Az egység-többség tanának egyik legrégebbi dilemmája, hogy bűnhalmazat megállapításához feltétlenül szükség van-e ugyanazon elkövető részéről több ténykedésre, vagy további feltételektől függően, egyetlen életbeli - pontosabban a törvényi tényállásban írt elkövetési magatartást egy ízben kimerítő - cselekmény is alapjául szolgálhat a halmazati értékelésnek. A régtől fogva bevett terminológia szerint az egy cselekménnyel létrejövő halmazatot alaki, a több cselekmény révén létesülőt anyagi halmazatnak nevezzük. Önként adódik a kérdés: a büntetőjog mely területén, milyen jelentőséget lehet tulajdonítani e megkülönböztetésnek.
Alapvetően az anyagi büntetőjog területére eső kérdéskör lévén, annak eljárásjogi vetületét nem vagy csak alig kutatták, illetve kutatják.[1] Erre figyelemmel jelen tanulmány keretében az anyagi jogi kérdéseken túl az alaki és anyagi halmazatnak a büntető eljárásjogi értelemben vett megkülönböztetésével is foglalkozom. Munkám konklúziója, hogy az alaki és anyagi halmazat - felelősségtani szempontból - a bűnhalmazat egyenrangú formái, ezért azok a büntető anyagi jogban (úgy a minősítés, mint az alkalmazható szankciók terén) azonos megítélést igényelnek. A halmazat két válfaja közötti különbségtételhez a büntető eljárásjogban azonban számos jogintézmény kapcsán komoly konzekvenciák fűződnek. Ennek a felismerésnek pedig végeredményben az anyagi jogra is indokolt visszahatnia. Amennyiben ugyanis eljárásjogi szempontból korántsem közömbös, hogy a halmazat mely változatát rójuk az elkövető terhére, a büntetőjogi minősítésnél mindenkor körültekintően és egyértelműen meg kell állapítani, hogy a konkrét ügyben alaki vagy anyagi halmazattal állunk-e szemben.[2]
1.1 A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (Btk.) 6. § (1) bekezdése szerint bűnhalmazat az, ha az elkövető egy vagy több cselekménye több bűncselekményt valósít meg és azokat egy eljárásban bírálják el. Az alaki és az anyagi halmazat elhatárolása körében a recens büntetőjogi munkák többnyire kevés energiát szentelnek annak eldöntésére, hogy mikor beszélhetünk egy és mikor több cselekményről; a figyelem középpontjában jórészt nem a cselekmények, hanem a bűncselekmények számának megállapítása áll.[3]
Felfogásom szerint egy cselekménnyel valósul meg több bűncselekmény - tehát alaki halmazat létesül - ha az elkövető valamely törvényi tényállásban írt elkövetési magatartást egyetlen ízben tanúsítja, oly módon azonban, hogy e cselekmény egyidejűleg egy másik tényállásban írt magatartásnak vagy magatartásrésznek is megfelel, vagy ugyanazon tényállásban foglalt elkövetési magatartást meríti ki egyidejűleg - legalább részben[4] - többször. Alaki halmazat úgy is létrejöhet, hogy a kettő (vagy több) bűncselekmény a maga egészében ugyanazon elkövetési magatartás tanúsításával valósul meg, de úgy is, hogy az elkövetési magatartás egyes mozzanatai mindkét bűncselekménynek a sajátjai, míg más mozzanatok az egyik, megint más történések a másik bűncselekmény törvényi tényállásának keretein kívül esnek.[5]
Az alaki halmazat kereteit tehát törvényi tényállásban írt elkövetési magatartás határozza meg. Az amint teljes egészében kifejtésre került, a következő cselekménymozzanat már - még ha a korábbival szoros kontinuitásban is van - anyagi halmazatban lesz megállapítandó.[6] Anyagi halmazat esetén tehát az elkövető több olyan - akár azonos, akár különböző - törvényi tényállás keretei közé illeszkedő magatartást tanúsít, amelyeknek közös momentuma/metszete nincsen. Minden esetben értelemszerű feltétel, hogy az elkövető cselekménye vagy cselekményei ne legyenek természetes vagy törvényi egységbe foglalhatók, valamint hogy a bűnhalmazat ne legyen látszólagos.
1.2 Az alaki és az anyagi bűnhalmazat közötti - mind minősítési, mind jogkövetkezménybeli - megkülönböztetés alapját kezdetben az a gondolat adta, hogy az az elkövető, aki egyetlen cselekménnyel realizál több bűncselekményt, nyilvánvalóan kevésbé büntetést érdemlő, mint aki ezt több magatartásával viszi véghez, mert a többszöri elkövetés többszöri elhatározást, tipikusan nagyobb elszántságot tételez fel az elkövető részéről, indokolt tehát utóbbi súlyosabb büntetéssel fenyegetése.
Csemegi Károly korabeli megfogalmazása szerint "vajjon nem csekélyebb-e annak bünössége, a ki tudva, hogy czélját csak kettős törvényszegés által érheti el, nem engedi magát vállalatától visszariasztani, mint annak bünössége, a ki az ily czél általi minden összefüggés nélkül két izben daczol a törvénynyel".[7] Csemegi felfogása természetszerűleg megjelent a nevével fémjelzett kódex - az 1878.
- 193/194 -
évi V. tc. a magyar büntetőtörvénykönyv a büntettekről és vétségekről - 95-100. §-aiban, amelyek lényegében úgy rendelkeztek, hogy alaki halmazat esetén csupán az abszorpció, míg anyagi halmazat esetében az aszperáció alkalmazható büntetéskiszabási elvként. A Csemegi-kódex az alaki (ekkoriban: ideális, eszmei vagy "eszményi"[8]) halmazat esetében tehát nem engedte meg a bűnhalmazatban álló legsúlyosabb bűncselekmény büntetési tétele felső határának átlépését (aszperáció), hanem legfeljebb ebben a keretben mozoghatott a bíró (abszorpció). Anyagi halmazat esetén azonban lehetőség volt a felső határnál súlyosabb büntetés kiszabására is.
