https://doi.org/10.59851/mj.73.05.2
Minden magyar jogalkalmazónak tudnia kell, hogy milyen jogforrások alapján és hogyan kell eljárnia, ha az előtte folyamatban lévő polgári eljárás során felmerül az Európai Unión belüli vagy kívüli kézbesítés kérdése. A 20. század közepén először még nem voltak olyan jogforrások, melyek a határon átnyúló polgári eljárások intézését megkönnyítették volna, majd jogalkalmazói és jogalkotói igényeket követve először egy általánosabb egyezményt, a Hágai Perjogi Egyezményt, 1965-ben pedig speciális, a külföldi kézbesítést segítő nemzetközi jogsegélyegyezményt fogadtak el a Hágai Nemzetközi Magánjogi Értekezlet égisze alatt, az Európai Unión kívüli kézbesítés során leggyakrabban alkalmazott Hágai Kézbesítési Egyezményt. Az egyezmény részletesen szabályozza a külföldi kézbesítés többféle módját, azonban az azt nem ratifikáló országok tekintetében más jogforrások, két- vagy többoldalú jogsegélyegyezmények ismerete és alkalmazása szükséges. Előfordulhat, hogy ezek sem segítik a bírák munkáját, ekkor kell a nemzetközi udvariassághoz vagy viszonossághoz folyamodni. Bár ezen jogforrások alkalmazását nem segíti olyan joggyakorlat, mint az Európai Unió Bíróságának több évtizedes iránymutatása a kézbesítési rendeletek alkalmazásához kapcsolódóan, a tisztességes eljárás követelményének betartása érdekében szükséges egy másik nemzetközi bírói fórum, az Emberi Jogok Európai Bírósága kapcsolódó joggyakorlatának ismerete.
Kulcsszavak: külföldi kézbesítés; Hágai Kézbesítési Egyezmény 1965; két- és többoldalú jogsegély-megállapodások; Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlata; tisztességes eljáráshoz való jog
Every Hungarian judge has to know the legal sources and procedures that they must follow when the issue of service of documents outside the European Union arises in civil proceedings before them. In the mid-20th century, there were initially no legal sources that would have facilitated the conduct of cross-border civil proceedings, but then, in response to the demands of judges and legislators, a more general convention, the Convention on Civil Procedure, was first adopted, and in 1965, a special convention to facilitate the service of documents to foreign countries was created under the auspices of the Hague Conference on Private International Law, the Service Convention, which is most commonly used for service of documents outside the European Union. The convention regulates in detail the various methods of service of documents, but in the case of countries that have not ratified it, knowledge and application of other legal sources, bilateral or multilateral agreements for mutual legal assistance, is necessary, and it may happen that even these do not assist the work of judges, in which case international courtesy or reciprocity must be resorted to. Although the application of these legal sources is not aided by jurisprudence such as the decades-long guidance of the Court of Justice of the European Union on the application of service of documents regulations, knowledge of the relevant case law of another international judicial forum, the European Court of Human Rights is necessary in order to comply with the requirement of a fair trial.
Keywords: service of documents; Service Convention 1965; bilateral and multilateral agreements for mutual legal assistance; case law of the European Court of Human Rights; right to a fair trial
A nemzetközi jogsegély jelentősége abban áll, hogy különböző jogforrásokra támaszkodva biztosítja a joghatóságokon átnyúló együttműködés koherenciáját, ezáltal elősegítve a jogbiztonság és a tisztességes eljárás érvényesülését.
Bár a határon átnyúló kézbesítés jogforrásainak sokrétűsége gyakran jogalkalmazási nehézségeket idéz elő, figyelemmel arra, hogy az eljárást megindító irat szabályos kézbesítése a jogerős határozat kikényszeríthetőségének alapvető feltétele, a jogalkalmazóknak ezen jogforrásokat egységesen kell értelmezniük, és hatékonyan kell alkalmazniuk.
Az Európai Unión belül rendeleti szintű jogforrások állnak a jogalkalmazók rendelkezésére, ha külföldre kell bírósági iratot kézbesíteniük. Ezen rendeletek[1] alkalmazását az Európai Unió Bíróságának (a továbbiakban: EUB) széles körű és részletes jogértelmezése segíti. Ettől talán nehezebb feladata van a bíráknak, ha az Unión kívülre kell iratot kézbesíteniük, egyrészt azért, mert több jogforrást, jogsegélyegyezményt, illetve két- vagy többoldalú megállapodást kell ismerniük és alkalmazniuk, másrészt azért, mert ezen jogforrások alkalmazását nem igazán segíti ítélkezési gyakorlat.
A tanulmány célja annak elemzése, hogy a magyar jogalkalmazók mely nemzeti és nemzetközi jogforrások, valamint eljárási mechanizmusok figyelembevételével kötelesek eljárni abban az esetben, amikor egy polgári eljárás során az Európai Unión kívülre kell kézbesíteniük. A munka hangsúlyt fektet a hazai szabályozás, valamint a Hágai Kézbesítési Egyezmény és a Magyarország által kötött kétoldalú jogsegélyegyezmények együttes alkalmazására, továbbá vizsgálja a strasbourgi bírói gyakorlat relevanciáját a bírósági iratok szabályszerű kézbesítésének biztosítása szempontjából.
A nemzetközi polgári eljárásjogban nemzetközi jogsegélyen azokat a jogcselekményeket értjük, "amelyeket valamely állam bírósága vagy más hatósága egy másik állam bírósága vagy más hatósága javára - többnyire ennek megkeresésére - végez".[2]
Ezeknek a jogcselekményeknek a köre meglehetősen széles, ilyen lehet - többek között - az iratok kézbesítése,
- 289/290 -
a bizonyításfelvétel, a tanúk idézése, a szakértői vélemény beszerzése.[3]
A kézbesítés szabályozása köztudottan a legnehezebb kodifikációs feladatok egyike, mivel a jogalkotónak három követelményt kell szem előtt tartania: a jogbiztonságot, mely alatt érteni kell a küldemény átadásának biztonságát és az átadás tényének és időpontjának bizonyíthatóságát, a kézbesítés felgyorsítását, úgy azonban, hogy az alperes meghallgatáshoz fűződő joga ne kerüljön veszélybe, így a jogalkotónak a tisztességes eljáráshoz való jog tiszteletben tartására is figyelemmel kell lennie.[4]
A határon átnyúló kézbesítés kihívása nem csupán a jogrendszerek eltéréseiből, a nyelvi akadályokból és a költségek okozta adminisztratív terhekből ered, hanem abból is, hogy a külföldi kézbesítés során felmerül a szuverenitás kérdése.
