Mind küllemében, mind tartalmában rendkívül impozáns és érdemdús kötet látott napvilágot a 80 éves Péteri Zoltán professzor tiszteletére. A kötet első részében pályatársai, a magyar jogtudomány kiválóságai: Harmathy Attila, Herczegh Géza, Lamm Vanda, Mádl Ferenc, Varga Csaba és Zlinszky János köszöntik az Ünnepeltet. A könyv második része pedig Péteri professzor a jogösszehasonlítás elmélete körében írt legfontosabb tanulmányainak panorámáját nyújtja.
A recenzió korlátozott terjedelme folytán csupán az utóbbiak bemutatására vállalkozhatunk. Péteri Zoltán gazdag jogtudományi ouvre-jében kezdetben meghatározó szerep jutott az állam- és jogelméleti kérdések vizsgálatának. Ezt követően a jogállamiság, az emberi jogok, valamint alkotmányjogi problémák kerültek figyelme középpontjába. De munkásságának főárama az összehasonlító jog világának vonzásában teljesedett ki leginkább, ideértve az összehasonlító jogi kongresszusokra készült magyar kötetek szerkesztését és több évtizedes strasbourgi professzori tevékenységét is a Faculté Internationale de Droit Comparé-n.
1. Az Ünnepelt első tanulmánya "A jogösszehasonlítás kezdetei az angol jogtudományban" címet viseli. Igényes történeti bevezető után a Szerző rámutat arra, hogy a ködös Albionban az összehasonlító módszer valójában Maine kezében és hatására vált kifejezetten is a jogtudomány eszközévé. Pollock, az ő nyomdokain haladva a "történeti" és a jogösszehasonlító módszer, illetve szemléletmód összefonódásának példájaként, figyelmeztet arra, hogy összehasonlításnak csak azonos szinten álló civilizációk intézményei között van értelme! Fontos állomásként értékelhető, hogy Angliában - francia példát követve - 1894-ben megalakult a Society of Comparative Legislation, mely elsősorban a Brit Birodalom keretében élő népek jogának megismertetését, illetve az ez irányú tapasztaltok felhasználását tűzte ki célul, nem elzárkózva az európai jogrendszerek tanulmányozásától sem (pl. az angol büntetőjog reformja kapcsán). Messzemenően egyetértünk Péteri Zoltán végkövetkeztetésével abban, hogy a Common Law világjoggá válása és az összehasonlító jogi koncepciótól való elzárkózás vagy legalábbis bizalmatlanság között összefüggés áll fenn.
2. A jogösszehasonlítás elméleti kérdései a szovjet jogtudományban a témája a mű következő dolgozatának. Péteri Zoltán bevezetésképpen utal arra a folyamatra, amely a droit comparé teljes elutasításától a szocialista jogösszehasonlítás elméleti ingenléséig és műveléséig elvezetett. A továbbiakban A. A. Tille professzor frissen megjelent monográfiája tükrében vizsgálja az összehasonlító jogtudomány alapvető és fontos kérdéseit. Ezek sorában az első annak eredete. Péteri professzor - más tudósokkal, s Tille-vel szemben is - elveti a droit comparé ókori, illetve középkori eredetét, s kimutatja, hogy a jogösszehasonlítás kezdeteit csak a XIX-XX. század fordulója táján kereshetjük. Péteri Zoltán bátran kiáll (1978-at írunk!) a jogösszehasonlítás tudományos elméletének önállósulása mellett, szemben a szocialista jogirodalomban a jogösszehasonlítás módszer-, illetve segédtudomány jellegét hangsúlyozó felfogásokkal szemben. Végül, de nem utolsósorban a Szerző nem osztja Tillének azt a koncepcióját sem, miszerint létezik egyfajta "horizontális (államon belüli) jogösszehasonlítás" is. A Szovjetunió összövetségi, illetve szövetségi köztársasági törvényhozása összeütközéseinek elhárítása jogforrástani probléma és nem jogösszehasonlító tevékenység, mely utóbbiaknak legalább két jogrendszer létezése, illetve egybevetése a logikai előfeltétele.
