A polgári eljárásjog alapelvei a magyar jogrendszerben "igazából a (polgári) perre szabottak", illetve a "polgári eljárásjogban elsősorban a per modelljére vonatkoznak."[1] Ebből azonban nem következik, hogy ne érvényesülnének a nemperes eljárások, így a közjegyzői eljárásokban is.
A fizetési meghagyásos eljárás közjegyzői hatáskörbe telepítése óta egyre növekvő számban választják az igényérvényesítők a fizetési meghagyásos eljárást, mint a permegelőző alternatívát.
Amennyiben áttekintjük a statisztikai adatokat, megállapíthatjuk, hogy a rendszerváltást követően már bírósági hatáskörben is emelkedő tendenciát mutattak: 2006-ban 326 000 új fizetési meghagyásos eljárás indult, 2007-ben 412 000, 2008. évben már több mint 500 000 ügy indult az illetékes bíróságokon. Számuk a közjegyzői hatáskörbe telepítést követően is tovább növekedett: 2013-ban 551 545 míg 2014-ben 556261 fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet terjesztettek elő.[2]
A XXI. századi felgyorsult világban még nagyobb jelentősége van a pergátló, perelkerülő megoldásoknak, így a fizetési meghagyásnak is főként gyorsasága és költséghatékonysága miatt. Már a fizetési meghagyásról szóló 1893. évi XIX. törvénycikk (továbbiakban: Fmhtc.) általános indokolása szerint is a vitássá nem vált követelések tekintetében a "gyorsaság, olcsóság és a bíróság munkaerejének lehető kímélete volna helyén."
Polgári eljárásjogi gondolkodásunkban igazságszolgáltatási-helyettesítési stratégia megjelenése is megfigyelhető, melybe szintén illeszkedik a fizetési meghagyásos eljárás.[3]
Mindezekből is látszik a mai polgári eljárásjogban a fizetési meghagyásos eljárás központi szerepe, amely miatt kiemelkedően fontos, hogy ebben az eljárásban is érvényesüljenek - a nemperes eljárások sajátosságaiból eredő eltérésekkel - azok az alapelvi rendelkezések, amelyek a peres eljárásokban érvényre jutnak.
- 28/29 -
Az alapelvek már az 1911-es Plósz-féle perrendtartásban megjelentek. Az 1911. évi I. törvénycikkben azonban még nem volt alapelvi katalógus, a törvényben szétszórtan találhatóak meg alapelvi rendelkezések. Ha visszatekintünk az 1950-es évek magyar jogfejlődésére megállapíthatjuk, hogy az alapelvek fogalmát alapvetően ideologizálták, politikai tartalommal töltötték meg.
A jogirodalomban bár nincs egységes alapelv-fogalom, azonban alapelven "önmagában nyilvánvaló, más tételek levezetésében kiindulásként használható tétel, illetve legfőbb elvi meggondolást" szokás érteni, olyan tételeket "amelyek a konkrét disciplina saját tételeinek és törekvéseinek megvalósításánál iránymutatóul elfogadottnak tekint."[4]
Kérdésként merül fel, hogy az alapelvek hogyan hatnak a jogalkalmazásra és a jogalkotásra.
A legfontosabb kérdés - amely a jogtudományt is megosztja - az alapelvek jellegénél keresendő: normatív szabályoknak tekinthetjük-e őket? A válasz a peres és nemperes eljárásokra tekintettel egyáltalán nem közömbös.
Az alapelvek normativitása azt jelenti, hogy a hatályos jogszabályokban tételesen meg kell jelenniük, amelyre akár konkrét esetben hivatkozni is lehet. Az alapelvek normatív jellemzőjét tagadók inkább más megközelítést fogalmaznak meg: az alapelveknek egyfajta értelmező, kisegítő szerepet szánnak, amely a joggyakorlat számára nyújthat iránymutatást, egyfajta iránytű a tételes jog alkalmazása során.
Az 1999-ben bekövetkezett jogszabályi változást a normatív felfogás megerősítéseként értelmezhetjük. A VIII. Pp. novellaként számon tartott törvény újraszabályozta a perrendtartásunk I. fejezetét, amely a kódex alapelveit tartalmazza: a szocialista beállítottságú alapelvi rész teljes mértékben kiiktatásra került a hivatalbóliság és az anyagi jogi igazságosság visszaszorítása érdekében.
A jelen perjogtudományban osztatlan álláspontot képez, hogy a polgári eljárásban érvényesülniük kell bizonyos alapelveknek, melyek áthatják a polgári eljárásjog egész rendszerét. Abban azonban már nincs teljes konszenzus, hogyan lehetne őket tipizálni. Az alapelveket különböző szempontok alapján lehet csoportosítani. Névai László szerint "ahány szerző, legalább annyi rendszer".[5]
Amennyiben az alapelveket hatókörük, funkciójuk alapján csoportosítjuk ún. igazságszolgáltatási alapelveket, valamint a polgári perjog ún. sajátos alapelveit különböztetjük meg. A két alapelvi kör nem tekintendő feltétlenül egy csoportnak: az igazságszolgál-
- 29/30 -
tatási alapelvek jóval tágabb kört jelenítenek meg, hiszen a polgári eljárásjogon kívül a büntetőeljárási jogban is érvényesülnek és rendszerint az igazságszolgáltatás szervezetéhez vagy annak működéséhez kapcsolódnak. Az átláthatóság érdekében célszerű ezen alapelvek fent nevezett két fő típusát egyértelműen elkülöníteni egymástól, amelyet a jogtudomány - döntő többségében - az alábbiak szerinti osztályozás során választ el:[6]
Igazságszolgáltatás alapelvei közé sorolható: az igazságszolgáltatás kizárólag bíróságok útján, a társasbíráskodás elve, a bírói függetlenség elve, a nyilvánosság elve, a szóbeliség elve, képviselethez való jog, a törvényes bíróhoz való jog, a szabad bizonyítás és a bizonyítékok szabad mérlegelésének az elve, a jogorvoslathoz való jog, illetve a tisztességes eljáráshoz való jog.