Az 1950-es évek előtt a külföldre történő kézbesítés az egyes államok közötti kétoldalú megállapodások, diplomáciai csatornák, bírósági közvetítés és postai kézbesítés révén zajlott. Az első nemzetközi jogforrás, mely ezzel a kérdéssel foglalkozott, a polgári eljárásra vonatkozó, Hágában 1954. március 1-jén kelt nemzetközi egyezmény volt (Hágai Perjogi Egyezmény),[5] mely az egyik legsikeresebb nemzetközi jogegységesítő fórum, a Hágai Nemzetközi Magánjogi Értekezlet (Hague Conference on Private International Law - HCCH) keretében került kidolgozásra. Az egyezmény több eljárásjogi kérdéssel is foglalkozott, így a kézbesítésnek csak összesen hét cikket (1-7. cikk) szentelt, főszabályként pedig a diplomáciai út kötelező igénybevételét fogalmazta meg.
Az a nemzetközi egyezmény, amely már kifejezetten a külföldi kézbesítéssel foglalkozott, a polgári és kereskedelmi ügyekben keletkezett bírósági és bíróságon kívüli iratok külföldön történő kézbesítéséről szóló, Hágában, 1965. november 15. napján kelt Egyezmény (Hágai Kézbesítési Egyezmény),[6] melyhez több uniós tagállam is csatlakozott, így olyan szabályok alkalmazásában szerezhettek jártasságot, amelyek később, ha megváltozott tartalommal is, de az európai igazságügyi együttműködés keretében kiadott rendeletek részeivé váltak.[7] Az egyezmény nagy újítása, hogy szakít a diplomáciai út kötelező igénybevételével, a kézbesítés azonban továbbra is nemzetközi jogsegély keretében történik, a ratifikáló tagállamok által kijelölt központi hatóságok útján (a szerződő államok többsége az igazságügyi minisztériumát jelölte ki erre a feladatra).[8]
Hazánkban a határon átnyúló kézbesítés jogalkalmazási nehézségei miatt a nemzetközi magánjogi kodifikáció során az addiginál átfogóbb, koherensebb, jobban átlátható szabályozás megvalósítása volt a cél.
Magyarország 2004. május 1. óta tagja az Európai Uniónak, ezért külföldi kézbesítés felmerülésekor először mindig azt kell megvizsgálnia a jogalkalmazónak, hogy az EU-n belülre vagy kívülre kell az iratokat továbbítania. Ezt a kettősséget figyelhetjük meg a jogi szabályozásban is.
A nemzetközi magánjogról szóló 2017. évi XXVIII. törvény (a továbbiakban: Nmjtv.) 2. §-a[9] mellett a 72. § (1) bekezdése kifejezetten nevesíti az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusait és a nemzetközi egyezményeket, amikor kimondja, hogy "Magyar bíróság külföldi bíróság jogsegélykérelmére nemzetközi szerződés, az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa vagy viszonosság alapján nyújt jogsegélyt". A kézbesítésnek az Nmjtv. 73. §-a szerint három módja van: a miniszteren (minisztériumon) keresztüli, a nemzetközi szerződés szerinti postai, valamint a nemzetközi szerződésben meghatározottak szerinti külképviseleti hatóság útján történő kézbesítés.
A jogsegély területén korábban szabályozott együttműködési modellekhez képest az Unión belül a legfontosabb változás a kézbesítési rendeleteknek köszönhetően az volt, hogy intézményközi kézbesítés esetén a magyar bíróságok más EU-tagállamba közvetlenül küldik meg, és onnan közvetlenül fogadják a kérelmeket - ennek a szabályait tartalmazza az Nmjtv. 77. § (1) bekezdése[10] -, az Igazságügyi Minisztérium (a továbbiakban: IM) központi hatósági feladatai kiegészítő jelleggel merülnek fel (például közbenjárást biztosít a bíróságok közötti kommunikáció akadályozottsága esetén).[11] Az Unión kívüli kézbesítés esetén a központi hatóságok szerepe azonban sokkal hangsúlyosabb.
- 290/291 -
A Magyarország és más államok közötti - a kézbesítés terén folytatott - együttműködés normáiról a Belügyminisztérium által üzemeltetett https://igazsagugyiinformaciok.kormany.hu oldalon részletes tájékoztatást biztosít a jogalkalmazók számára, külön útmutatót az EU-n belüli kézbesítés megkönnyítéséhez,[12] míg külön az EU-n kívülihez.[13]
Hazánk Európai Unióhoz való 2004. május 1-jei csatlakozásának következménye, hogy ettől a naptól kezdődően a magyar bíróságoknak az Európai Unió tagállamaiba (Dániát kivéve) történő kézbesítésre az 1348/2000/EK rendelet szabályait kellett alkalmazniuk, így bár hazánk a 2005. évi XXXVI. törvénnyel beépítette jogrendszerünkbe a Hágai Kézbesítési Egyezmény szabályait, figyelemmel arra, hogy a Magyar Köztársaság csatlakozási okiratának letétbe helyezése 2004. július 13. napján megtörtént, és az Egyezmény a Magyar Köztársaság vonatkozásában 2005. április 1. napján lépett hatályba, uniós tagállamok esetében sem annak, sem a Hágai Perjogi Egyezménynek a kézbesítésre vonatkozó rendelkezései már nem voltak irányadók.[14] A Hágai Kézbesítési Egyezmény így hazánk számára olyan, Európai Unión kívüli szerződő államok vonatkozásában tette egyszerűbbé a hivatalos iratok kézbesítését, mint például az Amerikai Egyesült Államok, Egyiptom, Izrael, Japán, Kanada, Norvégia, Svájc vagy Törökország.[15]
A kézbesítési módok közül a központi hatóságok közreműködésével történő kézbesítés tekinthető a leggyakrabban alkalmazott eljárásnak, összhangban az Nmjtv. 73. § (1) bekezdésében[16] foglaltakkal. Az egyezmény 2. cikke, valamint az Nmjtv. 73. § (1) bekezdése alapján a bíróság a kézbesítendő iratokat két-két példányban köteles megküldeni az IM részére. A kézbesítendő iratok tartalmára vonatkozó összefoglalás és a kapcsolódó formanyomtatvány kitöltése a központi hatóság feladata, amelyhez a bíróság biztosítja a szükséges adatokat és iratokat.
A kézbesítés a megkeresett állam belső joga alapján többféle módon valósulhat meg. A gyakorlatban elsősorban az ún. formális kézbesítés érvényesül, amely a belső jogszabályok szerinti eljárás alkalmazását jelenti. Ugyanakkor - különösen magyar címzettek esetében, fordítás nélküli iratok kézbesítésekor - gyakran alkalmazzák az önkéntes átvételen alapuló ún. egyszerű kézbesítést is. Ez utóbbi esetben szintén a megkeresett állam belső joga irányadó, azzal az eltéréssel, hogy joghatályos kézbesítés kizárólag akkor következik be, ha a címzett az iratokat önkéntesen átveszi.
