A büntetőeljárás terheltjét illető büntetőeljárási garanciák hosszú fejlődési folyamat eredményeként nyerték el mai formájukat és tartalmukat. Napjainkban leginkább nemzetközi jogi megalapozottsággal rendelkeznek, ám a fejlődésük a 20. századot megelőzően már a 17. századi Angliában, valamint a 18-19. század fordulóján lezajló francia forradalom idején elkezdődött.[1] A nemzetközi jogban elsőként az EJENY fektette le a tisztességes eljáráshoz való jogot.[2] E dokumentum jogi kötőerő híján is fontos előrelépésként értékelhető, hiszen a nemzetközi jogban elsőként definiálta a tisztességes eljáráshoz való jogot, és szintén elsőként fogalmazta meg annak szükségességét, hogy e jogot különböző garanciákkal körül bástyázzák.[3] Ez utóbbiak tulajdonképpen a terheltet illető büntetőeljárási garanciák, melyek jelen tanulmány témáját is képezik. Noha az EJENY még nem rögzítette, hogy melyek ezek a jogok, az EJEE hamar pótolta ezt a hiányt, és lefektette azokat a garanciákat, amelyek védelmezik a terhelt tisztességes eljáráshoz való jogát. Az európai emberi jogi egyezmény alapján a terheltet megilleti az ártatlanság vélelme,[4] a vádról való tájékoztatás,[5] a védelemhez való jog,[6] a személyes védekezés joga, az ügyvédi segítséghez való jog és szükség esetén az ingyenes jogsegélyhez való jog,[7] a tanúk meghallgatásához és tanúk meghallgatásának kéréséhez való jog[8] és a tolmácsoláshoz való jog is.[9]
Napjainkban az EJEE-ben felsorolt előbbi jogok képezik a legtöbb büntetőeljárási rendszer terheltet megillető garanciáit - legalábbis Európában.[10] A garanciák legfőbb célja, hogy védelmezzék a terheltet az állami túlhatalommal szemben.[11] Ezek a büntetőeljárási garanciák sokáig kizárólag a nemzeti büntető igazságügyi rendszerekben fejlődtek annak ellenére, hogy nemzetközi jogi megalapozottsággal bírtak, hiszen a büntetőjog kialakítása jellemzően egy adott állam társadalmi konszenzusát tükrözik.[12] Azonban az európai büntetőjog megjelenésével majd egyre intenzívebbé váló fejlődésével újabb nexusban váltak jelentőssé. Az EU tagállamai között megvalósuló büntetőügyi együttműködés motorja a 2000-es évek elejétől kezdve a kölcsönös elismerés elve, amelyet az EU "együttműködési rendszerek" létrehozásával érvényesít.[13] Többek között ilyen együttműködési rendszer az európai elfogatóparancs is, amivel az uniós jogalkotó voltaképpen biztosítja, hogy az egyik tagállamban kibocsátott igazságügyi határozat végrehajtható legyen egy másik tagállamban. Számos szerző azonban igen hamar elkezdte kritizálni a kölcsönös elismerés elvén alapuló büntetőügyi együttműködés eme rendszerét, mivel úgy vélték, hogy az együttműködési rendszerek nem védelmezik kellően az alapjogokat és nem tartják tiszteletben a legalitás vagy éppen a szükségesség és az arányosság elveit.[14]
Következésképpen előállt az a helyzet az EU-ban, hogy a tagállamok büntetőeljárási garanciarendszerei nagyfokú eltérést mutattak egymáshoz képest,[15] hiszen fejlődésük megrekedt a tagállami keretek között, ám a növekvő intenzitású büntetőügyi együttműködés megkívánta volna e rendszerek harmonizációját. Ez az igény pedig nem maradt megválaszolatlanul. Az uniós jogalkotó intézmények már a 2000-es években több közleményt és javaslatot kibocsátottak, amelyek a harmonizációt szorgalmazták,[16] hatásvizsgálatot végeztek a szükséges jogalkotásról,[17] és az Európai Bizottság még egy jogalkotási javaslattal is előállt, ami kifejezetten a büntetőeljárási garanciák harmonizálását eredményezte volna.[18] Bárd Petra szerint ez a folyamat az uniós jogban ismert spill-overként értékelhető, ugyanis a hatékony büntetőügyi együttműködés, ami tovább erősítette az egyébként is erős állami büntetőhatalmat az EU-ban, szükségessé tette a terhelt eljárásjogi helyzetének megerősítését is az alapjogaik megfelelő védelme érdekében.[19]
