1. Az ENSZ közgyűlése 1948. december 10-én "kinyilvánította" az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, azt a "… közös eszményt, amelynek elérésére minden népnek és nemzetnek törekednie kell…"
A hatvanéves nyilatkozat előtti tisztelgés - számomra reflexszerűen - e gondolatkörbe vonja - ugyancsak intézményesült formájú - eszmei előzményét, az emberi jogok egyetemességét először meghirdető francia deklarációt.
Goethe szerint az új világ történelme 1792-ben kezdődött, amikor Valmynál a Francia Köztársaság hadserege visszaverte az országra támadó reakciós erőket; ám legalább ennyire elfogadható a "kezdetek között" …, ha az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának hosszú távú jelentőségét említjük. - állapítja meg a szerző, Biancamaria Fontana1 a John Dunn által szerkesztett, "A demokrácia: befejezetlen utazás Kr. e. 508 - Kr. u. 1993" c. kötetben. A nyilatkozat szerint minden ország minden polgára mindenkor szabadon tehet bármit, amennyiben nem okoz közvetlen kárt másoknak. Minden polgár kifejtheti véleményét, gyakorolhatja vallási meggyőződését. Bizonyíték és szabályos bírósági tárgyalás nélkül a politikai hatalom senkit nem helyezhet vád alá, nem tartóztathat le, nem börtönözhet be.
A "fiatalabb testvér - írja Péteri Zoltán - … az ENSZ közgyűlése által elfogadott Egyetemes Nyilatkozat jellegében, formájában ugyancsak a Deklarációt követi."2
A deklarációk célja közös volt: legitimálni az egyén és a közhatalom viszonyában az emberi jogokat, mint az ember nembeli lényegéhez tartozó, őt létezésénél fogva megillető (veleszületett) jogokat (értékeket); ezáltal biztosítani feltétlen elfogadásukat, megvonni a hatalom határait, azaz a helyes - alkotmányos - hatalomgyakorlás korlátait.
Negyvennyolc tagállam szavazott a nyilatkozat mellett, ellene egy sem, nyolc tartózkodott, s így megszületett az előkészítő bizottság, az Emberi Jogok Bizottsága által adott elnevezés szerint: az "Emberi Jogok Nemzetközi Törvényének" első, meghatározó dokumentuma. (A gyűjtőfogalom, mint ismeretes magában foglalja a két egyezményt és a két fakultatív jegyzőkönyvet.)
A szavazás után a Közgyűlés elnöke nyilatkozatában hangsúlyozta: "Ez volt az első alkalom, amikor a nemzetek szervezett közössége nyilatkozatot fogadott el az emberi jogokról és az alapvető szabadságokról. Az okmányt teljes egészében támogatta a sokféle nézetet magában foglaló, felhatalmazással rendelkező Egyesült Nemzetek, valamint az emberek milliói …, akik hozzáfordulhatnak segítségért, iránymutatásért és ösztönzésért."
Az 1948-as alapelvek konkretizálásához, az alapjogok két egyezségokmányának elfogadásához - az akkori politikai légkör által meghatározottan - közel húszéves munkára volt szükség. Hasonlóképpen, húsz évvel később, 1968-ban született meg Teheránban a Nemzetközi Emberi Jogi Konferencia hivatalos nyilatkozata, - az ún. teheráni nyilatkozat - miszerint az egyetemes nyilatkozat olyan mérőeszköz, amellyel a nemzetközi emberi jogi normák tiszteletben tartásának és teljesítésének fokát mérhetik mindenhol a földön. Egyetemes jellegét azzal magyarázta, hogy érvényességét fenntartja az emberiség minden tagja számára, függetlenül attól, hogy a kormányok hivatalosan elfogadták-e az elveit vagy sem.
