Annak ellenére, hogy a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (Ve.), mennyiségre meglehetősen terjedelmes - csaknem 200 §-t tartalmaz -, és látszólag kimerítően szabályozza az eljárási kérdéseket, a törvényesség követelményét kevésbé biztosítja, mint a többi eljárási törvény. Ennek - a jogalkalmazási gyakorlat alapján - három okát lehet megjelölni:
- A Ve. lényeges eljárásjogi joghézagokat tartalmaz.
- Az eljárás gyorsaságának követelménye a törvényesség rovására érvényesül.
- A bizonyítás rendszere nem tartalmaz elég garanciát.
Tanulmányunkban azt elemezzük, hogy a Ve. eljárási szabályaiban a jogállamiság követelményei hogyan érvényesülnek, valamint hogy a Pest Megyei Területi Választási Bizottság (a továbbiakban: választási bizottság) gyakorlatában ez hogyan tükröződik.
Az egyik legnagyobb gondot annak a kérdésnek a megválaszolatlansága okozta a Ve. jogalkalmazási gyakorlatában, hogy a választási bizottság csak az elé tárt bizonyítékokat mérlegelheti, vagy köteles a még hiányzó bizonyítékokat is beszerezni. Más szóval, érvényesül-e a hivatalból való eljárás követelménye a választási eljárásokban? A Ve. 3. §-ában felsorolt alapelvek között ezzel kapcsolatban nem találunk rendelkezést, és ebben a Ve. eljárási szabályai sem igazítanak el minket.
A Ve. csupán két esetben - a 77. § (6) bekezdésében szabályozott kifogás visszavonása, valamint a 80. § (6) bekezdésében szabályozott fellebbezés visszavonása esetén - rendelkezik arról, hogy a választási bizottság az eljárást hivatalból folytatja. Ez a két eset azonban kivételnek tekintendő, az eljárások többségére a Ve. szabályai nem tartalmaznak rendelkezést a hivatalból való eljárással kapcsolatban.
Szükséges megvizsgálni a Ve. jogági hovatartozását is, abból a szempontból, hogy a Ve. bizonyítási rendszere a hagyományosan kialakult eljárásjogok - büntető, polgári, államigazgatási - közül melyik eljárásjoghoz hasonlít a leginkább. A jogági hovatartozás vizsgálata így választ adhat arra a kérdésre, hogy a hivatalból való eljárás követelménye mennyire illeszkedik a Ve. rendszerébe.
A Ve. az alkotmányjog területére tartozik. Sajátossága abban található, hogy az alkotmányjog szabályai általában közvetlenül nem tárgyai a hatósági jogalkalmazásnak. Ez alól egy kivétel említhető: az állampolgári jogok országgyűlési biztosa eljárásában az Alkotmány által szabályozott állampolgári jogok sérelmét vizsgálja, azonban ez több szempontból sem tekinthető hatósági jogalkalmazó eljárásnak. A Ve. nem rendelkezik arról, hogy bármelyik eljárási törvény rendelkezéseit szubszidiárius jelleggel kellene alkalmazni, ezért - mivel az alkotmányjog a közjog területére tartozik - adódik a feltételezés, hogy a Ve. elsősorban a közigazgatási eljárásjog intézményeivel mutat hasonlóságot. A közigazgatási eljárási törvény (Ket.) azonban a legtöbb esetben szubszidiárius, aminek az oka, hogy a közigazgatási jog rendkívül szerteágazó, és egy eljárásjogi törvény nyilvánvalóan nem lenne képes megfelelően szabályozni az egyes közigazgatási ágazatokat. Az egyes közigazgatási ágazatokat elsődlegesen szabályozó törvények eljárási szabályai azonban sokszor olyan mértékben eltérnek a közigazgatási eljárás szabályaitól, hogy jobban emlékeztetnek a polgári peres eljárás, vagy a büntetőeljárás szabályaira. Az előbbire példaként lehet említeni a versenyjogot, az utóbbira a rendészeti jellegű eljárásokat. A közigazgatási eljárásjog - szerteágazó volta ellenére - közös vonása, hogy nem elsősorban jogvitás (akkuzatórius) eljárások, hanem valamilyen közérdekű cél érvényesítésére indult (inkvizitórius) eljárásokról van szó. A Ve. tipikusan inkvizitórius eljárás: az eljárás célja nem valamely jogvita eldöntése, hanem a választások tisztaságának, mint közérdekű célnak az érvényesítése. Az eljárás inkvizitórius jellegéből viszont az a következtetés vonható le, hogy a bizonyítás során a hivatalból való eljárás elvének kell érvényesülnie. Ez azt jelenti, hogy a választási bizottságnak nem csupán a kérelmező által előterjesztett bizonyítékokra kell alapoznia döntését, hanem - a lehetősége keretei között - kötelessége beszerezni az üggyel összefüggő összes bizonyítékot. A hivatalból való eljárás azonban nem zárja ki a választási eljárás szabályaiból a kontradiktórius elemek meglétét - ha pl. a kérelmező saját érdekei érvényesítése érdekében jár el, és az ellenérdekű fél is részt vesz az eljárásban, mindketten jogosultak a bizonyítékaik beterjesztésére - de ez nem lehet alapvetően meghatározó.
