Rögtön az elején konklúziót is vonok, és válaszolok a feltett kérdésre: igen, egyensúlyt mutat a mérleg nyelve, mert az 1990-es évek elején egyensúlyba hozták az alkotmánybírák. Jelen tanulmány annak a népbírósági joganyagnak - illetve a népbíróságok működése egyes kérdéseinek - összevetése az 1989. évi rendszerváltás utáni évek alkotmánymódosításaival, amely jogforrás azon kevés rendeletek egyike, amelynek egyes paragrafusai immár hét évtizede hatályos jogi normák.[1]
Összegezzük röviden a népbíráskodásunk nemzetközi joggal való kapcsolódási pontjait. A háborús bűnösök felelősségre vonásáról már a második világháború alatt több nemzetközi megállapodás, deklaráció is született. Így a Szövetségi Nyilatkozat Londonban 1942. január 13-án, a moszkvai deklaráció 1943. október 30-án. Ezen elhatározást a nagyhatalmak vezetői az 1945. február 4. és február 11. között megtartott jaltai konferencián is megerősítették. Kiemelkedő fontosságú a Londonban, 1945. augusztus 8-án aláírt egyezmény "A tengely európai háborús főbűnöseinek üldözése és megbüntetése" tárgyában. Ehhez az egyezményhez 19 állam csatlakozott.
Az előbb említett megállapodások közös elve az volt, hogy mindegyik háborús bűnöst abban az országban vonják felelősségre, amelyben cselekményeit elkövette, és a felelősségre vonás az illető ország törvényei szerint kell, hogy történjék. Azoknak a háborús főbűnösöknek pedig, akiknek cselekményeit nem lehetett konkrét földrajzi helyhez kötni - tudniillik, mert bűnös magatartásuk több országra is kihatott -, az újonnan felállított Nemzetközi Katonai Bíróság előtt kellett felelniük tetteikért. A londoni egyezménnyel egyidejűleg elfogadták a felállítandó nemzetközi büntetőbíróság szabályzatát, alapokmányát[2] is.
Hazánkban jogot és tulajdonképpeni kötelezettséget a háborús bűnösök felelősségre vonásához - tehát a magyar "megoldás" szerint ezt a feladatot elvégző népbíráskodáshoz - az 1945. január 20. napján megkötött, moszkvai fegyverszüneti egyezmény[3] 14. pontja adott.[4] Ugyanis, a nemzetközinek minősülő - és mint legyőzött, békét kérő országra kötelező - szerződés által egyértelműen kötelezővé vált (kötelezettséget teremtett) Magyarország számára a háborús bűnösök felelősségre vonásában való - minimálisan legalább - közreműködés. Vagyis, a nemzetközi szerződés - ami, mint általában a nemzetközi szerződések, a "rebus sic stantibus"[5] és a "pacta sunt servanda"[6] klauzulák mellett (szerint) jött létre - kötelező ereje miatt kellett elsősorban Magyarországnak eljárnia a háborús bűnösökkel szemben, ami értelemszerűen jelentette ezek után jogszabályok megalkotását - akár visszaható hatállyal is, hiszen máshogy képtelenség lett volna a felelősségre vonás egyes esetekben -, valamint az azok alapján eljáró, e büntetőügyekben ítélkező bírósági szervezet megteremtését is.
Azaz megállapíthatjuk, hogy a nemzetközi szerződés teljesítésének elsődlegessége volt az oka annak, hogy az ekkor hatályos nemzeti jogszabályok, a belső jogunk csak annyiban volt alkalmazható, amennyiben ezek nem ütköztek a vállalt nemzetközi kötelezettségeinkkel, jelen esetben a moszkvai fegyverszüneti egyezmény 14. pontjával.
Összegezve tehát, a moszkvai fegyverszüneti egyezmény megkötése, konkrétabban a 14. pontja, illetve ennek a nemzeti jogban való kihirdetése[7] volt az alapja minden további népbírósági eljárásnak, a háborús és népellenes bűnelkövetők felelősségre vonásának, ami pedig imígyen már jogszerű volt, és egyben nemzetközi kötelezettség is volt, illetve, amelynek az elvi alapját a nemzetközi szerződés - ebben az esetben ráadásul egy fegyverszüneti egyezmény, amiben a fegyverszünetet, a totálisan legyőzött pozíciójából, Magyarország kérte a Szövetséges Hatalmaktól, közelebbről pedig a gyakorlati katonai tevékenységeket kifejtő Szovjetuniótól - elsődlegességének elve teremtette meg.
A népbíráskodásról szóló első jogszabály, a 81/1945. (II. 5.) ME sz. rendelet (a továbbiakban Nbr.) volt.[9] A népbíráskodásról szóló alaprendeletet aztán 1945. április 27-én módosította az 1440/1945. (V. 1.) ME sz. rendelet (a továbbiakban Nbr.nov), amely május 1. napján lépett hatályba. A népbíráskodással összefüggésben deklaráltak további rendelkezéseket az 5900/1945. (VIII. 5.) ME[10] valamint a 6750/1945. (VIII. 16.) ME sz. rendeletek[11] is. Ezeket a rendeleteket az Ideiglenes Nemzeti
- 251/252 -
Kormány hozta, és az Ideiglenes Nemzetgyűlés az 1945. évi VII. törvénnyel emelte törvényerőre[12] 1945. szeptember 16. napi kihirdetéssel.
A törvény sajátos kodifkációs technikája szerint a jogszabály az alaprendeletet nem foglalta egységes szerkezetbe az utóbbi módosításokkal és kiegészítésekkel, hanem a törvényerőre emelés külön-külön, tudniillik az 1945. évi VII. törvénycikk I-IV. mellékleteiként történt.
Lényeges módosításokat tartalmazott még a népbíráskodással kapcsolatos egyes rendelkezésekről szóló 1947. december 31. napján kihirdetett 1947. évi XXXIV. törvény[13] (a továbbiakban: T.), valamint az ezt módosító, a katonai titok tekintetében elkövetett hűtlenségre vonatkozó hatásköri rendelkezésekről szóló 1948. évi XLVII. törvény[14] is.
Az Alkotmánybíróság a nagybirtokrendszer megszüntetésével kapcsolatos jogszabályok alkotmányellenességéről szóló 66/1992. (XII. 17.) AB határozatban állapította meg, hogy az "államnak nemzetközi szerződésen is alapuló kötelezettsége a háborús és az emberiség elleni bűncselekmények üldözése, konkrét gyanú esetén a bűnösök vád alá helyezése, és bírói eljárásban azok elítélése."
