Az Alaptörvény, valamint a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: új Jat.) hatályba lépése felszínre hozott néhány, a jogrendszerünkkel kapcsolatos elméleti és gyakorlati kérdést. Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül ezekből exponálunk néhányat a hozzájuk kapcsolódó alkotmánybírósági döntések és jogirodalmi álláspontok bemutatásával.
Az Alaptörvény több ponton változtatott az 1989 óta hatályban lévő, köztársasági Alkotmányra épülő jogforrási rendszeren. Mindenekelőtt arra utalnunk, hogy ma az Alaptörvény nem tekinti magát jogszabálynak. Ezt tükrözi a T) cikk (2) bekezdése, amely a jogszabályok típusainak felsorolása körében nem említi az Alaptörvényt, a (3) bekezdés pedig következetesen szétválasztja a "jogszabály" és az "Alaptörvény" kategóriáit,[1] jelezve, hogy az előbbi nem lehet ellentétes az utóbbival. Első ránézésre nehéz magyarázatot találni a kérdésre, már csak azért is, mert az Alaptörvényt az R) cikk (1) bekezdése Magyarország jogrendszerének alapjaként deklarálja, ugyanakkor a T) cikk (1) bekezdése szerint általánosan kötelező magatartási szabályt jogszabály állapíthat meg. Ennek alapján akár eljuthatnánk arra a következtetésre is, hogy az Alaptörvény azáltal, hogy nem jogszabály, nem általánosan kötelező magatartási szabály.
Mindez pedig egy olyan elméletet támasztana alá, ami szerint az Alaptörvény nem általánosan, hanem csupán az állami szervekre állapít meg kötelezettségeket, vagyis közvetlenül nem hatályosul magánszemélyek egymás közötti viszonyaira nézve.[2] Sokkal inkább tükrözi azonban a kialakult helyzetet az az álláspont, ami szerint az Alaptörvény, mint a jogrendszer alapja egy sui generis jogforrás, amelyből minden jogszabály a létét nyeri. Ennek értelmében pedig megszűnik az a korábban fennálló kettőség, hogy tartalmilag az alkotmány a törvények felett álló normának minősült, formailag azonban törvénynek volt tekintendő.[3]
Ugyancsak jogelméleti vita tárgyát képezi a sarkalatos törvények jogszabályi hierarchiában való elhelyezkedése. A sarkalatos törvények tartalmilag korábban a jelen lévő képviselők kétharmados többségével elfogadható törvényeknek feleltek meg,[5] azaz nem újdonságról van szó, az elnevezés pedig egyfajta jogtörténeti reminiszcenciaként fogható fel.[6] A sarkalatos - korábban minősített, kétharmados - törvények egyszerű törvények feletti, vagy azzal egy szinten történő elhelyezkedése a hierarchiában az elmúlt két évtizedben nem állt vitán felül. A 4/1993. (II. 12.) AB határozat szerint pl. a kettő azonos szinten helyezkedett el, tehát nem volt alá-fölérendeltségi viszony a minősített többségű törvény és az egyszerű szavazattöbbséggel elfogadható törvény között. Ugyanakkor az 1/1999. (II. 24.) AB határozat óta mégis létezik egyfajta differenciáltság, tekintettel arra, hogy az egyszerű többséggel hozott törvénnyel nem voltak módosíthatók a kétharmados törvények. Talán ennek is köszönhetően a jogirodalomban meghatározó álláspont szerint a kétharmados törvények a hierarchiában önálló szintet alkottak.[7]
- 47/48 -
Az Alkotmánybíróság következetes joggyakorlata[8] értelmében a kétharmados törvények "önálló, de témakötött" törvények voltak, azaz a törvény módosításakor is követelmény volt a kétharmados szavazati arány.[9] "Önálló, de témakötött" törvényen azt értjük, hogy ha a hierarchiában betöltött hely szempontjából önállónak is minősítjük a kétharmados törvényt, csupán bizonyos témákról lehetett ilyet alkotni (amelyekben pedig az egyszerű többségű jogalkotás nem megengedett).[10] Eszerint önmagában az az érv, hogy az Alkotmány nem nevezte meg kifejezetten önálló jogforrásként a kétharmados törvényeket, még nem cáfolja azok önálló jogforrási minőségét.[11]
Az Alaptörvény indokolása értelmében ugyanakkor a sarkalatos törvény nem külön jogforrás, hanem egy speciális törvénytípus.[12] Az új Jat. 10. § (1) bekezdés c) pontja sem említi külön a hatályon kívül helyezés szabályai között a sarkalatos törvényt. A 10. § indokolása rögzíti, hogy a törvényalkotó "az Alkotmányból eredő jogszabályi hierarchiához igazodóan" a Kormány rendeletét, a Kormány pedig - szűk esetkörben - a tagjának rendeletét hatályon kívül helyezheti. Ebből pedig akár az is kiolvasható, hogy a jogalkotó szerint a hatályon kívül helyezés - hiszen a jogszabályok közötti hierarchikus viszonyt az is megalapozza, ha egy jogszabály egy másikat hatályon kívül helyezhet, fordítva viszont nem - a "jogszabályi hierarchiához igazodó" kérdés. Az pedig nem kérdőjelezhető meg, hogy a sarkalatos törvény hatályon kívül helyezheti az "egyszerű" törvényt, ellenben ennek fordítottja nem lehetséges.