3. Napjaink komparatisztikájának egyik legaktuálisabb problematikájáról, a jogi kultúrákról[1] olvashatunk gondolatgazdag fejtegetéseket a könyv további lapjain. Szerző helyesen hangsúlyozza bevezetőjében azt, hogy a jognak a kultúra jelenségeivel való összekapcsolása a XIX. sz. utolsó negyedében kialakult filozófiai irányzatokban vált hangsúlyossá. A jogösszehasonlító irodalomban pedig a kortársai által "Hegel-redivivus"-ként aposztrofált J. Kohler nevéhez fűződik a jognak mint kultúrjelenségnek a megközelítése, akinek egyik fontos megállapítása, hogy a jognak folyamatosan alkalmazkodnia kell a nép kultúrájához, annak változásaihoz, választ kell adnia annak újabb és újabb kihívásaira. Kohlernél - világít rá Péteri - a kultúra egyfajta értékmérőt is magában foglal. Az újkantiánus jogfilozófia egyik vezéralakja, Radbruch - továbbfejlesztve Kohler tanait - a jogot mint kultúrhatalmat definiálja, s kifejti, hogy a jogtípus és a jogeszme jelentik azt a kettős mércét, amelyet az egyes népek jogrendszereinek összehasonlító vizsgálata során alkalmaznia kell.
- 222/223 -
Az első nemzetközi összehasonlító jogi kongresszuson (Párizs 1900 augusztus) a szóban forgó témakör új megvilágításba került a "droit comparé" néven megjelenő új tudomány mibenlétéről folyó vitákban. Így pl. Kohler rámutatott arra, hogy bármely népnek csak az olyan idegen jogot szabad átvennie, amely összhangban áll saját életfeltételeivel és intézményeivel. Zittelmann pedig a jogösszehasonlítás legfőbb értékét abban látta, hogy egyáltalán lehetővé teszi a jognak kultúrjelenségként való felfogását, illetve tudományának e szellemben történő értelmezését.
Végkövetkeztetésként Szerző az "összehasonlító jogi kultúrák" elnevezéssel jelentkező kezdeményezések pozitívumát abban látja, hogy kivezető utat jelenthetnek az esetleges paradigmaváltással szükségszerűen együttjáró bizonytalan helyzetből. Ám fennáll annak a veszélye is, hogy ezáltal a jog specifikus vonásai elhalványulnak, s a jogösszehasonlítás beolvad a jogtörténet, a jogi etnológia, vagy a jogszociológia tágabb kereteibe.
4. Rendkívül izgalmas és jelentős kérdéskört elemez a kötet következő tanulmánya, mely a "Paradigmaváltás a jogösszehasonlításban? " címet viseli. A világban végbemenő globalizációs folyamatok hatása alól a jogösszehasonlítás tudománya és gyakorlata sem vonhatja ki magát, így napirendre kerül a paradigmaváltás lehetősége.[2]
Péteri professzor indokoltan hívja fel a figyelmet arra, hogy a jogösszehasonlítás paradigmájának kérdése az eszmetörténet keretébe tartozik, ami egyelőre még nincs megírva. Elfogadhatatlannak tartja azt a felfogást, amelynek értelmezése szerint a jogösszehasonlítás történeti útjának kezdetei tulajdonképpen már az emberi gondolkodás megjelenésének időszakában felfedezhetők. De nem osztja ama nézeteket sem, amelyek a jogösszehasonlítás kezdeteit szintén már az emberi társadalom fejlődésének igen korai periódusában, de a rendelkezésünkre álló történeti források alapján vélik felfedezni.
Az uralkodó álláspont az, miszerint az önálló diszciplínaként droit comparé néven megjelenő jogösszehasonlítás igen rövid történettel rendelkezik. Egyes szaktekintélyek a párizsi kongresszustól (1900), mások a XIX. sz. 60-as éveitől vagy éppen az első nemzetközi összehasonlító jogi tudományos testület, a Société de législation comparé megalakulásának évétől (1869) számítják.
Eszmetörténeti szempontból Maine: Ancient Law-ját tekinthetjük a jogösszehasonlítás elmélete kezdetének. Németországban pedig a jogi etnológia tekinthető a jog összehasonlító tudományának első megjelenési formájának - mutat rá a Szerző. A jogösszehasonlításnak ez a paradigmája az 1900 augusztusában Párizsban rendezett első nemzetközi összehasonlító kongresszusáig volt érvényben.
