1. Akiknek - mint jelen sorok írójának is - életkorukból adódóan volt olyan szerencséje, hogy a magyar közigazgatás-tudomány egyik legnagyobb alakjától, Lőrincz Lajostól tanulhattak, bízvást találkoztak kiváló összegző művével, A közigazgatás alapintézményei című, tankönyvként és a szakmai berkekben is széles körben használt és idézett munkával. Nemcsak azért volt ez a mű kiváló, mert a közigazgatást érintő valamennyi fontos kérdéskörrel foglalkozott, hanem azért is, mert - annak ellenére, hogy (vagy éppen azért, mert) a szerző akadémikus volt - közérthető nyelvezettel, tiszta és világos megfogalmazással segítette mind a szakemberek, mind a hallgatók tájékozódását.[1] Lőrincz Lajos ugyanis nem elsősorban a tételes jogot, hanem az elméleti alapokat, valóban az intézményeket mutatta be.
A közigazgatás alapintézményei harmadik kiadása 2010-ben jelent meg a HVG-ORAC kiadónál.[2] Újabb kiadásait sajnos már hiába vártuk, Lőrincz professzor elhunyta nem tette lehetővé, hogy a 2010 után bekövetkezett - sokszor földcsuszamlásszerű, és koncepcionális szempontból is meglehetősen hektikus - változástömeget nagyító alá vehesse és feldolgozhassa. Többek közt ezért is tekinthetünk örömmel arra a vállalkozásra, melyet ugyanez a kiadó, valamint a Lőrincz Lajos nevét viselő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karán működő Közigazgatási Jogi Tanszék[3] oktatói kollektívája hozott a közelmúltban tető alá. Mert igaz ugyan, hogy Lőrincz professzor időtálló munkát alkotott - a közigazgatás(i jog) azonban, már csak azért is, mivel szoros összefüggésben áll az alkotmányjoggal, az alkotmányos, és így a mindenkori politikai-hatalmi viszonyokkal, nem "kerülheti el" a sokszor nagymérvű változásokat sem. Ez hazánkban 2010, de különösen az Alaptörvény hatálybalépése után a legerőteljesebben tetten érhető - talán most elegendő csak a dekoncentrált szervek központi irányításának radikális megerősítését, új közigazgatási eljárási törvény megalkotását (és benne a legalább fél évszázados eljárási jogorvoslati rendszer átformálását), vagy éppen a közszolgálati jog átlagosan 2-3 évente történő koncepcionális "megújítását" említeni.[4] Ilyen körülmények közt bátran mondhatjuk: űr keletkezett a 2010-es mű és a mára kialakult viszonyok közt. Ezt az űrt pedig az új könyv nagyszerűen tölti be.
Adódik persze a kérdés: a szerzők (többen Lőrincz Lajos egykori tanítványai, kollégái) vajon egyszerűen fogták a mester korábbi művét, és a hatályos joghoz "igazították"? A válasz könnyen megadható: nem; ennél sokkal többre vállalkoztak. Amint az egyik szerző és volt tanítvány, Temesi István kiemeli: a mű célja nem Lőrincz Lajos munkásságának "kiváltása", hanem annak mintegy kiegészítése, aktualizálása volt. A szerkesztői előszóból pedig a könyv céljáról is tájékozódhatunk: annak oktatásban történő felhasználása mellett kifejezetten tudományos célkitűzéseket is felvállal (ideértve a kritikai szemléletet is).[5]
Ha elsőként összevetjük a 2010-es Lőrincz-mű és jelen új munka tartalomjegyzékét, a hasonlóság szembetűnő: a Közigazgatási Jogi Tanszék munkatársai hűen követték a példának tekintett könyv felépítését, és valamennyi jelentős témát tárgyalnak, amelyet egy ilyen típusú szak- és tankönyvben elvárhatunk. Sőt az új mű kiegészült három összehasonlító fejezettel is, melyek az angolszász, a német és a francia közigazgatási rendszerek bemutatására vállalkoznak. A könyv ezen fejezetei is tekinthetők a nagy előd iránti tisztelgésnek, hiszen Lőrincz professzor a jogösszehasonlítás egyik kiváló szakértője is volt, és épp az ő szerkesztésében jelent meg 2006-ban egy nagy terjedelmű áttekintő munka az európai közigazgatási rendszerek tárgyában.[6]
A most vizsgált mű annyiban is - dicséretesen - a nagy előd nyomdokain jár, hogy a közigazgatást nem kizárólag jogi jelenségnek tekinti. Lőrincz Lajos mindig hangsúlyozta, hogy a közigazgatás vizsgálatának pusztán jogi szempontokra történő szűkítése nem indokolt (erről - mások mellett - Magyary Zoltántól is sokat tanulhattunk). E tekintetben a könyv címe is árulkodó: A közigazgatás tudománya és gyakorlata.
