Jelen dolgozat célja annak meghatározása, hogy milyen előnyöket hozott az európai uniós csatlakozás büntetőjogi szempontból.[1] A kérdésfeltevés nem teljesen független az egyre erősödő euroszkeptikus retorikától, amely a 2015-ös év különböző európai válságai következtében minden korábbinál meghatározóbb. A pénzügyi válság, a migrációs válság, a Brexit, azaz az Egyesült Királyság esetleges kilépésének fenyegető közelsége, az európai fővárosok és egyben az európai értékek elleni terrortámadások, a schengeni rendszer felfüggesztésének gondolata[2] szükségszerűen vezetnek a kérdéshez, hogy vajon mi az európai integráció hozadéka, és különösen mi az, vagy van-e egyáltalán előnye biztonsági szempontból. A kérdést jelen dolgozatban az alakulóban lévő, egyelőre egy erősen hiányos mozaikhoz hasonlatos európai uniós büntetőjog és büntetőpolitika területére szűkítem tovább.
A tanulmány alapkérdése az, hogy mi az európai uniós büntetőjog és büntetőpolitika hozadéka, vagy a kérdést megfordítva: milyen veszteséggel járna a schengeni rendszer, vagy akár az EU szétesése, illetve mit veszítene egy az Unióból önként kilépő tagállam.[3]
A továbbiakban elsőként tisztázom az európai büntetőpolitika lehetséges jelentéstartalmát, és hogy a tanulmányban mely értelemben használom a fogalmat. A második és harmadik fejezetben két eltérő lehetőséget vázolok fel az európai büntetőpolitika hozadékának mérésére. A második fejezetben az előnyök számszerűsítését, és e megközelítés veszélyeit érintem. A harmadik fejezetben az európai büntetőpolitika hasznát a felvilágosodás örökségének továbbéltetésében és a jogállamiság és az emberi jogok védelmének külső kontrolljában fogom meg. A negyedik fejezetben azt vizsgálom, hogy az uniós jog és az uniós jog érvényesülésének legfőbb letéteményese, az Európai Unió Bírósága képes lesz-e betölteni a jogállamiság őrének szerepét.
Az európai büntetőpolitika hasznáról szólva érdemes rögzíteni az "európai"-jelző lehetséges jelentéseit, és hogy jelen tanulmányban mely értelemben használjuk. A büntetőpolitika európai dimenziója több jelentéssel bírhat, így Bárd Károly tipológiáját követve használhatjuk tételes jogi megközelítésben, a felvilágosodás hagyományaihoz hű szakpolitikaként, vagy puszta tagadásként.[4] Ami az első értelmezést illeti, az európai büntetőpolitika felöleli mindazokat a normatív elvárásokat, amelyeket elsősorban az Európa Tanács és az Európai Unió szervei elfogadtak, és amelyek a nemzetállami jogrendszer részévé váltak, vagy olyan puha jogi normákban megfogalmazott célkitűzések, amelynek elérésére az államoknak törekedniük kell. Másodszor, európai büntetőpolitika alatt olyan szakpolitikát értünk, ahol a felvilágosodás
- 435/436 -
vívmányai, annak hagyománya tovább él; amelyet áthat a racionalitás; amelyre jellemző az önkény kizárása, mind a jogalkotás, mind a jogalkalmazás területén; ahol tiszteletben tartják az emberi jogokat; ahol a büntetőjogi normák és beavatkozások keretek közé szorulnak; ahol érvényesül a büntetőjogban az ultima ratio, a legalitás, a kiszámíthatóság és az előreláthatóság elve; és ahol általánosságban az állam önmérsékletet gyakorol, tehát amely önkorlátozó jogállami keretek között valósul meg.[5] Az európaiság harmadik értelemben tagadásként jelenik meg, anélkül, hogy közelebbről definiálnánk annak tartalmát. A '90-es években gyakran használták a rendszerváltás előtti kriminálpolitika ellenpontjaként, ma jellemzően az Amerikai Egyesült Államokbeli tendenciák ellentét párja.