A törvény eme megoldása azonban a joggyakorlatban sokszor igazságtalan eredményre vezetett. Nehezen volt megindokolható például, hogy miért részesüljön enyhébb megítélésben a két vagyontárgyat is megrongáló elkövető kizárólag azon körülményre figyelemmel, hogy tervét csupán egyetlen magatartással hajtotta végre, és ehhez nem volt szüksége több tettre. A Csemegi-féle felfogás tarthatatlanságát erre is figyelemmel nálunk meggyőzően elsőként Finkey Ferenc mutatta ki, aki már a XIX. század végén úgy fogalmazott, hogy "[a]z anyagi és alaki halmazat közti egész megkülönböztetés [...] elvi alapra vissza nem vezethető s elméletileg nem igazolható".[9] Voltak ugyan korabeli szerzők, akik - feltehetően részben a törvény iránti tiszteletből - továbbra is fenntartandónak ítélték az alaki bűnhalmazat enyhébb büntetéssel való fenyegetését, az alaki halmazat hatókörét azonban - éppen az ilyet megvalósító elkövetők cselekményének privilegizációját elkerülendő - mind szűkebbre kívánták szabni.[10] Ezáltal azonban óhatatlanul olyan történéseket is az anyagi halmazat körébe utaltak, amelyek kapcsán lehetetlen megmagyarázni, hogy a tisztán egyidejű cselekvés ellenére miért kellene anyagi halmazatot megállapítani.[11]
Arra nézve, hogy az alaki halmazatról - in abstracto - egyáltalán nem állítható, hogy enyhébb megítélésre lenne érdemes az anyagi halmazatnál, több korabeli állásfoglalás is született. Mint Baumgarten Izidor írta, "[a]z ideális bűnhalmazat ily kedvezményezése csak akkor lenne indokolható, ha több bűntett együttes elkövetése, a bűnösség csekélyebb foka és a tettes kisebb megátalkodottsága mellett tanúskodnék. Az érzéki világban az egyesített erők legyőzése hasonlíthatatlanul több nehézséggel jár, mint az azokkal egyenkint való megküzdés: úgy több bűntett cumulatiója physikai cselekményben a tettes nagyobb megrögzöttségére és elvetemedettségére mutat, mintha valaki csak lépésről-lépésre haladva enged az alkalom és a bűnös ösztönök csáberejének".[12]
Hasonló volt Heil Fausztin nézete, aki szerint "[a]z a körülmény, hogy a tettes több bűncselekményt több önálló, természetes cselekménnyel követte el, önmagában ép oly kevéssé esik feltétlenül súlyosabb beszámítás alá, mint nem eredményezhet feltétlenül enyhébb beszámítást az a körülmény, hogy az elkövetés egy természetes cselekménnyel történt".[13]
Ugyanígy foglal állást Irk Albert, szerinte "a társadalmi veszélyessége nagyobb fokú lehet annak, ki egy tevékenységével több eredményt hoz létre, mint azé, aki több tevékenységgel létesíti azokat. [...] Ennek a megállapításnak de lege ferenda következménye a Btk. 95. §-ának eltörlése, vagyis az eszmei és anyagi halmazat közti dogmatikailag indokolatlan és kriminálpolitikailag helytelen megkülönböztetés elejtése".[14]
De lege ferenda ugyanerre az álláspontra helyezkedett például Vámbéry Rusztem[15], Hacker Ervin[16] és Angyal Pál is. Utóbbi tankönyvében úgy fogalmazott, hogy "[a]z eszmei halmazat tehát elejtendő fogalom [...] s annak fenntartását az uralkodó elméletnek az az argumentuma sem okolja meg, mely arra hivatkozik, hogy egy tevékenységnél enyhébb a bűnösség, mert nem ritkán annak bűnössége, ki egy tevékenységgel több eredményt létesít, nagyobb, mint azé, ki ezeket külön tevékenységekkel valósítja meg [.] s valóban miért bíráljuk el más elv szerint azt az esetet, midőn valaki egy lövéssel sebesít meg több embert és azt az esetet, midőn külön lövésekkel követte el mindenik sértetten a testi sértést".[17]
1.3 A XX. század derekára tehát a magyar büntető jogtudományban kikristályosodott az a nézet, amely szerint egy cselekménnyel ugyanúgy megvalósítható több bűncselekmény, mint többel, ezért az alaki és az anyagi halmazat között anyagi jogi szempontból különbséget tenni nem szabad.[18] Mindez a jogalkotásban a büntetőtörvénykönyv általános részéről szóló 1950. évi II. törvényben (Btá.) csapódott le, amelynek 57. § (1) bekezdése szerint "[h]a ugyanannak az elkövetőnek egy vagy több cselekménye több bűntettet valósít meg (bűnhalmazat), a büntetést valamennyi bűntettért egy büntetésbe foglalva kell kiszabni (összbüntetés)".[19] A hazai jogirodalomban[20] ezt követően jóformán kizárólagos volt a Btá. megoldásának helyeslése.[21] Egyedül az egyébként szintén az uralkodó állásponthoz csatlakozó Györgyi Kálmán utalt szankciótani monográfiájában néhány szórványosan előforduló, eltérő állásfoglalásra.[22] Jól jelzi ugyanakkor a kérdés kapcsán az elmélet és a jogalkotás részeseinek egyetértését, hogy a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (régi Btk.) kodifikációs munkabizottsága egyöntetűen úgy foglalt állást, hogy "[a]z alaki halmazat nálunk rég nyugvópontra jutott kérdését azzal együtt sem tartjuk vitára érdemesnek, hogy annak különkezelésére napjainkig akad példa /lengyel Btk./".[23] Földvári József később, még az 1990-es években is kifejezetten hangsúlyozta az alaki és anyagi halmazat megkülönböztetésének szükségtelenségét.[24]
- 194/195 -
1.4 A magyar büntetőjogban alaki és anyagi bűnhalmazat között tehát - büntető anyagi jogi és kiemelten jogkövetkezményi szempontból - különbséget tenni nem indokolt. Az utóbbi időszakban azonban a jogalkotásban és a joggyakorlatban is felmerültek a fentiekkel ellentétes nézetek, aminek szemléltetésére álljon itt néhány példa.
