/C. és 115. §), szabadalmi (1995. évi XXXIII. törvény 53/C. §), mintaoltalmi perekben (1991. évi XXXVIII. törvény 38. §, 1991. évi XXXIX. törvény 24. §), cégbejegyzési és változásbejegyzési eljárásban [2006. évi V. törvény 32. § (3) bekezdése].
Nem alkalmazhatók a költségmentességre vonatkozó rendelkezések: a közjegyző eljárásában (kivéve a közjegyző határozata ellen előterjesztett fellebbezés elbírálása iránti bírósági eljárásban); arra a végrehajtási költségre, amely az adós által kért szakértő becsüs közreműködésével vagy az árverésnek az adós által kért közhírré tételével merült fel; előzetes bizonyítás során; a végrehajtási eljárásban a végrehajtást kérő munkáltatóra, illetve bányavállalkozóra; a végrehajtói kézbesítés során.
Habár a választási határozat ellen benyújtott bírósági felülvizsgálati eljárásban jogszabály nem zárja ki a költségmentesség engedélyezésének lehetőségét, azonban a választási eljárás ellen benyújtható bírósági jogorvoslatra vonatkozó egyéb szabályokból a gyakorlat erre a következtetésre jutott. A költségmentesség engedélyezése és a pártfogó ügyvéd szabályszerű kirendelése esetén ugyanis a bíróság az eljárására és döntéshozatalára előírt határidőket jelentősen túllépné, amellyel a bíróság a választási eljárás alapelveit is sértő súlyos törvénysértést valósítana meg (Legfelsőbb Bíróság Kvk. III. 37.162/2006/2. sz.; Legfelsőbb Bíróság Kvk. III. 37.119/2006/2. sz.;)
Kérdés, hogy a kizáró okok fennállása csak a kereset benyújtásakor észlelhető vagy a per során is. Megvonható-e a költségmentesség azon az alapon, hogy a perlekedés rosszhiszemű vagy teljesen eredménytelen.
A Pp. 85. § (3) bekezdésének a) és b) pontjai alkalmazása tekintetében a bírói gyakorlat meglehetősen bátortalannak mutatkozik. Gyakran megfigyelhető, hogy a notórius pereskedő személy költségmentességet élvez, vagy a teljesen esélytelen, várhatóan pervesztes felet költségmentességben részesítik. A bíróság ugyanis nem szívesen vagy csak nagyon indokolt esetben "prejudikál" és mondja ki előre azt, hogy a fél perlekedése esélytelen.
2014. január 1. napjától hatályosan kizárt a költségmentesség engedélyezése akkor is, ha a bíróság az eljárást megindító beadványt idézés kibocsátása nélkül - nemperes eljárásban érdemi vizsgálat nélkül, hivatalból elutasítja. A kizáró szabály a Pp. 85. § (2) bekezdésének nyelvtani értelmezése alapján csak az elsőfokú eljárásban irányadó, mert a b) pont a kizáró rendelkezéshez konjunktív feltételt fűz, miszerint a megfizetett mérsékelt illeték összege nem számítható be a Pp. 132. §-a alapján ismételten benyújtott kérelem illetékébe. A 132. § rendelkezéseinek alkalmazására csak elsőfokú eljárásban kerülhet sor.
Kizárt a költségmentesség engedélyezése akkor is, ha a fél engedményesként lép fel és valószínűnek mutatkozik, hogy az engedélyezés célja a költségmentes perlés elérése volt [Pp. 85. § (3) bek.] . Ilyen eset a joggyakorlatban ritkán merül fel, jogalkalmazási problémákat nem okoz.
A költségmentesség hatálya a Pp. 86. §-ának (2) bekezdése, a Kmr. 5. §-ának (5) bekezdése és a 10. §-ának (3) bekezdése alapján
- a kérelem előterjesztésétől kezdve a per egész tartamára, valamint a végrehajtási eljárásra is kiterjed;
- az eljárás megindítását követően előterjesztett kérelem esetén nem terjed ki az eljárásnak az engedélyezés előtti szakaszára; (ex nunc hatály BH 2001.578.);
- az eljárás megindítására visszaható a hatálya a költségmentesség utólagos engedélyezésének két - a Kmr. 10. § (1) bekezdés a) és b) pontjában szabályozott - esetében van (a fél az eljárás során ismeretlen helyen tartózkodott, vagy az ellene kibocsátott fizetési meghagyás, illetve bírósági meghagyás ellen ellentmondással nem élt).
- 953/954 -
Természetesen, ha a fél kérelméről a bíróság csak megkésve határoz, a költségmentesség hatálya akkor is a kérelem előterjesztésének az időpontjától és nem a határozat meghozatalától áll fenn (BH 1998.30.).
Az engedélyezett költségmentesség kiterjed a fellebbezési és a rendkívüli perorvoslatok közül a felülvizsgálati eljárásra is, de nem terjed ki a lényegében önálló perként funkcionáló perújításra.
A gyakorlatban felmerült, hogy a fél által később előterjesztett költségmentesség iránti kérelemnek mikor van az eljárás megindítására visszamenő hatálya.
Egyértelmű, hogy a felperes (beavatkozó) által az elsőfokú ítélet elleni, a fellebbezés előterjesztésével egyidejűleg benyújtott, valamint a fellebbezési, illetve a felülvizsgálati eljárásban előterjesztett kérelem esetén az elbírálásra kizárólag a Kmr. 10. § (1) bekezdésének c) pontja lehet irányadó (az engedélyezés feltételei utóbb következtek be), mert a felperes perbeli pozíciója kizárja az a) pont és a b) pont alkalmazhatóságát (az eljárás során ismeretlen helyen tartózkodott, vagy az ellene kibocsátott fizetési meghagyás, illetve bírósági meghagyás ellen ellentmondással nem élt). Így a pervesztes felperes nem mentesülhet az elsőfokú eljárás illetékének a megfizetése alól, mert az engedélyezés feltételei csak az elsőfokú határozat meghozatalát követően teljesültek.
Az alperes (beavatkozó) esetében a Kmr. 10. § (1) bekezdésének a), b) és c) pontjában írt valamennyi feltétel alapul szolgálhat az utólagos engedélyezésre. Az alperes részére költségmentességet engedélyező határozatnak lényeges tartalma annak megjelölése, hogy a kedvezmény milyen időponttól illeti meg az alperest. A 10. § (1) bekezdésének c) pontjában írt feltételek akkor vizsgálandók, ha az alperes az elsőfokú határozat meghozatalát követően nem a fellebbezéssel együtt, hanem azt követően, a fellebbezési (vagy felülvizsgálati) eljárás során terjeszt elő költségmentesség iránti kérelmet. Mivel ilyenkor az engedélyezés arra tekintettel történik, hogy a Kmr. 6. § (1) és (2) bekezdésében foglalt feltételek valamelyike az elsőfokú határozat meghozatalát követően teljesült (szemben az 5. § (2) bekezdés alapján az alperes által a fellebbezéssel előterjesztett kérelemmel), a pervesztes alperes nem mentesülhet az elsőfokú eljárás illetékének a megfizetése alól.
Az általánosnak mondható bírói gyakorlat szerint tehát a Kmr. 5. § (2) bekezdésének és 10. § (1) bekezdés c) pontjának összefüggéséből levezethető, a rendelkezések logikai értelmezéséből is következő helyes álláspontnak azt tartja, hogy az alperes által a fellebbezésben előterjesztett [a 10. § (2) bekezdés alapján az elsőfokú bíróság által elbírálandó] kérelem előterjesztésének eljárásjogi feltételeként csak a Kmr. 6. §-ában foglaltak vizsgálhatóak. A kérelem nem azonos a Kmr. 10. § (1) bekezdésében szabályozott, az elsőfokú eljárást befejező határozat meghozatala után engedélyezett személyes költségmentesség esetével (lásd a Legfelsőbb Bíróság a Pf. VI. 24.935/2010/2. számú határozata). E tekintetben nem indokolható az esetleges különbségtétel a fellebbezés és a csatlakozó fellebbezés közt sem (BDT 2009.2145., BDT 2001.366., illetve az ezekkel ellentétes BDT 2000.174.).
Eltérő az az eset, amikor a kedvezmény iránti kérelmet az alperes nem a fellebbezésével, csatlakozó fellebbezésével egyidejűleg, hanem utóbb terjeszti elő. Ilyen esetben ugyanis már feltétlenül érvényre kell jutnia a Kmr. 10. § (1) bekezdésében foglaltaknak (BH 2008.41.). A Kúria a Pkf. I. 24.768/2014/5.számú végzésében is úgy foglalt állást, hogy az alperes részére - az utóbb bekövetkezett változás igazolása nélkül - nem az elsőfokú tárgyalás berekesztéséig, hanem a fellebbezés benyújtásáig megengedett a költségmentesség engedélyezése iránti kérelem előterjesztése[8] . A fenti döntésekben kifejtettek jelennek meg számtalan ítélőtáblai határozatban is (Fővárosi Ítélőtábla 10. Gpkf. 45.572/2011/2., Pkf. 5. 26.511/2011/3., Pkf. 5. 26.552/2011/4., Pkf. 3. 26.921/2008/1., a Debreceni Ítélőtábla Gf. 4. 30.579/2009/2., Gf. III. 30.152/2009/2., BDT 2009. 2145. számú határozatai).
Itt kell kitérni arra a bíróságok által eltérően megválaszolt kérdésre is, hogy az alperes által csak a fellebbezése hiányainak a pótlása során - a fellebbezési illeték lerovására irányuló felhívásra - előterjesztett költségmentességi kérelmet lehet-e megfelelő időben, a fellebbezéssel egyidejűleg előterjesztettnek tekinteni. A Győri Ítélőtábla BDT 2010.2381. szám alatt közzétett eseti döntése így foglalt állást. A fellebbezés előterjesztése ugyanis még az elsőfokú eljárás része, az elsőfokú bíróság vonja le az illetékhiány eljárásjogi jogkövetkezményét is. Ez az indoka annak is, hogy a - fellebbezéstől eltérően - a fellebbezésben előterjesztett költségmentességi kérelemről az elsőfokú bíróságnak kell határoznia a Kmr. 10. § (2) bekezdése alapján. Ha a fél az elsőfokú eljárás folyamán kap kedvezményt, az állam által előlegezett költségek, a feljegyzett illeték viselésére nem kötelezhető. A Kmr. 13. § (1) bekezdése értelmében a felet, ha költségmentességben részesült, nem lehet a meg nem fizetett illeték és az állam által előlegezett költség megfizetésére kötelezni. Ebből a szempontból a fellebbezésben költségmentességért folyamodó alperes sem kivétel, mert az ő kérelmét is a 6. § alapján kell elbírálni.
A Kmr. 5. §-ának (5) bekezdése szerint az eljárás megindítását követően előterjesztett kérelem esetén a költségmentesség hatálya nem terjed ki az eljárásnak az engedélyezés előtti szakaszára. Ez kérdésessé teszi, hogy az elsőfokú eljárásban engedélyezett illetékfeljegyzési jog és a fellebbezésben előterjesztett kérelemre engedett költségmentesség esetén a jogerős másodfokú ítéletben az érintett fél kötelezhető-e pervesztessége esetén az elsőfokú eljárás illetékének a megfizetésére.
A költségmentesség a Pp. 84. § (1) bekezdés a) pontja alapján jelenti az illetékmentesség kedvezményét is. A Pp. 77. §-a első mondatában foglalt főszabály szerint a bíróság a perköltség viselése felől az ítéletben vagy az eljárást befejező egyéb határozatban dönt. E szabály alól azonban számtalan kivétel van, pl. a Pp. 77. §-ának második mondata értelmében, ha a törvény értelmében tanút, szakértőt vagy perben nem álló más személyt kell valamely perbeli cselekmény költségében marasztalni, a bíróság az említett személyt nyomban kötelezi a költségek megfizetésére.
A Pp. 86. §-a (2) bekezdésének első és második mondatában, valamint a Kmr. 5. § (5) bekezdésében foglalt rendelkezések összevetése alapján az az értelmezés látszik helyesnek, hogy a költségmentesség a felet mentesíti a perben le nem rótt illetékek viselése alól. Így a fellebbező alperes a részére a másodfokú eljárásban engedélyezett költségmentesség kapcsán az elsőfokú eljárás illetékének viselésére sem köteles pervesztessége esetén sem. Eltérő
- 954/955 -
értelmezés esetén az alperes, aki a perbeli pozíciójából következően csak az eljárás megindítását követően kérheti a költségmentesség engedélyezését, a felperes által le nem rótt kereseti illeték megfizetése alól csak abban az esetben mentesülhetne, ha részére a költségmentesség engedése az elsőfokú eljárást követően a Kmr. 10. § (1) bekezdés a) vagy b) pontja alapján a (3) bekezdés szerint az eljárás megindítására visszaható hatállyal történik.
A felperes esetében is irányadó ez, mert a költség viselése a felet csak jogerős és végrehajtható bírósági határozat alapján terheli. Amennyiben a viselés kérdésében hozott végleges döntés meghozatala időpontjában a fél mentes a költségek viselése alól, annak megfizetésére, megtérítésére nem kötelezhető.
A felhívott jogszabályok fenti értelmezését igazolja a Legfelsőbb Bíróság BH 1992.110. szám alatt közzétett eseti döntése is, amely szerint a másodfokú eljárás során engedélyezett költségmentesség hatálya kiterjed a még le nem rótt kereseti és fellebbezési illetékre is.
A 86. § (3) bekezdése a végrehajtási eljárásban felmerült költségeket illetően eltérő szabályokat tartalmaz, a költségmentességet a végrehajtási eljárásban átminősíti valamiféle illeték- vagy költségfeljegyzési joggá. Annyi kivételt azonban tesznek a bíróságok, hogy a személyes illetékmentességgel rendelkező félre az illetéket nem terhelik rá (a Fővárosi Törvényszék gyakorlata).
A végrehajtási eljárás szigorúbb szabályainak nyilvánvalóan szankció jellege van. A pervesztes költségmentes felet, aki a jogerős ítéletet önként nem hajtja végre, az állam a továbbiakban már nem kívánja támogatni. (Ténykérdés azonban, hogy a fél vagyoni helyzete, fizetőképessége ettől nem változik meg, a behajtás eredménytelensége pedig valószínűleg több költséget jelent az államnak, mint amennyi ezekben az ügyekben megtérülhet.)
Felmerült, hogy határidőben beérkezett új kérelemnek, vagy utólagos, a Kmr. 10. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerinti kérelemnek tekintendő-e az, ha a fél költségmentesség engedélyezése iránti kérelmét az elsőfokú bíróság jogerősen elutasította, majd a fél a kérelmet az elsőfokú eljárás során ismételten előterjeszti, más okokra hivatkozással.
A költségkedvezmény utólagos engedélyezésének korábban nem említett, egyéb szabályai viszonylag egyértelműek és így a kialakult gyakorlatban is következetesen érvényesülnek.
A Kmr. 8. §-ának (3) bekezdése előírja a bíróságok számára a személyes költségmentesség feltételei fennállásának a rendszeres felülvizsgálatát:
a) az eljárás jogerős befejezéséig - az engedélyezés időpontjához képest - évente,
b) a végrehajtható okirat kiállítása előtt, ha az eljárás jogerős befejezésétől számítva már egy év eltelt,
c) az eljárás bármely szakaszában - ideértve a felülvizsgálati kérelem elbírálását is -, ha adat merül fel arra nézve, hogy a feltételek már az engedélyezéskor sem álltak fenn vagy utóbb megszűntek.
A Kmr. 8. § (2) bekezdése rögzíti, hogy a felülvizsgálat milyen eljárás lefolytatásával történik. Kérdéses azonban, hogy az évenkénti, illetve a végrehajtható okirat kiállítása előtti felülvizsgálat miként valósul meg, gyakori ugyanis, hogy erre még formálisan sem kerül sor.
A Kmr. 8. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerinti felülvizsgálat ugyanakkor már gyakori, mert sok esetben a per során merül fel adat arra nézve, hogy a fél kedvezőbb jövedelmi és vagyoni viszonyok között él, mint amit az eljárás kezdetén előadott. Sok esetben erre az eljárás során elmérgesedő helyzetben az ellenfél hívja fel a bíróság figyelmét. A rosszhiszeműen vagy a per során már láthatóan teljesen eredménytelenül pereskedő fél költségmentességének a megvonására azonban ez a szabályozás nem ad lehetőséget. Ennek ellenére a bíróságok néhány esetben már ilyen okból is éltek a megvonás eszközével, vagyis ha későbbiekben a per során derült fény arra, hogy a fél rosszhiszeműen perlekedik, úgy a költségmentesség megvonása mellett felhívták a felet az illeték lerovására (Szegedi Ítélőtábla Pkk. III. 20.402/2004.; Szegedi Ítélőtábla Pf. III. 20.342/2005.). Rosszhiszemű, időhúzó felek esetén tehát számos ilyen tartalmú döntés született, de célszerű lenne a jogi háttér megfelelő kidolgozása és a szankció általánosan alkalmazhatóvá tétele.
Eredménytelennek látszó perlekedés esetében kétséges lehet a kedvezmény visszavonása, mert ez valóban prejudikálásnak tűnne. Ugyanakkor ennek hiánya gyakran vezet az ügy elbírálása során felesleges költségekhez (BH 1996.157). [Lásd e tárgyban például az Emberi Jogok Európai Bíróságának Tóth László Magyarország elleni ügyében 2004. március 30. napján hozott (ügyszám: 60297/00), Karalyos Csaba és Huber Kármen Görögország és Magyarország elleni ügyében 2004. április 6. napján kelt (ügyszám: 75116/01), Sikó Attila Magyarország elleni ügyében 2003. november 4. napján hozott (ügyszám: 53844/00), hazánkat elmarasztaló ítéleteit.] [9]
A bíróság a Kmr. 8. §-ának (3) bekezdése alapján, indokolt és fellebbezhető végzéssel a már engedélyezett költségmentességet akkor vonhatja meg, ha
a) az engedélyezés feltételei már az eljárás megindításakor sem álltak fenn, vagy
b) az engedélyezés feltételei utóbb szűntek meg.
Az első esetben a megvonás ex tunc, míg a második esetben ex nunc hatályú.
Hiányossága a szabályozásnak, hogy abban az esetben, ha kiderül, miszerint a fél valótlan adatokat szolgáltatott, vagy adatokat elhallgatott, ennek nincsenek olyan jogkövetkezményei, mint a Jst.-ben, vagyis ez nem jelenti a fél számára azt, hogy bizonyos időhatárig az általa, vagy ellene indított perben költségkedvezményt nem vehet igénybe.
Az évenkénti felülvizsgálat jellemző elmaradása miatt megfontolandó lehet azon, a nemzetközi kitekintetésben jellemzőnek mondható gyakorlat bevezetése, hogy a költségkedvezményekre vonatkozó kérelmet eljárási szakaszonként újra be kell nyújtani. Ez csak látszólag okoz többletfeladatokat a félnek és a bíróságnak, ugyanis ez kiváltaná az évenkénti felülvizsgálat kötelezettségét, emellett a bíróság jobban figyelemmel tudná kísérni a fél anyagi, jövedelmi, vagyoni helyzetének változásait.
Ahogy arról már szó volt, a bíróságok a jelenlegi szabályok alapján lényegében eszköztelenek a fél által előadot-
- 955/956 -
tak ellenőrzésére, még inkább a fél által elhallgatott információk beszerzésére. A régiónként eltérő és helyenként liberális bírói gyakorlat és az említett eszköztelenség oda vezet, hogy kijelenthető: a felek egy része úgy perelhet jelentős költségkedvezménnyel, hogy arra egyébként nem lenne rászorult. Költségvetési forrásból biztosított támogatásról lévén szó, nem tartható fenn olyan szabályozás, amely nem biztosít hatékony eszközöket a kérelmező rászorultságának tényleges vizsgálatára, ellenőrzésére, nem támaszkodik a lehető legteljesebb mértékben az állam ilyen célokra felhasználható intézményeire. Ez hatalmas és indokolatlan állami kiadást eredményez, ugyanis a költségmentes perekben állam által előlegezett és át nem hárítható vagy behajthatatlan költségeket (illeték, szakértői díj, ügygondnoki díj, tolmácsdíj stb.) az állam köteles viselni.
Régóta téma tehát, hogy a költségkedvezményekről a bíróság vagy más állami szerv döntsön.
Alternatíva lehet a költségkedvezményekről való döntésnek a jogi segítségnyújtó szolgálathoz történő telepítése, nem mellékes körülmény azonban az, hogy a jogi segítségnyújtó szolgálat is többnyire csak a felek nyilatkozatain alapuló, formális elbírálást végez. Ezzel a megoldással ugyan megszűnnének a jelenleg párhuzamos eljárások, amelyek alapján a személyes költségkedvezményeket a bíróság engedélyezi, ezzel párhuzamosan pedig a pártfogó ügyvédi képviseletet a jogi segítségnyújtó szolgálat. A párhuzamos hatáskör, illetve a párhuzamos jogi szabályozás megszüntetése azért lenne szerencsés, mert még a jogban járatos jogalkalmazók számára is nehézséget okoz a kettős szabályozás áttekintése, értelmezése.
Valójában az adóhatóság van leginkább felkészülve arra, hogy gyorsan és hatékonyan ellenőrizni tudja az adózó teljes magyarországi és külföldi pénzforgalmát valamennyi bankszámlájára vonatkozóan, kontrollálni tudja a gépjármű-nyilvántartás adatait, az ingatlanvagyont, az adózott jövedelmeket, továbbá az érintett hozzátartozók átfogó vagyoni és jövedelemvizsgálatát is el tudja végezni.
Az új Polgári perrendtartás megalkotásával összefüggésben komoly elemzőmunka folyik a költségkedvezmények újraszabályozására vonatkozóan is. A Perköltség Témabizottság szerint - különösen a pert megelőzően - megvalósítható lenne a bírósági szervezeten kívüli támogatás-odaítélés, mivel az lenne az ideális, ha az érintett felek már e kedvezmény birtokában fordulnának a bírósághoz. Ugyanakkor mindenképpen indokoltnak tartotta a Bizottság fenntartani azt a bírósági hatáskört, hogy a költségkedvezményt utólag megvonja. A per folyamán történő támogatásigénylés is jóval szorosabban kapcsolódik a per egyes cselekményeihez (új költség merül fel), az ezekre vonatkozó információ leginkább a bíróságokon áll rendelkezésre. Ezért mindaddig, amíg a bíróságon kívüli rendszer működtetéséhez szükséges források nem biztosítottak, nincs reális alternatívája a Témabizottság szerint a bírósági igényelbírálásnak.
Ezzel az állásponttal a joggyakorlat-elemző csoport is egyetért. A bíróságon kívüli döntéshozó ugyanis nem tudná értékelni azt, hogy a fél jogainak védelme érdekében mennyiben indokolt a perindítás, a fél alkotmányos jogának gyakorlása érdekében kell-e engedélyezni költségmentességet számára. Nem lehetne tekintettel a fél rosszhiszeműségére, az eleve alaptalan pereskedésre, a perelhúzó magatartásra stb., amelyet az európai joggyakorlat is a kedvezményből kizáró okként kezel. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy az eljárás folyamatában előterjesztett kérelmek esetében a más szerv által történő döntéshozatal a bíróság előtt folyó eljárást megakasztaná, ez esetleg a perek észszerű időn belüli elbírálására is kihathatna. A döntéshozatali rendszer megosztása (ha más szerv csak a kötelezően engedélyezendő esetekben járna el) az engedélyezési rendszer megkettőzéséhez vezetne.
A nemzetközi kitekintés is arra mutat, hogy a költségkedvezményekről való döntés jellemzően bírósági feladat, bár vannak ezzel ellentétes tendenciák is.
Mindenképp szükséges egy olyan hatékony, de célhoz kötött kontrollmechanizmus kialakítása, amely valós képet ad egy adott személy vagyoni viszonyairól, visszaszorítva ezzel az esetleges visszaéléseket. Fontos továbbá, hogy az érintett hozzátartozók jövedelmi és vagyoni viszonyainak vizsgálatára is hivatalból kerülhessen sor. Ez feltételezi, hogy az érintettek adatainak kezelésére a megfelelő felhatalmazás rendelkezésre álljon.[10]
Az erre vonatkozó szabályozási javaslatot a jelentés külön fejezete tartalmazza.