Majd a 2/1994. (I. 14.) AB határozatban az Alkotmánybíróság külön is megvizsgálta, van-e (volt-e), és mennyiben, nemzetközi jogi kötelezettség az Nbr. 11. és 13. §-aiban[15] megfogalmazott magatartások bűncselekménnyé, méghozzá háborús bűncselekménnyé nyilvánítására. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy jogi értelemben vett kötelezettséget Magyarország számára a moszkvai fegyverszüneti egyezmény 14. pontja tartalmazott. Tehát az a pont, amely szerint Magyarország közre fog működni a háborús bűncselekményekkel vádolt személyek feletti ítélkezésben, feltételezte - minimálisan - a felelősségre vonáshoz szükséges eljárási szabályok, törvényi tényállások és büntetési tételek meglétét, illetve megteremtését.
Már az Nbr. előkészítésekor, majd megszületését követően is élénk vita folyt szakmai körökben a tekintetben, hogy a háborús bűnösök felelősségre vonásának kötelezettsége igényli-e a nullum crimen sine lege[16], nulla poena sine lege[17] elvének feladását, a visszaható hatályú jogalkotást és jogalkalmazást, vagy pedig az akkor hatályos büntetőjogi szabályok[18], illetve a miniszterek felelősségét meghatározó és felelősségre vonását lehetővé tevő, szintén akkor még hatályban lévő 1848. évi III. tc. és az 1920. évi X. tc. rendelkezései elegendő és megfelelő alapot szolgáltattak volna-e az ítélkezéshez.
Anélkül, hogy az Alkotmánybíróság e kérdésben állást foglalt volna, megállapította, hogy az Nbr. megalkotására, ezen belül pedig a visszaható hatályú büntető jogalkotásra a magyar államnak nem volt nemzetközi jogi értelemben vett kötelezettsége, az jogilag szuverén döntés eredményeként született. A fegyverszüneti egyezményből, mint önmagából fakadó jogi kötelezettség csupán a háborús bűnösök büntetőjogi felelősségre vonására vonatkozott, azonban a felelősségre vonás mikéntje: a visszaható hatályú büntető jogalkotás, a tényállási elemek és a büntetések meghatározása, a speciális büntető eljárási rend megalkotása, valamint a kizárólag e célra, azaz a háborús és népellenes bűnösök cselekményeinek elbírálására létrehozott Népbíróság, mint különbíróság felállítása formailag már a magyar állam szuverén döntése volt.[19]
A népbíróságok, és a népbírósági jogot megalkotó Ideiglenes Nemzeti Kormány (amely ideiglenesen életrehívott hatalmi szerv a vizsgált kérdés szempontjából legalább ilyen fontos, hiszen a népbíróságok által alkalmazandó paragrafusok e szerv "tollából" származtak) a lerombolt országban, az akkor és ott helyzetében, az uralkodó közhangulatban, a nemzetközi környezetben és a jellemzően katasztrofális közállapotokban, véleményem szerint, nagyszerűen ellátták a rájuk bízott feladatokat, és szinte mindig az igazságosság rovására helyezték előtérbe a törvényesség igényét, amely gondolat több népbírósági, vagy NOT[20] ítélet indokolásában is megfogalmazásra került.
Ez meglepő módon azonos gondolat az Alkotmánybíróság majd fél évszázaddal később kimondott "az igazságosságnál a jogbiztonság előbbre valóbb" elvével, álláspontjával, igaz, hogy teljesen más kontextusban, de azonos elvi éllel. Ezen a gondolati síkon továbbhaladva szeretnék megtenni a népbíráskodással kapcsolatban egynehány - egymásba is fonódó - megállapítást:
A. Az Alkotmánybíróság a 11/1992. (III. 5.) AB határozatában fejtette ki, hogy a jogbiztonság - az Alkotmánybíróság értelmezésében - az államtól és elsősorban a jogalkotótól azt várja el, hogy a jog egésze, egyes részterületei és egyes szabályai is világosak, egyértelműek, hatásukat tekintve kiszámíthatóak és a norma címzettjei számára a büntetőjogban is előre láthatóak legyenek.[21]
B. Valamely magatartás büntetendővé nyilvánításának formai alkotmányossági követelményeit az Alkotmánybíróság a 30/1992. (V. 26.) AB határozatában fejtette ki. A magyarázat alapján az alkotmányos büntetőjog követelményei szerint a büntetőjogi szankció kilátásba helyezésével tilalmazott magatartást leíró diszpozíciónak határozottnak, körülhatároltnak, és világosan megfogalmazottnak kell lennie. Ugyanis az alkotmányossági követelmény a védett jogtárgyra és az elkövetési magatartásra vonatkozó törvényhozói akarat világos kifejezésre
- 252/253 -
juttatása. Egyértelmű üzenetet kell tartalmazni, hogy az egyén mikor követ el büntetőjogilag szankcionált jogsértést, és korlátoznia kell az önkényes jogértelmezés lehetőségét a jogalkalmazók részéről. Vizsgálni kell tehát, hogy a tényállás a büntetendő magatartások körét nem túl szélesen jelöli-e ki, és elég határozott-e.[22] Az Alkotmánybíróság például ezen elvek alapján nyilvánította alkotmányellenesnek az Nbr. 13. § 7. pontját: "Az Nbr. 13. § 7. pontja büntetni rendeli azt, aki bármilyen formában olyan tevékenységet fejt ki vagy mozdít elő, amely a népek háború utáni békéjének és együttműködésének megnehezítésére vagy megbontására, avagy nemzetközi viszály előidézésére alkalmas. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a tényállás nem felel meg a büntetőjog alkotmányos kívánalmainak; a büntetőjogi felelősség alapjait, feltételeit és határait tekintve olyan mértékben határozatlan, hogy sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság alapelemét képező jogbiztonság követelményét."[23]
C. Az Alkotmánybíróság 1994-ben, jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálata során - indítványra - megállapította, hogy az NBR 11. §-ának 1-4. pontja, és 6. pontja, továbbá 13. §-ának 1. és 3-7. pontja alkotmányellenes (2/1994. (I. 14.) AB határozat).[24] De a határozat rendelkező részének következő bekezdésében deklarálja: "Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) 33. § (2) bekezdés a) pontja az Nbr. 11. § 5. pontjában[25] és 13. § 2. pontjában[26] meghatározott háborús bűntettekre vonatkoztatható." Vagyis az Nbr. 11. § 5. pontját, és a 13. § 2. pontját nem nyilvánította alkotmányellenesnek, azaz az ott meghatározott cselekmények, mint háborús bűncselekmények továbbra is büntetendőek voltak.
