A dolgozat az 1987-ben kétszintűvé vált magyar bankrendszeren belül a jegybank szabályozási dinamikáját, az európai normatívákhoz való közeledését mutatja be a törvényi változásokon keresztül, különös tekintettel a jegybanki és a kormányzati gazdaságpolitika kapcsolatára. A történelmi visszatekintésből adódó első konzekvencia, hogy az 1956-os és az 1968-as politikai-gazdasági "új hullámnak", de főleg az 1980-as évek végétől elindult gazdasági rendszerváltozásnak a jegybanki szabályozás és működés már előre "megágyazott", jól szolgálta a reformok vitelét, tehát a magyar jegybanki szabályozás már a politikai rendszerváltozást megelőzően is aktív státuszú volt. Majd, a piacgazdasági átmenet időszakában a magyar központi bank folyamatosan igazodott az európai, Európai Központi Banki elvárásokhoz, a nemzetközi térben regnáló gazdaságpolitikai metódusokhoz, aminek következtében a Magyar Nemzeti Bank szabályozása nemzetközi trend követővé vált, jóllehet a hazai igényeknek nem minden esetben tett eleget ugyanis az igényeket megfogalmazó kormányzati gazdaságpolitikák és a társadalmi elvárások kommunikációjának hektikussága a szabályozást és a jegybanki működést nehezítette. Ám kétségtelen, hogy a rendszerváltozást követően az európai szabályozás érvényesítése a magyar jegybanki gyakorlatban rövid időn belül előállt, bár az kellő átmenet nélküliség nem gyakorolt mindig egyértelmű hatást a piaci szereplőkre, államháztartásra, ám a pozitív hatása nem kérdőjelezhető meg, mindössze az összkép némiképp tompított hatású. A dolgozat eszenciája, hogy a posztszovjet térségen belüli Magyarország piacgazdasági átalakulásában a jegybanki szabályozás maga is, és a hatásai révén a gazdaság is gyorsan integrálódott az európai normákhoz. A sikeres EU integráción átesett magyar jegybanki szabályozás tapasztalati bázisa értékes forrás lehet az Európai Unióba történő belépése előtt álló országok számára is. Részben terjedelmi okok, részben az objektív módszertani értékelhetőség ("leülepedettség") hiányában a dolgozat csak a 2013-as új jegybanktörvény főbb pontjaira tér ki, de szabályozási hatásaira már nem.[1]
A Szovjetunió nyomására Magyarország gazdasága tervgazdasági irányt vett az 1947-es politikai fordulat[2] után, amelyben a bankrendszernek a gazdaságban betöltött szerepét a központosított gazdaságirányítás igényeihez való igazodás határozta meg.[3] A bankrendszer nem gazdaságorientáló tényező, hanem a népgazdasági tervek érvényesítését "kisegítő" intézmény lett, a népgazdasági tervek megvalósításának operatív eszköze, tekintettel arra, hogy a pénzügyi- és hitel viszonyok, gazdaságossági szempontok a szocializmusban nem játszottak elsődleges szerepet. Feladata volt a szocialista bankrendszernek, hogy elősegítse a piacon lévő áru- és pénzmennyiség népgazdasági szintű és ágazati egyensúlyát. A pénzki-
- 176/177 -
bocsátás, a hitelteremtés, hitelelosztás, devizagazdálkodás módja a gazdasági vezetés igényei szerint történt. A szocialista bankszervezet a népgazdaság fejlődésének fontos jelzőrendszere, a pénzforgalmon keresztül történő ellenőrzés fontos eszközévé vált az egypártrendszer irányítása alatt működő állam kezében, vagyis a szocializmusban a bankrendszer az államapparátus, a központi intézményrendszer része lett, lényegében nem is kormány, hanem végső soron pártpolitikai irányítás alatt állt, a kommunista egypártrendszer igényeinek, sajátosságainak megfelelően. A bankrendszer alapvető része a központi állami bank, amely mellett korlátozott számban speciális, szakosított állami pénzintézetek működtek[4]. A II. Világháború előtti kereskedelmi bankok államosításra, a Magyar Nemzeti Bankba beolvasztásra kerültek. A kereskedelmi hitelek folyósítását (a hitelek elosztását) a központi bank apparátusa végezte, azonban - elsődlegesen - nem nyereségességi, megtérülési szempontok alapján, hanem a népgazdasági terv teljesítéséhez szükséges mértékben és módon. Magyarországot 1987-ig az egyszintű bankrendszer jellemezte.[5]
Az 1950 és 1956 között hatályos szabályozás[6] alapján a jegybank a bankjegyek- és érme forgalomba hozatalára, az állami szervek, közüzemi intézmények és vállalatok részére kizárólagos joggal történő számlavezetésre, a Népgazdasági Tanács, illetve a pénzügyminiszter által megállapított elvek szerinti módon és keretben történő hitelnyújtásra, a valuta értékállandóságának biztosítására és a tervszerű devizagazdálkodás lebonyolítására kapott felhatalmazást.[7]
Az 1956-os októberi forradalom előtti szellemi-politikai pezsgésben[8] hatályba lépő új törvényerejű rendelet[9] az elszámolásibetét számla-vezetettek körét kiterjesztette a szövetkezetekre, vagyis az ebben az időben alakuló mezőgazdasági termelő- és ipari szövet-kezetekre[10], továbbá a megszűnő Népgazdasági Tanács helyébe a Minisztertanácsot rendelte, mint a hitelezési elveket és kereteket megállapító hatóságot. A szovjet típusú tervgazdasági rendszer kötöttségein enyhíteni szándékozó, 1968 év elején hatályba lépett Új Gazdasági Mechanizmus[11] egyik előszeleként értékelhető az 1967 év végén kihirdetett törvényerejű rendelet[12], amely a jegybank feladatköreit már szofisztikáltabban, a tervgazdasági rendszer keretein belül, de a piaci elemek erősebb érvényesítésének célzatával bővítette ki. A Magyar Nemzeti Bank a Magyar Népköztársaság jegybankja, a népgazdaság központi bankja, a szocialista hitelrendszer és devizagazdálkodás központi szerve, továbbá általános hatáskörű devizahatóság.[13] Ugyanakkor feladatkörében már pénzmennyiség szabályozással, a népgazdasági tervek kialakításában és végrehajtásában, valamint a gazdaságirányítással kapcsolatos döntések, jogszabályok[14] előkészítésében is hatáskörrel ruházták fel 1987-től.[15] A Minisztertanács által megállapított pénz- és hitelpolitika végrehajtásának felelőssége mellé új elem, ugyancsak 1987-től, a pénz és hitelpolitikai elgondolások kidolgozásának előírása. Az 1987. január 1-jétől "újraéledő" kétszintű bankrendszer kereskedelmi bankjai (a második szint) irányába további jegybanki feladat a kötelező előírások megtétele a kereskedelmi banktevékenységgel kapcsolatban és annak ellenőrzési jogosultsága, illetve az újra alakuló kereskedelmi bankok számláinak vezetése.[16]
A kötött, szovjet típusú tervgazdasági rendszert folytató magyar gazdaságban a piaci reformok mind az 1950-es évek közepén, majd 1960-as évek közepétől, később az 1980-as évek elejétől folyamatosan, sőt egyre határozottabban jelentek meg.[17] A tervgazdaság kötöttségein a pénz-, piaci és árviszonyok fokozottabb érvényesítésével próbáltak enyhíteni, amelyben a Magyar Nemzeti Bank katalizátor szerepet töltött be, majd az 1980-as évek elejétől, a szocialista tervgazdasági rendszer belső erőforrásainak végleges kimerülésétől az egyszintű magyar bankrendszer kétszintűvé alakításával[18] a piacgazdaság irányába történő elmozdulás visszafordíthatatlanná vált, amelyben a jegybanki monetáris szabályozás stratégiai jelentőségű[19]. A kereskedelmi bankok monetáris politikai eszközökkel történő irányítása, a bankok szintjén pedig a kereskedelmi hitelezés a piaci viszonyok létrejöttét nagyban segítette.
