Megrendelés
Közjogi Szemle

Fizessen elő a Közjogi Szemlére!

Előfizetés

Dombrovszky Borbála: A Lakástörvény és egyes alapjogok találkozása - a hazai bírói gyakorlat elemzése* (KJSZ, 2025/4., 63-75. o.)

https://doi.org/10.59851/KJSZ.2025.4.07

Absztrakt - A Lakástörvény és egyes alapjogok találkozása - a hazai bírói gyakorlat elemzése

A lakhatás alapvető szükséglet, azonban a hozzáférést súlyos egyenlőtlenségek, elosztási, mennyiségi és minőségi hiányosságok korlátozzák, befolyásolják mind Magyarországon, mind világszerte. A tanulmány a hazai bíróságoknak az egyenlő bánásmód, esélyegyenlőség, valamint az emberi méltóság szempontjait megjelenítő, lakhatással kapcsolatos döntéseit vizsgálja 2007-2023 között. A Bírósági Határozatok Gyűjteményében elérhető ítéletek, perek általános jellemzői alapján az ügyek kategorizálhatók kilakoltatással, komplex szociálpolitikai problémákkal és gyakorlatokkal, illetve szubsztenderd állapotú lakásokkal kapcsolatos, valamint normakontrollügyeknek. Ezen kategóriák ismeretében a jelen tanulmány azt vizsgálja, hogy az ítéletekben megjelent-e jogon kívüli, elsősorban társadalomtudományi és szakpolitikai tartalom valamilyen formában.

Kulcsszavak: egyenlő bánásmód, esélyegyenlőség, emberi méltóság, lakhatás, joggyakorlat-elemzés

Abstract - Intersections of the Housing Act and Certain Human Rights - An Analysis of Hungarian Case-Law

Housing is a basic necessity, but access to it is limited and distorted by serious inequalities and deficiencies in distribution, quantity, and quality, both in Hungary and worldwide. This paper examines the decisions of Hungarian courts between 2007 and 2023 relating to housing, focusing on the aspects of equal treatment, equal opportunities, and human dignity. Based on the judgments available in the Collection of Court Decisions and the general characteristics of these lawsuits, the cases can be categorized as evictions, complex social policy problems & practices, substandard housing, and judicial review cases. Using this classification, this study examines whether the judgments in question contain any form of extra-legal content, primarily in the form of social science and policy content.

Keywords: equal treatment, equal opportunity, human dignity, housing, case-law analysis

1. Bevezetés

A biztonság, egészség, a családi élet, jövedelemszerzés, az önkifejezés és a társadalmi integráció, és számos más szükséglet általános előfeltétele, illetve önmagában is megkerülhetetlen igény a megfelelő lakhatás. A szükséglet azonban hiába univerzális és általánosan elismert, a megfelelő lakhatáshoz való hozzáférést súlyos egyenlőtlenségek, elosztási, mennyiségi és minőségi hiányosságok korlátozzák, befolyásolják mind Magyarországon, mind világszerte.

A lakhatáshoz való jog a gazdasági, szociális és kulturális jogok közé sorolható alapjog, amelynek élvezete az emberi méltóságból eredően, diszkriminációtól mentesen biztosítandó a társadalom tagjai számára - ahogy az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XXI. ülésszakán, 1966. december 16-án elfogadott Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, illetve különböző államok is elismerik.[1] A gazdasági, szociális és kulturális alapjogok érvényesülése, bírósági úton történő kikényszerítése azonban nagyban függ az állam erőforrásaitól, társadalompolitikai preferenciáitól és a jogrendszer sajátosságaitól. Magyarországon a társadalom tagjai számára a megfelelő lakhatás biztosítását az Alaptörvény nem alapjogként, hanem csak alkotmányos államcélként a "törekvést" rögzíti.[2] A hazai jogrendszer a lakhatást következetesen a magánjogi kérdésként kezeli, az esetleges közszolgáltatási dimenzió háttérbe szorul, leginkább csak a reziduális jelleggel, a legrászorultabb háztartások részére fenntartott önkormányzati tulajdonú lakásállománnyal kapcsolatban merül fel, szintén magánjogi környezetben.

