A következőkben a magyar jogrendszer nemek közötti egyenlőségre vonatkozó legfontosabb elemeit tekintem át, azt vizsgálva, hogy milyen szemléletmódot tükröznek ezek a rendelkezések - mennyiben alapulnak például a nemek esszencialista felfogásán -, különös figyelmet fordítva arra, hogy megjelenik-e a nők és férfiak egyenlőségének horizontális szempontként való érvényesítésének előírása, vagyis a gender mainstreaming, amely fenyegető ideológiaként tételeződik a fundamentalista érvelésben. Az áttekintés célja ugyanis annak megállapítása, hogy a magyar jogrendszer a nők és férfiak közötti egyenlőség tekintetében milyen szövegkörnyezetet jelent - illetve jelentene - az Európa más országaiban tapasztalt fundamentalista diskurzus számára.
Magyarország Alaptörvénye - a magyar jogi hierarchia legfelső jogi normája -, amely személyiségképét tekintve keresztény vonásokat mutat,[75] a "Szabadság és felelősség" című részben mondja ki a nemek közötti egyenlőség elvét: "A nők és a férfiak egyenjogúak."[76] A korábbi Alkotmány (1949. évi XX. törvény) pedig ugyanezt az elvet a következőképpen fogalmazta meg: "A Magyar Köztársaság biztosítja a férfiak és a nők egyenjogúságát minden polgári és politikai, valamint gazdasági, szociális és kulturális jog tekintetében."[77] Ez a rendelkezés az Alaptörvényben - illetve korábban az Alkotmányban - egyértelmű elhatárolódást fejez ki a nők lehetőségeit korlátozó, patriarchális berendezkedéstől.
Az Alaptörvény kimondja a hátrányos megkülönböztetés tilalmát is: "Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja."[78]
Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (továbbiakban: Ebktv.), amelyet az Európai Unióhoz való csatlakozás folyamata során a vonatkozó uniós irányelvek átültetéseként fogadott el a parlament,[79] nemcsak a foglalkoztatás,[80] hanem a társadalmi élet több más fontos területén is tiltja a hátrányos megkülönböztetést: a szociális biztonság és az egészségügy,[81] az oktatás és képzés,[82] a lakhatás,[83] valamint az áruk forgalma és szolgáltatásokhoz való hozzáférés[84] területein. Mindezeken túl, a törvény a közélet területére vonatkozóan is tartalmaz rendelkezést, az "Előnyben részesítés"-ről szóló részben: "(1) Nem jelenti az egyenlő bánásmód követelményének megsértését az a rendelkezés, amely egy kifejezetten megjelölt társadalmi csoport tárgyilagos értékelésen alapuló esélyegyenlőtlenségének felszámolására irányul, ha az [...] b) a párt ügyintéző és képviseleti szervének megválasztása, valamint a pártnak a választási eljárásról szóló törvényben meghatározott választásokon történő jelöltállítása során a párt alapszabályában meghatározott módon érvényesül."[85] Azaz, az Ebktv. kifejezetten teret engedne például annak a - Magyarországon politikai viták kereszttüzében álló - megoldásnak, hogy kvóták bevezetésével, vagyis a fennálló társadalmi viszonyokba mintegy beavatkozva biztosítsák a nők fokozottabb részvételét a közéletben. Ugyanakkor - a nemek közötti egyenlőség korábban vázolt keresztény megközelítéseinek szempontjából is - kiemelendő, hogy a törvény hatálya nem terjed ki sem a családjogi és a hozzátartozók közötti jogviszonyokra,[86] sem pedig a vallási közösségek hitéleti tevékenységével közvetlenül összefüggő jogviszonyokra.[87] Az Ebktv. szerint nem minősül tehát hátrányos megkülönböztetésnek, ha egy vallási közösség nem teszi elérhetővé a papi-lelkipásztori hivatást nők számára. Ezen túl, egyrészt a családok neveléssel kapcsolatos döntéseinek, másrészt a vallási hagyományok tiszteletben tartásának is tekinthető, hogy a törvény értelmében nem számít jogellenes elkülönítésnek az a - tipikusan egyházi iskolák által folytatott - gyakorlat, amely szerint az oktatást nemenként elkülönítve szervezik meg, "feltéve, hogy az oktatásban való részvétel önkéntes, továbbá emiatt az oktatásban résztvevőket semmilyen hátrány nem éri"t;.[88]
Az Alaptörvény a diszkrimináció tilalmán túl rendelkezik arról is, hogy "Magyarország külön intézkedésekkel védi a családokat, a gyermekeket, a nőket, az időseket és a fogyatékkal élőket".[89] A nők társadalmi szerepét tekintve a kontextus és a "védi" kifejezés kon-
- 9/10 -
zervatív felfogást, illetve "maternalista" társadalompolitikai irányultságot sugall.
