Nagy feladatra vállalkozott Bakóczi Antal és Sárkány István: arra, hogy bemutassa az erőszak bűnözésbeli szerepét.* Nem csoda, hogy egy testes kötet lett a vállalkozás eredménye; ez még akkor sem történhetett volna másként, ha - tegyük fel - az erőszaknak az 1990-es évtized magyarországi bűnözésében vitt szerepe lett volna a feldolgozás tárgya. A szerzők azonban nem korlátozták kutatásuk tárgyát sem térben, sem időben. Áttekintést adnak az erőszakos bűnözés alakulásáról nemzetközi viszonylatban is, s ennek során 185 ország gyakorisági mutatóit állították rangsorba, az időtengely mentén pedig a görög türannoszok, római uralkodók által és ellen elkövetett erőszakcselekményekről ugyanúgy szó esik, mint a népvándorlás koráról; a hunokról, gótokról és a kalandozó magyarokról.
A könyv 8 fejezetre tagolódik.
Mindenekelőtt megismerkedhet az olvasó a szerzőknek a tárgyválasztásra vonatkozó fejtegetéseivel. Megtudhatjuk, hogy az utóbbi évtizedek mélyreható gazdasági-társadalmi változásai, a rendszerváltozás, és annak az összbűnözés alakulásával, okaival, minőségi jellemzőivel és következményeivel való összefüggései önmagukban is indokolták volna e lényeges bűnözési jelenségkör elemzését. Ezen túl: a kutatás és feldolgozás mellett szól az emberi jogok megváltozott felfogása a magyar jogrendszerben, de mellette szól az a megfontolás is, hogy az erőszakos bűnözés a közbiztonsági helyzetnek fontos fokmérője, a vele szembeni fellépés hatékonyságát tehát mindenképpen üdvös lenne javítani. A rá vonatkozó ismereteknek a bővítése, a visszaszorítását célzó erőfeszítések hatékonyabbá tétele előkelő helyet foglalt el a szerzők célkitűzései között.
Bőséges statisztikai anyagon mutatják be a szerzők ezután az összbűnözés négy évtizedes alakulásának dinamikáját. Megismerkedhetünk a hazai bűnözés területi elosztásának némely jellegzetességével és az ebben bekövetkezett kisebb-nagyobb változásokkal is. Külön szó esik a vagyon elleni és a gazdasági bűncselekmények számszerűségeiről, a kár alakulásáról és az elkövetőkre valamint a sértettekre vonatkozó lényegesebb adatokról is.
Szólnak a szerzők bűnmegelőzési és bűnüldözési megfontolásokról is: az erőszakos bűnözés hátterében meghúzódó szubkulturális csoporthatásokról, a megelőzési intézményrendszer problematikájáról, a viktimizációról és a kriminalisztikai hasznosítás remélt lehetőségeiről. Végül arra is rámutatnak, hogy a bűnözés, és különösen az erőszakos bűnözés jelenségei körében az utóbbi időszakban olyan változások tapasztalhatók, amelyek önmagukban is alapos elemzést igényeltek volna; mindez összefonódva a társadalmi rendszerváltozás szociológiai és kriminológiai folyamataival olyan tudományos kihívást jelentett, melynek lelkiismeretlenség, a tudományos kötelesség megszegése lett volna nem eleget tenni.
A következő fejezet címe: "erőszak-történeti vázlat". Szólnak a történelemfelfogás különféle változatairól, majd leszögezik, hogy a történelem nem kizárólag az erőszak története ugyan, de a társadalmilag és gazdaságilag meghatározott erőszak kétségtelenül végig jelen van benne, lévén az emberiség története a kezdetektől mindmáig kegyetlen küzdelem a természettel, az elemekkel, az állatvilággal és - a legkülönbözőbb okok miatt - más emberekkel, az emberek más csoportjaival. Ennek a véget nem érő küzdelemnek a során kialakultak az erőszak alkalmazásának módszerei és eszközei a bunkótól és marokkőtől az iparszerű népirtás létesítményeiig és vissza a Ruandában használatos lándzsákig.