A büntető jogalkotásban a Btk. eredeti 81. § (4) bekezdése emelhető ki, amely az ún. halmazati "három csapás" szabályozása körében úgy rendelkezett, hogy csak a legalább három különböző időpontokban elkövetett bűncselekmény szolgálhat alapjául a szigorúbb halmazati büntetésnek. Ezáltal a szabály alkalmazását elsősorban az anyagi halmazat gyakorlati eseteire korlátozta.[25] E rendelkezést azonban az Alkotmánybíróság 23/2014. (VII. 15.) számú határozatával megsemmisítette.[26]
A hatályos a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény (Szabs. tv.) azon 177. § (6) bekezdése, amely a tulajdon elleni szabálysértések érték-egybefoglalását csak több alkalommal elkövetett szabálysértések vonatkozásában teszi lehetővé, ezáltal kizárva az alkalmazás köréből az alaki halmazatban álló szabálysértéseket. Így jár el annak ellenére, hogy a Btk. 2015. július 1. napjától hatályos 462. § (4) bekezdése[27] az érték-egybefoglalás megengedhetőségéhez ilyen feltételt nem támaszt.[28]
Emellett a joggyakorlatban is előfordultak vitatható megoldások. Így hangsúlyozottan helytelenítendő például a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság azon - a Bírósági Határozatokban is publikált - döntése, amely szerint "[a] járművezetéstől eltiltás alkalmazásának nincs helye, ha a dolog elleni erőszakkal elkövetett lopási cselekmény azért minősül többrendbeli bűntettnek, mivel az elkövető a térben és időben el nem különülő egyetlen elkövetési tevékenység keretében több sértett tulajdonában levő ingóság elviteléhez használja a gépjárművet".[29] Ha ugyanis komolyan vesszük azt, hogy az alaki bűnhalmazat a törvény szerint az anyagi halmazattal egyenértékű halmazati kategória, úgy a járművezetéstől eltiltás feltételéül szolgáló "bűncselekmények" kitétel alatt az alaki halmazatban álló deliktumokat is feltétel nélkül érteni kell. Kiemelhető, hogy ez utóbbi felfogást látszik érvényre juttatni az az újabb keletű döntés, amely eltiltotta a járművezetéstől a gépkocsi utasát, aki a közúti veszélyeztetést bűnsegédként, míg (vele alaki halmazatban) a rablást társtettesként úgy valósította meg, hogy a mozgó gépkocsi ablakán - a jármű vezetőjével szándékegységben - kihajolt és a jármű mellett haladó kerékpáros kosarát erőszakkal magához ragadta.[30]
1.5 E gondolati kör befejezéseként megemlíthető egy további eset, ahol mégiscsak különbség mutatható ki az alaki és az anyagi halmazat dogmatikai megítélésében. Ebben a körben az rögzíthető, hogy az alaki bűnhalmazat lényegesen nagyobb eséllyel válhat látszólagossá, mint az anyagi.[31] Ennek indoka abban áll, hogy számos, tipikusan több, konjunktív elkövetési magatartással megvalósuló bűncselekmény egyik részmagatartása olyan jellegű, hogy annak tanúsítása, ha nem is szükségszerűen, de legalábbis rendszerint kimeríti egy enyhébb deliktum törvényi tényállását is. A kétszeres értékelés tilalmára figyelemmel ilyenkor utóbbi bűncselekmény előbbivel valóságos bűnhalmazatban sokszor nem értékelhető, hanem a látszólagos halmazat feloldására szolgáló elvek valamelyikének segítségül hívásával csupán bűncselekményi egységet lehet megállapítani.[32]
Erre például szolgálhatnak a rablás, illetve a könnyű testi sértés és a személyi szabadság megsértésének összefüggései. Miután a rablás, ha nem is szükségképpen, de nagyon gyakran együtt jár a sértettnek nyolc napon belül gyógyuló sérülés okozásával, továbbá lényegében kivétel nélkül a személyi szabadságától történő időleges megfosztással, e bűncselekmények halmazata - a rablás javára, a konszumpció elve alapján - csupán látszólagos.[33] Anyagi bűnhalmazatban történő értékelésüknek azonban természetesen akadálya nincs.
Lényegében ugyanez lehet a helyzet a szubszidiárius bűncselekmények - mint például a garázdaság - viszonylatában. Egy eseti döntés szerint a "vádlottak garázda jellegű cselekménye térben és időben elkülönült a súlyosabb megítélésű élet, illetve testi épség elleni cselekményektől, ezért valóságos anyagi halmazat áll fenn, míg ennek hiányában a szubszidiaritás elve alapján a látszólagos alaki halmazat szabályai lennének irányadóak".[34]
Az alaki és anyagi bűnhalmazat eltérő kezelésének igénye elsősorban azon eljárásjogi intézményeknél merülhet fel, ahol - a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (Be.) 2. § (4) bekezdésére is figyelemmel - jelentősége lehet annak, hogy egy vagy több cselekmény képezi az eljárás tárgyát. Míg ugyanis az alaki halmazat az eljárásban pusztán minősítési kérdésként jelentkezik, addig anyagi halmazat esetében a nyomozásnak több cselekményt kell feltérképeznie, illetve ha több cselekmény képezi a vád tárgyát, azt a bíróságnak valamennyi vonatkozásban ki kell merítenie. A két halmazati kategória különkezelésének az alábbiakban tipizált esetei alapvetően a bírói gyakorlat áttekintése alapján kerültek megállapításra.
2.1 Elsőként említhető, hogy alaki bűnhalmazat esetén - szemben az anyagi halmazattal - az ügyek elkülönítésének nem lehet helye, éspedig akkor sem, ha
- 195/196 -
a halmazatban álló valamely bűncselekmény kapcsán speciális, míg a másik kapcsán eredendően általános hatóság jogosult eljárni. Így például, ha a rendőr által elkövetett kényszervallatás (Btk. 303. §) miatt folytatott büntetőeljárásban az ügyészség végzi a nyomozást [Be. 29. § a) pont], a vele alaki halmazatban megvalósuló súlyos testi sértés is szükségképpen ebben az eljárásban kell, hogy elbírálásra kerüljön. Ennek gyakorlati indoka, hogy ugyanarról a cselekményről különböző eljárások keretei között dönteni aligha tekinthető célszerűnek [Be. 72. § (2)-(3) bekezdés]. Teoretikus érv, hogy az alaki halmazat viszonylatában történő elkülönítés lényegében azt jelentené, hogy ugyanazt a cselekményt két (vagy több) külön eljárásban is a vád tárgyává kellene tenni és külön-külön ítéletet kellene hozni valamennyi ügyben, ami egyrészt a kétszeres eljárás tilalmába ütközhetne, másrészt - amennyiben bármely ügyben jogerős döntés született - a további eljárás(ok) lefolytatását a res iudicata kizárhatná.[35] Mindez nézetem szerint a főszabály szerint magánvádas eljárás alá eső deliktumokra is vonatkozik [Be. 52. § (1) bek.], amennyiben tehát ezek közvádra üldözendő bűncselekménnyel állnak alaki halmazatban, indokolt, hogy az ügyész a vád képviseletét a magánvádas bűncselekmény miatt is átvegye (Be. 496. §).
2.2 Fontos eljárásjogi szempont, hogy anyagi halmazat esetén, ha a bíróság valamely vád tárgyává tett cselekmény kapcsán - például a bizonyítékok elégtelensége folytán - nem állapítja meg a terhelt büntetőjogi felelősségét, e vonatkozásban - a vád kimerítésére vonatkozó kötelezettség miatt - külön felmentő rendelkezést kell hoznia. Ezzel szemben, ha például a vádirat szerint valóságos alaki halmazatként értékelt esetben a halmazatot csupán látszólagosnak tekinti, külön felmentő rendelkezést a mellőzött bűncselekmény kapcsán nem hozhat, álláspontját csak az indokolásban kell megfelelően alátámasztania. Ez az okfejtés elvileg vice versa is irányadó.[36]
Indokolt utalni arra is, hogy e megkülönböztetés mutatis mutandis a nyomozati szakban is irányadó. Így ha a nyomozó hatóság két olyan, anyagi halmazatban álló bűncselekmény megalapozott gyanúját közli a gyanúsítottal, amelyek közül az egyiket az ügyész nem látja megállapíthatónak, annak kapcsán külön határozatban szükséges rendelkeznie a nyomozás megszüntetése felől. A nyomozó hatóság által alaki halmazatban értékelt deliktumok viszonylatában azonban elegendő az ügyész által nem megállapíthatót a vádiratból mellőzni, külön megszüntető határozatnak helye nincs.