Tehát az 1994-ben, de ma már nem hatályos Btk. (1978. évi IV. törvény) szerint is, továbbra is büntetendőek voltak az 1945. évi népbírósági rendelettel bűncselekménynek nyilvánított deliktumok. A leköszönt Btk. e cselekményeket az emberiség elleni bűncselekmények (és abban pedig két kategóriát ismert, a béke elleni bűncselekményekét, valamint a háborús bűncselekményekét), közelebbről pedig a háborús bűncselekmények között tartotta számon. Akkor a háborús bűncselekmények felsorolásában a sort a Btk. "Egyéb háborús bűntettek" elnevezéssel megalkotott 165. §-a zárta: "Az egyéb háborús bűntettekről külön jogszabály [az 1945. évi VII. törvénnyel törvényerőre emelt, az 1440/1945. (V. 1.) ME rendelettel módosított és kiegészített 81/1945. (II. 5.) ME rendelet] rendelkezik. "
D. Az új Btk., a 2012. évi C. törvény[27] számos változtatást eszközölt - az 1978. évi IV. törvényhez[28] képest - a büntetőjogunkban. Vizsgált témánk szempontjából elmaradt a béke elleni bűncselekmények fejezete, helyette megjelent az emberiesség elleni bűncselekmények kategóriája (hatályos Btk., különös rész, XIII. fejezet). Ezek a deliktumok a következők: a népirtás (142. §), az emberiesség elleni bűncselekmény (143. §)[29], és az apartheid (144. §). A Btk. XIV. fejezete pedig a háborús bűncselekményeket veszi sorra, amelyek jelentősen megváltoztak. Ezek a következők: tiltott toborzás (146. §)[30], fegyverszünet megszegése (147. §), hadikövet elleni erőszak (148. §), védett személyek elleni erőszak (149. §), túlélők megölésére utasítás (150. §), élő pajzs használata (151. §)[31], tiltott sorozás (152. §)[32], védett tulajdon elleni támadás (153. §)[33], háborús fosztogatás (154. §)[34], nemzetközi szerződés által tiltott fegyver alkalmazása (155. §), humanitárius szervezet elleni támadás (156. §), visszaélés a nemzetközi jog által védett jelvénnyel vagy jelzéssel (157. §), illetve az egyéb háborús bűntett (158. §). Mind az emberiesség elleni bűncselekmények (145. §), mind pedig a háborús bűncselekmények (159. §) törvényi tényállásainál új momentumként jelentkezik az "Elöljáró vagy hivatali vezető felelőssége" bűncselekménye.[35]
Tehát az új Btk. a XIV. fejezetében, annak is a 158. §-ában rendelkezik az "egyéb" háborús bűntettekről: "Az egyéb háborús bűntettekről és az azok elkövetése esetén kiszabható büntetésekről az 1945. évi VII. törvénnyel törvényerőre emelt, az 1440/1945. (V. 1.) ME rendelettel módosított és kiegészített 81/1945. (II. 5.) ME rendelet rendelkezik."
Azaz a hatályos Btk. továbbra is hatályban tartja az Nbr. által megállapított háborús bűncselekményeket. Mégis azzal, hogy azokat továbbra is az Alkotmánybíróság 2/1994. (I. 14.) AB határozata szerint lehetséges vonatkoztatni.[36] Vagyis, tudniillik kizárólag az Nbr. 11. § 5. pontja[37] szerinti, valamint az Nbr. 13. § 2. pontja[38] szerinti háborús bűntetteket rendeli a hatályos Btk. jelenleg is büntetni.
Annyit érdemes itt még megemlíteni, hogy a büntethetőség elévülésének kérdését pedig akképpen szabályozza a hatályos Btk. a 26. § (3) bekezdésében, hogy nem évül el a XIII. és XIV. fejezetekben meghatározott (az emberiesség elleni és a háborús bűncselekmények), valamint az életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmények büntethetősége. Tehát nem évülhet el az egyéb háborús bűncselekmények, azaz a ma is hatályban tartott népbírósági jogszabályok büntethetősége sem.
Így tehát, az e jogszabályhelyek alapján meghozott ítéletek minden szempontból kiállták az alkotmányosság 50 évvel későbbi próbáját is. Ennek miértjére a későbbiek során még vissza fogok térni. Erre a két jogszabályra tehát alkalmazhatónak tartotta az Alkotmánybíróság a ma már nem hatályos Btk. 33. § (2) a) pontját, azaz így az azokban megfogalmazott háborús bűncselekmények megvalósítójának büntethetősége soha nem évül el. A büntethetőség elévülésének kizárása tárgyában az Alkotmánybíróság a következő konkrét megállapítást tette: "a Btk. 33. § (2)
- 253/254 -
bekezdés a) pontja kizárja az Nbr. 11. és 13. §-ában meghatározott háborús bűntettek büntethetőségének elévülését. "
E. Az Alkotmánybíróság az 53/1993. (X. 13.) AB határozat 1. pontjában foglalt állást az akkor hatályos Btk. 33. § (2) bekezdésének alkotmányos értelmezéséről. Eszerint a Btk. 33. § (2) bekezdése alkalmazásánál alkotmányos követelmény az, hogy a büntethetőség el nem évülését csak azokra a bűncselekményekre nézve lehet megállapítani, amelyek büntethetősége az elkövetés idején hatályos magyar jog szerint nem évült el, kivéve, ha az adott tényállást a nemzetközi jog háborús bűncselekménynek minősíti, el nem évülését kimondja, vagy lehetővé teszi, és Magyarországot az elévülés kizárására nemzetközi kötelezettség terheli. Tekintettel arra, hogy az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az Nbr.-ben meghatározott háborús bűntettek közül csupán a 11. § 5. pontjában és a 13. § 2. pontjában meghatározott magatartások tartoznak a nemzetközi bűncselekmények közé is, a büntethetőség elévülésének kizárása alkotmányosan csupán e cselekményekre volt vonatkoztatható. Ez összhangban van azzal, hogy az Alkotmánybíróság határozatának közzétételét követően büntetőjogi felelősségre vonás alapjául az Nbr.-nek csupán e rendelkezései szolgálhatnak, mivel a 11. és 13. § többi pontjának megsemmisítése egyben alkalmazásuk kizárását is jelentette. Ugyanakkor ez összhangban van a háborús és az emberiség elleni bűntettek elévülésének kizárására nemzetközi egyezményben vállalt kötelezettségével is. Ugyanis az Nbr. rendelkezéseivel szankcionált háborús bűntettek közül a 11. § 5. pontjában és 13. § 2. pontjában meghatározott magatartások egyeznek meg azokkal a bűncselekményekkel, amelyeket az Egyezmény I. Cikke[39] mint el nem évülőket felsorol.[40]
Összefoglalva tehát, az Alkotmánybíróság az Nbr. 11. § 1-4. és 6. pontját, valamint a 13. § 1. és 3-7. pontját alkotmányellenesnek ítélte. Ezeknek a határozat közzétételével való megsemmisítése pedig azt jelentette, hogy a Btk. 165. §-ának tartalmaként az Nbr. 11. § 5. pontja és a 13. § 2. pontja, valamint az Nbr. 12. és 14. §-ában meghatározott büntetési tételek maradnak hatályban. Hozzá kell ezekhez még tenni a következőket: az Alkotmánybíróság hatásköre az 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban Abtv.) értelmében a jogszabály alkotmányosságának utólagos, absztrakt vizsgálatánál csupán az elbíráláskor még hatályos jogszabályokra terjed ki, így az Nbr. hatályban nem levő rendelkezései tekintetében az Alkotmánybíróság az ezek felülvizsgálatára, megsemmisítésére vonatkozó indítványokat visszautasította, valamint deklarálta: "Az Alkotmánybíróság elrendeli az alkotmányellenes törvényi rendelkezések alapján, jogerős határozattal 1989. október 23-a után lezárt büntetőeljárások felülvizsgálatát, amennyiben az elítélt még nem mentesült a hátrányos jogkövetkezmények alól. Az Alkotmánybíróság az indítványoknak a hatályban nem lévő jogszabályi rendelkezések vizsgálatára vonatkozó részeit, valamint a nemzetközi jog alkalmazhatóságának lehetőségeire vonatkozó értelmezési indítványt visszautasítja."[41]
Az Alkotmánybíróság a jogszabály alkotmányellenességének következményeivel kapcsolatos elvi álláspontját a 10/1992. (II. 25.) AB határozatban fejtette ki. Ennek egyik fontos megállapítása volt, hogy - mivel az Abtv. nem szab korlátot - a múlt jogi helyzeteibe való "szabad belenyúlást" a jogbiztonság érdekében valamilyen korlátozással ellensúlyozni kell.