Az erőszak gyökereiről szólva rámutatnak, hogy az egyidős az emberiséggel, s hogy már a legrégebbi időkben is szerepet kapott egyfelől az egyéni és közösségi konfliktusok "megoldásában", másrészt - mint instrumentális erőszak - különféle szükségletek kielégítésében, s végül, hogy történelmileg ez volt az első olyan magatartásmód, amelyet a közösségek elveten-dőnek tartottak (természetesen akkor, ha a közösségen belül került alkalmazásra). Szó esik arról is, hogy az erőszak formái, módjai és eszköztára a történelem során koronként változott, s változtak a következmények is, habár egyes történelmi korszakoknak az erőszak szükségszerű velejárója volt. Nem feledkeznek meg arról sem, hogy a család kialakulásával és intézményesülésével együtt megjelent a - kultúránként ugyan eltérően értékelt, de - lényegében minden kultúrában szinte napjainkig valamilyen mértékig elfogadott családon belüli erőszak is.
Szükségszerű volt az erőszak tömeges megnyilvánulása a népvándorlás korában, amikor nagy tömegek indultak útnak hazát keresni, majd a kiszemelt - rendszerint mások által már birtokba vett - területet lerohanták, birtokba vették, letelepedtek; de ebben az időszakban az egyes országokon belül is állandó volt a hatalmi küzdelem; a városok, vagy egyes helyi királyok közötti háborúskodás.
Ebbe a háttérbe illeszkedik bele a magyarság történetének a legendás "Óhaza" elhagyásától a X. sz. végéig terjedő periódusa is: részint elszenvedői voltak őseink a hazát kereső népek (besenyők) által alkalmazott erőszaknak, részint az őseink által a honfoglalás és az azt követő rabló-hadjáratok ("kalandozások") során okozott erőszakot szenvedték el mások.
Az állam és a jog kialakulásával az erőszaknak egy más aspektusa jelent meg: az állami hatalom birtoklója részéről az alávetettekkel szemben alkalmazott monopolisztikus legitim erőszak, és a monopolizált hatalom önkényes, visszaélés-szerű gyakorlása.
Képet kapunk - bár vázlatosat - a vallási türelmetlenség és az erőszak kapcsolatáról: a keresztyének üldözésétől az egyházszakadásokon és eretnekek, zsidók üldözésén, valamint a keresztesháborúk történésein át a milliók életébe kerülő afrikai és amerikai erőszakos térítésekig. Ehhez kapcsolódik a gyarmatosítás és az erőszak tárgyalása is.
"Általános közállapotok és az erőszak" címmel egy alfejezetben festenek képet a szerzők a XIII-XVIII. századi Európa, s ezen belül Magyarország mindennapi életéről. Jellemzőként írják, hogy a vallás- és belhá-borúk, nálunk ezen felül a törökdúlás, az ország három részre szakadása és az egyéb közismert történelmi körülmények folytán a fő kereskedelmi útvonalak ("Bo-rostyán-út", "Selyem-út") és egyéb utak mentén mindennaposak voltak a rablótámadások, gyilkosságok; ezeket nem egyszer olyan várurak csapatai hajtották végre, akik így is igyekeztek vagyonukat gyarapítani. Törvények voltak, de a végrehajtó apparátus nem tudta őket érvényre juttatni.
A következő három alfejezet már a mába vezeti el az olvasót.
A "Háború és erőszak" című alfejezetben a fejtegetések visszautalnak ugyan a sumér fejedelmek háborúira, a hangsúlyt mégis az I. és a II. világháború, továbbá a koreai és vietnámi háború szörnyűségeire, - mint az erőszak manifesztációira - helyezik.
A "Népirtások" című alfejezetben szóba kerülnek a történelem hajnalán követett háborús szokások; az ázsiai nomád népek (pl. a tatárok) szokásai, a török háborúk - tehát olyan események és jelenségek, amelyeknek a genocidumhoz nincs igazán köze -, s így jutunk el a Musza Dag-hoz, a holokauszthoz, a kom-munizumus (ugyancsak genocidiumnak nem minősíthető) tömeggyilkosságaihoz, s végül a harmadik világban napjainkban is dúló polgárháborúk, etnikai villongások és törzsi viszályok, valamint a nyugateurópai vallásháború (Észak-Írország) illetőleg szeparatista mozgalom (Spanyolország, Baszkföld) véres eseményeihez. Végül a "Hatalom-erőszak-felkelés" című alfejezet a volt szocialista országokban lezajlott felkelések (Berlin, 1953., Poznan, 1956., Budapest, 1956., a "Prágai Tavasz" és következményei, 1968., a lengyel események, 1970., 1980., és a romániai forradalom, 1989. december, a jugoszláviai polgárháborúk és az 1997-es albániai események) adnak hátteret annak bemutatásához, hogy az erőszaknak hányféle arculata van.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
