A kölcsönügylet előzőekben írt elemeiből fakad a hitelezési kockázat, amely egyúttal az az elem, amelyben a legkézzelfoghatóbb és legkarakteresebb módon nyilvánul meg a kölcsönügylet sajátossága a klasszikus használati kötelmekhez képest. Mind a bérlet, mind pedig a kölcsön esetén a szolgáltatást nyújtó fél kockázata az ügylet két eleméből fakad: egyrészt abból, hogy a szolgáltatás tárgya kikerül a szolgáltatás nyújtójának felügyelete és uralma alól, másrészt pedig abból az időkülönbségből, amely a szolgáltatás tárgyának átadása (a bérlő birtokba helyezése, illetve a kölcsön folyósítása) és visszaadása között eltelik. Bérlet esetén azonban az ügylet tartama alatt a bérlet tárgya végig a bérbeadó tulajdonában és a bérlő birtokában van, a kockázati tényezők pedig elsősorban a szolgáltatás tárgyának nem megfelelő használatával kapcsolatosak. Ezzel szemben kölcsön esetén a kockázat természete a használat sajátos formájával függ össze, amelynek következtében a hitelező elveszíti a kölcsönadott dolog tulajdonjogát, és az nem marad meg a kölcsönvevő tulajdonában sem. A kölcsönszerződés adósa ezért törlesztési kötelezettségének, a bérlettől eltérően, nem akkor tud eleget tenni, ha megfelelően őrzi a kölcsönkapott dolgot, hanem ha azt jól használja fel (költi el), továbbá általában is jól gazdálkodik, és ennek eredményeként megfelelő fizetőképességgel rendelkezik, azaz rendelkezésére áll vagy elérhető számára tartozásának összege. Ennek hiányában az adós nem tud eleget tenni törlesztési kötelezettségének, amely a hitelező számára veszteséget eredményez. E veszteség kockázata beáll a kölcsön folyósításával, és az adós jövendőbeli gazdasági helyzetének alakulásával kapcsolatos bizonytalanságok függvényében alakul. A hitelezési veszteségtől való félelem tartja vissza az emberek többségét a kölcsönnyújtástól, és a hitelezési veszteség kezelésének képessége különbözteti meg, egyebek mellett, az üzletszerűen hitelezési tevékenységet végző intézeteket a laikusoktól. A kölcsön tárgyának elhasználható jellege és ezen belül a pénz gazdasági szerepe ezért azt eredményezi, hogy a hitelező által a kölcsönnyújtás keretében nyújtott szolgáltatásnak - a kölcsön tárgyának az adós részére való átengedése mellett és azzal szoros összefüggésben - lényeges elemét képezi a hitelezési kockázat vállalása.
A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiuma az érvénytelenség jogkövetkezményeiről szóló 1/2010. (VI. 28.) PK véleményben úgy foglalt állást, hogy "Az eredeti állapot helyreállítása csak dolog tulajdonának átruházására irányuló szerződések esetén lehetséges, amelyek eredetileg mindig reverzibilisek." (kiemelés - a szerzőtől). Az ezen a körön kívül eső, azaz nem tulajdonátruházásra irányuló szolgáltatások eredetileg is irreverzibilisek, amelyek esetén az eredeti állapot helyreállítása fogalmilag kizárt. Ebből az állásfoglalásból fakad a PK vélemény 3. pontjának az a megállapítása, amely szerint "Az eredeti állapot helyreállítása csak természetben történhet.", és ez a szabály épült be az eredeti állapot helyreállításáról szóló új törvényi rendelkezésbe is [Ptk. 6:112. § (1) bekezdés].
A döntő kérdés tehát az, hogy a kölcsönszerződés tulajdonátruházásra irányuló szerződés-e. Amint a fentiekben kifejtettük, a tulajdonátruházás a kölcsönszerződésnek fogalmi eleme, azonban nem jellegadó szolgáltatása, azaz a kölcsönügylet célja nem ez. A kölcsön tehát nem tulajdonátruházásra irányuló szerződés, és ez az oka annak, hogy az eredeti állapot helyreállítása nem lehetséges.
