A 2010-es országgyűlési választásokat követően a kormányt alakító, kétharmados többséggel rendelkező politikai erő elkezdte elképzelései megvalósítását, amelynek legfőbb eszköze az "elsöprő" parlamenti többség alkalmazása volt. Egyértelmű volt, hogy a kormányzó erők élni kívánnak kétharmados felhatalmazásukkal, amelyet mind az alaptörvényi, mind pedig a törvényi szabályozás tekintetében gyakorta tapasztalhatunk. Mindazonáltal a "korlátok nélküli" jogalkotás számos olyan problémát okozhat, amely főszabály szerint nem fordulhatna elő, például egy adott törvényjavaslat időnként "csupán" a többség akaratát és véleményét tükrözi, mellőzve mindenfajta politikai és/ vagy szakmai párbeszédet, egyeztetést az ellenzéki pártokkal, szakmai szervezetekkel. Mindezeken túlmenően - mivel hiányzik a politikai és sok esetben szakmai korlát - jogilag lehetősége van a többséget képviselő erőnek, hogy gyorsan és hatékonyan reagáljon szinte bármilyen társadalmi jelenségre. Ez magában hordozza azt a veszélyt, hogy minden - egyébként jelentéktelen - jelenséget is törvényileg akarnak szabályozni, amely túlzott mértékű és szakmailag nem kellően megalapozott, helyenként jogalkotási hibákkal tarkított szabályozást eredményezhet. Mindez úgy is megvalósulhat, ha direkt vagy indirekt módon, de a törvények nem rendelkeznek a kötelező érvényességi kellékekkel, habár ezek száma elenyésző. Az is alkotmányossági aggályokat vethet fel, hogy összecsúszik az alkotmányozó és az alkotmánymódosító hatalom fogalma. A permanens jogalkotás, amely nyomán évente több mint kétszáz törvény és több ezer egyéb jogszabály születik, további gondot okozhat - ha eddig nem okozott - a jogbiztonság és a jogkövethetőség tekintetében, amely szintén összefügg a megjelölt témával, kérdéskörrel.
Munkám elsődleges célja, hogy a fentebb említett kérdéskörök mentén körüljárja és bemutassa az aktuális jogalkotási trendet/trendeket. A téma újszerűségét mi sem bizonyíthatja jobban, minthogy napjaink Európájában rendkívül változékony a jog jellege, annak természete, amely többek között a rendkívül instabil politikai környezetre is visszavezethető. Éppen ezért kiemelten fontosnak tartom, hogy hazánk esetében feltérképezzem annak hátterét, valamint azt, hogy miért és milyen trend(ek) irányába mutat, illetve mekkora ez az elmozdulás a térségben lévő országok standardjaihoz képest.
Alkotmányjogi szempontból rendkívül érdekesnek mutatkozik annak feltárása is, hogy a mindenkori és jelenlegi magyar Országgyűlés miként határozza meg hazánk alkotmányozó, alkotmánymódosító, törvényalkotó és egyéb szabályozási attitűdjét. Érdekes kérdésnek tűnik például az, hogy ha átmenetileg hiányzik a kétharmados többség, akkor milyen eszközökhöz nyúlhatnak - gondolok itt az egyszerű többséggel elfogadott és a sarkalatos törvény egymáshoz való viszonyára.
Választott témám aktualitását igazolja az is, hogy a folyamatosan - részint túlzott ütemben - működő gyors jogalkotási (leginkább a törvényhozási) folyamatok tartalmazhatnak hibákat, arról nem is beszélve, hogy számos esetben a nem kellően pontos, illetve nyelvtanilag nem egyértelmű megfogalmazások miatt további, főként jogértelmezési aggályokat és problémákat támasztanak.[1]
Magyarország Alaptörvényének (továbbiakban: Alaptörvény) 1. cikke szerint az Országy-
- 262/263 -
gyűlés Magyarország legfőbb népképviseleti szerve és a törvényhozói hatalom egyedüli letéteményese.[2] Az Országgyűlés alapvetően megalkotja és módosítja az Alaptörvényt, valamint törvényeket alkot, továbbá számos egyéb kérdésben hoz döntést.[3] Mivel hazánk esetében az alkotmányozó, alkotmánymódosító és a törvényhozási hatalom szervezetileg nem különül el egymástól, különös figyelmet érdemel a "kétharmados parlamenti többség"[4] alkotmányjogi szempontú vizsgálata. A kétharmados parlamenti többség magyar jogállamiságra gyakorolt hatásának megértéséhez tehát elsősorban magának a többség hátterével, jelentőségével kell tisztában lennünk.
Hatályos Alaptörvényünk vizsgálatakor arra a megállapításra juthatunk, hogy rendkívül sok tárgykör[5] van minősített többséghez[6] kötve. Minden más esetben elég csupán az egyszerű többség[7] elérése. Ez azt jelenti, hogy legkevesebb 133 országgyűlési képviselő szavazatára van szükség ahhoz, hogy bármely, az Országgyűlés hatáskörébe tartozó egyszerű többséget kívánó tárgykörben - a többséggel rendelkezők szempontjából - pozitív döntés szülessen. Ennek kapcsán hangsúlyoznom kell, hogy a 2018. április 8-i országgyűlési választásokon a kormányzó erők egymást követően harmadszorra szereztek kétharmados többséget. "Ez lehetővé teszi számukra, hogy az Országgyűlés döntéshozó mechanizmusán keresztül érvényesítsék akaratukat"[8] az összes eddig említett jogalkotási folyamattal kapcsolatban. Legközelebbi példaként említhető a hetedik alaptörvény-módosítás.[9]
Visszakanyarodva a kétharmados parlamenti többség jelentőségére, amely egyúttal annak problematikája is, vagyis megállapítható, hogy a 2010-es országgyűlési választások óta tulajdonképpen egy parlamenti frakció akarata érvényesül, amely lényegében azt jelenti, hogy az ellenzék véleményének meghallgatása, figyelembevétele nélkül van lehetősége - az országgyűlési mechanizmuson keresztül - döntést hozni. A következőkben ennek tendenciáját kívánom az olvasó elé tárni, tekintettel az ebben rejlő veszélyekre.