Az új koncepció - paradigma - szerint indokolt az elválasztóvonal meghúzása a jogösszehasonlítás korábban egyeduralkodó, elméleti tudománya és a tulajdonképpeni droit comparé között. Előbbi ui. a jogtörténettel és a szociológiával mutat hasonlóságot, míg az utóbbi a pozitív jog tudományának egyik ága (Lambert).
Az I. világháború utáni periódusban - amely Ancel terminológiája szerint a párizsi világkongresszussal megkezdődött modern jogösszehasonlítás második szakaszának tekinthető - a Common law és a római germán jogcsalád hasonló és eltérő megoldásainak kutatása került előtérbe, immár nemcsak az írott jog, hanem a bírói esetjog szintjén is. Ez a paradigmaváltás azt is magában foglalta, hogy az összehasonlítás a távol-keleti vagy a szocialista jogokra is kiterjeszthető. A II. világháborút követően kísérletek történtek a szocialista és a nyugati jogok közti konvergencia kimutatására, sőt előbbieknek az utóbbi körébe való bevonására is.
Ám ezekkel a törekvésekkel szemben kialakuló új paradigma - a ideológiai tényezőket is bevonva - új jogcsaládként aposztrofálta a szocialista jogot, s előtérbe helyezte a jogrendszerek "stíluselemeinek", valamint "meghatározó" és "helyettesíthető" összetevőiknek a kérdését. Csak egyetérthetünk Péteri Zoltánnal abban, hogy az elért eredmények alapján indokolt a jogösszehasonlítás diadalútjáról beszélni (benyomult a felsőoktatásba; könyvtárnyi irodalom; számos szakmai szervezet és konferencia, stb.) Ha esetleges paradigmaváltással kell számolnunk a közeljövőben, az az "összehasonlító jogi kultúrák" elnevezésű irányzat[3] részéről valósul meg - zárja fejtegetéseit Szerző.
5. A következő tanulmány a társadalmiság kérdéseit boncolgatja a jogösszehasonlításban. Péteri Zoltán már elöljáróban leszögezi, hogy annak oka, hogy a jogösszehasonlítás, illetve a jogösszehasonlításon alapuló jogegységesítés kedvező lehetőségei miért maradtak meg a lehetőségek stádiumában - a minden jogi szabályozás mögött rejlő társasalmi-gazdasági viszonyokban keresendő. Ám itt felvetődik egy jelentős probléma. A szocialista jogrendszerek létére tekintettel a jogintézmények társadalmi hátterének figyelembevétele nem jelenti-e a droit comparé alkonyát? Szerencsére nem, mert a droit comparé polgári képviselői is érvényesítik a "társadalmi" szemléletet, többnyire gyakorlatias megfontolásokból.
A droit comparé vonatkozásában a korábban egyoldalúan normatív megközelítésnek a szociológiaival való felváltása abból fakad, hogy azok a társadalmi - alapvetően gazdaságilag motivált - célkitűzések, amelynek szolgálatára a jogtudomány ezen új ága hivatott, ma már nem, vagy alig valósíthatók meg a jogszabályok szövegének pozitivista - normativis-
- 223/224 -
ta egybevetésével. A szociológia megközelítésre is szükség van tehát! S ez a komplex szemlélet egyben lehetőséget nyújt a jogösszehasonlítás elméletében eddig elhanyagolt értékelő momentumok figyelembevételére is. Nem is beszélve arról, hogy mindezekben rejlik a jogösszehasonlítás eszméjének átfogó jelentősége, s ez lehet záloga a valóban "realista", tehát az állami és jogi jelenségek társadalmi gyökeréig hatoló jogösszehasonlítás sikeres kibontakozásának is - mutat rá befejezésképpen Péteri professzor.