Az egyes alapjogokkal összefüggő társadalompolitikai célok megvalósulásával összefüggésben különös jelentőségük van a bíróságoknak. Az ágazati szabályozásban megjelenő szakpolitikák tekintetében (is) a bíróság egyfelől részt vesz az adott szakpolitikák implementálásában kikényszeríthető döntései által, másfelől szükségszerűen egyfajta visszacsatolási pont is a döntéshozónak, legyen szó a jogszabályok alkalmazhatóságáról vagy alapjogi sztenderdek teljesüléséről. A jelen tanulmány ezt a szerepet kívánja vizsgálni a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Lakástörvény) alkalmazásának szempontjából, azaz, hogy a lakhatási területet érintő jogvitákban az egyenlő bánásmód követelménye és az esélyegyenlőség, továbbá az emberi méltósághoz való jog - különösen a főbb társadalompolitikai stratégiák, valamint az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (továbbiakban: Ebktv.) fogalmai és követelményei - milyen esetekben jelennek meg az ítélkezésben, illetve megjelenésük esetén a bíróság megállapításai mennyiben felelnek meg az ágazatra, illetve az egyenlő bánásmódra és esélyegyenlőségre vonatkozó szakpolitikai és társadalomtudományi ismeretanyagnak.

Mivel jelen tanulmány az "Oktatásügy és esélyegyenlőség az ítélkezésben - szakmai és szakpolitikai elemek a bíróság előtt"[3] c. tanulmányhoz szorosan kapcsolódó kutatás keretében készült, így a két elemzés eredményeinek összehasonlíthatósága érdekében e tanulmányban közölt kutatás szigorúan követi a korábban megjelent tanulmány előfeltevéseit, főbb kérdéseit és módszertanát.

2. Kutatási kérdés és módszertan

E tanulmány célja azt vizsgálni, hogy a lakhatás területére vonatkozó, alapjogi szempontokat is megjelenítő bírósági ítéletekben milyen tipikus problémákra ismerhetünk rá, illetve miként jelennek meg a lakhatás kérdéséhez kapcsolódó szerteágazó szakmai-szakpolitikai szempontok. Az adott témában hasonló megközelítésű - jelenleg elérhető - hazai tudományos munka híján a vizsgálat több összefüggő kutatási kérdésre keresi a választ:

Milyen főbb problémacsoportokat (ügytípusok) lehet beazonosítani az összegyűjtött - érdemben esélyegyenlőségű vagy oktatáspolitikai tárgyú - döntésekből?

Az egyes ügytípusoknál miként jelennek meg a szakmai-szakpolitikai elemek?

Melyek azok az ügyek, ahol a bíróság vagy valamely fél esélyegyenlőségi, integrációs, vagy lakhatási tárgyú szakpolitikai programra vagy dokumentumra hivatkozik?

Melyek azok az ügyek, ahol a bíróság a jogkérdés eldöntéséhez - társadalomtudományi, mérnöki, orvosi stb. - szakmai-szakpolitikai megállapítást tesz? Milyen tartalommal?

Született-e szakpolitikai szempontból releváns jogkövetkezmény, és milyen tartalommal?

- 63/64 -

Milyen következtetésekre juthatunk akár a bírósági attitűd, akár a hatékony jogorvoslathoz való hozzáférés szempontjából?

Az I. kutatási kérdés vizsgálatakor érdemi ügynek minősülnek azok az ügyek, amelyekben a bíróság érdemben vizsgálja vagy az egyenlő bánásmód követelményének megvalósulását, az esélyegyenlőség érvényesülését vagy az emberi méltóság esetleges megsértését, továbbá azok az esélyegyenlőségi dimenzióval is bíró ügyek, ahol a bíróság valamely szociál-/lakhatási politika (vagy lakhatáshoz kapcsolódó szociálpolitika) megvalósulásával összefüggésben hoz döntést. Nem minősülnek érdemi ügynek azok az ügyek, ahol az egyenlő bánásmódot, az esélyegyenlőséget (vagy akár csak az "egyenlőséget") mindössze egyszer említik az ügy érdeméhez nem tartozó módon, illetve azok az ügyek, amelyek nem kapcsolódnak szorosan a lakhatási területhez (pl.: nem lakáscélú helyiség után fizetendő építményadó ügy). Ügytípusként definiálunk minden olyan problématípust, ami legalább három ügyben megjelenik.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére