Hazánkban a rendszerváltozást követően, 1990-ben létrejött helyi önkormányzatok hatáskörei széles körű bírósági jogvédelmet élveztek. Az Alkotmány akkor hatályos rendelkezése alapjogi megközelítést tükrözött, rendelkezései alapján az önkormányzat hatáskörének jogszerű gyakorlása bírósági védelemben részesült, jogai védelmében az önkormányzat az Alkotmánybírósághoz (AB) fordulhatott.[1] A jogvédelem csak a konkrét hatáskörgyakorlással összefüggésben érvényesülhetett az AB eljárására vonatkozó törvényi rendelkezés alapján.[3] A helyi önkormányzatok jogállását, szervezetét és működését meghatározó törvény egyrészt rögzítette, hogy az önkormányzati jogokat, illetőleg az önkormányzat hatáskörének jogszerű gyakorlását az AB, illetőleg a bíróság védi, másrészt pedig azt, hogy az önkormányzat döntését az AB, illetve bíróság kizárólag jogszabálysértés esetén bírálhatja felül.[4]
Az Alaptörvény szabályozási rendszere szakított az alapjogi koncepcióval, és nem tartalmaz általános jogvédelemre vonatkozó rendelkezést sem.[4] Az önkormányzatokra vonatkozó új törvényi szabályozás ugyanakkor rendelkezik arról, hogy a helyi önkormányzatok által ellátott, az Alaptörvényben rögzített feladat- és hatáskörök jogszerű gyakorlása alkotmánybírósági és bírósági védelemben részesül.[5] A jogvédelem érvényesítésének módja nem változott, a jelenleg hatályos szabályozás a korábbiakhoz hasonlóan a konkrét, jogszerű hatáskörgyakorlás védelmére fokuszál, az Mötv. általános jogvédelmi szabályaira történő hivatkozással eljárás nem kezdeményezhető. A helyi önkormányzati jogok védelmének kialakult rendszere az európai standardoknak megfelelően került meghatározásra.
A helyi önkormányzatok jogszerű hatáskörgyakorlásával összefüggő jogvédelem egyes kérdéseit az AB számos határozatában elemezte, és meghatározta azokat a kereteket, amelyek között e védelem értelmezhető.[6] Az AB szerepe az önkormányzati autonómia védelmi szintjének kialakításában mutatkozott meg.[7]
A tanulmány középpontjában annak vizsgálata áll, hogy az AB a helyi önkormányzáshoz való jog védelmére irányuló tevékenysége során milyen módon és mértékben támaszkodott a Helyi Önkormányzatok Európai Chartájában (a továbbiakban: Charta) megfogalmazott, az önkormányzáshoz való jog európai alapértékeire. Kiindulópontként a Chartának a magyar jogrendszerben betöltött helyét vizsgálja. Szűk keresztmetszetben érinti az alkotmányértelmezésnek a feldolgozott téma szempontjából fontos módszertani kérdéseit. Bemutatja a Chartának azokat a legfontosabb rendelkezéseit, amelyek a jogvédelemmel összefüggő alkotmánybírósági értelmezési tevékenység során jelentőséggel rendelkezhetnek. A tanulmány végezetül azt szemlélteti, hogy az AB az egyes ügyek esetében eljárásai és döntéshozatala során mennyiben támaszkodott a Charta rendelkezéseinek alapelvi jellegű értékeire.
Magyarország 1990-ben vált az Európa Tanács (ET) tagjává, ezt követően nyílt lehetősége az olyan egyezményekhez történő csatlakozásra, amelynek csak a tagállamok lehetnek részesei. A Helyi Önkormányzatok Európai Chartáját 1985. október 15-én fogadták el, az Európa Tanács olyan egyezményeinek körébe tartozik, amelyek a helyi demokrácia alapvető értékeit meghatározva azok érvényesítését, fejlesztését tűzték ki célként.[8]
Az ET joga a nemzetközi jog részét képezi, egyezményei többoldalú, multilaterális nemzetközi szerződések, amelyek arra hivatottak, hogy a jogi koherencia minimális szintjét garantálják Európában. A chartáknak[9] általában az a fő jellegzetességük, hogy szabadságot biztosítanak a szerződő államoknak a kötelezettségvállalások közötti választásra.[10] A Charta esetében a részes államnak az I. részben rögzített kötelezettségvállalások közül legalább húsz szakaszt magára nézve kötelezőnek kell elismernie, amelyek magukban foglalják a tíz legfőbb rendelkezést.[11]
Az ET egyezményei általában tartalmazzák azt a felügyeleti mechanizmust, amely a kötelezettségvállalások teljesítésének kontrollját szolgálja. Egyes egyezmények egyéni, míg mások közösségi, sőt államközi panaszrendszert állítottak fel.[12] A Charta nem tartalmaz felügyeleti mechanizmust, az információadási kötelezettséget nevesíti mindössze arról a jogalkotó tevékenységről, intézkedésről, amelyet a részes állam a Charta előírásainak való megfelelés érdekében hozott.[13] A felügyeleti rendszer hiánya ebből eredően veszélyeztetheti az egyezmény érvényesülését. A Parlamenti Közgyűlésnek 1993-ig nem volt módja, hogy ellenőrizze a kötelezettségek teljesítését. A testület az új tagállamokra vonatkozóan fogadott el elsőként rendelkezést 1993-ban,[14] majd 1994-ben kiterjesztették az eljárást valamennyi tagállamra, az államok közötti egyenlőség jegyében.[15] A Miniszteri Bizottság 1994-ben vezette be a téma sze-
- 58/59 -
rinti folyamatos megfigyelés módszerét, amely eljárás konstruktív és bizalmas párbeszéden, valamint fokozott tagállami-bizottsági együttműködésen alapul. A tematikus monitoring a Titkárság memorandumában részletezett eljárás szerint folyik.[16]
Az ET egyezményei nem rendelkeznek az államok belső jogába történő átültetésről (transzformáció), az az államok mérlegelésén múlik, és alkotmányi szabályozásuktól függ. Ugyanígy a belső jogi kötőerejüket illetően sem találhatók rendelkezések, a részes államok különféle megoldásokat alkalmazhatnak ezen a területen.[17] Az államok felelőssége, hogy a vállalt kötelezettségeiknek belső jogrendjükben érvényt szerezzenek. A nemzetközi gyakorlatban ennek alapvetően háromféle technikája létezik: (1) az állam végrehajtási jellegű belső jogszabályokat alkot, (2) belső jogforrási rendszerében azonos tartalommal jogszabályt alkot, mintegy megkettőzve kötelezettségeit (dualista gyakorlat), (3) a belső jog részének tekinti, külön jogalkotási aktus nélkül érvényesíti (monista gyakorlat).[18] A Chartához hazánk 1992-ben csatlakozott, a dokumentum 1994 márciusában került ratifikálásra,[19] ugyanebben az évben július 1-jén lépett hatályba, azonban csak az 1997. évi XV. törvény rendelkezett a kihirdetéséről.[20] A Chartával összefüggésben megállapítható, hogy hazánk mint részes állam a Chartában mint nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettségeinek a törvényi kihirdetés késedelmétől függetlenül eleget tett.
A továbbiakban az Alaptörvény 25. cikk (2) bekezdés c) pontjának[21] a vizsgálatára kerül sor, arra a kérdésre keresve a választ, hogy "az önkormányzati rendeletek felülvizsgálatánál a nemzetközi jogi norma alkotmányos mércéje lehet e rendeleteknek".[22]
Az Alkotmánybíróság értelmezési gyakorlata kizárólag azokra döntésekre szűkítve kerül bemutatásra, amelyek kapcsán a Charta az Alkotmány, illetve az Alaptörvény értelmezése során az Alkotmánybíróság látókörébe került. A nemzetközi jog alkotmányértelmezésben betöltött szerepe, a nemzetközi jogi kötelezettségeknek a belső jogban való érvényesülése és ennek a hazai joggyakorlatra kifejtett hatása jelen írás keretei között nem képezheti részletes vizsgálódás tárgyát.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