A Kúria megfogalmazása szerint "[h]a a terhelt ellen anyagi bűnhalmazatban álló bűncselekmények miatt emelnek vádat, és a bíróság nem állapítja meg a bűnösségét valamennyi bűncselekményben, azon bűncselekmények miatt, amelyeket a bűnösség köréből kirekesztett, felmentő rendelkezést kell hozni. Ellenben az alaki halmazatot képező bűncselekmények körének szűkítése a bűncselekmény minősítésének fogalmába tartozik, ezért felmentő ítéleti rendelkezésnek nincs helye".[37] Ugyanezt korábban a Legfelsőbb Bíróság úgy foglalta össze, hogy "[a] bíróság látszólagos alaki halmazat esetén - amennyiben csak a vád szerinti egyik bűncselekményben állapítja meg a vádlott bűnösségét - nem hozhat felmentő rendelkezést a másik bűncselekmény vonatkozásában, a minősítés jogi indokait mindössze határozatának indokolásában kell kifejtenie".[38]
Hasonló megállapításra jut a Pécsi Ítélőtábla egy eseti döntésében, ahol testi sértés és szemérem elleni erőszak miatt emelt vád alapján járt el. Mint fogalmaz: "[n]em tévedett az elsőfokú bíróság akkor sem, amikor a Baranya Megyei Főügyészség által vád tárgyává tett szemérem elleni erőszak bűntette vonatkozásában felmentő rendelkezés hozatalát nem tartotta szükségesnek. Látszólagos alaki halmazat esetén - amennyiben a bűnösség csak a vád szerinti egyik bűncselekményben állapítható meg - nem hozható felmentő rendelkezés a másik bűncselekmény vonatkozásában. Ennek a töretlenül érvényesülő bírói gyakorlatnak megfelelően járt el az elsőfokú bíróság a felmentő rendelkezés hozatalának mellőzése során".[39]
A Fővárosi Ítélőtábla - lényegében a fentivel azonos okfejtéssel - a következőket állapította meg: "[a] jelen ügyben eljáró elsőfokú bíróság a váddal lényegében egyező tényállást állapított meg, a vád szerinti eseménysort értékelte a vádtól részben eltérően. Jogi értékelésének eredményeként felmentette ugyan a vádlottat a könnyű testi sértés vétsége alól, de ennek elkövetését megállapítva cselekményét egységesen önbíráskodás bűntette kísérletének értékelte. Noha az elsőfokú bíróság - bár nem látott lehetőséget a könnyű testi sértés vétségének megállapítására - olyan álláspontra mégsem jutott, hogy a sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket ne szenvedett volna el, a sérülést okozó vádlotti cselekmény ne képezne semmilyen bűncselekményt. Ellenkezőleg: a vádlott - testi sértést megvalósító - magatartását olyan látszólagos alaki halmazatnak minősítette, melynél az önbíráskodás során tanúsított elkövetési magatartással lényegileg együtt járt egy enyhébb súlyú, nyolc napon belül gyógyuló sérülés okozásában megnyilvánuló bűncselekménnyel. Ezért a könnyű testi sértés vétsége beleolvad a súlyosabba, az önbíráskodás bűntettébe. Tekintettel arra, hogy az elsőfokú bíróság megállapította a vádlott büntetőjogi felelősségét a testi sértés okozásában is, ítéletszerkesztési hibának tekinthető csupán, hogy a cselekmények egységes jogi minősítése mellett a vádtól eltérő jogi álláspontját szükségtelenül hozott felmentő rendelkezéssel juttatta kifejezésre. A Be. 2. § (4) bekezdése szerint a
- 196/197 -
bíróság nincs kötve a vád minősítéséhez, így "tettazonosság" esetén nem felmentésnek van helye, hanem a cselekményt a bíróság a törvénynek megfelelően minősíti".[40]
Egy szárnyasok ellopása miatt indult büntetőügyben a Debreceni Ítélőtáblának abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a lopás mellett - az eljárt járásbíróság álláspontjától[41] eltérően és a törvényszékével[42] egyezően - az állatok megölésére figyelemmel állatkínzás is megállapítható-e a vádlott terhére. A döntés indokolása szerint "a harmadfokú bíróság nem látta megvalósulni teljes mértékben az állatkínzás törvényi tényállásának elemeit. Erre figyelemmel a bűnösség megállapítását e részben mellőzte. Felmentésnek azért nem volt helye, mert egyrészt az ügyész az állatkínzás vétségével a vádlottat nem vádolta, másfelől a tettazonosság elve és az alaki halmazat is azt erősítette meg, hogy a helyes perjogi korrekció a bűnösség megállapításának mellőzése".[43]
A fentieket összefoglalva: az alaki halmazatkénti minősítés nem jelenti a vádtól eltérő tényállás megállapítását, hanem kizárólag a tettazonosság fogalmába tartozó, egyazon cselekmény eltérő jogi minősítését jelenti. Itt indokolt még utalni arra a német jogirodalomban fellelhető, ám lényegében értelemszerű szempontra, hogy alaki halmazat kapcsán hozott jogerős döntés esetén újabb (rendes) eljárás indítására a res iudicata miatt nincs törvényes lehetőség.[44]
2.3 Lényeges - részben az előző pontban írt körülményből következő - eljárásjogi konzekvencia, hogy alaki halmazat esetén a Be. 386. § b) pontja alapján nincs helye harmadfokú eljárás lefolytatásának.[45] Erre a Legfelsőbb Bíróság 1/2007. Büntető Kollégiumi véleményének B) II. 1. a) pontja mutatott rá, amely szerint "[a] harmadfokú eljárás lehetőségét lényegileg a másodfokú bíróság határozatának a bűnösség körében eltérő rendelkezése teremti meg. Értelemszerűen nincs helye harmadfokú eljárásnak, ha a vád tárgyává tett tények teljes körű értékelése mellett az elsőfokú bíróság ítéletének felmentő rendelkezése minősítésbeli tévedésen alapszik - pl. az alaki halmazat látszólagosságát megállapítva a cselekmény egységes minősítése helyett felment -, a másodfokú bíróság pedig - valóságos alaki halmazat megállapítását látva szükségesnek - a cselekmény törvényes minősítése helyett bűnösséget állapít meg abban a körben, amelyben az elsőfokú bíróság felmentő rendelkezést hozott".