A munkáltatók közül az Ebktv. szerint az ötven főnél több személyt foglalkoztató költségvetési szervek, valamint a többségi állami tulajdonban álló jogi személyek kötelezettek munkahelyi esélyegyenlőségi terv elfogadására.[90] Ezt a rendelkezést a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: régi Mt.) ki is fejtette: elemzést, cél- és eszközmeghatározást írt elő a tervek készítői számára, a "hátrányos helyzetű társadalmi csoportok" között külön nevesítve a nőket és a gyermeket nevelő szülőket (azaz, a nőket nem feltétlenül csak anyai szerepük felől megközelítve).[91] A munkahelyi esélyegyenlőségi tervek céljaként a régi Mt. "az esélyegyenlőség biztosításá"-t azonosította;[92] a helyi esélyegyenlőségi programokról szóló törvényi bekezdés pedig a "feltárt problémák komplex kezelésé"-t nevezi meg célként.[93] Tehát, mindkét esetben - az elnevezéseknek megfelelően - esélykiegyenlítésre irányuló, azaz a fennálló helyzetből kiinduló megoldáskeresésről van (volt) szó; nem pedig a hátrányok felszámolását célzó, azaz transzformatív, (gender) mainstreaming jellegű stratégiáról. Az Alaptörvény elfogadása után hatályba lépett 2012. évi I. törvény a Munka Törvénykönyvéről (Mt.) nem tartalmaz előírást az esélyegyenlőségi tervekre vonatkozóan.
A települési önkormányzatok 2011 decembere óta hatályos rendelkezés értelmében kötelesek helyi esélyegyenlőségi programot elfogadni, különös tekintettel a nőkre mint "hátrányos helyzetű társadalmi csoport"-ra (a mélyszegénységben élők, a romák, a fogyatékkal élő személyek, valamint a gyermekek és idősek mellett).[94] Koncepciójuk szerint a helyi esélyegyenlőségi programok sem tekinthetőek hosszú távú, társadalmi változást célzó (transzformatív, mainstreaming jellegű) stratégiáknak. A helyi esélyegyenlőségi programok elkészítésekor a különböző célcsoportok, köztük a nők esélyegyenlőségének biztosítása érdekében figyelembe veendő szempontokat 2011-es kormányrendelet,[95] valamint 2012-es minisztériumi rendelet[96] tartalmazza. A két jogszabály alapján összeálló szempontlista komplex: a társadalmi élet számos dimenziójára - a reproduktív jogok érvényesítésétől kezdve a közéleti érvényesülésig - kiterjed, tehát korántsem állítható, hogy e rendelkezések egydimenziós ("hagyományos") nőképen alapulnának; ugyanakkor a maternalista-esszencialista szemléletmód is érzékelhető "a nők munkaerő-piaci és családi feladatai" összeegyeztetésének segítésére irányuló rendelkezésben. Kiemelendő ugyanakkor, hogy a helyi esélyegyenlőségi programok kiterjedhetnek a nők elleni erőszak (illetve családon belüli erőszak) leküzdésére is - mint esélyegyenlőségi kérdésre -, e tekintetben túlnyúlva az Ebktv. által tárgyalt területeken. Megjegyzendő, hogy szintén ezen a szemléleten alapul, azaz a nemi alapú erőszakot a nők elleni diszkrimináció egyik formájának tekinti az Európa Tanács Isztambuli Egyezménye - amely "gender-ideológia"-ellenes fundamentalista diskurzusban azt mint a család intézménye elleni támadást jeleníti meg, Ehhez az egyezményhez Magyarország 2014-ben csatlakozott, ám a kézirat lezárásának idején még nem ratifikálta.[97]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
