A jogalkalmazási gyakorlatban sokszor előfordul, hogy ugyanannak a ténynek, körülménynek, vagy cselekménynek egyidejűleg több jogág is jogi jelentőséget tulajdonít, amelynek következtében ahhoz egyszerre több, különböző típusú jogkövetkezmény is fűződhet. Feltételezhető, hogy ennek leggyakoribb esete a polgári eljárás valamely szakaszát megindító beadványnak az előterjesztése, mely egyidejűleg váltja ki az eljárás megindulásának polgári eljárásjogi, valamint az eljárási illeték fizetési kötelezettség keletkezésének pénzügyi igazgatási jogkövetkezményét. Ennek eredményeként két jogviszony jön létre és halad egymással párhuzamosan az eljárás adott szakaszának befejezéséig. E jogviszonyok több ponton kapcsolódnak egymáshoz, sőt bizonyos mértékig függnek a másiktól. Ugyanakkor elvi szinten alapvetően önállóak és mind szerkezetükben, mind tartalmukban, mind pedig fórumrendszerükben lényegesen eltérnek egymástól. Kapcsolódnak azáltal, hogy ugyanazon jogi tény által keletkeznek, továbbá a polgári eljárás folyása és lezárulásának módja jelentős kihatással lehet az eljárási illeték összegére, amelynek mértékéről és viseléséről a bíróság hoz határozatot. Eltérnek abban, hogy a polgári eljárásban a felek egyenjogúak és mellérendeltek, továbbá eljárásbeli és perbe vitt anyagi jogaikkal szabadon rendelkezhetnek. A pénzügyi igazgatási jogviszonyra viszont jellemző a hatóság és ügyfél közötti alá- és fölérendeltség, az állammal szembeni kötelezettségek dominanciája, valamint a jogviszony tárgyához fűződő rendelkezési jog hiánya. Lényeges hatásköri szabály továbbá, hogy az összeg meghatározásán és a viselésre kötelezésen túlmutató, érdemi döntést csak a pénzügyi igazgatási hatóság hozhat. A vizsgált jogviszonyok jogi szabályozására az jellemző, hogy a felek mellérendeltsége és rendelkezési joga inkább diszpozitív rendelkezésekkel, míg az alá-, fölérendeltség kógens szabályokkal valósítható meg.
A polgári eljárás folyásának sajátos jogintézménye az eljárás szünetelése, amikor a törvény a feleknek - a tárgyaláson való megjelenés elmulasztásában megnyilvánuló - passzivitásához, vagy a felek kifejezett ezirányú kérelméhez azt a jogkövetkezményt fűzi, hogy a per folyását átmenetileg megakasztja. Ebben az átmeneti időben egy olyan függő eljárásjogi helyzet keletkezik, amelynek tartama alatt bármelyik fél kérheti az eljárásnak az általános szabályok szerinti folytatását, míg ennek hiányában, a törvényben meghatározott idő elteltével, az eljárás a törvény erejénél fogva megszűnik. Az utóbbi esetben egy sajátos jogi helyzet keletkezik a szünetelő, majd ennek alapján megszűnő eljárással párhuzamosan haladó, és az eljárási illeték megfizetésével összefüggő, pénzügyi igazgatási jogviszonyban. Ezért nem érdektelen röviden áttekinteni, hogyan alakul az eljárási illeték viselésének kérdése a szünetelés folytán megszűnt perben. A vizsgálat során célszerű abból kiindulni, hogy az erre irányadó szabályokat alapvetően az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. tv. (a továbbiakban: Itv.), valamint a költségmentesség alkalmazásáról szóló 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet (a továbbiakban: R.) tartalmazza. Megállapítható továbbá, hogy a bíróság feladata lényegesen eltér egymástól abban az esetben, amikor az eljárást megindító fél az eljárási illetéket már előzetesen lerótta, illetőleg amikor a fél valamilyen költségkedvezményben részesült és emiatt ez még nem történt meg.
Az eljárási illeték fizetési kötelezettség keletkezésének és teljesítésének legalapvetőbb szabályait az Itv. I. fejezetének általános rendelkezései, valamint az eljárási illetékről szóló V. fejezet bevezető rendelkezései tartalmazzák. Ezek között az Itv. 1. § és 37. § (1) bekezdése értelmében a bírósági eljárásért illetéket kell fizetni, amelynek mértékét maga az Itv. állapítja meg. Az Itv. 3. § (4) bekezdése kimondja, hogy e kötelezettség az eljárás megindítása iránti kérelem előterjesztésekor keletkezik. Az Itv. 38. § (1) bekezdése pedig azt rögzíti, hogy az illetéket az eljárást kezdeményező fél az eljárás megindításakor köteles megfizetni, kivéve, ha az illeték megfizetéséről utólag kell határozni. Az utóbbi esetben az illetéket az viseli, akit a bíróság erre kötelez.