Az egyezmény 10. cikk a) pontja szerinti, a nemzetközi postaforgalomban szokásos postai úton történő kézbesítés alkalmazása esetén kiemelt jelentőséggel bír az egyes részes államok által tett fenntartások figyelembevétele. Ezek a fenntartások, mint ahogy az egyezmény alkalmazásához szükséges további információk, a Hágai Nemzetközi Magánjogi Értekezlet honlapján[17] érhetők el, de ennek használata során hátrány a nyelvi elérhetőség korlátozottsága, mivel az oldal csak angol, francia és spanyol nyelveken működik.
A magyar bíráknak Európán belül leggyakrabban Svájcba kell az egyezmény alapján kézbesíteniük, ugyanakkor Svájc a postai kézbesítés lehetőségével szemben fenntartást tett. Hasonló fenntartást jelentett be Európán kívül többek között Argentína, Azerbajdzsán, Brazília, Egyiptom, India, Izrael, Japán, Kuvait, Mexikó, Nicaragua, Norvégia, Kína, Paraguay, a Koreai Köztársaság, az Oroszországi Föderáció, Szerbia, Szingapúr, Srí Lanka, Törökország és Vietnám is.
Az egyezmény előírásai a jogalkalmazási gyakorlatban nem következetesen érvényesülnek: a bíróságok rendszeresen a postai szolgáltató útján történő kézbesítést részesítik előnyben, gyakran az egyezményhez fűzött állami fenntartások fennállása ellenére is.
A fordítási kötelezettségek körében hangsúlyozandó, hogy a kézbesítés helye szerinti állam jogosult előírni az ún. formális kézbesítés, valamint a különös kézbesítési módok alkalmazása esetén a kézbesítendő iratok hivatalos nyelvén készült fordítás csatolását. E fordításnak nem feltétlenül kell hiteles fordításnak lennie, ugyanakkor a központi hatóságok saját hatáskörükben ettől eltérő követelményeket is megállapíthatnak. Kiemelendő továbbá, hogy fordítás hiányában a kézbesítés joghatályossága nem állapítható meg kézbesítési vélelem vagy fikció alkalmazásával, mivel ilyen esetben az iratok átvétele kizárólag a címzett önkéntességén alapulhat.[18]
A fordítási követelményekkel szoros összefüggésben áll a címzett kézbesítés megtagadásához való joga is, amely azonban terjedelmében és tartalmában eltér a kézbesítési rendeletekhez kapcsolódó, az uniós joggyakorlat szerinti megtagadási jogtól. E körben kizárólag annak van jelentősége, hogy a kézbesítendő irathoz csatolták-e a megkeresett állam hivatalos nyelvén készült fordítást; a
- 291/292 -
címzett tényleges nyelvismerete, illetve az irat tartalmának egyéb módon történő megértési képessége jogilag nem bír relevanciával.[19]
Az egyezmény szabályozását az Nmjtv. 73. § (2) bekezdése egészíti ki. Eszerint közvetlen postai kézbesítés esetén - főszabály szerint - fordítás nélkül is sor kerülhet a kézbesítésre, a címzett átvételmegtagadási jogának fenntartása mellett. Mindazonáltal azon államok tekintetében, amelyek a közvetlen postai kézbesítés lehetőségét fenntartással kizárták, a nemzetközi postaforgalomban történő kézbesítés alkalmazása jogszabálysértőnek minősül. Ebből következően a jogalkalmazónak minden esetben kötelessége az adott állam fenntartásainak előzetes és pontos vizsgálata.[20]
A kézbesítés időpontjának meghatározására főszabály szerint a kézbesítés helye szerinti állam joga irányadó.
A kézbesítés szabályszerűsége ugyan a magyar jog alapján is vizsgálható, azonban közvetlen postai úton történő kézbesítés esetén - az Nmjtv. 73. § (4) bekezdésére[21] tekintettel - nincs lehetőség kézbesítési fikció alkalmazására, hisz amennyiben postai kézbesítés esetén a címzett az irat átvételét megtagadja, illetve a küldemény "nem kereste" jelzéssel érkezik vissza, a külföldi postai szolgáltató a magyar kézbesítési szabályokat értelemszerűen nem alkalmazza, miközben a kézbesítés helye szerinti állam kézbesítési jogának részletszabályai rendszerint nem ismertek a magyar bíróságok előtt. Ebből is következik, hogy a Polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 137. § (2) bekezdésében[22] szabályozott kézbesítési fikció közvetlen postai kézbesítés esetén nem alkalmazható.
A kézbesítés költségeinek viselésére vonatkozóan az egyezmény 12. cikke főszabályként a díjmentesség elvét rögzíti. Ettől eltérően azonban a tisztviselői közreműködéssel történő kézbesítés, illetve a különös kézbesítési mód alkalmazása esetén felmerülő költségek - hasonlóan az Európai Unión belül alkalmazandó kézbesítési rendeletek rendszeréhez - a kérelmezőt terhelik.
Egyes államok a központi hatósági feladatok ellátására nem állami szervet, hanem magánszolgáltatót jelöltek ki. Így például az Amerikai Egyesült Államok a kézbesítési kérelmek fogadására és teljesítésére az ABC Legal Services nevű magánvállalkozást hatalmazta fel, amelynek eljárási díja 95 USD. E díj megfizetését igazoló bizonylatot a kézbesítési kérelemhez szükséges csatolni.
A költségek fennállása és mértéke államonként eltérő, ezért a jogalkalmazók számára indokolt az IM honlapján közzétett, folyamatosan frissített tájékoztató anyagok tanulmányozása. Az Amerikai Egyesült Államokon kívül ugyanis díjköteles kézbesítésre kerül sor többek között Ausztrália egyes területein, a Bahamákon, Belize-ben, az Egyesült Királyságon belül Skóciában, Franciaország tengerentúli területein, a Fülöp-szigeteken, Arubán, Japánban, Kanadában, a Marshall-szigeteken, valamint San Marinóban is.
Az Amerikai Egyesült Államokba irányuló kézbesítések vonatkozásában külön is kiemelendő, hogy a gyermektartás és a családi tartások egyéb formáinak nemzetközi behajtásáról szóló, 2007. november 23-i hágai egyezmény - amelyet az Európai Unió részéről a Tanács 2011/432/EU határozata hirdetett ki - 6. cikk (2) bekezdés j) pontja értelmében az Amerikai Egyesült Államok érintett tagállamainak hatóságai, amennyiben azt belső joguk lehetővé teszi, díjmentesen teljesítik a tartási ügyekben keletkezett iratok kézbesítésére irányuló megkereséseket.
A Pp. rendelkezései a kézbesítési megbízottra és a hirdetményi kézbesítésre vonatkozóan - tekintettel arra, hogy az eljárás Európai Unión kívüli kézbesítésre irányul - a Pp. 143. § (6) bekezdésében[23] foglaltak figyelembevételével is alkalmazhatók.
A korábban már hivatkozott Hágai Perjogi Egyezmény,[24] valamint a kétoldalú jogsegélyegyezmények jelentős szerepet játszhatnak azon államokkal folytatott együttműködésben, amelyek nem vesznek részt a multilaterális mechanizmusokban. Ugyanakkor az e körben kialakult nemzetközi gyakorlat meglehetősen korlátozott, így a kézbesítési és jogsegély iránti eljárások tekintetében rendelkezésre álló joggyakorlat igen szűkös.[25]
A kétoldalú jogsegélyszerződések jellemzően a polgári és családjogi ügyekre vonatkoznak, egyes egyezmények kifejezetten kiterjednek a lakcímkutatás szabályozására is.
- 292/293 -
A kézbesítés alapvető formája a szerződő felek központi hatóságain keresztüli eljárás, melynek keretében a külföldi hatóság részéről többféle kézbesítési mód is igényelhető.
A kézbesítés szabályszerűségét és időpontját az egyezmények általában nem szabályozzák; e tekintetben a kézbesítés helye szerinti állam joga az irányadó. Ugyanakkor nem zárható ki az Nmjtv. 73. § (4) bekezdésének alkalmazása, amely lehetővé teszi a szabályszerűség magyar jog szerinti megállapítását, amennyiben az ahhoz szükséges adatok rendelkezésre állnak.
A Pp. szabályai további biztosítékot nyújtanak: a keresetlevél közlését követően az eljárás során szükség esetén át lehet térni a hirdetményi kézbesítésre a Pp. 142. § (2) és (4) bekezdéseiben foglaltak szerint.
Példaként említhető, hogy Libanonba irányuló kézbesítés esetén a Hágai Perjogi Egyezmény rendelkezései az irányadók, míg Irak vonatkozásában a Magyar Népköztársaság és az Iraki Köztársaság között a jogsegély nyújtásáról, Budapesten 1977. évi március hó 4. napján aláírt szerződés.[26]
Több állam egyidejűleg részes lehet többoldalú és kétoldalú egyezményben is. Így például Kanada esetében irányadó egyrészt a polgári jogsegély tárgyában Budapesten, 1935. évi szeptember hó 25-én kelt magyar-brit egyezmény,[27] másrészt a Hágai Kézbesítési Egyezmény. Hasonlóképpen, Ukrajnában lakóhellyel rendelkező alperes részére történő kézbesítés esetén alkalmazandó a Magyar Köztársaság és Ukrajna között a polgári ügyekben történő kölcsönös jogsegélyről szóló, Budapesten, 2001. augusztus 2-án aláírt szerződés,[28] valamint a Hágai Kézbesítési Egyezmény is.
Kiemelendő, hogy ha egy adott állam multilaterális és bilaterális egyezményt is ratifikált a kézbesítés tekintetében, a kedvezőbb szabályokat kell alkalmazni.
Az ismeretlen helyen tartózkodó személy lakcímének felkutatására a Hágai Kézbesítési Egyezmény nem tartalmaz szabályozást. Ugyanakkor az egyes államok között létrejött kétoldalú jogsegély-megállapodások keretében a felek rögzíthetik az e célra irányuló együttműködés módját. A Magyarország által kötött ilyen jellegű egyezmények közé tartozik a Magyar Népköztársaság és a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság között a kölcsönös jogsegélyről szóló, Belgrádban, az 1968. évi március hó 7. napján aláírt szerződés,[29] a Magyar Népköztársaság és a Török Köztársaság között a polgári és kereskedelmi jogsegélyről szólóan létrejött, Ankarában, 1988. évi június 6. napján aláírt szerződés[30] és a Magyarország és a Vietnami Szocialista Köztársaság között a polgári ügyekben nyújtandó kölcsönös jogsegélyről szóló megállapodás,[31] amelyek lehetővé teszik a lakcímkutatásra vonatkozó kérelmek előterjesztését. A Jugoszláviával kötött egyezmény az utódállamokra - nevezetesen Bosznia-Hercegovinára, Észak-Macedóniára, Koszovóra, Montenegróra és Szerbiára - jelenleg is alkalmazható.[32]
A viszonosság és a nemzetközi udvariasság elvei alapján történő kézbesítés a gyakorlatban ritkábban fordul elő. Amennyiben Magyarország és a célország között nincs hatályos nemzetközi szerződés, és viszonosság sem áll fenn - például Indonézia vagy az Egyesült Arab Emírségek esetében -, a kézbesítés kizárólag a külképviseleti hatóság által kezdeményezett kérelem alapján, udvariassági alapon valósulhat meg. Ebben az esetben a kézbesítendő okiratot a megkeresett állam hivatalos nyelvére lefordítva kell az IM-nek megküldeni, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) közreműködésével, a külföldi hatóság részére történő továbbítás céljából. E körülmények között azonban nehéz meghatározni a kézbesítés tényleges időpontját, valamint annak szabályszerűségét. Mivel a kézbesítési eljárás jelentős időt igényel, e módszer alkalmazása elsősorban akkor célszerű, ha a külföldön történő végrehajtás a meghozandó határozat alapján valószínű és ténylegesen lehetséges.
Az Nmjtv. 87. § (3) bekezdése értelmében a nemzetközi szervezeteknek, illetve a magyar joghatóság alól mentességet élvező természetes személyeknek történő kézbesítés a külpolitikáért felelős miniszter közvetítésével valósítható meg. Ennek megfelelően, amennyiben a címzett nemzetközi szervezet vagy olyan személy, akit a diplomáciai, konzuli vagy nemzetközi szervezetnél betöltött státusza révén mentesség illet meg, a kézbesítés kizárólag diplomáciai úton történhet. Nemzetközi szervezet esetében a kézbesítendő iratot célszerű a szervezet munkanyelvén, természetes személy esetében pedig a küldő állam hivatalos nyelvén, illetve amennyiben a személy nemzetközi szervezet alkalmazottja, állampolgársága szerinti állam hivatalos nyelvén készített fordítással ellátni. Diplomáciai kézbesítés esetén az iratokat az IM továbbítja a KKM útján a címzett részére.