- 177/178 -
Az 1990. évi általános politikai választásokat követően megalakult első szabadon választott parlament a jegybanki működés szabályait 1991-től már törvényi szinten szabályozta.[20] Elsődleges követelményként fogalmazódott meg a nemzeti fizetőeszköz stabilitásának, a belföldi fizetési rendszer működőképességének, továbbá a nemzetgazdaság belső és külső pénzügyi egyensúlyának biztosítása[21], a tartós fejlődés és a nemzetközi integráció elősegítése. Új törvényi elem, hogy 1991-től a Magyar Nemzeti Bank csak az Országgyűlésnek tartozik beszámolási kötelezettséggel.[22] A törvény preambulumában megfogalmazott általános elveket figyelembe véve, továbbá az alapvető feladatkörként meghatározott "nemzeti fizetőeszköz belső és külső vásárlóerejének védelme"[23] kitételen túl a törvény úgy rendelte, hogy "az MNB a rendelkezésére álló monetáris politikai (pénz- és hitelpolitikai) eszközökkel támogassa a kormány gazdaságpolitikai programjának megvalósulását. Lényeges tehát, hogy a jegybank független intézménnyé vált, törvényi szabályozás alá került, és csak az országgyűlésnek tartozik beszámolási kötelezettséggel. A kormánytól való függetlenné nyilvánítása mellett szabad döntései szerint támogatja a kormányzati gazdaságpolitikát, melynek legfontosabb, talán leghatékonyabb eszköze a refinanszírozási hitel-műveletek végzése volt. A korabeli szabályozás a monetáris politika eszközeiként ugyan szélesebb kört jelöl meg, így például a pénzintézetek kötelező jegybanki és likviditási tartalékok szabályozását, árfolyamok és kamatok befolyásolását, illetve meghatározását és nyíltpiaci eszközök alkalmazását[24], ám közvetlen, gyors hatások a refinanszírozási műveletek[25] körében az értékpapír (jobbára kereskedelmi váltó) rediszkontálással és refinanszírozási hitelek nyújtása révén érhetők el.
A Nemzeti Bank által biztosított refinanszírozási hitelekkel, amelyek a piacinál olcsóbbak és a piacon elérhető futamidejű hiteleknél hosszabb futamidejűek voltak, a jegybank célzottan és gyors hatást kiváltva tudta segíteni a kezdő vállalkozások működését, amelyek eleve forrásszegény helyzetben voltak. A központi bank által biztosított Egzisztencia hitelek, Start-hitelek[26], MRP[27] és MBO[28] kölcsönök az egyébként is piaci hátrányból induló tőke- és vállalkozói-tapasztalat hiányos kisvállalkozóknak, elavult termelő-eszközökkel működő mezőgazdasági termelőknek a felzárkózást esélyét adták. A jegybanki mezőgazdasági felvásárlási váltókeretek[29] biztosítása pedig a mezőgazdasági vállalkozások pénzgazdálkodásán könnyített. A hosszabb termelési ciklussal, így hosszabb megtérülési idővel, továbbá éghajlati, termőhelyi és más ágazati sajátosságokkal terhelt agrár viszonyok áthidalását zöldhitelek és tartós forgó-alap[30] feltöltő jegybanki refinanszírozó hitelek is segítették.
Magyarországon a 1990 és az ezredforduló között három alkalommal cserélődő kormányzatok[31] (három alkalommal volt választás) gazdaságpolitikai irányultsága,[32] a gazdasági célok prioritás-sorrendje eltérő volt, sőt egy-egy cikluson belül sem voltak összehangoltak a gazdasági szabályozók, amelyek az induló vállalkozásokat átfogóan segíthették volna.[33] A gazdaságpolitikai prioritások gyakori változása következtében a kormányzati gazdaságpolitikát segíteni igyekvő jegybank refinanszírozási gyakorlata egy idő után "működési csapdába" került. A refinanszírozási célterület gyakori változása, más szabályozókkal való összehangolatlansága csökkentette a jegybanki refinanszírozási eszközök érvényesülését.
Ezzel egyidejűleg az európai uniós nyomásra felerősödött a piaci elemek fokozottabb érvényre juttatási szándéka, így a jegybank kormányzati gazdaságpolitikától történő "eltávolítása" miatt a reálszektor jegybanki refinanszírozása 1995-re megszűnt, noha a piaci aktivizálódásba kezdő vállalkozásoknak még jó ideig szükségük lett volna jegybanki refinanszírozású, vagyis a piacinál alacsonyabb kamatozású és hosszabb futamidejű hitelekre.[34] Bonyolította a helyzetet, hogy a tőke- és tapasztalat szegény kisvállalkozások és a veszteséges állami vállalatok kereskedelmi
- 178/179 -
bankok általi hitelezése, majd a tömegesedő vissza-fizetetlenség következtében a kereskedelmi bankok likviditási meggyengülése, majd ennek kényszer következménye az állami bankkonszolidáció a magyar pénzpiacokat megannyi feszültséggel terhelte[35]. A Magyar Nemzeti Bank a kétszintű bankrendszer létrejöttét követő évtizedben fokozatosan számolta fel speciális, külföldön működő kereskedelmi bankjait, amelyek óriási és ellenőrizetlen veszteséget termeltek[36]. A Nemzeti Bank presztízsét ugyancsak nem növelte, hogy 1996-ra közel kétezer milliárd forint[37] körüli veszteséget halmozott fel, jobbára a folyamatos forint leértékelések számviteli elszámolásából és külföldi kereskedelmi bankjai veszteségeiből adódóan[38]. A központi költségvetés által átvállalt és a devizaadóssághoz hozzá számított[39] veszteség az ország pénzügyi sebezhetőségét tovább növelte.
