Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, Hajas Barnabás és Szabó Máté közös szerkesztésében a fenti címmel jelentetett meg kötetet a nyár végén, amelynek ünnepélyes bemutatására mások mellett engem is felkértek. Ez adta az ötletet arra, hogy a könyvről a szélesebb jogi közvéleményt is érdemben tájékoztassuk, mert megéri a figyelmet. Nem egyszerűen olyan kötetről van ugyanis szó, amelyik egy ombudsman és munkatársainak hatéves működését összegzi, hiszen arra szolgálnak az éves beszámolók, hanem sokkal inkább egy eszme igazolása, az alapvető jogok védelme gondolatának alapozása és értelmezése. A kötetnek 28 szerzője van - közöttük a szerkesztők is -, egytől egyig a Hivatal munkatársai, akik valóban nagyfokú felkészültségről és elkötelezettségről tanúskodtak cikkeikben. A könyv megjelenését a Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány támogatta.
Ennyi bevezető után gondolataimat, véleményemet a könyvről és a könyv kapcsán három részben adnám közre: szólok a kötetről általában, annak egyes tartalmi elemeiről, majd némi önzéssel, az engem legközvetlenebbül érintő kérdéskör kapcsán a címben szereplő célcsoportra jellemző problémákról, végül a kötet módszertana, feldolgozásának módja, szerkesztése következik.
A kötet jobbára a hatéves biztosi működés lényegi kérdéseinek mintegy összegzése, és mégsem az. Összegzés, mert a legfontosabb kérdések teljessége benne található és nem összegzés, mert nem öleli fel a törvény által biztosított jogok összességét. A címből - különösen pedig az alcímből - következik, hogy nem is terjedhet ki mindenre, szükségképpen csak érintőlegesen, a kiválasztott területekkel összefüggésben szerepelnek egyes olyan általános, az ombudsmani működésben mégis alapvetőnek mondható, a közigazgatás működéséhez generálisan kapcsolódó kérdések, mint az ügyféli jogok védelme. Mégis azt kell mondanom, hogy a kötetben egy teljes és átfogó képet kaptunk, amelynek oka a megfelelő szelektálás.
Nem kétséges ugyanis, hogy éppen ez a téma szerinti, célra orientált szelektálás teszi ezt a kötetet egyedivé, ezzel formailag ugyan kevesebbé, mint egy hatéves működés rezüméje, tartalmilag azonban ennél lényegesen többé, a címben megcélzott terület átfogó, mélyreható elemezésévé, nem fukarkodva a vonatkozó jövőképpel sem. Erre, legalábbis ennek egyes részleteire a következő két pontban visszatérek.
A kötet feltétlenül elérte azt a célt, amit - ha nem is egyedüliként - nyilvánvalóan maga elé tűzött. Aki ezt a könyvet elolvassa, vagy akár csak áttekinti, annak számára nem lesz kérdéses, miért mondhatjuk, hogy kiemelkedő jelentősége van manapság az alapjogi biztos működésének, illetve miért kell azt mondanunk, hogy ez a jelentőség nemhogy csökkenne, hanem szükségképpen növekszik. Ennek a szerepnek fontossága megkerülhetetlen, amint a vonatkozó problémák egyre komplexebbé válnak, és amint ezzel párhuzamosan egyre nehezebben képes ezeket a problémákat a jogalkotó és a végrehajtó hatalom egyenszilárdságú módon kezelni, nem adva alkalmanként megfelelő megoldást, megfelelő választ.
Az alapjogvédelem növekvő súlyának egyebek mellett meghatározója, hogy az elmúlt években legalább két irányban figyelhettünk meg lényegi változást. Ezek egyike a két különbiztosi intézmény - a rövid önállóságot megért jövő generációk védelme, illetve a kisebbségek védelme - átalakulása, betagozódása az általános jogvédelmi rendszerbe, amely szükségképpen új feladatokat (illetve esetenként részben visszanyert feladatokat - hiszen a jövő generációk védelme számos gyakorlati kérdése már az önálló biztosi intézmény létrehozása előtt is jelen volt az alapjogvédelemben) eredményezett, amelyek tanulságai azonban csak kevesebb mint két évre vonatkozhatnak, lévén azelőtt önálló felelősségi körbe tartoztak. Ennek fényében különösen öröm számomra, hogy ennek ellenére mindkét terület komoly szerephez juthatott, amit a kötet statisztikái - 2. táblázat: az érintett alapjogok - igazolnak is.