Ez a folyamat a Lisszaboni Szerződés hatálybalépését követően, azaz 2009 után érett be és a 2010-es évek folyamán teljesedett ki oly mértékben, hogy immár kijelenthető, hogy az EU önálló büntetőeljárási garanciarendszerrel rendelkezik. Noha ez a rendszer nagyon hasonlatos az EJEE tisztességes eljáráshoz való joghoz társított garanciáihoz, mégis felfedezhetők különbségek is a két rendszer között. Jelen tanulmány célja, hogy bemutassa a hasonlóságokat és a különbségeket az EU és az EJEE büntetőeljárási garanciarendszerei között azáltal, hogy elemzi, hogy az uniós rendszer mennyire felel meg az EJEE standardjainak. A tanulmány az összehasonlítás segítségével rámutat, hogy az uniós garanciarendszer szinte teljes egészében megfelel az EJEE standardjainak, sőt bizonyos garanciák számára még nagyobb fokú védelmet is biztosít. Ezen túl azonban bemutatja azokat a területeket is, ahol az uniós garanciarendszernek volna még hová fejlődnie, és a feltárt problémákra megoldási javaslatot is kínál.
- 1/2 -
Az alábbiakban először bemutatom az EU büntetőeljárási garanciarendszerének létrehozásához vezető folyamatot, majd ezt követően összehasonlítom az EU és az EJEE garanciarendszereit. Az összehasonlítás alapját az EJEE-ben rögzített, valamint az uniós jogban is szabályozott garanciák tartalma képezi. Az összehasonlítás során elsődlegesen primer forrásokra, valamint az EJEB és az EUB esetjogára támaszkodom. Végül a következtetésekben összegzem a két rendszer hasonlóságait és különbségeit, továbbá iránymutatást adok arra nézve, hogy miképp lehetne továbbfejleszteni a jelenlegi uniós büntetőeljárási garanciarendszert, hogy az tovább erősítse a terhelt státuszát a büntetőeljárásban. A tanulmány nóvuma, hogy sem a magyar, sem a nemzetközi szakirodalomban nem született még hasonló rendszerszintű összehasonlító elemzés.
Ahogy már az előző pontban utaltam rá, az uniós intézmények igen hamar felismerték a tagállamok büntetőeljárási garanciarendszerei harmonizálásának szükségességét. Elsőként az Európai Bizottság hívta fel rá a figyelmet 2000-ben egy közleményben, amelyben kifejezetten az EU kölcsönös elismerés elvén alapuló büntetőügyi együttműködési rendszerére hivatkozott a létrehozás mellett szóló érvként.[20] A büntetőügyi együttműködés alapját képező elv lehetővé teszi, hogy egy tagállam pusztán formai ellenőrzést követően bármely - az elv hatálya alá vont - igazságügyi határozatot végrehajtson úgy, hogy azt a határozatot egy másik tagállam igazságügyi hatósága bocsátotta ki.[21] Az elv tehát extraterritorialitást kölcsönöz a tagállamok büntetőjogának, amennyiben a kölcsönös elismerés elve érvényesül egy bizonyos fajta igazságügyi határozat tekintetében.[22] Ez azért jelentett problémát, mert a 2000-es években még nem létezett harmonizált büntetőeljárási garanciarendszer az EU-ban. Következésképpen a kibocsátó tagállamban és a végrehajtó tagállamban eltérő garanciális szabályok érvényesültek a büntetőeljárási terhelt státuszára vonatkozóan. A harmonizáció hiánya pedig a gyakorlatban is megmutatkozott. Az EJEB több ítélete is arról tanúskodott ekkortájt, hogy az alapjogok védelme nem érvényesült kellő mértékben a tagállamok közötti büntetőügyi együttműködésben annak ellenére, hogy valamennyi tagállam csatlakozott az EJEE-hez.[23]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