A személyes költségmentesség feljogosítja a felet arra, hogy rászorultsága esetében pártfogó ügyvédet igényeljen. A jogi segítségnyújtó szolgálat ebben az esetben a pártfogó ügyvédet lényegében kötelezően biztosítja, ha a fél a Jst.-ben foglalt egyéb feltételeknek is megfelel.
A jogi segítségnyújtó szolgálat azonban a költségmentesség engedélyezésének hiányában is jogosult a fél részére, annak kérelmére pártfogó ügyvédet biztosítani, ha annak a Jst.-ben meghatározott sajátos feltételei fennállnak.
A témáról részletesen az V. fejezet szól.
A Pp. 84. § (1) bekezdésének c) pontja értelmében a költségmentesség egyik eleme a mentesség a perköltség-biztosíték letétele alól. A Pp. 89. § (1) bekezdése értelmében perköltség-biztosíték letételére külföldi felperes kötelezhető a perrel felmerülő költségek fedezése céljából. A kötelezés alóli egyik kivétel az, ha a bíróság a felperest teljes költségmentességben részesítette. Ezzel kapcsolatban a bírói gyakorlatban különösebb problémák nem merültek fel.
Egyes költségkedvezmények a felek igényérvényesítésének megkönnyítéséhez (személyes költségmentesség, személyes illetékfeljegyzési jog), más költségkedvezmények pedig az adott eljárás speciális tárgyához kapcsolódnak (tárgyi költségmentesség, tárgyi költségfeljegyzési jog, tárgyi illetékfeljegyzési jog). Egy harmadik esetben a jogalkotó az eljárás gyorsabb, egyszerűbb befejezését honorálja költségkedvezmény biztosításával (mérsékelt illeték).
A költségkedvezményekre vonatkozó jogi szabályozás több szinten jelenik meg. A költségmentesség és a költségfel-
- 956/957 -
jegyzési jog általános szabályairól a Pp., részletes szabályairól pedig a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet (Kmr.) rendelkezik. Az illetékmentességre, az illetékfeljegyzési jogra és a mérsékelt illetékre vonatkozó szabályok az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvényben (Itv.) találhatók. Emellett egyes külön jogszabályok is rendelkeznek költségkedvezmény (tárgyi költségmentesség) biztosításáról.
Egyes eljárások esetében - a rendezni kívánt életviszony speciális jellegére, illetve arra figyelemmel, hogy az adott jogvita más módon nem rendezhető, vagyis a felek kénytelenek perbe bocsátkozni - az érintett eljárásra vonatkozó külön jogszabályok a felek számára jövedelmi és vagyoni viszonyaikra tekintet nélkül költségmentességet biztosítanak [Kmr. 2. § (1) bekezdés] .
Így a Pp. 85/A. §-a alapján tárgyi költségmentesnek minősülő perek körébe tartoznak:
- a Pp. 293. § (3) bekezdése értelmében az apaság vélelmének megdöntése iránti perek,
- a Pp. 311. § (6) bekezdése szerint a gondnokság alá helyezés iránti perek, valamint
- a Pp. 312. § (5) bekezdéséből kitűnően a gondnokság alá helyezés hatályában való fenntartása, módosítása, megszüntetése, valamint a gondnokság alá helyezés kötelező felülvizsgálata iránt indított perek.
Emellett a Pp.-n kívül más jogszabályok is rendelkeznek - alapvetően közigazgatási ügyekben - tárgyi költségmentesség biztosításáról. Pl. a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény 23/B. § (5) bekezdése szerint a fogyatékossági támogatás iránti igény érvényesítésével kapcsolatos eljárások, a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény 40. §-a értelmében a családtámogatási ellátás iránti igény érvényesítésével kapcsolatos valamennyi eljárás, vagy a menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény 34. §-ában foglaltak szerint a menekültügyi hatósági és a bírósági eljárás a kérelem első alkalommal történő benyújtása esetén tárgyi költségmentes.
Tárgyi költségmentesség esetén a Kmr. 2. § (2) bekezdéséből kitűnően a feleket a Pp. 84. §-ában meghatározott teljes költségmentesség illeti meg, pártfogó ügyvédi képviseletre is igényt tarthatnak. Kivételt képeznek azonban e főszabály alól a Pp. 293. § (3) bekezdése értelmében az apaság vélelmének megdöntése iránti perek, az ilyen perekben ugyanis a tárgyi költségmentesség az alperest pervesztessége esetén nem mentesíti a vértulajdonság-vizsgálat és a származás megállapításához szükséges más orvosszakértői (élettani) vizsgálat költségeinek megfizetése alól. A tárgyi költségmentesség - eltérően a személyes költségmentességtől - valamennyi, a perben részt vevő felet és beavatkozót megilleti, tekintet nélkül arra, hogy természetes vagy jogi személyek.
A végrehajtási eljárás során le nem rótt illetékek, valamint az állam által előlegezett költségek viselése [Pp. 86. § (2) bekezdés] , illetve az ellenfél javára megítélt perköltségek, továbbá a végrehajtási eljárás során a felek által lerótt illetékek és előlegezett költségek (végrehajtási költségek) megtérítésének kötelezettsége [Pp. 86. § (3) bekezdés] alól azonban a tárgyi költségmentesség sem mentesít.
Ha a bíróság tévesen ítélte a pert tárgyi költségmentesnek, a Kmr. 11. § (1) és (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően kell eljárnia, vagyis külön fellebbezéssel támadható határozattal [Kmr. 16. § c) pont] meg kell állapítania a tárgyi költségmentesség fenn nem állását, és lelet terhével köteleznie kell a felet a meg nem fizetett illeték 8 napon belüli utólag történő megfizetésére, valamint a helyette előlegezett költségeknek az állam javára való megtérítésére. Ha pedig a felet pártfogó ügyvéd képviseli, a bíróság a tárgyi költségmentesség fenn nem állásáról szóló határozat jogerőre emelkedését követő 8 napon belül a határozat megküldésével értesíti a pártfogó ügyvédi képviseletet engedélyező jogi segítségnyújtó szolgálatot.
A tárgyi költségmentes perekben a Pp. 85. §-ában foglaltak nem irányadóak, vagyis a költségmentesség akkor is fennáll, ha a bíróság a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasítja, illetve akkor is, ha a fél perlekedése rosszhiszeműnek vagy már előre teljesen eredménytelennek látszik.
A tárgyi költségkedvezmények biztosítása, ezek köre szintén azt szolgálja, hogy ezekben az ügyekben a felek bírósághoz fordulását anyagi okok ne akadályozzák. A tárgyi költségmentes ügyek körének meghatározása azonban mégis alapvetően költségvetési kérdés. Eljárásjogi szempontból egyszerű a megítélése, hiszen nincs szükség engedélyezési eljárásra, a kedvezményt jogszabály biztosítja.
A jogalkotó a tárgyi költségmentességben részesülő ügyek körét fokozatosan visszaszorította a 2008. január 1. napjától bevezetésre került tárgyi költségfeljegyzési jog intézményével. Tárgyi költségmentességet ma már csak külön törvény biztosíthat és a Kmr.-ben felsorolt pertípusokat tárgyi költségfeljegyzési jog illeti meg.
A Pp. rendszerében a költségfeljegyzési jog - a költségmentességgel ellentétben - kizárólag a per tárgyához kapcsolódó költségkedvezmény. A Pp. 85/A. §-a szerint a külön jogszabályban meghatározott perekben a felet (beavatkozót) jövedelmi és vagyoni viszonyaira, valamint a 85. § (1)-(3) bekezdéseiben foglalt feltételekre tekintet nélkül költségfeljegyzési jog illeti meg (tárgyi költségfeljegyzési jog). A tárgyi költségfeljegyzési jog esetében a költségeket az állam előlegezi, kivéve azokat a költségeket, amelyeket a fél a tárgyi költségfeljegyzési jog ellenére is köteles megelőlegezni. A Perköltség Témabizottság a kedvezmények köréből a költségfeljegyzés jogát tartja szükségesnek preferálni a mentesség helyett.[11]
A tárgyi költségfeljegyzési jogos pereket a Kmr. 3. § (1) bekezdése határozza meg. Eszerint - ha törvény, az Európai Unió általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa vagy nemzetközi megállapodás számukra tárgyi költségmentességet nem biztosít - a feleket jövedelmi és vagyoni viszonyaikra tekintet nélkül költségfeljegyzési jog illeti meg:
- az apasági és a származás megállapítása iránti egyéb perekben,
- a szülői felügyelet megszüntetése vagy visszaállítása iránti perekben,
- 957/958 -
- a gyermek elhelyezésével és átadásával, valamint a kapcsolattartással összefüggő perekben,
- a törvényen alapuló tartással kapcsolatos perekben, ideértve a tartásdíjnak a kötelezett járandóságait folyósító szervtől vagy más személytől való behajtása, a tartásdíj megszüntetése vagy összegének megváltoztatása, a tartásdíjra irányuló végrehajtás megszüntetése vagy korlátozása iránti pereket, továbbá a határon átnyúló tartási ügyben a tartásra kötelezett adatainak beszerzése iránti eljárást is,
- a munkaviszonnyal, a közszolgálati és a közalkalmazotti jogviszonnyal, más szolgálati viszonnyal, valamint a szövetkezeti tagsági viszony alapján létrejött munkaviszony jellegű jogviszonnyal kapcsolatos perekben, kivéve azokat a munkaügyi pereket, amelyekben a feleket tárgyi illetékfeljegyzési jog illeti meg,
- a bányakár megtérítése iránti perekben, valamint,
- a bűncselekménnyel a személy életében, testi épségében vagy egészségében okozott kár megtérítése iránti igény érvényesítésére irányuló perekben.
Tárgyi költségfeljegyzési jog esetében a felek az előlegezett illeték és költség viselése alól azonban nem mentesülnek, erről a bíróságnak a perköltségviselés szabályai szerint kell megfelelően rendelkeznie.
Ha a bíróság tévesen minősítette a pert tárgyi költségfeljegyzési jogosnak, a Kmr. 11. § (1) és (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően kell eljárnia. Külön fellebbezéssel támadható végzésével [Kmr. 16. § c) pont] meg kell állapítania a tárgyi költségfeljegyzési jog fenn nem állását, és - a tárgyi költségmentesség kapcsán már kifejtettekhez hasonlóan - a felet a meg nem fizetett illeték és az előlegezett költség megtérítésére kell köteleznie.
Az apasági és származás megállapítása iránti perek közül az apaság vélelmének megdöntése iránti perek nem a tárgyi költségfeljegyzési jogos, hanem a tárgyi költségmentes perek körébe tartoznak, így a tárgyi költségfeljegyzési jog csak az egyéb apasági és származás megállapítása iránti perekben áll fenn. A tárgyi költségfeljegyzési jog azonban ezekben az egyéb apasági és származás megállapítása iránti perekben sem ad mentesítést a Kmr. 3. § (3) bekezdéséből kitűnően a vértulajdonság-vizsgálat és a származás megállapításához szükséges más orvosszakértői (élettani) vizsgálat költségének előlegezése alól. Így, miután ezekben a perekben az ilyen típusú szakértői vizsgálat költségei jelentik a legnagyobb kiadásokat, a tárgyi költségfeljegyzési jog által biztosított kedvezmény tartalma, mértéke viszonylagosnak tekinthető.
A munkaügyi perek esetében a tárgyi költségfeljegyzési jog annak a figyelembevételével érvényesül, hogy a Pp. 358/B. §-a 2010. január 1-jétől kezdődően bevezette a munkavállalói költségkedvezmény jogintézményét, vagyis abban az esetben, ha a munkaügyi per által érintett munkaviszonyból származó távolléti díj nem haladja meg a külön jogszabályban meghatározott mértéket, a perben félként részt vevő munkavállaló munkavállalói költségkedvezményre jogosult. A munkavállalói költségkedvezmény alapján a felet a keresetlevél előterjesztésétől kezdve a per egész tartamára, valamint a végrehajtási eljárásra is kiterjedően teljes költségmentesség illeti meg. Arról az összeghatárról, amely alatt a munkavállalói költségkedvezmény érvényesül a 73/2009. (XII. 22.) IRM rendelet rendelkezik. A kedvezményre vonatkozó szabályozást a Kúria Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiuma a 2/2013. (IV. 8.) KMK véleményében vizsgálta. (A munkavállaló bruttó átlagkeresete nem haladja meg a nemzetgazdasági bruttó átlagkereset kétszeresét.)
Azokban a munkaügyi perekben pedig, amelyek a munkavállaló szándékos vagy súlyos gondatlan károkozásával, valamint a vezető állású munkavállaló polgári jog szabályai szerinti kártérítési felelősségével kapcsolatban indultak, továbbá a végkielégítés iránti pernek a törvény alapján járó összegen felüli részében, ha az a minimálbér hússzorosát meghaladja, a feleket az Itv. 62. § (1) bekezdése szerint nem tárgyi költségfeljegyzési jog, hanem csupán tárgyi illetékfeljegyzési jog illeti meg.
A bűncselekménnyel okozott károk megtérítése iránti igények körébe a bírói gyakorlat a Kmr. 3. § (1) bekezdés h) pontjának (és - az alábbiakban részletezettek szerint - az Itv. 62. § (1) bekezdés c) pontjának) alkalmazása során alapvetően a károkozóval szembeni igényérvényesítést sorolja, a biztosítóval a bűncselekmény mint biztosítási esemény miatti fellépést nem ítéli idetartozónak (BH 1994.333., BH 1994.437., ellenkezően foglalt ugyanakkor állást a Debreceni Ítélőtábla: Pf. I. 20 096/2007/2.). Megfontolandó e vonatkozásban a Kmr. 3. § (1) bekezdés h) pontjának, az Itv. 62. § (1) bekezdés b) és c) pontjának, valamint a PK-GK 2. számú állásfoglalásban kifejtetteknek az egymásra tekintettel történő vizsgálata és értelmezése és a jogalkalmazói gyakorlat kívánatos összhangjának megteremtése.
A Pp. a személyes költségfeljegyzési jogot önálló költségkedvezményként nem nevesíti, a Pp. 84. § (3) bekezdése azonban arra az esetre, ha a fél részleges költségmentességben részesül, akként rendelkezik, hogy a mentességgel nem érintett költségekre a felet megilleti a költségfeljegyzés joga. Az így szabályozott költségfeljegyzési jog tehát a részleges költségmentességhez kapcsolódó, járulékos jellegű kedvezmény. Terjedelmét negatíve a fél részére biztosított személyes költségmentesség határozza meg, vagyis a költségfeljegyzési jog azokra a költségekre vonatkozik, amelyekre a költségmentesség nem terjed ki. Ezeket a költségeket a fél helyett az állam előlegezi, viselésükről pedig a bíróság a perköltség viselésére vonatkozó szabályok szerint rendelkezik (Pp. 77-83. §). Miután személyes költségmentességben a Pp. 84. § (1) bekezdése szerint csak természetes személy részesíthető, értelemszerűen ez a járulékos költségkedvezmény is csak a természetes személy felet vagy beavatkozót illetheti meg.
Ahogy arról már szó volt, a joggyakorlat-elemző csoport álláspontja szerint a személyes költségfeljegyzési jogot, mint önálló kedvezményt kell a jogszabálynak megteremtenie. Így a felek számára költségelőlegezés nélkül biztosított a bírósághoz fordulás joga, és a bíróságok szigorúbban megkövetelhetik a teljes vagy részleges költségmentesség engedélyezésére vonatkozó feltételrendszer teljesítését.
A közjegyző hatáskörébe tartozó fizetési meghagyásos eljárásban a 2009. évi L. törvény (Fmhtv.) 48. § (1) bekezdése önálló költségkedvezményként szabályozza a személyes költségfeljegyzési jogot. E rendelkezés szerint kérelmére, jogai érvényesítésének megkönnyítése végett az a természetes személy részesíthető a részleges vagy teljes költségfeljegyzési jog kedvezményében, aki jövedelmi és
- 958/958 -
vagyoni viszonyaira tekintettel az eljárási költséget nem tudja fedezni. A költségfeljegyzési jog a felet az Fmhtv. 48. § (2) bekezdése szerint részben vagy egészben mentesíti az eljárási díj előlegezése, valamint a közjegyző határozata ellen előterjesztett fellebbezés és az ellentmondás folytán perré alakult eljárás illetékének viselése alól. A személyes költségfeljegyzési jogra a törvény 48. § (3) bekezdése értelmében a Pp. 85. §-át és 86. §-ának (1)-(3) bekezdéseit megfelelően alkalmazni kell.
A fizetési meghagyásos eljárás során érvényesülő költségkedvezmény előfeltételeiről, engedélyezéséről, megvonásáról és a költségek előlegezéséről, továbbá az előlegezett, valamint a nem előlegezett költségek megfizetéséről és behajtásáról, a költségkedvezmény engedélyezésének alapjául szolgáló körülmények igazolásáról szóló 24/2010. (V. 7.) IRM rendelet (továbbiakban: Kkr.) 1. §-a azonban úgy rendelkezik, hogy azt hogy melyik jogosult minősül olyannak, aki jövedelmi és vagyoni viszonyai folytán az eljárási költséget nem tudja fedezni, a Kmr. 6. §-a alapján kell meghatározni.
A Kmr. 6. §-ában foglalt feltételek érvényesítése így szigorúbb feltételek teljesítését követeli meg, mint az Fmhtv. 48. § (1) bekezdése, amely szerint a közjegyzőnek azt kellene vizsgálnia, hogy a fél jövedelmi és vagyoni viszonyaira tekintettel az eljárási költséget fedezni tudja-e. E szabályok részletes vizsgálata a közjegyző előtti eljárásban érvényesülő költségkedvezmények szabályozásának elemzése körében történik meg.
A pénzügyi jog olyan kötelezettségként tartja számon az illetéket, amelyet valamilyen állami szolgáltatás igénybevételéért kell fizetni. Az illeték tehát az állami szervek eljárási cselekményei fejében járó viszontszolgáltatás, aminek az állam által meghatározott mértéke az adott eljárással felmerülő költségekhez igazodik.
Az eljárási illetéknek elsődleges közgazdasági funkciója van, részben az, hogy költségeket ne a társadalom egésze, hanem elsősorban azok viseljék, akiknek érdekében az adott eljárás indul. A 2013. évi költségvetés keretszámai alapján mintegy 86 milliárd forintot fordított az állam a bírósági szervezetrendszer fenntartására, fejlesztésére. A KSH adatai alapján 2012-ben 236 000 eljárás indult polgári bíróság előtt, ami nagy vonalakban azt jelenti, hogy az államnak átlagosan 360 000 forintba kerül egy eljárás. Az eljárásiilleték-bevétel kb. 4 milliárd forint, vagyis a felek átlagosan 17 000 forintot fizetnek egy eljárásért. Erre tekintettel, a fizetendő illeték minimumának meghatározása mellett, a maximumérték alkalmazása vagy nem indokolt, vagy azt lényegesen magasabb összegben kellene meghatározni. Az elsőfokú eljárásban az 1,5 millió forintos felső korlát ugyanis azt jelenti, hogy 25 millió forintig az egész pertárgyérték után kell illetéket fizetni, efölött azonban illetékfizetési kötelezettség egyáltalán nincs. A Kúria előtti eljárásban pedig a 3,5 millió forint összegű felső értékhatárra és a 10%-os illetékfizetési kötelezettségre tekintettel 35 millió forintot meghaladó pertárgyérték esetén a fél már nem fizeti meg az eljárási költségeket. Tehát ugyanannyit fizet az a személy, aki egy kicsit tágasabb fővárosi lakás tulajdonjoga iránt perel, mint az a nagyvállalat, amelynek milliárdos követelése iránt folyik a per.
A német-osztrák megoldás degresszív, de felső plafon nélküli illetéket alkalmaz, míg például a szlovák szabályozás különbséget tesz aszerint, hogy kereskedelmi ügyről van-e szó. Ekkor az illeték maximuma 6%-os kulcs mellett kb. 10 millió forint, míg "normál" polgári perben 5 millió forint.[12]
A személyes illetékmentesség a költségmentességhez képest szűkebb tartalmú költségkedvezmény, amely az ilyen kedvezményre jogosult felet az egyébként illetékköteles eljárásban is mentesíti az illeték előlegezése és a feljegyzett illeték viselése alól [Itv. 4. § (1) bekezdés, 56. § (1) és (2) bekezdés]. Az illetékmentesség hatálya a per egész tartamára, valamint a végrehajtási eljárásra is kiterjed. A végrehajtási eljárás során le nem rótt illetékek, valamint az állam által előlegezett költségek viselése alól azonban nem ad mentesítést [Pp. 86. § (2) bekezdés], és nem érinti az ellenfél javára megítélt perköltségek, továbbá a végrehajtási eljárás során a felek által lerótt illetékek és előlegezett költségek (végrehajtási költségek) megtérítésének kötelezettségét sem [Pp. 86. § (3) bekezdés]. Nem vonatkozik az illetékmentesség az eljárás egyéb költségeire sem.
A személyes illetékmentességben részesülő jogalanyok körét az Itv. 5. § (1) bekezdése határozza meg. E szabály értelmében vannak feltétlenül, illetve feltételhez kötötten személyes illetékmentességben részesülő jogalanyok.
Pl. minden feltétel nélkül teljes személyes illetékmentességben részesül:
- a Magyar Állam,
- a helyi önkormányzatok és azok társulásai,
- az egészségbiztosítási szerv, a Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv,
- a Magyar Nemzeti Bank
- A Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
- az Országos Betétbiztosíti Alap stb.
Az Itv.-ben felsorolt más jogalanyok feltételhez kötötten, vagyis abban az esetben jogosultak az illetékmentesség kedvezményére, ha a vagyonszerzést, illetve az eljárás megindítását megelőző adóévben folytatott vállalkozási tevékenységükből származó jövedelmük után társaságiadófizetési kötelezettségük, illetve - költségvetési szerv esetében - eredményük után a központi költségvetésbe befizetési kötelezettségük nem keletkezett. Ilyen feltételekkel illeti meg a kedvezmény pl. az alábbiakat:
- a költségvetési szerv,
- a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.,
- az egyesület, a köztestület,
- az egyházi személy,
- az alapítvány, ideértve a közalapítványt is,
- a közhasznú, kiemelkedően közhasznú nonprofit gazdasági társaság stb.
A személyes illetékmentesség a fél jogutódjára az Itv. 56. § (1) bekezdése értelmében csak akkor terjed ki, ha ő maga is a személyes illetékmentességre jogosultak körébe tartozik.
A személyes illetékmentességre vonatkozó szabályozás
- 959/960 -
speciális jogértelmezési kérdéseket nem vet fel. Megkérdőjelezhető azonban, hogy indokolt-e az Itv. 5. § (1) bekezdésében felsorolt jogalanyok számára a polgári jogi szerződéses kapcsolataikból eredő igények érvényesítésére irányuló eljárásokban is a személyes illetékmentesség biztosítása. Kétségtelen, hogy az érintett jogalanyok alapvetően közfeladatokat látnak el, azonban a bírói gyakorlatban rendszeresen tapasztalható, hogy a személyes illetékmentesség kedvezményében részesülő jogalanyok, különösen a helyi önkormányzatok vagy a költségvetési szervek az illetékmentesség kedvezményét kihasználva, csupán a fizetési kötelezettségük teljesítésének elodázása, vagy a vezetőik egyéb természetű, a felettes vagy az ellenőrzésükre jogosult szervektől, ellenfeleiktől vagy a médiától való félelme miatt zárkóznak el az egyébként teljesen nyilvánvaló, egyértelműen megalapozott polgári jogi igények peren kívüli elismerésétől vagy teljesítésétől, illetve a per megindítását követően is ezen indokok miatt vesznek igénybe egyébként az adott jogvitában felesleges rendes vagy rendkívül perorvoslati eljárásokat. A bírósági szervezet működésének, a bírósági eljárás lefolytatásának valóságos költségei ugyanakkor nyilvánvalóan magasabbak, mint a per, illetve az adott eljárási szakasz illetéke. A személyes illetékmentesség tartalmának szűkítése, abból a polgári peres eljárások kirekesztése alkalmas lehet arra, hogy az érintett jogalanyokat a per, illetve azon belül az egyes jogorvoslati eljárások igénybevételének komolyabb megfontolására késztesse és így más helyen költségvetési megtakarítást eredményezzen. Ezeknek a jogalanyoknak a részére elegendő lenne az illetékfeljegyzési jog biztosítása.