E körbe tartozó kézbesítésre kerülhet sor afrikai országokban, így például Tanzániában, ha ott ENSZ-alkalmazott részére kell kézbesíteni. A nemzetközi jogon alapuló mentesség miatt az iratok kézbesítése nem történhet a fogadó állam hatóságain keresztül, hanem kizárólag a mentességet biztosító szerv közvetítésével valósítható meg, az IM és a KKM koordinációjával.[33]
- 293/294 -
Az Egyesült Királyság helyzete a kézbesítési rendeletek alkalmazása tekintetében akkor is különleges volt, amikor az EU tagja volt. Az Egyesült Királyság, hasonlóan Írországhoz, a rendeletek alkalmazásáról tett nyilatkozatában - amely a rendeletek preambulumának utolsó előtti bekezdésében is szerepel - kifejezte, hogy az Európai Unióról szóló szerződéshez, valamint az Európai Közösséget létrehozó szerződéshez csatolt, az Egyesült Királyság és Írország helyzetéről szóló jegyzőkönyv 3. cikkével összhangban részt vesz a kézbesítési rendeletek elfogadásában és alkalmazásában.
A Brexit következtében az Egyesült Királyság területére történő kézbesítés jelenleg a Hágai Kézbesítési Egyezmény rendelkezései szerint történik, kiegészítve a magyar-brit jogsegélyegyezmény szabályaival.
Az egyezmény alkalmazását segítő információk - így az Egyesült Királyság által az egyezményhez fűzött fenntartások - elérhetők a Hágai Nemzetközi Magánjogi Értekezlet honlapján. Ennek megfelelően az Egyesült Királyság engedélyezi a közvetlen postai kézbesítést, továbbá a diplomáciai vagy konzuli képviselő útján történő kézbesítést, állampolgársági megkötés nélkül.
A központi hatóságokon keresztüli kézbesítés során a kérelmet az IM Nemzetközi Magánjog Főosztálya (NMFO) küldi ki. A kérelmek teljesítéséről szóló igazolás vagy a nem teljesítésről szóló értesítés beérkezéséig várható időtartam Anglia és Wales, Észak-Írország, valamint Skócia esetében 4 hónap, a többi terület esetében 6 hónap.
A fordítási követelmények tekintetében kiemelendő, hogy az önkéntes átvételen alapuló egyszerű kézbesítés esetén fordítás nem szükséges, minden egyéb esetben azonban angol nyelvű fordítás csatolása kötelező. A kézbesítés általában díjmentes, kivételt képez Skócia és Anguilla.[34]
Bár a tanulmány bevezető részében utaltam arra, hogy az EU-n kívüli kézbesítést az nehezíti meg a jogalkalmazó számára, hogy nem áll rendelkezésre olyan kialakult, iránymutatásul szolgáló joggyakorlat, mint amilyen az EU-n belül az EUB több évtizedes iránymutatása a kézbesítési rendeletek alkalmazásához kapcsolódóan, mégis hiányos lenne a téma feldolgozása, ha az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB) a kézbesítéshez kapcsolódó ítéleteire nem térnék ki, figyelemmel arra, hogy az EJEB alapjogi ítélkezésének vannak eljárásjogi vetületei, olyanok is, melyek a tájékoztatáshoz való joghoz, ezen belül a kézbesítéshez kapcsolódnak.
Az Emberi Jogok Európai Egyezménye (a továbbiakban: EJEE vagy Egyezmény)[35] kötelezi a részes államokat, hogy biztosítsák az ebben meghatározott jogokat és szabadságokat a joghatóságuk alatt élő minden személy számára. Ezen túlmenően olyan nemzetközi ellenőrzési rendszert hozott létre, melynek értelmében az államok és a magánszemélyek nemzetiségre való tekintet nélkül a Strasbourgban működő jogi intézményhez folyamodhatnak, ha úgy vélik, hogy az EJEE-ben garantált jogokat valamely részes állam megsértette.[36]
Az EJEE 6. cikk 1. pont első mondata szerint "Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja, és hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában, illetőleg az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően".
A 6. cikk a legjelentősebb és egyben legkomplexebb része az EJEE-nek. A tisztességes eljárás követelményét az EJEB a korábban lefolytatott eljárás egészét tekintve vizsgálja, így egy önmagában álló, az eljárás teljes hosszától független, apró eljárási hibát nem értékel külön abból a szempontból, hogy megsértette-e az a 6. cikket.[37] Az Ilias és Ahmed v. Magyarország ügyben például az EJEB más, súlyosabb okok miatt megállapította az Egyezmény 3. és 13. cikkének megsértését, ezért a kérelmezők határidőkkel és a technikai jellegű egyéb eljárásjogi kifogásaival nem foglalkozott.[38]
Más a helyzet akkor, ha az az eljárási hiba súlyosabb. Az EJEB kézbesítéshez kapcsolódó ítéleteiben kifejtett álláspontja szerint a kézbesítés hiányosságai az EJEE 6. cikkébe foglalt tisztességes eljárásnak a sérelméhez vezethetnek, akár büntető, akár polgári ügyben történt a szabálytalan kézbesítés. Közvetlenül és közvetve is sértheti a tisztességes eljáráshoz való jogot a nem megfelelő és nem hatékony kézbesítés: közvetlenül azért, mert megfosztja a felet attól a jogától, hogy tudomást szerezzen az ellene folyó eljárásról, és arra reagálhasson, azzal kapcsolatban álláspontját kifejthesse, közvetve pedig azért, mert a nem megfelelő kézbesítés jelentősen elhúzhatja a per tartamát, megsértve ezzel az észszerű időn belüli elbíráláshoz fűződő jogot.
Az EJEB Colozza v. Italy ügyének[39] rövid tényállása szerint Colozza úrral szemben több, 1971 novembere előtt elkövetett bűncselekmény miatt úgy folytattak büntető-
- 294/295 -
eljárást az olasz hatóságok 1972-től, és úgy hozott ítéletet a Római Törvényszék 1986. december 17-én, hogy szabályszerűen semmilyen iratot nem kézbesítettek részére, mivel először ismeretlen helyen tartózkodóként, majd szökésben lévőként kezelték, és védőt rendeltek ki számára, illetve a magyar hirdetményi kézbesítésnek megfelelően a bíróság hivatalában helyezték letétbe a neki kézbesítendő iratokat annak ellenére, hogy a vele szemben folytatott egyéb ügyek révén már tudomást szereztek a lakcíméről.