A kérdés jelentőségét jelzi, hogy az eljárásjogi szakirodalom is beható vizsgálat tárgyává tette az e körben jelentkező problémákat.[46] Emellett a kérdés kapcsán a közelmúltban Elvi Bírósági Döntés is született, amely szerint "[n]incs helye harmadfokú eljárásnak, ha az elsőfokú bíróság ítéletének felmentő rendelkezése a vád tárgyává tett tények teljes körű értékelése mellett minősítésbeli tévedésen alapszik, ehhez képest a másodfokú bíróság a cselekmény törvényes minősítése helyett bűnösséget állapít meg abban a körben, amelyben az elsőfokú bíróság felmentő rendelkezést hozott".[47]
A kérdéssel a Debreceni Ítélőtábla több eseti döntésében, részleteiben is foglalkozott. Egy közelmúltbeli végzésében helyesen utalt rá, a harmadfokú eljárás megengedhetőségéhez "a formális megközelítés nem elegendő, tartalmilag kell eltérőnek lennie az első fokú és másodfokú döntésnek. Amennyiben nem változik a bűnösség köre (a vádirati tényállásban vád tárgyává tett cselekmények), pusztán a cselekmények eltérő anyagi jogi megítéléséről van szó, úgy nincs helye másodfellebbezésnek, harmadfokú eljárásnak. Nyilvánvalóan ez csak az alaki halmazatban álló cselekmények esetén kerülhet szóba, amennyiben egy elkövetési magatartás több bűncselekmény törvényi tényállásába illeszkedhet, azaz heterogén alaki halmazatról van szó".[48]
Ugyancsak Debrecen táblabírósága fogalmazott úgy a közveszély okozása és rongálás miatt folytatott büntetőügyben, hogy "megjegyzi a másodfokú bíróság, hogy a vádlott egy elkövetési magatartással elkövetett bűncselekményét minősítette az alaki halmazat miatt az első fokú ítélettől eltérően több bűncselekmény helyett csak közveszély-okozás bűntettének. Egy cselekvőség eltérő minősítése értelemszerűen felmentést nem jelent, ezért másodfellebbezést joghatályosan nem nyithat meg".[49]
Újabb tábladöntés szerint "[a] töretlen bírói gyakorlat szerint látszólagos alaki halmazat esetén - amennyiben csak a vád szerinti egyik bűncselekményben állapítja meg a vádlott bűnösségét - a bíróság nem hozhat felmentő rendelkezést a másik bűncselekmény vonatkozásában, a minősítés jogi indokait mindössze határozatának indokolásában kell kifejtenie. [...] A BH. 1992. évi 83. sz. jogesetben garázdaság vétsége mellett rongálás vétsége került elbírálásra és az ott eljáró elsőfokú bírósággal szemben a másodfokú bíróság mivel garázdaság vétségének a törvényi tényállását nem látta megvalósultnak, ennek halmazatban való megállapítását mellőzte és - külön felmentő rendelkezés nélkül - a vádlott cselekményét egységesen rongálás vétségének minősítette. A bírói gyakorlatból a fentiek kiemelését követően jutott arra a következtetésre az ítélőtábla, hogy a fellebbezéssel érintett II. r., IV. r. és V. r. vádlottak cselekvőségét egységesen társtettesként elkövetett garázdaság bűntettének [...] kell minősíteni és külön felmentő rendelkezést nem kell hozni az ügyben".[50]
További bírósági döntésekre utalva maga a Kúria is azt az álláspontját fejtette ki, hogy "[a]mennyiben a bíróság a törvényes vád alapján eljárva - és azt kimerítve - megállapítja, hogy a vád tárgyává tett cselekményt a vádlott elkövette; akkor annak eldöntése, hogy a tényállás szerinti egyetlen cselek-
- 197/198 -
mény több törvényi tényállást is kimerített-e - és így a vádlott terhére megállapítható-e az alaki halmazat - valójában nem a bűnösségről, hanem a jogi minősítésről szóló állásfoglalást jelenti (3/2007. BJE). A másodfokú bíróság döntése így nem további büntetőjogi felelősséget megállapító, hanem az I. rendű vádlott terhére megállapított cselekmény minősítését megváltoztató rendelkezés; annak ellenére, hogy érdemi, nem olyan változtatás, amely a Be. 386. § (1) bekezdés b) pontja alapján megnyitná a harmadfokú eljárás lehetőségét (ÍH 2009/47.; ÍH 2010/103.)".[51]
A legfrissebb bírói gyakorlatból indokolt utalni arra a némileg aggályos döntésre, amely előbb - helyesen - megállapítja, hogy a készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés [Btk. 393. § (1) bekezdés a) pont] és az elektronikus készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel elkövetett információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás [Btk. 375. § (5) bekezdés] anyagi halmazata látszólagos. Az e kérdésben egymástól eltérő álláspontra helyezkedő első- és másodfokú bírósági döntések közötti ellentmondást azonban nem látja olyannak, amely a harmadfokú eljárás lehetőségét megnyitná.[52]
Végül, noha felelősség megállapítására végeredményben mind első, mind másodfokon sor kerül, mégis "[m]egnyílik a másodfellebbezés lehetősége, ha az elsőfokú bíróság az elkövető cselekményét lopás vétségében állapítja meg, a másodfokú bíróság azonban ezt megváltoztatva az értékhatár jogszabályi változására figyelemmel felmentő és tulajdon elleni szabálysértés elkövetését megállapító rendelkezést hoz". Ennek indoka, hogy abban az esetben, ha másodfokon büntetőjogi helyett szabálysértési felelősség kerül megállapításra, ez a Be. 337. § (1) bekezdése alapján felmentő ítéletben történik, így az ilyen tartalmú másodfokú döntéssel szemben a Be. 386. § (1) bekezdés c) pontjának kógens szabálya alapján fellebbezésnek van helye a harmadfokú bírósághoz.[53]
2.4 A pótmagánvádas eljárás gyakorlati tapasztalatai alapján felmerült egyes jogértelmezést igénylő kérdésekről értekező 90. BK vélemény I. 5. pontja szerint "[a]nyagi halmazat esetében nem felel meg a törvényes vád követelményének, ha a sértett olyan cselekmények miatt is vádindítványt nyújt be, amelyekkel kapcsolatban korábban nem született elutasító (megszüntető, részbeni mellőzésről szóló) határozat. Ha a feljelentés szerint alaki halmazatban álló több bűncselekményről van szó, nincs jelentősége annak, hogy a nyomozó hatóság (ügyész) csak egy bűncselekmény vonatkozásában hoz elutasító vagy megszüntető határozatot. Anyagi halmazatnál azonban, ha a megszüntetés csak egy bűncselekményre vonatkozik, pótmagánvád emelésére csak emiatt van lehetőség, míg a többi vonatozásában a nyomozó hatóságtól újabb határozat hozatalát kell kezdeményezni". Ugyancsak halmazati kérdést érint a hivatkozott kollégiumi vélemény III. 9. pontja, amelynek értelmében "[a]z anyagi halmazat körébe tartozó több bűncselekmény miatt külön-külön indult pótmagánvádas ügyek egyesítése nem célszerű".
Lényegében a pótmagánvádas eljárás esetén is arról van tehát szó, hogy az alaki és anyagi halmazat közötti különbségtétel oka az egy vagy több cselekménnyel való megvalósulásban rejlik. Míg ugyanis alaki halmazat esetén a feljelentés "ki van merítve", a vádindítvány benyújtásának akadálya nincs, addig ugyanez az anyagi halmazatról már nem mondható el.