Az Itv. 58. § (1) bekezdés b) pontja úgy rendelkezik, hogy az illeték a peres eljárás illetékének 10%-a, ha az első tárgyaláson a per szünetelésére kerül sor, és a per e szünetelés folytán megszűnik. Amennyiben a per az első tárgyalást követően, de szintén szünetelés miatt szűnik meg, az Itv. 58. § (2) bekezdése az illeték mértékét a peres eljárás illetékének 30%-ában határozza meg. Az Itv. 58 § (4) bekezdése előírja, hogy ha a per szünetelés folytán szűnik meg, a bíróság az eljárást kezdeményező felet kötelezi az illeték megfizetésére.
Amennyiben az eljárást kezdeményező fél az eljárási illetéket az eljárás megindítása alkalmával már előzetesen megfizette, majd a megindított per szünetelés folytán megszűnt, az Itv. 58. § (1) bekezdés b) pontjának, vagy az Itv. 58. § (2) bekezdésének a peres eljárás illetékét mérséklő rendelkezéseire figyelemmel olyan jogi helyzet jön létre, amelyben a félnek túlfizetése keletkezik. Az Itv. 58. § (4) bekezdése alapján az illetéket ugyan továbbra is az eljárást kezdeményező félnek kell viselnie, de annak mértéke 100%-ról vagy 10%-ra, vagy 30%-ra mérséklődik, amelyhez képest vagy 90%, vagy 70% többletként jelentkezik. Ezekben az esetekben az Itv. 80. § (1) bekezdés i) pontja és az Itv. 81. § (2) bekezdése irányadó, miszerint a fizetésre kötelezett kérelmére az illetéket vissza kell téríteni, ha az illeték mérséklésének van helye, de azt a kötelezett a mérsékeltnél nagyobb összegben már megfizette. Ilyenkor a bíróság az előbbiek megállapításáról szóló határozatát - illetékbélyeggel történt fizetés esetén - a székhelye szerint illetékes adóhatósághoz, míg - pénzzel történt fizetés esetén - az illetéket bevételező állami adóhatósághoz küldi meg.
Amennyiben az eljárást megindító fél valamilyen költség-kedvezményben részesült, mentesül az eljárási illeték előzetes megfizetésének kötelezettsége alól. [Pp. 84. § (1) bekezdés a) pontja és a Pp. 85/A. § (2) bekezdés b) pontja] Ebben az esetben az eljárás szünetelés folytán történt megszűnése után a bíróságnak már eleve csak az előző bekezdésben írt, mérsékelt összegű illetékről kell rendelkeznie. Ezzel kapcsolatos feladatai kiegészülnek azonban a R. szabályaival. Ezek között a R. 13. § (2) bekezdése előírja, hogy költségmentesség hiányában a meg nem fizetett illeték megfizetésére a feleket kell kötelezni, általában abban az arányban, amelyben a perköltség viselésére is kötelesek lennének [Pp. 78-83. §, 290. § (4) bekezdése stb.]. A R. 15. § (5) bekezdése értelmében, ha az eljárás szünetel, a meg nem fizetett illeték és az állam által előlegezett költség megfizetéséről nem kell intézkedni. Ha pedig az eljárás szünetelés folytán megszűnt, a bíróságnak a meg nem fizetett illeték és az állam által előlegezett költség viseléséről külön határozatban rendelkeznie kell.
A törvény idézett rendelkezéseire figyelemmel, az eljárásnak szünetelés folytán történt megszűnése után, a le nem rótt eljárási illeték térítése felöli döntés meghozatala során, a bíróságnak formálisan a R. 13. § (1) bekezdése szerint kellene eljárnia. Ennek során észlelnie kell azonban, hogy az ott meghatározott - a perköltség viselésének arányához igazodó -döntés meghozatala fogalmilag kizárt, mert a szünetelés miatt megszűnt eljárásban, jogilag értékelhető formában az ügy kimenetele még akkor sem jelenik meg a bíróság előtt, ha a felek peren kívüli egyezséget kötöttek. A szünetelés következtében megszűnt eljárásban, az ügy érdeme tekintetében ugyanis nem születhet olyan határozat, amelyhez jogerő fűződne, s melynek alapulvételével a pernyertesség-perveszteség aránya felállítható volna. Ezért ebben a helyzetben a bíróságnak mégsem a R. 13. § (1) bekezdése, hanem az Itv. 58. § (4) bekezdésének már idézett rendelkezése szerint kell eljárnia és a mérsékelt összegű illetéket az ott írt kógens szabály alkalmazásával, az eljárást kezdeményező félre kell hárítania.