6. "Az összehasonlító módszer alkalmazásának elméleti kérdései az állami jelenségek körében" c. dolgozat elején a Szerző e téma elhanyagoltságára hívja fel a figyelmet, noha nem éppen ez következik a komparatista irodalom új "társadalmi szemléletéből". A korábbi polgári pozitivista államtudományban az állami orientációjú összehasonlítás szférájában a jogilag szabályozott intézmények szerepeltek kiindulási pontként. Az új behaviorista megközelítési módok már látszólag teljes elfordulást jelentenek a jogösszehasonlítás normacentrikus szemléletétől. És az a felfogás is elterjedni látszik, hogy összehasonlítás célja nemcsak a hasonlóságok megállapítása lehet, hanem bizonyos társadalmi jelenségek eltérő vonásainak kimutatása is tudományos értékű.
Az állami jelenségeknél a társadalmiság - általános és közvetlen megjelenésében egyaránt - lehet az összehasonlítás kiindulópontja. A feladat az - mutat rá Péteri - hogy az állami jelenségek társadalmiasságát az összehasonlítás szempontjából relevánssá tegyük. Az "állami jelenség" fogalma pedig a jogilag szabályozott állami jelenséggel, vagy az állami intézménnyel azonosul. Eme sajátosan összetett társadalmi - jogi szemlélet eredményei a következőkben jelölhetők meg Szerző szerint:
- a jogi keret mellett az alapelvek figyelembevétele;
- az adott társadalom történeti, erkölcsi és egyéb hagyományainak vizsgálata egy-egy állami intézményre vonatkoztatva, s végül
- az adott állami intézmény társadalmi funkciójának elemzése. Csak oszthatjuk Péteri Zoltán álláspontját abban, hogy ez a társadalmi szemlélet az állami jelenségek területén is alkalmas eszköz lehet egy új, magasabb szintű összehasonlító tevékenység kibontakoztatásához.
7. A továbbiakban a jogösszehasonlítás céljaival és módszereivel ismerkedhet meg az olvasó. Szerző abból indul ki, hogy a kialakult "elvont" vagy "tiszta" összehasonlító jogtudomány és az alkalmazott összehasonlító jogtudomány között nincs kínai fal; inkább célkitűzéseik összefonódása a jellemző. Ugyanakkor az összehasonlító vizsgálódások kiterjesztése a joggyakorlatra, utóbb pedig a jogalkotást és jogalkalmazást befolyásoló tényezőkre, a "jogászi" megközelítés szociológiai szemlélettel való kiegészülését eredményezte. Végül, de nem utolsósorban a szocialista állam és jog megjelenése is a jogösszehasonlítás céljainak és módszereinek újraértelmezését hozta magával.
Zweigert szerint "csak összehasonlíthatókat lehet összehasonlítani". Ezért joggal veti fel az irodalom a kérdést a kapitalista és szocialista országok viszonylatában. Péteri professzor álláspontja értelmében az előbb említett társadalmi berendezkedések alapelvei szintjén az eltérő vonások dominálnak, ezért az összehasonlítás lehetőségei korlátozottak. Ami a hasonlóságokra épülő, azokat előtérbe állító jogösszehasonlító tevékenységet illeti, a jogi fogalmaknál nem elegendő a formai hasonlóság megállapítása, hanem abba be kell kapcsolni a "társadalmi" jogösszehasonlítást is - szögezi le Szerző. Ugyanez érvényes az állam- és jogrendszerek fejlődési tendenciájának feltárására, illetve az állami és jogi jelenségek értékelésére is.
8. A kötet következő tanulmánya a jogösszehasonlítás és a jogelmélet kapcsolatát elemzi. Az első fontos témakör, amit Szerző vizsgál a jogösszehasonlítás mint tudomány. Szerző Maine munkásságának a jelentőségét hangsúlyozva rámutat arra, hogy annak követője, Pollock volt az, aki - helyesen - azt vallotta, hogy a jog tudományának mind történetinek, mind összehasonlítónak kell lennie. Az ún. összehasonlító jogtudomány tehát önálló tudomány, s mint ilyen katedrát is kapott Oxfordban.
Az 1900. évi párizsi kongresszuson a droit comparé tudomány voltának egy másfajta alátámasztása is megfogalmazódott. Nevezetesen az, amely a droit comparé mint önálló jogtudomány feladatát a "közös törvényhozási jog" (droit commune législatif) kialakításának elősegítésében jelölte meg (Lambert). Utóbb ez az álláspont kiegészült a droit comparé-nek összehasonlító történelem és összehasonlító törvényhozás diszciplínákra való felosztásával.