Hasonló a helyzet a törvénymódosítások tekintetében. A módosítást és a hatályon kívül helyezést az új Jat. úgy kapcsolja össze, hogy egy hatályos jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés - egyebek mellett - hatályát veszti, ha a módosítandó jogszabályi rendelkezést tételesen megjelölő, annak helyébe lépését kimondó jogszabályi rendelkezés módosítja.[13] Ez következik az Alaptörvény jogszabályi hierarchiát megalapozó azon rendelkezéseiből, miszerint a hierarchiában magasabban álló jogszabállyal az alacsonyabban álló jogszabály nem lehet ellentétes. A "nem lehet ellentétes" kitétel ugyanis gyakorlatilag azt jelenti, hogy nem módosíthatja, hiszen ha egy magasabb szintű jogszabállyal ellentétes alacsonyabb jogszabályt alkotnak, azzal - de facto - módosítani kívánják a magasabbat. Ezt az értelmezést támasztja alá az Alaptörvény 17. cikk (4) bekezdése is, amely külön felhatalmazást ad ahhoz, hogy sarkalatos törvény minisztérium, miniszter vagy közigazgatási szerv megjelölésére vonatkozó rendelkezését "egyszerű" törvény módosíthassa. Mindez pedig implicite tovább erősíti azt, hogy egy sarkalatos törvény módosíthat egyszerű törvényt, fordítva viszont nem.
A fentiekből következően álláspontunk szerint a sarkalatos törvények és a "feles" törvények között fennáll egyfajta látens-hierarchikus viszony, ami pedig a gyakorlatban azt is jelentheti, hogy normakollízió esetén a magasabb szinten elhelyezkedő (vagyis sarkalatos) törvénnyel ütköző alacsonyabb szintű (egyszerű) törvényt kell(ene) megsemmisítenie az Alkotmánybíróságnak.
Az Alaptörvény hatálybalépése óta az Alkotmánybíróság a 43/2012. (XII. 20.) AB határozatában vizsgálta először a sarkalatos törvény hierarchiában betöltött szerepét. A testület leszögezte, hogy mivel a korábbi kétharmados törvények és a jelenlegi sarkalatos törvények jellegükben (elnevezésüket leszámítva) semmiben sem különböznek, továbbá mivel megfelel az értelmezés szabályainak is, a vonatkozó kérdésben irányadónak tekinti a kétharmados törvények kapcsán kialakított korábbi alkotmánybírósági gyakorlatot. A 43/2012. (XII. 20.) AB határozat - amely egyébként a családok védelméről szóló 2011. évi CCXI. törvény 7. és 8. §-ait semmisítette meg - visszautalt a 4/1993. (II. 12.) AB határozat indokolására: az, hogy mely alapjogokat rendel az alkotmány kétharmados törvényben szabályozni, és melyeket nem, "nem állapít meg [...] az alapjogok között elvileg megalapozott hierarchiát; pusztán politikai fontosságukat jelzi". (ABH 1993, 48, 60.) Ez a határozat kimondta továbbá azt is, hogy: "A kétharmados törvényeket az Alkotmány csupán eljárási szempontból, a meghozatalukhoz szükséges minősített többséggel különbözteti meg az alapvető jogokra vonatkozó egyéb törvényektől; a minősített törvény a jogforrási hierarchiában nem áll a többi törvény felett." [ABH 1993, 48, 63-64. Hasonlóan: 53/1995. (IX. 15.) AB határozat, ABH 1995, 238, 239.]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