Az EJEB ítéletében kifejtette, hogy ha a vádlott ténylegesen nem tudott a tárgyalásról, a távollétében folytatott eljárás sérti a tisztességes eljáráshoz való jogot, mivel a tisztességes büntetőeljárás alapfeltétele a vádlott valódi és hatékony értesítése, ezért a hatóságoknak bizonyítaniuk kell, hogy a kézbesítés ténylegesen megtörtént. Igazolt kézbesítés hiányában nem lehet feltételezni azt, hogy a vádlott ismeretlen helyen tartózkodik vagy szökésben van, mivel ha nem tud a vádlott az ellene folyó eljárásról, az elől nem is szökhet el, illetve ilyen esetben távollétében sem folytatható le az eljárás, hisz szabályszerű értesítés hiányában nem mondhat le önkéntesen a jelenléti jogról. Ha ilyen történik a nemzeti bíróság előtt folyt büntetőeljárásban, az eljárás sérti az Egyezmény 6. cikkét, és a vádlott számára biztosítani kell az új tárgyaláshoz való jogot, ahol személyesen védekezhet.
A Grafescolo S.R.L. v. Moldova ügy[40] tényállása egy gazdasági társaság és egy önkormányzat által kötött adásvételi szerződés érvényességét érintette; az elévülés kérdését kellett vizsgálnia a nemzeti bíróságnak a gazdasági társaság által indított szerződés érvénytelenségének megállapítása iránti perben. Az EJEB megállapította a 6. cikk sérelmét, és tisztességtelennek minősítette a moldovai Legfelsőbb Bíróság eljárását, egyrészt azért, mert indokolási kötelezettségének nem tett eleget abban a tekintetben, hogy miért nem fogadta el a kérelmező gazdasági társaság elévülésre vonatkozó érveit, másrészt pedig azért, mert anélkül tartotta meg tárgyalását a Legfelsőbb Bíróság, hogy arra a kérelmezőt idézte volna.
Az EJEB az Avotiņą v. Lettország ügyében[41] azonban nem állapította meg a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét. Az ügy rövid tényállása szerint a rigai lakos kérelmező, Avotiņą úr ciprusi jog szerint egy bejegyzett gazdasági társaságtól felvett kölcsönre tekintettel tartozáselismerő nyilatkozatot tett, mely okirat jogválasztási és joghatósági kikötést is tartalmazott, minden tekintetben alávetve magát a ciprusi jognak. A gazdasági társaság 2003-ban ciprusi bíróság előtt eljárást kezdeményezett a kérelmezővel szemben a fenti okirat alapján, az eljárásban a kérelmező fenti okiratban feltüntetett rigai címét megadva, mely a kérelmező állítása szerint az okirat aláírásának helye volt, nem pedig az ő lakcíme vagy üzleti címe. A ciprusi bíróság által Rigába küldött idézést valaki átvette, a kérelmező azonban azt állította, hogy az nem ő volt, az idézést soha nem kapta meg. 2004-ben a ciprusi bíróság a kérelmező távollétében marasztaló ítéletet hozott. 2005-ben a pernyertes gazdasági társaság a rigai elsőfokú bírósághoz fordult a fenti ítélet elismerése és végrehajtása érdekében, azonban ezen kérelmében már a kérelmező másik, szintén rigai címét tüntette fel, hivatkozással arra, hogy ez a kérelmező lakcímnyilvántartásba bejelentett lakcíme. A rigai bíróság a felek távollétében hozott végzésével helyt adott a kérelemnek, elrendelte a ciprusi ítélet elismerését és végrehajtását. A kérelmező 2006 nyarán a végrehajtótól szerzett tudomást az ítélet létezéséről és a vele szemben folyamatban lévő végrehajtásról.
A kérelmező a ciprusi ítélet megtámadását nem kísérelte meg, csak a lett bíróság eljárásával szemben volt kifogása, annak a határozataival szemben élt jogorvoslattal, hivatkozva a Brüsszel I. rendelet 34. cikk 2. pontjára, mivel álláspontja szerint, figyelemmel arra, hogy nem értesítették szabályszerűen a ciprusi eljárásról, a másik tagállamban mulasztásos eljárásban hozott ítélet nem ismerhető el. Előadta továbbá, hogy mind a ciprusi, mind a lett bíróságok előtt vele szemben eljáró ügyvédek pontosan tudták azt az üzleti címet, ahol számára szabályszerűen lehetett volna kézbesíteni. Lettországban mind első, mind másodfokon, mind a Legfelsőbb Bíróság előtti eljárásban a kérelmező pervesztes lett, és annak érdekében is, hogy az ingatlanára bejegyzett terhelés törlésre kerüljön, megfizette a követelt tartozást.
A kérelmező az EJEB eljárásának kezdeményezésekor kérelmét eredetileg Ciprus és Lettország ellen nyújtotta be, hivatkozással arra, hogy a ciprusi bíróság szerződéses tartozás megfizetésére kötelezte őt anélkül, hogy szabályszerűen megidézte volna, illetve biztosította volna védekezési jogainak gyakorlását, a lett bíróságok pedig elrendelték a ciprusi bíróság ítéletének végrehajtását Lettországban. Álláspontja szerint mindez sértette az Egyezmény 6. cikk (1) bekezdésében biztosított tisztességes eljáráshoz való jogát.
Az ügyben először az EJEB Harmadik Szekciójának Kamarája járt el, mely részítéletében a Ciprussal szembeni panaszt elkésettnek minősítve elfogadhatatlannak nyilvánította, így az ezt követően eljáró Nagykamarának sem volt hatásköre vizsgálni, hogy a ciprusi bíróság eljárása megfelelt-e a 6. cikkben foglalt követelményeknek, csak azt vizsgálhatta, hogy a ciprusi ítélet lett bíróság általi elismerése a fenti rendelkezéssel összhangban történt-e. Ennek ellenére kifejtette, hogy egy külföldi ítélet végrehajtásáról szóló döntés nem tekinthető az Egyezmény 6. cikk (1) bekezdésével összeegyeztethetőnek, ha azt úgy hozták meg, hogy a pervesztes félnek sem a kibocsátó államban, sem a végrehajtást elrendelő államban nem volt tényleges lehetősége arra, hogy hatékonyan érvényesítse kifogását az ítélethez vezető eljárás tisztességtelenségével kapcsolatban.
Az EJEB a Bosphorus-vélelem szerinti vizsgálatot is elvégezte az ügyben, mely alapján az EJEB vélelmezi az EJEE-vel egyenértékű alapjogvédelmet, ha egy állam kö-
- 295/296 -
telező EU-jogot hajt végre, kivéve, ha az adott ügyben az alapjogvédelem nyilvánvalóan hiányos volt. Ilyen nyilvánvaló hiányosságot az EJEB nem állapított meg annak ellenére, hogy a lett Legfelsőbb Bíróság eljárását több szempontból elégtelennek minősítette.