2.5 Végül álljon itt egy olyan, az eljárásjogi szakirodalom által nevesített, az alaki és anyagi halmazat megkülönböztetéséből fakadó konzekvencia, amely álláspontom szerint nem feltétlenül vitathatatlan helyességű. Így Farkas Ákos a nyomozás részbeni mellőzésének (Be. 187. §) jogintézménye körében azon véleményének ad hangot, hogy "[a] nyomozás mellőzésére csak akkor kerülhet sor, ha az eljárás tárgya több (anyagi) halmazatban álló bűncselekmény".[54] Amennyiben e tételt igaznak tekintjük a nyomozás részbeni mellőzése kapcsán, úgy ugyanerre a következtetésre kell jutnunk a vádemelés részbeni mellőzése (Be. 220-221. §), a bizonyítás mellőzése (Be. 306. §), valamint az eljárás azon okból történő megszüntetésének eseteiben, amikor az adott bűncselekménynek (vagy szabálysértésnek) a vád tárgyává tett jelentősebb súlyú bűncselekmény mellett a felelősségre vonás szempontjából nincs jelentősége [Be. 267. § (1) bekezdés g) pont, Be. 332. § (1) bekezdés h) pont, Be. 337. § (3) bekezdés, 377. §).
A szakirodalom eljárásjogi (bűncselekmény)egységnek is nevezi azokat az eseteket, amikor az egyébként valóságos halmazatban álló[55] bűncselekmények közül a jelentősebb súlyúval szemben az enyhébb - ilyen irányú kifejezett jogalkalmazói döntés nyomán - háttérbe léphet.[56] E körben azonban meggyőzően megindokolhatónak tűnik a jogintézmény alkalmazásának megengedése alaki halmazat esetén is. Valamennyi törvényhely ugyanis bűncselekményről és nem cselekményről beszél, előbbibe pedig az alaki halmazat is értelemszerűen beletartozik. Emellett könnyedén hozható olyan életszerű példa is, ahol a részbeni mellőzés lehetőségét nem lenne indokolt az eljáró hatóságtól megtagadni.
Így nem járna el helytelenül a bíróság például abban az esetben, ha a súlyos, halálos kimenetelű közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény [Btk. 232. § (2) bekezdés c) pont] mellett a rongálás miatti felelősség megállapítását mellőzné. Utóbbi a közlekedési bűncselekménnyel az irányadó joggyakorlat szerint valóságos alaki bűnhalmazatban áll.[57] A felelősségre vonás szempontjából azonban gyakran jelentőségét veszítheti. Mindezek alapján indokolat-
- 198/199 -
lannak látszik az opportunitásnak teret engedő eljárási szabályok köréből az alaki halmazat eseteit ab ovo kirekeszteni.
Tanulmányomban röviden össze kívántam foglalni az alaki és anyagi bűnhalmazat hagyományos különkezelésének büntető anyagi és eljárásjogi konzekvenciát. Tételszerűen az kerülhet megfogalmazásra, hogy az anyagi jogban az alaki és anyagi halmazat közötti különbségtételnek minősítési jogkövetkezményi szempontból ugyan nem tulajdonítható jelentőség, az alaki halmazat kapcsán azonban jóval gyakoribb a halmazat látszólagossága, mint az anyaginál.
A büntető eljárásjogban ezzel szemben az alábbi körben juthat jelentőséghez a megkülönböztetés:
a) az ügyek elkülönítésének alaki halmazat esetén nem lehet helye;
b) alaki halmazat esetén annak látszólagos vagy valóságos volta kizárólag a bűnösség kérdésében történő döntés; ezzel szemben anyagi halmazat esetén, ha annak látszólagossága mellett dönt a bíróság, a háttérbe lépő cselekmény viszonylatában külön felmentő rendelkezést kell hoznia (és ugyanígy jár el az ügyész a nyomozás során: az általa nem megállapíthatónak tartott bűncselekmény relációjában külön határozatban dönt a nyomozás megszüntetése felől);
c) amennyiben az első fokon valóságos alaki halmazatban értékelt bűncselekményeket a másodfok látszólagos halmazatként értékeli (vagy fordítva), harmadfokú eljárásnak nincs helye; az anyagi halmazat kapcsán ugyanilyen esetben fellebbezni lehet a harmadfokú bírósághoz;
d) a pótmagánvádas eljárás megindítását alaki halmazat kapcsán nem akadályozza, ha az ügyész csak egy bűncselekmény miatt hozott megszüntető határozatot; anyagi halmazat esetén ilyenkor viszont csak a megszüntetéssel érintett bűncselekmény viszonylatában terjeszthető elő a vádindítvány;
e) a nyomozás, illetve vádemelés részbeni mellőzése, a bizonyítás mellőzése, valamint az eljárás azon okból történő megszüntetésének eseteiben, amikor az adott bűncselekménynek (vagy szabálysértésnek) a vád tárgyává tett jelentősebb súlyú bűncselekmény mellett a felelősségre vonás szempontjából nincs jelentősége, a szakirodalom állásfoglalásától eltérően nem jár el helytelen az ügyész vagy a bíróság, ha alaki halmazatban álló bűncselekmények körében dönt valamelyik mellőzéséről. ■
JEGYZETEK
[1] A korábbi időszakból lásd Hárs László: A bűnhalmazat eljárásjogi vonatkozásai. Universitas Francisco-Josephina, Kolozsvár 1943. A recens büntető eljárásjogi irodalom elsősorban az ún. tettazonosság - jelen tanulmány témájával részben átfedést mutató - problémájával foglalkozik. Ehhez lásd például Tóth Mihály: A "tettazonosság" újabb dilemmái - meghaladott dogma vagy értékes tradíció? In: Minúciák. Tanulmányok Tremmel Flórián professzor 60. születésnapjának tiszteletére (szerk.: Fenyvesi Csaba - Herke Csongor). PTE ÁJK, Pécs 2001. 22-41. o.
[2] Ebben a körben az a jogalkalmazói magatartás hangsúlyozottan kerülendő, amely a konkrét esetben - mintegy fordított okfejtéssel - elsőként abban a kérdésben foglalna állást, hogy az alaki vagy az anyagi halmazat eljárási következményeit kívánja az adott ügyben érvényre juttatni, majd a minősítést e kívánalmához igazítaná. Ti. az anyagi jog képezi a büntetőeljárás tárgyát, és nem fordítva.
[3] Így Pallagi Anikó: Az alaki halmazatok. In: Rendészettudományok a közbiztonságért. Tanulmányok a 60 éves Blaskó Béla tiszteletére (szerk.: Németh Zsolt - Pallagi Anikó). Rendőrtiszti Főiskola, Budapest 2010. 134-137. o.
[4] Így alaki halmazat jön létre természetesen akkor is, ha például az elkövető egy petárdát dob a két sértetthez, amelynek felrobbanása folytán egyikük súlyos testi sérülést szenved el, míg a másiknál ez - az elkövetőn kívül álló okból - elmarad. Ilyenkor egy rendbeli befejezett és egy rendbeli kísérleti stádiumban rekedt súlyos testi sértést kell az elkövető terhére megállapítani.
[5] E vonatkozásban hasonlóan Roxin, Claus: Strafrecht Allgemeiner Teil. Band II. Besondere Erscheinungsformen der Strafrecht, C. H. Beck, München 2003. 817. o.
