A többcélú kistérségi tárulások működése az utóbbi időszakban kétségtelenül megszilárdult a magyar helyi önkormányzati rendszerben. E komplex együttműködési formák az önkormányzati feladatellátásban - települési önkormányzatok mellett, pontosabban "után" - kétségtelenül meghatározó szerepet töltenek be.1
Mindemellett az is látható viszont, hogy a kistérségi társulások továbbfejlesztése tekintetében a települési önkormányzatok nem számíthatnak különösebb áttörésre, legalábbis a közeljövőben.
Ha Magyarország 2007. évi és 2008. évi költségvetéséről szóló törvényeinek 8. melléklete IV. fejezeteit egymás mellé helyezzük, jól látható, hogy a többcélú kistérségi társulások központi támogatásának ún. általános feltételei a két dokumentumban szó szerint megegyeznek:
"1.1. E fejezet szerinti támogatásokat azok a többcélú kistérségi társulások igényelhetik, amelyek:
1.1.1. legalább három közszolgáltatási feladatot ellátnak, melyek közül:
a) egy feladat a közoktatási intézményi és szakszolgálati,
b) második feladatként a szociális intézményi, szociális alapszolgáltatási, gyermekek átmeneti gondozási, gyermekjóléti alapellátási, illetve egészségügyi feladatok közül legalább egy feladat,
c) további egy feladat, amennyiben a többcélú kistérségi társulás a b) pont szerinti feladatok közül csak egyet vállalt, amely a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény (a továbbiakban: Tkt. tv.) 2. §-ának (1) bekezdés a)-q) pontjai szerinti feladatok közül választható."
Ez azt is jelentheti, hogy a többcélú kistérségi társulások tagönkormányzatai közötti együttműködést - a közös feladatellátás új irányainak kijelölésével - az Országgyűlés, illetve a kormányzat nem kívánja (vagy nem tudja) szorosabbra fűzni.
Ha azonban visszatekintünk a kezdetekre, a kistérségi társulásokkal kapcsolatosan megfogalmazott szakmai célkitűzésekre, akkor a jelenlegi helyzetet legfeljebb "átmenetinek" aposztrofálhatjuk.2 A kistérségi társulások szakmai előkészítésénél sokkal magasabb mértékre helyezték az együttműködés kívánatos intenzitását, a kistérségi szinten ellátható feladatok mennyiségét és minőségét, mint az jelenleg tapasztalható.
Más szempontból viszont az is látható, hogy a döntéshozók a jelenlegi kooperáció szintjéhez egyértelműen ragaszkodnak, a költségvetési többlettámogatás eszközével a struktúra alapjait továbbra is biztosítani tudják: a kistérségi társulások támogatási előirányzata 19,3 milliárd Ft-ról (2007) 28,1 milliárd Ft-ra (2008) emelkedett.
(Ez az előirányzat más kiadási tételekhez viszonyítva azonban továbbra sem nevezhető horribilisnek. Összehasonlításképpen: a központi költségvetés csak 2008 februárjában 150 milliárd forinttal támogatta a helyi önkormányzatokat, és ebben nincs benne az a mintegy 13 milliárd forint, amit a nevezett hónapban a Fővárosi Önkormányzat a 4-es Metró építésére kapott.3)
A kistérségi reform lendülete tehát az utóbbi időszakban alábbhagyott, és ezt a következtetés nem csak a hivatkozott költségvetési törvények alapján vonható le. Először is alábbhagyott az egész magyar közigazgatási reform lendülete4, nincsenek újabb - szakmailag megalapozott - elképzelések, legfeljebb újabb feleletre váró kérdések.
Ezzel párhuzamosan érzékelhetően nő a türelmetlenség a "felhasználók" oldalán: önkormányzati érdekszövetségek, szakmai szervezetek, települési önkormányzatok foglalnak állást a továbbfejlesztés lehetséges módozatairól, hangot adva saját tapasztalataiknak is.
Ez a nyugvópont (vagy holtpont?) a kistérségi rendszerben több olyan fontos kérdést is felvet, amelyeket okvetlenül tisztázni kell.