Egyetértek tehát Darázzsal abban, hogy kölcsönszerződés esetén az eredeti állapot helyreállítása nem lehetséges, mert a kölcsönügylet révén nyújtott szolgáltatás irreverzibilis jellegű (eredeti irreverzibilitás). Ugyanakkor, mivel eltérően határozzuk meg e szolgáltatás lényegét, eltérően magyarázzuk annak irreverzibilis jellegét is. Darázs szerint e szolgáltatás lényege az, hogy a kölcsönnyújtó a kölcsönösszeget meghatározott ideig a kölcsönvevő rendelkezése alatt hagyja, és csak e meghatározott időtartam leteltekor követeli vissza (Darázs, 14.). Ez a magyarázat - a kölcsönszerződés tartalmával kapcsolatos nézeteltéréstől függetlenül - nem kielégítő, hiszen a kölcsönszerződés érvénytelenségének vagy megszüntetésének talán legfontosabb következménye éppen az, hogy a kölcsönnyújtót nem köti ez a kötelezettségvállalás, jogosult a kölcsönadott pénz összegének visszafizetését követelni.
Felfogásunk szerint a kölcsönszerződés alapján nyújtott főszolgáltatás a pénz használatra (felhasználásra, elköltésre) való átadása az adós részére, és ezzel összefüggésben az adós fizetésképtelenségével kapcsolatos kockázat vállalása. A kölcsön folyósításával megnyílik az adós számára a pénz használatának a lehetősége, és beáll a kölcsönnyújtó számára a hitelezési kockázat; e lehetőség és e kockázat mindaddig fennáll, ameddig a kölcsön törlesztésére nem kerül sor. Önmagában a pénz visszafizetése azonban nem jelenti az eredeti állapot helyreállítását, hiszen a visszafizetésre az érvényes és az eredeti feltételek szerint megvalósuló kölcsönügylet esetén is sor kerül. A törlesztés nem teszi meg nem történtté azt, hogy a kölcsön időtartama alatt az adós a kölcsönkapott pénzt használhatta, és ebből fakadóan, fennállt a hitelezőnek az adós fizetésképtelenségével kapcsolatos kockázata. A kölcsön törlesztése megszünteti mind a használat lehetőségét, mind pedig a kockázat fennállását. A megszűnés azonban csak a jövőre nézve következik be, nem teszi meg nem történtté ezek korábbi fennállását, így nem eredményezi az eredeti állapot helyreállítását.
- 9/10 -
Fentebb bemutattuk, hogy milyen alapvető változást eredményez a letéti szerződés struktúrájában az, ha annak közvetett tárgya helyettesíthető dolog. Említettük azt is, hogy a kölcsön analitikailag a bérlethez áll közel, leginkább rendhagyó bérletnek tekinthető. A kölcsön esetén is a letéthez hasonló változás figyelhető meg a bérleti ügyletben. A letéti szerződés jellegadó szolgáltatása más dolgának megőrzése (Ptk. 6:360. §). E szolgáltatás megvalósítása érdekben a letéti ügylet során szétválik a birtok és a tulajdon: a letett dolog tulajdonosa (többnyire) a szolgáltatást igénybe vevő letevő, birtokosa pedig a letéteményes. Rendhagyó letét esetén azonban a letett dolog átkerül a letéteményes tulajdonába, akit rendelkezési jog illet meg felette (Ptk. 6:367. §). A tulajdonjog és ezzel együtt a rendelkezési jog megszerzése szigorúan véve nyilvánvalóan nem egyeztethető össze a letéteményes őrzési kötelezettségével. Ennek ellenére, az ügylet alapstruktúrája változatlan marad abból a szempontból, hogy rendhagyó letét esetén is a szolgáltatás nyújtója a letéteményes, és a szolgáltatás lényege továbbra is az őrzés, bár annak egy módosult formája: a letéteményes köteles készen állni arra, hogy a letett dolgot (pontosabban a letettel megegyező fajtájú és mennyiségű dolgot) a letevő rendelkezése szerint kiadja [Ptk. 6:364. § (1) bek.]. A letevő számára tehát továbbra is él az őrzési szolgáltatás, számára nincs jelentősége annak, hogy időközben a letéteményes azt használhatja és el is idegenítheti, és ennek következtében nem magát az általa letett dolgot kapja vissza.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
