2017. június 26. napját megelőzően az Európai Unióban nem volt egységes szabályozás a cégcsoport, illetve a cégcsoport egyes tagjait érintő fizetésképtelenségi helyzetek kezelésére. A fizetésképtelenségi eljárásról szóló 1346/2000/EK tanácsi rendelet 1. cikk (1) bekezdése szerint annak hatálya olyan természetes vagy jogi személy (kereskedő vagy magánszemély) adósokra terjedt ki, akik vagy amelyek esetében részleges vagy teljes vagyonlefoglalást és felszámoló kijelölését magukban foglaló fizetésképtelenségi eljárások lefolytatásának szükségessége merült fel.
Az 1346/2000/EK rendelet 46. cikkéből nyert felhatalmazás alapján az Európai Bizottság a fizetésképtelenségi szabályok módosításának szükségessége érdekében 2012. március 30-án konzultációs mechanizmust kezdeményezett. A konzultációs mechanizmus bázisát képező ún. Vienna-Heidelberg Report (Burkhard Hess - Paul Oberhammer - Thomas Pfeiffer: External Evaluation of Regulation No. 1346/2000/EC on Insolvency Proceedings) a cégcsoportokra irányadó különös szabályok megalkotása során olyan szabályrendszer kialakítását tartotta célravezetőnek, mely az igen szerteágazó tagállami jogrendszerek tiszteletben tartásán alapul, és nem vezet anyagi jogi jogegységesítéshez, azaz substantive consolidationhöz (Vienna-Heidelberg Report 227; Paul Oberhammer - Christian Koller - Katharina Auernig - Lukas Planitzer: Insolvencies of groups of companies. In: Burkhard Hess - Paul Oberhammer - Stefania Bariatti - Christian Koller - Björn Laukemann - Marta Requejo Isdro - Francesca Clara Villata [szerk.]: The Implementation of the New Insolvency Regulation. Nomos, Baden-Baden, 2017. 186.).
- 16/17 -
Az Európai Unió Hivatalos Lapjában 2015. június 5-én 2015/848/EU számon közzétett, átdolgozott fizetésképtelenségi rendelet (a továbbiakban: új EuFkR.) (51) preambulumbekezdése a cégcsoportok különböző tagjait érintő fizetésképtelenségi eljárások hatékony lebonyolítását határozza meg a jogforrás egyik általános célkitűzéseként. E célkitűzést a jogforrás egyrészről a bíróságok és a fizetésképtelenségi szakértők közötti együttműködésre és kapcsolattartásra építő szabályrendszer megalkotásával, másodsorban a cégcsoport(ok) valamennyi gazdasági társaságával szemben indult fizetésképtelenségi eljárás(ok) koordinálását biztosító rendelkezések előírásával szavatolja (Clemens Jaufer: Konzerninsolvenz nach der EuInsVO 2015. In: Bettina Nunner-Krautgasser - Thomas Garber - Clemens Jaufer [szerk.]: Grenzüberschreitende Insolvenzen im europäischen Binnenmarkt. Die neue EU-Insolvenzverordnung. Manz, Bécs, 255.). Az egyes területi eljárások koordinálása során az "önállóság elvének" garantálása továbbra is általános követelményként fogalmazódik meg.
Az új EuFkR. 2. cikkében, a fogalommeghatározások körében rögzíti a cégcsoport definícióját egy anyavállalat és annak minden leányvállalataként. Anyavállalatnak tekintendő egy vagy több leányvállalatot közvetlenül vagy közvetetten kontrolláló vállalkozás, továbbá az olyan vállalkozás, amely a 2013/34/EU irányelvvel összhangban összevont (konszolidált) pénzügyi kimutatásokat állít össze. Az összevont (konszolidált) éves pénzügyi kimutatások készítésének követelménye az olyan anyavállalatok esetében áll fenn, amelyek egy leányvállalkozásban a részvényesek vagy tagok szavazati jogainak többségével rendelkeznek; jogosultak a leányvállalkozás ügyviteli, ügyvezető vagy felügyelő testülete tagjainak többségét kinevezni vagy visszahívni, és egyidejűleg maguk is részvényesei vagy tagjai az adott vállalkozásnak; szerződés vagy a leányvállalkozás létesítő okirata valamely rendelkezése alapján meghatározó befolyást gyakorolnak; illetve részvényesei vagy tagjai egy vállalkozásnak és önállóan rendelkeznek az adott vállalkozás részvényesei vagy tagjai szavazati jogainak többségével.