Ugyanis a jogbiztonság ellen hatna, ha az Alkotmánybíróság olyan jogszabályokat semmisítene meg főszabályként visszamenőleges hatállyal, amelyek az 1989 után hatályos Alkotmány (1949. évi XX. törvény) előtt keletkeztek, valamint, ha ennek következtében olyan jogviszonyokat kellene érvénytelennek tekinteni, amelyek keletkezésekor az 1989 után hatályos Alkotmány eltérő értékrendje és szabályai még nem voltak előreláthatóak.
A 11/1992. (III. 5.) AB határozatban részletezett alkotmánybírósági álláspont szerint a jogviszonyok igazságtalan eredménye önmagában nem érv a jogbiztonsággal szemben.[42] A lezárt jogviszonyokba való beavatkozást a törvény csak akkor (és csakis akkor) írja elő, ha azt más, a jogbiztonsággal érdemben konkuráló jogállami elv megköveteli. Így, de kizárólag csak ezekben az esetekben, az alkotmányos büntetőjog alapelveivel összhangban az Abtv. 43. § (3) bekezdése kötelezővé teszi a jogerősen lezárt büntetőeljárások felülvizsgálatát az elítélt javára. Ez elvileg a jogbiztonság ellen hat, de az ellentmondást az Abtv. úgy oldja fel, hogy a 43. §-nak ez a rendelkezése csak arra az esetre vonatkozik, ha az elítélt még nem mentesült a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a vizsgált kérdésben a jogbiztonság és az alkotmányos büntetőjog követelményeinek összevetése további korlátozást kíván az előbbi javára. Azzal összhangban, hogy az Alkotmánybíróság az Alkotmány (1949. évi XX. törvény) hatálybalépése előtti időre a norma tartalmi alkotmányellenességét nem állapíthatja meg (11/1992. /III. 5./ AB határozat III./4.), az alkotmánybírósági határozaton alapuló felülvizsgálat csak azon büntetőügyekben indokolt, amelyek az elítéltre hátrányos, a visszaható hatályú büntetőjogalkotás tilalmának alkotmányos tételként való megfogalmazása után fejeződtek be jogerősen.
Azaz a büntetőjog klasszikus alapelvei az Alkotmányt (1949. évi XX. törvény) módosító 1989. évi XXXI. törvény rendelkezései folytán 1989. október 23-tól váltak alkotmányos tétellé. Az Nbr. 11. § és
- 254/255 -
13. §-a, és ezzel összefüggésben a Btk. 33. § (2) bekezdés a) pontja - bár alapvetően már korábban is sértette a klasszikus büntetőjogi alapelveket - ekkor vált alkotmányellenessé a 2/1994. (I. 14.) AB határozatban megjelölt körben. Tulajdonképpen ez indokolja az Abtv. 43. § (3) bekezdése alapján elrendelt felülvizsgálat időbeli szűkítését is.[43]
Nézzük meg, hogy mit jelentenek a most elmondottak a konkrét gyakorlatban. Elöljáróban, a népbírósági törvényben (azaz tehát a benne foglalt Nbr.-ben, illetve az Nbr.nov-ban) deklarált elkövetési magatartásokról általában megállapíthatjuk, hogy azok kifejezetten a II. világháborúhoz kapcsolódnak, a tényállások jelenleg elkövethető magatartásokat - az alkotmányellenesnek nem nyilvánított 2 paragrafusba leírt cselekmények "elvileg elkövethető" lehetőségének kivételével - nem tartalmaznak, illetve, csupán a 13. § 7. pontja nyilvánította bűncselekménnyé a háború befejezése után kialakult helyzetet veszélyeztető magatartásokat.[44]
Szálasi Ferencet a Budapesti Népbíróság bűnösnek mondta ki az Nbr. 11. § 1., 3. és 4. pontjaiban, úgyszintén az Nbr.nov 6. § 5. pontjában (ez a jogszabály módosította az Nbr. 11. § 5. pontját) meghatározott háborús bűntettek elkövetése miatt. Az Alkotmánybíróság határozata alapján, ma már nem lehetne vádat emelni ellene és elítélni az Nbr. 11. § 1., 3. és 4. pontjai alapján terhére rótt cselekményei miatt, hiszen e magatartások bűncselekménnyé nyilvánítása, a hivatkozott AB határozat alapján alkotmányellenes. De úgyszintén bíróság elé állítható, és vádolható lenne ma is az Nbr.nov 6. § 5. pontja alapján terhére rótt cselekményeiért, mint 1946-ban, tekintet nélkül az idő múlására, mint büntethetőséget megszüntető körülményre (elévülés).[45]
Vagy például a háborús bűnösként elítélt Jány Gusztáv, Stomm Marcell, Kozma István, Vattay Antal vagy Magasházy László tábornokok terhére rótt és megállapított cselekmények, amelyek az Nbr. 11. § 5. pontjában meghatározott háborús bűntettként voltak értékelhetők, ma is háborús bűntetteknek minősülnének, őket a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága (Stomm Marcellt a Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága[46]) az elítélésüket felülvizsgálva csak azért mentette fel az ellenük emelt vád alól, mert a népügyészségi vádak alapját képező cselekményeket - legalábbis a Legfelsőbb Bíróság szerint - nem követték el.
