Az alábbi írás a folyóirat által a szerzői jogok közös kezelésével kapcsolatos vitasorozatban az új technológiákhoz kapcsolódó felhasználói oldal álláspontját ismerteti.
A szerzői jogi szabályozás célja szent, a társadalom többsége valószínűleg egyetért abban és elfogadja, hogy aki értékes szellemi alkotást hoz létre, illetve annak közönséghez való eljutatásában közreműködik, és a művet közönség fogyasztja, kapja meg érte az ellenszolgáltatást.1
Kérdés, hogy az ennek elérésére hivatott mai magyar szabályozás illetve a szabályozás által kötelezővé tett intézményi rendszer, nevezetesen a közös jogkezelés rendszere mennyire alkalmas ennek a célnak az elérésére? Esetleg már csak az intézményrendszer üzemeltetői próbálják kényszeresen fenntartani a status quo-t, azzal az érvvel, hogy ez a "létező világok legjobbika" az egyetlen üdvös út, amivel a fenti cél elérhető?
A jelen cikk szerzői a felhasználói oldalt képviselik, jogi támogatást adtak internetes zeneáruházhoz, internetes videotékához, IPTV-hez, videomegosztó szolgáltatáshoz és sok egyéb szerzői jogot is érintő szolgáltatáshoz, és így saját bőrükön tapasztalták meg a fenti rendszer buktatóit, gyakorlatban szembesültek a fenti rendszer visszásságaival.
• A közös jogkezelés rendszere a 19. század közepén jött létre, az anekdota szerint azt követően, hogy két francia zeneszerző egy vendéglői vacsora során konstatálta, hogy az általuk választott vendéglő az engedélyük nélkül játssza műveiket, anélkül, hogy nekik fizetne. Mivel a zeneszerzők belátták, hogy nehéz lenne minden zeneszerzőnek minden egyes vendéglátó ipari egységet egyesével végiglátogatni esténként, ezért szervezetbe tömörültek, mely így hatékonyabban tudta ellenőrizni műveik felhasználását, és hatékonyabban tudta beszedni a felhasználásért járó jogdíjakat. Így alakultak ki a közös jogkezelő szervezetek, melyek olyan jogok kezelését és érvényesítését vállalták, melyek egyedileg nem, vagy csak nagyon nehezen kezelhetőek, a jogokhoz kapcsolódó művek felhasználása egyedileg nehezen ellenőrizhető, a vendéglátóipar mellett számos egyéb területen, pl. rádiókban történő zenefelhasználás stb.
• A technika azonban fejlődik, és a másfél századdal ezelőttihez képest számos olyan új felhasználási lehetőség alakult ki, mely az új technológiának köszönhetően sokkal jobban követhető és ellenőrizhető, így az egyedi, vagy a művek létrehozását támogató kiadókon keresztüli jogérvényesítés is adott. A művek legális felhasználását az új technológiák révén lehetővé tévő piaci szereplők már olyan technológiai eszközökkel rendelkeznek, melyek egyes művek felhasználását másodpercre pontosan tudják követni, ez alapján pedig közvetlenül el tudnak számolni a jogtulajdonossal. Az illegális felhasználások, melyekkel szemben a közös jogkezelő szervezetek is tehetetlenek, ugyanúgy észlelhetőek a keresők segítségével a jogtulajdonos számára is. Ilyen technológiák esetében a fenti intézményrendszer sok esetben már nem előre visz, hanem egyértelműen hátráltat, mert "felesleges" és nem rugalmas szereplők részvételét teszi kötelezővé egy üzleti láncolatban, mely bonyolultabbá és drágábbá teszi az adott felhasználást.
• Közhely számba megy a kijelentés, hogy a jog nem tudja követni a technológiai fejlődést. A szerzői jogok és az új technológiák kapcsán nem csak Magyarországon, hanem az egész világon éleződnek a konfliktusok. Pozitív megoldások helyett, melyek az új technológia nyújtotta lehetőségeket kihasználva új üzleti modelleket hoznának létre, sajnos a szerzői és szomszédos jogosultak nevében fellépő szervezetek világszerte inkább a konzervatív, néha már az abszurditás határát súroló jogi szankciók alkalmazásával próbálják megakadályozni az illetéktelen felhasználásokat. Ezek a próbálkozások (sok példa közül talán annak az amerikai háziasszonynak a példáját említenénk illusztrációként, akit azért pereltek be, mert a youtube-ra feltöltött egy fél perces otthoni videot, melyen a kisfia egy Prince számra ugrál az ágyon2) ahhoz vezetnek, hogy maga a cikk elején szereplő cél, nevezetesen, hogy a szerzőknek fizessék ki az őket megillető díjazást, is jelentősen veszít elfogadottságából. Sokkal nehezebb elfogadni egy olyan célt, amit ilyen eszközökkel próbálnak kikényszeríteni. Gyanús, ha valakit Piszkos Fred szeret.
