https://doi.org/10.59851/mj.72.07.4
Az új Pp. a magánszakértői bizonyítást intézményesítette. A magánszakértői bizonyítás a kirendelt szakértő általi bizonyításhoz képest több esetben minősülhet aggályosnak. Ezek közül ki kell emelni, hogy aggályos a magánszakértői vélemény, ha a magánszakértő az ellenfél kérdéseire nem válaszol, továbbá ha a véleménye és az ellenfél magánszakértőjének szakvéleménye között szakkérdésbeli ellentét áll fenn. Ilyen körülmények azonban nem korlátozás nélkül vezetnek aggályosságra, mert az ellenfél kérdése csak a benyújtott magánszakértői vélemény tartalmára vonatkozhat, és a kérdésfeltevés általános kritériumainak is meg kell felelnie. Két magánszakértői vélemény közötti ellentét pedig csak abban az esetben vezethet aggályosságra, ha az ellentét az ügyben releváns szakkérdésben merül fel.
Kulcsszavak: magánszakértői bizonyítás; magánszakértő szakvéleménye; kérdés magánszakértőhöz; szakkérdésbeli ellentét; aggályosság
The new Code of Civil Procedure institutionalised private expert reports. Private expert reports may be considered to be of concern in more cases compared to reports of appointed experts. The most important of these are that the opinion of the private expert is considered to give cause for concern if the private expert does not answer the opponent's questions and if there is a disagreement with the opposing party's private expert's report concerning specific expertise issues. However, such circumstances do not give rise to concern without limitation, because the opponent's questions can only relate to the content of the private expert's report submitted and must also meet the general criteria for asking questions, and a disagreement between two private expert reports can give rise to concern only if the disagreement is on a specific expertise issue relevant to the case.
Keywords: private expert evidence; private expert's report; question to private expert; disagreement in specific expertise issues; cause of concern
A Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: 1952-es Pp.) a bizonyítás körében rendelkezett a szakértői bizonyításról (177-183. §). Eszerint a bíróság szakértőt rendelt ki, ha a perben jelentős tény vagy egyéb körülmény megállapításához vagy megítéléséhez olyan különleges szakértelem volt szükséges, amellyel a bíróság nem rendelkezett. Az 1952-es Pp. a magánszakértő eljárását, véleményét nem szabályozta, ugyanakkor a peres eljárásokban a magánszakértői bizonyítás tényszerűen megjelent, amelynek felhasználhatóságát és bizonyító erejét a bírói gyakorlat - az adott ügyek egyedi sajátosságaitól is függően - többféleképpen értékelte.
Amint azt Bartal Géza összefoglalta, a magánszakértői vélemény a joggyakorlatban minősülhetett:
a) a fél személyes előadásának, "szakmai véleményének" (például BH 1996.102., BH 2004.59.);
b) a bizonyítékok körében értékelendő "szakmai álláspontnak" (például BH 1999.365., BH 2007.192.);
c) az 1952-es Pp. szabad bizonyítási rendszerében "nem nevesített bizonyítási eszköznek", amely a kirendelt szakértő szakvéleményének aggályossá tételére, akár bizonyító erejének lerontására vezethet (például BH 1983.233., BDT 2003,759.);
d) kifejezett bizonyítási eszköznek, amely a perben a kirendelt szakértő szakvéleményéhez képest "másik szakvéleménynek" minősülhet (például BDT 2001.181, BH 2003.17);
e) a szabad bizonyítás keretében értékelendő egyedi (sui generis) bizonyítási eszköznek (például BDT 2001.444., BDT 2005.1092., BH 2010.186., BH 2012.175.).[1]
A korábbi gyakorlatot praktikusan összefoglalva: az 1952-es Pp. hatályban léte alatt a felek gyakran csatoltak magánszakértői véleményeket előadásaik alátámasztására, a másik fél előadásainak vitatására vagy a kirendelt szakértő véleményének cáfolatára. Az 1952-es Pp.-beli konkrét szabályok hiányában ezeket a bíróság azok felhasználhatósága és bizonyító ereje körében is maga értékelte.
A Polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvényben (a továbbiakban: új Pp., illetve Pp.) a magánszakértői bizonyítás mint a szakértői bizonyítás egyik meghatározott formája jelenik meg, amely a szakértői bizonyítás többi formájával - köztük a kirendelt szakértővel - egyenértékű. Az új Pp. természetesen fenntartotta a kirendelt szakértő intézményét, mellyel kapcsolatban az alapvető szabályok a korábbihoz hasonlóak maradtak. A magánszakértői bizonyítás azonban új, szabályozott formát öltött. Erre a korábbi gyakorlat rutinja nem alkalmazható, az új szabályok alkalmazása pedig több esetben teljesen új gyakorlati kérdéseket vet fel.
Az új szabályozásban megjelenő magánszakértői bizonyításról, annak menetéről Metzinger Péter írt átfogóbb jelleggel tanulmányt a Jogászegyleti Értekezések 2022-es kötetében. Ezen tanulmány megállapításait magam is osztom. A jelen írásban olyan kérdésekre fókuszálok - gyakorlati tapasztalatokat is figyelembe véve -, amelyekre Metzinger Péter tanulmányában csak rövidebben, illetve érintőlegesen tért ki.
A magánszakértő a kirendelt szakértőhöz hasonlóan csak igazságügyi szakértő lehet (illetve ilyen hiányában kivételesen eseti szakértő).[2] Ez a korábbi gyakorlathoz képest
- 437/438 -
újdonság, mivel korábban a magánszakértői véleményekkel szemben nem volt ilyen kifejezett, formális elvárás. Ez olyan esetekben lehet érdekes, amikor a szakvéleményt valamilyen tekintélyesebb szakmai szervezettel kívánja az adott fél elkészíttetni, mint például egy egyetem vagy annak egy adott tanszéke, valamelyik nagy könyvvizsgáló cég stb. Az 1952-es Pp. hatálya alatt az ilyen szervezetek által készített magánszakértői véleménytől a bizonyító fél esetlegesen nagyobb szakmai meggyőző erőt várhatott, a Pp. alapján azonban igazságügyi szakértői minőség hiányában egy ilyen vélemény önmagában még szakértői véleménynek sem minősül (kivéve, ha az adott kérdésben az adott szervezet eseti szakértőként jár el).
Így például egy egyetemi tanszék által készített és külön igazságügyi szakértő által nem jegyzett vélemény a perben legfeljebb okirati bizonyítékként, illetve a fél előadásaként lesz figyelembe vehető.
Adott eljárásban persze lehet célszerű egy ilyen, igazságügyi szakértőnek (illetve eseti szakértőnek) nem minősülő "szakértő" "szakvéleményének" benyújtása, ha a készítő személye vagy a véleménye a per valamely szempontjából különösen fontos lehet. Ez ebben az esetben mint okirat fog szerepelni az eljárásban. Ha azonban ennek tartalma a perben releváns szakkérdést érint - azaz különleges szakértelemmel megítélhető kérdést[3] -, akkor arra vonatkozóan kirendelt szakértői vagy magánszakértői véleményre is szüksége lesz a bizonyító félnek,[4] különben bizonyítási kötelezettségének nem fog eleget tenni.
Az eljáró szakértővel szembeni elvárások a Pp.-ben tehát mind a kirendelt szakértői, mind pedig a magánszakértői bizonyítás esetén ugyanazok (illetve idetartozik a más eljárásban kirendelt szakértő is, amelyre itt külön nem térek ki).[5] A két szakértői bizonyítási forma eljárási szabályaiban ugyanakkor vannak eltérések. Szakértő kirendelése esetén a kérdésfeltevésről - a korábbi szabályokhoz hasonlóan - a bíróság dönt. (A bíróság persze engedélyezheti, avagy fel is hívhatja a feleket arra, hogy közvetlenül intézzenek kérdést a kirendelt szakértőnek, de vita esetén adott kérdés feltevéséről a bíróság dönt.)[6] Magánszakértő esetében azonban a kérdésfeltevésről a magánszakértői bizonyítással élő fél dönt.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