Az illeték tárgyára vonatkozó mentesség (tárgyi illetékmentesség) esetén nem kell illetéket fizetni [Itv. 4. § (1) bekezdés] . Ez az illetékmentesség a feleket jövedelmi és vagyoni viszonyaikra tekintet nélkül illeti meg.
Jelenleg a polgári, közigazgatási, munkaügyi ügyekben az Itv. 57. § (1) bekezdése szerinti eljárások, eljárási cselekmények illetékmentesek. Ilyen például
- az eljárást megindító beadvány idézés kibocsátása -nemperes eljárás esetén érdemi vizsgálat, cégbírósági eljárás esetén hiánypótlási eljárás lefolytatása - nélküli elutasításáról rendelkező döntés elleni fellebbezés,
- a költségmentesség vagy az illetékfeljegyzési jog tárgyában hozott határozat elleni jogorvoslati eljárás,
- a határozat kijavítása, illetve kiegészítése iránti kérelem,
- az áttételt elrendelő végzés elleni fellebbezés,
- a személyes adatok védelmével, illetve a közérdekű adatok nyilvánosságával összefüggésben indított per,
- a jogi segítségnyújtás engedélyezése tárgyában hozott közigazgatási döntés bírósági felülvizsgálata,
- a határon átnyúló tartási ügyekben a tartási igénnyel kapcsolatos kérelem központi hatósághoz történő továbbítása iránti eljárás.
A kijavítás, illetve kiegészítés iránti kérelem esetén jogszabály szövege szerint csak az elsőfokú eljárás illetékmentes. A kérelem tárgyában hozott végzés elleni fellebbezésre az illetékkedvezmény nem terjedne ki, azt a bírói gyakorlat biztosítja, részben az ügy elbírálásának gyorsítása érdekében, részben pedig azért, mert az eljárás illetékmentességét nem indokolt csak egyes eljárási szakaszokra biztosítani.
A jövőre nézve a tárgyi illetékmentesség szűkebb körben történő fenntartása lenne indokolt. A tárgyi illetékmentes eljárások esetében ugyanis az eljárás teljes illetékköltségét az államnak kell viselnie.
Nem teljesen egyértelmű a gyakorlatban, hogy az Itv. 57. § (1) bekezdésében biztosított illetékmentesség kedvezménye jelenti-e az e körben felmerült jogorvoslati illeték alóli mentességet is vagy sem. Indokolt ebben a körben a bíróságok egységes gyakorlatának kialakítása.
Egyebekben az ismertetett szabályok alkalmazása speciális jogértelmezési kérdéseket nem vet fel.
Az illetékfeljegyzési jog a legszűkebb körű költségkedvezmény, a felet (beavatkozót) ugyanis csupán az illeték előzetes megfizetése alól mentesíti [Itv. 59. § (1) és (2) bekezdés] . Az illetékfeljegyzési jog miatt le nem rótt illetéket a feleknek a Kmr. 13. §-ában és 15. §-ában foglaltak szerint, alapvetően a perköltség viselésére vonatkozó szabályoknak megfelelően (Pp. 78-83. §) kell viselniük.
A személyes illetékfeljegyzési jog kedvezményében bármely jogalany, tehát nem csak a természetes személy részesíthető. A kedvezmény az Itv. 60. § (1) bekezdése értelmében akkor adható meg, ha az illeték megfizetése a félnek jövedelmi és vagyoni viszonyaival arányban nem álló megterhelést jelentene, különösen, ha a megfizetendő illeték a fél és - természetes személyek esetében - a házastársa, valamint vele egy háztartásban élő, általa eltartott gyermekei előző adóévben elért egy főre eső adóköteles jövedelme 25%-át meghaladja. A személyes illetékfeljegyzési jog engedélyezése tehát ugyancsak széles körű mérlegelési jogot biztosít a bíróságok számára.
A kérelem elbírálása az Itv. 60. §-ának (1) bekezdése alapján a fél jövedelmi és vagyoni viszonyainak az értékelését abból a szempontból igényli, hogy az illeték előzetes megfizetése számára azzal arányban nem álló megterhelést jelent-e.
A személyes illetékfeljegyzési jog iránti kérelmet előterjesztő természetes személynek a kérelmében előadottak alátámasztása érdekében jövedelmi és vagyoni viszonyait, továbbá egyes személyi körülményeit a költségmentesség engedélyezésének alapjául szolgáló körülmények igazolásáról szóló 2/1968. (I. 24.) IM rendelet (Kmri.) 1. § (3) bekezdésében foglaltakra figyelemmel, az e rendeletben foglaltaknak megfelelően, a rendelet mellékleteiként közölt nyomtatványok felhasználásával kell igazolnia. Jogi személyeknek és jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezeteknek a Kmri. 1. § (4) bekezdése értelmében az illetékfeljegyzési jog engedélyezése iránti kérelmükhöz csatolniuk kell a pénzforgalmi számlát vezető pénzforgalmi szolgáltató 15 napnál nem régebbi igazolását valamennyi pénzforgalmi számlájuk egyenlegéről. A bíróság elrendelheti a gazdálkodó szervezet vagyoni állapotának (ingó, ingatlanvagyon, követelések, tartozások), továbbá 6 hónapra visszamenőleges pénzforgalmiszámla-egyenlegének igazolását is. Ha a kérelmező egyéni vállalkozó és a per tárgya a vállalkozásával függ össze, a Kmri. 1. § (5) bekezdéséből kitűnően a jövedelmi és vagyoni viszonyai igazolása körében a természetes személyek és a gazdálkodó szervezetek tekintetében előírtakat egyaránt teljesítenie kell.
- 960/961 -
A gazdálkodó szervezetek illetékfeljegyzési jog iránti kérelmei elbírálásával kapcsolatban a bírói gyakorlat hangsúlyozza, hogy nem elegendő a bankszámlakivonatok formális vizsgálata, hanem a gazdálkodó szervezet tényleges vagyoni helyzetét és jövedelmi viszonyait kell értékelni (BH 1996.493.).
Az Itv. 61. § (2) bekezdése - a költségmentességre vonatkozó szabályozáshoz hasonlóan - a személyes illetékfeljegyzési jog esetében is kimondja, hogy nem részesíthető az illetékfeljegyzési jog kedvezményében a fél, ha perlekedése rosszhiszeműnek vagy már előre teljesen eredménytelennek látszik, úgyszintén akkor sem, ha mint engedményes lép fel és valószínű, hogy az engedményezés az illetékfeljegyzési jog kedvezményével való perlés lehetővé tételét célozta.
Az illetékfeljegyzési jog iránti kérelem elbírálásáról a bíróság végzéssel határoz. A kérelemnek helyt adó végzés ellen fellebbezésnek nincs helye, az elutasító végzés ellen pedig a kérelmező a Kmr. 16/A. § (1) bekezdése folytán alkalmazandó 16. § a) pontja értelmében külön fellebbezéssel élhet.
Az illetékfeljegyzési jog engedélyezésére, megtagadására, felülvizsgálatára, valamint megvonására megfelelően alkalmazni kell a Kmr. szabályait [Kmr. 16/A. § (1) bekezdés] .
A tapasztalatok szerint a felülvizsgálatra és a megvonásra vonatkozó szigorú rendelkezések a személyes illetékfeljegyzési jog esetében jóval kevésbé érvényesülnek, mint a személyes költségmentesség vonatkozásában. Magát az illetékfeljegyzési jog iránti kérelmet is jellemzően jóval "nagyvonalúbban" bírálják el a bíróságok, mint a személyes költségmentesség iránti kérelmeket, a már engedélyezett illetékfeljegyzési jog megvonása pedig általában csak kivételesen, akkor fordul elő, ha a per során egyértelmű adatok merülnek fel arra nézve, hogy a fél jövedelmi, vagyoni helyzete jelentős mértékben, számára pozitívan megváltozott. Ennek nyilvánvalóan az az oka, hogy illetékfeljegyzési jog esetében az illeték megfizetése valamelyik fél részéről biztosított. Ha a kedvezményben részesült fél pervesztes lesz ő, ha pedig megnyeri a pert, akkor az ellenfele fogja azt megfizetni. A helyes eljárás mégis az lenne, hogy azt a felet, akinek a bírósághoz fordulását az illeték összegének előzetes megfizetése nem akadályozza, a bíróságok ne részesítsék az illetékfeljegyzési jog kedvezményében, vagy indokolt esetében vonják vissza ezt a kedvezményt.
Vannak olyan eljárások, amelyekben személyes illetékfeljegyzési jog engedélyezésére nem kerülhet sor. Így az Itv. 61. § (4) bekezdése szerint a házasság felbontására irányuló kereset esetén, a cégeljárásban, valamint egyes, a büntetőeljárással kapcsolatos kérelmek esetében.
Az ügygondnokot és a gyámhatóság által kirendelt eseti gondnokot, valamint azt a felet, akinek érdekében az őt megillető igény érvényesítése céljából az ügyész, vagy az erre jogosult szervezet indított pert az Itv. 60. § (2) bekezdése alapján - értelemszerűen a jövedelmi és vagyoni viszonyaik vizsgálata nélkül - személyes illetékfeljegyzési jog illeti meg. Ez a kedvezmény tehát a törvény erejénél fogva illeti meg az adott személyt, e körben a bíróságnak mérlegelési joga nincs.
Ez a rendelkezés hasonlóságot mutat az Itv. 5. § (1) bekezdésének szabályozásához, amely esetében a felet nem a vagyoni viszonyai miatt illeti meg a kedvezmény, hanem személyi helyzete, pozíciója miatt, amiatt, hogy jellemzően valamilyen közfeladatot lát el. Ebben az esetben tehát csak a kedvezmény tartalma egyezik meg a fél számára engedélyezettel, oka, a kedvezmény célja azonban teljesen más.
Eltérő a gyakorlat abban a kérdésben, hogy ha a fél költségmentességi kérelmet terjeszt elő, de azt a bíróság nem látja megalapozottnak, külön kérelem nélkül részesíthető-e az illetékfeljegyzési jog kedvezményében. Több bíróság a BDT 2002.664. számú jogeset alapján ennek nem látja akadályát (Pécsi Törvényszék P. 20.943/2013/4., Győri Törvényszék 20.763/2012.). Más bíróságok azonban a Kmr. 16/A. §-ára hivatkozva külön kérelem nélkül nem engedélyeznek személyes illetékfeljegyzési jogot. Erre tekintettel a felek egyre inkább alternatív kérelmeket terjesztenek elő. Kétségtelen, hogy a Kmr. 16/A. §-ának szabályozásából inkább a kérelemhez kötöttségre lehet következtetni, ugyanakkor azonban általános gyakorlat a bíróság előtt a költségkedvezmények megvonása körében, hogy az adott költségkedvezmény megvonása mellett más, például személyes illetékfeljegyzési jog engedélyezésére kerül sor, értelemszerűen hivatalból. Ha a rendelkezésre álló igazolásokból megállapítható, hogy a fél számára a kértnél kevesebb mentességet jelentő költségkedvezmény engedélyezhető lenne, felesleges többletmunkát jelent mind a félnek, mind a bíróságnak az újabb kérelem előterjesztése, illetve elbírálása. Az az érv, hogy esetleg a fél az engedélyezhető költségkedvezmény alapján nem is kockáztatná meg a pereskedést, nem túl meggyőző, a fél ugyanis az engedélyezést követően, még az ellenfél perbe bocsátkozása előtt dönthet mégis akként, hogy nem perel.
Egyes, az Itv. 62. § (1) bekezdésében meghatározott eljárásokban a felek jövedelmi és vagyoni viszonyaikra tekintet nélkül mentesülnek az illeték előzetes megfizetésének kötelezettsége alól. Ilyen eljárások például a következők:
- a személy életében, testi épségében vagy egészségében okozott, illetve a vagyonában bekövetkezett olyan kár megtérítése iránti igény esetén, amikor a személy élete, testi épsége vagy egészsége is veszélyeztetve volt,
- a bűncselekményből - ide nem értve a személy életében, testi épségében vagy egészségében okozott kárt -, valamint a szabálysértésből származó kár megtérítése iránti igény esetén,
- a személyek polgári jogi védelmével kapcsolatos perek,
- a közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránti perek,
- a közigazgatási határozat felülvizsgálata iránti eljárás,
- az olyan kártérítési perben, amelyet a fél a per tisztességes lefolytatásához, illetve észszerű időn belül történő befejezéséhez fűződő alapvető jogai megsértése miatt indít,
- magánszemély lakástulajdonát elidegenítő szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt indított perben.
A munkaügyi perek esetében - amint arról már volt szó - főszabály szerint tárgyi költségfeljegyzési jog érvényesül, csupán e perek szűk köre, az Itv. 62. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott tárgyú munkaügyi perek tárgyi illetékfeljegyzési jogosak.
A tárgyi illetékfeljegyzési jogot megállapító Itv. 62. § (1) bekezdés b) pontjának alkalmazása során kialakult bírói
- 961/962 -
gyakorlat (PK-GK 2. számú állásfoglalás) elvei szerint ugyanakkor a tárgyi illetékfeljegyzési jog fennállása független attól, hogy az e rendelkezésben megjelölt igények érvényesítése jogszabályon vagy szerződésen alapul. Nem feltétele a kedvezménynek, ha biztosítási szerződés alapján járó biztosítási összeg megfizetése iránt érvényesít a károsult igényt, vagy ha a gépjárművek kötelező felelősségbiztosításáról szóló jogszabály alapján a biztosítóval szemben lép fel közvetlenül kártérítési igénnyel. Az illetékfeljegyzési jog - törvény eltérő rendelkezése hiányában - megilleti a jogutódokat is. Nem terjed ki azonban a tárgyi illetékfeljegyzési jog arra az esetre, amikor a károsulttal szemben egyetemlegesen felelős károkozók egymással szemben igényelnek megtérítést. Nem illeti meg ez a kedvezmény azt sem, aki a károsultnak megtérített kár áthárítása végett érvényesít igényt.
A bűncselekménnyel okozott egyéb, tehát nem a személy életében, testi épségében vagy egészségében okozott károk, valamint a szabálysértésből származott kár megtérítése iránti perek esetében azonban a bírói gyakorlat csak a szerződésen kívüli kártérítési igényeket veszi figyelembe, a bűncselekményre mint biztosítási eseményre alapított, a biztosítóval szembeni igényérvényesítést nem tekinti tárgyi illetékfeljegyzési jogosnak (BH 1994.333., BH 1994.437.).
Az Itv. 62. § (1) bekezdés f) pontjának alkalmazása során az ítélkezési gyakorlat a személyek polgári jogi védelmével kapcsolatos perek közé sorolja a sajtó-helyreigazítási pereket is (pl.: BH 2000.241).
Az Itv. 62. § (1) bekezdésének k) pontja szerinti tárgyi illetékfeljegyzési jog a bírói gyakorlat alapján nem teljes körű, ezt a kedvezményt a bírói gyakorlat a lakásszövetkezet, illetve a társasház részére biztosítja. Abban az esetben viszont, ha ilyen típusú perben a lakásszövetkezet tagja fellebbezéssel él az őt marasztaló ítélet ellen, akkor a per tárgyi illetékfeljegyzési jogi kedvezménye ellenére a félnek a fellebbezési illetéket le kell rónia.
A tárgyi illetékfeljegyzési jogos perben le nem rótt illeték viseléséről a bíróság főszabály szerint a perköltség viselésére vonatkozó általános szabályok szerint rendelkezik az eljárást befejező határozatában. Az Itv. 61. § (1) bekezdés a)-c) és g)-h), valamint l) pontjaiban említett perek esetében viszont, ha az összegszerűség megállapítása a bíróság mérlegelésétől függ és a kereset nem volt nyilvánvalóan eltúlzott, részleges pervesztesség esetén a bíróság mellőzheti a fél illetékfizetésre való kötelezését. Ez tehát egy olyan sajátos rendelkezés, amely nem az adóhatóságnak, hanem a bíróságnak ad jogot arra, hogy az egyébként megfizetendő illeték összeget mérlegeléssel mérsékelje, annak egy részét a fél számára elengedje.
Az Itv. 58. §-a alapvetően annak érdekében, hogy a nyilvánvalóan költséges peres eljárások minél hamarabb lezáruljanak, a felek a jogvitájukat lehetőség szerint önkéntesen rendezzék, az illeték mérséklésének lehetőségét biztosítja. Így az illeték a peres eljárás illetékének 10%-a az Itv. 58. § (1) bekezdésében meghatározott esetekben, pl. ha:
- ha a felperes keresetétől legkésőbb az első tárgyaláson eláll,
- ha az alperes a követelést az első tárgyaláson azonnal elismeri, vagy az első tárgyalás előtt a követelést elismeri,
- ha a felek az első tárgyaláson egyezséget kötnek,
- ha a felek a per megszüntetését az első tárgyaláson közösen kérik stb.
Az illeték az Itv. 58. § (2) bekezdése szerint a peres eljárás illetékének 30%-a, ha az első tárgyalást követően az eljárás szüneteléssel vagy a felperes keresetétől való elállása folytán szűnik meg, illetve a per megszüntetését a felek közösen kérik.
Az Itv. 58. § (3) bekezdése értelmében az illeték a peres eljárás illetékének 50%-a, ha például az egyezségkötésre az első tárgyalást követően kerül sor. Az illeték mérséklésére kerül sor akkor is, ha a felek a polgári peres eljárást megelőzően közvetítői eljárásban vettek részt [Itv. 58. § (9) bekezdés].
Az Itv. 58. § (10) bekezdése szerint mérsékelt illeték fizetésére van mód, ha a polgári pert akár közjegyző, akár bíróság előtt előzetes bizonyítási eljárás előzte meg. Az illeték ilyenkor az egyébként fizetendő illeték 50%-a.
A fellebbezési eljárás, illetve felülvizsgálati eljárás illetékének 10%-át kell megfizetni az Itv. 58. § (7) bekezdése értelmében, ha a fellebbezést vagy a felülvizsgálati kérelmet az annak elbírálására jogosult bíróság tárgyalásának megkezdése előtt visszavonják, vagy a kérelem visszavonására a tárgyaláson kívüli elbírálás időpontjáig kerül sor.
Az eljárást megindító beadvány idézés kibocsátása nélküli, hivatalbóli elutasítása, a pernek a Pp. 157. § a) pontja alapján történő megszüntetése, valamint a fellebbezés, illetve a felülvizsgálati kérelem - illetékmérséklésre alapot adó - visszavonása esetén a mérsékelt illetéket az eljárást kezdeményező, a jogorvoslati kérelmet előterjesztő félnek kell viselnie. Egyezség esetén a felek a meg nem fizetett illetéket a Kmr. 13. § (3) bekezdése értelmében az egyezség tartalma szerinti pervesztesség arányában, ha pedig ez az arány nem állapítható meg, vagy ha a bíróság határozata szerint mindegyik fél maga viseli a költségét, egyenlő arányban kötelesek megfizetni. A keresettől elállás és a per megszüntetésére irányuló közös kérelem esetén a meg nem fizetett illeték megfizetésére a Kmr. 13. § (4) bekezdése szerint a felperes köteles, kivéve, ha a felek másképpen állapodtak meg. Ha pedig a felperes olyan okirati bizonyítékot csatolt, amelyből kitűnik, hogy az elállásra, illetve a per megszüntetésére irányuló közös kérelem benyújtására azért került sor, mert az alperes a követelést a kereset benyújtása után elismerte vagy teljesítette, a meg nem fizetett illeték és az állam által előlegezett költség viselésére az alperest kell kötelezni. Ha a per szünetelés folytán szűnik meg, a bíróság az Itv. 58. § (4) bekezdése alapján az eljárást kezdeményező felet kötelezi az illeték megfizetésére[13] .
5.1. Az ismertetett szabályok értelmezése során jogértelmezési kérdésként merült fel a gyakorlatban, hogy akkor, ha a bíróság a perújítási kérelmet a megengedhetőség körében vizsgálva végzésével mint érdemi tárgyalásra alkalmatlant elutasítja, alkalmazhatóak-e az illeték mérséklésére vonatkozó szabályok, vagyis ez az eset azonos-e azzal a 10%-ra történő illetékmérséklést biztosító, az Itv. 58. § (1) bekezdés f) pontjában szabályozott esettel, amely
- 962/963 -
az eljárást megindító beadvány idézés kibocsátása nélkül történő elutasítására vonatkozik.
Az egyik álláspont szerint, miután a bíróság ilyenkor sem hoz az ügy érdemében határozatot, ez az eset az Itv. 58. § (1) bekezdése f) pontjának alkalmazási körébe vonható. A másik álláspont szerint a perújítási kérelemnek a megengedhetőség körében történő elutasítása során a bíróságnak tárgyaláson kell döntenie, meg kell vizsgálnia perújítás lehetséges feltételeinek fennállását, és abban az esetben is, ha a perújítást nem találja megengedhetőnek, nem hivatalból, hanem érdemi tárgyalásra alkalmatlansága miatt utasítja el a perújítási kérelmet. Így ez nem azonosítható az eljárást megindító beadvány idézés kibocsátása nélküli, hivatalból történő elutasításával.
5.2. A törvény kifejezetten nem szabályozza, hogy abban az esetben, ha az illeték mérséklésére alapot adó körülmény a jogorvoslati eljárásban következik be, csak az adott jogorvoslati eljárási szakasz illetékét kell-e mérsékelni, vagy az illetékmérséklési kötelezettség visszahat az elsőfokú eljárás illetékére is. Felmerülhet olyan jogértelmezés, hogy miután az Itv. alkalmazásában a bírósági eljárás egyes szakaszai, az elsőfokú és a jogorvoslati eljárások egymástól elkülönülő, önálló illetékköteles eljárások (1/2012. Közigazgatási-Munkaügyi-Polgári jogegységi határozat), kifejezett törvényi előírás hiányában az illeték mérséklésére csak az adott eljárási szakasz illetéke tekintetében kerülhet sor. Az ítélkezési gyakorlat azonban jelenleg nem ezt a jogértelmezést követi, hanem az adott jogorvoslati eljárás mellett a megelőző eljárás illetékét is mérsékli.
5.3. A mérsékelt illeték alkalmazása vonatkozásában megfontolandó lenne, hogy ne csak a Pp. 157. § a) pontján alapuló permegszüntetés esetében legyen mérsékelhető az illeték, hanem más permegszüntetési okok esetében is, például ha a fél halála esetén a jogutódlás kizárt [g) pont] vagy ha a fél nem gondoskodik a jogi képviseletének pótlásáról [i) pont] .
5.4. Az Itv. 58. § (5) bekezdése viszont egyértelműen rendezi azt a korábban a bírói gyakorlatban vitatott kérdést, hogy a fizetési meghagyásos eljárást követően indult perekben hogyan történjék meg az illeték mérséklése. E szabály szerint ugyanis a mérséklési kötelezettség - amennyiben ennek feltételei egyébként fennállnak - csak a kiegészített illetékre terjed ki, a fizetési meghagyásos eljárás díját tehát nem érintheti.
5.5. A mérsékelt illeték viselésére vonatkozó szabályok alkalmazására is kiható jogértelmezési kérdésként merült fel a gyakorlatban, hogy abban az esetben, ha a bíróság a keresetlevelet - nem az illeték lerovásának elmulasztása miatt, hanem egyéb okból - idézés kibocsátása nélkül elutasítja, a felperes azonban a Pp. 132. § (1) bekezdése alapján a keresetlevelet újból benyújtja, a bírósági eljárás illetékét ismételten le kell-e rónia.
A Legfelsőbb Bíróság az 1/2010. Közigazgatási-Polgári jogegységi határozatában úgy foglalt állást, hogy a keresetlevélnek a Pp. 130. §-a alapján történő elutasítása esetén a Pp. 132. § (1) bekezdésének alkalmazásakor a keresetlevél beadásához fűződő jogi hatályok fennmaradásához az újra benyújtott beadványt és annak pótlólag előterjesztett mellékleteit az elutasított keresetlevéllel és annak mellékleteivel együtt kell értékelni. A jogegységi határozat értelmében a bíróság, ha az eredeti keresetlevél elutasítására nem az illetékhiány miatt került sor, nem követelheti meg a keresetlevél újbóli benyújtása esetén a kereseti illeték ismételt lerovását.