Vagyis az Alkotmánybíróság vizsgálata tulajdonképpen - leegyszerűsítve - arra szorítkozott, hogy a vizsgált jogszabályhelyek az új, a vizsgálatkor hatályos Alkotmánnyal (1949. évi XX. törvény) milyen viszonyban vannak, e szerint alkotmányosnak tekinthetőek-e? Tehát itt arról van szó, hogy akit jogerősen elítéltek olyan háborús bűncselekményért, amit aztán 1994-ben alkotmányellenesnek nyilvánítottak, azt az 1989 utáni, rendszerváltó (módosított), új alkotmányunk (1949. évi XX. törvény) alapján és az Alkotmánybíróság hivatkozott határozata miatt ma már nem lehetne megvádolni vagy elítélni azokért a cselekményeiért, amelyek alapján korábban elítélték, mert a bűnösségének megállapítására alkalmas jogszabályt később alkotmányellenesnek nyilvánították. Vagyis nem ott és akkor nem állták meg a helyüket azok a jogszabályok, hanem most, az 1989. évi rendszerváltás után, az ítéletek meghozatalától eltelt 50 évvel később nem állják meg a helyüket, az akkor hatályos rendszerváltó Alkotmány (1949. évi XX. törvény) tükrében.
Ezért is állapította meg az Alkotmánybíróság a vizsgált határozatában:
- "A vizsgálat alapja az Alkotmánybíróságnak az az álláspontja volt, amelyet a 11/1992. (III. 5.) AB határozat (a továbbiakban: 11/1992. AB határozat) indokolásában a múlt rendszerek joga és az új Alkotmány szerinti jogállam közötti viszonyról fejtett ki. Az Alkotmánybíróság kezdettől fogva nem tett tartalmi különbséget a korábbi rendszerben, illetőleg az Alkotmány után alkotott jogszabályok alkotmányosságának vizsgálatában."[47]
- "Keletkezési idejétől függetlenül minden hatályos jogszabálynak az új Alkotmánynak kell megfelelnie. Az alkotmányossági vizsgálatban sincs a jognak két rétege, és nincs kétféle mérce sem. A jogszabály keletkezési idejének annyiban lehet jelentősége, hogy régi jogszabályok a megújított Alkotmány hatálybalépésével válhattak alkotmányellenessé."[48]
- "Ez az elv az Nbr. hatályos szabályainak vizsgálatánál kizárja az Nbr. történeti és politikai jelentőségének, valamint annak értékelési lehetőségét, hogy a II. világháborút közvetlenül követő olyan történelmi időszak jogalkotási terméke, amelynek széles körű nemzetközi összefüggései voltak, olyan történelmi eseményekre volt reakció, amelyek negatív megítélése, ha az idő múlásával veszített is hevességéből, de alapvetően nem változott."[49]
És nem is fog változni - véleményem és reményeim szerint - mint ahogy azt dr. Jankó Péter tanácselnök, a Szálasi és társai felett ítélkező népbírósági tanács elnöke is megfogalmazta 1946. február 7. napján, a harmadik főtárgyalási napon: "(...) A hungarista ideológia ezt a nemzetet romokba döntötte. Az építés nem az Önök ideológiáján nyugszik. Az Önök ideológiája egyszer s mindenkorra elrettentő torzkép a nemzet számára."[50]
Az előbbiekkel összefüggésben tette meg az Alkotmánybíróság a következő megállapítást is: "Az Alkotmánybíróság határozata az Nbr. 11. és 13. §-ában meghatározott bűncselekmények miatt lefolytatott és 1989. október 23-át megelőzően jogerősen lezárt büntetőügyekben hozott bírósági döntéseket nem érinti, azokról értékítéletet nem tartalmaz."[51]
Vagyis az Alkotmánybíróság nem értékelt, nem értékítéletet mondott, sem pedig nem ítélte el azt a kort, a korszak jogszabályait, jogalkotóit vagy jogalkalmazóit, hanem mindössze tette a törvényben és az Alkotmányban meghatározott feladatát. Megvizsgálta, hogy a korábban megalkotott, még hatá-
- 255/256 -
lyos jogszabály megfelel-e az akkor (az Alkotmánybíróság vizsgálatának időpontjában) hatályos Alkotmánynak (1949. évi XX. törvény).
Ezt az alapvető alkotmánybírósági szempontot, vagyis az értékítélet megfogalmazásának szigorú elkerülését tetten érhetjük a vizsgált határozat más pontjánál, hiszen hasonló megállapításra jutott az Alkotmánybíróság például az Nbr. 13. § 4. pont[52] vizsgálatakor is. Itt egyértelműen leszögezi, hogy az Nbr. a 13. § 4. pontjának megfogalmazásakor nem a kollektív, hanem az egyéni felelősség elvét érvényesítette, amikor bűncselekménnyé nyilvánította a magyar állampolgároknak a német hadseregbe és a biztonsági szolgálatba való belépését. Leszögezte, hogy nem az Alkotmánybíróság feladata annak feltárása, hogy a népbíróságok ténylegesen a vélelmezett bűnösség alapján ítélkeztek-e, azaz vizsgálták-e vagy sem a belépés önkéntességét.[53]
Tehát az elmondottak fényében egyértelműen megfogalmazható, hogy azok a minden alapot nélkülöző, laikus állítások (például a világhálón terjesztettek), miszerint az egyes népbírósági jogszabályok alkotmányellenessé nyilvánításával egyszersmind "alkotmányellenessé" és jogszerűtlenné, vagy éppen igazságtalanná váltak volna a népbíróságok által meghozott minden egyes ítéletek is, mindenfajta tudományos alapot nélkülöző kijelentések.