Magyarországon Szalay László, majd Wenzel Gusztáv munkásságában kapott centrális szerepet az összehasonlító jogtudomány. Később azonban az a felfogás vált elterjedtté, miszerint az összehasonlító jogtudomány nem önálló diszciplína (Moór, Pikler). A szocialista korszak jogtudománya előbb módszernek, majd átmeneti diszciplínának tekintette a jogösszehasonlítást (Szabó Imre). Péteri Zoltán meggyőzően cáfolja ez utóbbi koncepciót, s lándzsát tör az összehasonlító jogtudomány önállósága mellett! A továbbiakban a "belső" (azonos jogtípuson belüli) és a "külső" jogösszehasonlítás lehetőségeivel és korlátaival ismerkedhetünk meg.
Végezetül, a Szerző érdekes és nagy jelentőségű álláspontot fogalmaz meg, amikor ezt írja: "Ha tehát az 'általános' jogelmélet valamilyen 'pluralitásáról'
- 224/225 -
beszélhetünk, annak alapját csak az absztrakció különböző szintjei képezhetik. Ezen alapon lehetne akár az azonos földrajzi régióba, akár a különböző jogcsaládokhoz vagy jogkörökhöz (római-germán, Common Law, skandináv, stb.) tartozó jogrendszerek 'általános' elméleteiről mint különböző szintű jogelméletekről beszélni; míg a legáltalánosabb elméleti összefüggések és törvényszerűségek megfogalmazására ez esetben - az absztrakció legmagasabb szintjén - a minden jogrendszerre kiterjedő érvényű 'általános' jogelmélet lenne hivatott. A jogelmélet pluralitását tehát elképzelhetőnek tartjuk, sőt úgy véljük - s ez lehet a jogösszehasonlítás tudományos önállósulásának, elméletté válásának perspektívája is -, hogy az ilyen, a jogösszehasonlításra épülő 'általános' jogelméletet a jogrendszerek különböző csoportjait alapul véve, ki lehet, sőt ki kell építeni."
9. A munka Szerző eszmefuttatásával folytatódik a "nyugati" joggal összefüggésben, egy ezzel foglalkozó cikk kritikai méltatása kapcsán. Péteri -miután felvázolja a jogrendszerek osztályozásával kapcsolatos főbb felfogásokat - egyetértőleg idézi azt a véleményt, miszerint a világ valamennyi jogrendszerének összehasonlító vizsgálata nemcsak megvalósíthatatlan, hanem fölösleges is. Ezért van szükség a csoportosításra! E téren a jog kultúra alapú megközelítése új szempontokkal gazdagíthatja az összehasonlító vizsgálódást.
De mit jelent a jogösszehasonlítás számára a "Nyugat" fogalma - exponálja a kérdést Szerző. A szakirodalomban elterjedt Common Law és Civil Law megkülönböztetésből kiindulva, Péteri Zoltán emlékeztet arra, hogy a "nyugati jog" terminus technicus-t a jogösszehasonlító irodalomba René David vezette be 1950-ben a szocialista jogtól való elhatárolódás célzatával. S abban már a Civil Law és Common Law alapvető egységét hangsúlyozza. Jellemzőikként a kapitalizmust, a liberalizmust és a keresztény erkölcsöt jelölte meg. S bár David 1969-ben a nyugati jognak ezt a koncepcióját már nem ítélte fenntarthatónak, a közös "nyugati jog" eszméje tovább él az irodalomban. A bírált cikk szerzőjének világossá kell tennie "nyugati jogra" vonatkozó felfogását, amennyiben nemcsak a Civil Law, hanem a Common Law fejlődésére vonatkozó általános következtetéseit is le kell vonnia - figyelmeztet Péteri professzor.
10. Roppant érdekes és nagyívű tanulmányt szentel Szerző ama kérdés vizsgálatának, hogy besorolható-e a magyar jog és jogrendszer a világ valamelyik jogcsaládjába. Álláspontja szerint a szóban forgó kérdés megválaszolása a magyar történelem egyes korszakai "stílusának" szemszögéből valósulhat meg a legsikeresebben.