A jogegységi határozatnak megfelelően alakult bírói gyakorlat a visszajelzések szerint visszaélésekre adott lehetőséget. Az illeték visszatérítése ugyanis az adóhatóság hatáskörébe tartozik, a fél pedig az eredeti keresetlevele idézés kibocsátása nélküli elutasítása esetén az adóhatósághoz fordulva visszaigényelhette a lerótt kereseti illeték 90%-át, majd megtehette, hogy az ismételten előterjesztett keresetlevelén semmilyen illetéket nem rótt le, és így csupán 10%-os illetékkiadással lefolytathatta az eljárást.
A visszaélések megakadályozása érdekében az Itv. 81. §-ának 2015. január 1-jétől hatályos (3) bekezdése kimondja, hogy abban az esetben, ha a bíróság az illetéket az 58. § (1) bekezdés f) pontja alapján mérsékelte, a megfizetett illeték 80. § (1) bekezdés i) pontja szerinti visszatérítésének kizárólag akkor van helye, ha a keresetlevelet szabályszerűen, a Pp. alapján a jogi hatály fennmaradására előírt határidőn belül ismételten nem nyújtották be. E tényről a bíróság - annak bekövetkezésétől számított 30 napon belül - értesíti az illetékes állami adóhatóságot, vagy ennek elmulasztása esetén az adózó kérelmére igazolást állít ki. Az Itv. 81. § (3) bekezdése tehát tartalmi szempontból az illeték visszatérítéséhez a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasítása esetére további konjunktív feltételt ír elő.
A bíróság felek számára méltányos és kedvező joggyakorlatának tehát az az eredménye, hogy további feladatok hárulnak a bíróságokra az értesítési, igazolási kötelezettséggel. Ehelyett a joggyakorlat-elemző csoport álláspontja szerint nem a jogkövető felekre kellene újabb terheket róni a kevés ügyeskedő fél helyett, hanem az ügyeskedő felet kellene "lebukása" esetén komolyabb szankcióval sújtani, így az adóhatóságnak elegendő lenne szúrópróbaszerűen ellenőrizni, hogy az adott ügyben a visszatérítést követően indult-e mégis a Pp. 132. §-a alapján újabb per.
A Pp. 85. § (2) bekezdés b) pontja akként rendelkezik, hogy az eljárást megindító beadvány idézés kibocsátása nélküli elutasítása esetére a megfizetendő mérsékelt illeték összege nem számítható be a Pp. 132. §-ának megfelelően, ismételten benyújtott kereseti kérelem előterjesztésével keletkező eljárási illetékbe. E szabály tehát, tartalma szerint úgy is értelmezhető, hogy az eredeti keresetlevél és a Pp. 132. § (1) bekezdése alapján ismételten benyújtott keresetlevél illetékjogi szempontból nem tekinthető egységes beadványnak. E szabály értelmében a keresetlevél újbóli szabályszerű, joghatályos benyújtása esetén az eljárás a kereseti illeték + 10% illetékkel folytatható le. A jogegységi határozatból azonban más nézet szerint ilyen következtetés nem vonható le. Eszerint a mérsékelt illeték a bíróság eljárásának költségeit hivatott fedezni. A bíróságnak a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasításával feladatai voltak, ezt a keresetlevél újbóli benyújtásának lehetősége nem teszi meg nem történtté. A félnek tehát meg kell fizetnie a per tárgyának értékéhez kapcsolódóan az illeték összegét és ezenfelül azt az illetékösszeget, amely azt hivatott fedezni, hogy elsőre a keresetlevelet nem megfelelően nyújtották be, az érdemi vizsgálatra alkalmatlan volt. A szabályozás tehát nem azt jelzi, hogy a jogszabályok nem tekintenék a kétszer egymás után benyújtott keresetlevelet egységes beadványnak. A Pp. szabályozása a keresetlevél újból történő benyújtása esetében még akkor sem engedi mellőzni a mérsékelt illeték megfizetését, ha a fél egyébként az újraindult eljárásban költségmentességben részesül. Ez a
- 963/964 -
szigorú rendelkezés nem oldja meg a mérsékelt illetékkel kapcsolatos jogalkalmazási problémákat. (Lásd az OBH 30.165-59/2012. számú, a tárgyban készült szakmai anyagát. Eszerint a mérsékelt illeték összege a járásbíróságok előtti eljárásban olyan csekély mértékű, hogy a jogintézmény alkalmazása ebben a körben indokolatlan, mivel az alkalmazásával járó bírósági többletmunkát biztosan nem fedezi.)
5.6.Az illeték mérséklésének kérdését is érintő jogalkalmazási problémaként merült fel a gyakorlatban, hogy abban az esetben, ha az illeték mérséklése miatt vagy egyéb okból (túlfizetés vagy téves befizetés címén) az illetéket befizető fél az illetékkülönbözet visszaigénylésére jogosult, ezzel kapcsolatban a bíróság milyen intézkedéseket tehet. A jelenleg többséginek tekinthető ítélkezési gyakorlat szerint az illeték mérséklése esetében a bíróság a határozata rendelkező részében megállapítja, hogy az érintett fél konkrétan milyen összegű illeték visszatérítését kérheti az adóhatóságtól, illetve - más megfogalmazásban - milyen összegű illeték visszatérítésére jogosult. A határozat indokolásában pedig a bíróság részletezi, hogy milyen okból került sor az illeték mérséklésére és a visszaigényelhető illeték összegét hogyan határozta meg.
A Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiuma azonban a 2012. december 3-án megtartott ülésén elfogadott ajánlásában úgy foglalt állást, hogy az eljárást befejező határozat rendelkező része nem tartalmazhat az eljárási illeték visszatérítésére vonatkozó - akár a kérelemnek helyt adó, akár azt elutasító, illetve hivatalból meghozott - döntést, így a peres fél meghatározott összegű illeték visszaigénylésére való feljogosítását sem. Az ajánlás szerint az ítélet vagy az eljárást befejező egyéb határozat indokolásába kell belefoglalni azt a tájékoztatást, miszerint a peres fél által megfizetett illeték vagy annak egy része az Itv. 80. § (1) bekezdés f) pontja vagy i) pontja, illetve a 81. § (1) bekezdése alapján az adóhatóságtól az adózás rendjéről szóló törvény adó-visszatérítésre vonatkozó szabályai alapján visszaigényelhető. Ez a figyelemfelhívás a peres fél számára kellő információt ad arról, hogy a többletilletéket az állami adóhatóságtól kell visszaigényelnie, míg az adóhatóság felé jelzésértékű, utal arra, hogy a per adatai alapján a bírósági eljárási illeték visszaigénylése várható.
Az ajánlás indokolásában a Fővárosi Ítélőtábla kifejtette, hogy az illeték visszaigényléséről, illetve visszatérítéséről a bíróság azért nem rendelkezhet, mert ebben a tárgykörben az érdemi döntés meghozatala az adóhatóság hatáskörébe tartozik. Nem állapíthatja meg a bíróság a határozatában azt sem, hogy milyen összeg erejéig igényelhető vissza a túlfizetett illeték, ez a döntés ugyanis szintén hatáskör hiányában hozott döntést jelentene. A tájékoztatás rendelkező részbe foglalásának nincs jogszabályi alapja, mivel rendelkezésnek csak a perköltségről való döntés, adott esetben az illeték viseléséről való döntés minősülne, ugyanakkor célszerű feltüntetni a perben végső soron fenntartott kereset (viszontkereset) vagy egyéb illetékköteles irat alapján az eljárás tárgyának értékét, az irányadó jogszabályokra utalással ebből kell levezetni a bírósági eljárási illeték összegét, megjelölve, hogy mennyi illeték lett illetékbélyegben vagy illetékkiszabás útján megfizetve. Az adóhatóság ugyanis ezeknek az adatok alapján dönthet az illeték visszatérítéséről.
Az ajánlásban foglaltak jelentős többletfeladatot adnak mind a bíróságnak, mind az adóhatóságnak.
A joggyakorlatban kialakult bizonytalanságra tekintettel egységes álláspontot indokolt kialakítani abban a kérdésben, hogy a bíróság az illeték visszatérítésével összefüggésben hogyan, milyen formában adja meg ezt a tájékoztatását. Ha elfogadható is, hogy ez ne a rendelkező részben történjen, a visszaigényelhető illeték összegének meghatározása célszerűségi okból mégis is inkább a bíróság feladata kell legyen, ami az adóhatóságot nyilvánvalóan nem köti, csak segíti.
A Pp. szabályozása alapján a pártfogó ügyvédre való jogosultság költségmentesség engedélyezése esetén rászorultsági alapon illeti meg a felet, vagyis akkor, ha a fél előreláthatóan az ügyének megfelelő "képviseletére" nem képes. Költségmentesség hiányában a fél a Pp. szabályozása alapján pártfogó ügyvédi képviseletet nem igényelhet. A jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény (Jst.) azonban nemcsak ebben a körben, hanem más szempontokra tekintettel is biztosít a fél számára pártfogó ügyvédet és ennek feltételeit maga állapítja meg.
A pártfogó ügyvédi képviseletet a jogi segítségnyújtó szolgálat engedélyezi. A költségmentesség engedélyezése a Jst. alapján csak azt jelenti, hogy "rászorultnak" tekintendő a költségmentességben részesült fél, de emellett a Jst.-ben foglalt egyéb feltételeknek is meg kell felelnie a kérelmezőnek. A Jst. ugyanis egyéb rászorultsági feltételeket is meghatároz, amelyek teljesülése - és a további Jst.-ben meghatározott feltételek teljesülése esetén - a pártfogó ügyvédi képviselet engedélyezhető.
A pártfogó ügyvédi képviselet engedélyezése iránti kérelem elbírálását a Pp. olyannyira elválasztja a költségmentesség elbírálásától, hogy a bíróságnak - főszabály szerint - nincs olyan kötelezettsége sem, hogy a jogi segítségnyújtó szolgálathoz továbbítsa a fél ilyen irányú kérelmét. Ez alól egy kivételt teremt a Pp. arra az esetre, ha a költségmentesség iránti kérelmet az Európai Unió tagállamának állampolgára vagy az Európai Unión kívüli államnak az Európai Unió tagállamában jogszerűen tartózkodó állampolgára nyújtja be. Ha ez a kérelmező a kérelmét az Európai Tanácsnak a határon átnyúló vonatkozású jogviták esetén az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés megkönnyítése érdekében az ilyen ügyekben alkalmazandó költségmentességre vonatkozó közös minimumszabályok megállapításáról szóló 2003/8/EK irányelve 16. cikke szerinti nyomtatványon, az irányelv szerinti módon terjesztette elő és a kérelem kiterjed pártfogó ügyvédi képviselet biztosítására is, a bíróság a kérelmet másolatban továbbítja a jogi segítségnyújtó szolgálathoz, mellékelve a költségmentességi kérelmet elbíráló jogerős határozatának egy kiadmányát [Pp. 85. § (5)-(6) bek.].
A jogi segítségnyújtás támogatási formája a polgári peres és nemperes eljárásban a hatályos szabályozás alapján
- 964/965 -
kizárólag a pártfogó ügyvédi képviselet biztosítása és annak költségének a fél helyett történő előlegezése vagy viselése [Pp. 87. § (3) bek.] .
A pártfogó ügyvéd biztosítása is költségkedvezmény nyújtását jelenti, hiszen ilyen esetben a fél részben vagy egészben mentesül a képviselet költségeinek viselése alól.
A pártfogó ügyvédi képviselet nyújtásának 4 alapvető feltétele van:
- a meghatározott személyi körbe tartozás,
- a rászorultság,
- a jogi képviselet szükségessége és
- kizáró ok fenn nem állása.
A támogatás alapvetően kétféle lehet. Az egyik esetben az állam viseli, a másik esetben az állam csak előlegezi a pártfogó ügyvéd díját. Ez alapvetően a rászorultság fokától függ (Jst. 22. §).
A Jst. 4. § (1) bekezdésében, illetve 15. §-ában meghatározza azt a személyi kört, akik részesülhetnek a támogatásban.
Kisebb mértékben rászorulónak tekinti a Jst. például azt a kérelmezőt, akinek rendelkezésre álló havi nettó jövedelme nem haladja meg a tárgyévet megelőző második év - a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett - nemzetgazdasági bruttó havi átlagkeresetének 43%-át, és vagyona a törvényben meghatározottak szerint nincs.
A kisebb mértékben rászoruló kérelmező esetében az állam előlegezi a pártfogó ügyvéd díját (a törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén). Abban az esetben, ha a kérelmező részleges költségmentességben részesült, az engedélyezett mértéknek megfelelően sor kerülhet a díj állam általi viselésére.
A rászorultság szempontjából a jövedelem számítására vonatkozó szabályokat is rögzít a Jst. A havi jövedelembe be kell számítani a féllel egy háztartásban élő személy jövedelmét is - kivéve, ha ellenérdekű személy a féllel fennálló jogvitában -, és ezt az összeget kell elosztani a féllel egy háztartásban élő személyek számával. A jövedelem megállapításánál a közös háztartásban élők összjövedelméből le kell vonni
- jogszabály alapján általuk fizetendő tartásdíj vagy járadék összegét, és
- lakás vásárlásához, felújításához, építéséhez pénzintézet (munkáltató) által folyósított hitel havi törlesztőrészletének az általuk fizetett összegét, ha a lakás a hitel felvételekor megfelelt a méltányolható lakásigény külön jogszabályban meghatározott feltételeinek (Jst. 7. §).
Nem lehet a rászorultságot ugyanakkor megállapítani, ha a fél jövedelme ugyan nem haladja meg a rászorultsági összeghatárt, de a fél olyan vagyonnal rendelkezik, amelynek felhasználásával (értékesítésével, megterhelésével stb.) a jogi szolgáltatás igénybevételének költségeit fedezni tudná. E szabály alkalmazásában nem vehető figyelembe az a vagyontárgy, amelynek felhasználásával járó veszteség nem áll arányban a jogi szolgáltatás igénybevétele folytán elérhető előnyökkel [Jst. 9. § (1) bek.].
Nem lehet figyelembe venni vagyonként különösen
- a szokásos életszükségleti és berendezési tárgyakat,
- a fél olyan ingatlanát, amely saját és az általa eltartottak lakhatását szolgálja,
- a mozgáskorlátozott személy gépjárművét és azt a gépjárművet, amely nélkül a fél foglalkozásának gyakorlása lehetetlenné válik, és
- azokat a vagyontárgyakat, amelyek a rászorultsági összeghatárnak megfelelő mértékű jövedelem megszerzéséhez szükségesek [Jst. 9. § (2) bek.].
Támogatásban az részesülhet,
- aki jogban járatlansága vagy az ügy bonyolultsága folytán személyesen eljárva nem lenne képes a perben érdekeit eredményesen képviselni, eljárási jogait hatékonyan gyakorolni, vagy
- akinek a perében a jogi képviselet kötelező,
- aki tartási igény külföldi jogosultja vagy kötelezettje, és a határon átnyúló tartási ügyekben eljáró központi hatóság arról értesítette a jogi segítségnyújtó szolgálatot, hogy ügyében eljárást kell indítani vagy ilyen eljárásban a pártfogó ügyvédi képviseletét kell biztosítani.
A feltételek teljesítése esetén sem lehet a támogatást engedélyezni pl. akkor
- ha az ügyben a jogi képviselet költségeit vagy a tényleges jogi képviseletet a fél más állami támogatási rendszerben biztosított támogatásként megkapta;
- ha a fél pereskedése rosszhiszeműnek vagy már előre teljesen eredménytelennek látszik;
- a fél mint engedményes lép fel, és valószínűnek mutatkozik, hogy az engedményezés a támogatás igénybevételével történő perlés lehetővé tételét célozta;
- a fél a támogatást közjegyző eljárásában kívánja igénybe venni stb.
A pártfogó ügyvédi képviselet engedélyezését a fél a pert befejező határozatot megelőző tárgyalás berekesztéséig - nemperes eljárás esetén, annak befejezéséig - kérheti. A támogatás nem visszamenőleges hatályú, tehát a támogatás hatálya a támogatás engedélyezéséről szóló határozat jogerőre emelkedésétől kezdve a per jogerős befejezéséig tart (Jst. 52. §).
A támogatásról döntő másodfokú határozattal szemben bírósági felülvizsgálat iránti kérelem terjeszthető elő. A határozat bírósági felülvizsgálata iránti kérelemről a bíróság 30 napon belül, a közigazgatási nemperes eljárás szabályai szerint határoz; eljárása során az okirati bizonyításon kívül más bizonyítást is lefolytathat; a bíróság a jogszabálysértő határozatot megváltoztathatja [Jst. 32. § (1) bek.].
A támogatás felülvizsgálatára, megvonására a Jst. 56. § (1) bekezdése és 67. §-a szerint kerül sor. A jogi segítségnyújtó szolgálat a támogatás jogerős megvonásáról értesíti a bíróságot és a pártfogó ügyvédet is.
Teljességgel az sem zárható ki, hogy a személyes költségmentesség megvonása esetén egy új kérelem alapján sor kerülhessen a pártfogó ügyvédi képviselet biztosítására, hiszen a Jst. több rászorultsági okot határoz meg. Ha pl. a bíróság azért vonja meg a költségmentességet a féltől, mert a fél perlekedése rosszhiszeműnek látszik, akkor a Jst. alapján sem nyújtható támogatás. Ha a bíróság azért vonja meg a személyes költségmentességet a féltől, mert a költségmentesség engedélyezésének feltételei már az eljárás megindításakor sem álltak fenn, előfordulhat, hogy a megvonás oka az, hogy valótlan adatot szolgáltatott a fél. A Pp., illetve a Kmr. azonban nem tartalmaz a Jst.-hez hasonló olyan rendelkezést, amely valótlan adatszolgáltatás esetén a későbbiek során előterjesztett, akár költségkedvezmény iránti, akár a Jst. alapján nyújtható támogatásból kizárná a felet.
A Jst. viszont rendelkezik a valótlan adatszolgáltatásról, mint kizáró okról. Eszerint nem részesíthető a fél támogatásban, ha valamely korábban nyújtott támogatást va-
- 965/966 -
lótlan adatok szolgáltatása miatt megvontak tőle, a megvonás időpontjától számított 5 évig [Jst. 10. § (2) bek.].
Célszerű lenne, hogy a fél, ha a Jst. támogatásainak igénybevétele során szolgáltatott valótlan adatot, úgy ne csak a Jst. támogatásait ne vehesse igénybe, hanem a bíróság által engedélyezhető költségkedvezményeket sem, illetve ha a fél a bíróság által engedélyezhető költségkedvezmények igénybevételekor szolgáltatott valótlan adatot, úgy bizonyos ideig a bírósági költségkedvezményeket és a Jst. támogatásait se kaphassa meg.
Ezen kizáró okok ellenőrzésére az ad lehetőséget a jogi segítségnyújtó szolgálatnak, hogy a szolgálat a támogatás igénybevételéről - a támogatás iránti kérelmek elbírálása és a visszatérítési kötelezettség teljesítésének ellenőrzése érdekében - nyilvántartást vezet, amely országos adatbázist alkot (Jst. 33. §). Erre lenne szükség a bíróságok esetén is, ha a költségmentességet engedélyező hatóság a bíróság marad.
Célszerű lenne továbbá a költségmentesség és a pártfogó ügyvéd igénybevételének feltételeit összehangoltabban szabályozni, még akkor is, ha nyilvánvaló, hogy pártfogó ügyvédre - kötelező jogi képviselet esetén - a költségmentességben nem részesülő felek is rászorulhatnak.
Jogi segítői tevékenységet a jogi segítségnyújtó szolgálat a jogi segítői névjegyzékbe történő felvétel útján engedélyezi. Mind a jogi segítő szervezet [Jst. 66. § (1) bekezdés], mind az ügyvéd esetében a Jst. további feltételeket is meghatároz. A szolgáltatási szerződés hároméves időtartamra köthető. A hároméves időtartam lejártával a szolgáltatási szerződést a jogi segítő kérelmére meg kell hosszabbítani, ha a jogi segítőnek a névjegyzékbe való felvételét kizáró ok továbbra sem áll fenn. Jogi segítő szervezet akkor láthat el pártfogó ügyvédi képviseletet, ha rendelkezik ügyvéd megbízottal.
A pártfogó ügyvédi képviselet ellátására elsősorban a jogosult fél meghatalmazása alapján kerül sor. A fél az engedélyezési határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül meghatalmazást adhat a jogi segítőnek. Ha a jogi segítő a megbízást elvállalja,erről 8 napon belül köteles értesíteni a bíróságot, illetve a jogi segítségnyújtó szolgálatot a Jst.-ben meghatározott adatok közlése mellett [61. § (6) bekezdés].
Pártfogó ügyvéd kirendelése csak kivételesen történik. Pl. ha a fél képviseletét pártfogó ügyvédként jogi segítő nem vállalja, és ez - a határidőkre tekintettel - a fél jogainak sérelmével járhat. Egy másik eset, amikor a jogi segítségnyújtó szolgálat a határozat jogerőre emelkedését követően pártfogó ügyvédként jogi segítőt, kivételesen ügyvédet vagy ügyvédi irodát rendel ki a fél kérelmére vagy hozzájárulásával az a mikor pl. az ügy jellegére vagy a fél körülményeire tekintettel már a támogatás engedélyezésekor valószínűsíthető, hogy a fél képviselete meghatalmazás útján nem biztosítható.
A Pp előírja, hogy a pártfogó ügyvéd az őt megillető díjat a perköltségben marasztalt ellenféllel szemben közvetlenül érvényesítheti, a pervesztes ellenfél pedig köteles az állam által megelőlegezett pártfogó ügyvédi díj összegét közvetlenül az államnak megfizetni [Pp. 87. § (3) bek.] . A Pp. ezen rendelkezése a Jst. szabályainak ismerete nélkül nehezen értelmezhető, hiszen a Pp. alapján a bíróság nem rendelkezhet a díj összegéről.
A pártfogó ügyvéd díjazásáról való döntés hatásköre megoszlik a bíróság és a jogi segítségnyújtó szolgálat között. Ennek körében számos jogalkalmazási probléma merült fel. A bíróság feladatait a Pp. szabályozza, a jogi segítségnyújtó szolgálat feladatait pedig a Jst. és a jogi segítségnyújtás igénybevételének részletes szabályairól szóló 56/2007. (XII. 22.) IRM rendelet (Jsr.).
A korábbi szabályozás alapján a bíróság állapította meg a pártfogó ügyvéd díját, és a költségmentes fél pervesztessége esetén akként rendelkezett, hogy a pártfogó ügyvédi díjat az állam viseli. A bíróság a hatályos szabályozás alapján ilyen döntést nem hozhat, arról kell rendelkeznie, hogy a pártfogó ügyvédnek az eljárásban felmerült díja viselésére melyik fél milyen arányban köteles (BH 2013.169.). Amennyiben a bíróság erről nem rendelkezik, a határozatát ki kell egészítenie, miután az ebben a kérdésben való rendelkezés kötelező jellegű, hiányában a jogi segítségnyújtó szolgálat nem tudja a pártfogó ügyvéd díját megállapítani.
Annak érdekében, hogy a jogi segítségnyújtó szolgálat a pártfogó ügyvéd díjának megállapításához szükséges információk birtokába jusson, a Pp. előírja a bíróság, mégpedig az első fokon eljárt bíróság számára, hogy a jogerős határozatról 8 napon belül értesítenie kell a jogi segítségnyújtó szolgálatot [Pp. 87. § (2) bek.] . Rendszeresen előforduló probléma, hogy az I. fokú bíróság nem a megfelelő tartalommal küldi meg a díjmegállapításhoz szükséges értesítést a szolgálat részére.
Többször előfordul, hogy az eljáró bíróságok a Pp. 87. § (2) bekezdésében foglaltak ellenére megállapítják - összegszerűségében is - a pártfogó ügyvéd díját, vagy arról rendelkeznek, hogy a díjat az állam viseli, holott a bíróság a jogszabály értelmében erről nem rendelkezhet. A pártfogó ügyvéd díját ugyanis - tekintettel a Jst. szabályozására - csak akkor viseli bizonyosan az állam, ha a bíróság teljes költségmentességet biztosított a pervesztes, pártfogó ügyvéddel rendelkező fél részére. A jogi segítségnyújtó szolgálatnak azonban - bár a határozat tartalma előre látható - ekkor is döntenie kell a pártfogó ügyvéd díjáról. Egyéb esetekben a bíróság nem tudhatja a rendelkezésére álló adatok alapján azt, hogy ki fogja viselni és milyen mértékben a pártfogó ügyvéd díját, mert az a jogi segítségnyújtó szolgálat által hozott engedélyezési döntés része.