A polgári perjog ún. sajátos alapelvei szűkebb területet ölel fel, ide tartoznak az alábbi alapelvek: kérelemre történő eljárás elve, rendelkezési elv, tárgyalás elve, jogérvényesítés segítségének elve, jóhiszemű eljárás elve. Létezik olyan álláspont is, amely további sajátos eljárási alapelvként a kétoldalú meghallgatás elvét jelöli meg.[7]
Tanulmányomban e rendszertani megközelítést veszem alapul az egyes alapelvek vizsgálata során.
A polgári perekben érvényesülő alapelvek három szabályozási szinten kerültek elhelyezésre: első szinten említhetjük az Alaptörvényt, a második szinten két jogszabályt: a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvényt (a továbbiakban: Bszi.), a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvényt (a továbbiakban: Bjt.), valamint harmadik szinten a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvényt (a továbbiakban: Pp.).[8] A hatályos perjogi kódexünk külön fejezetet szentel az alapelvek részére az Általános rendelkezések I. fejezetében Alapvető elvek címmel, melynek törvényben való elhelyezése is mutatja fontosságát.
Mielőtt a fizetési meghagyásos eljárás tükrében bemutatnám az egyes alapelveket, fontos tisztázni, hogy milyen sajátosságai vannak a nemperes eljárásoknak. A nemperes eljárások - Plósz Sándor szavaival élve a perenkívüli eljárások - lényegét bizonyos hiányosságokkal tudjuk igazán megragadni, melyek a közvetlenség, mint alapelv érvényesülésének, a szabad bizonyítás, valamint a kétoldalú meghallgatás hiányai és a "jogorvoslati csonkoltság."[9]
- 30/31 -
"Magyarországon nem volt és ma sincsen a nemperes eljárások mindegyikét körülölelő polgári eljárásjogi szabályozás."[10] Mindezekből következik, hogy a nemperes eljárások egyes szabályai nem egységes kódexben, hanem eljárásonként külön kerültek szabályozásra.
A közjegyző hatáskörébe telepített nem vitatott pénzkövetelések érvényesítésére szolgáló fizetési meghagyásos eljárás is a nemperes eljárások közé tartozik. Ebből következően rendelkezik mindazokkal a hiányosságokkal, amelyek a peres eljáráshoz képest egy nemperes eljárást jellemeznek. Ezekre a hiányosságokra az egyes alapelveknél külön kitérek, elöljáróban annyit szögeznék le, hogy vannak olyan alapelvek, amelyeknek az érvényesülése a nemperes eljárásokban tulajdonképpen fogalmilag kizárt, vagy adott esetben csak rendkívül szűk körben lehetséges. A fizetési meghagyásos eljárásról szóló 2009. évi L. törvény (továbbiakban: Fmhtv.) nem rendelkezik a Pp.-hez hasonló alapelvekre vonatkozó általános fejezettel. Az alapelvekre utalásokat sem találunk a törvényszövegben. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem lennének alkalmazandóak: a fizetési meghagyásos eljárásra - ha e törvény másként nem rendelkezik - a Pp. szabályait a polgári nemperes eljárás sajátosságaiból eredő eltérésekkel kell alkalmazni. A fizetési meghagyásos eljárásra az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. törvény (továbbiakban: Kjnp) rendelkezéseit viszont nem lehet alkalmazni.
Mindezekre tekintettel az alapelvek érvényesülésének jogszabályi feltételét az Fmhtv. 1. § (1) bekezdése teremti meg, mely szerint: "A fizetési meghagyásos eljárás[ra] ... - ha e törvény másként nem rendelkezik - a Pp. szabályait a polgári nemperes eljárás sajátosságaiból eredő eltérésekkel kell megfelelően alkalmazni." Az Fmhtv. és a Pp. viszonyára a római jogból ismert lex primaria derogat legi subsidiariae elvét juttatja érvényre, vagyis az eljárásra elsődlegesen az Fmhtv. rendelkezéseit kell alkalmazni, míg szubszidiárius szabályként a Pp. szabályait jelöli meg.
Az e csoportba sorolható alapelvek közös jellemzője tehát, hogy a hatósági eljárásokban nem, viszont a polgári és a büntető igazságszolgáltatásban egyaránt érvényesülnek. Nagyrészt az Alaptörvény, a Pp. és a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (továbbiakban: Be.) tartalmazza, valamint a Bszi. és a Bjt. rendelkezései között is fellelhetőek. Megállapítható, hogy az itt felsorolt alapelvek az emberi jogokról szóló különböző nemzetközi egyezményekből kerültek át a magyar szabályozásba, törvényeinkbe.[11]
- 31/32 -
Fontosnak tartom kiemelni, hogy jelen tanulmányban nem vettem vizsgálat alá: a bírósághoz fordulás joga, a közvetlenség elve, a képviselethez való jog, a társasbíráskodás elve, ülnökök részvételének elve, valamint a szabad bizonyítás és a bizonyítékok szabad mérlegelésének elve alapelveket terjedelmi okok miatt. Ezen elveket érdemes külön vizsgálat alá vonni egy újabb tanulmányban.
Az elv lényege, hogy jogvitás ügyekben a végső szó kimondása a bíróság feladata kell, hogy legyen. A bíróságok primátusának érvényesülése azonban nem kizárólagos, hiszen vannak olyan jogintézmények, amelyek áttörik ezt. Példaként említhetjük a választottbíráskodást vagy éppen a közjegyzői nemperes eljárásokat.
Jelen alapelvet a közjegyzői nemperes eljárások - köztük a fizetési meghagyásos eljárás - "alkotmányossági próbájának" is tekinthetjük. Már a rendszerváltozást követő években foglalkozott az Alkotmánybíróság a közjegyzői tevékenységgel, kimondva, hogy a közjegyző az állam igazságszolgáltató tevékenységének részét képezi.[12]
Az Alkotmánybíróság ezt követően több határozatában leszögezte, hogy a közjegyző elválaszthatatlan része az igazságszolgáltatásnak: A 108/B/1992. AB határozat szerint: "A közjegyző - egyebek között az általa szerkesztett és hitelesített közokiratok által -a jogviták megelőzése érdekében végez olyan jogi szolgáltatást, amely tehermentesíti a bíróságokat, az igazságszolgáltatást, de elősegíti a forgalom szabadságát, biztonságát és a szerződési fegyelem erősödését is".