1. Az első ezek közül, vajon hogyan értékelhető a többcélú kistérségi társulások jelenlegi rendszere és feladatellátása közjogi szempontból?
Kiindulási pontom az, hogy miközben a többcélú kistérségi társulások mára jelentős szerepet töltenek be az önkormányzati közfeladatok ellátásában, és ez a pozíciójuk egyre szilárdabb, addig a helyi önkormányzatokat szabályozó két legfontosabb jogszabályunk (az Alkotmány, illetve az Ötv.) egyike sem ismeri a kistérséget, mint területi egységet.
Sokkal többről van szó ebben az összefüggésben, mint jogelméleti "vargabetűkről": az Alkotmányból, de különösen az Ötv.-ből a települési önkormányzati feladatellátás elsődlegessége olvasható ki. A megyei önkormányzatok vagy általában az önkormányzati társulások általi feladatellátás csak szubszidiárius, helyettesítő funkciót töltenek be.5
A többcélú kistérségi társulások tekintetében azért beszélhetünk alkotmányos aggályokról, mert minél szélesebb körű a kistérségi szintű feladatellátás (alkotmánymódosítás, vagy az Ötv. megváltoztatása nélkül), annál inkább eltávolodik a tényleges állapot az Alkotmányban és az Ötv.-ben olvasható normatív állapottól. A túl nagy távolság a jogi helyezet és a tényleges helyzet között pedig nem a jogállamok jellegzetessége.
2. A második fontos kérdés, vajon tovább kell-e lépni a jelenlegi struktúrán, és ha igen, melyik "úton" induljunk el?
A változtatást több tényező is indokolja. Mindenekelőtt hiányzik, mind a kistérségi társulások, mind a települési önkormányzatok számára a hosszú távú - funkcionális és pénzügyi - tervezés alapfeltétele: a kiszámíthatóság és a kalkulálható perspektíva.6
Vannak továbbá olyan anomáliák, amelyek a kistérségek lehatárolására vezethetők vissza. A gyakorlati tapasztalatok nem egy esetben nyilvánvalóvá tették, hogy adott kistérség lehatárolása nem felel meg a települések közötti valós gazdasági és társadalmi kapcsolatoknak.7
A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény lehetővé teszi a kistérségi rendszer "alulról" kezdeményezett módosítását: a "kistérségi lehatárolás megváltoztatását a helyi önkormányzatokért felelős miniszter útján az érintett képviselő-testület(ek) az önkormányzati általános választásokat követő hat hónapon belül - a társulási tanács, a megyei területfejlesztési tanács véleményének csatolásával - kezdeményezheti(k). A kezdeményezést a helyi önkormányzatokért felelős miniszter a Kormányhoz nyújtja be."8
2007-ben egyik kistérségből a másikba történő átsorolási igényét 41 település jelezte, míg 14 új kistérség-alakítási kezdeményezést jelentett be, e változtatási szándékok összességében 198 települést érintettek. Míg az egyes települések változtatási igényének többségét (79,5%) támogatta az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium, addig a 14 új kistérségi kezdeményezésből csupán 6 esetet (42,8%) támogatott.9
A kormányzati döntések "üzenete" legalábbis disszonáns: azokban az esetekben, amikor a Minisztérium nem támogatta a települési kezdeményezéseket, felmerülhet az a kérdés, vajon valóban annyira megalapozatlanok-e ezek a helyi-települési igények, hogy vállalhatatlan lett volna azok központi támogatása (tudomásulvétele), különösen a decentralizáció elvének szem előtt tartása mellett. (Az új kistérség létrehozására vonatkozó bólyi kezdeményezést példának okáért nem támogatta az ÖTM, annak ellenére sem, hogy az MTA Regionális Kutatások Központja felkért kutatója szakvéleményében kimutatta, hogy a létrejövő kistérség adottságai alapján az "átlagosak" közé tartozott volna a régióban. A regionális fejlesztési tanács egyébként szintén támogatta a kezdeményezést.)
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