Az alkotmányos jogállamok sajátosságai közé tartozik, hogy a parlamenteket fékek és ellensúlyok "hálója" veszi körül. Az Országgyűlés esetében ezek a döntéshozatali mechanizmusok típusaiban manifesztálódnak. Magyarországon a rendszerváltást követően igény keletkezett a minősített többséghez kötött törvények iránt. E "jogintézmény alapvető célja annak garantálása volt, hogy a politikai ellenzék parlamenti súlyához képest meghatározóbb közjogi szerepet kapjon, ezt pedig úgy éri el, hogy a legjelentősebb törvényhozási tárgyak esetében a kormánypártot kompromisszumra kényszeríti."[10] Ez azonban csak abban az esetben működik, amennyiben a kormányzó erők nem rendelkeznek kétharmados parlamenti többséggel, ugyanis ha mégis így van, akkor a kétharmados kormánytöbbség a fent említett garanciát kiüresítheti: háttérbe szoríthatja az ellenzék vétópozícióját, illetve a fokozott (törvényi) stabilitást.[11] 2010-2011 során végbemenő alkotmányozási munka során az alkotmányozó törekedett arra, hogy az Alaptörvény egyszerre tegye lehetővé az egyszerű többséggel való kormányzást, egyúttal biztosítsa az érdemi ellenzéki jogokat is, ugyanis mindkettő hatással van az aktuális kormánypártok lehetséges jövőbeli szerepeire is.[12] A 2012. január 1-jén hatályba lépő új alkotmány és annak későbbi módosításai - a Velencei Bizottság álláspontja szerint - túlzottan magas számú minősített többséget igénylő ún. "sarkalatos" (kétharmados) törvényi tárgykört tartalmaz, amely súlyos veszélyt jelent a demokráciára.[13] "Számos alapjogi kétharmados szabály helyett pénzügyi-gazdasági (vagyis tipikusan policy jellegű [...]) tárgykörök kerültek kétharmados rangba. Ez jelentősen megnehezítheti a kormányozhatóságot a jövőben, bármilyen politikai színű kormány esetében, ha az adott kormánynak nincs kétharmados többsége."[14]
A sarkalatos döntéshez szükséges minősített (kétharmados) többségnek alapvetően garanciális többletet kell jelentenie: "meghatározott törvény elfogadásához megkívánt minősített többség nem egyszerűen a törvényalkotási eljárás előírása, hanem olyan alkotmányos garancia, amelynek lényeges tartalma az országgyűlési képviselők közötti széles egyetértés."[15] Mindemellett, fontos hangsúlyozni, hogy a sarkalatos törvények nem állnak hierarchikus viszonyban egyéb, például egyszerű többséggel elfogadott törvényekkel.[16] Ennek oka abban keresendő, hogy a sarkalatos törvények elfogadásához szükséges kétharmadosság a
- 263/264 -
törvényalkotási-eljárásban érvényességi kellékként jelenik meg,[17] így annak be nem tartása jogszabályi (közjogi) érvénytelenséget okoz, vagyis nem alkalmazható, illetve amíg az Alkotmánybíróság ezt nem mondja ki, addig alkalmazni kell.[18] Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint: "[a] minősített többség követelménye nemcsak az adott alkotmányi rendelkezés közvetlen végrehajtásaként kiadott törvény megalkotására vonatkozik, hanem e törvény módosítására (rendelkezéseinek megváltoztatására, kiegészítésére) és hatályon kívül helyezésére is."[19] Mindebből az is következik, hogy minősített többséggel elfogadott törvény egyszerű többséggel elfogadott törvénnyel nem módosítható, hatályon kívül nem helyezhető. Az Alkotmánybíróság ítélkezési gyakorlatában rámutatott arra is, hogy "a kétharmados törvény szabályozási köréhez közel álló, azzal esetleg részben egybevágó, másik egyszerű többséggel meghozható önálló törvény módosításával, vagy új törvény alkotásával nem kerülhető meg."[20]
Összességében tehát a fentebb tárgyaltak egyfajta törvényhozói korlátként is értelmezhetők.[21] Ezt a korlátot igyekezett áthidalni a kormányzó párt 2016 decemberében, amikor is az Országgyűlés elkezdte a bírósági szervezetrendszer gyökeres átalakítását. Ennek egyik meghatározó kulcseleme a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény (továbbiakban: Kp.) lett volna.[22] Ugyanakkor a törvénytervezet 7. § (4) bekezdésével és 12. § (2) bekezdésének a) és c) pontjaival szemben Áder János köztársasági elnök előzetes normakontroll eljárást kért.[23] Az államfő szerint ugyanis a törvény szóban forgó rendelkezései tartalmi szempontból kétharmados szabályok voltak, amelyeket a kormányzó erők - kétharmados országgyűlési képviselői többség hiányában - nem a bírósági szervezetről és igazgatásról szóló 2011. évi CLXI. törvény (továbbiakban: Bszi.) "megfelelő módosításával alakítottak ki, hanem a Kp. szabályrendszerében kívánták elhelyezni."[24] Az Alkotmánybíróság számára mindebből kifolyólag szűk, mindössze 30 napos idő állt rendelkezésre a döntés meghozatalára.
A döntés rövid lényege a következő pontokban foglalható össze:
a) 7. § (4) bekezdés:[25] mivel a törvénymódosítással érintett szabályozási tárgykör, vagyis a bíróságok szervezetére, igazgatására és központi felügyeletére vonatkozó részletes szabályok - az Alaptörvény 25. cikk (8) bekezdésének megfelelően - sarkalatos törvényben vannak rendezve, ezért okkal merülhet fel kérdésként, hogy vajon a törvénymódosítás tartalmilag a Bszi. rendelkezésének módosítására irányult-e. Az Alkotmánybíróság szerint igen, mivel azzal, hogy "a Törvény közigazgatási felsőbíróság név alatt feladat- és hatáskört, a bíróság összetételét meghatározó és eljárási szabályokat kapcsol az új elnevezéshez, és ezen új elnevezés alatt jogosítja fel a Fővárosi Törvényszéket eljárásra, olyan tárgykörben szabályoz, amely a Bszi. mint sarkalatos törvény szabályozási tárgykörébe tartozik. Nem annak van közjogi jelentősége, hogy az új elnevezés alatt már létező és a Bszi.-ben szabályozott bíróság jár el (átmenetileg vagy akár véglegesen), hanem annak, hogy az egyszerű többséget igénylő törvények elfogadására irányadó eljárási rendben elfogadott Törvény nem hozhat létre új, a Bszi. 16. §-ában nem szereplő bíróságot."[26]
b) 12. § (2) bekezdés a) és c) pontjai:[27] egyfelől az a) pont tekintetében az AB megállapította, hogy "a Törvény [...] olyan hatáskört ad a közigazgatási felsőbíróságként eljáró Fővárosi Törvényszéknek, amelyet a Média tv. sarkalatos törvényi rendelkezése korábban már más bíróság (közigazgatási és munkaügyi bíróság) hatáskörébe és kizárólagos illetékességébe (Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság) utalt,"[28] másfelől "a Törvény 12. § (2) bekezdés c) pontja - a Ve. hivatkozott rendelkezésével ellentétesen[29] - a közigazgatási felsőbíróságként eljáró Fővárosi Törvényszék hatáskörébe utalja a választási bizottságok közigazgatási tevékenységével kapcsolatos pereket. A Ve.-ben szabályozott választási bizottságok eljárása és döntése a Törvény 12. § (2) bekezdés c) pontjában foglalt közigazgatási tevékenységnek minősül, az ezzel kapcsolatos pereket a Törvény felhívott rendelkezései szerint a közigazgatási felsőbíróságként eljáró Fővárosi Törvényszék, a 12. § (4) c) pontja értelmében pedig a Nemzeti Választási Bizottság határozata ellen benyújtott bírósági felülvizsgálati kérelmet a Kúria Bírálja el."[30]
Mivel a rendelkezés sértette az Alaptörvény számos rendelkezését, ezért a köztársasági elnök a törvényt nem hirdette ki. Mindebből ki-
- 264/265 -
folyólag "[a]z államhatalom - így a kormányzás - egyes aspektusai feletti bírói kontroll átalakítása a Kp. első verziójával nem vezetett sikerre, mivel tartalmilag kétharmados kérdéséket az Alkotmánybíróság szerint is egyszerű többséggel szabályozott az Országgyűlés."[31]
Herbert Küpper - a fentebb említett aggályok miatt - úgy látja, hogy a kétharmados törvény nem hoz hasznot, annak hátrányai azonban érzékelhetőek: "Fölösleges jogforrási kategóriát teremt, ami fölösleges gyakorlati és elméleti problémákat okoz."[32] Álláspontja szerint a sarkalatos szabályozási megoldás következtében a kormánytöbbség és az ellenzék közötti szereposztás és a demokratikus felelősség elmosódik. Véleménye szerint: "Mindazokat a kérdéseket alkotmányi szinten lehet és kell szabályozni, amelyek meghatározása és módosítása - mai felfogás szerint - nagyobb stabilitásra vagy átfogó politikai kompromisszumra szorul. A többi kérdést az egyszerű többségre lehet bízni, amely politikai útjáért a választó előtt felelősséggel tartozik."[33]
Összegezve: abban az esetben, ha a kormányzat birtokolja a kétharmados parlamenti többséget, a törvényhozó hatalomnak állított sarkalatos korlát megszűnhet, amely az ellenzéki vétópozíció kiüresedését és adott esetben a folytonos (egyoldalú) jogalkotás révén a törvényi stabilitást is veszélyeztetheti.
A jogalkotási trendeket, alapvetően az adott társadalom céljai, a társadalom társadalmi-gazdasági fejlettsége, valamint a kor kihívásai (környezet, gazdaság, politika stb.) határozzák meg. Bármely társadalom - így Magyarország és a térség országai esetében is - a jogalkotási folyamatok igazodnak, legalábbis törekednek igazodni a társadalom és a jogalkotó, képességéhez, lehetőségéhez, amely nyomán maga a jogalkotási processzus is állandóan változik, fejlődik.[34]
Magyarország jogalkotási üteme a rendszerváltás óta jelentősen felgyorsult,[35] sőt fokozatosan növekszik. Rendkívüli mértékű felül- és túlszabályozás[36] figyelhető meg főként a központi jogszabályok tekintetében. Mára már presztízskérdéssé vált a törvényi szabályozás, ugyanis érzékelhető, hogy a politikai szempontból fontosabb tárgyköröket törvénnyel kell szabályozni, tehát lényegében mindent. Ehhez kapcsolódóan hangsúlyoznom kell, hogy a technika fejlődésével lehetővé vált a hosszú, részletes és részletező (lásd pl. a GDPR-t) szabályokat. A világ folyamatos fejlődésével és az előbb mondottak nyomán ún. jogalkotási cunamival, jogi lavinával kell szembenéznünk.[37]
Ha megvizsgáljuk a központi jogalkotás rendszerváltás óta végbemenő (mennyiségi) változásait, azt tapasztalhatjuk, hogy a 1990 és 2014 közötti hat ciklus alatt mind az új törvények elfogadásának, mind pedig a már meglévő törvények módosításának a száma permanens növekedést mutatott. A rendszerváltást követően 1990-től 2014-ig összesen 3410 törvényt hozott, illetve módosított az Országgyűlés. A csúcspontot egyértelműen a 2010-2014-es kormányzati ciklus jelentette, amely alatt 538 törvényt módosítottak és 321 új törvényt alkottak. Lényeges mérséklődést jelentett a 2014-2018-as kormányzati ciklus, ugyanis az előző ciklus intenzív törvényalkotó munkájához képest közel 15%-kal esett vissza az elfogadott törvények száma,[38] megjegyeznem azonban, hogy a módosítások száma így is jelentős, 509 db.[39]
Magyarország és a vele szomszédos, főleg posztkommunista országok (pl. Ukrajna, Románia) sajátossága a politikai "megrendelésre" alkotott, még nem kristálytiszta tartalmat hordozó központi jogalkotás.[40] Fontos látnunk, hogy mindenfajta jogalkotási igény politikai indíttatású, úgy is mondhatjuk, hogy a jog a politika eszköze. Mindez azt is magában foglalja, hogy a politikai akaratképzés egyik legjelentősebb eszköze a jogalkotás, de a szóban forgó jog semmiképp sem válhat a politika "szolgálóleányává".[41] Igaz ugyan, hogy a politikai sikerhez sokszor elég a törvények módosítása, de számolni kell annak hosszú távú következményeivel. Hazánkban nagy gyakorlata van az ún. "salátatörvények" alkalmazásának.
Kiss László alkotmánybíró ehhez kapcsolódóan jegyzi meg, hogy jogalkotásunk "túlfűtött" volt az elmúlt évtizedekben és igazság szerint ma sem csillapodik érzékelhetően, sőt "annak mennyisége, változásai és tartalma nemcsak az állampolgároknak, de a címzett szervezeteknek, sőt a jogalkalmazóknak is ko-
- 265/266 -
moly erőpróbát" jelentenek.[42] Napjaink jogszabályrendszerére valóban túlbiztosítás és túlszabályozás jellemző, ugyanakkor "jó lenne, ha a gondoskodó-szolgáltató állam kezének lenyomata érződne rajta."[43] A "salátatörvények" gyakori alkalmazása megnehezíti a hatályos jog fellelhetőségét, ez pedig nehezíti a jogalkalmazást, amely végső soron pedig a jog tekintélyének csökkenésével járhat.[44]
A jogtudomány számos további képviselője, például Pap Gábor,[45] Drinóczi Tímea,[46] Antal Attila[47] szintén felhívja a figyelmet a jogalkotás problémáira; nézőpontjuk egy irányba mutat, nevezetesen a jogalkotást megelőző, illetve a szorosan a jogalkotáshoz kapcsolódó folyamatokra. Mivel ezek a folyamatok lényegesen felgyorsultak, ez azt jelenti, hogy átlagosan egy jogszabályra jóval kevesebb idő fordítható, mint 15-30 évvel ezelőtt, vagyis a hibázási lehetőség is nagyobb.[48] Ahol nagyobb a hibázási lehetőség, ott vélhetően a hiba is számottevőbb lesz, amely a jogalkotás minőségbeli megítélésére tereli a figyelmet.[49]
Ahhoz, hogy a jogalkotás színvonalát emeljük elengedhetetlen a jogtudomány által kiváltképpen hangoztatott előkészítő szakasz megfelelő kialakítása és alkalmazása. Ehhez kapcsolódóan kiemelt szerephez jutna egyfelől a laikus konzultáció, másfelől a szakértelemmel rendelkező egyeztetési eljárás. Az előkészítő szakasz részeként óriási hangsúlyt kellene fektetni a hatásvizsgálatokra,[50] úgyis mondhatjuk, hogy a jogalkotás színvonalának tényleges kulcsa az előzetes hatásvizsgálat lenne, azonban a mai viszonyok között nem lehet tényleges értelemben vett előzetes hatásvizsgálatokat végezni.[51]
A jogalkotás színvonalának emeléséhez nagyban hozzájárul az előbb vázoltakon túl a jogtisztítás (dereguláció).[52] A deregulációnak alapvetően két jelentéstartalmat tulajdoníthatunk: egyrészt - gazdasági értelemben - annak vizsgálatát jelenti, hogy a jogi normák milyen mértékben gátolják a gazdasági növekedést, illetve, hogy az esetleges jogi akadályok lebontása elősegítheti-e a versenyképességet, másrészt - jogi értelemben - jogi és adminisztrációs egyszerűsítést jelent, amely az előírások hatályon kívül helyezésével vagy minőségi újraszövegezésével, azaz a minőségi jogalkotással függ össze.[53] Alapvetően az "eljogiasítást" nem lehet megállítani, tehát át kellene gondolni a szakmai szabályzatok adta lehetőségeket, vagyis, ahol a jogszabályrengeteg lehetőséget enged, ott a központi szabályozás kiváltható szakmai szabályzatokkal is.[54] Így mind a mennyiségi (adminisztrációs egyszerűsítés, szükségtelen terhek csökkentése), mind pedig a minőségi (normaállomány racionalizálása, optimalizálása) dereguláció megvalósulna,[55] valamennyivel több is, mint amennyit a jogalkotásról szóló törvény (továbbiakban: Jat.) előirányoz.[56] Amennyiben viszont még nívósabb jogalkotást szeretnénk elérni, nem utolsó szempont annak alaptörvényi szabályozási lehetőségeit átgondolni, vagyis, hogy a jogalkotás legalapvetőbb kérdései, követelményei rögzítve legyenek az Alaptörvényben.[57]
Jelenlegi jogalkotásunk igényesebbé tételének - Trócsányi László szerint[58] - az egyéni előterjesztés korlátozása lenne a harmadik alappillére, az előbb tárgyalt kettő - az előkészítés és a dereguláció - után. Az Alaptörvény - csakúgy mint az Alkotmány - és ennek megfelelően az Országgyűlés Házszabálya is lehetőséget biztosít az országgyűlési képviselők számára, hogy önálló indítványokat nyújtsanak be.[59] Leszögezhetjük, hogy ezek közül az önálló indítványok közül talán a legfontosabbnak a törvényjavaslat kezdeményezésének lehetőségét tekinthetjük. Amíg más államokban nemigen van ennek gyakorlata (mivel külön eljáráshoz és több képviselő támogatásához kötött), addig a magyar törvényhozás egészen régről ismeri a képviselők (önálló) törvénykezdeményezési jogának intézményét,[60] bár az is elmondható, hogy viszonylag ritkán született belőlük törvény. Ezzel szemben a törvényalkotási eljárás során - követve a jogalkotás tendenciáit - egyre több képviselői önálló indítvány került az Országgyűlés elé, és ezekből arányaiban véve sokat el is fogadnak. A 2010-2014-es ciklus alatt összesen 902 önálló indítványt nyújtottak be, amelyből 269-et(!),[61] tehát közel az 1/3-át fogadták el. A 2014-18-as ciklus némiképp enyhülést mutat e tekintetben, ugyanis "csak" 777 önálló indítványt terjesztettek elő, és abból "csupán" 148-at fogadtak el.[62] Előbbi ciklus sikeressége az önálló indítványok tekintetében 29,2%, utóbbié pedig 19%, amely azért is gond, mert a sikertelen indítványok rendkívüli módon terhelik a törvényalkotási eljárás
- 266/267 -
szereplőit, például a házelnököt és/vagy a bizottságokat. Mindezek fényében valóban érdemes lehet annak átgondolása, hogy a képviselői önálló indítványokat meghatározott előzetes eljárásoknak vessék alá, amely egy komoly szűrő lenne az indítványtömegnek, illetve az is megfontolandó, hogy az indítványok bizonyos számú országgyűlési képviselő előterjesztése nyomán kerüljenek benyújtásra. Ilyesfajta korlátozások mellett az is érvként szolgálhat, hogy a törvényalkotási folyamatban a legmeghatározóbb szerep a mindenkori Kormánynak jut, így az elmúlt időszakot tekintve is azt mondhatjuk, hogy az elfogadott törvények tekintetében a Kormány részesedése meghaladja a 90%-ot.[63] Ennek sikere abban is felfedezhető, hogy a Kormányban több szakemberen "megy keresztül" egy új törvényjavaslat (ideértve a módosító javaslatokat is), így mielőtt benyújtják az indítványt, már számos kvázi előzetes eljáráson megy keresztül,[64] ellenben az önálló indítványokkal.