A Legfelsőbb Bíróság (jelenleg Kúria) is foglalkozott a közjegyző jogállásának kérdésével:
"...közjegyzőség intézménye egységesen a magyar igazságszolgáltatás szervezetén belül helyezkedik el, a közjegyzői tevékenység pedig jellegét tekintve egységesen közhatalmi tevékenység, vagyis az állam igazságszolgáltató funkciója részeként végzett jogszolgáltató hatósági tevékenység (Ktv. 1. § (4) bek.). A közjegyző valamennyi tevékenysége, hatásköre jogszabály által meghatározott, jogszabályi felhatalmazáson alapul. A Ktv.-nek nincs olyan rendelkezése, amely jogszabályi alapot adna arra, hogy a közjegyző egyes tevékenységei között a hatósági jelleg szempontjából különböztetni lehessen."[13]
Az Alkotmánybíróság és a Kúria döntései tükrében kell értelmeznünk a közjegyző hatáskörébe utalt fizetési meghagyásos eljárást is, mely kapcsán problémaként merült fel, hogy sérülhet az igazságszolgáltatás bírói monopóliumának elve. A problémafelvetést onnan kell megközelítenünk, hogy a fizetési meghagyásos eljárásban - a kötelezett ellentmondása hiányában - jogerős határozat születik.[14] A jogerős fizetési meghagyás a bíróság által hozott ítélettel azonos hatályú, melynek legfontosabb ismérve, hogy anyagi jogerő hatása fűződik
- 32/33 -
hozzá, vagyis ítélt dolog (res iudicata) keletkezik. A fizetési meghagyás res iudicata hatásának következtében felvethető, hogy a közjegyző hatáskörébe utalt fizetési meghagyásos eljárás a bíróságok igazságszolgáltatási monopóliumát sértené. Az Alkotmánybíróság ezt a kérdést határozatában rendezte: megállapította, hogy a közjegyző a fizetési meghagyás során nem dönti el a felek közötti jogvitát, a fizetési meghagyásos eljárás szorosan véve nem tekinthető igazságszolgáltatási tevékenységnek, így ítélkező tevékenységnek sem.[15]
Fontos megjegyezni, hogy az Alkotmánybíróság az igazságszolgáltatás és az ítélkezés kategóriáját elkülöníti, azokat különálló tevékenységeknek tekinti.
A régi Alkotmány 45. §-ának (1) bekezdése kimondta, hogy "A Magyar Köztársaságban az igazságszolgáltatást a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága, az ítélőtáblák, a Fővárosi Bíróság és a megyei bíróságok, valamint a helyi és a munkaügyi bíróságok gyakorolják" Ez a felsorolás taxatív volt, tehát minden más szervet kizárt az igazságszolgáltatás gyakorlásából.[16]
Az Alaptörvény ezzel ellentétben viszont már azt mondja ki, hogy "a bíróságok igazságszolgáltatási tevékenységet látnak el"[17] és ami még fontosabb: "törvény egyes jogvitákban más szervek eljárását is lehetővé teheti."[18]
A két Alkotmányuk között nem pusztán technikai változást jelentenek ezek a szabályok, hanem egyenesen megnyitják az alkotmányos utat annak, hogy a bíróságokon kívüli szervek - tehát a közjegyzők - is igazságszolgáltatási feladatokat lássanak el.
Összegzésképpen - bár a jogirodalomban fellelhető álláspont szerint a bíróságok igazságszolgáltatási monopóliumának elve nem szűnt meg - azonban véleményem szerint szűkebb értelemben véve a bíróságok igazságszolgáltatási monopóliumának elve már nem érvényesül.[19]
Szűkebb értelemben az alapelv jelentéstartalma az, hogy a bírósági rendszerben előre meghatározott, jól körülhatárolt, objektív kritériumok alapján történik az egyes ügyek elosztása az ügyet tárgyaló bírókhoz. Ezáltal nem sérül a törvényes bíróhoz való jog. Az alapelvet a Bszi. 11. §-ának szabályai között találjuk meg.
Elsőre furcsa lehet, hogy miként merülhet fel ezen alapelv a közjegyzői fizetési meghagyásos eljárásban. A fizetési meghagyásos eljárás során csupán a fizetési meghagyások ügyelosztása tekintetében vizsgálható jelen alapelv. A magyar eljárásban az ügyelosztás tekintetében megjelenik a központosítás, melyet informatika rendszer, a MOKK rendszere jeleníti meg.[20]
- 33/34 -
A MOKK rendszere a magyar polgári eljárásjogban - hasonlóan az Igazságügyi Minisztérium által működtetett Cégszolgálathoz - az elektronizáció előretörésének bizonyítéka. A fizetési meghagyásos rendszert jogkereső természetes és jogi személyek egyaránt gyorsan és könnyen elérhetik az internet segítségével, a feltétel csupán a minősített elektronikus aláírás és időbélyegző megléte és használata.
Mindenképpen szükséges leszögeznünk, hogy az elektronizáció segíthet a bíróság előtti egyenlőség elvének minél szélesebb körű érvényesüléséhez, hiszen az ügyet intéző közjegyző - elhanyagolható esetek kivételével - nem is lép személyes kapcsolatba a felekkel, ezáltal objektívebb tud maradni az ügyek intézése során.
Az ügyelosztás automatizálva, országosan egységes informatikai rendszer segítségével történik, amely lehetővé teszi, hogy az egész ország területén egységesen kerüljenek szétosztásra az ügyek, valamint a közjegyző kijelölése is előre meghatározott, objektív feltételek alapján történik. A közjegyző közreműködési kötelezettsége folytán pedig "nem válogathat" az adott fizetési meghagyásos ügyek között.
Az alapelv lényegét tekintve két részre bonható: garantálja a bíróságok "külső" függetlenségét, valamint egyfajta "belső" függetlenséget is jelent. A "belső" függetlenség a bíró egyéni függetlenségét jelenti ítélkező tevékenységében.[21] A bírák befolyásmentes ítélkezését biztosítja, vagyis, hogy a bíró nem utasítható arra, hogy egy adott ügyben miként tárgyaljon, milyen határozatot hozzon.