A Magyar Nemzeti Bank államháztartási kapcsolatának további jellemzője a jegybanki hitelezés visszaszorulása, amely a korabeli felfogás szerint a jegybanki függetlenség egyik fontos fokmérőjévé vált. Az 1990-es évben a jegybank összes hitelkihelyezéséhez képest az államháztartás részére történő kihelyezés mértéke meghaladta a 70 százalékot. Az 1991. évi jegybanktörvény alapján az MNB hitelszerződések alapján finanszírozta a központi költségvetést, de már felső határt szabtak a hitelállomány növekedésének. A jegybanktörvény 1994. évi módosítása alapján a költségvetési forgóalap bevezetése a likviditási nehézségek finanszírozására rendelkezett, mely szerint a mértéke fokozatosan csökkenjen, illetve a költségvetési bevételek maximum 2 százalékáig terjedhetett. A jegybanktörvény 1996-os módosítása pedig megtiltotta, hogy az MNB a központi költségvetésnek hitelt nyújtson, ami alól kivétel volt a likviditási hitel. A 2000. évi CXXXIII. törvény kategorikusan megszüntette már a likviditási hitel nyújtásának lehetőségét is, míg a - következő fejezetben tárgyalt - 2001. évi LVIII. törvény a teljes mértékben kizárta az államháztartás közvetlen jegybanki finanszírozását. E szabályozás dinamika azt célozta, hogy a kormányzati költségvetés ne tudja a hiányát korlátlan mértékben finanszíroztatni a jegybankból, ám a fiskális feszültségek, strukturális költségvetési problémák között vergődő országnak érdemi megoldást ez nem jelentett.[40]
A 2001-ben hatályba lépett új jegybanktörvények[41] rendeltetése volt az árstabilitás elérésének és fenntartásának szavatolása, továbbá az intézményi, szervezeti, személyi, pénzügyi függetlenség kinyilvánítása. Az európai uniós csatlakozásra[42] való közvetlen felkészülés jegyében fogant új jegybanki szabályozás sarkalatos pontja, hogy "az MNB, valamint döntéshozó szerveinek tagjai a törvényben foglalt feladataik végrehajtása és kötelességeik teljesítése során függetlenek, nem kérhetnek és nem fogadhatnak el utasításokat a kormánytól vagy bármilyen más szervtől"[43]. A monetáris politikai eszközök köréből jobbára kikerültek - a korábban tárgyalt - a refinanszírozási hitelek, míg a számlaműveletek, nyíltpiaci műveletek, saját értékpapír kibocsátások, árfolyam és kamat befolyásolások, meghatározások, tartalékráta szabályozás és az értékpapír leszámítolások maradtak. Leszabályozásra került[44], hogy az "MNB az államnak, helyi önkormányzatnak vagy az államháztartás körébe tartozó más intézménynek vagy az állam, illetve a helyi önkormányzat befolyásoló irányítása alatt működő gazdálkodó szervezet részére hitelt nem nyújthat, ezen intézmények értékapírjait közvetlenül a kibocsátótól nem vásárolhatja meg". Ezzel lényegében az államháztartás monetáris finanszírozásának tilalma jogszabályi rangra (is) emelkedett. A 2001. évi törvény létrejöttének idején már finiséhez közeledett Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozása, így a jegybankra vonatkozóan a törvény tartalmazta, hogy a "Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás tárgykörében, a megállapodást kihirdető 1994. évi I. törvény 3. §-ával összhangban az Európai Közösséget Létrehozó Szerződés (EKSZ), 105., 108., és 122.
- 179/180 -
Cikkével, valamint a hozzá kapcsolódó, a Központi Bankok Európai Rendszere és az Európai Központi Bank Alapokmányáról szóló 18. számú Jegyzőkönyvvel összeegyeztethető szabályozást tartalmaz",[45] így e törvénnyel az európai uniós konformitás irányába jelentős lépés történt.
Az új törvény tehát összhangot teremtett az EKSZ 105. cikkével a tekintetben, hogy a Központi Bankok Európai Rendszerének elsődleges célkitűzése az árstabilitás fenntartása. A magyar jegybanktörvényben is szükséges volt ennek rögzítése. Tekintettel arra, hogy a magyar gazdaságban az ezredforduló tájékán még nem volt jellemző az árstabilitás, ezért szerepel csupán ez a jegybank céljának megjelöléseként. Ez egyaránt jelenti azonban az árstabilitás megteremtésére irányuló erőfeszítéseket és a későbbiekben annak fenntartását. Szintén az EKSZ 105. cikkének megfelelően szükséges volt annak kimondása, hogy az MNB csak akkor támogathatja a kormány gazdaságpolitikai programjának megvalósítását, ha az nem veszélyezteti az elsődleges céljának érvényesülését.
A magyar európai uniós csatlakozási folyamat jogharmonizációja során a Gazdasági és Monetáris Unióról szóló fejezet átvilágítása kapcsán megállapításra került, hogy a fejezet joganyagának sarkalatos pontját képező korábbi - 1991. LX. - jegybanktörvény alapvetően megfelelt a közösségi normának, továbbá a közösségi vívmányok közül elsősorban a maastrichti és az amszterdami szerződésekkel módosított Európai Közösséget Létrehozó Szerződésnek. Az új magyar jegybanktörvény életre hívását azonban alapvetően a Központi Bankok Európai Rendszere és az Európai Központi Bank alapokmányáról szóló 18. számú Jegyzőkönyvnek való megfelelés indokolta, amelynek meghatározó eleme a jegybanki függetlenség garantálása. Az EU-tagállamok jegybankjaira vonatkozó követelmények a Maastrichtban aláírt európai uniós szerződésnek (Treaty) közösségi monetáris politikával foglalkozó fejezetében, továbbá a Treatyhez csatolt jegyzőkönyvek közül az Európai Központi Bank és a Központi Bankok Európai Rendszere tárgyú, amelyek a nemzeti jegybanktörvényekkel szemben alapkövetelményeket fogalmaznak meg. Így, a nemzeti jegybankok számára biztosítani kell a jegybanki függetlenséget, intézményi, személyi, működési és pénzügyi területeken egyaránt, továbbá a jegybanki szabályozásnak tartalmaznia kell az integrációs rendelkezéseket, melyek által a nemzeti jegybankok a Központi Bankok Európai Rendszeréhez történő csatlakozásra képessé váljanak, továbbá az Európai Központi Bankkal történő kapcsolatok szabályozása egzakt legyen.