Az alapjogvédelem növekvő súlyának van egy másik kiemelést érdemlő jele is, amire a kötet második fejezete különösen kitér, nevezetesen az alapjogi biztos immár szinte egyedüli jogköre arra, hogy az Alkotmánybíróságnál keressen jogvédelmet, ha a nem kellően átgondolt jogalkotás okoz olyan helyzetet, amelyben alapjogok sérülhetnek. Ez az új helyzet az utóbbi időszak e téren talán leglényesebb változása, a megelőzően milliós potenciális kezdeményezői kör (legalábbis, ami az utólagos normakontrollt illeti) drasztikus beszűkülése nyomán. Ez a változás megsokszorozta az ombudsmani intézmény felelősségét, jogvédelmi súlyát. Különösen igaz ez a kötetben prezentált körben, ahol a generálklauzulák szerepe, az elvekre és általános emberi jogi kérdésekre való hagyatkozás az átlagosnál is sokkal nagyobb súlyt kap.
Amint azt már fentebb jeleztem, volt tehát szelektálás a rendelkezésre álló lehetőségek között a tartalmat
79/80
illetően, és ennek eredménye lett a jelenlegi választás, a rászoruló csoportok kérdésének kiemelése. Idetartoznak a második részben a nemzetiségek, a valamilyen szempontból kisebbségnek számító társadalmi csoportok, amelyekre nézve a vonatkozó rész egy jellemzőt emel ki címében: tolerancia. Ide került az átmenetileg különbiztoshoz tartozó jövő nemzedékek jogai, kiegészülve a harmadik részben a mai gyermekek jogaival. A negyedik rész a kiszolgáltatottakról szól, a fogyatékosokról, hajléktalanokról, létminimum alattiakról. Az ötödik rész sajátos cím alatt - paragrafusok fogságában - szintén több csoportra gondol, a fogvatartottak, a menekültek, a végrehajtás alá esők és végül a katasztrófák áldozatai azok, akik átmenetileg valamiképpen személyi szabadságukban, mozgásukban korlátozottak.
Mindezen körben valójában minden másnál hatványozottabban jelenik meg az ombudsmani jogvédő szerep, hiszen itt nem elégedhetünk meg azzal, hogy sérülnek-e alapjogok általában, hanem minden esetben olyan helyzetben lévő csoportokról van szó, akik esetében szinte nincs is, vagy legalábbis szűk körben más útja a jogvédelemnek, mint az alapjogi biztos. Gondolok itt elsősorban arra, hogy a kötetben nem tárgyalt általános jogvédelmi szerepben az ombudsman nem zárkózhat el a társadalom semelyik rétegének jogvédelmi irányú igényétől sem, nem utasíthat el kérést például azért, mert az adott kérelmezőnek lenne módja akár a legjobb ügyvédek tanácsát kérni és megfizetni, hiszen ha egyszer van tényleges jogsérelem, az anyagi vagy társadalmi helyzet nem lehet szempont. A rászoruló csoportok azonban éppen azért ilyenek, azért rászorulók, mert más jogvédelemre szinte nincs módjuk. Itt az ombudsman a néptribun, a tribunus plebis, ami a történelem tanúsága szerint soha nem volt hálás szerep.
A kötetben alaposan és könnyen érthetően elemzik a szerzők, miért minősülhet egy csoport rászorulónak és azt is, milyen nagy itt a változatosság. Faji, vallási, etnikai, nemzetiségi, fizikai vagy szellemi fogyatékossággal rendelkező csoportok, gyerekek, fiatalok, melegek vagy akár olyanok, akik sajnálatos módon részben vagy egészben valóban maguk teremtették meg e helyzetbe kerülésük alapjait - valamennyire ilyenek a hajléktalanok, a menekültek, a fogvatartottak. Az az állapot azonban, hogy az utóbbi csoportnak milyen része volt saját helyzete kialakításában, nem lehet szempont akkor, amikor jogaikról van szó, a védelem őket éppúgy megilleti, mint bárki mást. Sőt talán jobban is, hiszen az esetek legnagyobb részében állapotuk, helyzetük eleve meghatározza sorsuk alakulását.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