Az új EuFkR. hatálya csak azon adós cégcsoportokra, illetve csoporttagokra terjed ki, amelyek érdekeltségeinek központja az Európai Unióban található. Az új EuFkR. 3. cikk (1) bekezdése szerint a fő érdekeltség központja az a hely, ahol az adós érdekeltségeinek kezelését rendszeresen végzi, és ez a harmadik személy részéről megállapítható. Gazdasági társaság vagy jogi személy esetében az ellenkező bizonyításáig a bejegyzett székhelyet kell vélelmezni a fő érdekeltségek központjának.
A fizetésképtelenségi eljárásról szóló új jogforrás nem határozza meg azonban, hogy mely cégcsoportokat vagy csoporttagokat kell adós cégcsoportnak tekinteni, ahogy azt sem, hogy az "adósi jogállás" egyet jelentene a "fizetésképtelen cégcsoport vagy csoporttag" fogalmával. Az egyes tagállamokban önmagában a "túladósodás nem feltétele a fizetésképtelenségi eljárás megindításának", így véleményem szerint adós cégcsoport (illetve csoporttag) fogalma alatt csak azon cégcsoportokat (csoporttagokat) lehet érteni, akikkel szemben az új EuFkR. A. mellékletében meghatározott fizetésképtelenségi eljárás indult (Veress Emőd: A román fizetésképtelenségi jog alapjai. In. Gazdaság és Jog, 2019/4. 15.).
Az új EuFkR.-ben a fizetésképtelen cégcsoportokra irányadó szabályok két részre oszthatók: az ún. általános rész középpontjában az együttműködési mechanizmusok intézményrendszere áll, a különös rész pedig a csoportos koordinációs eljárás részletszabályait tartalmazza. Az új EuFkR. 56-60. cikkében rögzített rendelkezések decentralizált koordinációt valósítanak meg abban az esetben, ha a fizetésképtelenségi eljárás egy cégcsoport két vagy több tagját érinti. Az együttműködési mechanizmus három szintre osztható: egyrészről a fizetésképtelenségi szakértők közötti együttműködésre és kapcsolattartásra, másodsorban a bíróságok közötti együttműködésre és kapcsolattartásra, harmadrészt pedig a fizetésképtelenségi szakértők és a bíróságok közötti együttműködésre és kapcsolattartásra. Bornemann megközelítése szerint a főeljárás és a területi eljárások által előirányozott alá-fölérendeltségi viszonyból eredő hiányokat ez a decentralizált koordináció sikeresen küszöböli ki (Alexander Bornemann: Verfahren über Mitglieder einer Unternehraensgruppe - Konzerninsolvenzrecht. In: Klaus Wimmer - Alexander Bornemann - Marc. D. Lienau [szerk.]: Die Neufassung der EuInsVO. Luchterhang, Köln, 2016. 176.).
Az új EuFkR. 56-58. cikkében előirányozott szabályok a fizetésképtelenségi szakértők és a bíróságok közötti együttműködési kötelezettséget deklarálják. Fontos kiemelni, hogy a bíróságok és a fizetésképtelenségi szakértők együttműködése egyetlen eljárás tekintetében sem irányulhat a hitelezői érdekekkel szembeni célok megvalósítására, a cégcsoport érdekét figyelembe véve kell a cégcsoporton belül megoldást találniuk.
A fizetésképtelenségi szakértők közötti koordináció keretében az együttműködési kötelezettség három szintjét rögzíti az új EuFkR. 56. cikk (2) bekezdése, ezek pedig az egymás irányába történő tájékoztatási kötelezettség, a csoporttagok feletti ügyintézés és felügyelet koordinálása, valamint a cégcsoport fizetőképességének helyreállítása érdekében összehangolt terv készítése és az ahhoz szükséges tárgyalások előkészítése és lefolytatása. Továbbá az új EuFkR. felhatalmazza a fizetésképtelenségi szakértőket arra, hogy a szakértők közül egy kijelölt szakértőt további hatáskörökkel ruházzanak fel a második és harmadik eset szerinti intézkedések elősegítése érdekében, illetve megállapodhatnak az egyes feladatok felosztásáról, amennyiben a tagállami jog ezt lehetővé teszi számukra. A fizetésképtelenségi szakértők közötti együttműködési kötelezettséget csak tartalmilag határolja be az új EuFkR.,
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