Az Európai Unióban a központi bankok szabályozásának kompatibilitása alatt a jegybanki függetlenséget, továbbá a jegybank és az államháztartás közötti kapcsolatok szabályozását kell érvényesíteni. Magyarországon a jegybank intézményi függetlensége a legtöbb előírásban deklarálásra került, ugyanakkor a Jegybanktanács és a Felügyelő Bizottság személyi összetételéből adódóan a függetlenség a 2001. évi új jegybanktörvény előtti több mint egy évtizedben megkérdőjelezhető volt. A legtöbb probléma a személyi függetlenség kérdéskörével kapcsolatban adódott. A korábban hatályos jegybanktörvény szerint a minimális hivatali idő és a különleges indokkal történő elmozdíthatóság csak az elnököt és az alelnököt védte, amit az új szabályozásban már kiterjesztett a jegybanktanács többi tagjára is. Az elnök és az alelnökök elmozdíthatóságára vonatkozó előírások pedig túlságosan szabadon voltak értelemezhetők, amely aggályokat támasztott a jegybanki függetlenséggel szemben. Az EU előírások pénzügyi függetlenséggel szemben megfogalmazott követelményeit sem teljesítette teljes mértékben az 1991-es jegybanktörvény, mert nem zárta ki egyértelműen, hogy a kormány vagy a parlament nem gyakorolhat olyan nyomást a jegybank költségvetésének meghatározására, ami veszélyeztetné a jegybank elsődleges célját.
A 2001-es jegybanktörvény létrejöttét az európai uniós integráció felgyorsításán túl más nemzetgazdasági körülmények is indokolták, amelyek a jegybankot új feladatok, a törvényhozást pedig új szabályok megalkotása elé állította. A külső és belső tényezők miatt a 2001. évi inflációt a szokásosnál is nagyobb
- 180/181 -
bizonytalansággal lehetett előre jelezni[46]. Az új jegybanktörvény adta lehetőségek hatására 2001. június elején a Magyar Nemzeti Bank a széles árfolyamsáv keretein belül megvalósított, implicit inflációs célkövetésre épülő monetáris rendszer működtetésére[47] tért át, ami az 1995 tavaszától[48] érvényesülő árfolyamkövető rendszert váltotta fel.
A monetáris politika alakításában elterjedt vélekedés, hogy egy úgynevezett köztes célon keresztül valósítják meg. 1995-től hat éven át az árfolyam volt a köztes cél, amelynek csúszó leértékelése és szűk sávban tartása az infláció szempontjából a nominális horgony szerepét töltötte be. Így a jegybank inflációellenes politikájában a legfőbb magatartásszabályok a forint sávon belüli tartása és az ezzel kapcsolatos - meglehetősen szűk mozgásterű - kamatpolitikai lépések lettek. A sávszélesítés bevezetése után a lassú felértékelődés középtávon olyan stabil árfolyampályát jelenthet, ahol az árfolyam továbbra is betölti ezt a szerepet. Ennek szellemében a jegybanktanács a pénzügyminisztériummal egyetértésben 2001 májusában jelentősen, az addigi +_ 2,25 százalékról +_1,5 százalékra szélesítette a forint árfolyam lebegtetési sávját. Az intézkedés célja az infláció csökkentése és a jegybank mozgásterének növelése volt. A sávszélesítés az Európai Unió úgynevezett ERM II-es árfolyamrendszeréhez való csatlakozást is jelentette, amely az eurórendszerre való átállás első lépésének is tekinthető. A sávszélesítés egyenes következményeként a kormány 2001 júniusában elfogadta a pénzügyi tárca és a jegybank közös javaslatát, ami alapján megszűnt minden devizagazdálkodási kötöttség Magyarországon. A devizakorlátozások megszűntetésével megteremtődött a forint teljes konvertibilitása.
Az árfolyampolitikai fordulat következő lépéseként a jegybank monetáris tanácsa a kormánnyal egyetértésben elfogadta a forint csúszó leértékelésének 2001. október 1-jei hatállyal történő megszűntetését. Ezzel a lépéssel az 1995. évi gazdaságpolitikai kiigazító csomag utolsó eleme is felszámolásra került. A döntés egy újabb lépés volt az Európai Unió árfolyam-mechanizmusa irányába, ugyanis 2001 októberétől a magyar árfolyamrendszer gyakorlatilag megfelel az ERM II rendszerének, ami az eurózóna létrejötte előtt a Gazdasági és Monetáris Unió tagországait is jellemezte.[49]
A magyar jegybankpolitikával szembeni elvárások egyrészt az európai térségből, másrészt az piaci alapokra átszervezett gazdaság igényeiből adódtak a múltban és a jelenben is.[50] A függetlenség különböző szintjeivel, módjaival jellemezhető jegybanki gyakorlat, legyen az akár teljes körű is, amely nem vonatkoztatható el a nemzetgazdaság, különösen a kormányzati gazdaságpolitikától. A kormánytól független jegybank tevékenysége akkor igazán eredményes, ha a kormányzattal egy irányba "menetel", azaz a jegybanki vezetés monetáris filozófiája és gyakorlata nem ellentétes, hanem hatásaiban minél nagyobb mértékben átfedő jellegű[51] a kormányzati pénzügypolitikával, s így a monetáris és fiskális intézkedések teljeskörű és tartósabb hatást tudnak gyakorolni a piaci szereplőkre, háztartásokra. A piacgazdaság építésében, majd a 2007-2008-as válságot[52] követő időszakban a függetlenséget nem veszélyeztető "összehangolódottság" hiánya azonban megannyiszor jelentkezett. A 2010-ig homogén[53] magyar kormányzati gazdaságpolitikát a 2007-2008-as válság és a piacgazdasági átmenetben kialakuló fiskális-költségvetési feszültségek 2010-től egy új pályára "kényszerítették", amelynek lényege az aktív állammodell érvényesítése, vagyis a gazdasági befolyásolás intézményrendszerének leszabályozása és érvényesítése lett[54]. A megváltozott fiskális politika a válságkezelő költségvetési mechanizmusokhoz "logikájában" is egy illeszkedőbb, a válságkezelésben is aktívabb, az infláció kezelés elsődleges célkitűzésén túl a gazdasági növekedésre és a pénzügyi egyensúlyra jobban fókuszáló jegybankpolitikát igényelt.