A középkori magyar jogrendszer az ún. római germán jogcsaládhoz, vagyis a germán jogkörhöz tartozott, bizonyos specifikumokat is felmutatva. Ilyen a Szent Korona-tan; az írott alkotmány hiánya, valamint a kodifikációs törekvéseknek való ellenállás (pl. Ptk. hiánya).
A második világháború következtében Magyarország is szovjet befolyás és uralom alá került, s ezáltal a szocialista jogcsalád tagja lett, megint csak különleges helyzetet produkálva. Hazánk jogrendszere ugyanis nemcsak "tartalmilag", a szovjet modellt követve lett átalakítva, hanem formailag is, szakítva a magyar jog ősi gyökereivel és "stílusával" - szögezi le Péteri professzor. Ebben az átalakulásban kiemelt szerepet játszottak az újonnan elfogadott törvénykönyvek, valamint a szokásjog és a bírói jog érvényesítésének következetes elutasítása. Az 1949. évi alkotmány mind formailag, mind ténylegesen a korábbi, történeti alkotmánnyal való szakítást jelképezte. S ez az alaptörvény - számos változtatás ellenére - Magyarország alkotmánya maradt a mai napig - mutat rá Szerző. Rendszerváltásunk - jogi téren - a római-germán jogcsaládhoz való visszatérést jelenti.
11. A "Tradíciók és emberi jogok Magyarországon" című írás első problémafelvetéseként Péteri Zoltán három, az emberi és állampolgári jogok hazai alakulását befolyásoló tényező hatását említi, úgymint: az angol, francia és német eszméket; a "történeti" magyar alkotmányt, s végül a marxista ideológiát.
II. András király Aranybullája (1222) abban bizonyos hasonlóságokat mutat a kortárs Magna Carta-val, hogy ez is jelentősen korlátozta a királyi hatalmat. Valójában azonban az Aranybulla a nemességeknek a 13. században kialakult jogállását, privilégiumait rögzítette, melyeket később a Tripartitum is tartalmazott, s egészen a 19. századig élő jog volt. A parasztság helyzetének érdemi javítása csak lassanként - előbb az "örökváltság" révén, majd a 19. században az összes hűbéri terhek eltörlése útján kerülhetett sor. A 18. század végén kibontakozó magyarországi reformmozgalomban nem a "harmadik" rend, hanem a nemesség volt az átalakulás vezető ereje.
Az emberi és állampolgári jogok XX. századi marxista értelmezésének példájaként elemzi Szerző a Tanácsköztársaság, majd a Magyar Népköztársaság alkotmányát, illetve államkoncepcióját. Végül, a jelenlegi magyar alkotmányfejlődés egyik fő jellemzőjeként Péteri Zoltán azt a megállapítást teszi, hogy az emberi és állampolgári jogok újra az állami beavatkozás korlátaiként és az egyéni szabadságszféra biztosítékaként szerepelnek.
12. Szerző következőkben a jogalkalmazók felelősségéről értekezik. Mindezelőtt rögzíti a jogértelmezés három fő sajátosságát, amennyiben az nem mechanikus tevékenység; a jogalkalmazó számára kötelező feladat, s végül átfogó jellegű. A témát általánosabb
- 225/226 -
összefüggésekbe helyezve, Péteri professzor az Európában honos két nagy jogcsalád összehasonlításával folytatja fejtegetéseit. Az ún. "kontinentális" jogrendszerekben a jog keletkezésének a folyamata voltaképpen a jogalkotás parlamenti folyamára korlátozódik. A Common Law-rendszerek viszont a jog eredetét a társadalom gyakorlatában, az együtt élő emberek tényleges magatartásában, szokásaiban és tradícióiban keresik.
