Írásom célja egyrészt a magyar joggyakorlat által a címben megfogalmazott kérdésre adott válasz felvázolása, másrészt annak a konklúziónak a levonása, hogy hol tart a magyar alkotmányos gondolkodás e tekintetben. Ehhez nélkülözhetetlen néhány elméleti alaptétel és az alapjogi kontextus főbb csomópontjainak megjelenítése.
Figyelembe véve, hogy az alapjogok alapvetően az emberi alanyok jogosultságai, az elemzés kiindulópontjaként a természetes személyek alapjogi jogalanyiságának rövid bemutatása szolgál. Ezt követően kerül sor a nem természetes személyek, azaz szervezetek alapjogi jogalanyiságának vizsgálatára. Kulcsfontosságú hangsúlyozni, hogy a jogági sajátosságoknak köszönhetően az alapjogok szemszögéből jogi személynek tekinthető szerveződések fogalma nem egyezik meg a polgári jog által jogi személynek minősülő szervezetekkel. A magánjogi értelemben vett jogi személyek köre részben tágabb, részben szűkebb csoport annak alapjogi megfelelőjéhez képest.[2] Tágabb, mivel magában foglalja a közhatalmi szerveket is, amelyek alapjogi jogosultkénti elismerése fogalmilag kizárt, ugyanis az alapjogok alapvető funkciója, hogy az egyéneknek az állammal szemben nyújtson védelmet.[3] Másrést szűkebb, mivel a polgári jogi értelemben vett jogi személyiséggel nem rendelkező egyesülések is megjelenhetnek alapjogok jogosultjaként, annak elnyeréséhez a jogi személyiség nem feltétlenül szükséges, kizárólag az, hogy törvény alapján létrejött jogalany legyen.[4] Ezt az álláspontot támogatja az egyesülési törvény azon szakasza is, amely kifejezetten kimondja, hogy jogi személyiséggel nem bíró szerveződés is rendelkezik az egyesülés szabadságával.[5]
Az alapjogi és a polgári jogi értelemben vett jogi személy fogalmi megkülönböztetésének indokoltságát az Alkotmánybíróság (a továbbiakban: AB) azon álláspontja is alátámasztja, miszerint az egyik jogág területén megtalálható fogalom egy másik jogág területére történő átvétele csakis rendkívül nagy körültekintéssel, a jogági sajátosságok figyelembevételével valósulhat meg.[6]
A természetes személyek alapjogi jogalanyiságát az 1989-es Alkotmány (a továbbiakban: Alkotmány) 8. § (1) bekezdése, valamint a 70/A. § (1) bekezdése alapozta meg. A 8. § elismerte és védelemben részesítette az emberek sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait. Ez a megfogalmazás azt a felfogást közvetítette, miszerint az alapvető jogok olyan jogosultságok, amelyek az emberi méltóság és a politikai egyenlőség eszméjéből származnak, magasabb rendűek, ezért azokat a kormányzatok észszerű közösségi célok érdekében nem tagadhatják meg egy embertől sem.[7] Eszerint az alapvető jogokra való jogosultság az emberi minőséghez kötődik, az alapjogok azért illetik meg a jogalanyt, mert ember. A 70/A. § (1) bekezdése tovább pontosította a jogalanyiság tartalmát azzal, hogy a Magyarország területén tartózkodó minden személy számára biztosította az emberi jogokat bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül. E rendelkezés értelmezésekor állapította meg az AB, hogy a diszkrimináció tilalma nem jelent mást, minthogy a jognak mindenkit egyenlőként, egyenlő méltóságú személyként kell kezelnie, azaz az emberi méltóság alapjogán nem eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok elosztásának szempontjait meghatározni.[8] Mindezek alapján az egyének alapjogi jogalanyisága azt jelenti, hogy az alapjogokhoz való hozzáférés minden esetben biztosított, de a különböző jogállásoknak megfelelően differenciált terjedelemben.[9] Így az is megállapítható, hogy az alapjogi jogképesség általánossága és egyenlősége nem zárja ki a "megkülönböztetést" az egyes jogok gyakorlóival kapcsolatban aszerint, hogy azok az állampolgárokat, a természetes vagy jogi személyeket illetik-e meg. Ennek köszönhetően az Alkotmány, de az Alaptörvény (a továbbiakban: At.) is többféle jogalany megnevezéssel dolgozik. Egyformán találkozhatunk azzal, hogy "minden embernek", "mindenkinek" joga van valamihez, mint azzal, hogy "senkit" nem lehet valamely jogtól megfosztani, vagy éppen az "ál-
- 51/52 -
lampolgár" vagy a "dolgozó", Alaptörvény esetében a "munkavállaló" az alapjog jogosultja.[10]
További alapjogi jellegzetesség, hogy e jogviszonyok tekintetében rendkívül nagy szerepe van a jogosulti, illetve a kötelezetti jogképesség megkülönböztetésének. Mivel az alapjogok meghatározó funkciója, hogy azok az egyént védjék az állammal szemben, a klasszikus alapjogi, vertikális viszonyokban a jogosulti pozícióban csak magánszemély, a kötelezetti pozícióban pedig csak az állam valamely szereplője lehet.[11] Ez olyan markáns alapjogi sajátosság, amely a szervezetek alapjogi jogalanyisága tekintetében is irányadó.
Az alapjogi jogalanyiság előbb említett meghatározó jellemzőit az At. is magáénak vallja.[12] Az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogainak tiszteletben tartását és elismerését az I. cikk (1) és (2) bekezdés foglalja magában. Az alapjogok önkényes alapon történő biztosításának tilalmát pedig a XV. cikk (2) bekezdése rögzíti.
Mindezen alapjogi ismérvek szem előtt tartása mellett következik a nem természetes személyek alapjogi jogalanyiságának vizsgálata.
Mivel az Alkotmány hallgatott a szervezetek alapjogi jogalanyisága kérdésében, az AB értelmezése kiemelkedő szerephez jutott. A testület már működésének kezdetén arra az álláspontra helyezkedett, hogy az alapjogok hordozói nemcsak emberek lehetnek, azok általánosságban a jogi személyeket is megillethetik.[13]
Vörös Imre alkotmánybíró 1991-ben kifejezésre jutatta, hogy az Alkotmányban megfogalmazott alapjogi kategóriák - mint pl. a jogorvoslathoz, tulajdonhoz való jog vagy a diszkrimináció tilalma - annak ellenére, hogy azokat az Alkotmány állampolgári aspektusból fogalmazza meg, a jogi személyek számára is biztosítottak, e jogalanyok is megkülönböztetés nélkül érvényesíthetik alkotmányos jogaikat.[14] Ez azonban nem jelenti azt, hogy a természetes és a jogi személyek az alapjogok ugyanazon körével és tartalmával rendelkeznének. Ez, egyrészt az alapjogoknak azt az alapvető kiindulópontját üresítené ki, miszerint azok az egyéneket emberi mivoltuknál fogva megillető, nem az állam által keletkeztetett, hanem elismert jogosultságok. Másrészt, ha az emberi és nem emberi jogalanyok között egyenlőségjelet tennénk, a jogalanyok egyéni szempontjait veszítenénk szem elől mind a természetes, mind a nem természetes személyek vonatkozásában. Ebből egyértelműen következik, hogy az emberek és szervezetek alapjogi védelme nem lehet ugyanolyan terjedelmű és tartalmú.[15] Az azonban a látszat ellenére nem olyan kézenfekvő és könnyen meghatározható, hogy alapjogi szempontból az emberi és nem emberi alanyok között mi az elhatárolási pont és az hol helyezkedik el.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