- 181/182 -
A 2011-ben elfogadott új jegybanktörvényben[55] definiálásra kerül, hogy a Magyar Nemzeti Bank a Központi Bankok Európai Rendszerének tagja[56], és az is, hogy maga szervezet és annak tagjai "nem kérhetnek és nem fogadhatnak el utasításokat a Kormánytól, az Európai Központi Bank kivételével az Európai Unió intézményeitől"[57] A feladatkörök vonatkozásában - a korábbi törvényi szabályozáshoz képest - új elem, az MNB felvigyázási jogkörrel ellátása[58], vagyis a fizetési és elszámolási, valamint az értékpapír elszámolási rendszerek ellenőrzése, továbbá más hatóságokkal[59] együttműködve a hitelintézetek prudenciális felügyeletére és a pénzügyi közvetítő rendszer stabilitására vonatkozó politika hatékony kialakítása és vitele[60]. A jegybanki szabályozás és gyakorlat azonban súlyos kritikával illetődött, különösen az devizában történő eladósodás lehetővé tételében[61], vagyis a kereskedelmi bankszektor túlhitelezésének[62] okán, és később különösen a devizahitelesek konszolidációjától történő jegybanki tartózkodás okán[63]. Az új jegybanktörvény
A piacgazdasági átmenet kezdetétől Magyarország elsődleges célkitűzése az európai uniós tagság elérése lett, amelyet a jegybanki szabályozás folyamatos módosulása is lekövet. A kormányzattól való függőség felszámolása, mint az EU intézményi érettség egyik emblematikus eleme, a kormányzati gazdaságpolitikát közvetlenül támogató reálszektorrefinanszírozási hitelek feladása, majd 2000-re (effektíve), 2001-ben pedig a törvényi szabályozás szintjén is az államháztartás hitelezésének leállítása, mind-mind az EU integráció szellemében fogantak, amelyek azonban a belső termelőerőket és a központi költségvetést sok esetben kedvezőtlenül érintetették. Elsődleges és kizárólagos jegybanki feladattá az árstabilitás biztosítása vált, amelynek azonban a jegybank nehezen tudott eleget tenni[67]. Bonyolította a jegybanki működési terepet, hogy a rendre váltakozó négyéves kormányzati és a hatéves jegybankvezetői mandátumok között sok esetben nem volt "ideológiai" átfedettség[68]. Összességében azonban a jegybank egyes mandátum célkitűzés rendszere felé konvergálás, majd ennek kizárólagos érvényesítése Magyarországon egy homogén jegybankpolitikai kurzust teremtett az 1987 és 2013 közötti közel két évtizedben, jegybanki kormányzók politikai delegáltsáságától és a regnáló kormányzatok gazdaságpolitikai orientációjától függetlenül.
A 2010-től megnyilvánuló új politikai térben[69] került elfogadásra Magyarország Alaptörvénye[70], melynek közpénzek fejezetében az államadósság leépítését szorgalmazó gazdaságpolitikára irányul a hangsúly[71]. Az államadósság mérséklése a fegyelmezett költségvetési politikán, a költségvetési egyensúly közeli állapot megteremtésén és a fennálló államadósságot, illetve folyó költségvetési hiányra kibocsátott állampapírok kamatmértékén múlik, továbbá az államadósság teher belülről - belföldi bankok, lakosság - történő finanszírozási képességén, amelynek fizetőképes kereslet oldalát a kormány bér- és adópolitikája, a jegybank fizetések értékállóságát biztosító monetáris politikája, és az a monetáris szabá-
- 182/183 -
lyozás adja, amely a bankokat a hazai állampapírok vásárlásában teszi érdekeltté.[72]
A gazdasági stabilizációban vitt jegybanki szerep fontosságára utal, hogy a közpénzt nem keletkeztető, így közpénzt újra nem elosztó jegybank az Alaptörvény közpénzek fejezetében került definiálásra.[73] "A Magyar Nemzeti Bank ellátja pénzügyi közvetítő rendszer felügyeletét"[74], amely a bank- és más pénzügyi ágazati tevékenységet ellenőrző Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének, intézményének és jogköreinek, jegybankba olvadását jelenti, amely 2013-ban meg is valósult. A jegybank rendeletalkotóvá vált[75], továbbá, sarkalatos törvényben[76] meghatározott módon felel a monetáris politikáért[77].
Az 1980-as évektől 2013-ig megvizsgált jegybanki szabályozás igazodik az európai normákhoz, ahhoz az előíráshoz, miszerint "azon tagállamok jegybankjai, amelyek nem tartoznak az eurózónába, speciális státusszal rendelkeznek: szabadon végezhetik nemzeti monetáris politikai műveleteiket..."[78]. A KBER célkitűzéseit erősítendő elsődleges célként az árstabilitás fenntartása, és e cél megsértése nélkül a Közösség gazdaságpolitikájának és működésének támogatása, a nyitott piacgazdaságok alapelveivel összhangban - a magyar jegybank működésének ugyancsak sajátja. Az Európai Központi Bank (illetve a Tanács) fontos követelménye a nemzeti hatóságok részére (így a nemzeti jegybankoknak is) az EKB-val való konzultációs kötelezettség.[79] A magyar kormány (mint a jegybank egyszemélyi tulajdonosa) az utóbbi években (is) rendszeresen tett eleget e konzultációs kötelezettségének[80], amely a magyar központi bank működésének EU konformitását[81] tovább növelte. ■
JEGYZETEK
* A mű a KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016-00001 azonosítószámú, "A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés" elnevezésű kiemelt projekt keretében működtetett Lőrincz Lajos Professzori Program keretében, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem felkérésére készült.
[1] A jogi szabályozás hatékonyságának a mérése ugyanakkor rendkívül hasznos eredményeket hozhat, mivel pontos visszajelzést szolgáltat a jogalkotó által kitűzött célok eléréséről, valamint pontos képet adhat a szabályozás esetleges hiányosságairól is. A jogi szabályozás eredményességének mérésének elméleti kérdéseiről bővebben lásd: Visegrády Antal: A jog hatékonyságának problémái. Magyar Jog 1995. 1. sz. 6-16. o.