Figyelemmel a világ gazdasági, társadalmi, politikai stb. változékonyságára, a jogalkotás Magyarországon kívül is felfokozott irányába mutat, amely nyomán a szabályozás egyre komplexebb képet produkál. Egyértelműen nem lehet előre meghatározni a jogalkotás tendenciáit, arról mindig utólag lehet képet alkotni, figyelembe véve a változtatások kiindulópontjait, indokait. Erre tekintettel elmondható, hogy Magyarországhoz közeledve egyre inkább hasonló az államok jogalkotási trendje, tekintettel a társadalmi-gazdasági, politikai, vallási stb. hasonlóságokra. Lényegesebb különbséget az általunk csak "nyugati"-nak aposztrofált államokban tapasztalhatunk (lásd pl. Németország, Franciaország). Ezek az államok ugyanis területi és jogi struktúrájuk miatt is eltérést mutatnak a jogalkotás tekintetében, például a törvényalkotási eljárás alacsonyabb szinten megoldható a különböző német tartományokban vagy a francia régiókban, vagyis nem szükséges a szorosabb értelemben vett központi jogalkotási út igénybevétele.
A demokráciák feltétlen velejárója a "legigazságosabbnak"[65] aposztrofált többségi döntéshozatal.[66] Abban is egyetérthetünk, hogy a "parlamentarizmus esszenciájának"[67] sajátja, hogy a kormány csupán a többség támogatásával működhet.[68] Itt nyer jelentőséget a minősített döntéshozatalhoz való kötés, amelynek rendeltetése - Schwartzberg szerint - a konszenzus elérésének támogatása, az intézményi stabilitás erősítése, valamint a kisebbségek védelme.[69] Ugyanakkor kétharmados parlamenti többség birtokában a mindenkori kormányzó erőket az előbb mondott garancia inkább gúzsba köt, mintsem kompromisszumra késztet, ahogyan azt számos szerző, köztük Bruce Ackerman is írja. Ackerman szerint "helytelen azt feltételezni, hogy [parlamentáris rendszerekben] minden választási győzelem széleskörű, feltétel nélküli felhatalmazást ad a választópolgárok részéről a győztes párt vagy koalíció számára."[70] Mindezek miatt kiemelt jelentőségük van az ún. belső korlátok mellett (pl. parlamenti döntéshozatalra, eljárásokra vonatkozó szabályok, ideértve a minősített többségű döntéshozatalt), az ún. külső korlátoknak (pl. köztársasági elnök, bírói kontroll),[71] mivel - Sajó András szavaival élve - a "gyenge lábakon álló"[72] többségi elv magában hordozza azt a veszélyt, hogy hosszútávon tartós kisebbségeket sújtó igazságtalanságok jelenthetnek meg.[73] Ehhez kapcsolódóan Giovanni Satori arra hívja fel a figyelmet, hogy a többségi elv alkalmazása okán a mennyiség elsődleges érvényesülése miatt háttérbe szorul - ha még nem szorult teljesen - az érték, vagyis a választások kontraszelektálnak, így tehát "a mennyiség és érték összekapcsolása nem valósul meg."[74] Ez teljesen igaz a döntéshozatalra, mivel a választások eredményei a parlamenti döntéshozatalban mutatkozik meg valójában.
A kétharmados többség tehát a fentebb említett jogalkotási trendhez vezethet, amely - ahogy látható - "sarkalatos" tárgykörökkel tarkított, és amely magában hordozza a "kötött" kormányzás veszélyét.[75] Így a minősített többséggel elérni kívánt stabilitás kizárólag egyirányú lehet, vagyis "az a későbbi parlamenti többséggel értelmezhető, amely esetleg önmagában nem éri el a minősített többséggel szükséges szavazati arányt."[76] Schmidt Péter alkotmányíró különvéleményében többek között erre utal, amikor rögzíti: "amennyiben kiéleződik a politikai harc a kormányerők és
- 267/268 -
az ellenzék között, azaz nem tudnak kompromisszumra jutni úgy ez a közjogi konstrukció forrása lehet az ország kormányozhatatlanságának."[77]
Stipkovits Tamás szavaival zárva: "Ma Magyarországon nem a jogalkotás az új jelenség, hanem az, ahogy megtestesül."[78] Jóllehet a "minősített többség követelménye egy széleskörű konszenzusigényre utal", azonban ennél tovább szükséges tekintenünk, ha érteni akarjuk annak lényegét. Ez a "lényeg" nem feltétlenül a "jog asztalánál" keresendő, a jog (ideértve a jogalkotás) csupán eszközként funkcionálhat, amelyet a politika használ. Amit pedig a jog megtehet azért, hogy ne váljon a politika "szolgálóleányává" az az, hogy további garanciális bástyákkal veszi magát körül, amely révén megakadályozható annak kihasználása, valamint biztosítható a lehető legmagasabb szintű jogállami "alapelemek" mint a hatalommegosztás elve, a jogbiztonság stb. érvényesülése.[79] ■
JEGYZETEK
* Jelen tanulmány a Pécsi Tudományegyetem Intézményi Tudományos és Művészeti Ösztöndíj támogatásával készült. Külön köszönet illeti Dr. Tilk Péter egyetemi docenst, a PTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszékének vezetőjét a tanulmány elkészüléséhez nyújtott szakmai támogatásáért.