Az összeférhetetlenségi és együttalkalmazási tilalmak szintén biztosítják ezen alapelv érvényre juttatását. A bírák függetlenek, és csak a törvénynek vannak alárendelve, ítélkezési tevékenységükben nem utasíthatóak. Fontos kiemelni, hogy a bírákat tisztségükből csak sarkalatos törvényben meghatározott okból és eljárás keretében lehet elmozdítani. A bírák nem lehetnek tagjai pártnak, és nem folytathatnak politikai tevékenységet.[22]
Az alapelv jellemző vonásainak elemzését a fizetési meghagyásos eljárásokra vonatkoztatva ott kell kezdeni, hogy a közjegyző közjogi jogállása a bíró jogállásával szinte azonos. Ebből következően a közjegyző függetlenségéről is beszélhetünk ugyanolyan kettős értelemben, mint a bíróknál. A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLIV. törvény (továbbiakban: Kjtv.) 2. § (1) bekezdése szerint "A közjegyző az eljárása során csak a törvénynek van alávetve, és nem utasítható".
A közjegyző függetlenségének egyik garanciája a közjegyzői szolgálat keletkezése és megszűnése kapcsán előírt szigorú, a bíróhoz hasonló szabályozás. A függetlenséghez kapcsolódik a pártatlanság, amely szintén a bírókra vonatkozó szabályozást követi. A közjegyző a fizetési meghagyásos eljárás során is "részrehajlás nélkül, hivatását személyesen gyakorolva köteles eljárni."[23] A pártatlanság biztosítására és az ügy tárgyilagos megíté-
- 34/35 -
lésének követelményére szolgál a kizárás jogintézménye, mely a peres eljáráshoz hasonlóan érvényesül a fizetési meghagyásban is. A fizetési meghagyásos eljárásban "a közjegyző nem járhat el abban az ügyben, amelyben, mint bíró a Pp.-nek a bíró kizárására vonatkozó szabályai szerint nem járhatna el."[24]
Az alapelvnek két korlátozását lehet megemlíteni a fizetési meghagyásos eljárásokban: egyrészt a közjegyző törvényi alávetettsége, valamint a közjegyző végzésének indokolási kötelezettsége. A két korlátozás lényegében kiegészíti egymást, hiszen a közjegyző "függetlensége" nem jelentheti a törvényi szabályok kikerülését, épp ellenkezőleg, csak a törvénynek van alárendelve, azokat betartva járhat el a fizetési meghagyásos ügyekben is. Az indokolási kötelezettség nem kíván meg többet, mint a peres eljárásban a bírótól: ahol a Pp. kifejezetten kötelezi a bíróságot a határozatainak indokolására, ott a közjegyzőnek is alkalmaznia kell a végzései meghozatala során. Példaként említhetjük a kézbesítési vélelem megdöntése iránti kérelem elutasítása, ellentmondás elutasítása, részletfizetési kérelem engedélyezése tárgyában hozott határozatokat.
Az alapelv fontosságát mutatja, hogy mind az Alaptörvény, mind a Pp. rendelkezik róla. Az Alaptörvény kimondja, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a bíróság észszerű határidőn belül bírálja el.[25] Az állammal szemben ez elvárásként, követelményként fogalmazható meg. A polgári eljárásjogban is érvényesülő fenti követelményt egyes nemzetközi egyezmények is előírják.
Az alapelv polgári eljárásjogunkban 1993-ban az V. Pp novella elfogadásával jelent meg, amikor kifejezett rendelkezésben nyert formát. Indoka, hogy "a jogvédelem nem lehet hatékony, ha a döntés késve születik meg."[26] Az ésszerű határidő fogalma nincs meghatározva, a jogvita tárgyát és az eset összes körülményeit kell figyelembe venni.
A fizetési meghagyásos eljárás során az ésszerű határidőn belüli eljárás a közjegyzővel szembeni követelményként jelenik meg. Az Fmhtv. sok helyen tartalmaz szigorú, rövid határidőket. Természetesen ezek a rövid határidők a nemperes eljárás jellegéből is adódnak.
A közjegyző a fizetési meghagyást legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított tizenöt napon belül - elektronikus úton beadott kérelem esetén három munkanapon belül - papír alapon bocsátja ki.[27] A három munkanapos szabály rendkívül rövid határidőnek mondható még a nemperes eljárások képest is, főképp a fizetési meghagyások éves számát tekintve.[28] A fizetési meghagyás kibocsátásával azonban nem ér véget a közjegyzővel szembeni elvárás a határidőkre vonatkozóan: "A közjegyző az ellentmondásról szóló
- 35/36 -
értesítést az ellentmondás beérkezésétől számított nyolc napon belül kézbesíti a jogosultnak."[29]
Az Fmhtv. bevezeti az automatikus kibocsátás intézményét, mely bírósági hatáskörben ismeretlen fogalom volt: amennyiben közjegyző a fenti határidőt elmulasztja, a határidő utolsó napját követő munkanapon a fizetési meghagyás a törvény erejénél fogva a MOKK rendszere útján a közjegyző nevében automatikusan kerül kibocsátásra. Ennek a rendelkezésnek garanciális szerepe van az ésszerű időn belüli eljáráshoz való jog érvényesülése szempontjából, hiszen gyorsítja az eljárást.
Összességében azt mondhatjuk: az elektronikus eljárásnak is köszönhetően a közjegyző által lefolytatott fizetési meghagyásos eljárásban az "időszerű ítélkezéshez való jog", mint alapelv mind a törvényi szabályozásban, mind a gyakorlatban érvényesül. A törvényben meghatározott rövidnek tekinthető határidők hozzájárulnak a fizetési meghagyás sikerességéhez.
Az igazságszolgáltatásra vonatkozó egyik alkotmányos alapelvnek tekinthetjük a jogorvoslathoz való jogot. Az alapelvek közötti kiemelkedő szerepét jelzi jogforrási megjelenése is. Rómában 1950-ben elfogadott Emberi Jogok Európai Egyezménye rendelkezik nemzetközi szinten az alapelvről, melynek szó szerinti átvétele történt meg hatályos Alaptörvényünkben: "Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági, hatósági és más közigazgatási döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti."[30]
Az Alkotmánybíróság szerint a hatékony jogorvoslat két feltétel együttes fennállást kívánja meg: a sérelmes fél jogát, jogos érdekét sérti a határozat, illetve ennek a felülbírálata végett más hatósághoz, vagy magasabb fórumhoz fordulhat.[31] A bírói gyakorlat szerint a jogorvoslathoz való jogot azonban az érdemi határozatokkal szemben kell biztosítani, de bizonyos esetekben egyes nem érdemi határozatok tekintetében is elvárt.