[2] A kommunista párt előtérbe kerülése, gazdasági pozíciók elfoglalása, államosítások, az első hároméves - szovjet típusúnépgazdasági terv elindítása. Botos János - Botos Katalin: A Magyar Nemzeti Bank Története III., Tarsoly Kiadó, Budapest 2004; A gazdasági helyzetről lásd: Kornai, János: A szocialista rendszer, Kalligram, 2012
[3] E gazdasági folyamatok a kereskedelmi jog fejlődését is nagyban befolyásolták. Valódi kereskedelmi jogról nem is lehetett igazán beszélni a korszakban, tekintve hogy olyan fontos jogintézmények hiányoztak, mint például a társasági jog. Lásd: Kecskés András: A kereskedelmi jog régi professzorai Pécsen (Bozóky Géza és Rudolf Lóránt). In: Kajtár István (szerk.): Pécsi jogászprofesszorok emlékezete 1923-2008: antológia. Publikon Kiadó, Pécs 2008. pp. 247-260., 256-257. o.
[4] Állami beruházásokkal, külkereskedelmemmel, majd lakossági betétek és kölcsönök kezelésével foglalkozó szakosított pénzintézetek.
[5] Hegelmayer István: Pénz és pénzpolitika a szocializmusban, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1976; Riesz Miklós: A szocialista gazdaság pénzügyei, Tankönyvkiadó, Budapest 1982
[6] 1950. évi 26. törvényerejű rendelet a Magyar Nemzeti Bankról. Hatályos 1950. VII. 30. - 1956. IV. 16.
[7] Ui. 1. § (1) bekezdés szerint
[8] Az 1950-es évek elejére már nyilvánvalóvá vált, hogy a voluntarista szemléletű iparfejlesztés és az erőszakos kollektivizálás a mezőgazdaságban nem vezet eredményre, ezért az akkori vezetés a kötöttségek és a kényszer-kollektivizálás enyhítésére törekedett. Mindez a lakosság erős nyomására történt.
[9] 1956. évi 8. törvényerejű rendelet a Magyar Nemzeti Bankról
[10] A magyar népgazdaságban mindig is erős volt a hatékony anyagi érdekeltségre késztetés. A mezőgazdaságban a nagyüzemeken belül, a nagyüzemekkel kooperálva háztáji gazdaságok jöttek (jöhettek) létre és a kisipari szférában is lehetőség volt ipari szövetkezetek alakítására, amely más szovjet-típusú közép- és keleteurópai országban nem volt jellemző.
[11] Az állami tulajdon és a tervgazdasági rendszer kötöttségein belül, a piaci viszonyok fokozottabb érvényre jutását célozta az új mechanizmus.
[12] 1967. évi 36. törvényerejű rendelet a Magyar Nemzeti Bankról. Kihirdetve: 1967. XII. 17.
[13] Ui. 1. § (1) bekezdés, amelyet az 1984. évi 26. törvényerejű rendelet helyezett hatályba. Hatályos: 1985. I. 1-től.
[14] Kecskés, András: Inside and Outside the Province of Jurisprudence. Rechtstheorie 46:(4) pp. 465-479. (2015)
[15] 1986. évi 29. törvényerejű rendelet 1. §-a által. Hatályos 1987-től.
[16] 1967. évi 36. Tvr. 1. § (2) bekezdés d), f) pontok, amelyek ugyancsak 1987-től léptek érvénybe.
[17] Lényeges, hogy mind az 1950-es, mind az 1968-as gazdasági reformok elbuktak, mert a politikai restaurációt óhajtó erők megerősödtek, és a Szovjetunió ellennyomása is jelentős volt, ám e reformok által mégis csak haladt előrébb a rendszer, vagyis a régi modell már nem állt vissza teljesen.
[18] Ez nem a szerves fejlődés következménye volt és nem is teremtődtek valódi piaci viszonyok. Hiszen az állami központi bank ugyancsak állami tulajdonban lévő (állami feladatokra fókuszáló) kereskedelmi bankokat irányított.
[19] A piaci reformok között első volt a kétszintű bankrendszer visszaállítása, majd ezt követte a társasági jogi törvény, a forgalmi- és személyi jövedelemadó törvények, illetve a külföldiek magyarországi befektetéseit garantáló jogszabály. A piacgazdasági átalakulás jogi megalapozása elindult.
[20] 1991. évi LX. törvény a Magyar Nemzeti Bankról
[21] Magyarországon az államadósság probléma az 1970-es évek elejétől kezdődött, amikor nyugati bankoktól folyamatosan vett fel hitelt a kormány, illetve a nevében eljáró jegybank. A rendszerváltozás idején már 21 milliárd dollárra halmozódott az államadósság, ami Kelet-Európa egyik legeladósodottabb országává tette Magyarországot. A piacgazdasági átmenetben az államadósság tovább emelkedett, 2010-re az államháztartás
- 183/184 -
teljes adóssága 140 milliárd dollár lett, sőt egy 40 milliárd dollárt kitevő lakossági devizahitel tartozás is kialakult.
[22] Ui. 2. §
[23] Ui. 4. § (1) bek.
[24] A monetáris politikai eszközök felsorolása Ui. 8. §-ban
[25] Ui. 9. §
[26] Az egzisztencia és Start-hitelek eleve a kisebb vállalkozási mérettel rendelkezők állami tulajdon megvásárlását segítette (jobbára kereskedelmi egységekét, új vállalkozások indítását, eszközbeszerzését).
[27] MRP - Munkavállalói Résztulajdonosi Program. Állami vállalatok dolgozók által történő megvásárlását hitelezte meg.
[28] MBO - Management Buy Out. Állami vállalatok vezetők által történő megvásárlását hitelezte meg.
[29] A jegybank a szokásos 90 napos futamidő helyett, az ágazat sajátosságaihoz igazodóan 270 napos futamidőre biztosított finanszírozást, vagyis viszont leszámítolta ezeket a váltókat.
[30] A mezőgazdasági vállalkozások tavaszi vetési munkáinak és az ágazati sajátosságokhoz igazodó hosszan időn át használatos forgóeszközeinek refinanszírozását biztosították a jegybank által.
[31] Magyarországon 1990-ben, 1994-ben és 1998-ban voltak választások, amelyek más-más politikai irányultságú pártok győzelmével végződtek. A jobboldali pártok általában az endogén tényezők fejlesztésén keresztül látták a sikeres gazdaságpolitika esélyét, míg a baloldali-liberális ihletésű politikai erők jobbára a külső tőkevonzáson, tőkebefektetéseken keresztül.