A Kúria Polgári Kollégiumának tanácselnöki értekezlete ebben a témában a jogi segítségnyújtó szolgálat bevonásával alakította ki véleményét, amely az ismertetett tartalmú volt. A joggyakorlat is ebbe az irányba mozdult el, azonban a Kúria VI. tanácsához még mostanában is érkezett az ügy iratainak visszaküldése mellett olyan jellegű megkeresés, hogy a Kúria egészítse ki a határozatát, mert elmulasztotta a pártfogó ügyvéd díjának a megállapítását.
A pártfogó ügyvédi díj megállapításának szabályai és menete miatt további problémát jelent az, hogy az eljárás szünetelése, félbeszakadása esetén a pártfogó ügyvédi díj megállapítására nincs mód. Ez különösen félbeszakadás esetén jelenthet sérelmet a pártfogó ügyvéd részére, ez a kérdés azonban csak jogszabály-módosítással lenne orvosolható.
- 966/967 -
A területi hivatal a pernyertes felet képviselő pártfogó ügyvéd díját megállapító határozatban kötelezi a fél perbeli ellenfelét, hogy a döntés jogerőre emelkedését követő 30 napon belül a pártfogó ügyvédi díj díjelőleget meghaladó részét, díjelőleg hiányában a pártfogó ügyvédi díj teljes összegét a pártfogó ügyvéd számára fizesse meg (Jst. 89. §).
A jelen körülmények között a szolgálat a pervesztes ellenfélre a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet szerinti ügyvédi költséget terheli rá, nem az egyébként a Jst. szerint járó díjat, de mérlegelésre nincsen lehetősége és ehhez nincsenek meg a megfelelő információi sem. Nem tudja értékelni ennek során az ügyvéd által a perben végzett vagy éppen nem végzett tevékenységet, azaz a tényleges ügyvédi munkát, amelyet a bíróság meghatalmazotti képviselet esetén értékelne és a pervesztes ellenfelet esetleg kevesebb ügyvédi munkadíj megfizetésére kötelezné.
Gyakori problémát jelent az is, hogy a jogi segítségnyújtó szolgálat által biztosított pártfogó ügyvédi szolgáltatás nem áll összhangban a bíróság elvárásával. Tipikusan ilyen eset az, amikor a költségmentes fél részére a jogi képviselet kötelező - pl. a fellebbezési vagy felülvizsgálati eljárásban - a szolgálat azonban ennek ellenére csak meghatározott időtartamra (pl. 6 órára) rendel ki pártfogó ügyvédet a beadvány (fellebbezés, felülvizsgálati kérelem) elkészítésére.
A szolgálat is gyakran formális szempontok alapján dönt, pártfogó ügyvédet biztosít pl. a felülvizsgálati eljárásban a teljesen alaptalannak mutatkozó jogorvoslati kérelmek fennállása esetében is.
2014-ben polgári peres és nemperes ügyekben együttesen 6833 pártfogó ügyvédi képviselet igénybevételének engedélyezése iránti kérelem érkezett. A kérelmek döntő többsége (6195) esetében a jogi segítségnyújtó szolgálat engedélyezte a támogatás igénybevételét, az elutasító, illetve eljárást megszüntető döntések száma elhanyagolható, mert az ügyfelek közül azok, akik a rászorultság hiányára, az ügy tárgyára tekintettel, vagy egyéb ok miatt nem részesülhetnek támogatásban, a támogatás feltételeire vonatkozó részletes felvilágosítást követően nem is nyújtanak be támogatási kérelmet.
A kötelező jogi képviselettel járó polgári eljárásokhoz kapcsolódó peres jogi segítségnyújtási támogatásoknál felmerülő probléma a támogatások összhangjának kérdése. Kötelező jogi képviselet (pl. Kúria előtti felülvizsgálati eljárás) esetében már az eljárást megindító beadvány benyújtásához szükséges a pártfogó ügyvédi képviselet. Ugyanakkor a jogi segítségnyújtás rendszerében csak a peres eljárás megindulása után biztosítható peres támogatás. Az ügyfelek érdekeit ebben a vonatkozásban az szolgálná, ha a kötelező jogi képviselethez kötött eljárásokban a jogszabályi rendelkezések lehetőséget biztosítanának arra, hogy már az eljárást megindító beadványt is pártfogó ügyvéd szerkeszthesse meg. Nem fordulhatna elő továbbá az sem, hogy a per jogerős befejezéséig szóló meghatalmazással, támogatási szempontból kvázi álképviselőként járjon el a pártfogó ügyvéd a Kúria előtt a felülvizsgálati eljárás során.
A 105/1952. (XII. 28.) MT rendelet (Ppék.) 13. §-ának (3) bekezdése szerint - amennyiben az egyes nemperes eljárásokra vonatkozó jogszabályok másként nem rendelkeznek vagy az eljárás nemperes jellegéből más nem következik - a nemperes eljárásokban is a Pp. szabályait kell megfelelően alkalmazni. E rendelkezés szerint a nemperes eljárásokban elviekben ugyanazon szabályok alapján vehetők igénybe a költségkedvezmények, mint a peres eljárásban.
A polgári eljárásokban alkalmazható költségkedvezményeket több jogszabály szabályozza, így különösen a Pp., a Jst., az Itv., valamint a Kmr. és a Kmri.
A Kmr. 4. §-a úgy rendelkezik, hogy mind a Pp., mind a Kmr. költségmentességre vonatkozó rendelkezéseit alkalmazni kell a polgári nemperes eljárásokban is. Ugyanakkor ez a § egyben számos nemperes eljárásban kizárja a költségmentesség alkalmazását. Ezek alapján a nemperes eljárásokat az igénybe vehető költségkedvezmények szempontjából 3 csoportra lehet bontani:
- azokra, amelyekben nincs helye - az Itv.-n kívüli - költségkedvezményeknek,
- azokra, melyekben a Pp. és a Kmr. szerinti szabályok megfelelő alkalmazásával van helye költségkedvezményeknek, és
- azokra, melyekben speciális szabályok szerint vehetők igénybe költségkedvezmények.
Nem alkalmazhatóak a költségmentesség szabályai a Kmr. 4. §-ában felsorolt esetekben, így pl.:
- a cégeljárásokban,
- a közjegyző eljárásában (meghatározott kivételektől eltekintve),
- előzetes bizonyítás során [Pp. 207-211. § és Kmr. 4. § d) pont] ,
- a végrehajtási eljárásban a végrehajtást kérő munkáltatóra, illetve bányavállalkozóra.
A közjegyzői eljárásokban tehát (néhány kivételtől eltekintve) nem engedélyezhető költségmentesség, így a hagyatéki eljárásban, a közjegyző előtti előzetes bizonyítás és igazságügyi szakértő kirendelése esetén, értékpapír és okirat semmissé nyilvánítása esetén stb.
A végrehajtási eljárásban általánosságban igénybe vehetők költségkedvezmények, a Kmr. 4. §-a pusztán néhány kivételt állapít meg részben tárgyi, részben személyi alapon, részben néhány meghatározott költségnemre.
A végrehajtási eljárás önálló nemperes eljárás, a Pp. és a végrehajtásáról szóló jogszabályok a bírósági végrehaj-
- 967/968 -
tásról szóló 1994. évi LIII. törvény (Vht.) 9. §-a alapján a Vht. által nem szabályozott eljárási kérdésekre a polgári nemperes eljárás sajátosságaiból eredő eltérésekkel irányadóak. A végrehajtási eljárásra a perben engedett költségmentesség külön törvényi rendelkezés folytán terjed csak ki. A Pp. a 86. § (2) és (3) bekezdésében rendelkezik a perben engedélyezett költségmentesség hatályának - jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - a végrehajtási eljárásra - korlátokkal - történő kiterjedéséről. A Kmr. pedig a 4. §-ban - a 4. § c), e), és f) pontban nevesített kivételekkel - a polgári nemperes eljárásokban, így a végrehajtási eljárásban is alkalmazni rendeli a Pp. és a Kmr. költségmentességre vonatkozó rendelkezéseit.
A Pp. és a Kmr. szabályai alapján a költségkedvezmények alkalmazhatóak pl.:
- a végrehajtás elrendelése,
- az ingatlan becsértéke, valamint az árverési feltételek megállapítása, a befolyt vételár felosztása a közös tulajdonon árveréssel megszüntetése,
- a végrehajtás megszüntetése és korlátozása a végrehajtandó határozat hatályon kívül helyezése vagy megváltoztatása,
- a végrehajtás felfüggesztése,
- biztosítási intézkedés elrendelése, megszüntetése,
- meghatározott cselekmény végrehajtása,
- külföldi határozat végrehajtása
esetén stb.
A Vht. Kommentár (III. fejezet Költség 7. A költségmentesség szabályai a végrehajtási eljárásban) szerint amennyiben a fél nem az alapeljárásban kérelmezte a személyes költségmentességet, az elsőfokú eljárás befejezése után már csak kivételes esetekben, a Kmr. szabályainak megfelelően kerülhet sor engedélyezésére.
Az a kérdés, hogy a végrehajtás alatt előterjesztett kérelemről a végrehajtási nemperes eljárásban eljáró bíróság közül a végrehajtást elrendelő vagy a végrehajtást foganatosító [Vht. 225. §-ának (6) bekezdése] járásbíróság dönt-e, kizárólag abban az esetben merül fel, ha a végrehajtást nem az elrendelő bíróság foganatosítja. A Vht. ezt kifejezetten nem rendezi, a Vht. nagykommentár szerint a költségkedvezményekről a végrehajtható okiratot kiállító bíróság dönt. Logikusnak az tűnne, ha a végrehajtást elrendelő bíróság csak a végrehajtható okirat kiállításakor, a végrehajtás elrendelése iránti kérelemmel együtt előterjesztett költségmentesség engedélyezése iránti kérelemről döntene. Ezt követően ugyanis a végrehajtás a végrehajtó és a végrehajtó illetékességéhez kötött végrehajtást foganatosító bíróság előtt folyik. Ami mégis a végrehajtást elrendelő bíróság mellett szól, az az, hogy a Vht. 56. §-ának (1) bekezdése alapján ez a bíróság szünteti meg főszabályként a végrehajtást, és a végzésében arról is rendelkezik, hogy ki viseli a végrehajtási költséget.
A csőd- és felszámolási eljárásban eltérő rendelkezés híján az általános szabályok szerint vehetők igénybe költségkedvezmények, ugyanis ezekben az ügyekben a Pp. szabályait alkalmazni kell az 1991. évi XLIX. törvény (Csődtv.) 6. §-ának (3) bekezdése alapján. Figyelemmel arra, hogy ezekben az ügyekben jellemzően jogi személyek érintettek, a kedvezmények kérdése ennek megfelelően csak szűk körben merülhet fel.
A 2012. évi I. törvény (Mt.) által szabályozott kollektív munkaügyi viták körében, ha nem születik egyezség a felek között, akkor a bíróság nemperes eljárásban határoz. Ezek az eljárások nem tartoznak a kizárt esetek közé, így költségkedvezmények engedélyezhetők. Ilyen például:
- a szakszervezeti kifogással kapcsolatos eljárás;
- üzemi tanács vagy a szakszervezet meghatározott jogainak megsértésével kapcsolatos vita;
- a munkáltatói intézkedés érvénytelenségének megállapítására irányuló eljárás;
- a kollektív szerződéskötési jogosultsággal kapcsolatos vita;
- a sztrájk jogszerűségének, illetve jogellenességének megállapítására irányuló eljárás stb.
A szervezetek nyilvántartására irányuló bírósági nemperes eljárásokra a külön törvények háttérjogszabályaként a Pp. alkalmazandó. Így például a következő eljárásokban elvileg költségkedvezmény igényelhető, figyelemmel az eljárás jellegére ez azonban nem jellemző:
- a 2011. évi CLXXV. törvény (továbbiakban: Civiltv.), a Civiltv. alapján létrehozott egyesületek, szövetségek, pártok és szakszervezetek nyilvántartásba vételére (törlésére) irányuló eljárás [2011. évi CLXXXI. tv. (továbbiakban: Civileljtv.) 1-46. §, 63-68. §],
- a Ptk. alapján alapított alapítványok nyilvántartásba vételére (törlésére) irányuló eljárás (Ptk. 3:378. §-tól),
- közhasznú szervezetek nyilvántartásba vételére, átsorolására és törlésére irányuló eljárás (Civileljtv. 44-45. §) során.
Az iparjogvédelmi nemperes eljárások a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által a szabadalmakkal, védjegyekkel, földrajzi árujelzőkkel, formatervezési mintákkal, használati mintákkal és mikroelektronikai félvezetők topográfiájával kapcsolatos eljárásokban hozott határozatok és egyes végzések megváltoztatása iránti kérelem elbírálására irányulnak. Az egyes iparjogvédelmi oltalmi formákat szabályozó törvények háttérjogszabályaként a Pp. általános szabályait kell alkalmazni [Sztv. 53/A. § (2) bekezdése és XI. fejezete, 53/A. § (3) bekezdése és 85. § (1) bekezdés, Vt. 46/A. § (2) bekezdés, XI. fejezet 115. §, 46/A. § (3) bekezdés, 77. § (1) bekezdés, 112. § (4) bekezdés, Fmtv. 32/A. § (2) bekezdés, 61-62. §, 32/A. § (3) bekezdés, 61. § (1) bekezdés, Hmtv. 27. § (3) bekezdés, 37. §, 27. § (4) bekezdés, 1991. évi XXXIX. törvény (továbbiakban: Mfttv.) 17. § (3) bekezdés, 23. §, 17. § (4) bekezdés] .
Az ügyek jellegére tekintettel a költségkedvezmények igénybevétele igen ritka.
Hasonlóképpen nem kizárt elvileg a költségkedvezmény igénybevétele
- például a választottbírósági eljáráshoz kapcsolódó polgári nemperes eljárásokban (Vbtv.),
- vagy a bírósági letéttel kapcsolatos eljárás során [27/2003. (VII. 2.) IM rendelet (továbbiakban: Ler.)].
- 968/969 -
Ezek körét az Itv. 56. § (5) bekezdése és az Itv. 57. §-a határozza meg. Így illetékmentes például a polgári ügyekben:
- a holtnak nyilvánítással és a halál tényének megállapításával kapcsolatos eljárás, ha az eltűnés vagy a halál háborús esemény vagy természeti katasztrófa folytán következett be (Ptk. 2:5. §, Ptk. 2:6. §, Ppék. 11. §);
- a választói névjegyzékkel kapcsolatos eljárás (Ve.) stb.
- pszichiátriai betegek intézeti gyógykezelésének bírósági elrendelése és felülvizsgálata (Eütv. X. Fejezet), vagy a
- jogellenesen Magyarországra hozott gyermek visszavitelére irányuló eljárás (Gyjkv. rend.)
A közjegyzői eljárásban általában nincs helye semmilyen költségkedvezménynek [Kmr. 4. § b) pont, Kjnp. 8. § (1) bek.] . Ennek az az indoka, hogy a közjegyző a díjbevételeiből folytatja le az eljárásokat, tartja fenn az ehhez szükséges infrastruktúrát; a közjegyző költségvetési támogatásban nem részesül, így az eljárások minden költsége csak a felek által fizetett díjból fedezhető. Emellett a közjegyzői eljárások döntő többségét nem kötelező igénybe venni. Azokban az esetekben pedig, amikor a közjegyzői eljárások bírósági vagy más hatósági eljárásokkal nem helyettesíthetők, a felek általában rendelkeznek vagyonnal, vagy épp a közjegyzői eljárással összefüggésben szereznek vagyont.
A költségkedvezmények csak a közjegyzői nemperes eljárások törvényszék előtti - immár bírósági - fellebbezési szakaszában vehetők igénybe, illetve abban az esetben, ha a törvényalkotó az adott közjegyzői nemperes eljárás speciális szabályai körében költségkedvezmény alkalmazását teszi lehetővé (lásd: fizetési meghagyásos eljárás és a fizetési meghagyás végrehajtásának elrendelése iránti eljárás).
Az első esetkörből egyedül a hagyatéki eljárás tekintetében alakult ki számottevő gyakorlata a közjegyzői eljárás fellebbezési szakaszában érvényesülő költségkedvezményeknek, és itt merültek föl olyan jogértelmezési problémák, melyek megyéről megyére eltérő törvényszéki gyakorlatot eredményeztek.
2.1.1. A Kmr. 4. §-ának b) pontja szerint a Pp.-nek, valamint a Kmr.-nek a költségmentességre vonatkozó rendelkezéseit - a végrehajtási eljárásra vonatkozó eltéréssel [Pp. 86. § (2) bek.] , valamint az alábbi kivételekkel - a polgári nemperes eljárásokban is alkalmazni kell. Nem alkalmazhatók ezek a rendelkezések a közjegyző eljárásában, kivéve a közjegyző határozata ellen előterjesztett fellebbezés elbírálása iránti bírósági eljárásban. Az idézett rendelkezés alapján tehát a hagyatéki eljárás elsőfokú eljárásában sem a Pp., sem a Kmr. alapján nem adhatók költségkedvezmények. Ugyanakkor a 2010. évi XXXVIII. törvény (Hetv.) 72. §-ának (2) bekezdése szerint viszont a Pp. költségkedvezményekre vonatkozó rendelkezései nem alkalmazhatók a hagyatéki eljárásban. Ebből olyan következtetés is levonható, hogy az egész eljárásban, ideértve a másodfokú eljárási szakaszt is, kizárt ezen költségkedvezmények engedélyezése, vagyis a fellebbezési szakaszban csak olyan költségkedvezmény engedélyezhető, amely nem a Pp.-n és a Kmr.-en alapul. Utóbbira a hatályos jogi normák közül egyetlen jogszabály, az Itv. adhat alapot. A joggyakorlatban ugyanakkor a Hetv. 72. § (2) bekezdésének más értelmezése is előfordul, több törvényszék is - az illetékkedvezményeken túl - a Pp. szerinti költségmentességet is engedélyez a feleknek a másodfokú eljárásban. Ennek a kérdésnek is a mielőbbi rendezése lenne szükséges.
2.1.2. További kérdés, hogy a közjegyző vagy a bíróság jogosult-e dönteni a hagyatéki eljárás fellebbezési szakaszára, a hagyatékátadó végzés elleni fellebbezéssel egyidejűleg előterjesztett kedvezmény iránti igényről. E kérdéssel kapcsolatban ismert olyan törvényszéki gyakorlat, amely alapján a közjegyző hagyatékátadó végzése elleni fellebbezéssel egyidejűleg előterjesztett költségkedvezmény engedélyezése iránti kérelem tárgyában a bíróságok a hatáskörük hiányát állapítják meg, illetve a kérelmet elbírálás végett visszaküldik a közjegyzőnek. Ezt a Kmr. 4. §-ának b) pontjára, illetve annak kivételszabályára alapozzák. Utalnak arra is, hogy mind a Hetv. 2. §-ának (2) bekezdése, mind a Vht. 31/E. §-ának (2) bekezdése, mind a Kjnp. 1. §-ának (2) bekezdése szerint a közjegyző eljárása - mint polgári nemperes eljárás - a bíróság eljárásával azonos hatályú. Mindezekből következően e bíróságok álláspontja szerint a közjegyző határozata ellen előterjesztett fellebbezéssel együtt előterjesztett költségkedvezmény engedélyezése iránti kérelemről a közjegyzőnek kell döntenie.
A másik álláspont szerint megengedhetetlen, hogy az állam terhére rendelkezzen a közjegyző, az államot a bírósági eljárás költségeinek megelőlegezésére kényszerítve, hiszen a közjegyző bár hatósági jogszolgáltatást végző hivatalos személyként az igazságszolgáltatás része [Kjtv. 1. § (4) bek.] , azonban nem az állami költségvetésből gazdálkodik. Lásd a Zala Megyei Bíróság Polgári Kollégiuma a 3/1996. PK véleményét. A Zala Megyei Bíróság véleménye is megerősíti, hogy a Kmr. szabályai a bírósági szervezetre vannak modellezve. A Kkr. 4. § (3) bekezdése a fizetési meghagyásos eljárásban az ilyen döntést egyértelműen törvényszék hatáskörébe utalja.
Fizetési meghagyásos eljárás keretében 2013-ban 900, 2014-ben pedig 740 költségfeljegyzési jog engedélyezése iránti kérelmet bíráltak el a közjegyzők. Az ügyek döntő többségében a kérelem elbírálása a jogosult számára pozitív eredménnyel záródott. Problémaként értékelhető, hogy az ügyek nagyobb hányadában a kitöltött űrlapok adatai alapján a kötelező engedélyezés feltételei nem állnak fenn, illetve, miután az űrlapokon feltüntetett adatok valóságtartalmát a közjegyző nem tudja ellenőrizni, sok esetben utólag derül ki, hogy a feltételek nem álltak fenn (pl. ingatlannal rendelkezik a fél). Megjegyzendő, hogy a közjegyzők jellemzően a Kmr. 6. §-ának (1) bekezdése alapján engedélyezik a költségkedvezményt, a vizsgált
- 969/970 -
ügyekben egyetlen engedélyező végzés esetén sem volt található arra utaló indokolással, hogy a fél a Kmr. 6. §-ának (2) bekezdése alapján, kivételesen volt költségfeljegyzési jogban részesíthető. Szintén probléma, hogy a kizárási okok közül a MOKK-kal szemben fennálló jogerős és lejárt tartozás fennnállásának ellenőrzése nem mindig történik meg.
A Pp.-n alapuló kizárási ok alkalmazására nincs adat annak ellenére, hogy köztudottan vannak olyan ügyfelek, akiknél a rosszhiszeműség, és a várható eredménytelenség is megállapítható lett volna: Van olyan fél, akinek 2014. év végéig 85 db fizetési meghagyásos ügye volt, jellemzően ugyanazon kötelezettel szemben nyújtott be fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet, és mindegyik eljárás ellentmondás folytán perré alakult, a bíróság pedig a pert mindegyik esetben megszüntette vagy a keresetet elutasította.
A fizetési meghagyásos eljárásban a társadalom széles rétegeinek érintettsége, a vesztes fizet elve és az igényérvényesítési mód bizonyos körben kizárólagos volta indokolja hogy szűk körben ugyan, de rászorultsági alapon lehetőség nyíljon költségkedvezmény igénybevételére.
A fizetési meghagyásos eljárásban érvényesülő költségkedvezmények nemcsak a bíróságétól eltérő finanszírozás módja, de az eljárás jellege miatt is részben különböznek a peres eljárásban igénybe vehető költségkedvezményektől. Az Fmhtv. a közjegyzői eljárás vonatkozásában csak a személyes költségfeljegyzési jogotismeri (ami valójában inkább díjfeljegyzési jog), a tárgyi költségkedvezmények közül pedig a bizonyos kérelmek tekintetében érvényesülő tárgyi díjmentességet és a mérsékelt díjat. Ezeken kívül egyéb kedvezmény nem érvényesíthető.
Bírói indítványra az Alkotmánybíróság vizsgálta az Fmhtv. költségkedvezményi rendszerét is. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a jogalkotó élhet azzal a lehetőséggel, hogy ebben az eljárásban speciális költségkedvezményt (személyes költségfeljegyzési jogot) alkalmaz. Az illetékkedvezmények érvényesülésének hiánya - a fizetési meghagyásos eljárásban érvényesülő költségkedvezmények eltérő rendszere - a törvény előtti egyenlőség követelményét nem sérti (1208/B/2010. AB h.).