Hangsúlyozandó és egyszersmind nagyon releváns tény, hogy az 1990. évi XXVI. törvény is csak az 1945 és 1963 közötti törvénysértő elítélések semmissé nyilvánításáról szól, illetve a Legfelsőbb Bíróság is egyértelműen megállapította, hogy az 1945. január 1. és az 1963. április 4. között háborús és népellenes bűncselekmények miatti elítélések [81/1945. (II. 5.) M. E. r. (Nbr.) 11., 13. és 15. §-ai, 1990. évi XXVI. tv. 1. § (2) bek., 2. § e) pont] nem tekintendők semmisnek.[54]
Nézzük meg a fontosabb legfelsőbb bírósági döntvényeket még a vizsgált témakörünkben: BH 1992.737. "A büntetőügyben eljárt bíró büntetőjogi felelőssége csak akkor állapítható meg, ha a határozat meghozatala során a hivatali kötelességét szándékosan megszegve járt el, és az a kötelességszegés a meghozott határozatra is kihatással volt [Btk. 13. §, 81/1945. (II. 5.) ME r. 13. § 3. pont, 15. § 2. és 3. pont]."[55] BH 1995.11. "Az 1945 és 1963 közötti törvénysértő elítélések semmissé nyilvánításáról szóló 1990. évi XXVI. tv. alapján a háborús és népellenes bűntett miatti elítélés esetén akkor sincs alap a semmissé nyilvánításra, ha az más - súlyosabb - bűncselekménnyel bűnhalmazatban került megállapításra [1990. évi XXVI. tv. 1. § (1) bek., 2. § a)-e) pont, 4. §]."[56] BH 2000.179 "Háborús bűntett miatt történt elítélés folytán végrehajtott szabadságvesztés miatt akkor sem jár kárpótlás, ha az elítélésről hozott ítéletet törvényességi határozatával a Legfelsőbb Bíróság törvénysértővé nyilvánította, és a terheltet a vád alól bűncselekmény hiányában felmentette [Be. 384-385. §, 1990. évi XXVI. tv. 1-3. §, 1992. évi XXXII. tv. preamb. 3. § (1) bek. a) pont, Pp. 339. § (2) bek. q) pont]."[57] EBH 2001.508 "Ha az elítélés semmisségének igazolása végett folyamatban levő eljárásban az állapítandó meg, hogy a kérelem olyan elítélésre vonatkozik, amelyre a hatályos szabályok szerint az igazolás kiadásának ugyan nincs helye, de az elítélést a 9590/1945. ME rendelet rendelkezéseire figyelemmel 'meg nem történtnek kell tekinteni' így e tényt - az igazolás kiadásának megtagadása mellett, az ennek tárgyában hozott végzésben fel kell tüntetni [1990. évi XXVI. tv.; 9590/1945. (X. 18.) ME r.]."[58] BH 2002.475 "I. Az 1945. és 1963. közötti törvénysértő elítélések semmissé nyilvánításáról szóló 1990. évi XXVI. törvény rendelkezései az elítélés semmisségének méltányosságból történő igazolását nem teszik lehetővé."[59]
Hosszan sorolhatnánk még az érveket és az ellenérveket népbíróságaink és népbírósági jogunk ellen és mellett, de azt mindenképpen megállapíthatjuk, hogy az adott történelmi időben kiállta a próbát, ha a rendszert, mint egészet vizsgáljuk. Ha megvizsgáljuk a sok ezer ítélet akár egy kis részét is, megláthatjuk a népbírósági jog, és a népbírósági gyakorlat törekvéseit. Kétségtelen, hogy egy ellentmondásos időszak tisztázatlan eszmei áramlatai, a társadalmi és politikai, illetve nem utolsósorban a gazdasági valóság éreztették a hatásukat egyrészről a korabeli jogalkotásnál, másrészről pedig a korszaknak mind a rendes, mind pedig a különös bírói fórumai működésénél, de a jól kirajzolódó tendenciák egyértelműen bizonyították, hogy az abban a történelmi helyzetben (egy szó szerint lerombolt és kifosztott, hadműveleti területté vált országban) szinte szükségszerűen jelentkező antifasizmus jelszavával egybefogott erők, politikai pártok, döntéshozók és jogalkotók elsősorban a törvényességre törekedtek, és mindenképpen hangsúlyt kapott a humánum is. Hangsúlyozom, hogy itt a népbírósági rendszert felállító és a működését lehetővé tevő 1945. évi jogalkotásról beszélek, illetve ide nem értem a sajnos valóban koncepciósnak nevezhető pereket is letárgyaló népbírósági (ötös) különtanácsok ítélkezési gyakorlatát és működését.
Véleményem szerint Brennus, gall hadvezér "jaj a legyőzötteknek (vae victis)" történelmivé vált mondata, vagyis a győzőnek a diadal jogán járó korlátlanság (teljhatalom, bosszújog), a nyilas kormánytagok, valamint a ténylegesen nyilas tömeggyilkosok büntetőpereinek kivételével (ami pedig érthető, de itt is egy szabályok között lefolytatott bírósági per után kapták meg a nyilas gyilkosok a méltó büntetésüket, senki sem lett kihurcolva az utcára és
- 256/257 -
agyonverve...[60]) nem azonosítható a népbíróságok működésével, ahogy az mostanában egyre több szélsőjobboldali megnyilvánulásban olvasható.
A korabeli megfogalmazások szerint: "Azok után a csapások után, amelyek ezt az országot érték, nem nyúlhatunk enyhe kézzel a dolgokhoz. (... ) Mindenki, aki részt vett ezekben a machinációkban, érezze bűnét."[61] Azonban: "Az ország érdekeit valóban veszélyeztető bűnösök kell hogy érezzék a nép ítéletének súlyát, nem pedig azok, akik jelentéktelen szerepben megbotlottak vagy tévedtek."[62]
Lukács Tibor szerint: "A törvénynek bizonyos körülmények között van - lehet - visszaható ereje, erre még hatályos büntetőjogunkat is felhozom példaként."[63] Szászy István megállapítása alapján: "A visszahatóerő tehát nem egy kivételes, csak különös feltételek esetén meglevő tulajdonsága az új jogszabálynak, hanem a jogszabály fogalmából következő általános immanens sajátossága."[64]
A népbíróságok felállításakor még tervezték az esküdtbíróságok visszaállítását - "az esküdtbíróságnak törvényhozás útján való visszaállításáig a népbíráskodás megvalósítása tárgyában"[65] -, azaz ebből is látszik, hogy a jogalkotók a népbíróságot kifejezetten különbíróságként, a háborús és népellenes bűnösök felelősségre vonásának kizárólagos fórumaként, illetve csak, mint egyfajta átmeneti hiánypótlót képzelték el annak létrehozásakor. Erre mutat a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front nyilatkozata is: "Vissza kell állítani, és széleskörűen alkalmazni kell az esküdtbíráskodást."[66]