Végül az EJEB azért nem állapította meg az Egyezmény 6. cikkének megsértését, mert a kérelmező nem élt a ciprusi ítélet ellen jogorvoslattal annak ellenére, hogy a ciprusi ítélet nem tartalmazott tájékoztatást a jogorvoslati lehetőségről, mivel az EJEB álláspontja szerint a kérelmezőnek tisztában kellett lennie az általa aláírt tartozáselismerő nyilatkozat jogi következményeivel, a ciprusi bíróság előtti eljárás módjáról tájékozódnia kellett volna. Saját mulasztása és gondatlansága tehát nagymértékben hozzájárult ahhoz a helyzethez, amely miatt az EJEB-hez fordult, és amelyet megfelelő tájékozódással elkerülhetett volna.
Az ítéletet annak ismertetése elején vitathatónak neveztem, nem ok nélkül. Két bíró ugyanis eltérő indokok alapján, de egyetértett a döntéssel, az EJEB akkori magyar bírája, Sajó András azonban különvéleményt fogalmazott meg, melyben kifejtette, hogy akkor, amikor a ciprusi eljárásban az idézést nem kézbesítették szabályszerűen a kérelmezőnek, megvalósult a tisztességes eljáráshoz való jog sérelme, hisz a kérelmező nem szerzett tudomást az eljárásról, nem is védekezhetett, és a lett bíróságok eljárásának nyilvánvaló hiányosságát is meg kellett volna állapítani.
A bírósági eljárások alapja a szabályszerű kézbesítés, ahhoz ugyanis, hogy a felek az eljárási jogaikat gyakorolni, s az eljárási kötelezettségeiket teljesíteni tudják, elengedhetetlen, hogy az eljárás során keletkezett iratok a felek részére szabályszerűen kézbesítésre kerüljenek.
A szabályszerű kézbesítés a gyakorlatban különösen a nemzetközi vonatkozású, azaz a külföldi lakóhellyel/székhellyel rendelkező fél részvétele mellett zajló eljárásokban okoz problémát, hiszen a bírósági iratok külföldre történő kézbesítése számos esetben nehézkes és drága, így megnöveli az eljárások időtartamát és költségeit is.[42]
Ismert olyan álláspont, hogy "(...) a kézbesítés a polgári peres eljárás Achilles sarka. Ennek működésétől függnek ugyanis az Emberi Jogok Európai Egyezménye 6. cikkének fő biztosítékai: a meghallgatáshoz való jog és az észszerű, valamint a tisztességes eljárás időtartama".[43]
A bírósági eljárások során a kézbesítés az okirati formát öltött eljárási cselekmények hivatalosan dokumentált átadását jelenti a felek, valamint más érintett személyek (címzettek) részére, továbbá bizonyos esetekben az átadás dokumentált elmaradását is magában foglalja. A kézbesítés funkciója nem csupán információközlésre korlátozódik, hanem joghatások kiváltására is alkalmas. A bírósági iratok szabályszerű kézbesítésének elmaradása az eljárás folyamatosságát és időben történő lefolytatását jelentősen hátráltathatja, valamint akadályozhatja a bíróság és a felek közötti kommunikáció gyorsítását, amely alapvető elvárás a polgári perek észszerű időn belüli lezárhatósága érdekében.
A kézbesítés szabályainak megsértése végrehajtási nehézségeket okozhat mind belföldön, mind külföldön, továbbá a Magyarországon hozott ítéletek külföldi elismerhetőségét is kétségbe vonhatja.
A külföldi kézbesítés gyakorisága és jelentősége napjainkban folyamatosan nő, mivel az egymással gazdasági vagy bármilyen más, jogi vetülettel kapcsolatba kerülő természetes és jogi személyek egyre gyakrabban vannak más államban, és az ebből adódó polgári perekben az érintett felek, illetve más hatóságok részére történő szabályszerű iratátadás elengedhetetlen a jogbiztonság fenntartásához.
A hazai jogalkalmazásban a külföldi kézbesítésre leggyakrabban az Európai Unión belül a kézbesítési rendeletek, míg azon kívül a Hágai Kézbesítési Egyezmény és Magyarország által kötött kétoldalú jogsegélyegyezmények, valamint az Nmjtv. rendelkezései az irányadó jogforrások. E mellett a Hágai Perjogi Egyezmény és a viszonossági gyakorlat, valamint egyéb kiegészítő jogintézmények és mechanizmusok ritkábban kerülnek alkalmazásra, jellemzően akkor, ha a fenti alapnormák nem biztosítanak teljes körű megoldást.
Az EU-n kívüli kézbesítés esetén különösen fontos a Hágai Kézbesítési Egyezmény részletes ismerete, amely nyelvi kompetenciát igényel, mivel az egyezmény és az aláíró államok fenntartásai kizárólag angol, francia, spanyol nyelveken érhetők el a Hágai Nemzetközi Magánjogi Értekezlet honlapján. Az egyezményhez fűzött fenntartások és a küldő államtól megkövetelt formai előírások betartása azonban nélkülözhetetlen a joghatás kiváltására alkalmas és szabályszerű kézbesítés biztosítása érdekében.
Könnyebben alkalmazhatók a hazánk által kötött kétoldalú jogsegélyegyezmények, mivel ezek jogszabályi úton kerültek kihirdetésre, és integrálódtak a magyar jogrendbe, így nyelvi akadályok nem nehezítik az alkalmazásukat.
Összességében megállapítható, hogy a magyar bíróságok a hazai jogszabályok, az uniós kézbesítési rendeletek és a nemzetközi szerződések együttes alkalmazása, valamint a luxemburgi és strasbourgi ítélkezési gyakorlat folyamatos nyomon követése révén képesek biztosítani a bírósági iratok szabályszerű kézbesítését, ezáltal megfelelve mind a hazai, mind a nemzetközi jogi elvárásoknak, és garantálva a tisztességes eljárás valamennyi feltételét, különösen az eljárás észszerű időn belüli lefolytatását, valamint a tájékoztatáshoz és védelemhez való jog teljes körű érvényesülését. ■
JEGYZETEK
[1] első kézbesítési rendelet: a tagállamokban a polgári és kereskedelmi ügyekben a bírósági és bíróságon kívüli iratok kézbesítéséről szóló 1348/2000/EK rendelet; régi kézbesítési rendelet: a tagállamokban a polgári és kereskedelmi ügyekben a bírósági és bíróságon kívüli iratok kézbesítéséről (iratkézbesítés) és az 1348/2000/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 1393/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet; új kézbesítési rendelet: a tagállamokban a polgári és kereskedelmi ügyekben a bírósági és bíróságon kívüli iratok kézbesítéséről (iratkézbesítés) szóló, az Európai Parlamenti és a Tanács (EU) 2020/1784 rendelete.