2. A mind közül talán egyik legnehezebb feladatra Temesi István vállalkozott, amikor a könyv 1. fejezetében a tudományos vizsgálat tárgyát - magát a közigaz-
- 87/88 -
gatást -, és ezzel összefüggésben a mű címének magyarázatát is igyekezett megadni. A szerzők nevében is állást foglal amellett, hogy létezik egységes közigazgatás-tudomány; ezt pedig nemcsak elméleti, hanem gyakorlati ismeretek összességének is tekinti. A közigazgatás tevékenységének célját - Lőrincz Lajoshoz hasonlóan - a közérdekben találja meg, melynek érvényesítését hatalmi eszközök (prerogatívák) szolgálják. Rámutat arra, hogy a közigazgatás mint tevékenység az állami tevékenységek közül a legfontosabbnak tekinthető, hiszen nincsen állami működés közigazgatás nélkül. Megítélésem szerint komoly erénye ennek a fejezetnek, hogy nem egy újabb - ki tudja, hányadik - saját közigazgatás-fogalmat igyekszik kreálni, hanem bemutatja a fogalomalkotás, a közigazgatás meghatározásának igen komoly nehézségeit - nem mellesleg bőségesen kitekintve más államok tudósainak eredményeire is. E körben részletes elemzést olvashatunk a (köz- és magán)igazgatás fogalmi megközelítési lehetőségeiről, egészen a latin administratio kifejezés etimológiai vizsgálatáig, az angol és a francia szóhasználat jellegzetességeiig. Összességében a fejezet konklúziójaként megállapítható, hogy a Lőrincz-féle háromelemű közigazgatás-fogalom (tevékenység, szervezet, személyzet) ezt a művet is meghatározza.
Temesi István írta a 2. fejezetet is, melynek tárgya a közigazgatás tudományos vizsgálata. E körben rövid történeti visszatekintés mellett részletesen vizsgálja, hogy egyes tudományágak miként tárgyalják a közigazgatás sajátos jelenségét. A szerző Lőrincz Lajossal egyetértve azt állapítja meg, hogy a közigazgatás kezdetei az ókori államokig nyúlnak vissza, ugyanakkor árnyalja a középkor "primitív"-nek tekintett közigazgatásáról festett képet. A modern közigazgatás kialakulásának kiindulópontját a feudális abszolutizmus időszakára teszi, és kiemeli a polgári korszak és a jogállamiság fogalma térhódításának jelentőségét is. Megállapítja ugyanakkor azt is, hogy a közigazgatás tudományos vizsgálata csak a 18. században kezdődött meg. A vizsgálat szempontjait ezt követően a közigazgatási jogtudomány, a politikatudomány, a szociológia, és végül, de korántsem utolsósorban a közigazgatás-tudomány adja meg - a magyar irányzatok mellett rendkívül kiterjedt nemzetközi kitekintéssel. Lőrincz Lajoshoz hasonlóan Temesi István is rámutat, hogy bár a kontinentális jogcsaládhoz tartozó államokban a közigazgatást elsősorban a közigazgatási jogtudomány vonta "bűvkörébe", a közigazgatás teljességének megértéséhez több más tudományág eredményei is nélkülözhetetlenek.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