További kérdés, hogy a választási bizottságnak - amennyiben elfogadjuk, hogy hivatalból is el kell járnia - a konkrét esetekben mennyit kell megtennie a bizonyítékok beszerzése érdekében? A választási bizottság gyakorlata ebben távolról sem volt egységesnek tekinthető.
Az egyik párt ajánlószelvényeinek elfogadásáról szóló helyi választási bizottsági határozat ellen benyújtott fellebbezésben a fellebbező arra hivatkozott, hogy az ajánlószelvények nem valódiak, és erre egyik bizonyítékként azt a körülményt jelölte meg, hogy egyes kis településeken a szavazásra jogosultak 90%-a adta le ajánlószelvényét erre a pártra, aminek a statisztikai valószínűsége az adott körülmények között kizárt. A választási bizottság ezt a bizonyítékot elutasította, arra hivatkozással, hogy a statisztikai valószínűség nem bizonyíték. Ezt követően faxon érkezett több tanúvallomás, amely arra vonatkozott, hogy ennek a pártnak az ajánlószelvényei nem valódiak. Ennek ellenére a választási bizottság nem kerített sort az ott rendelkezésére álló ajánlószelvények megtekintésére, ezt csak a bíróság tette meg, amely ekkor megállapította, hogy az ajánlószelvények nem valódiak, és ez alapján a pártot törölte a listáról.
Más esetben a választási bizottság minden egyes ajánlószelvényt átvizsgált és megállapította, hogy azok között tömegesen találhatók olyanok, amelyeken az aláírás ugyanattól a személytől származik. Ez esetben a területi választási bizottság büntetőfeljelentést is tett.
Volt olyan ügy is, amelyben a kampánycsend sérelméről kellett döntenie a választási bizottságnak, amelynek az volt a tárgya, hogy az egyik párt által szervezett ökörsütés látványa és illata alkalmas volt-e a választói akarat befolyásolására.
A Ve. 41. §-a, és a választási bizottságok kialakult gyakorlata szerint is a kampánycsend megsértése megvalósul azzal, ha a választóknak ingyenesen ételt-italt osztanak. Az ökörsütés szervezői azzal védekeztek, hogy az ökörsütés hosszadalmas folyamat, ezért azt már a reggeli órákban el kell kezdeni ahhoz, hogy estére, amikor a kampánycsend véget ér, elkészüljön. Arra is hivatkoztak, hogy az ökör elkészítéséhez hozzátartozik az is, hogy miután az megsült, először le kellett vágni róla a húst, amelyet később fogyasztanak el. A bejelentők ezeket az előkészítő mozzanatokat értékelték étel-ital osztásának. A választási bizottság részletes vitát tartott az ökörsütés módszereiről, elektronikusan bekérte az ökörsütésről készült felvételeket, azt kinagyította, és miután megszemlélte az ökör csontvázát, megállapította, hogy a szervezők által elmondottak megfelelnek a valóságnak.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
