Egresi Katalin "Az olasz alkotmány. Alkotmánytörténet, alkotmányelmélet, alkotmányos rendelkezések" című könyvét 2013-ban jelentette meg a Gondolat Kiadónál. A kötet, amely hat fejezetre tagolt, lényegében két nagyobb - alkotmány- és eszmetörténetet, illetve a hatályos alkotmányt feldolgozó - részből áll.
Az első alkotmány- és eszmetörténeti részben a felvilágosult abszolutizmustól kezdve mutatja be a szerző a politikai gondolkodás alakulását az olasz alkotmány elfogadásáig, amelyet az egyes gondolkodók rövid életrajzával színesít, és teszi így érthetőbbé a politikai-filozófiai álláspontjukat. Az olasz alkotmányfejlődés kiemelkedő állomása a Statuto Albertino, illetve annak a totális állam alatt működtetése, majd az Alkotmány elfogadása. Egresi Katalin érzékletesen jeleníti meg e jogi dokumentumok előkészítésének és elfogadásának körülményeit, a mögöttük meghúzódó, így a tartalmat és szerkezetet is befolyásoló politikai, gazdasági és szociális folyamatokat, illetve az ezekből kialakult és megjelenített politikai-filozófiai elképzeléseket. A könyv különösen értékes része az átmenet leírása, amelyet Egresi a pártok közötti nyílt levelek összegzésével mutat be, illetve a két leginkább "feldolgozott" olasz közjogász, Santi Romano és Costantino Mortati munkásságának ismertetése.
Már az alkotmány- és eszmetörténeti rész elolvasása után kiderül, hogy Egresi Katalin könyve a nemzetközi irodalomban is figyelemre méltó szintézis, olvasmányos, tudományosan feldolgozott olasz eszme- és politikatörténeti, illetve alkotmánytörténeti munka, és ilyen értelemben Magyarországon mind alkotmánytörténeti, mind politikai filozófiai szempontból újdonságnak és hiánypótlónak minősül. Az egyes korszakok közjogi jellemzői, a főbb közjogi gondolkodók álláspontjai, hatásai egymással összevethető, (eszme)történeti kontextusban - a laikus olvasó számára is - érthető módon kerültek megfogalmazásra, a fejlődéstörténet egyértelműen vázolt.
Santi Romano és Costantino Mortati alig ismertek a hazai szakirodalomban, noha munkásságuk komoly tanulságokkal szolgál akár az alkotmányosság mai problémáira vetítve is; itt gondolni lehet például Mortatinak az alkotmány értéktartalmára és történeti korszakokként változó valóságára vonatkozó elméletére.[1] Nem kisebbítve a többi gondolkodó eszméinek a szerző általi feldolgozottságát, a kötet kiemelkedő része Costantino Mortati munkásságának és államfelfogásának bemutatása, legfőképpen annak összevetése Hans Kelsen és Carl Schmitt államfelfogásával. Mindez elvezeti a szerzőt Mortati alkotmányelméletének fő pontjához, a materiális alkotmány elméletének megfogalmazásához, amely abban összegezhető, hogy: az alkotmány "nem csak alaptörvény, hanem történelmileg meghatározott politikai dokumentum".