A fizetési meghagyásos eljárás során is feltétlen érvényesül a jogorvoslathoz való jog. Az Fmhtv. "egyéb perorvoslatok" címen rendelkezik a jogorvoslatokról. A szóhasználat megtévesztő, a perorvoslatnak az eljárásjog a perben igénybe vehető jogorvoslatokat nevezi.[32] Erre tekintettel a nemperes eljárásnak tekintendő fizetési meghagyásos eljárásban kizárólag jogorvoslatról beszélhetünk. Az Fmhtv. jogorvoslati rendszere összetett, összesen hat jogorvoslat típusra oszthatjuk.
A legfontosabb jogorvoslat az ellentmondás, mely a kibocsátott fizetési meghagyással szemben illeti meg a kötelezettet. Az Fmhtv. úgy rendelkezett, hogy a kötelezett (adós) a fizetési meghagyást, minden más jogorvoslat kizárásával, csakis ellentmondással támad-
- 36/37 -
hatja meg. Ez a szabályozás főszabályként jelenik meg az Fmhtv.-ben is, azonban további jogorvoslatokról is szót kell ejtenünk.
Mielőtt az egyéb jogorvoslatokat részletezném fontosnak tartom kiemelni, hogy az ellentmondás jogintézményének a hatályos Fmhtv. két fajtáját ismeri: rendes és rendkívüli ellentmondás. A rendkívüli ellentmondás nem tekinthető általános jogorvoslatnak, hiszen csak speciális esetekben, a végrehajtási eljárás során illeti meg a kötelezettet, melynek szigorú időbeli és tartalmi feltételei vannak.
"A fizetési meghagyásos eljárásban hozott azon végzések ellen, melyek ellen a Pp. a fellebbezést megengedi, fellebbezésnek van helye, ha a fellebbezést törvény ki nem zárja."[33] A felek részére biztosított jogorvoslat jogszabályi hátteréhez tehát a Pp.-hez kell visszanyúlnunk. A Pp. 233. § (1) bekezdése általános jelleggel mondja ki, hogy az elsőfokú bíróság határozata ellen - amennyiben a törvény ki nem zárja - fellebbezésnek van helye. A Pp.-nek ez a rendelkezése a jogorvoslathoz való jognak a polgári eljárásjogban megjelenő általános leképeződése. A fellebbezés a végzésekkel szembeni rendes fellebbviteli jogorvoslat, mely a fizetési meghagyásos eljárás során a közjegyző végzésével szemben is igénybe vehető, ahol a törvény ki nem zárja. A fizetési meghagyás ellen fellebbezéssel nem lehet élni, a rendes jogorvoslat az ellentmondás előterjesztése.
További jogorvoslatnak tekinthető a határozat kijavítása iránti kérelem, határozat kiegészítése iránti kérelem melyekre külön szabályozást nem ír elő az Fmhtv. azokra a Pp. rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.
A perújítás a jogerős ítélet, valamint jogerős ítélethatályú határozatok ellen igénybe vehető rendkívüli, nem fellebbviteli perorvoslat. Az ellentmondás hiányában jogerős fizetési meghagyás ítélet hatályú, ebből következően ellene a Pp. szabályai szerint van helye perújításnak.
A felülvizsgálat, a perújítás mellett eljárásjogunkban a másik rendkívüli - jogszabálysértésre hivatkozással előterjeszthető - perorvoslati lehetőség, amelynek a jogerős fizetési meghagyással szemben nincs helye.[34] Ez a rendelkezés azonban nem zárja ki, hogy a közjegyző által a fizetési meghagyásos eljárásban hozott bizonyos végzések ellen ne lehetne előterjeszteni felülvizsgálati kérelmet. A gyakorlatban - bizonyos megszorításokkal - a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet elutasító és eljárást megszüntető jogerős végzések ellen a jogosult által terjeszthető elő.[35] A felülvizsgálati kérelem elbírálása - a peres eljáráshoz hasonlóan a Kúria hatáskörébe tartozik.
Összegezve a jogorvoslathoz való jog érvényesülését a fizetési meghagyásos eljárás viszonyában vizsgálva elmondható, hogy - főképp a többi nemperes eljárással összehasonlítva - széles körű jogorvoslatok állnak a felek rendelkezésére.
- 37/38 -
A nyilvánosság elvének törvényben való rögzítése három szinten is megtörtént. Az Alaptörvényben, a Bszi.-ben és a Pp.-ben is találunk részletes szabályokat. A nyilvánosság elvének tartalma főszabály szerint azt jelenti, hogy az eljárás egésze a nyilvánosság előtt zajlik le. Ennek megnyilvánulási formája a polgári peres eljárás során a tárgyalás nyilvánossága. A nemperes eljárásokban korlátozottan érvényesül, tekintettel a nemperes eljárások sajátosságaira: egyoldalú kérelem, a "kétoldalúság" hiánya, sokszor hiányzik az ellenérdekű fél, valamint a tárgyalás általános hiánya. Amennyiben egy nemperes eljárásban hiányzik a tárgyalás, mint fogalmi elem, egyben a kontradikció hiányával is számolni kell.
A tárgyalás tartása az ellenérdekű felek álláspontjának ütköztetését teszi lehetővé. A közjegyzői nemperes eljárás közül a hagyatéki eljárásban kap dogmatikailag és a gyakorlatban is központi szerepet a tárgyalás, ennek következtében a nyilvánosság elve. A fizetési meghagyásos eljárásban nincs tárgyalás tartása, ezért fogalmilag kizárt a nyilvánosság elvének érvényesülése.
A szóbeliség előretörése a XIX. század végére tehető az európai államok egyes polgári eljárásjogi rendszereiben. "A franczia szóbeli per megtette volt hódító útját egész Európán át, Németország legnagyobb része már levetette volt az írásbeli per nyűgét."[36] A fejlődés eredményeként hatályos polgári perrendtartásunk a kötelező szóbeliség elvét követi.[37]
A szóbeliség elve szerint az eljárásban benyújtott írásbeli kérelmet, okiratokat szóban szükséges ismertetni, valamint az egyes eljárási cselekményeket lehetőleg szóban kell elvégezni. A szóbeliség a nemperes eljárásokban természetszerűleg csak korlátozott mértékben érvényesülhet.