[2] Mádl Ferenc - Vékás Lajos: Nemzetközi magánjog és nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga. 10. kiadás, Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2022. 560.
[3] Molnár István János: Nemzetközi polgári eljárásjog. Budapest, Patrocinium Kft., 2023. 129.
[4] Kengyel Miklós - Harsági Viktória: Európai polgári eljárásjog. Budapest, Osiris Kiadó, 2006. 123.
[5] Kihirdette az 1966. évi 8. tvr.
[6] Kihirdette a 2005. évi XXXVI. törvény.
[7] Harsági Viktória: Kézbesítés a polgári jogvitákban határok nélkül. Budapest, HVG-ORAC, 2010. 130.
[8] Kengyel - Harsági: Európai polgári eljárásjog. 124.
[9] 2. §: E törvény rendelkezéseit olyan kérdésekben kell alkalmazni, amelyek nem tartoznak az Európai Unió általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa vagy nemzetközi szerződés hatálya alá.
[10] Nmjtv. 77. § (1) bekezdése: A tagállamokban a polgári és kereskedelmi ügyekben a bírósági és bíróságon kívüli iratok kézbesítéséről (iratkézbesítés) szóló, 2020. november 25-i (EU) 2020/1784 európai parlamenti és tanácsi rendelet (e §-ban a továbbiakban: a rendelet) 3. cikk (1) bekezdése szerinti áttevő intézmény feladatait a) bírósági iratok esetében az a bíróság, amelynek eljárásában a kézbesítendő irat keletkezett; b) közjegyző eljárásában keletkezett iratok esetén az a közjegyző, akinek eljárásában az irat keletkezett; c) egyéb bíróságon kívüli iratok esetében a miniszter látja el.
[11] A nemzetközi magánjogról szóló 2017. évi XXVIII. törvény bírói gyakorlata tárgykörre felállított joggyakorlat-elemző munkacsoport Összefoglaló véleményének kivonata. 55., https://kuria-birosag.hu/sites/default/files/joggyak/i_osszefoglalo_velemeny_kivonat_kozzetetelre_internet.pdf
[14] Németh János - Kiss Daisy (szerk.): A polgári perrendtartás magyarázata. Budapest, Complex, 2010. 434.
[15] Kengyel - Harsági: Európai polgári eljárásjog. 124.
[16] Az Nmjtv. 73. § (1) bekezdése szerint a megkeresett állam hatósága útján külföldön kézbesítendő iratot intézkedés végett a miniszterhez kell megküldeni.
[17] https://www.hcch.net/en/home
[18] A nemzetközi magánjogról szóló 2017. évi XXVIII. törvény bírói gyakorlata tárgykörre felállított joggyakorlat-elemző munkacsoport Összefoglaló véleményének kivonata, 59.
[20] Breczkáné Békési Gabriella: Kézbesítés külföldre. In: Kemecsei Nóra (szerk.): Mailáth György Tudományos Pályázat 2024: díjazott dolgozatok. Budapest, OBH, 2024. 84-85.
[21] Nmjtv. 73. § (4) bekezdés: A külföldön teljesített kézbesítést szabályszerűnek kell tekinteni, ha az akár a magyar, akár a kézbesítés helyén irányadó jognak megfelel. Ha a kézbesítésre a (2) bekezdés alapján került sor, kézbesítési fikció alkalmazásának nincs helye.
[22] Pp. 137. § (2) bekezdés: A bírósági iratokat a kézbesítés megkísérlésének napján kézbesítettnek kell tekinteni, ha a címzett az átvételt megtagadta. Ha a kézbesítés azért volt sikertelen, mert a címzett az iratot nem vette át - postai szolgáltató útján történő kézbesítés esetén az a bírósághoz "nem kereste" jelzéssel érkezett vissza - az iratot a kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni.
[23] Pp. 143. § (6) bekezdés: A kézbesítési megbízottra vonatkozó rendelkezések nem alkalmazhatók olyan államban lakóhellyel, tartózkodási hellyel vagy székhellyel rendelkező fél részére történő iratkézbesítés esetén, amely állam vonatkozásában nemzetközi szerződés vagy az Európai Unió kötelező jogi aktusa e rendelkezésektől eltérő, meghatározott kézbesítési módokat tesz csak lehetővé.
[24] Kihirdette az 1966. évi 8. törvényerejű rendelet; végrehajtási jogszabály: 4/1966. (VI. 15.) IM rendelet.
[25] A nemzetközi magánjogról szóló 2017. évi XXVIII. törvény bírói gyakorlata tárgykörre felállított joggyakorlat-elemző munkacsoport Összefoglaló véleményének kivonata, 60. o.
[26] Kihirdette az 1978. évi 11. tvr.
[27] Kihirdette az 1936. évi XIII. törvény.
[28] Kihirdette a 2002. évi XVI. törvény.
[29] Kihirdette az 1969. évi 1. tvr.
[30] Kihirdette az 1992. évi LVII. törvény.
[31] Kihirdette a 2018. évi LXXXVII. törvény.
[32] Breczkáné Békési: Kézbesítés külföldre. 85-86.
[33] A nemzetközi magánjogról szóló 2017. évi XXVIII. törvény bírói gyakorlata tárgykörre felállított joggyakorlat-elemző munkacsoport Összefoglaló véleményének kivonata, 62. o.
[34] Breczkáné Békési: Kézbesítés külföldre. 87.
[35] Az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény, hazánkban kihirdette az 1993. évi XXXI. törvény.
[36] Gatter László: A bírák nagy kézikönyve. Budapest, Complex, 2010. 1264.
[37] Rónai Orsolya: Az Emberi Jogok Európai Egyezménye 6. cikk 1. bekezdésének általános áttekintése az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatára tekintettel. Debreceni Jogi Műhely, 2014. (1-2), DOI: https://doi.org/10.24169/DJM/2014/1-2/12
[38] EJEB, Ilias és Ahmed v. Hungary, 47287/14, 2019. november 21., 157. és 179. pont.
[39] EJEB, Colozza v. Italy, 9024/80, 1985. november 19.
[40] EJEB, Grafescolo S.R.L. v. Moldova, 36157/08, 2014. október 22.
[41] EJEB, Avotiņą v. Latvia, 17502/07., 2016. május 23.
[43] Harsági: Kézbesítés a polgári jogvitákban határok nélkül. 17.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző gazdasági ügyszakos bíró. https://orcid.org/0009-0000-7039-6520.
Visszaugrás