[6] A joggyakorlatban ezzel egyezően Fővárosi Bíróság 26.Bf.XIV.9605/2006/4., Szegedi Ítélőtábla Bf.I.33/2012/7.
[7] Csemegi Károly: Egység és többség. In: Csemegi Károly művei. Második kötet. III. Anyagi büntetőjog. IV. Bünvádi eljárás (szerk.: Edvi Illés Károly - Gyomai Zsigmond). Franklin, Budapest 1904. 27. o. Eredetileg megjelent: Csemegi Károly: Egység és többség. Magyar Igazságügy 1886. 1. sz. 130. o.
[8] Ez az archaikus szóhasználat szerepel a Csemegi-kódexhez fűzött Löw-féle Anyaggyűjteményben. Lásd Löw Tóbiás (szerk.): A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878: 5. tcz.) és teljes Anyaggyűjteménye. Pesti könyvnyomda-részvény-társaság, Budapest 1880. 546. o.
[9] Finkey Ferenc: Az egység és a többség tana a büntető jogban. (Egy büntetendő cselekmény és bűnhalmazat). K. n., nyomtatta: Steinfeld Jenő, Sárospatak 1895. 154. o.
[10] Edvi Illés Károly: A magyar büntetőjog általános tanai. Révai Testvérek, Budapest 1894. 360-361. o., Degré Lajos: Adalékok a folytatólagos bűncselekmény tanához. Tanulmány az anyagi büntetőjog köréből. Wessely és Horváth, Budapest 1912. 100-101. o.
[11] Ennek iskolapéldája volt a házas nővérrel elkövetett vérfertőzés, ahol egyes szerzők külön-külön vérfertőzési, illetve házasságtörési cselekményről beszéltek - ugyanazon életbeli eseményt mesterségesen három, jogi értelemben vett "cselekménynek" tekintve. A korabeli német irodalomban így Binding, Karl: Handbuch des Strafrechts, Duncker&Humblot, Leipzig 1885. 520. o. Ez a felfogás a német egység-többség tani gondolkodásban Puppe szerint napjainkig jelen van. Lásd Puppe, Ingeborg: Die Erfolgseinheit, eine verkappte Form der Idealkonkurrenz. Das Problem der Erfolgsidentität bei Tatmehrheit i.S. der. h.L.. Zeitschrift für Internationale Strafrechtsdogmatik. 2007. 6. sz. 254. o.
[12] Baumgarten Izidor: Törvényhalmazat és bűnhalmazat. In: Büntetőjogi tanulmányok. 1882-1906 Első kötet (szerk.: Baumgarten Izidor), Grill Károly, Budapest 1907. 312. o.
- 199/200 -
[13] Heil Fausztin: Büntetőjogi tanulmányok. Első kötet. Anyagi büntetőjog - Általános rész. Jogállam, Budapest 1911. 234. o.
[14] Irk Albert: A magyar anyagi büntetőjog. Dunántúli Pécsi Egyetem, Pécs 1928. 227. o.
[15] Vámbéry Rusztem: Büntetőjog. Grill Károly, Budapest 1913. 270. o.
[16] Hacker Ervin: A magyar büntetőjog tankönyve. Általános Rész, Ludvig István, Miskolc 1936. 245. o.
[17] Angyal Pál: A magyar büntetőjog tankönyve. Athenaeum, Budapest 1920. 494-495. o.
[18] Vitatható elgondolások természetesen ekkoriban is születtek az alaki és anyagi bűnhalmazat elhatárolására. Így Schultheisz szerint "nem alaki, hanem anyagi halmazat jön létre, ha pl. a tettes egy elhajitott kővel másnak ablakát betöri és testi sértést is ejt, mert ebben az esetben egy volt ugyan a tevékenység, de több a reális értelemben vett eredmény, eredménytöbbség esetén pedig már nem beszélhetünk egy cselekményről". Schultheisz Emil: Büntetőjog. SZTE ÁJK Tanulmányi Osztály, Szeged 1950. 229. o.
[19] A hivatkozott törvényszövegben szereplő "összbüntetés" kitétel nem összetévesztendő a hatályos büntetőjogból ismert összbüntetés (Btk. 93-96. §) intézményével. A Btá. szóhasználatában szereplő összbüntetés még a mai halmazati büntetéssel volt szinonim fogalom.
[20] Rövid kitekintésként megállapítható, hogy az alaki és anyagi halmazat elhatárolása kérdésében a hazaival összevetve alapvetően más fejlődési pályát járt be a német jogtudomány. Ennek legfőbb indoka, hogy a német büntetőtörvény (StGB) 52-53. §-ai - a többségi álláspont szerint elsősorban a kétszeres értékelés kiküszöbölése érdekében - a mai napig fenntartják az alaki és az anyagi bűnhalmazat jogkövetkezményeinek megkülönböztetését. A németeknél uralkodó felfogás továbbá nem a törvényi tényállás által in abstracto körülhatárolt, hanem az életbeli esetben, in concreto egységet alkotó cselekménysorba illeszkedő valamennyi bűncselekményt egy cselekménynek tekinti és az alaki bűnhalmazat körébe utalja Ezáltal annak hatókörét - hazai szemmel nézve - meglehetősen kiterjeszti. Így Wessels alaki bűnhalmazatot látott megállapíthatónak, ha az elkövető rablási cselekményét követően, a helyszínről történő menekülés közben különböző személyekre és házakra lövéseket ad le. Lásd Wessels, Johannes: Strafrecht Allgemeiner Teil. Die Straftat und ihr Aufbau. C. F. Müller, Heidelberg 1994. 234. o. Az uralkodó nézettel szemben csak az egyazon jogi tárgy ellen irányuló (azonos típusú jogellenességet közvetítő), ugyanazon cselekménysorba illeszkedő bűncselekményeket látta alaki halmazatban megvalósulni Puppe, Ingeborg: Idealkonkurrenz und Einzelverbrechen. Logische Studien zum Verhältnis von Tatbestand und Handlung. Duncker&Humblot, Berlin 1979. 125. o. Kiemelhető azonban, hogy a legutóbbi idők német jogirodalmában olyan álláspont is megjelent, amely a német Btk.-nak az alaki és anyagi halmazatot hagyományos külön kezelő rendelkezéseit eltörölné. A szerző szerint is érthetetlen például, hogy miért esik más megítélés alá, ha valaki egy cselekménnyel idéz elő két embernél testi sértést, mintha kettővel. Lásd Frister, Helmut: Strafrecht Allgemeiner Teil. C. H. Beck, München 2008. 422. o.
[21] Földvári József: A bűnhalmazat kodifikációjáról. Jogtudományi Közöny 1960. 11. sz. 613. o., Cserey Emil: Gondolatok a bűnhalmazat törvényi szabályozásáról. Magyar Jog 1975. 6. sz. 335-336. o.
[22] Györgyi Kálmán: Büntetések és intézkedések. KJK, Budapest 1984. 332. o.
[23] László Jenő (szerk.): Az 1978. évi IV. törvény /BTK/ előkészítése. I. kötet. Igazságügyi Minisztérium, Budapest 1984. 329. o.