Egresi Katalin a multidiszciplináris (történettudomány, politikaelmélet, politikafilozófia, alkotmányelmélet, alkotmányjogi szemléletű) megközelítéssel azt érte el sikeresen, hogy az "olasz alkotmányt" nemcsak mint egyes korokban kigondolt, elfogadott és megfogalmazott normaszöveget, hanem mint élő és alakuló (kor)dokumentumot is az olvasó elé tárja. A többfajta megközelítés azonban az egyes perspektíváknak a terjedelem és "mélység" szempontjából való aránytalan alkalmazása veszélyével járhat, amit azonban a szerző jellemző módon - bár véleményem szerint nem minden esetben - el tudott kerülni. Sikeresen alkalmazta azt a megközelítést is, hogy a politikai filozófiai kutatási eredményeit az egyes alkotmányszöveggel összeveti. Különösen igaz ez az alkotmány meghozatala előtti időszakra, amivel összehasonlítva azonban a kötet utolsó, alkotmányjogi része mintha nélkülözné e párhuzamosságok és az alkotmányjogi dilemmák hasonló mélységű bemutatását. Például érdemes lett volna végigvinni a kötetben azt a megállapítás, miszerint az alkotmány eredeti normaszövege "egyes részein kifejezetten kimutathatóak az adott jogtudós-politikus nézetei"2 - Mortati és Mosca hatásán túl is. Az alkotmányfejlődés fontos állomásait képezhetik a sikertelen reformok is, amelyekre utalás ugyan történik, de a kifejtés elmarad. Ha ugyanis a reform hatályba léphetett volna,3 az olyan új föderális köztársaság megszületését vonta volna magával, ahol a végrehajtó hatalom sokkal jelentősebb, erősebb szerepet kapott volna.[4]
E megjegyzések át is vezetnek a kötet második, hatályos alkotmányt bemutató részére. Az alkotmányjogi rész alapvetően három nagy egységre - alapelvek, alapjogok és az államszervezet tárgyalására - oszlik, de ez a megoszlás belső arányaiban nem mutat arányosságot. Az alapjogokat az Alkotmány szerkezetét követve tárgyalja, de azt nem azonos módszerrel teszi, és nem egyértelmű, hogy adott alapjoggal (szakszervezet, sztrájk) miért foglalkozik a többihez képest részletesebben. Az olvasónak hiányérzete támad a kötelezettségekkel kapcsolatban, amelyeket a szerző csak megemlít, de részletesebben nem fejt ki. Az első résszel szemben a szerző itt mintha kevesebb szakirodalomra támaszkodott volna, kimaradt például az alkotmány kommentárja[5] és a relevánsabb alkotmánybírósági határozatok feldolgozása, amely e résznek alkotmányjogiasabb megközelítését adhatta volna. Mindazonáltal e részen is érzékelhető az alapvetően jogelméleti megközelítés, de ennek ellenére a szerzőnek mégis sikerül a formális értelemben felfogott alkotmányt korrekt módon bemutatni. Egresi ezt néhol
- 64/65 -
konkrét történelmi, politikai összefüggéseket (felelősség, Berlusconi, lodo Alfo) említve, máshol a politikai gyakorlat és szokásjog (bizalom megvonása, Prodi, 1998), illetve szakirodalmi viták (államfő jogállása) bemutatásával végzi. E módszerrel pedig érthetőbbé és emberközelibbé teszi az adott alkotmányjogi intézmények olasz működését.
Különösen értékelendő Egresi Katalin azon törekvése, hogy az olasz alkotmányjogi terminológiát megfelelő módon, a magyar alkotmányjogi terminológia alkalmazásával ültesse át a magyarra. Mivel a szerző jellemzően olasz nyelvű irodalmat használt és nincsen olasz-magyar, magyar-olasz közjogi szakszótár, így néha nehézségbe ütközik vagy nem következetes a magyar szaknyelvi alkalmazás a fordítás során. Ez a probléma különösen a jogforrások elnevezésénél (decreto legislativo, decreto legge, regolamento) mutatkozik meg, ahol a fordítás: delegált rendelet vagy delegált törvényerejű rendelet (decreto legislativo), törvényi rendelet vagy törvényerejű rendelet (decreto legge), rendelkezés vagy rendelet vagy fordítás nélküli regolamento (regolamento).6 Mindazonáltal e probléma is rámutat egyrészt a könyv hiánypótló jellegére és az olasz-magyar közjogi szaknyelvi készletet feldolgozó szótár hiányára, illetve az olasz-magyar összehasonlító közjog (alkotmányjog) kezdetleges voltára. Egresi Katalin "Az olasz alkotmány. Alkotmánytörténet, alkotmányelmélet, alkotmányos rendelkezések" című könyve ezekre a kihívásokra adott első válaszként értékelhető, és ebben az értelemben hiánypótló, összegző alapmunkának számít nemcsak alkotmány- és politikai-filozófiatörténet, de alkotmányjogi értelemben is.■
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