A jogalkotás és jogalkalmazás viszonyát illetően is mutatkoznak eltérések a két jogcsalád között. A kontinentális rendszerekben máig érvényes a bírói jogalkotás tilalma, jóllehet történtek "áttörési" kísérletek.[4] Az angolszász jog ugyanakkor bírói alkotta jog (judge-made law). Ha napjainkban az Európába visszavezető utat keressük, a jogfejlődés ott meghatározó szerepet játszó tényezői és a saját múltbeli hagyományaink közötti összhang megteremtésére kell törekednünk - figyelmeztet a Szerző. És itt számításba jön a fentebb említett két jogcsalád "nyugati" jogba való tarozásának ténye, valamint az a posztulátum, miszerint "minél jogtudóbb valaki, minél több felhatalmazást kapott a társadalomtól, annál súlyosabb a felelőssége" (Zlinszky).
13. Az európai és benne a magyar jogfejlődés egyik legaktuálisabb feladata: a jogegységesítés és a jogharmonizáció. Péteri Zoltán nem véletlenül szentel külön tanulmányt a kérdésnek. A szóban forgó folyamat elméleti megalapozásában kulcsszerepet játszanak az összehasonlítás szempontjai. Szerző helyesen mutat rá arra, hogy amíg a jogharmonizáció az érintett országokban többnyire csak hasonló vagy egyenértékű megoldások alkalmazásával történik, addig a jogegységesítés ennél többet, a többféle, eltérő szabályozások helyére lépő közös és azonos új szabályozást jelent. Utóbbi lehet "belső" (a nemzeti jog keretei közti) és nemzetközi. Ez utóbbi ismét lehet bilaterális, regionális vagy multilaterális. Minden jogegységesítéssel vagy harmonizációval kapcsoltban két alapvető kérdés szokott felvetődni: 1) lehetséges-e és 2) kívánatos-e a jogok egymáshoz való közelítése.
A jogegységesítésnél nemcsak a pozitív jogszabályokat kell megismerni, hanem azok társadalmi, gazdasági, politikai, ideológiai, stb. közegét is. Pl. sokkal simább a jogegységesítés két azonos vagy hasonló ideológiájú, illetve politikai vonalvezetésű ország között. Nem véletlen, hogy a nemzetközi jogegységesítés fő és sikeres területei hagyományosan a magánjog és a kereskedelmi jog (a közjog egységesítését már az 1900. évi párizsi kongresszus résztvevői is álmodozásnak minősítették). Aztán amennyire megkönnyíti a jogegységesítést az a tény, hogy egy-egy jogrendszerben elismerik a hatályos jogi szabályozás túlhaladottságát, annyira kudarcra ítélt az érzelmek (pl. küldetéstudat) által vezérelt ilyen irányú törekvés. Az EU tagállamainak jogegységesítő tevékenységét nagyban megkönnyíti a történelmi tény, hogy mindegyikük közös szellemi öröksége a zsidó-keresztény Földközi-tengeri kultúra - zárja optimistán fejtegetéseit a Szerző.
14. A kötet utolsó írása a jog-összehasonlító oktatásról szól. Szerző kettős premisszából indul ki. Egyfelől tényként kezelhető világszerte a jogi oktatás megújításának kérdése, másfelől a globalizációs folyamat kihívásai szükségszerűvé teszik a jog-összehasonlító személetmód elterjesztését. A jog-összehasonlító oktatás kérdésköre voltaképpen két aspektust foglal magában. Egyrészt az összehasonlító jog oktatását (Teaching of Comparative Law), másrészt magának az egész jogi oktatásnak jog-összehasonlító szellemben és módszerrel történő átalakítását, illetve megújítását (Comparative Law Teaching). A két aspektus persze szorosan összetartozik.
Napjainkban a világ felsőoktatási intézményeiben folytatott jog-összehasonlító oktatásnak különböző modelljei alakultak ki: a) az ún. összehasonlító jognak a jogelmélet keretében történő oktatása; b) a világ főbb jogrendszereinek bemutatása útján megvalósuló jog-összehasonlítás; c) a hazai jognak egy idegen jogrendszerrel történő összehasonlító oktatása, végül d) egy-egy kiválasztott jogintézmény összehasonlító bemutatására szorítkozó oktatás. Péteri Zoltán azonban helyesebbnek tartja két jog-összehasonlító kurzusról beszélni: a) elméleti, megalapozó jellegű bevezetés; b) az idegen jogrendszerek összehasonlító bemutatása, illetve megismertetése. Megítélése szerint előbbinek az általános jogelméleti oktatás keretében, vagy ahhoz kapcsolódva kellene helyet biztosítani, míg utóbbi az egyes szakjogágak kompetenciája körébe tartozik.