[32] Visegrády Antal: Political and Legal Cultures of the New Democracies of Central and Eastern Europe. In: S Milacic (szerk.) La réinvention de I État. Brussels: Bruylant, 2003. pp. 123-139.
[33] Amikor például volt jegybanki refinanszírozás a kistermelők irányába, nem voltak biztosítottak az adókedvezmények, piaci elhelyezési feltételek, vagy a működést segítő kormányzati védő (protekcionista) intézkedések.
[34] Az agráriumra vonatkozóan lásd bővebben: Széles, Zsuzsanna; Zéman, Zoltán and Zsarnóczai J., Sándor: Developing Trends in Hungarian Agricultural Loans in Term of 1995 and 2012. In: Agricultural Economics-Zemedelska Ekonomika, 60: (7) pp. 323-331, 2014,
[35] Az állami tulajdonban lévő kereskedelmi bankok az 1990-es évek első felében óriási veszteségeket halmoztak fel, amelyek állami konszolidálása (a költségvetés terhére) 1993-tól 2000-ig folyamatos volt.
[36] Legutolsó a bécsi székhelyű CW bank volt az ezredfordulón, amely veszteségei jobbára a tisztázatlan körülményű hitelezésekből tevődtek össze. Szintén állami konszolidációra volt szükség, majd a piacról történő "csendes" kivezetésre.
[37] 1996. december végi MNB devizaközép dollár árfolyammal (164,93 Ft/USD) számolva 12,13 milliárd USD.
[38] Pontos veszteség összeg, de főleg a veszteség összetétele nem ismert, mert az akkori jegybanki vezetés a jegybank függetlenségét ("túl") hangsúlyozva, mélyebb ellenőrzést nem tett lehetővé az Állami Számvevőszéknek.
[39] A jegybanki veszteség átkerülve az államadósságba, devizakibocsátású állampapírokkal lett "lefedve".
[40] Tehát nem lett kevesebb a költségvetési deficit, azért mert az állam piaci alapon kényszerült finanszírozni a deficitet, sőt, piacról történő forrásbeszerzés, így a piaci kamatok következtében meg is drágult az egyébként rossz költségvetési politika (hiány, államadósság) finanszírozása. A problémák mélyén a rossz költségvetési politika állt, nem pedig jegybanki hitelezés lehetősége. Vagyis, nem lett kevesebb a költségvetési hiány, hogy a jegybankot kivonták annak finanszírozásából.
[41] 2001. évi LVIII. törvény a Magyar Nemzeti Bankról
[42] 2004-ben történt meg a jogi értelemben vett teljes értékű EU integráció
[43] Ui. 1. §
[44] Ui. 16. §
[45] Ui. 66. §
[46] Ennek igazolása, hogy a 2000. év végén két évre, vagyis 2001-re és 2002-re elfogadott költségvetési törvényekben az infláció alul-tervezésre került.
[47] Lényege, hogy a kitűzött inflációs cél és az inflációs előrejelzések viszonyának függvényében alakítják a monetáris politikát.
[48] 1995 tavaszára a magyar állam működése kritikussá vált. A transzformációs válság következtében tartós gazdasági visszaesés, 35 százalékos infláció jellemezte az országot, amelynek áthidalására az 1995. évi gazdaságpolitikai kiigazító csomag volt hivatott. A fiskális restrikción túl a jegybank az előre meghirdetett havonta történő forint leértékelés módszerével próbálta a viszonyokat konszolidálni.
[49] Lásd: Kecskés András: Európai jogi szabályozás és annak magyarországi implementációja a pénzügyi intézményeket érintő új kihívások területén In: Tilk Péter (szerk.) Az uniós jog és a magyar jogrendszer viszonya. 534 p. Pécs: PTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2016. pp. 333-356.
[50] Kolozsi, Pál Péter: Monetary Policy, Interest Groups, Financial Crisis. Pénzügyi Szemle 2013. 1 pp. 35-52
[51] Vagyis a fiskális és a monetáris hatóság a maga-maga eszközeivel a közjóllét irányába fókuszál. Nyilván az eszközeik mások, sőt, függetlenek is egymástól, ám ennek ellenére eredményezhetnek komplementer hatást, azonos ideológiai bázis esetén.
[52] A válság kiindulópontját az amerikai másodlagos jelzálogpiacon a subprime hitelek bedőlése okozta, amely azután végigsöpört az egész világon. Az válság kialakulásának történetéről bővebben lásd: Kecskés András, Halász Vendel: A siker díja vagy a bukás ára? A vállalati vezetők javadalmazásának elmélete a pénzügyi válság tükrében. Jogtudományi Közlöny 65:(4) pp. 180-191. (2010) A válságról és a válságkezelésről érdemes röviden felidézni Kecskés András gondolatait, aki szerint "[a] 2007-ben kiindult és 2008-ra globálissá vált pénzügyi krízis folyamatában például tetten érhetjük azt a kényelmességet, amely megelégedett problémák pillanatnyi kezelésével - piacok helyreállításával. Ugyanakkor a hosszú távú megoldások aspektusából az elméleti alapok megváltoztatásához nem volt kellő erő. A vegytisztán piaci nézőpontú liberális önszabályozás hamis eszméje még egy globális pénzügyi válság hatására sem tudott megtörni, de az állami beavatkozás és szerepvállalás szükségességéről is csak annyi szó esett, amennyi feltétlenül szükséges volt a pénzintézetek gyors megsegítéséhez." Lásd: Kecskés András: Felelős társaságirányítás (Corporate Governance). HVG-ORAC, Budapest 2011. 387., 363. o.
[53] A neoliberális gazdaságpolitika érvényesítése, a neoklasszikus szintézis elméleti bázisán. Kisebb, "üde" foltoktól eltekintve, mint például 1998-2002-es endogén tényezőkre jobban fókuszáló kurzus idején.
[54] Az adórendszerben a nemzetközi vállalatokra és bankokra kiterjesztett erősebb kötelezettségvállalás, a közüzemi szolgáltatók hatósági árszabályozása, nemzeti tulajdonba visszavásárlása a legjellemzőbb elemek.
[55] 2011. évi CCVIII. törvény a Magyar Nemzeti Bankról
[56] Ui. 1. §
[57] Ui. 1. § (2) bekezdés
[58] Ui. 4. § (5) bekezdés a. pont
[59] 2013-ig a Magyar Nemzeti Banktól külön működött a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete. Továbbá a Nemzetgazdasági Minisztérium számára is rögzítettek voltak feladatok a pénzügyi stabilitás vonatkozásában.