A fizetési meghagyásos eljárásban, főszabály szerint a szóbeliség nem érvényesül, mint perjogi alapelv.[38] Éppen ellenkezőleg az írásbeliség dominanciáját figyelhetjük meg. A szigorú írásbeliség indoka az eljárás elektronikus jellegéből fakad, amely egyben az eljárás sikerének záloga is, ezáltal tud gyors és egyszerű eljárássá válni. Azonban a fizetési meghagyásos eljárásban is vannak olyan eljárási cselekmények, amelyeket akár szóban is meg lehet tenni. Az Fmhtv. 18. § (1) bekezdése szerint "a fizetési meghagyásos eljárásban a fél meghallgatásának nincs helye, kivéve a beadvány szóbeli előterjesztését, a fél szóbeli tájékoztatását és a költségkedvezmény iránti kérelem tárgyában való döntéshez szükséges meghallgatást. Egyebekben ahol a Pp. meghallgatást említ, ott ezen a fél írásbeli nyilatkoztatását kell érteni."
- 38/39 -
Az eljárás elektronikus jellegének köszönhetően az írásbeliség jobban előtérbe kerül. A szóbeli előterjesztésre főszabályként a jogi képviselővel nem rendelkező természetes személy, valamint a társasház nevében a közös képviselő jogosult.
A fizetési meghagyásos eljárásban leggyakrabban az ellentmondás és a részletfizetés, fizetési halasztás engedélyezése iránti kérelem előterjesztése történik szóban, mely nem kizárólag az ügyben eljáró közjegyzőnél lehetséges, hanem bármelyik közjegyzőnél lehetőség.[39]
A szóbeliség elve érvényre juttatása lehetőségének "nyitva hagyása" a fizetési meghagyásos eljárásokban szereplő felek miatt indokolt, hiszen az eljárásban - főként kötelezetti oldalon - nagyrészt természetes személyek vesznek részt, akiknek a jogban való jártassága alacsonyabb szintű. Ezáltal is követni lehet a Ptk. kodifikációs szabályozási modelljében megfogalmazott "gyengébb fél védelme" elvet.
Az Alaptörvény H) cikk (1) bekezdése szerint Magyarországon a hivatalos nyelv a magyar. A Polgári perrendtartás is követi az Alaptörvény rendelkezéseit, a Pp. 6. § (1) bekezdése kimondja, hogy "a bírósági eljárás nyelve a magyar."
A törvény előtti egyenlőség elvéből következik, hogy a magyar nyelv nem tudása miatt senkit nem érhet hátrány, ezért "a bírósági eljárásban - nemzetközi egyezményben meghatározott körben - mindenki jogosult anyanyelvét, regionális vagy nemzetiségi nyelvét használni".[40] Az állam köteles biztosítani az elv érvényesülésének feltételeit, mely szóbeli kérelmek esetén tolmács, írásbeli kérelmek előterjesztéséhez fordító alkalmazásának szükségességét jelenti. Az anyanyelv használatához való jog a polgári perben a tárgyaláson érvényesül elsősorban, hiszen a beadványokat minden esetben magyarul kell előterjeszteni és magyarul születnek a különböző határozatok. Ezek fordítási költsége eljárási költségként érvényesíthetők.
Az Fmhtv. nem tartalmaz semmilyen rendelkezést arra vonatkozóan, ha esetleg olyan fél szerepel a fizetési meghagyásos eljárásban, aki nem érti és nem beszéli a magyar nyelvet. A Pp. és az Fmhtv. általános-speciális viszonyából fakadóan, így alkalmazni lehet a Pp. 6. §-ában foglalt anyanyelv használatához való jogot. A fizetési meghagyásos eljárás gyakorlatát tekintve nem sokszor fordul elő, hogy az eljárásban félként szereplő személyek nem értik és nem beszélik a magyar nyelvet. Amennyiben mégis, úgy mind a jogosulti, mind a kötelezetti oldalon lévőknek is biztosítani kell az anyanyelv használatához való jog érvényesülését.
- 39/40 -
Az alapelveket érintő második nagy csoporthoz tartozó polgári eljárás sajátos alapelvei számukat tekintve kevesebb, mint az igazságszolgáltatási alapelvek, ám ettől függetlenül szerepük megkérdőjelezhetetlen a fizetési meghagyásos eljárásban.
Az alább részletesen ismertetett alapelveken kívül fontos megemlíteni a peranyag-szolgáltatási elvet, (tárgyalás elve) a jóhiszemű eljárás elvét, valamint a jogérvényesítés segítségének elvét, melyekre jelen tanulmányban nem térek ki.
A polgári peres eljárás alapvető jellemzője, hogy a bíróság a polgári ügyekben felmerülő vitát csak és kizárólag erre irányuló kérelem esetén bírálja el, hivatalból nem járhat el. A bíróságot erre feljogosító kérelmet nevezzük keresetnek, vagy viszontkeresetnek.
A nemperes eljárásokban főszabályként érvényesül a kérelemre történő eljárás elve, azonban vannak olyan esetek, amikor előfordulhat, hogy hivatalból indul meg az eljárás.[41] Példaként hozható fel a cégbíróság törvényességi felügyeleti eljárás lefolytatása. A fizetési meghagyás nem tartozik ezen hivatalból induló nemperes eljárások közé, kizárólag kérelem alapján indulhat meg. A fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem "az eljárás megindító irata"[42], amely előterjesztésének ugyanaz a hatálya, mint a keresetlevél beadásának. A kérelem beadásával megkezdődik a polgári nemperes eljárás, amikor a jogosult és a közjegyző között létrejön egyfajta polgári eljárásjogi viszony amely, mint közjogi jogviszony alapján a közjegyző köteles foglalkozni a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelemmel és a szükséges intézkedéseket megtenni.