A törvénybe iktatott népbírósági rendelet intézményesítette a visszaható hatályt (ex tunc) a háborús és népellenes tényállások esetében, valamint a politikai bűncselekmények esetében is, azaz utólag büntethetővé tett az elkövetéskor még bűncselekménynek nem számító (vagyis nem nyilvánított) cselekményeket, egészen 1919-ig visszamenőleg: "A jelen rendeletben körülírt bűncselekmények az esetben is büntethetők, ha a cselekmény a rendelet életbeléptekor már befejeztetett s a cselekmény befejezésének időpontjában fennállott törvényes rendelkezések alapján az büntethető nem volt."[67]
Az Alkotmánybíróság a már korábban részletezett, az Nbr. 11. §-ának 1-4. pontja és 6. pontja, továbbá 13. §-ának 1. és 3-7. pontja alkotmányellenességét kimondó 2/1994. (I. 14.) AB határozatában a következőket fejtette ki erről. Megfogalmazta, hogy az Nbr. 1. §-a nem hagy kétséget afelől, hogy túlteszi magát a nullum crimen sine lege, nulla poena sine lege elvén (hiszen konkrétan megfogalmazza: "ha a cselekmény a rendelet életbeléptekor már befejeztetett s a cselekmény befejezésének időpontjában fennállott törvényes rendelkezések alapján az büntethető nem volt" - P. A.). Ez a visszaható hatályú jogalkotás a 2/1994. (I. 14.) alkotmánybírósági határozat meghozatalakor az Nbr. még hatályban lévő tényállásainak olyan immanens eleme volt, amely az Nbr. 1. §-ának formai hatálytalansága ellenére sem volt tagadható. Vagyis, az Nbr. 1. §-ának felfogása alapján szabályozott bűncselekmények tehát sértették az Alkotmányba (1949. évi XX. törvény) az 1989. évi XXXI. törvénnyel beiktatott azon alapelvet, amely szerint senkit nem lehet bűnösnek nyilvánítani és büntetéssel sújtani olyan cselekmény miatt, amely az elkövetés idején a magyar jog szerint nem volt bűncselekmény. Tudniillik ezt az sem befolyásolja, hogy az Nbr. több tényállásáról kimutatható, hogy az abban kriminalizált magatartások már az Nbr. előtt is büntetendőek voltak a Btk. valamely rendelkezése alapján, ha nem is mindig olyan értelemben és úgy minősítve. Az Alkotmánybíróság szerint e kategória részletes elemzése az 1994-es határozat meghozatalának időpontjában már irreleváns, hiszen az Nbr. 1. §-a kifejezetten megfogalmazta a nullum crimen sine lege elvének a feladását, ami tulajdonképpen egyenes oka volt annak, hogy az Alkotmánybíróság egyes paragrafusok esetében kimondta az alkotmányellenességet.[68]
1945-ben, a népbírósági jogszabályok a dekralált bűncselekmények elévülési idejét is újraszabályozták, helyesebben szabályozták: "Az elévülés tekintetében a Btk. 106. §-a alkalmazandó azzal, hogy az 1941. június 21. napja után a fegyverszünet megkötéséig elkövetett cselekményekre az elévülés a fegyverszünet megkötésének napjával (1945. január 20.) veszi kezdetét. Az 1919. évben és az azután elkövetett ama politikai gyilkosságokra vonatkozólag, - amelyek üldöztetését az uralmon volt hatalom megakadályozta - az elévülés csak 1944. évi december hó 21. napján veszi kezdetét."[69]
Ha a kérdést kicsit tovább elemezzük, akkor ez a rendelkezés ugye már alapjában véve több kérdést is felvetett. A legfőbb aggály a jogbiztonság problematikája volt, már a meghozatal időpontjában is, és ezt az akkori jogalkotók is egészen biztosan látták, hiszen már a XIX. században megfogalmazásra került: "A szabadság illuzorius, ha olyan cselekmény miatt, amely elkövetése idején nem volt büntetendő, elkövetése után büntetni lehet a tettest."[70] A népbíróságok korszakából vett jogászi érveléssel: "De ha ilyen módon a büntető igazságszolgáltatás egyik legszilárdabb alapját elhagyjuk - mint ahogy elhagytuk -, hol lehet megállni?"[71]
Hiszen már 1789-ben megfogalmazták a polgári forradalom Franciaországában a jogi forradalom, a jogi modernizáció egyik alapvető elemét: "A törvény csak szigorúan és nyilvánvalóan szükséges büntetéseket szabhat ki, és mindenkit csak olyan törvény alapján lehet megbüntetni, amelyeket a bűncselekmény elkövetése előtt hoztak és hirdettek ki, valamint törvényesen alkalmaztak."[72]
- 257/258 -
Később, nem csak a Csemegi-kódexben ("Bűntettet vagy vétséget csak azon cselekmény képez, melyet a törvény annak nyilvánít. Bűntett vagy vétség miatt senki sem büntethető más büntetéssel, mint a melyet arra, elkövetése előtt, a törvény megállapított.")[73], de a második világháború után is egyértelmű álláspontként hangzott el: "Szilárdan kialakultnak tekinthető ma már az az elv, hogy a törvénynek visszaható ereje nincs, a bűntettet az elkövetéskor hatályban lévő törvény szerint kell elbírálni. Ez alól az elv alól egy kivétel ismeretes, ha az elkövetés időpontjától az elbírálásig terjedő időben olyan új büntetőtörvény lépett hatályba, amely a bűntett elbírálása szempontjából enyhébbnek tekintendő."[74] Vagyis a súlyosabb jogszabályi rendelkezés (következmény) nem hat vissza, az enyhébb viszont igen, azaz az in dubio mitius elve érvényesül.
A rendszerváltás után az Alkotmánybíróság a 11/1992. (III. 5.) AB határozatban részletesen is kifejtette a visszaható hatályú büntető jogalkotás tilalmának tartalmát. A 2/1994. (I. 14.) AB határozatában pedig megállapította, hogy az Nbr. 11-14. §-ai a nullum crimen sine lege és a nulla poena sine lege elvét, a visszaható hatály tilalmát már a klasszikus, a liberális, demokratikus állam büntetőjogában kialakult tartalmában is sérti.[75]
Megállapításai szerint ennek lényege az az államot terhelő közjogi, alkotmányos kötelezettség, hogy büntetőhatalma gyakorlásának alapfeltételeit törvényben rögzítse. Eszerint az egyén büntetőjogi felelősséggel csak olyan cselekményekért tartozik, amelyeket elkövetésekor a törvény már bűncselekménynek nyilvánított, és olyan büntetéssel sújtható, amelyet a törvény az elkövetéskor kilátásba helyezett. Ettől eltérés csak az enyhébb elbírálás irányában lehetséges.
Ezek alapján megfogalmazhatjuk azt a megállapítást is, hogy az Nbr. 11. §-ának 5. pontjában és 13. §-ának 2. pontjában meghatározott magatartások bizonyos részének esetében ilyen értelemben nem szenvedett sérelmet a nullum crimen sine lege elve, mivel azok egyértelműen megfelelnek korábban is kriminalizált magatartásoknak.