[24] Földvári József: Finkey Ferenc és a bűnhalmazat tana. In: Emlékkönyv. Finkey Ferenc 1870-1949 (szerk.: Szathmáry Béla). Jogászok a Kultúráért Alapítvány, Sárospatak 1995. 53. o.
[25] Megjegyezhető, hogy ez a felfogás - és így az alaki és anyagi bűnhalmazat közötti különbségtétel burkolt felélesztése - több hazai szerző részéről is helyeslésre talált. Lásd Tóth Mihály: Gondolatok büntetőjogunk fejlődésének újabb dilemmáiról és távlatairól. JURA 2010. 2. sz. 103-104. o., Kónya István: A három csapás bírói szemmel. Magyar Jog 2011. 3. sz. 132-133. o. Feltehető azonban, hogy a jelzett munkák elsősorban a halmazati három csapás visszaszorítása érdekében helyezkedtek erre az álláspontra.
[26] Csemáné Váradi Erika: A halmazati büntetés. In: Magyar Büntetőjog. Általános Rész (szerk.: Horváth Tibor - Lévay Miklós). Complex, Budapest 2014. 489-490. o.
[27] Megállapította az egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról szóló 2015. évi LXXVI. törvény 34. §-a.
[28] A jogintézményhez részletesen lásd Ambrus István: Egység és halmazat - régi dogmatikai kérdés, új megközelítésben. SZTE-ÁJK Büntetőjogi és Büntető Eljárásjogi Tanszék, Szeged 2014. 206-220. o.
[29] BH 1994. 466. (Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság 3. Bf. 191/1994.)
[30] BH 2004. 97.
[31] Ambrus István - Deák Zoltán: A Kecskeméti Városi Bíróság ítélete a dolog megtartásával elkövetett rablásról. A tetten ért tolvaj által alkalmazott kompulzív erőszak (vagy nem minősített fenyegetés) esetén zsarolás és lopás valóságos halmazata. Jogesetek Magyarázata 2013. 1. sz. 37-38. o.
[32] Ehhez lásd Gellér Balázs József: Gondolatok a kettős értékelés tilalmáról és a látszólagos alaki halmazat feloldására szolgáló elvekről. In: Tanulmányok Tóth Mihály professzor 60. születésnapja tiszteletére (szerk.: Gál István László). PTE ÁJK, Pécs 2011. 219-228. o.
[33] BH 1994. 65., BH 2004. 41., BH 2009. 199., BH 2013. 58. Ugyanez a helyzet az emberölés kísérlete és a személyi szabadság megsértése között, lásd Debreceni Ítélőtábla Bf.I.437/2012/7.
[34] Debreceni Ítélőtábla Fkf.I.641/2011/10.
[35] Elek Balázs utal rá, hogy - amennyiben magánvádas eljárás keretében, a homogén alaki halmazat körébe eső becsületsértés vagy rágalmazás miatt indul eljárás - "az ügyben hozott felmentő ítélet jogereje [...] az újabb üldözést a többi sértettnél is kizárja". Lásd Elek Balázs: A jogerő a büntetőeljárásban. DE-ÁJK Büntető Eljárásjogi Tanszék, Debrecen 2012. 95. o.
[36] Fázsi László szemléleti problémának tekinti és bírálja azon álláspontot, amely szerint a bíró kötöttségek nélkül megállapíthat több bűncselekményt ugyanazon cselekmény kapcsán abban az esetben, ha azt az ügyész csupán egy deliktumnak minősítette. Lásd Fázsi László: A tények jogi minősítésének gyakorlati jelentősége. Miskolci Jogi Szemle. 2012. 2. sz. 73. o. Részemről az itt vázolt megoldást nem látom aggályosnak, lévén a tettazonosság fogalomkörében szabad mozgástere van a bíróságnak, ami a Be. 2. § (4) bekezdéséből is következik (a bíróság "nincs kötve a vádlónak a vád tárgyává tett cselekmény Btk. szerinti minősítésére [.] vonatkozó indítványához").
[37] BH 2014. 130. III.
[38] BH 2005. 338. II.
[39] Pécsi Ítélőtábla Bf.II.278/2011/4.
[40] Fővárosi Ítélőtábla 3.Bhar.71/2010/5.
[41] Berettyóújfalui Járásbíróság 10.B.128/2013/2.
[42] Debreceni Törvényszék 18.Bf.292/2013/4. 43 Debreceni Ítélőtábla Bhar.II.637/2013/6.
[44] Werle, Gerhard: Konkurrenz und Strafklageverbrauch bei der mitgliedschaftlichen Beteiligung an kriminellen oder terrorischtischen Vereinigungen. Neue Juristische Wochenschrift 1980. 49. sz. 2671-2677. Eljárásjogi alapon itt ütköznek ki egyébként talán a leginkább az alaki halmazat hatókörét túlzottan tágan megvonó német jogirodalmi felfogás hátrányai.
- 200/201 -
[45] Belovics Ervin: A harmadfokú bírósági eljárás. In: Belovics Ervin - Tóth Mihály: Büntető eljárásjog, Budapest, HVG-ORAC, 2013, 486. o.
[46] Háger Tamás: A harmadfokú büntetőbírósági eljárás egyes központi kérdései, különös tekintettel a harmadfokú bíróság ügydöntő határozataira. Miskolci Jogi Szemle 2014. 2. sz. 34. o.
[47] EBD 2012. B. 15.
[48] Debreceni Ítélőtábla Bhar.III.171/2011/5.
[49] Debreceni Ítélőtábla Bf.II.353/2012/11.
[50] Debreceni Ítélőtábla Fkf.I.548/2012/5.
[51] Kúria Bhar.III.1.313/2012/5.
[52] BH 2015. 244. II.
[53] A problémakörhöz lásd Szabóné Nagy Teréz: A szabálysértés elbírálása a büntető eljárásban. Jogtudományi Közlöny 1967. 12. sz. 646-654. o.
[54] Farkas Ákos: A büntetőeljárás megindítása. A nyomozás. In: Farkas Ákos - Róth Erika: A büntetőeljárás. Complex, Budapest 2012. 255. o.
[55] Király Tibor: Büntetőeljárási jog. Osiris, Budapest 2008. 369. o.
[56] Ambrus István: A bűncselekményi egység egyes eljárásjogi vonatkozásai. In: Sapienti sat. Ünnepi kötet Dr. Cséka Ervin professzor 90. születésnapjára (szerk.: Juhász Zsuzsanna - Nagy Ferenc - Fantoly Zsanett). SZTE ÁJK, Szeged 2012. 21-23. o.
[57] Ez a helyzet áll elő például akkor, ha az út mentén gyalogszerrel közlekedő elkövető a közeledő gépjármű szélvédőjét egy téglával betöri, amely folytán a jármű az árokba csapódik és a benne ülők halálos balesetet szenvednek. Így BH 1981. 344., BH 1984. 252., legutóbb 2006. 240. II.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző adjunktus, ELTE ÁJK Büntetőjogi Tanszék.
Visszaugrás