•Magyarországon a szerzői jogok érvényesítésére létrehozott közös jogkezelő szervezetek törvény által fenntartott monopóliummal rendelkeznek. A műveket létrehozó alkotók művük létrehozásával automatikusan tagjai lesznek a rendszernek, akár akarják, akár nem (bár egyes közös jogkezelő szervezetek ennek ellenére csak akkor fizetik ki az általuk a törvény alapján beszedett jogdíjakat, ha az alkotó jelentkezik náluk, és szerződést is köt velük). Ez olyan helyzetekhez is vezethet, hogy ha valaki ír egy zeneszámot, elénekli, és a saját honlapjára ki akarja rakni, jogszerűen csak akkor teheti meg, ha leszerződik a jogai kezelésére jogosult legalább két közös jogkezelő szervezettel (MSZSZ-EJI, Artisjus). A jelenlegi rendszert - minő nyelvi bravúr - "önkéntes kiterjesztett közös jogkezelésnek" nevezik. Itt most kitérnék egy kicsit a jogi dogmatikai részre. Hivatalosan attól önkéntes a monopólium, hogy a szerzők, akik külön akaratnyilvánítás nélkül, automatikusan tagjai lesznek a közös jogkezelő rendszernek, minden művükkel, évente egyszer, szeptember 30-áig kiléphetnek a következő évi jogkezelés alól, ha meghatározott formában elküldik ilyen igényüket az adott közös jogkezelő szervezetnek.3
• Az Európai Unió 2007-ben kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen mivel a törvény által fenntartott közös jogkezelői monopólium sérti az EU alapelveit.4 Kis magyar abszurd, hogy az eljárás miatt 2008 tavaszán kezdeményezett Szjt. módosítás, melynek a monopóliumok megszüntetését rendező verzióját a teljes piac legjobb tudása szerint a fentiek szellemében véleményezte, végül egy olyan verzióban került a Parlament elé és vált törvénnyé, mely az EU felszólítása ellenére, és a piac véleménye ellenére fenntartotta a monopóliumokat. Az állítólagos érv, amellyel sikerült a képviselőket meggyőzni a törvény megszavazásáról az EU-s eljárás ellenére, úgy tudjuk az volt, hogy így Magyarországon lehet tartani olyan jogdíjakat, amelyeket a verseny lehetővé tételével esetlegesen külföldi jogkezelő szervezetek szednének be. És itt most felmerül a kérdés, hogy tényleg az első mondatban leírt cél - nevezetesen, hogy a szerzők megkapják jogos díjukat - a legfontosabb? A szerző akkor is szerző, ha külföldi.5
• A kötelező monopolrendszert támogatta a szabályozói kontroll majdnem teljes hiánya is. Az idén februárban hatályba lépő Szjt.-módosítást megelőzően a közös jogkezelők által a jogdíjközleményekben megszabott feltételekre és árakra csak az éppen aktuális minisztériumnak (Oktatási Minisztérium illetve Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, ma az Oktatási és Kulturális Minisztérium) lehetett elvben ráhatása. A minisztériumok sajnálatos gyakorlata szerint változtatás nélkül elfogadták a közös jogkezelők által javasolt tervezeteket, teljesen figyelmen kívül hagyva a piaci szereplők észrevételeit. A módosítás bővítette a kontrollálási lehetőségeket, de véleményünk szerint az igazi megoldást nem ez, hanem a verseny megteremtése jelentené. A kötelező monopólium egyetlen, az igénybevevők által értékelhető lehetséges előnyét, azt hogy a piaci szereplőknek elegendő legyen egy közös jogkezelőtől engedélyt kérni egy szolgáltatás kapcsán, viszont nem teremti meg a rendszer.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