A rendelkezési elvet a polgári eljárásjogban résztvevő felek önrendelkezési jogának tartják. Magyary Géza szerint "a bíróság csak akkor adjon jogvédelmet, ha a fél kéri, de ekkor mindenesetre köteles azt megadni. Vagyis a fél az ő rendelkezéséből kifolyólag a magánjogi viszony fölött, afölött is rendelkezik, hogy kapjon-e vagy ne kapjon-e jogvédelmet. Ez tehát a fél akaraturalmát jelenti a bíróság akarta fölött a magánjogi védelem tekintetében és a bíróság köteles hozzá alkalmazkodni."[43]
A Pp. 3. § (2) bekezdése szerint a bíróság - törvény eltérő rendelkezése hiányában - a felek által előterjesztett kérelmekhez és jognyilatkozatokhoz kötve van. Ez az elv a legtöbb nemperes eljárásokhoz képest fokozottabban érvényesül a fizetési meghagyásos eljárásban. A jogosult
- 40/41 -
maga döntheti el, hogy egyáltalán megkívánja-e indítani a pénz megfizetésre irányuló igényérvényesítési eljárást. A közjegyző ex officio nem kezdeményezheti az eljárás megindítását.
Álláspontom szerint a fizetési meghagyásos eljárásban a rendelkezési elv két vetülete érvényesül: a hivatalbóliság kizárása és kérelemhez kötöttség elve. A közjegyző a fizetési meghagyásos eljárás során csak és kizárólag kérelemre járhat el, hivatalból sosem. A fizetési meghagyásos eljárás kizárólag a közjegyzőhöz címzett és a törvény által előírt formában - szóban, vagy írásban - kezdőiratban foglalt kérelemre indulhat meg. A kezdőirat a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem, mely előterjesztésének ugyanolyan hatálya van, mint polgári perben a keresetlevélnek.[44] A kérelemhez kötöttség elve plasztikusabban jelenik meg, mint a polgári perekben, mivel a törvény az írásban beadott kérelmek tekintetében kötelezővé teszi az űrlap használata.[45]
Tovább erősíti a rendelkezési elvet, valamint kérelemhez kötöttség elvét annak normaszöveggé emelése. Az Fmhtv. 26. § (5) bekezdése szerint: "A fizetési meghagyást a kérelemtől eltérően nem lehet kibocsátani" A gyakorlatban azonban ez az elv nem érvényesül teljeskörűen.[46] Példaként hozható fel, hogy a jogosult költségfeljegyzési joga alapján a meg nem fizetett díj tekintetében a közjegyző marasztalja - a jogosult kérelme nélkül is - a kötelezettet a kibocsátott fizetési meghagyásban.
A közjegyző akkor is a kérelemtől eltérően állítja ki a fizetési meghagyást, amennyiben a jogosult a kötelezett cég idézési címeként megjelölt címeként nem a közhiteles cégnyilvántartásban szereplő székhelyét jelöli meg. Ebben az esetben - amennyiben a kötelezett cég egyértelműen beazonosítható - lehetősége van a közjegyzőnek a módosításra.
A már említett Pp. 3. § (2) bekezdése is irányadó a fizetési meghagyásos eljárásban, vagyis a közjegyző a fél által előadott kérelmeket, nyilatkozatokat nem alakszerű megjelölésük, hanem tartalmuk szerinte veszi figyelembe. Ennek jelentősége kiemelkedő, amikor a közjegyző a kötelezett fizetési meghagyásra reagáló beadványát vizsgálja. Ezen elv szerint a kötelezett bármely olyan tartalmú nyilatkozatát, melyben a jogosult által megjelölt követelést vitatja - akár jogalapjában, összegszerűségében, vagy részben - ellentmondásnak kell tekinteni.
Fontos kiemelni, hogy a rendelkezési elv a fizetési meghagyásos eljárásban szélesebb körben érvényesül a jogosult rendelkezési joga és korlátozottan a kötelezetté. A fizetési meghagyásos eljárásban a rendelkezési jog nem alakul át kétoldalúvá, mint a peres eljárásban, hanem egyoldalú marad. Ez azzal magyarázható, hogy az eljárásból hiányzik a kontradikció. A fizetési meghagyásos eljárásban egyértelműen a jogosult "az ügy ura" Ezt igazolja, hogy a jogosult elállási lehetőségei jóval nagyobbak, mint a peres eljárásban, hiszen a kötelezett jóváhagyása nem kell az elálláshoz.[47] A jogerős fizetési meghagyást követően pedig a jogosult marad továbbra is "az ügy ura" hiszen ő rendelkezhet arról megindítja-e a végrehajtási eljárást.
- 41/42 -
Tanulmányomban vizsgálat alá vett alapelvek fizetési meghagyásos eljárásban való érvényesülésük tekintetében kijelenthető, hogy vannak olyan alapelvek, amelyek egyáltalán nem érvényesülnek az eljárásban: az igazságszolgáltatás kizárólag bíróságok útján vagy a nyilvánosság elve, az ülnökök részvételének elve nem jut érvényre. Kiemelendő, hogy az igazságszolgáltatás kizárólag bíróságok útján elv érvényre juttatása a közjegyzői fizetési meghagyásos eljárásban azért sem érvényesülhet, mert a közjegyző nem dönti el a jogosult és a kötelezett közötti jogvitát, vagyis ítélkezést nem végez.
Vannak olyan alapelvek, amelyek bár érvényesülnek, de lényeges eltéréssel: a szóbeliség és a rendelkezési elv más-más tartalommal bír a vizsgált közjegyzői nemperes eljárásban. Végül, de nem utolsó sorban megállapíthatjuk, hogy változtatás nélkül érvényesülnek a bíróság előtti egyenlőség elve, a bírói függetlenség elve, az ésszerű időn belüli eljáráshoz való jog, a jogorvoslathoz való jog, az anyanyelv használatához való jog elve, valamint a kérelemre történő eljárás elve.
Az igazságszolgáltatás és a polgári eljárás sajátos alapelvei fontos zsinórmértékül szolgálnak, melyek legnagyobb jelentősége abban áll, hogy áthatják az egész polgári eljárásjog rendszerét, így a nemperes eljárásokat is. Iránymutató, hézagpótló és jogértelmező szerepük a fizetési meghagyásos eljárásban is megkérdőjelezhetetlen.
Az előttünk álló perjogi kodifikáció - az elkészült tervezet alapján - rendszerében fogja megváltoztatni az alapelveket. Hasonlóan a polgári anyagi jogi kodifikációhoz, kevesebb alapelv marad a törvényi szabályozásban, amelyek viszont fajsúlyosabbak lesznek. Megsértésük akár konkrét szankciókat is vonathatnak maguk után, így betartatásuk és kikényszerítésük is könnyebb lesz. Az új perjogi változások a fizetési meghagyásos eljárásra is pozitív hatással lehetnek, előmozdítva a nemperes eljárás sikerességét: előtérbe kerülhet a jóhiszemű pervitel elve, mely során a feleknek a jóhiszeműség és tisztesség követelményét kell szem előtt tartaniuk. Az igazmondási kötelezettség és az együttműködés elvének előtérbe kerülése segítheti a közjegyzőt az egyes beadványok, főképp a kézbesítési vélelem megdöntése iránti kérelem, vagy a fizetési kedvezmények (részletfizetés, fizetési halasztás) elbírálása során.