[1] Lásd például az utóbbi 3-4 évben elfogadott törvények egy részét, mint a 2014. évi XXXVIII. tv. és 2014. évi XL. törvény ("devizahiteles törvények"), a 2016. évi CXXX. törvény (új Pp.), a 2017. évi I. törvény (új Kp.) vagy a nemrégiben elfogadott 2018. évi XLIV. törvény ("hajléktalan-törvény"); utóbbi egyébként jelenleg is az Alkotmánybíróság előtt van, mivel több egyedi normakontroll eljárást kezdeményeztek ellene. Megjegyzem, ez nem minden esetben vezethető vissza a kétharmadossági problémára.
[2] Lásd például 30/1998. (VI. 25.) AB határozat, ABH 1998, 220, 233-234.
[3] Hazánk esetében tehát jól látható, hogy az alkotmányozó, alkotmánymódosító és a törvényhozási hatalom nem különül el egymástól. Alaptörvény 1. cikk (2) bekezdés
[4] E kifejezés alatt jelen tanulmányban azt a fajta parlamenti többséget értem, amely az egyszerű, a minősített (sarkaltos/kétharmados és abszolút) többséget is magában foglalja, tehát az összes tárgykörben eléri a döntéshozatalhoz szükséges többséget.
[5] Az Országgyűlés minősített többséget, valamint az egyszerű többségtől eltérő egyéb szavazati arányt igénylő döntéseiről részletesen lásd Az Országgyűlés minősített többséget, valamint az egyszerű többségtől eltérő egyéb szavazati arányt igénylő döntései. Forrás: http://www.parlament.hu/az-or-szaggyules-minositett-tobbseget-igenylo-dontesei-az-alaptorveny-mas-torvenyek-es-a-hazszabaly-szerint (A letöltés dátuma: 2018. 12. 17.)
[6] Minősített többségű döntéshozatalra utalnak az Alaptörvény azon fordulatai, mint "a képviselők kétharmadának szavazata" vagy "a jelenlévő képviselők legalább négyötödének szavazatával".
[7] Határozatképes Országgyűlés esetén (az összes képviselő több mint fele jelen van) a többségi elv érvényesülését kívánja meg, tehát a jelen lévő országgyűlési képviselők több mint a felének a szavazatával hoz döntést. Petrétei József: A törvényhozás elmélete és gyakorlata a parlamentáris demokráciákban. Budapest, Osiris Kiadó, 1998. 92. o.
[8] Tilk Péter: A kormányzás feletti alkotmánybírósági és bírói kontroll sajátosságai - az Alaptörvény hatályba lépését követően. Kézirat. Pécs, 2018. 87. o.
[9] Magyarország Alaptörvényének hetedik módosítását az Országgyűlés a 2018. június 20-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2018. június 28.
[10] Győriványi Réka: A minősített többség alkotmányos követelménye a rendszerváltást követően. In: Szakaliné Szeder Andrea (szerk.): Cooperatrici Veritatis - Ünnepi kötet Tersztyánszkyné Vasadi Éva 80. születésnapja alkalmából. Budapest, Pázmán Press, 2015. 205-227. o.
[11] Küpper, Herbert: A kétharmados/sarkalatos törvények jelensége a magyar jogrendben. MTA Law Working Papers 2014/46, 4. o.
[12] "[e]z a fajta mindenkori kormányzóhatóság egyúttal az ország hosszú távú érdeke." Jakab András: Az új Alaptörvény keletkeztetése és gyakorlati következményei. Budapest, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., 2011. 75. o.
[13] A Velencei Bizottság 720/2013. számú véleménye Magyarország Alaptörvényének negyedik módosításáról. 29. o. European Commission for Democracy Through Law (Venice Commission): Opinion on the Fourth Amendment to the Fundamental Law of Hungary. Adopted by the Venice Commission at its 95th Plenary Sesion (Venice, 14-15 June 2013) CDL-AD(2013)012
[14] Jakab: i.m. 172. o.
[15] 1/1999. (II. 24.) AB határozat, ABH 1999, 25.
[16] 4/1993. (II. 12.) AB határozat, ABH 1993, 48, 61-63.
[17] "[a]z egyes döntésekhez szükséges szavazati többség (minősített többség) hiánya alkotmányos eljárási szabály olyan megsértése, amely formailag érvénytelen (közjogi érvénytelenség) és illegitim döntést eredményezhet" Vági Attila: Az egyes döntésekhez szükséges szavazati arányok. In: Dukán Ildikó - Varga Aida (szerk.): Parlamenti jog - Az Országgyűlés működése, feladat- és hatáskörei, kapcsolódó intézmények. Budapest, Országgyűlés Hivatala, 2018. 208-211. o.; 62/2003. (XII. 15.) AB határozat, ABH 2003, 637, 647.; 1/1999. (II. 24.) AB határozat, ABH 1999, 25, 39.
[18] "Csak a formalizált eljárás szabályainak követésével keletkezhet érvényes jogszabály." 11/1992. (III. 5.) AB határozat, ABH 1992, 77, 85.
[19] 1/1999. (II. 24.) AB határozat, ABH 1999, 25.
[20] 1/1999. (II. 24.) AB határozat, ABH 1999, 25, 40-41.
[21] Pozsár-Szentmiklósi, Zoltán: Supermajority in Parliamentary System - A Concept of Legislative Supermajority: Lessons from Hungary. Acta Juridica Hungarica 2017/3, 281-290. o.; Pozsár-Szentmiklósi Zoltán: A minősített többség problematikája a parlamentáris kormányzati rendszerekben - A szubsztantív minősített többség koncepciója: magyar tanulságok. Parlamenti Szemle 2018/1, 27-40. o.
[22] T/12234. számú törvényjavaslatot az Országgyűlés 2016. december 6-i ülésnapján fogadta el.
[23] A köztárssági elnök 2016. december 16-án fordult az Alkotmánybírósághoz.
[24] Tilk: i.m. 61. o.
[25] Az egyik kéréses rendelkezés: "7. § [A közigazgatási ügyekben eljáró bíróságok]
[...]
(4) Közigazgatási felsőbíróságként a Fővárosi Törvényszék jár el."
[26] 1/2017. (I. 17.) AB határozat, ABH 2017, 3, 11.