Felmerül a kérdés, hogy a most vizsgált helyzetben van-e jogi jelentősége annak, ha a felek a perbe vitt jogvitájukat a szünetelés tartama alatt peren kívüli egyezséggel rendezik és abban a költségek viseléséről, köztük az eljárási illeték térítéséről is rendelkeznek. Ennek megválaszolása során abból kell kiindulni, hogy az eljárást megindító beadvány előterjesztésével - a bevezetőben leírt módon - két viszonylag önálló és különböző jogágak uralma alá tartozó jogviszony jön létre. Ezek egyike az eljárási illeték megfizetésével összefüggő pénzügyi igazgatási jogviszony. Ennek meghatározó eleme a hatóság és az ügyfél közötti alá-, fölérendeltség megjelenése és az állammal szemben fennálló kötelezettségek kógens szabályozása. Eszerint az eljárási illetékfizetési kötelezettség az eljárás megindítása iránti kérelem előterjesztésekor jön létre, melyet az eljárást kezdeményező fél, az eljárás megindításakor köteles megfizetni. [Itv. 3. § (4) bekezdése és 38. § (1) bekezdése.] Az eljárást megindító ügyfél és az állam között keletkező pénzügyi igazgatási jogviszonynak azonban az ügyfél polgári perbeli ellenfele nem alanya. Ebből következően, ezen igazgatási jogviszony keretei között figyelembe vehető, releváns jognyilatkozatot sem tehet. Emiatt a peren kívüli egyezség megkötése során tett esetleges kötelezettségvállalása a pénzügyi igazgatási jogviszonyban nem vált ki jogkövetkezményt. A peres eljárást kezdeményező, majd peren kívüli egyezséget kötő fél pedig a pénzügyi hatóságnak ugyan ügyfele, a pénzügyi igazgatási jogviszonynak részese, de a jogviszony jogi természetéből eredően annak tárgyával szabadon nem rendelkezhet. Ezért a peren kívüli egyezség tartalma az állammal szembeni kötelezettség fennállására nem hat ki.
Lényegében ezek az elvek figyelhetők meg a bírói gyakorlatban is. Így a Pf.II.25.051/1999. számú határozatában a Legfelsőbb Bíróság nem látott lehetőséget a peren kívül kötött egyezség eljárási illetékre vonatkozó rendelkezésének figyelembe vételére és az eljárási illeték térítési kötelezettségnek az abban foglaltak szerinti rendezésére. Rámutatott, hogy az Itv. 58. § (4) bekezdése olyan kötelező szabály, amellyel ellentétes határozat a bírósági eljárásban nem hozható. A Legfelsőbb Bíróság az előbbivel azonos jogi helyzetben, a Pf.I.25.729/2001. számú határozatban sem látott lehetőséget a jogszabály kötelező rendelkezésétől való eltérésre. A fenti érvelésnek egy másik elemével indokolta döntését a Legfelsőbb Bíróság a Pf.VII.26.854/2001. számú határozatában. Azt emelte ki, hogy a szünetelés folytán megszűnt perben a bíróság a jogvitát érdemben nem bírálja el, így a pernyertesség-pervesztesség kérdésében sem hoz döntést. Emellett nem volt tudomása a felek peren kívüli egyezségének tartalmáról és feltételeiről, valamint teljesítéséről sem. Emiatt az eljárási illeték térítéséről hivatalból, az Itv. 58. § (4) bekezdésének megfelelően rendelkezett.
Hasonló álláspontot foglalt el a Fővárosi Ítélőtábla is a 7.Pkf.25.085/2010. számú határozatában, melyben nyomatékkal húzta alá, hogy az Itv. 58. § (4) bekezdésének eltérést nem engedő rendelkezése miatt a felek peren kívüli megállapodása az illeték térítés tekintetében nem volt figyelembe vehető. ■
Visszaugrás