Zárszóként leszögezhetjük: a jogtudomány művelői és a jogalkalmazók figyelemmel várják, hogy a kodifikáció során megalkotott új alapelvek hogyan fognak közvetett vagy közvetlen módon hatást gyakorolni a perrendtartási kódexhez képest különös törvények - mint például az Fmhtv. - viszonylatában. ■
JEGYZETEK
[1] Cserba Lajos-Etlényi Edit-Gáspárdy László-Kormos Erzsébet-Löveiné Nagy Anita: Perjogi kislexikon. Szerk: Gáspárdy László. Miskolc 1995. 6. oldal, illetve 41. oldal
[2] MOKK által vezetett statisztika
[3] Molnár Judit - A magyar fizetési meghagyásos eljárás az európai megoldások tükrében, Közjegyzői Akadémia Kiadó, Budapest, 2014. 19. oldal
[4] Novák István: Polgári Eljárásjogunk alapelveinek jövője. MJ. 1994/9. 553. oldal
[5] Névai László: A magyar polgári perjog főbb kérdései, Jog- és Államigazgatási Könyv- és Folyóiratkiadó, Budapest, 1953. 17. o.
[6] Varga István szerk.- Polgári nemperes eljárások joga, ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2013. 45-52. o.
[7] Kiss Daisy: A polgári per titkai. HVG-ORAC Kiadó, Budapest, 2009, 110. oldal
[8] Az Új Polgári Perrendtartás Koncepciója: A Kormány 2015. január 14. napján megtartott ülésén elfogadott Koncepció
[9] Varga István szerk.- Polgári nemperes eljárások joga, ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2013. 41. o.
[10] Molnár Judit - Nemperes eljárások a perrendtartásban In: WOPERA Zsuzsa (szerk.) - 50 éves a polgári perrendtartás, Novotny Alapítvány a magánjog fejlesztéséért Kiadó, Miskolc 2003, 56. oldal
[11] Ide sorolhatóak az alábbi nemzetközi dokumentumok: ENSZ közgyűlése által 1950-ben elfogadott Egyezmény az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről, 1948-ban elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, 1966-ban elfogadott Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, 1966-ban elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya
[13] 3/2004. számú PJE határozat VIII. rész
[14] Fmhtv. 36. § (1) bekezdés
[16] Szabó Imre In: Osztovits András-Pribula László-Szabó Imre-Udvari Sándor-Wopera Zsuzsa - Polgári eljárásjog I. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. Budapest, 2013. 26. oldal
[17] Alaptörvény 25. cikk (1) bekezdés
[18] Alaptörvény 25. cikk (6) bekezdés
[19] Köblös Adél - A közjegyzők és az Alaptörvény, Magyar Jog 2014 3. sz. 130. o.
[20] Molnár Judit - A magyar fizetési meghagyásos eljárás az európai megoldások tükrében, Közjegyzői Akadémia Kiadó, Budapest, 2014. 119. oldal
[21] Szabó Imre In: Osztovits András-Pribula László-Szabó Imre-Udvari Sándor-Wopera Zsuzsa - Polgári eljárásjog I. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. Budapest, 2013. 28. oldal
[25] Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdés
[26] Szabó Imre In: Osztovits András-Pribula László-Szabó Imre-Udvari Sándor-Wopera Zsuzsa - Polgári eljárásjog I. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. Budapest, 2013. 34. oldal
[27] Fmhtv. 26. § (1) bekezdés
[28] MOKK által vezetett statisztika szerint 2013-ban 568.212,- darab, 2014-ben 570.570,- darab fizetési meghagyás kibocsátására került sor.
[29] Fmhtv. 37. § (2) bekezdés
[30] Alaptörvény XXVIII cikk (7) bekezdés
[31] 5/1992 AB határozat
[32] Németh János-Kiss Daisy (szerk.): A polgári perrendtartás magyarázata 2. kötet, Complex kiadó, Budapest, 2007. 1881. oldal
[33] Fmhtv. 39. § (1) bekezdés
[34] Fmhtv. 41. §.
[35] Asbóth-Hermányi Lőrinc: Módszertani útmutató a fizetési meghagyásos eljáráshoz, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest 2012., 209. oldal
[36] Az 1911. évi I. törvény Általános indokolás 1. oldal
[37] Szabó Imre In: Osztovits András-Pribula László-Szabó Imre-Udvari Sándor-Wopera Zsuzsa - Polgári eljárásjog I. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. Budapest, 2013. 33. oldal
[38] Szécsényi-Nagy Kristóf: Nagykommentár a fizetési meghagyásos eljárásról szóló törvényhez, Complex kiadó, Budapest 2012. 29. oldal
[39] Fmhtv. 14. § (1) bekezdés
[40] Pp. 6 § (2) bekezdés
[41] officialitás elve
[42] Szécsényi-Nagy Kristóf: Nagykommentár a fizetési meghagyásos eljárásról szóló törvényhez, Complex kiadó, Budapest 2012. 219. oldal
[43] Magyary Géza: Magyar polgári perjog. 2. kiadás Budapest. 1924. 218. oldal
[44] Fmhtv. 27. § (3) bekezdés
[45] Megállapította az 1957. évi VIII. törvény (II. Ppn.)
[46] Szécsényi-Nagy Kristóf: Nagykommentár a fizetési meghagyásos eljárásról szóló törvényhez, Complex kiadó, Budapest, 2012. 280.
[47] A fizetési meghagyásos eljárásban elállásra az Fmhtv. 34. § (1) bekezdése alapján "a meghagyásnak a kötelezett részére történő kézbesítése után, de annak jogerőre emelkedése, ellentmondás esetén pedig az ügynek a bírósághoz való megküldése előtt" van lehetőség.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző közjegyzőhelyettes, Phd hallgató
Visszaugrás