- 184/185 -
[60] Ui. 4. § (7) bekezdés
[61] A jegybank magasan tartotta a forint kamatot, így érdekeltté váltak a hitelfelvevők a devizakölcsönök folyósításában, továbbá a kereskedelmi banki hitelgyakorlat is meglehetősen lazán érvényesülhetett a hatékony jegybanki kontrollok nélkül 2004 és 2008 között.
[62] Mind a lakossági, mind az önkormányzati, mind pedig a vállalati szektorra növekvő mértékben lett jellemző a devizahitel felvétel, amely a devizakitettség okán súlyos problémákat okozott. Ezt a jegybank, sem a kamatpolitikájával, sem a felügyeleti funkciójából kifolyólag nem mérsékelte. Az államadósság több mint 60 százaléka volt devizában denominált a 2008-as válság idején.
[63] A lakossági és vállalati szinteken súlyos problémát okozott a devizahitel árfolyam kitettsége okán a devizahitel probléma, amelynek megoldására a kormányzati pénzügypolitika 2010 és 2015 között számos intézkedést tett, de a jegybank részéről érdemi beavatkozás nem történt, egészen 2014/2015 fordulójáig. Fontos fejlemény volt a azonban a lakossági devizahitelek 2014-ben megtörtént kivezetése, lásd: Kolozsi, Pál Péter; Banai, Ádám and Vonnák, Balázs (2015): Phasing out Household Foreign Currency Loans: Schedule and Framework. Financial And Economic Review 14:(3) pp. 60-87 (2015)
[64] A 2010-ben megtartott országgyűlési választásokat követően formálódott az új fiskális politika, ám a jegybanki vezetés mandátuma 2013-ig tartott, még az előző, más gazdaságpolitikai prioritásokat érvényesítő kormány/országgyűlés által.
[65] Az Állami Számvevőszéknek a jegybanki bér- és eszközgazdálkodás ellenőrzésére törvényi jogosultsága van. Az ellenőrzési jelentés:
[66] Bár a jegybank törvény szerint nem volt előírás, hogy a jegybank nyereséges legyen. 41,6 milliárd forint veszteség volt 2010-ben, MNB devizaközép árfolyamon átszámolva: 199,4 millió USD (2010. XII. 31. MNB devizaközép árfolyamon számolva).
[67] Az infláció érdemi és tartós csökkentésére csak 2012-től került sor, amikor a kormányzat a fogyasztói kosárban meghatározó közüzemi energiaárakat hatósági szabályozás alá vonta, továbbá csökkentette az alapvető élelmiszerek forgalmi adóját. Így az infláció mérséklődése, 1-2 százalékos intervallumba kerülése jobbára nem jegybanki eredmény.
[68] Például baloldali kormány által kinevezett, baloldali gazdaságpolitikai értékrendű jegybankelnök egy jobboldali kormányzási ciklusba "átcsúszva" nem feltétlenül tudott együttműködni, célokat, s hozzá eszközöket rangsorolni.
[69] Lényegében a 2010-es országgyűlési választásokat követően, ahol 2/3-os többséget szerzett a jobboldali koalíció.
[70] Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.)
[71] Ui. 36. cikk (4)-(6) bekezdések, továbbá 37. cikk (2)-(6) bekezdések.
[72] Érdemes megjegyezni, hogy a jegybank működésében hangsúlyosan megjelenik a társadalmi felelősségvállalás koncepció. Mindezt lehetővé teszi a törvényi felhatalmazás (2013. évi CXXXIX. törvény 162. § (2) bekezdés), ami alapján a jegybank feladataival és céljaival összhangban alapítványokat, vagy többségi tulajdonában álló gazdasági társaságot hozhat létre. Egy érdekes példát erre vonatkozóan lásd: Kecskés András: A szuverén alapok jogi háttere és nemzetgazdasági szerepvállalása. Pro Futuro - A Jövő Nemzedékek Joga 6:(2) pp. 151-169. (2016)
[73] Korábbi publikációk által bemutatott, hogy a magyar jegybank az állampénzügyi (közpénzügyi) szervezeti aggregátum intézményi szereplőjévé vált a többes mandátum célkitűzésrendszere által, noha nem közpénzügyeket keletkeztető és újraelosztó intézmény. Lásd: Lentner Csaba: New Concepts in Public Finance after the 2007-2008 Crisis, Economics & Working Capital 2017: (1-4), pp. 2-8, a nemzetközi tényezőkről lásd: Csaba László: Comparative Economics and the Mainstream, Economics and Business Review, 3: (17), pp. 90-109.
[74] Alaptörvény 41. cikk (2) bekezdés
[75] Ui. 41. cikk (5) bekezdés
[76] 2013. évi CXXXIX. törvény a Magyar Nemzeti Bankról
[77] Alaptörvény 41. cikk (1) bekezdés
[78] European Council - 11 (1998)
[79] A Tanács határozata a nemzeti hatóságok EKB-val történő konzultációjáról a törvénytervezetek tükrében (98/415/ECB). Sőt a Tanács a 105. cikkely (4) szerint előírja, hogy mily esetekben kell konzultálni az EKB-val.
[80] A véleményadás kapcsán kiemelve: Az EKB véleménye (2011. április 12.) az Alaptörvény tervezetének Magyar Nemzeti Bankra vonatkozó rendelkezéseiről (CON/2011/33), az EKB véleménye (2011. június 22.) az Állami Számvevőszéknek a Magyar Nemzeti Bankkal kapcsolatos ellenőrzéséről (CON/2011/53), az EKB véleménye (2011. december 22.) a Magyar Nemzeti Bank függetlenségéről (CON/2011/106), az Európai Központi Bank véleménye (2012. április 5.) a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosításáról (CON/2012/26), az EKB véleménye (2012. június 28.) a Magyar Nemzeti Bankról (CON/2012/49), az EKB véleménye (2012. július 24.) a pénzügyi tranzakciós illetékről (CON/2012/59), az EKB véleménye (2013. július 26.) az új integrált magyar felügyeleti rendszerről (CON/2013/56), az EKB véleménye (2014. január 31.) a Magyar Nemzeti Bankról (CON/2014/8).
[81] Terjedelmi korlátok, másrészt a kutató pártatlanság, objektivitás miatt a dolgozatnak nem célja, hogy a nemzeti hatóság és az EKB közötti viták természetét mélyebben vázolja, főleg azokban állást foglaljon.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanár, intézetvezető, NKE Államtudományi és Közigazgatási Kar, Közpénzügyi Kutatóintézet.
Visszaugrás