A továbbiakban Szerző messzemenően egyetért azzal - a nemzetközi konferenciákon is megfogalmazott - javaslattal, amely egy önálló bevezető jellegű jog-összehasonlító kurzus beindítását tartja szükségesnek. A jog-összehasonlító oktatás hazai történetét taglalva, Péteri kimutatja, hogy a pesti egyetemen már 1850-től folyt a jog-összehasonlító oktatás (Wenzel Gusztáv). Azt követően - 1945-ig -két tendencia emelhető ki. Egyfelől a magyar jognak az angol joggal való "rokonságát" valló (Grosschmid) másfelől az összehasonlító jogtudományt a tételes jog egyik ágaként, esetleg annak segédtudományaként értelmező felfogások (Pauler, Somló és Moór).
Ami az 1945-től napjainkig ívelő fejleményeket illeti, a tételes jogi tárgyukhoz kapcsolódó, jogintézmény összehasonlító szemináriumok mellett, az önálló bevezető jellegű jog-összehasonlító kurzusok is elterjedtek a hazai jogi karokon.
A művet az Ünnepelttel készült interjú, tudományos munkáinak 152 tételt tartalmazó bibliográfiája,
- 226/227 -
valamint a tanulmányok francia és angol nyelvű rezüméi egészítik ki. A szerkesztők minden elismerést megérdemelnek, kitűnő munkát végeztek.
* * *
Mindezekkel a fejtegetésekkel a legkevésbé sem merítettük ki Péteri Zoltán professzor könyvének gondolatgazdagságát. De talán az elmondottak is jelzik, hogy a szóban forgó kötet mind tematikájával, mind anyaga feldolgozásának módszerével és igényességével, mind találó megállapításával, kiváltképpen pedig azáltal, hogy a figyelmet a jog-összehasonlítás legalapvetőbb és legfrissebb, up-to-date kísérleteire és eredményeire irányítja, mindig törekedve arra, hogy ezeket kritikailag elemezze, jelentős, értékes és hézagpótló műve a droit comparé tudománynak. Szerző gigantikus irodalmi apparátust tekint át és dolgoz fel, válaszai maximálisan megalapozottak és plauzibilisiek. Nem hiányozhat a jog-összehasonlítás, a jogelmélet, a jogtörténet és az EU-jog hazai és külföldi művelőinek, illetve az eme tudományok iránt érdeklődő gyakorlati szakembereknek a könyvtárukból. ■
JEGYZETEK
* Szerk. Fekete Balázs és Koltay András. PPKE JÁK, Budapest 2010. 288 o.
[1] Ld. ehhez a hazai irodalomban pl. Kulcsár Kálmán: Jogszociológia. Kulturtrade, Budapest 1997.; Varga Csaba: Összehasonlító jogi kultúrák. Budapest 2000.; Visegrády Antal: Jogi kultúra, jogelmélet, joggyakorlat. Aula, Budapest 2003; Kondorosi Ferenc - Maros Kitti - Visegrády Antal: A világ jogi kultúrái - a jogi kultúrák világa. Napvilág, 2008
[2] Ld. ehhez: David B. Goldman: Globalisation and the Western Legal Tradition. Cambridge Univ. Press, Cambridge 2007., Visegrády Antal: Összehasonlító jog - globális kontextusban. Jogtudományi Közlöny 2007. 6. sz., A. B. Engelbrekt - Joakim Nergelius (eds.): New Directions in Comparative Law. Edward Elgar, Cheltenham, UK - Northhampton, Ma, USA 2009
[3] Vö. pl. Comparative Legal Cultures (ed. Varga Cs.). New York University Press, New York 1992
[4] Ld. ehhez pl. Visegrády Antal: A bírói gyakorlat jogfejlesztő szerepe. KJK, Budapest 1998
Lábjegyzetek:
[1] A szerző tanszékvezető egyetemi tanár.
Visszaugrás
