Ha a mindennapi szóhasználatban az orvosi műhibáról beszélünk, akkor tisztában kell lennünk azzal, hogy ez a kifejezés nem tökéletes és a valós tényálláshoz képest nyelvileg sem állja meg a helyét. A műhiba kifejezés nem régen fejlődött ki, amelyben az orvosi tevékenységet mint a "gyógyítás művészete/mesteri tudása" (Heilkunst) értették.
A fogalom mindenekelőtt Rudolf Wirchowra vezethető vissza, aki azt - mint a porosz tudományos küldöttség tagja az 1870. május 31-én hatályba lépett Észak-német Szövetség Büntető Törvénykönyvében -a következőképpen fogalmazta meg: Azok a gyakorlati tevékenységükben engedélyezett gyógyító-személyek, akik hivatásuk gyakorlása során a szükséges figyelmesség vagy óvatosság hiánya folytán a gyógyítás általánosan elismert szabályai ellenében cselekvésükkel vagy mulasztásukkal a kezelésükre bízott személy egészségét megkárosítják, büntetendőek.1
A gyógyítás művészete/mesteri tudása (Heilkunst) alatt tehát az orvosi tudomány és gyakorlat révén felismert és általánosan elismert szabályok betartását értették és értik ma is. Ezt nevezhetjük legis artis-nak2, vagy akár az orvostudomány mindenkori kritériumának megfelelő eljárásnak is. Ez az irányzat a műhiba a legis artis objektív megsértését vázolja fel, szemben az úgynevezett "Schuldmedizin"-nel, ami a vétkességi elvet juttatja érvényre.3
Wirchow - legis artis szemléletével szemben - tü-bingeni kortársa Otto v. Oesterlen (1840-1918) lépett fel elsőként, aki az "Orvosok és csodadoktorok műhibái" című művében az építészetre vonatkozó szabályok megszegésével vetette össze az orvosok téves tevékenységét. Míg az előbbi vétségeket szerinte könnyű felismerni és megállapítani, addig a gyógyítás tudományát nem uralják olyan általánosan elismert szabályok, mint az építészetet; sőt azok nem is tudnának mit uralni. A gyógyítás területén ugyanis minden képlékeny és állandóan új kezelési lehetőségeket fedeznek fel.
De Oesterlen szerint nem is csak a különböző korok orvosainak szemlélete különbözik egymástól jelentősen, hanem az azonos kor azonos képzettségű és tudású orvosai is messze eltérnek ugyanazon betegség megítélésében és kezelésében. Tehát nem beszélhetünk, írja Oesterlen, általánosan elismert szabályokról az orvostudomány területén; ezzel pedig egyértelműen szembefordult a Wirchow által képviselt és az "orvostudomány általánosan elismert szabályait" magáénak valló nézettel. Megoldásként azonban ő is hasonló javaslattal állt elő: "ezen művészet/mesteri tudás (Kunst) tudományának és szabályának tapasztalaton alapuló tételeit is általánosan le kellene fektetni, amiket mint axióma érvényű igazságokat senki sem változtathatna vagy ítélhetne meg másképp a jövőben, mint ahogy az egyes gyógyszerek maximális dózisáról szóló tételeket sem vitatja senki". Már csak ezért is módfelett ésszerűnek ítélte meg Oesterlen, hogy "a büntető törvényhozás ezt a fogalmat, mint ahogy azt az építészeknél az építési hibát, nem vette át az orvosok esetében!".
Oesterlen a későbbiek során azt is kifejti, hogy a hivatás általánosan elismert szabályai ellen való vétség nem feltétlenül büntetendő, ha az tévesen következett be: "A tévedést önmagában nem lehet büntetni, méghozzá akkor, ha a tévedés veszélye olyannyira közeli, mint amennyi az orvosi praxisban ténylegesen előforduló eset. Ha a tévedés megbocsátható, akkor az a cselekedet is megbocsátandó, amelyik a tévedésből következett; feltéve, hogy a véghezvitel módját nem önmagában is egy durva hibának számító hiba előzte meg." A büntetendő gondatlanság hipotézisét Oesterlennél tehát egyrészt a helyes felismerés ellenére való téves kezelés, másrészt a téves diagnózisból kiinduló kezelés alapozza meg, amit, ha "az általános ismeretek és jártasság" mentén munkálkodnak, elkerülhettek volna.
Ebből pedig következik, hogy a műhibát - az orvos felelősségét illetően - nem lehet a gondatlanságtól függetleníteni, vagy éppenséggel azzal szembehelyezni, hiszen az jogi szempontból nézve nem más, mint "a gondatlanság általános jogi fogalmának (Mtj. 1134. §, BGB 246. §) az orvosi hivatás különleges természetével számoló megjelenő formája".4 Ennek kapcsán mind Túry Sándor Kornél, mind Sándor Judit megemlíti a Kúria 82. számú jogegységi döntvényének indokolását, mely szerint az orvos akkor követi el a műhibát, ha nem fejti ki azt a szakavatott és körültekintő gondosságot, amelyet a kezelés idejének megfelelő általános orvosi ismeretek mellett az élet felfogása szerint az eset körülményei között rendes orvostól el lehet várni. Ami a műhiba jogi fogalmának az in concreto culpa által feltételezett lényegét juttatja kifejezésre. Ugyanakkor érdekes mód ezt a tételt egyes más területeken már áttörte a gyakorlat (pl. veszélyes üzem), de ettől függetlenül is megfigyelhetők a polgári jogi felelősség objek-tivizálására irányuló tendenciák. Ezért azok, akik a vétkességet a polgári jogi felelősség nélkülözhetetlen alapjának tekintik, egyben a polgári jogi felelősség jogintézményének válságáról is beszélnek.5
Az előzőekben vázolt, Wirchow és Oesterlen nézetei közt fennálló alapvető nézetkülönbség nyilvánvaló magyarázata az orvostudomány bámulatos fejlődésében keresendő, ami azzal a következménnyel járt, hogy az orvostudomány egyes területein még mind a mai napig nem létezik általánosan elismert szabály a gyógyító tevékenység folytatására. Ugyanis, amire egy új kezelési módszer, mint szabály általánosan elismertté válik, addigra gyakran el is avul. Márpedig, ha a "gyógyítás általános elismert szabályai" stagnálnának, akkor az orvostudomány területén jelentkező valamennyi fejlődés maradna el.6
Vagyis nehezen fogadható el a legis artis-ra való hivatkozás, amikor annak tényleges tartalmának meghatározása gyakran maguknak az orvosoknak is csaknem lehetetlen. Tényként kell tehát elfogadnunk, hogy a kezelési eljárások egyfelől nincsenek olyan egzakt módon meghatározva, mint a jogszabályok (vagy mint az építészet szabályai7), másfelől pedig a rájuk vonatkozó elméletek is többszörösen megosztottak.
De itt kell arról is szólni, hogy a "műhiba" fogalma nem utolsó sorban az orvosi felelősség emócionalizá-lódásának veszélyét is magában rejti. Hiszen az orvostudományt manapság mindinkább mint tudományt és nem mint művészetet/mesteri tudást értik.8
Hasonló szempontból kritizálták a "műhiba" fogalmát az alábbi szerzők is:
"Filológiai szempontból - írta Sibylle Kohnle 1983-ban - nem utasítható vissza az a vád, hogy a "műhiba" kifejezés tautologikus jegyeket visel. Hiszen hiba csak a tényleges tevékenység - mint tudás, tudomány, művészet - területén léphet fel." Schreiber 1976-ban azzal a nézettel állt elő, hogy "a mű szó orvosi tevékenységgel kapcsolatos használatával szemben jogosan merülnek fel nyelvi kételyek", ezzel kihangsúlyozva, hogy a műhiba fogalma nem precíz.
A fogalom egy következő körülírása Eberhard Schmidtől (1939) ered, aki az orvosi műhiba fogalma alatt csupán egy mindenféle jogi érték(elés)től mentes tényt értett. Az így megfogalmazott érték(elés)mentes (semleges) műhibafogalomhoz - mint az orvosi tudomány és tapasztalatok elismert szabályai ellen való vétség - csatlakozott az orvosi irodalom túlnyomó része is: Brandis és Pribilla (1973), Pribilla (1979, 1988), Schewe és Janssen (1979), Forster és Ropohl (1982), Berg (1984), Raule (1986).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
