Az Alaptörvény kiemelt hangsúlyt fektet a különböző közösségek, elsősorban a többségi közösség méltóságának védelmére. Ezt az elevet az új polgári és büntetőkönyv is kodifikálja, mégpedig oly módon, hogy közben teret enged az eredendően kisebbségvédelmi intézmények olyan (2010 előtt is létező) jogértelmezési gyakorlatának, amely a kisebbségvédelem háttérbe szorulását, adott esetben a kisebbséghez tartozók szankcionálását eredményezi.
Az elmúlt években a gyűlöletbeszéd szabályozására tett meddő, az alkotmánybírósági kontrollon is elbukó szabályozási kísérletek után az Országgyűlés a gyűlöletbeszéd szankcionálására vonatkozó rendelkezést illesztett az új Polgári Törvénykönyv 2:54. § (5) bekezdésébe, amely biztosítja az egyén számára a jogot, hogy gyűlöletbeszéd esetén a jogsértővel szemben igényt érvényesítsen: "[a] közösség bármely tagja jogosult a személyisége lényeges vonásának minősülő, a magyar nemzethez, illetve valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösséghez tartozásával összefüggésben a közösséget nagy nyilvánosság előtt súlyosan sértő vagy kifejezésmódjában indokolatlanul bántó jogsérelem esetén a jogsértés megtörténtétől számított harmincnapos jogvesztő határidőn belül személyiségi jogát érvényesíteni. A közösség bármely tagja a jogsértéssel elért vagyoni előny átengedésének kivételével a személyiségi jogok megsértésének valamennyi szankcióját érvényesítheti." Annak érdekében, hogy eloszlassa a felmerülő alkotmányos aggályokat, a kétharmados többséggel rendelkező kormányoldal nem sokkal az új Ptk. elfogadása után a gyűlöletbeszéd szankcionálását lehetővé tévő szabályt az Alaptörvénybe is beillesztette.[1]
Az új Ptk. a közösséget ért jogsérelem esetén teszi lehetővé a fellépést. A közösség ugyanakkor a polgári jog általános szabályai szerint nem jogalany, így személyisége sincs, azaz polgári jogi védelemben sem részesülhet. A polgári jogi jogviszony fogalmilag mindig két egyén egymással szembeni viszonya. Emellett a klasszikus alkotmányjogi dogmatikával sincs összhangban a szabályozás, mivel az emberi méltósághoz való jog kizárólag emberek viszonylatában értelmezhető.[2]
A szólásszabadság és a közösségalapú méltóságvédelem terén az Alaptörvény IX. cikk (5) bekezdése kimondja: "[a] véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat a magyar nemzet, a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségek méltóságának a megsértésére. Az ilyen közösséghez tartozó személyek - törvényben meghatározottak szerint - jogosultak a közösséget sértő véleménynyilvánítás ellen, emberi méltóságuk megsértése miatt igényeiket bíróság előtt érvényesíteni."[3]
Majtényi Balázs rámutat arra, hogy az emberi méltóság általában az egyén és nem a közösség, különösen nem a többségi nemzet méltóságát védi, az pedig különösen rendhagyó, hogy a többség méltóságát védjék a kisebbséggel szemben. "A parlamenti többség e rendelkezésre hivatkozva jogosultságokat korlátozhat, így [...] hatékony eszközt ad a kormánykritikával szembeni fellépésre. Például, aki az etnikai nemzet nevében eljáró parlamenti többséget, ami esetünkben az alkotmányozó és módosító hatalom, bírálja, e cikk értelmében megsértheti a magyar nemzet méltóságát."[4]
A szabályozás tehát leginkább azért problematikus, mert a gyűlöletbeszéd és általában az identitásalapú méltóság védelme akkor releváns, ha valamilyen sérülékeny helyzet folyománya és fennáll a tényleges vagy potenciális kirekesztés, marginalizáció veszélye. Nem világos, hogy a nemzeti többséghez, a magyar nemzethez tartozás Magyarországon ma miért tekinthető a személyiség olyan elemének, amely stigmát, kiszolgáltatottságot, fenyegetettséget hordozna, és ezáltal a kiemelt jogi védelemre igényt tarthatna. A véleménynyilvánítás szabadságának korlátozásakor ugyanis a leginkább meggyőzőnek azok az érvek tekinthetőek, amelyek a gyűlöletbeszédet nem általános méltóság-, hanem valamilyen kisebbségvédelmi intézkedésként legitimálják, olyan csoportok tagjai esetében, akik csökkent érdekérvényesítő-képességük vagy valamilyen történelmi trauma okán nem képesek a többséggel azonos mértékben részt venni a demokratikus diskurzusban. A gyűlöletbeszéd tilalma tehát lehet a történelmi igazságtétel,[5] vagy olyan csoportok védelmének eszköze, amelyek az ellenük irányuló gyűlöletet nem tudják figyelmen kívül hagyni, illetve nem képesek ellene fellépni.
- 65/66 -
Az Alaptörvény IX. cikke, sajátos kodifikációs logika mentén, egyfelől kimondja, hogy a véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat a magyar nemzet, a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségek méltóságának a megsértésére. Másfelől a szabad véleménynyilvánításhoz való jog korlátozását nem a közösség méltósága, hanem a közösséghez tartozó emberek emberi méltósághoz való jogának biztosítása érdekében teszi lehetővé.
A szabályozás alkalmazhatósága körében tehát a központi kérdés az, hogy a "közösséget ért jogsérelem" esetében megállapítható-e egyáltalán egyéni jogsérelem bekövetkezése. A német alkotmánybírósági gyakorlatból ismert átsugárzási elmélet alapján "elsősorban az etnikai, faji, testi vagy szellemi tulajdonságokkal összefüggő kijelentéseknél fordulhat ez elő, ha a kijelentésből valamely személyi körnek és egyben e személyi kör minden egyes tagjának a kisebbrendűsége levezethető".[6] A magyar nemzethez tartozásnál ez az elmélet értelemszerűen nem lesz alkalmazható,[7] mivel aligha állapítható meg a célcsoportot ért támadásról, hogy képes átsugározni valamennyi egyénre.
Sajnálatos módon a többségi közösség védelme nem precedens nélküli a magyar közjog NER-t megelőző történetében sem. Az Alkotmánybíróság 2008-ban megállapította, hogy a Ptk. egy évvel korábbi módosítása sérti az egyenlő emberi méltósághoz való jogot, mivel gyűlöletbeszéd esetében az egyéniesített jogvédelmet, a törvényben szabályozott módon, csak a kisebbséghez való tartozásnál tette lehetővé. A szabályozással létrehozott új, nevesített személyiségi jog alapját az Alkotmánybíróság szerint az képezte, hogy elismerhetők olyan, a személyiségbe beépült tulajdonságok, amelyek egyben közösségteremtő funkcióval is rendelkeznek. "Nincs a tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka annak, hogy a csoportképző tulajdonságok csak kisebbségként létező személyösszességet jellemezhetnek. Abban az esetben, amikor a védelem tárgya olyan közösséget jellemző tulajdonság, amely a társadalom egészéhez viszonyított többséget jellemzi, a magukat a közösséghez tartozónak tekintő személyek, lényegében számbeli többségükre tekintettel védelem nélkül maradnak. Ez pedig azt jelenti, hogy a szabályozás nem kezeli az érintetteket azonos méltóságú személyként..."[8] A gondolatmenet lényege tehát az, hogy az alkotmányban meghatározott egyenlő védelem követelményének ellentmond, ha a törvény csak a kisebbségben lévő egyének esetében ismeri el a közösségi jogsérelem átsugárzását. Következménye, hogy az államnak a többség tagjai számára is megfelelő jogvédelmet kell biztosítania, ha a személyiségük lényegi vonására vonatkozó, a közösségük ellen irányzott jogsérelem sérti a személyhez fűződő jogaikat.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