[27] A másik kérdéses rendelkezés: "12. § (2) A közszolgálati
- 268/269 -
jogviszonnyal kapcsolatos per kivételével a közigazgatási felsőbíróságként eljáró bíróság hatáskörébe tartozik
a) a központi államigazgatási szervekről szóló törvény szerinti önálló szabályozó szerv, autonóm államigazgatási szerv és kormányhivatal
[...]
c) a választási bizottság,
[...]
közigazgatási tevékenységével kapcsolatos per."
[28] 1/2017. (I. 17.) AB határozat, ABH 2017, 3, 14-15.
[29] A Ve. (a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény) hivatkozott rendelkezése, a 229. § (1) bekezdése sarkalatos tárgykörbe tartozik.
[30] 1/2017. (I. 17.) AB határozat, ABH 2017, 3, 15-16.
[31] Tilk: i.m. 66. o.
[32] Küpper: i.m. 9. o.
[33] Küpper: i.m. 9. o.
[34] Apse, Diana: The Influence of Subsidiary Sources of Law on the Quality of Legal Acts in the Legislative Process and the System of National Governance. In: The Quality of Legal Acts and its Importance in Contemporary Legal Space. Riga, University of Latvia Press, 2012. 56-68. o.
[35] Stipkovits Tamás: Leviathán a pórázon, avagy a jogalkotással való visszaélések hatálytípusok tükrében. Diskurzus 2016/1, 23-35. o.
[36] Trócsányi László: Műhelybeszélgetés a jogalkotásról. Pécs, 2018. 11. 27., Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar
[37] Ma Magyarországon közel 7000 központi jogszabály van hatályban, nem szólva a több tízezer hatályban lévő helyi jogszabályról. Trócsányi László: Műhelybeszélgetés a jogalkotásról. Pécs, 2018. 11. 27., Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar
[38] Országgyűlés Hivatala: Összehasonlító adatok az Országgyűlés tevékenységéről 2006-2010., 2010-2014., 2014-2018. ciklus. 2018. 5. o.
[39] "Jól átgondolt, egyszerű, érthető, tömör és egységes törvények hozatalához azonban csak megfontolt, körültekintő és higgadt előkészítés és parlamenti munka vezethet. [...] A törvények érthetetlensége és bonyolultsága elkerülhetetlenül maga után vonja gyakori módosításukat." Bölöny József: Magyar közjog. Budapest, 1942.
[40] Ez azért is problematikus, mert amit egyszer törvényben kezdtek el szabályozni, azt onnantól kezdve csak törvényben lehet szabályozni. Szentpéteri Nagy Richárd: Bérc, avagy a joguralom útjai. Budapest, Noran Libro Kiadó, 2017. 451. o.
[41] Trócsányi László, Petrétei József: Műhelybeszélgetés a jogalkotásról. Pécs, 2018. 11. 27., Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar
[42] Kiss László: A jogi túlszabályozásról - dióhéjban. Okok és következmények. In: Jogi beszélgetések. Kaposvár, Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, 2016. 175-184. o.
[43] Kiss: i.m. 175-184. o.
[44] "[a]z úgynevezett »salátatörvények« gyakorlata súlyos alkotmányossági aggályokat vet fel. [...] Jogállamiság értékét súlyosan veszélyeztetheti az olyan törvényszerkesztési gyakorlat, mely logikai kötelék nélkül kapcsolja össze számos törvény megváltoztatását, mivel a követhetetlen és áttekinthetetlen változtatások alááshatják a jogbiztonság értékét, a jogrendszer világosságát és áttekinthetőségét." 108/B/2000. AB határozat, ABH 2004, 1414, 1418.; Kiss: i.m. 175-184. o.
[45] Pap Gábor: Az új jogalkotási törvényről. Publicationes Universitatis Miskolcinensis. Sectio juridica et politica. 2011/1, 259-272. o.
[46] Drinóczi Tímea: Adminisztratív terhek csökkentése - EU - Magyarország. In: Chronowski Nóra (szerk.): Alkotmány és jogalkotás az EU tagállamaként. Válogatott tanulmányok. Budapest, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., 2011. 265-278. o.; Drinóczi Tímea - Kocsis Miklós: Tényekre alapozott jogalkotás? In: Chronowski Nóra (szerk.): Alkotmány és jogalkotás az EU tagállamaként. Válogatott tanulmányok. Budapest, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., 2011. 279-308. o.; Drinóczi Tímea: Minőségi és intelligens szabályozás az Európai Unióban és a Magyar Köztársaságban. In: Chronowski Nóra (szerk.): Alkotmány és jogalkotás az EU tagállamaként. Válogatott tanulmányok. Budapest, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., 2011. 309-325. o.
[47] Antal Attila: Az Alaptörvény környezetvédelmi filozófiájának vakfoltjai. In: Drinóczi Tímea - Jakab András (szerk.): Alkotmányozás Magyarországon 2010-2011. Budapest-Pécs, Pázmány Press, 2013. 13-29. o.
[48] Stipkovits: i.m. 23-35. o.
[49] A jogállamiságot nem építhetjük anélkül, hogy az államiság egyik legfontosabb megnyilvánulását, a jogalkotást és annak termékeit ne vizsgálnánk meg alkotmányossági szempontok szerint. Stipkovits: i.m. 23-35. o.
[50] "A jogi szabályozás megkívánja a hatások előrejelzését, a célok megvalósulásának utólagos ellenőrzését és a szabályozás esetleges felülvizsgálatát is." Cserne Péter - Gajduschek György: Jogalkotási javaslatok megfogalmazása a jogtudományban. In: Jakab András - Menyhárd Attila (szerk.): A jog tudománya. Budapest, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., 2015. 79-100. o.
[51] Petrétei József: Műhelybeszélgetés a jogalkotásról. Pécs, 2018. 11. 27., Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar
[52] A dereguláció röviden összefoglalva olyan állami/kormányzati jogtechnikai "manővert" (eljárást) jelent, amelynek célja a túlszabályozás megfékezése, illetve a jogrendszer "megtisztítása" a felesleges jogszabályoktól, s ezzel a hatályos jog szövegszerű terjedelmének a csökkentése. Tamás András: Legistica - A jogalkotástan vázlata. Budapest, Nemzeti közszolgálati Egyetem, 2013. 234-235. o.