A személyes költségfeljegyzési jog elsősorban bizonyos eljárási költségek előlegezése alól mentesíti az arra jogosult felet. Az Fmhtv. 47. §-ának (1) bekezdése szerint nem kötelezhető a díjnak az eljárás megindításakor történő megfizetésére (előlegezésére) az, aki e törvény szerint személyes költségkedvezményt élvez [Fmhtv. 46. § (1) bek.] . Végső soron azonban valamelyik félnek meg kell fizetnie a díjat.Ez a költségkedvezmény egyébként jóhiszemű és hatékony eljárásra ösztönzi a felet figyelemmel arra, hogy az igényérvényesítést gátló körülményeket kiküszöböli, viszont a megalapozatlan eljáráskezdeményezéseket a pervesztességtől függő költségviselés kockázata által visszaszorítja. A fizetési meghagyásos eljárás során az eljárási díj fizetésén kívül a rászoruló fél oldalán más érdemleges költség nem merülhet fel.
Ha a jogosult költségfeljegyzési joga folytán nem fizette meg az eljárási díjat, annak a MOKK részére történő megfizetésére a közjegyző a fizetési meghagyásban a kötelezettet fogja kötelezni. Ha a kötelezett ellentmond, ezzel egyidejűleg a költségkedvezmény iránti kérelmét is előterjesztheti, amelynek tárgyában a perbíróság a Pp. általános szabályai alapján dönt [Fmhtv. 50. § (7) bek., Pp. 317. § (4) bek.]
A Kkr. 6. §-ának (1) bekezdése értelmében a személyes költségfeljegyzési jog folytán a jogosult mentes
a) az Fmhtv. 45. § (1) bekezdés a)pontjában meghatározott, fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem előterjesztéséért fizetendő eljárási díj és a végrehajtási díj előlegezése alól,
b) a közjegyző végzése ellen előterjesztett fellebbezés és az ellentmondás folytán perré alakult eljárás illetékének (előlegezése és) viselése alól, és
c) a fizetési meghagyást követő bírósági végrehajtási eljárás során a végrehajtási költség előlegezése alól, ha arra a Kmr. 15/E. §-ában foglalt rendelkezések alkalmazásával kerül sor.
Az a) és a c) pontban foglalt költségelemek tekintetében tehát feljegyzési jogról van szó, a jogosult azok előlegezése alól mentes, viselésükre pedig - az a) pontban meghatározott díjak tekintetében jogosulti "pernyertesség" esetén, a c) pontban meghatározott költség vonatkozásában pedig néhány kivételtől eltekintve mindig - a kötelezett köteles [Pp. 86. § (3) bek.] .
A személyes költségfeljegyzési jog - nevétől eltérően - az illetékeknek nemcsak az előlegezése, de viselése alól is mentesíti a jogosultat. Maga a költségfeljegyzési jog lehet részleges vagy teljes.
A Pp. 86. §-ának (2) bekezdése és 317. §-ának (2) bekezdése alapján a személyes költségfeljegyzési jog hatálya kiterjed:
- az egész fizetési meghagyásos eljárásra, beleértve a jogorvoslati eljárásokat is,
- az ellentmondás folytán perré alakult eljárásra (a perben eljáró bíróság a költségfeljegyzést engedélyező végzést hatályon kívül helyezheti vagy megváltoztathatja), valamint
- a végrehajtási eljárásra.
A fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem elutasítása vagy az eljárás megszüntetése után indított perre a Pp. 317. § (2) bekezdése második mondatának szövegezésén túl a költségfeljegyzési jog azért sem vonatkozik, mert az eljárási díjban a jogosultat már marasztalták, azt a MOKK részére meg kell fizetnie [Kkr. 8. § (2) bek. a), c) pont] , annak csak beszámítását kérheti az illetékbe [Itv. 42. § (2) bek.] .
Egyes álláspontok szerint a perben már nemcsak illetékmentesség illeti meg a korábban költségfeljegyzésre feljogosított felperest, hanem költségmentesség (Pp. 84. §) is. Ezt az értelmezést erősíti, hogy a költségfeljegyzési jog igénybevételének előfeltételéről rendelkező Kkr. lényegében visszautal a Kmr. 6. §-ára, ami azt jelenti, hogy az részesülhet a fizetési meghagyásos eljárás során személyes költségfeljegyzési jogban, aki a per során személyes költségmentességben részesülhetne.
A Pp. 86. §-ának (2) bekezdése értelmében a személyes költségfeljegyzési jog a végrehajtási eljárásra is kiterjed. A Kkr. 10. §-ának (5) bekezdése alapján a közjegyző által elrendelt végrehajtás során a végrehajtást foganatosító bíróság a Kmr. 15/E. §-a szerint jár el, ha a közjegyző a
- 970/971 -
fél részére költségfeljegyzési jogot engedélyezett. Ez pedig azt jelenti, hogy a végrehajtási költségeket a végrehajtást kérőnek nem kell megelőlegeznie, azt helyette a végrehajtást foganatosító bíróság székhelye szerint illetékes törvényszéki Bírósági Gazdasági Hivatal teszi meg.
Azt, hogy melyik jogosult minősül olyannak, aki jövedelmi és vagyoni viszonyai folytán az eljárási költséget nem tudja fedezni, a Kkr. 1. §-a alapján alkalmazandó Kmr. 6. §-a határozza meg. Ennek értelmezési gyakorlata a közjegyzők és a bíróságok között sokszor eltérő.
Az Fmhtv. 48. §-ának (1) bekezdése a személyes költségfeljegyzési jogot csak a rászoruló természetes személyek részére biztosítja. Bár az Fmhtv. hatálybalépésekor már a Pp. is kizárta a jogi személyek költségmentességét, a normakontrollt kezdeményező bírák kifogásolták a törvény e §-át.
Az Alkotmánybíróság határozata kifejezetten hangsúlyozza, hogy a jogegyenlőség általános elvének azon követelménye, hogy a jogviszonyok tartalmi és tárgyi azonossága esetén a jogalanyok azonos elbánásban részesüljenek, az magára a bírósági eljárásra vonatkozik (724/B/2002. AB h., ABH 2003, 1539, 1540.). E tekintetben tehát a bírósági eljárást megelőző közjegyzői nemperes eljárásban a jogalkotó dönthet úgy, hogy gazdálkodó szervezetek számára költségkedvezményt nem biztosít (1208/B/2010. AB h.).
A Pp. 85. §-ának 2014. január 1-je óta hatályos (2) bekezdése értelmében nem engedélyezhető költségmentesség, ha a bíróság az eljárást megindító beadványt idézés kibocsátása - nemperes eljárás esetén érdemi vizsgálat - nélkül, hivatalból elutasítja. E szabályt a fizetési meghagyásos eljárásban, ahol a személyes költségfeljegyzési jog tárgyában előbb kell dönteni, mint a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem felől, akként kell alkalmazni [Fmhtv. 48. § (3) bek.], hogy a költségkedvezmény engedélyezése előtt vizsgálni kell a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet is. Ha a közjegyző azt állapítja meg, hogy a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem hivatalbóli elutasításának lenne helye, a költségkedvezmény iránti kérelmet el kell utasítani.
A Pp. 85. §-ának (3) bekezdése egyéb, a költségfeljegyzési jog kizárására vezető rendelkezést is tartalmaz. Ezt az Fmhtv. 48. §-ának (3) bekezdésére tekintettel a fizetési meghagyásos eljárásban is megfelelően alkalmazni kell.
Abban az esetben, ha a jogosult követelése olyannyira eltúlzottnak látszik, hogy feltételezhető a kötelezett ellentmondása és a jogosult pervesztessége, nem engedélyezhető költségfeljegyzési jog. A Pp. 85. § (3) bekezdésében foglaltakra figyelemmel ugyancsak el kell utasítani a költségkedvezmény iránti kérelmet, ha a közjegyző úgy látja, hogy a jogosult feltételezhetően alaptalan igényérvényesítése a kötelezett mulasztását kívánja kihasználni. Szintén nem engedélyezhető költségfeljegyzés annak a jogosultnak, akiről alappal feltételezhető, hogy nem a saját követelését érvényesíti, mert annak mértéke - figyelemmel a követelés jogcímére is - a saját jövedelmi és vagyoni viszonyaihoz képest irreálisan magas.
Az Fmhtv. 47. §-ának (2) bekezdése egy további korlátot állít a költségfeljegyzési jog engedélyezésének. Eszerint ugyanis nem részesíthető sem a 48. §-ban meghatározott személyes, sem a 49. § (3) és (4) bekezdésében meghatározott tárgyi költségkedvezményben az a fél, aki az eljárást megelőzően a MOKK-kal szemben a díjfizetési kötelezettségének nem tett eleget. Következésképp ahhoz, hogy a közjegyző vagy másodfokon a törvényszék kedvezményben részesítse a felet, előzőleg be kell tekintenie a MOKK nyilvántartásába, vagy információt kell kérnie a MOKK Gazdasági Irodájától annak megállapítása végett, hogy nincs-e a félnek a MOKK-kal szemben fennálló tartozása. Ilyen hozzáférése a költségfeljegyzés engedélyezése iránti ügyekben másodfokon eljáró törvényszékeknek nincs, de megkereséssel sem élnek.
A fizetési meghagyásos eljárásban a költségfeljegyzés engedélyezése iránti kérelmet csak a jogosult terjeszthet elő. A kötelezett leghamarabb az ellentmondással egyidejűleg terjeszthet elő kedvezmény iránti kérelmet, ez a kérelem azonban már a peres eljárásra vonatkozik, emiatt annak tárgyában már nem a közjegyző, hanem a perbíróság dönt.
A személyes költségfeljegyzési jog iránti kérelmet szóban vagy papíron lehet az eljáró közjegyzőnél előterjeszteni a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem előterjesztésekor. Mivel a kérelemhez több, külön jogszabályban meghatározott mellékletet kell csatolni, elektronikus iratbeadásnak nincsen helye még a jogi képviselővel rendelkező természetes személy jogosultak tekintetében sem. A költségkedvezmény iránti kérelem megalapozottságát a Kkr.-ben és az annak alapján alkalmazandó Kmri.-ben meghatározott módon kell igazolni, ezért a kérelemhez a Kkr. 12. §-a szerinti mellékleteket kell csatolni. A fél jövedelmi és vagyoni viszonyai igazolásának módjára a Kkr. 14. §-ának (1) bekezdése a Kmri. 1. §-ának (4) és (6) bekezdését, valamint 2-4. §-át rendeli alkalmazni.
A Kkr. 14. §-ának (4) bekezdése szerint a félnek a kérelemben nyilatkoznia kell, hogy vele szemben az Fmhtv. 47. §-ának (2) bekezdésében meghatározott kizárási ok nem áll fenn, azaz a MOKK-nak vele szemben jogerős határozatban megállapított és lejárt követelése nincs.
Az Fmhtv. 50. §-ának (3) bekezdése értelmében a közjegyző a költségkedvezmény iránti kérelem tárgyában dönt először, és csak ezt követően - a döntés eredményétől függően - rögzítheti a jogosult fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmét a MOKK rendszerén.
A Kkr. 2. §-ának (1) bekezdése alapján a közjegyző a fél költségfeljegyzési jog iránti kérelméről az ellenfél meghallgatása nélkül dönt.
A költségfeljegyzési jog iránti kérelmet a közjegyző először alakilag vizsgálja, e körben helye lehet hiánypótlásnak. Ha a közjegyző a költségfeljegyzési jog iránti kérelmet érdemben vizsgálja, a fél (hozzátartozója) jövedelmi és vagyoni viszonyai, adóköteles vagyontárgyai és jövedelemforrásai, évi adóköteles jövedelme, valamint ingatlana figyelembevételével határoz [Kkr. 15. § (1) bek., Kmri. 5. § (1) bek.] .
- 971/972 -
Ha a közjegyző a félnek a Kkr. mellékleteiben meghatározott űrlapokon feltüntetett adataira vonatkozóan további tájékoztatást vagy kiegészítést tart szükségesnek, felhívja a felet ezek közlésére vagy a megfelelő igazolás benyújtására. A közjegyző közvetlenül is bármely szervhez fordulhat a szükséges adatok közlése végett [Kkr. 15. § (2) bek., Kmri. 7. § (2) bek.] .
Ha a fél egyéni vállalkozó, a közjegyző elrendelheti a fél vagyoni állapotának (ingó, ingatlanvagyon, követelések, tartozások), továbbá 6 hónapra visszamenőleges pénzforgalmiszámla-egyenlegének igazolását is [Kkr. 14. § (1) bek., Kmri. 1. § (4) bek.] .
A jogszabály a közjegyzőnek széles körű adatigénylési és mérlegelési lehetőséget biztosít. Így például nyilvánvaló, hogy jövedelem nélkül több gyermeket eltartani, több ingatlant, személygépkocsit fenntartani nem lehet, következésképp a fél létfenntartásának veszélyeztetettségére [Kmr. 6. § (2) bek.] hivatkozó jogosulti kérelem nem lehet megalapozott (BH 1999.374.).
Ugyanígy relevanciát lehet tulajdonítani annak, ha a jogosultat ügyvéd képviseli, akinek a munkadíja jelentősen meghaladja a feljegyezni kért eljárási díj mértékét, mivel az ügyvédi költségekre a fél nem kap kedvezményt és a jogi képviselet nem kötelező.
A fizetési meghagyással érvényesíteni kívánt követelés jellege szintén orientálhatja a közjegyzőt abban, hogy a kérelmet megalapozottnak találja-e. Nyilvánvalóan hamis az olyan adatszolgáltatás, illetve alaptalan az olyan fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem, mely szerint a jogosult ingatlanvagyonnal nem rendelkezik, de a követelés jogcíme lakbér. Hasonló eset, ha a fél az igazolt jövedelmi és vagyoni viszonyaihoz képest irreálisan magas (többmilliós) követelést érvényesít. "Adott esetben az alperesek jelentős ingatlanvagyonuk, illetve más esetben a felperes ingatlanai és nagyobb értékű gépjárműve miatt nem kaphattak költségmentességet, noha mindkét esetben arról tettek nyilatkozatot, hogy jövedelmük nincs.[14]
A költségfeljegyzést részben engedélyező végzés a kedvezmény mértékét összegszerűen, százalékosan, vagy akár egyes tételek külön említésével is meghatározhatja.
Lehetőség van arra is, hogy akár a jogosult, akár a fizetési meghagyásos eljárásban egyébként költségkedvezményben nem részesíthető kötelezett [Fmhtv. 50. § (7) bek.] a közjegyző végzése elleni fellebbezési eljárásban (további) kedvezményeket vegyen igénybe. Ez különösen a részletfizetés és fizetésre halasztás engedélyezése, valamint az ellentmondás, igazolási kérelem stb. elutasítása tárgyában hozott végzések elleni jogorvoslatok szempontjából jelentős.
A Kkr. 4. §-ának (3) bekezdése szerint a fél fellebbezéssel egyidejűleg előterjesztett illetékfeljegyzési jog vagy költségmentesség engedélyezése iránti kérelmét a fellebbezés elbírálására illetékes törvényszék bírálja el.
A törvény a mérsékelt díj kedvezményének több típusát is szabályozza. Mindegyik esetben tárgyi költségkedvezményről van szó. Díjmérséklésnek van helye, ha a jogosult a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmétől a meghagyás kibocsátása előtt eláll. Indoka az, hogy a kérelemnek a határozathozatal előtti visszavonása esetén még érdemi munka nem történt az ügyben.
Kiemelendő, hogy a kedvezmény nem illeti meg a jogosultat a követelés leszállítása (kvázi részbeni elállás) esetén. A díjalap ugyanis az érvényesített követelés eljárás megindulásakor fennálló értéke [Fmhtv. 44. § (1) bek.] , következésképp utólagos leszállítása a díjat már nem csökkenti.
Mérsékelt eljárási díjat kell fizetni, ha a jogosult a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmét a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem elutasítása vagy az eljárás Fmhtv. 34. § (1) bekezdés a) pontja alapján történő megszüntetése után az e tárgyban hozott végzés jogerőre emelkedését követő 30 napon belül ismételten benyújtja.
Ugyanakkor mivel az eljárási díjat az Fmhtv. 42. §-ának (1) bekezdése értelmében a kérelem előterjesztéséért kell megfizetni, ezért az a közjegyzők álláspontja, hogy az nem jár vissza a jogosultnak sem a kérelem elutasításakor, sem az eljárás megszüntetésekor. Ezekben az esetekben a fizetési meghagyásos eljárást követően indult per illetékébe számíthatja be a jogosult a díjat, illetve perköltség keretében érvényesítheti, feltéve, ha a keresetlevelet a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem elutasításáról, illetve az eljárás megszüntetéséről hozott végzés jogerőre emelkedését követő 30 napon belül nyújtja be [Pp. 317. § (1) bek., Itv. 42. § (2) bek.] . Felvethető lenne ebben a körben is az eljárási díj mérséklésének igénye, mert ha a fél a kérelem elutasítása, illetve az eljárás megszüntetése esetén a kereseti kérelmét nem nyújtja be a bírósághoz, úgy a teljes eljárási díjat köteles megfizetni. Ez nem áll összhangban a bíróság előtti eljárásban érvényesülő szabályokkal, holott a közjegyző eljárása ebben az esetben az elsőfokú bíróság eljárásának felel meg.
Ha a közjegyző a jogosult költségfeljegyzés engedélyezése iránti kérelmét részben vagy egészben elutasítja,a végzés ellen a jogosult a közjegyző székhelye szerint illetékes törvényszékhez fellebbezhet [Fmhtv. 50. § (3) bek. második mondat] .
A költségfeljegyzési jog engedélyezése iránti kérelem tárgyában hozott végzések közül 2013-ban 36 (900-ból), 2014-ben 34 (740-ből) végzést támadtak meg a jogosultak, amelynek eredményeképpen a törvényszékek minden megtámadott közjegyzői határozatot legalább részben megváltoztattak, illetve a közjegyző új határozat hozatalára való utasítása mellett hatályon kívül helyeztek.
Kissé árnyalja a képet az a tény, hogy számos esetben a közjegyző a költségkedvezmény engedélyezésének kötelező esetét mulasztotta el észlelni, vagy a Kmr. 6. §-ának (2) bekezdésében foglaltakat annak ellenére nem alkalmazta, hogy nyilvánvalóan indokolt lett volna. Említésre méltó tény, hogy a jogosultak sok esetben a fellebbezésben részletezték, illetve igazolták oly módon a jövedelmi és vagyoni helyzetüket, amely végül a mérlegelési jogkörben engedélyezhető költségkedvezmény alapjául szolgálhatott, illetve olykor hivatalból rendelkezésre álló adatokat is felhasznált a bíróság (pl. folyamatban lévő perből).
A vizsgálat tárgyává tett két évben összesen 7 ügyben az
- 972/973 -
elutasítást a közjegyző részben arra alapította, hogy az érvényesíteni kívánt követelés alapján nem életszerű az, hogy a jogosultat költségkedvezményben kellene részesíteni. E téren a törvényszékek gyakorlata a közjegyzői gyakorlattal ellentétes. A törvényszékek szerint a követelés összegszerűsége és jogcíme, valamint annak ténye, hogy jogi képviselő igénybevételével jár el a jogosult, önmagában nem teszi alaptalanná a költségkedvezmény engedélyezésére irányuló kérelmet. Különösen akkor gyakori ez az álláspont, amikor az igényérvényesítés és az érvényesített követelés lejártának időpontja között évek teltek el. A bíróságok szerint a követelés összegéből mindössze a jogviszony keletkezésekor irányadó jövedelmi és vagyoni viszonyokra lehet következtetést levonni.
Az egyik konkrét ügyben a jogosult tíz évvel a kérelem benyújtását megelőzően keletkezett kárigényét kívánta érvényesíteni. A bíróság szerint ez önmagában nem teszi kétségessé a jogosult nyilatkozatainak valóságtartalmát. Más ügyben egy munkanélküli, 5 000 000 Ft értékű ingatlannal rendelkező, elvált családi állapotú jogosult a Nyíregyházi Törvényszék szerint a fellebbezésében alappal hivatkozott arra, hogy az a körülmény, miszerint 2006-ban 11 000 000 Ft-ot kölcsön tudott adni, nem jelenti azt, hogy utóbb a jövedelmi és vagyoni viszonyai ne változhattak volna meg. Teljes költségfeljegyzési jogot engedélyezett a Székesfehérvári Törvényszék annak a jogosultnak is, akinek havi jövedelme nettó 28 304 Ft, egyéb jövedelme vagy vagyona pedig nincs, ennek ellenére 23 700 euró összegű követelést érvényesített adásvételi szerződésen alapuló foglaló jogcímén.
Leginkább a Kmr. 6. §-ának (2) bekezdése, azaz a mérlegelési jogkörben engedélyezhető költségkedvezmény kapcsán különbözik a közjegyzői és a bírósági gyakorlat. A bíróságok álláspontja szerint az ingatlantulajdon, valamint az öregségi nyugdíjminimum többszöröse mint havi kereset nem jelenti automatikusan, hogy a jogosult létfenntartása ne lehetne veszélyeztetett. A másodfokon eljáró tanácsok minden alkalommal mérlegelték a jogosult (főleg nettó) jövedelmét és kiadásait, amelyeket több esetben a jogosult egyszerű nyilatkozata alapján elfogadtak, valamint a fizetendő eljárási díj mértékét. Az egyik ügyben költségkedvezményt igényelt egy havi 128 999 Ft-ot kereső egyedülálló, két gyermeket nevelő tanítónő, akinek a jövedelmét egyébként levonás terheli. Az eljárási díj 105 106 Ft lett volna, a követelése pedig kölcsönszerződésen alapult. A Fővárosi Törvényszék teljes költségfeljegyzési jogot engedélyezett részére.
A Budapest Környéki Törvényszék kifejtette a Kmr. 6. §-ának (2) bekezdése kapcsán, hogy a "kérelem megalapozottságához önmagában nem elegendő az anyagi körülmények és a létfenntartással kapcsolatos rendszeres költségek figyelembevétele, amennyiben egyéb méltányolható körülmények merülnek fel", mint például a megbetegedés, és az ahhoz kapcsolódó többletkiadások. A Miskolci Törvényszék szerint egy gyermekét egyedül nevelő jogosult, aki álláskereső, 13 700 Ft-ot kap családi pótlékként, nem lesz jogosulatlan a költségkedvezményre amiatt, mert egy 5 000 000 Ft értékű ingatlanvagyonnal rendelkezik, hiszen "a mindennapi életvitelét, lakhatását biztosító ingatlanról van szó, azt nem nélkülözheti, azaz szokásos életszükségleti vagyontárgynak minősül".
A havi 107 480 Ft öregségi nyugdíjban részesülő özvegy jogosultnak is teljes költségfeljegyzési jogot biztosított a Zalaegerszegi Törvényszék, holott egy 500 000 Ft értékű gépjármű és egy 11 500 000 Ft értékű ingatlan tulajdonosa volt, mert havonta 65 000 Ft törlesztést kellett teljesítenie svájci frank alapú hitele miatt. A törvényszék szerint a "jogosult a nyugdíjához képest jelentékeny havi törlesztőrészletet fizet, így a jövedelme a megélhetését sem fedezi".
A Szekszárdi Törvényszéknek az volt álláspontja, hogy "a létfenntartás veszélyeztetettségének vizsgálatánál nem indokolt az öregségi nyugdíjminimum összegét hangsúlyozni".
A közjegyző rosszhiszeműnek minősítette annak a jogosultnak az igényérvényesítését, aki havi 25 650 Ft rendszeres szociális segélyt kap, munkanélküli, vagyona nincs, és elvált családi állapotú, mivel az általa nyújtott tartás megtérítésének igényével lépett fel, amelyet 3 232 128 Ft összegben jelölt meg, ez nem állt arányban a jövedelmi és vagyoni viszonyaival. A közjegyző szerint a jogosult a kötelezett ellentmondásának elmulasztásában bízik, így kíván vagyonhoz jutni. A Gyulai Törvényszék szerint a közjegyzőnek nem feladata és nincs arra hatásköre, hogy pusztán a rendelkezésre álló adatok alapján egy költségkedvezmény elbírálása kapcsán olyan elemzést folytasson le, hogy a jogosult a jövedelmi viszonyai alapján az általa érvényesített tartást mennyiben és hogyan tudta biztosítani.