2. Az emberi jogok egyetemessége persze többféle értelmezést kaphat. Elválasztandó egymástól az emberi jogi normaalkotás egyetemessége a megvalósulás egyetemességétől. Az előbbi az ENSZ keretében egyetemes abban az értelemben, hogy az ENSZ valamennyi tagállama részt vehet az egyezmény-tervezetek, a normaszövegek kidolgozásában. A normák elfogadottsága azonban jóval szűkebb körű. Kevesebb állam ismeri el azokat magára nézve kötelezőnek és még kevésbé, pontosabban szólva: nem érvényesül az egyetemesség a gyakorlatban, a végrehajtás terén. A nemzetközi emberi jogi jogvédelemnek ezért nyilvánvalóan a kikényszerítés, az ellenőrzési mechanizmus erősítése felé kell mozdulnia. Ezt a tendenciát példázzák a létrejövő olyan egyezmények, amelyek az egyéni panaszjogot biztosítják.
Az egyetemesség és - az iszlám-, valamint az ázsiai országok által hangsúlyosan képviselt - kulturális relativizmus feszültségében tükröződik, hogy a nemzetközi viszonyokban a globalizáció mellett a fragmentáció folyamatai is jelen vannak.
A fejlődő országok képviselőinek abban igaza van, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának filozófiai, eszmei megalapozása nyugati - európai - koncepciót tükröz vissza, de gondolatisága, hatása e térségen messze túlmutat:
Donelly, az ún. "mérsékelt kulturális relativizmus" képviselője a nyilatkozat Európán túli üzenetére is hangsúlyt helyez: "Az emberi jogok ún. nem-nyugati koncepciói tulajdonképpen egyáltalán nem emberi jogi koncepciók, hanem az emberi méltóság olyan alternatív koncepcióit foglalják magukba, amelyek nem az emberi jogokkal, hanem más eszközökkel próbálják realizálni ezt a méltóságot. Minden közösségnek megvan a maga elképzelése az emberi méltóságról, de az emberi jogok - minden egyén egyenlő és elidegeníthetetlen jogai az állammal és a társadalommal szemben - fogalma és gyakorlata csak a modern Nyugaton bukkant fel, főleg a modern piacok és modern államok felemelkedésével összefüggő társadalmi változásokra válaszképpen".3 Majd hozzáteszi: "…szükséges lehet az egyes emberi jogok formájában és értelmezésében korlátozott kulturális különbségeknek helyt adni, de ragaszkodnunk kell azok alapvető morális egyetemlegességéhez".4
Az egyetemesség a kiinduló feltétel és az emberi természet, a közösségek és a jogok relativitása az egyetemesség esetleges túlzásainak megakadályozására szolgálhat.
3. A nyilatkozat eszmei hatásában, morálfilozófiai szemléletében rejlő egyetemességét folyamatában igazolja, nevezetesen: a nemzetközi, regionális egyezségokmányokba, a nemzeti alkotmányokba, az alapjogokat meghatározó, kibontó törvényekbe való beépülése útján.
Az ENSZ testületei által 1948 óta elfogadott szinte valamennyi nemzetközi emberi jogi okmány részletesen kifejti az egyetemes nyilatkozatban közzétett elveket. Néhány példát említve:
- A Közgyűlés által 1975-ben elfogadott Nyilatkozat minden személynek a kínzás és más kegyetlen embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés elleni védelméről magyarázza az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 5. cikkének és a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 7. cikkének jelentését, miszerint senkit sem lehet kínvallatásnak, vagy kegyetlen, embertelen vagy lealacsonyító bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni. Ezt a tiltást erősítette az 1984-ben elfogadott - azonos tárgyú - Egyezmény a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés ellen.
- Hasonlóan a Nyilatkozat a vallás vagy meggyőződés alapján történő türelmetlenség és megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről, amelyet a Közgyűlés 1981-ben hirdetett ki, s amely egyértelműen meghatározta az egyetemes nyilatkozat (és az egyezségokmányok) által tartalmazott diszkriminációnélküliség, a törvény előtti egyenlőség, valamint a gondolat, a lelkiismeret, a vallás és a meggyőződés szabadságához fűződő jog jellegét és hatókörét.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