[53] Erről részletesen lásd Drinóczi Tímea - Petrétei József: Jogalkotástan. Budapest-Pécs, Dialóg Campus Kiadó, 2004. 404432. o.
[54] Petrétei József: Műhelybeszélgetés a jogalkotásról. Pécs, 2018. 11. 27., Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar
[55] Drinóczi - Petrétei: i.m. 407-408. o.
[56] 2010. évi CXXX. évi törvény a jogalkotásról 12. § és 21-22. §
[57] Csernyi Ákos - Téglási András: Jogrendszerünk egyes aktuális kérdései. Jogtudományi Közlöny 2014/1, 47-53. o.
[58] Trócsányi László: Műhelybeszélgetés a jogalkotásról. Pécs, 2018. 11. 27., Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar
[59] "A képviselők kezdeményezési és indítványozási jogaikkal befolyást gyakorolnak a parlamenti tanácskozásra. E körbe sorolhatók a jelölési és ajánlási jogok, a törvény- és határozati javaslatok kezdeményezései, a módosító indítványok stb." Petrétei József: Magyarország alkotmányjoga II. - Államszervezet. Pécs, Kodifikátor Alapítvány, 2014. 54., 73-74. o.
[60] Cabrera Alvaro: A képviselői önálló indítvány. Parlamenti Hírlevél 2005. június, 5. o.
[61] Országgyűlés Hivatala: Adatok az Országgyűlés 20102014. évi tevékenységéről (2010. május 14.-2014. május 5.). Budapest, Országgyűlés Hivatala, törvényhozási főigazgató-helyettes, 2014. 217. és 219. o.
- 269/270 -
[62] Országgyűlés Hivatala: Adatok az Országgyűlés tevékenységéről (2014. május 6.-2018. május 7.). Budapest, Országgyűlés Hivatala, törvényhozási főigazgató-helyettes, 2018. 119. és 221. o.
[63] Országgyűlés Hivatala: Adatok az Országgyűlés tevékenységéről (2018. május 8.-2018. augusztus 17.). Budapest, Országgyűlés Hivatala, törvényhozási főigazgató-helyettes, 2018. 49. o.
[64] "A(z igazságügyi) miniszternek jeleznie kell az alkotmányossági aggályokat, kockázatokat. Le kell adnia a jelzést." Tehát a(z igazságügyi) miniszternek vázolnia kell a jogalkotás lehetséges következményeit, illetve el kell mondania azt is, hogy a politikai célokat hogyan lehet elérni szakmailag a legmegfelelőbben. Trócsányi László: Műhelybeszélgetés a jogalkotásról. Pécs, 2018. 11. 27., Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar
[65] Smuk Péter szerint "[a] többségi elv legegyszerűbb igazolása úgy hangzik, hogy mivel egy közösségben (társadalomban, testületben, stb.) a teljes konszenzus lehetősége minimális vagy kizárt, ezért a vitás kérdések eldöntésére ez a legegyszerűbb és legigazságosabb forma." Smuk Péter: Ellenzéki jogok a parlamenti jogban. PhD értekezés. Győr, Széchényi István Egyetem, Multidiszciplináris Társadalomtudományi Doktori Iskola 2007. 15. o. Az idézetben szereplő kiemelés tőlem.
[66] Pozsár-Szentmiklósy: i.m. 27-40. o.
[67] Bradley, Anthony W. - Pinelli, Cesare: Parlamentarismi. In: Rosenfeld, Michael - Sajó, András: The Oxford Handbook of Comparative Constitutional Law. Oxford, Oxford University Press, 2012. 650-670. o.
[68] Pozsár-Szentmiklósy: i.m. 27-40. o.
[69] Schwartzberg, Melissa: Counting the Many: The Origins and Limits of Supermajority Rule. Cambridge, Cambridge University Press, 2014. 216. o.; Pozsár-Szentmiklósy: i.m. 27-40. o.
[70] Ackerman, Bruce: The New Separation of Powers. Harward Law Review 2000/3, 633-725. o. Idézi: Pozsár-Szentmiklósy: i.m. 27-40. o.
[71] Pozsár-Szentmiklósy: i.m. 27-40. o.
[72] Sajó András: Az önkorlátozó hatalom. Budapest, KJK -MTA Állam- és Jogtudományi Intézet, 1995. 85. o.
[73] Kis János: Alkotmányos demokrácia - Három tanulmány: Liberális demokrácia. Budapest, INDOK Bt., 2000. 57-106. o.
[74] Satori, Giovanni: Demokrácia (ford. Soltész Erzsébet). Budapest, Osiris Kiadó, 1999. 82. o.; Smuk: i.m. 21. o.
[75] Erre figyelmeztet a Velencei Bizottság 621/2011. számú véleménye is Magyarország új alkotmányáról, amikor rögzíti: "Minél több policy jellegű (pénzügyi-gazdasági) kérdést szabályoznak az egyszerű többség "felett", annál kevesebb lesz a jelentősége a következő választások idején, és annál több lehetősége van a kétharmados többséggel rendelkezőknek politikai preferenciáit és az ország jogrendjét [elképzelésük szerint] megerősíteni." Jakab András szavaival összefoglalva: "felmerül annak kockázata, hogy az aktuális kétharmados többség a sarkalatos tárgykörök szabályozása és a sarkalatos törvények tartalmának kialakítása során bebetonozza saját politikai preferenciáit." Velencei Bizottság 621/2011. számú véleménye. 6. o. European Commission for Democracy Through Law (Venice Commission): Opinion the New Fundamental Law of Hungary. Adopted by the Venice Commission at its 87th Plenary Session (Venice, 17-18 June 2011) CDL-AD(2011)016; Jakab: i.m. 173. o.
[76] Pozsár-Szentmiklósy: i.m. 27-40. o.
[77] Schmidt Péter alkotmánybíró különvéleményével 4/1993. (II. 12.) AB határozat, ABH 1993, 48, 77.
[78] Stipkovits: i.m. 23-35. o.
[79] Petrétei József: Az alkotmányos demokrácia alapintézményei. Budapest-Pécs, Dialóg Campus Kiadó, 2011. 147. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző joghallgató demonstrátor, PTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszék.
Visszaugrás