A bíróságok döntéseiből kiolvasható, hogy a mérlegelési jogkörben engedélyezett költségkedvezményeknek nem jelentheti akadályát ingatlantulajdon, valamint a 70-80 000 Ft-os havi jövedelem sem. Amennyiben az egy főre eső jövedelem az öregségi nyugdíjminimum közelében volt, mindig engedélyezték a költségfeljegyzési jogot. Egyes bírósági döntések úgy foglaltak állást, hogy a családi pótlékot nem lehet jövedelemnek tekinteni, így a jogosult jövedelméhez hozzászámítani. Megállapítható a bíróságok gyakorlatából az is, hogy részleges költségfeljegyzést elhanyagolható mértékben engedélyeztek.
Számos esetben a perbíróság dönt az eljárási díj viseléséről. Ebben a körben komoly probléma, hogy sok bíróság azon az állásponton van, miszerint a MOKK-nak nincs fellebbezési joga sem az elsőfokú határozat ellen, sem pedig annak kiegészítése iránti kérelmet elutasító végzés ellen, mert a MOKK nem volt fél az eljárásban, és nem egyéb érdekelt; valamint a MOKK-ra nem tartalmaz rendelkezést a végzés.
Még mindig előfordul, hogy nem valamelyik felet kötelezi a bíróság a díj viselésére, hanem úgy rendelkezik, hogy a feljegyzett díj az állam terhén marad. Indokolt a jogszabály módosítása akként, hogy egyértelműen fellebbezési jogot kapjon a MOKK a határozatoknak a feljegyzett díjjal összefüggő rendelkezése ellen, illetve e rendelkezés elmaradására hivatkozva, hiszen a közjegyzői eljáráshoz szükséges infrastruktúrát a MOKK az eljárás díjakból működteti.
A következő kérdésekben a joggyakorlat-elemző csoport tagjainak álláspontja szerint a bírói gyakorlat jogszabály-módosítás nélkül is egységesíthető az erre szolgáló jogi eszközök felhasználásával. A felsoroltak elemzését, a kö-
- 973/974 -
vetkeztetések levonását a munka terjedelme miatt feltehetőleg több, elkülönült egységben kell végrehajtani.
1.1. Azokat a formanyomtatványokat, amelyeket egyes bíróságok a fél jövedelmi, vagyoni viszonyainak feltárására már rendszeresítettek, a javasolt jogszabály-módosítást megelőzően is országosan használhatóvá lehetne tenni.
1.2. Törekedniük kellene a bíróságoknak arra, hogy a költségmentességi kérelem elbírálása előtt, ha kell rövid úton, az ellenfél meghallgatására is sor kerüljön. Az ellenfél nyilatkozata a bíróság döntése előkészítésének körébe tartozik.
1.3. Állást kell foglalni abban a kérdésben, hogy a Kmri. 7. § (2) bekezdésében foglaltak alkalmazása során mikor kell a bíróságnak a felet tájékoztatásra, kiegészítésre felhívni, és mikor kell az adott szervhez fordulnia a szükséges adatok közlése érdekében.
1.4. A költségmentességre vonatkozó kérelem elbírálása során a végzés rendelkező részét országosan egységesíteni kell. El kell dönteni, hogy az engedélyezési kérelem elutasítását, vagy az engedély megtagadását tartalmazza-e a rendelkező rész. Olyan megoldás is elképzelhető, hogy a hiánypótlás hiányában történő döntés a kérelem elutasítására utaljon, míg ha a bíróság a kérelem érdemi vizsgálata után hoz nemleges döntést, ez a kedvezményre vonatkozó engedély megtagadását jelentse.
1.5. A jelenlegi jogszabályi feltételek mellett is országosan egységesíthető lenne a gyakorlat arra nézve, hogy a tartásra nem köteles szülő vagy egyéb rokon támogatása figyelembe vehető-e a fél költségmentességi kérelmének elbírálása során, amikor a bíróság azt vizsgálja, hogy a fél létfenntartása veszélyeztetett-e, ezektől a támogatást nyújtó személyektől jövedelmi, vagyoni viszonyaikra igazolás beszerezhető-e.
Ugyanígy el kell dönteni, hogy a nagykorú, tanulmányokat nem folytató, jövedelemmel nem rendelkező gyermek eltartása a fél javára figyelembe vehető-e.
Meg kell határozni, hogy a féllel egy háztartásban élő személyek jövedelmi viszonyai, indokolt kiadásai mennyiben értékelhetők a fél javára vagy terhére.
A bírói gyakorlat alapján meg kell állapítani legalább példálódzó jelleggel azokat a kiadásokat, vagy kiadástípusokat, amelyeket főszabályként a fél jövedelmének meghatározása során figyelembe kell venni az engedélyezésről hozott döntésnél.
Állást kell foglalni abban a kérdésben, hogy a bíróság mérlegelését igénylő engedélyezés során a félnek kell-e kifejezetten hivatkoznia a Kmr. 6. § (2) bekezdésére - azaz arra, hogy a létfenntartása veszélyeztetett - vagy a bíróság a csatolt nyilatkozat, illetve igazolások alapján azt hivatalból vizsgálhatja, ha ennek vizsgálatát a költségmentességi kérelem egyébként megalapozza.
1.6. A tárgyi költségfeljegyzési jogos ügyekben a Kmr. 3. § (1) bekezdésének h) pontját és az Itv. 62. § (1) bekezdésének b), c) pontját, továbbá a PK-GK 2. számú állásfoglalás összhangját meg kell teremteni.
1.7. Egyértelművé kell tenni, hogy az Itv. 57. § (1) bekezdésében biztosított illetékmentesség csak egyes eljárási szakaszokra terjed-e ki, vagy a teljes eljárásra, figyelemmel arra, hogy az illeték megfizetése szempontjából az egyes eljárási szakaszok elkülönülését elfogadja a bírói gyakorlat.
1.8. Állást kell foglalni abban a kérdésben, hogy a jogorvoslati eljárásokban alkalmazott mérsékelt illeték visszahat-e az előző eljárási szakaszra, az ott felmerült illeték mérséklésének is helye van-e.
1.9. Egyértelművé kell tenni a bírói gyakorlatot, hogy a Kmr. 16/A. § (2) bekezdésében foglaltakra tekintettel a költségmentességi kérelem elutasítása esetén a bíróság erre irányuló külön kérelem nélkül nem engedélyezhet személyes illetékfeljegyzési jogot a félnek, ha azt állapítja meg, hogy a benyújtott adatok alapján a fél számára az engedélyezhető lenne. A BDT 2002.664. számú eseti döntésben kifejtett álláspont szerint erre mód van, az újabban született eseti döntések azonban ezt nem látják lehetségesnek. Ellentmondásos ugyanakkor a helyzet abból a szempontból, hogy a bíróság az adott kedvezmény megvonása esetén adhat hivatalból újabb, szűkebb körű költségkedvezményt a félnek a kialakult gyakorlat szerint.
1.10. Meg kell vizsgálni és egységesíteni kell a gyakorlatot abban, hogy a költségkedvezmény engedélyezése iránti kérelmet akár részben elutasító végzés elleni fellebbezésben állított új tények, körülmények, figyelembe vehetők-e a másodfokú eljárás során akkor is, ha azok nem felelnek meg a Pp. 235. § (1) bekezdésében foglalt feltételeknek. Olyan megoldás is elképzelhető, hogy az elsőfokú bíróság az egyoldalú nyilatkozatra vonatkozóan hozott döntését a fellebbezésben foglaltak ismeretében saját hatáskörben megváltoztathassa. Ez a Pp. szabályozási rendszerével nem ellentétes.
1.11. El kell dönteni, hogy a perújítás megengedhetősége körében hozott elutasító végzés esetén mérsékelt illeték alkalmazásának van-e helye.
1.12. Állást kell foglalni abban a joggyakorlatban régóta vitás kérdésben, hogy, ha a fél illeték visszatérítésére jogosult, úgy az erre való utalás a határozat rendelkező részében vagy az indokolásában szerepeljen-e, illetve az milyen formát kapjon.
1.13. Gondoskodni kell arról, hogy az elsőfokú bíróságok a pártfogó ügyvéd díjazásáról történő értesítést a jogszabályoknak megfelelő tartalommal küldjék meg a jogi segítségnyújtó szolgálatnak.
1.14. Tisztázni kell, hogy a közjegyzői eljárást követően a 2010. évi XXXVIII. törvény (Hetv.) 72. § (2) bekezdése alapján a teljes eljárást egységesen kell-e elbírálni, tehát másodfokú bírósági eljárási szakaszban is érvényesül-e a költségkedvezmények engedélyezésére vonatkozó tilalom és csak az Itv.-ben biztosított költségkedvezményekre lehet a fél jogosult, vagy ebben az eljárási szakaszban a fél már más, az elsőfokú hagyatéki eljárásban kizárt költségkedvezményre is igényt tarthat-e.
1.15. A fizetési meghagyásos eljárás körében felül kell vizsgálni azt a közjegyzői gyakorlatot, hogy lényegében csak a Kmr. 6. § (1) bekezdése alapján engedélyeznek költségfeljegyzési jogot a feleknek, mert a jelenlegi szabályozás mellett is jogszabályi követelmény a 6. § (2) bekezdésének szélesebb körű alkalmazása.
A bíróságok számára elő kell írni a MOKK-kal szembeni tartozás fennállásának vizsgálatát a fizetési meghagyásból perré alakult eljárások során.
Tisztázni kell, hogy a költségfeljegyzési joggal rendelkező felperest, miután a Kmr. 6. § (1), illetve (2) bekezdése alapján kapott feljegyzési jogot a fizetési meghagyásos eljárásban, a perben csak illetékmentesség illeti-e meg, vagy figyelemmel arra, hogy a személyes költségmentesség feltételeit a közjegyző már megvizsgálta, teljes vagy
- 974/975 -
részleges személyes költségmentességre tarthat-e igényt a perré alakult eljárásban.
A Pp. 317. § (3) bekezdése értelmében bizonyos körben a bíróság határoz a díj megfizetéséről és viseléséről, ennek keretében a meg nem fizetett díjnak a MOKK részére történő megfizetését írja elő. E határozatát a bíróság a MOKK-nak is kézbesíti.
Problémát jelent a gyakorlatban, hogy ha a bíróság e döntése meghozatalát elmulasztja, a MOKK-nak a végzés kiegészítése iránti kérelmét a bíróságok elutasítják, illetve ezen döntésükkel szemben nem biztosítanak a MOKK részére jogorvoslati lehetőséget. Ebben az esetben az az értelmezés is elképzelhető, hogy a MOKK olyan érdekeltnek tekinthető, amelyre a végzésnek rendelkezést kellett volna tartalmaznia, így megilleti a kiegészítés kérelmezésének joga és az elutasító döntés elleni jogorvoslathoz való jog.
2.1. A hatályos szabályozásban fellelhető eltérő fogalommeghatározások, feltételrendszerek kiváltása érdekében olyan új, külön törvény megalkotása lenne indokolt, amely a jelenlegi, jellemzően alacsonyabb szintű jogszabályok helyett egységesen tartalmazza a polgári eljárásokban, illetve a törvény által meghatározott más eljárásokban igénybe vehető költségkedvezmények típusait, az ezek igényléséhez szükséges egységes feltételrendszert, illetve a csatolandó mellékletekre vonatkozó egységes szabályozást. Ez lehetővé tenné, hogy a különböző törvényekben a rászorultság fogalmának eltérő, sokszor következetlen meghatározásai helyett a rászorultság fennállását e törvény az egyes kedvezménytípusokhoz igazodva, egységesen állapítsa meg. Jelenleg a Pp., illetve az Szmtv. akként rendelkezik, hogy költségkedvezményben az részesülhet, aki a perrel felmerülő költségeket előreláthatóan fedezni nem tudja, az illetékfeljegyzési jog pedig az Itv. 60. § (1) bekezdése szerint azt illeti meg, akinek az illeték előzetes lerovása aránytalan terhet jelentene, a Kmr. 6. § (2) bekezdése szerint pedig azt kell vizsgálni, hogy a félnek a létfenntartása veszélyeztetett-e. A különböző törvényi rendelkezések és a kapcsolódó jogszabályok eltérő feltételeket szabnak az adott költségkedvezmény engedélyezéséhez, pl.a Kmr. 6. § (1) bekezdése a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegét, illetve az aktív korúak ellátását veszi figyelembe, a Jst. a nemzetgazdasági bruttó havi átlagkeresethez viszonyít és eltérő az illetékfeljegyzési joghoz kapcsolódó feltételrendszer. Elképzelhető olyan megoldás is, hogy az illetékkedvezményekre vonatkozó rendelkezéseket - igazodva az új törvény szabályozási rendszeréhez - mégis az Itv. tartalmazza változatlanul.
2.2. A Pp. csak a teljes személyes költségmentesség engedélyezése körében utal arra, hogy a kedvezmény nélkül a fél bírósághoz fordulásának joga sérülne. Valójában minden kedvezmény alapja az, hogy a fél rászorult a kedvezményre, anélkül nem tudná a bíróság eljárását igénybe venni, mert pl. a várható perköltséget fedezni nem tudná, vagy az illeték előzetes lerovása aránytalan terhet jelentene számára. A költségkedvezmények célja tehát az, hogy a felek számára a bírósághoz való fordulás jogát biztosítsa és ennek függvényében dönthető el az a kérdés, hogy a fél rászorultnak tekinthető-e. A rászorultság foka eltérő az egyes kedvezménytípusok esetében, és ez dönti el azt, hogy az állam milyen típusú költségkedvezmény biztosításával segíti a felet, véglegesen vagy csak átmeneti jelleggel, lásd mentességet jelentő kedvezmények vagy feljegyzési jogok. A joggyakorlat-elemző csoport által javasolt új fogalommeghatározás szerint az tekinthető rászorultnak, azt illeti meg a költségkedvezmények valamelyike, akinek az igazságszolgáltatás hatékony igénybevételéhez erre szüksége van. Ez a fogalommeghatározás összhangban áll az Európai Unió Alapjogi Chartájának szabályozásával. A joggyakorlat-elemző csoport javaslata szerint a rászorultság foka határozza meg azt, hogy a fél milyen költségkedvezményre jogosult.
2.3. A szabályozás során arra kell törekedni, hogy minél szélesebb körben legyen olyan személy, aki/amely a per befejezésekor pervesztességére tekintettel a perrel felmerült költségek viselésére kötelezhető. A fentiek megvalósításához szükséges, hogy a jelenleg a részleges költségmentességhez kapcsolódó, járulékos jellegű személyes költségfeljegyzési jogot önálló kedvezményformaként is szabályozza az új törvény. A bíróság mérlegelése alapján személyes költségfeljegyzési jogban részesülhessen minden olyan fél, aki a törvényben meghatározott jövedelemhatárokat meghaladó jövedelemmel rendelkezik, de a törvényben meghatározott szempontok mérlegelésével az állapítható meg, hogy a perrel várható költségek előlegezésére nem képes, ez megakadályozná a bírósághoz fordulását. Az előlegezés alóli mentesítés hiányában a fél bírósághoz fordulási jogának gyakorlását a költségek előzetes megfizetése feltehetőleg megakadályozná, a félre a költségek előlegezése aránytalan terhet róna, pl. magas keresetű személynek is nehézséget jelenthet kétmillió forint illeték egyösszegű megfizetése. A költségek előlegezése alóli mentesítés során már nem lenne feltétel, hogy a félnek, illetve a vele egy háztartásban élő személyeknek kizárólag a szokásos életszükségleti, berendezési tárgyak álljanak a rendelkezésére. A költségkedvezmény engedélyezése során azt kell vizsgálni, hogy a fél jövedelmét terhelő indokolt kiadások, az eltartott személyek száma, vagy más, a törvényben meghatározott okok alapján megállapítható-e, hogy a fennmaradó jövedelem a per tárgyához kapcsolódó költségek előlegezésére nem elegendő, azt a fél fedezni nem tudja. Ennek keretében vizsgálható, hogy a félnek van-e mobilizálható vagyona, vagy lemondott-e olyan jövedelemről, amelyből a költségeket fedezhette volna, pl. a lakását nem bérbe, hanem szívességi használatba adta. Tehát a magasabb jövedelmű fél részére is indokolt lehet költségkedvezmény biztosítása, ebben az esetben azonban pervesztessége esetén a rendelkezésére a jövedelméből a pervesztesség arányában álló költségeket utólag meg kell fizetnie.
A személyes költségfeljegyzési jog lehet teljes vagy részleges, a költségek hányadára vagy tételes költségre kiterjedő.
2.4. Személyes költségmentesség engedélyezésére akkor kerüljön sor, ha megállapítható, hogy a fél pervesztessége esetén a felmerült és reá hárítandó perköltséget (illetéket, állam által előlegezett szakértői díjat, vagy azok egy részét) nem lenne képes utólag sem megfizetni és ez akadályozná a bírósághoz fordulás jogának gyakorlásában. Nem feledhető, hogy egy per kimenetele bizonyos mértékig mindig kétséges, akkor is, ha a fél alapos igénnyel lép fel, hiszen a bíróság vagy az eljárt szakértő álláspontja, pl. az
- 975/976 -
összegszerűség kérdésében eltérhet a félétől, és ez már részleges pervesztességet jelent a fél számára.
Az alperes esetében is indokolt lehet, hogy a fenti okokból ilyen kedvezmény illesse meg, hiszen pervesztessége, részleges pervesztessége esetében a perköltséget, vagy annak egy részét viselnie kell, amire jövedelmi, vagyoni viszonyai folytán esetleg nem képes.
a) A teljes személyes költségmentesség törvényi feltételeit igen pontosan kell a külön törvényben meghatározni, valóban azokra a felekre kell szabni, akik esetében kizárt, hogy a perrel felmerült költségeket utólagosan képesek lennének megfizetni. Ebben a körben viszont a jogintézmény fenntartása indokolt, mert az ilyen helyzetben lévő feleket más jogi megoldás megfosztaná a bírósághoz fordulás jogától. Ha a fél a törvényi feltételeknek megfelel, a rászorultságát illetően lényegében törvényi vélelem áll fenn és részére a bíróságnak a teljes személyes költségmentességet engedélyeznie kell. Ha a fél, illetve a vele egy háztartásban élő, a törvényben meghatározott személyek jövedelme nem haladja meg a törvényben felállított jövedelemkorlátot, a bíróság csak igen szűk körben mérlegelhet, azt vizsgálhatja, hogy a félnek, illetve a vele egy háztartásban élő személyeknek van-e a szokásos életszükségleti, berendezési tárgyakon kívül más vagyonuk, ez ugyanis akadálya lehet a költségmentesség engedélyezésének. A vagyonra vonatkozó vizsgálat nem mellőzhető, hiszen egy alacsony jövedelmű, az aktívkorúak ellátásában részesülő személynek is lehet pl. családi örökségként kiadott lakása, amiből bevétele van, ezt a bíróság jelenleg nem vizsgálhatja. Azt a vagyoni kört, ami a törvény alkalmazása szempontjából szokásos életszükségleti, berendezési tárgynak minősül a Jst., illetve a Vht. szabályozásához hasonló módon, a külön törvényben kell tételesen meghatározni. Ennek során a jogalkotó dönthet arról, hogy csak az életvitelhez elengedhetetlenül szükséges vagyontárgyak megléte adhat költségmentességre alapot, vagy más, bizonyítottan meghatározott célra elkülönített vagyonelemek megléte sem akadálya ennek.
A jövedelmi szintet illetően olyan viszonyítási összeget kell találni, amely a bírósághoz fordulás jogát biztosítja az arra rászoruló személyeknek, ugyanakkor nem teszi lehetővé, hogy az állam költségvetése terhére arra nem jogosult személyek is részesüljenek költségkedvezményben. A joggyakorlat-elemző csoport álláspontja szerint - figyelemmel arra, hogy a létminimum számítása nem biztos, hogy megtörténik a jövőben (KSH-nyilatkozatok), célszerűnek látszik a Jst. szabályozásához hasonlóan a nemzetgazdasági bruttó havi átlagkeresetből kiindulva, például annak bizonyos százalékában megállapítani azt az összeget, amely alatti jövedelemmel rendelkező személyt, ha a törvényben foglalt egyéb feltételek is fennállnak, megilleti a teljes személyes költségmentesség. A másik lehetőség a bruttó minimálbér bizonyos százalékához való viszonyítás. Olyan elképzelés is felmerült, hogy a nettó összegekből kell kiindulni annak érdekében, hogy pl. az adóteher változása ne befolyásolhassa a kedvezményre való jogosultságot.
b) A részleges költségmentesség jogintézményének fenntartását át kell gondolni, ha az új szabályozás alapján a személyes költségfeljegyzési jog mint önálló költségkedvezmény biztosítható lesz a rászorult fél számára. Ha azonban a jogalkotónak mégis az az álláspontja, hogy vannak olyan felek, akik a perrel feltehetőleg együtt járó költségek egy részét pervesztességük esetében utólag sem lennének képesek viselni, akkor a részleges költségmentesség jogintézményének fenntartása indokolt. Ebben az esetben a jogalkotónak meg kell határoznia a külön törvényben azt az előbbitől eltérő, nyilván némiképp magasabb jövedelemhatárt, amely elérése ellenére részleges költségmentesség még engedélyezhető és azt a jövedelemhatárt is, amely felett már részleges költségmentesség engedélyezésére sem kerülhet sor. Abban a körben, amelyben a fél költségmentességben nem részesül, változatlanul érvényesül a járulékos költségfeljegyzési joga.
Részleges költségmentesség esetében is az engedélyezés feltétele és ezért vizsgálni kell, hogy a félnek, valamint a vele egy háztartásban élő személyeknek csak a törvényben meghatározott szokásos életszükségleti, berendezési tárgyai legyenek. Ha ez nem állapítható meg, csak költségfeljegyzési jog engedélyezésére kerülhet sor. A részleges költségmentesség engedélyezésének jelenlegi formáit indokolt fenntartani, de ki kell azt zárni, hogy a részleges költségmentességnek a tételes költségekre vonatkozóan külön-külön történt engedélyezése miatt valójában teljes költségmentesség következzen be. Annak jogszabályi kimondása, hogy a részleges költségmentesség elsődleges, a kifejtettek alapján feleslegesnek tűnik.
Tehát a fél jövedelmi, vagyoni viszonyai, a vele egy háztartásban élő személyek száma és jövedelme, illetve a jövedelmét terhelő indokolt kiadások alapozzák meg azt, hogy részleges költségmentesség engedélyezése indokolt-e, illetve az milyen mértékű legyen, vagy a fél számára a költségfeljegyzési jog a bírósághoz fordulását kellően biztosítja.
2.5. A Kmr. 6. § (2) bekezdésében foglalt feltételrendszerre a fenti szabályozás kialakítása esetében nincs szükség, a fél "létfenntartása veszélyeztetett" kitétel valójában amúgy is értelmezhetetlen. Ha a fél létfenntartása veszélyeztetett, akkor nyilvánvalóan nincs miből előlegeznie a perrel felmerülő költségeket, és azokat feltehetőleg később sem lenne képes viselni. Ezzel szemben a hatályos szabályozás szerint csak kivételesen részesülhet kedvezményben és főszabályként csak részleges költségmentességet kaphat.
2.6. A költségkedvezmény iránti kérelem benyújtásakor a fél a szükséges feltételek fennállásának, jövedelmi, vagyoni helyzetének igazolását a benyújtást megelőző egyéves időszakra vonatkozóan teljesítse. Ez a követelmény a fél tényleges rászorultságát jobban igazolhatja a költségkedvezménnyel való perlés érdekében tett esetleges intézkedéseket is feltárhatja.
2.7. A költségkedvezmények alanyi körének meghatározása során figyelembe kell venni a nemzetközi tendenciákat, illetve a Jst.-nek ezt már némiképp tükröző szabályozását, vagyis a szervezetek egy szűk körére vonatkozóan - jellemzően a közhasznú szervezeteket illetően - az újonnan megkonstruálandó személyes költségfeljegyzési jog kérelemre engedélyezhető legyen. Szervezet esetében a költségmentes perlésre részben se legyen lehetőség, ideértve az illetékmentességet is. A költségfeljegyzési jog biztosítja a bírósághoz fordulás jogát és alperesi pozícióban a védekezéshez szükséges jogi eszközök rendelkezésre állását, de pervesztesség esetén ez nem mentesít a költségek viselése alól.
A fenti szempontokra tekintettel az Itv.-ben jelenleg felsorolt szervezetek esetében a személyes illetékmentesség
- 976/977 -
helyett törvényben biztosított (tehát nem egyedileg engedélyezett) személyes illetékfeljegyzési jog biztosítása lenne indokolt, amely értelemszerűen kiterjed az illeték előzetes megfizetése alóli mentességre.