Ahogy a következőkben bizonyítani fogom, a három megközelítés szorosan összefügg. Kiindulópontként az első, tételes jogi értelemben használom a fogalmat, és azon belül is az EU büntetőpolitikájára szűkítem a vizsgálatot. Célom az uniós büntetőjog előnyeinek áttekintése; hipotézisem szerint az nem önmagáért való érték, sokkal inkább az európai integráció szükségszerű következménye, túlcsorduló hatása (spill-over effect[6]) Az európai büntetőjog valódi haszna a büntetőpolitika második értelemben vett európaiságának, a felvilágosodás értékeinek átörökítése. Az uniós büntetőjog hozzájárulhat ahhoz, hogy az európai büntetőpolitikát áthassa a racionalitás; hogy a szakértők, és kevésbé a politikusok alakítsák a büntetőpolitikát; és hogy a társadalompolitikába beágyazott kriminálpolitika[7] befolyással bírjon a büntető jogalkotásra. Ha ez tisztán nem is valósulhat meg, az európai büntetőpolitika gátat szabhat vagy mederben tarthatja az ezzel ellentétes törekvéseket, vagy legalább lelassíthatja azokat, és így hozzájárulhat a kontinens büntetőpolitikai sajátosságainak megőrzéséhez, éles ellentétben az amerikai büntetőpolitika alakulásával (lásd a harmadik értelemben vett európaiságot).
Az uniós tagság értékének számszerűsítése hibás megközelítés, amely azon a téves feltételezésen alapszik, hogy számokkal kifejezhetőek a csatlakozás előnyei és hátrányai, ezek összesíthetők, majd annak fényében, hogy a különbözet negatív vagy pozitív, eldönthető, hogy megéri-e az EU tagjának lenni, vagy tagnak maradni.[8] Számok összehasonlításának gazdasági vonatkozásban talán van értelme - bár ezzel kapcsolatban is óvatos volnék, hiszen az a tény, hogy egy tagállam nettó befizető, még semmit nem árul el az uniós tagság hasznosságáról. Összességében, a gazdaságon kívüli szempontokat is mérlegelve, és azokat megfelelően súlyozva - már ha ennek a komoly módszertani problémáit sikerül elhárítani[9] -, könnyen megeshet, hogy a pénzbeli "ráfizetés" ellenére is előnyös egy tagállam számára az uniós tagság. Hogy csak az integráció mögötti alapgondolatot említsem: mindenképp pozitív irányba mozdul el a mérleg nyelve, ha tekintetbe vesszük, hogy békében élünk a kontinensen.[10]
A biztonság és az ahhoz szorosan kapcsolódó büntető-igazságszolgáltatás területén azonban határozottan nincs értelme effajta matematikának. Bűnügyi mutatók persze léteznek, így például számszerűsíteni tudjuk a bűncselekményeket vagy a bűnelkövetőket. Kétséges ugyanakkor, hogy voltaképpen mit mutatnak a mutatók, és ehhez kapcsolódóan, hogy a számok önmagukban használhatók-e a kutatási kérdés megválaszolására. Mit mutatnak tehát a számok, és azok változásai: az emelkedés vajon az intuíciónak megfelelően a bűnözés növekedését jelzik, illetve az
- 436/437 -
esetleges csökkenés valóban a biztonságosabb környezetnek tudható be? A világ és benne a kriminológia tudománya komplexebb, mint szeretnénk: a bűncselekmények számának emelkedése a fokozott bűnszennyezettség mellett jelezheti a büntetőpolitika szigorodását, korábban nem vagy nem bűncselekményként szankcionált magatartások büntetőjogi üldözését, vagy a vétőképesség korhatárának leszállítását; míg a csökkenés a biztonság növekedése mellett mutathatja egyes cselekmények dekriminalizációját, vagy bizonyos magatartások szabálysértéssé minősítését is. Ha pedig nem a bűncselekmények, hanem az elítéltek számát vizsgáljuk, a helyreállító igazságszolgáltatás gondolatának terjedése, a felek eljáráson kívüli fokozott megegyezési hajlandósága, de akár a bűnüldözés kudarca is állhat a csökkenő számok mögött - és fordítva. Rendkívül nehéz tehát megmondani, hogy az európai integráció hiányában mennyivel lenne kevesebb vagy több a biztonság, illetve a másik oldalról a bűnözés. Egy ilyen kísérlet módszertani szempontból könnyű préda volna a kriminológusoknak, illetve a jogösszehasonlítás módszere szempontjából a jogtudomány képviselőinek.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