2.8. Felmerült olyan elképzelés is, amely szerint megfontolandó részleges személyes költségfeljegyzési jog engedélyezhetősége esetén a polgári eljárások területén a kérelemre engedélyezett személyes illetékfeljegyzési jog jogintézményének megszüntetése, pl. ha a személyes költségfeljegyzési jog csak az illeték feljegyzésére terjed ki. Az illetékre kiterjedő részleges költségfeljegyzési jogban kérelemre a természetes személyek mellett az Itv.-ben fel nem sorolt jogi személyek is részesülhetnének, de teljes költségfeljegyzési jog csak természetes személyt vagy a törvényben meghatározott szervezeteket illethetne meg.
2.9. A kizárási okokat és a visszavonási okokat egységesen kell megállapítani, akár az Itv.-ben meghatározott kedvezményről, akár a Jst.-ben, vagy a Pp.-ben, illetve más törvényben szabályozott kedvezményről is van szó. A megvonás körében szerepeltetni kell a valótlan adatszolgáltatást, annak szankciójával együtt, és visszavonási okként kell szabályozni a fél rosszhiszemű perlekedését vagy engedményesként való perlését, ha az a költségkedvezmény megszerzése érdekében történt. Ennek jogkövetkezménye ne csak a költségmentességnek a jövőre vonatkozó megvonása legyen, hanem pártfogó ügyvédi képviselet, mint a félnek megtakarítást jelentő költségkedvezmény megszüntetése is. További jogkövetkezménye lenne, hogy a fél bizonyos ideig nem fordulhatna költségkedvezmény engedélyezése és/vagy pártfogó ügyvéd kirendelése iránt a bírósághoz/hivatalhoz. Ez is indokolja a költségkedvezményben részesülő felek és a kapott kedvezmények országos nyilvántartásának létrehozását.
Lehetővé kell tenni a személyes kedvezmények egy bizonyos időponttól történő megvonását, tehát nemcsak ex tunc vagy ex nunc hatállyal. Pl. a fél egy bizonyos időpontban jelentős vagyont szerzett, mert örökölt. Az ezt követően felmerült költségek előlegezése, viselése alóli mentesülése nem indokolt.
2.10. A nemzetközi tapasztalatok, valamint a célszerűség figyelembevétele azt kívánja, hogy a költségkedvezmények iránti kérelemre és annak mellékleteire vonatkozóan formanyomtatványok álljanak rendelkezésre, amelyek részletesen tartalmazzák a fél jövedelmi és vagyoni viszonyainak tisztázásához szükséges adatokat, ideértve a féllel egy háztartásban élő személyekre vonatkozó adatokat is. Ha a nyomtatvány szinte minden lehetséges jövedelemforrásra, vagyonra rovatot tartalmaz, a fél nem egyszerű elhallgatással, hanem csak tudatos hazugsággal mellőzheti az adott rovat kitöltését, amelyet megfelelően szankcionálni lehet. Hasonlóképpen indokolt a tipikus kiadások formanyomtatványban történő felsorolása is, természetesen a félnek azok kiegészítésének lehetőséget adva.
2.11. A bíróságok döntésének indokait jobban áttekinthetővé tenné, ha a kedvezményt megadó végzést is a jogszabályhely megjelölésével, röviden indokolni kellene. Abban a körben, amelyben a bíróság mérlegelése is szerepet kap, az indokolás a joggyakorlat alakulásának vizsgálata, egységesítése miatt mindenképp indokolt.
2.12. Megfontolandónak tűnik, hogy az egyes eljárási fokozatok esetében a félnek új engedélyezési kérelmet kelljen benyújtania. Ez kétségtelenül többletmunkát jelent a félnek, illetve a bíróságnak is, ugyanakkor a bírósági eljárások pertartamát figyelembe véve gyakran előfordul, hogy a fél jövedelmi viszonyai a per során megváltoznak, például egy állástalan személy keresőfoglalkozást talál magának, a változások bejelentése pedig rendszerint elmarad. A jelentésből kitűnően a költségkedvezményekre vonatkozó döntések időszakonkénti felülvizsgálata sem zökkenőmentes.
A másik megoldás lehet az időszakonkénti felülvizsgálat valóban szigorú számonkérése. Abban az esetben, ha a költségkedvezményekről való döntés a bíróságon kívüli szervezethez kerül, ahol az összes szükséges adat is rendelkezésre áll, úgy az ellenőrzés informatikai eszközökkel, más módon is előírható. Az ellenőrzésre a jövőben nagyobb hangsúlyt kell fektetni, mert csak ez az igazán visszatartó erő arra nézve, hogy a felek a valótlan adatokat és tényeket közöljenek a költségkedvezményről döntő szervezettel. Az eljáró szervezetek elektronikus összekapcsolódása biztosítaná, hogy a féltől megvont költségmentesség esetében a jogi segítségnyújtó szervezet is megfontolja, hogy indokolt-e, illetve milyen feltételekkel indokolt a fél részére a pártfogó ügyvédi képviselet további biztosítása.
2.13. A tárgyi költségmentes, illetve tárgyi költségfeljegyzési joggal rendelkező ügyek megfelelő mértékű szűkítése már megtörtént, ennek további felülvizsgálata nem látszik indokoltnak. Amennyiben ez szükséges, a tárgyi költségfeljegyzési joggal rendelkező ügyek köre bővíthető, ezek esetében ugyanis az eljárás végén a perrel felmerülő költségeket a pervesztes fél meg fogja fizetni.
2.14. A joggyakorlat-elemző csoport álláspontja szerint, figyelemmel a nemzetközi joggyakorlatra, a magyar bírósági hagyományokra és a célszerűségi szempontokra, a költségmentesség engedélyezése körében megfontolandó a bírósági hatáskör változatlan fenntartása. Az ezt alátámasztó érvelést a jelentés költségmentességi fejezete tartalmazza. Ehhez szükséges lenne, hogy a bíróságok megyénként vagy régiónként egy-egy törvényszéken központi költségkedvezmény irodát működtessenek. Ez lehetővé tenné a költségkedvezmények iránt folyamodó felek kérelmeinek területenként egységes szempontú elbírálását és a különböző állami nyilvántartásokhoz való hozzáférést kevesebb ponton, kevesebb személy részére kellene biztosítani, ezért ez költségtakarékos megoldás is.
A költségkedvezményben részesített felekről vezetett, országosan összekapcsolt nyilvántartás megkönnyítené az ellenőrzést, a visszaélések kiszűrését is.
Az új szabályozás kialakítása során a jogalkotónak természetesen meg kell vizsgálnia azt is, hogy a kétségtelenül fennálló és a jelentésben is bemutatott hátrányok ellenére nem lenne-e mégis célszerűbb és gazdaságosabb az engedélyezési eljárást ahhoz a szervezethez telepíteni, amelynél a fél jövedelmi, vagyoni viszonyait igazoló adatok amúgy is rendelkezésre állnak. Ebben az esetben azonban a joggyakorlat-elemző csoport álláspontja szerint e szervezetnek kell elvégeznie a szükséges mérlegeléseket is, és ennek kell rendelkeznie bizonyos körben a bíróság kezdeményezésére (pl. rosszhiszemű perlés) vagy hivatalból (a feltételek megváltoztak) a kedvezmény felülvizsgálatáról, visszavonásáról is. A joggyakorlat-elemző csoport álláspontja szerint a Perköltség Témabizottság által javasolt kettős hatásköri rend kialakítása nem szerencsés, és az egységes nyilvántartási rendszer működtetése szempontjából sem indokolt.
- 977/978 -
Időveszteséget a per szempontjából egyik megoldás sem okoz, hiszen a bíróságok között, illetve a bíróságok és a különböző állami szervezetek között az elektronikus kommunikáció már rendelkezésre áll, illetve kötelező előírás, ez lehetővé teszi, hogy a döntésekről a másik szervezet időveszteség nélkül értesülhessen.
Az adóhatóság hatáskörének megállapítása mellett szól a jövedelmi, vagyoni viszonyokra vonatkozó adatok rendelkezésre állása, a jogi segítségnyújtó szolgálat esetében pedig a már kiépült országos nyilvántartás, illetve az, hogy bár szűkebb körben, de az engedélyezésben, illetve a feltételrendszer vizsgálatában van gyakorlata.
2.15. A pártfogó ügyvéd díjának szabályozása tekintetében megfontolandó lenne, hogy az ellenfél, ha pervesztes lesz, ugyanazt az ügyvédi munkadíjat legyen köteles megfizetni a félnek, mintha őt nem pártfogó ügyvéd képviselte volna, hanem meghatalmazottal járt volna el. Ennek összegét a bíróság tudja jobban megállapítani, figyelembevéve a pártfogó ügyvéd ügyvédi munkáját, az ügy nehézségét és egyéb, pl. a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendeletben foglalt más szempontokat. Erre a jogi segítségnyújtó szolgálat az ügy részletes ismeretének hiánya miatt nem képes. Ugyanakkor a joggyakorlat-elemző csoport az azonos feladat (díjmegállapítás) körében a hatáskör megosztását nem látná szerencsésnek. Ezért olyan szabályozás lenne indokolt, amely szerint a bíróság a pernyertesség arányának közlésekor azt is közölné a szolgálattal, ha valamilyen arányú ügyvédimunkadíj-csökkentést vagy díjemelést lát indokoltnak a rendeletben foglalt mértékhez képest. A szolgálat ezt a díjazásról hozott határozatában érvényesíteni tudná. Ez a megoldás a pártfogó ügyvédeket is ösztönözné arra, hogy legjobb tudásuk szerint járjanak el az ügyben.
A témakör felülvizsgálata során rendelkezni kell arról is, hogy az eljárás szünetelése, félbeszakadása, felfüggesztése esetén az eljárás ezt megelőző szakaszában felmerült pártfogó ügyvédi díj miként rendezhető. pl. előlegezés formájában.
Szabályozni kell azt is, hogy a pártfogó ügyvédi kirendelés az eljárás minden szakaszára, így a felülvizsgálati eljárásra is kiterjedhet, ha azt a jogi segítségnyújtó szolgálat határozata kifejezetten nem zárja ki. Ezzel érhető el, hogy a felülvizsgálati kérelem ügyvédi ellenjegyzése mellett a pártfogó ügyvéd eljárásban való részvétele, a kötelező jogi képviselet is biztosított legyen (lásd a jelentésben foglaltakat).
2.16. A fizetési meghagyásos közjegyzői nemperes eljárásban a személyes költségfeljegyzési jog jogintézményének megtartása mellett biztosítani kell a személyes költségmentesség igénybevételének lehetőségét is. Vannak és lesznek olyan felek, akik utólag sem képesek a fizetési meghagyásos eljárásban az eljárási díjat megfizetni, ennek behajtási kísérlete felesleges költségeket okoz. Különösen arra tekintettel indokolt ez, hogy az 1 000 000 forint értékhatárt várhatóan emelni fogják, így a közjegyző ezen eljárása szélesebb körben kötelezővé válik és ez az eljárási díjak összegének emelkedését is jelenti majd. Miután az állam a közjegyzők által végzett állami feladatokat külön nem finanszírozza, a költségmentesség engedélyezésének lehetősége esetében gondoskodni kell a kieső összegeknek a közjegyzők részére történő pótlásáról. Jelenleg az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. XLV. törvény (Kjnp.) 8. §-ának (1) bekezdése valamennyi közjegyzői nemperes eljárásra általános jelleggel úgy rendelkezik, hogy az eljárásban költségmentességnek és költségfeljegyzésnek nincs helye. Hasonló szabályt tartalmaz a hagyatéki eljárásról szóló 2010. évi XXXVIII. törvény (Hetv.) is.
Különösen indokolt lesz az egységes szempontok szerinti elbírálás akkor, ha a költségkedvezményekről minden bírósági eljárás, így a közjegyzői nemperes eljárások esetében is egy külön szervezet fog dönteni, pl. az adóhatóság hoz határozatot.
2.17. Rendelkezni kell arról, hogy a végrehajtási eljárásban a költségkedvezményről melyik bíróság dönt, ha az elbírálás bírósági hatáskörben marad, úgy célszerűbbnek tűnik, ha a végrehajtást elrendelő bíróság döntését írja elő a jogalkotó.
2.18. a) Az Itv. módosításával a polgári eljárási illeték százalékos mértékét vissza kellene egységesen állítani 6%-ra. Nem indokolt a bírósági szintek között százalékos eltérést alkalmazni, hiszen a magasabb pertárgyérték miatt a magasabb bírósági szinten így is több az illeték összege. Emellett jelentősen meg kellene emelni az illetékösszeg felső határát. Jelenleg a Kúria előtt 35 millió forint pertárgyérték felett a felek már nem fizetnek illetéket az ügy elbírálásáért, miközben több százmilliós, sőt milliárdos pertárgyérték sem ritka. A Kúria előtt a felső határ 3,5 millió forint helyett 50 millió forint lehetne, vagy a felső határ eltörlésével bizonyos összeg felett erősen degresszív fizetési kötelezettséget kellene előírni.
b) A kérelem hivatalból történő elutasításához kapcsolódó mérsékelt illeték jogintézménye számos jogalkalmazási problémát vet fel. Az illetékbevétel minimális, a vele járó munkával semmiképp nem áll arányban, gyakran még a postaköltséget sem fedezi az így beszedett illeték összege. Az OBH 30165-59/2012 szám alatt ezzel kapcsolatban 2013-ban lefolytatott országos vizsgálatának eredménye ezt egyértelművé tette. Megfontolandó a jogintézmény megszüntetése legalább a jogi képviselet nélkül eljáró felek esetében. A jogi képviselővel szemben a Pp. számos ponton szigorúbb előírásokat tartalmaz. A jogi képviselőtől elvárható, hogy ne okozzon felesleges munkát és költségeket a bíróságnak.
Ha a jogalkotó a mérsékelt illeték jogintézményét mégis fenn kívánja tartani, úgy célszerűbb lenne egységesen, de esetleg a bírósági szintekhez igazodó összegben minimális tételes illeték előírása.
c) Problémát jelent a joggyakorlatban, így rendezni kell azt az esetet, ha olyan személy indít pert, akinek a bíróság a Ptk. 2:19. §-ának (1)-(3) bekezdései alapján a cselekvőképességét részlegesen korlátozta, abban a tekintetben, hogy az illető peres eljárást nem indíthat. Ha a gondnok a perindításához a jognyilatkozatának érvényességéhez nem járult hozzá [Ptk. 2:20. § (1) bek.] , akkor a keresetlevelet a Pp. 130. § (1) bekezdésének j) pontja szerint el kell utasítani. A cselekvőképességében részlegesen korlátozott személy részére a Pp. 85. §-ának (2) bekezdése alapján személyes költségmentesség nem engedélyezhető, így e személyt kellene kötelezni a mérsékelt illeték megfizetésére. A bíróságok a korlátozottan cselekvőképes felperes kötelezését jellemzően mellőzik arra utalással, hogy a korlátozottan cselekvőképes személy a gondnokának hozzájárulása hiányában valójában nem tett érvényes jognyilatkozatot.
d) Abban az esetben, ha a bíróság a Pp. 157. §-ának a) pontján kívüli okból szünteti meg hivatalból az eljárást,
- 978/979 -
az Itv. 58. § (1) bekezdésének f) pontja szerint nincs helye az illeték mérséklésének, hiszen az 58. § (1) bekezdésének f) pontja csak a Pp. 157. §-ának a) pontját említi. A per hivatalból történő megszüntetésének eseteit, ideértve a Pp. 157/A. § (1) bekezdésében foglaltak szerinti megszüntetést is, egységesen kellene értékelnie a jogalkotónak.
e) Hasonlóképpen kellene szabályozni azt az esetet, amikor a bíróság a Pp. 318. § (1) bekezdése alapján szünteti meg a pert, mert a jogosult az illetékfizetési, továbbá tényállás-előadási vagy bizonyíték-előterjesztési kötelezettségét elmulasztotta. Rendezni kell azt a kérdést, hogy ilyen esetben, ha a fél lerótta az illetéket, a lerótt illeték mérséklésének lehet-e helye, illetve ha az illetékfizetési kötelezettségének sem tett eleget, utólag kötelezhető-e a mérsékelt illeték megfizetésére.
f) Pontosítani kell az Itv. 58. § (1) bekezdésének f) pontja és az Itv. 57. § (1) bekezdésének a) pontja szövegezését annak érdekében, hogy illetékmentes legyen a permegszüntető végzés elleni fellebbezés, amennyiben a bíróság a Pp. 157. §-ának a) pontja alapján szünteti meg a pert, visszautalva a Pp. 130. § (1) bekezdésének a)-h) pontjaira.
2.19. Bármelyik állami szerv jár is el a költségkedvezmények engedélyezése körében, nyomatékosan szabályoznia kell a jogalkotónak a fél által megadott adatok és tények ellenőrizhetőségét és az ellenőrzés kötelezettségét, valamint az ehhez szükséges adatbázisokhoz való hozzáférést, pl. a TAKARNET rendszerben az ingatlanokat illetően a fél neve szerinti keresés jogi lehetőségét is meg kellene teremteni.
Áht. az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény
Alkotmány a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény
Art. az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény
Bét. a bejegyzett élettársi kapcsolatról, az ezzel összefüggő, valamint az élettársi viszony igazolásának megkönnyítéséhez szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2009. évi XXIX. törvény
BGH bírósági gazdasági hivatal
BÜSZ a bírósági ügyvitel szabályairól szóló 14/2002. (VIII. 1.) IM rendelet
Civiltv. Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény
Civileljtv. a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló 2011. évi CLXXXI. törvény
Csődtv. a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1990. évi XLIX. törvényben
Dmfr. a fizetési meghagyásos eljárásban és a fizetési meghagyásos eljárást követő végrehajtás elrendelése iránti eljárásban az eljárási díj, a végrehajtási díj, a biztosítási intézkedés elrendeléséért fizetendő díj megfizetésének módjáról és visszatérítéséről, valamint a másolati díj mértékéről, megfizetésének módjáról és visszatérítéséről szóló 26/2010. (V. 11.) IRM rendelet
Ettv. az európai területi társulásról szóló 2014. évi LXXV. törvény
Eütv. az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény
Fmhtv. a fizetési meghagyásos eljárásról szóló 2009. évi L. törvény
Fmhüsz. a fizetési meghagyásos eljárás, a fizetési meghagyás végrehajtásának elrendelése során érvényesülő ügyviteli és iratkezelési szabályokról szóló 28/2010. (V. 12.) IRM rendelet
Fmtv. a formatervezési minták oltalmáról szóló 2001. évi XLVIII. törvény
Gkamtv. a gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény
Gyjkv. rend. a Gyermekek Jogellenes Külföldre Vitelének Polgári Jogi Vonatkozásairól szóló, Hágában, az 1980. évi október 25. napján kelt, az 1986. évi 14. törvényerejű rendelettel kihirdetett szerződés végrehajtásáról szóló 7/1988. (VIII. 1.) IM rendelet
Hetv. a hagyatéki eljárásról szóló 2010. évi XXXVIII. törvény
Hkt. a hegyközségekről szóló 2012. évi CCXIX. törvény
Hmtv. a használati minták oltalmáról szóló 1991. évi XXXVIII. törvény
Hpt. a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény
Itv. az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény
Jst. a jogi segítségnyújtásról 2003. évi LXXX. törvény
Jttvr. a jogtanácsosi tevékenységről szóló 1983. évi 3. törvényerejű rendelet
Kjnp. a közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. törvény
Kjtv. a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény
Kkr. a fizetési meghagyásos eljárás során érvényesülő költségkedvezmény előfeltételeiről, engedélyezéséről, megvonásáról és a költségek előlegezéséről, továbbá az előlegezett, valamint a nem előlegezett költségek megfizetéséről és behajtásáról, a költségkedvezmény engedélyezésének alapjául szolgáló körülmények igazolásáról szóló 24/2010. (V. 7.) IRM rendelet
Kmr. a költségmentesség alkalmazásáról a bírósági eljárásban tárgyában hozott 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet
Kmri. a költségmentesség engedélyezésének alapjául szolgáló körülmények igazolásáról szóló 2/1968. (I. 24.) IM rendelet
Knp. a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról és az egyes közigazgatási nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról szóló 2005. évi XVII. törvény
Közvtv. a közvetítői tevékenységről szóló 2002. évi LV. törvény
- 979/980 -
Kptv. a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény
Ler. a bíróságon kezelt letétekről szóló 27/2003. (VII. 3.) IM rendelet
Mfttv. a mikroelektronikai félvezető termékek topográfiájának oltalmáról szóló 1991. évi XXXIX. törvény
Mnyptv. a magánnyugdíj-pénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény
MOKK Magyar Országos Közjegyzői Kamara
Mötv. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény
MRPtv. a Munkavállalói Résztulajdonosi Programról szóló 1992. évi XLIV. törvény
Mt. a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény
NAV Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Öbptv. az Önkéntes Kölcsönös Biztosító pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény
Pp. a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény
XII. Ppn. a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2008. évi XXX. törvény
Ppék. a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) hatálybaléptetése folytán szükséges rendelkezések tárgyában hozott 105/1952. (XII. 28.) MT rendelet
Ptk. a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény
Sporttv. a sportról szóló 2004. évi I. törvény
Szaktv. az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló 2005. XLVII. törvény
Szet. a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény
Szjtv. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény
Sztv. a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. törvény
Tny. a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény
Űlr. a fizetési meghagyásos eljárásban és a fizetési meghagyás végrehajtásának elrendelése iránti eljárásban alkalmazandó papír alapú és elektronikus űrlapokról szóló 22/2010. (V. 7.) IRM rendelet
Vbtv. a választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény
Ve. a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény
Vt. a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvény
Vht. a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény ■
- 980 -
JEGYZETEK
[1] Példaként említhető a Tanács 2005/85/EK irányelve (2005. december 1.) a menekültstátusz megadására és visszavonására vonatkozó tagállami eljárások minimum szabályairól. Az irányelv előírja, hogy a rászoruló kérelmezőknek költségmentességet kell biztosítani.
[2] Hasonlóan, az Európai Parlament és a Tanács 2014/54/EU irányelve (2014. április 16.) a munkavállalók szabad mozgásával összefüggésben a munkavállalóknak biztosított jogok gyakorlását megkönnyítő intézkedésekről a 4. cikkében követelményként támasztja a jogi segítségnyújtás biztosítását.
[3] Magyarázatok az Alapjogi Chartához (2007/C 303/02).
[4] E rész alapvetően a következő dokumentumra támaszkodva mutatja be a gyakorlatot: Guide on Article 6 - Right to a Fair Trial (civil limb). Council of Europe/European Court of Human Rights, 2013.
[5] Lásd. a "D" Perköltség Témabizottság jelentését 65. o.
[6] Lásd dr. Király Lilla és dr. Simon Károly tanulmányát a Perköltség Témabizottság részére.
[7] Lásd a Debreceni Ítélőtábla kollégiumi ülésére készített munkaanyag 10. oldalát.
[8] Lásd a Debreceni Ítélőtábla kollégiumi ülésére készített munkaanyagát (15- 16. oldal).
[9] Lásd a Perköltség Témabizottság jelentését (62. oldal).
[10] Lásd az új Polgári Perrendtartás elkészítésére létrehozott Perköltség Témabizottság jelentését (71. oldal).
[11] Lásd a Debreceni Ítélőtábla kollégiumi ülésére készített munkaanyag 10. oldalát és a Perköltség Témabizottság jelentésének 69. oldalát.
[12] Dr. Kovács Anikónak (MOOK) a Perköltség Témabizottság részére készített anyagából.
[13] A kérdést részletesebben is vizsgálta: Molnár Ambrus: Az illeték viselése szünetelés folytán megszűnt eljárásban. Céghírnök 2010/8., 10-12. o.
[14] (Legfelsőbb Bíróság Pf. III. 20.180/1990., Legfelsőbb Bíróság Pf. III. 20.344/1992.)." [Németh János: Perköltség. In: Németh János - Kiss Daisy (szerk.): A polgári perrendtartás magyarázata. 1. köt. 3. átd. kiad., Budapest, 2010, CompLex, 373. o.] .
Visszaugrás