A hadijogra vonatkozó, az I. és a II. világháborút megelőzően, törvénnyel becikkelyezett genfi és hágai egyezményekből adódó nemzetközi kötelezettségeken alapuló tényállásokat már a katonai büntető törvénykönyvről szóló 1930. évi II. tc. (Ktbtk.) 113-119. §-ai is tartalmazták, így a II. világháború során elkövetett cselekmények már megelőzően bűncselekménnyé voltak nyilvánítva. Akkor miként sérültek ez esetben mégis a klasszikus jogelvek?
Egyrészt a Ktbtk.-ban meghatározott tényállásoknak és az Nbr. 11. § 5. pontjának, valamint a bűnsegédi magatartást sui generis bűncselekményként megfogalmazó 13. § 2. pontjának összevetéséből megállapítható, hogy az Nbr. tényállásai szélesebb terjedelműek, mint a Ktbtk.-ban pönalizált magatartási kör. Ezen túl az Nbr. a magatartásokra olyan büntetéseket helyez kilátásba, amelyek a cselekmények túlnyomó többségénél súlyosabbak, mint a Ktbtk.-ban előírtak, tehát ez a tény sérti mindenképpen a nulla poena sine lege elvét. Vagyis ezen (és csak ezen) okból sérül az elv e tényállások esetében, ami nyilvánvalóan a következmény szempontjából már közömbös.
Valóban, a visszaható erő problémája nemcsak a népbíróságoknak, hanem például a Nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszéknek is súlyos (jogi) gondja volt.[76] Sokan, sokféleképpen, legtöbbször bonyolult jogfilozófiai és jogszociológiai fejtegetésekkel próbálták meg megmagyarázni a két alapvető büntetőjogi jogelv, a "nullum crimen sine lege - nulla poena sine lege", vagyis a "nincsen bűncselekmény törvény nélkül - nincsen büntetés törvény nélkül" elvek sutba dobását.
Például dr. Berend György a visszaható erő problematikáját is érintve írta: "Véleményem szerint a népbírósági rendelet a különös részben foglalt tényálladékok felvétele nélkül is elérte volna célját. (...) a 81/1945. M. E. számú rendeletben nincsen egyetlen olyan tényálladék sem megállapítva, amelynek alaprendelkezése a legelső és legmaradandóbb törvényben, a minden 6 éves gyermek által már tanult tízparancsolatban lefektetve ne lenne."[77] Álláspontja szerint elegendő lett volna tehát egyszerűen a hatályos jogszabályokra utalni, és a népbírósági jog legfeljebb azt a kiegészítést tartalmazhatta volna, hogy a háborús és népellenes jellegű bűncselekményeket ilyen és ilyen megkülönböztetésekkel (nyilván súlyosabbakkal) kell büntetni. Ezért szerinte az lett volna a jó megoldás, hogy maradjon fenn hatályában minden korábbi büntető jogszabály (így a visszaható erő problematikája is megoldható), és a népbírósági jog csak utaljon azokra (hasonlóan, mint egy "kerettörvény", egy utaló jogszabály), kizárólag csak a büntetési tételeket változtatva meg, írva újra. Így ha például egy gyilkosság vagy rablás háborús vagy népellenes jellegű, akkor ez súlyosabban minősülne, a bűncselekmény büntetési tételei megemelkednének.
Lukács Tibor szerint ezzel a megállapítással Berend éppen a nullum crimen elve megsértésének problémáját akarta kikerülni, de ez a megoldás véleménye szerint helytelen lett volna, illetve Berend tévedett is. Abban igaza van - fejtegette Lukács - hogy a háborús és népellenes bűncselekmények törvényi tényállásai többségükben olyan magatartásokat nyilvánítanak bűncselekményé, amelyeket a modern államok büntetőjoga közönséges bűncselekményekként tart nyilván. Ez azonban csak azt bizonyítja, hogy az élet minden területén, a rendes és rendkívüli állapotokban, a szokásos és szokatlan élethelyzetekben, egyaránt ragaszkodni kell az emberi kapcsolatok és az életviszonyok legalapvetőbb normáinak betartásához és betartatásához.
- 258/259 -
Viszont Lukács szerint Berend nem vette figyelembe, hogy a nullum crimen elvét elválaszthatatlanul kíséri a nulla poena jogelve is. Vagyis, ha egy cselekmény nem büntethető, vagy csak egy bizonyos büntetési nemmel és mértékkel van fenyegetve, akkor egy későbbi jogszabály büntethetővé sem teheti, de más büntetési tétellel sem üldözheti, mint ahogy azt az elkövetés idején hatályos jog tette - írja Lukács. Ezért aztán szerinte Berend is megkerülte a klasszikus jogelveket, és ezzel a válaszadást is.[78]
Lukács és Berend megállapításai, vitája érdekes, igaz néhol pontatlan, és szerintem nem az igazi kérdésre, problémára fókuszál, de azt azért megállapíthatjuk, hogy Lukács okfejtése talán egy kicsit (mindenképpen) közelebb áll a valósághoz.
Véleményem szerint a problémára a magyarázat egyszerűbb. Ugyanis a klasszikus jogelvek sutba dobását nem lehet megmagyarázni, csak megindokolni. Bárhogy is csűrjük-csavarjuk, a jogelvek sérültek az Nbr. megalkotásakor. De e nélkül (azaz a "sérülés" nélkül) viszont nem lehetett volna felelősségre vonni sem a magyar, de még az egyéb háborús bűnösöket sem. Hiszen például, a fasiszta vezetésű országok szinte mindegyikében törvények, illetve más jogszabályok tucatjai rendelkezett a zsidók hátrányos, de a vonatkozó jogalkotói döntések miatt így mégis jogszerű megkülönböztetéséről, szabályos halálgyárak működtek teljesen jogszerűen. Ha e hátrányosan különböztető jogszabályok alapján megvalósított cselekmények elkövetőit később aztán felelősségre vonjuk olyan tetteik miatt, amit az elkövetésük időpontjában semmilyen jogszabály nem tiltott, sőt, még kötelezővé is tett, az előbb említett klasszikus jogelvek mindenképpen sérülni fognak.
Sérülnek, de jó és nemes cél érdekében, a múlttal való leszámolás, a gonosz megbüntetése és a jövendő korok figyelmeztetése céljából, az egész emberiség akaratából és okulására. Hogy ez elég indok volt-e a náci gyilkosok jogainak csorbítására? Szerintem igen.
Mint az előbb már említettem, jogilag megmagyarázni a két klasszikus jogelv figyelmen kívül hagyását nem lehet. Megindokolni viszont igen, amire én most kísérletet is teszek. Először is álljon itt két indokolás, ugyanis a könnyebb megérthetőség végett én e két népbírósági ítéletből indulok ki[79]:
1. A budapesti Szent István körút 2. szám alatti nyilas pártház pártszolgálatosainak, Grohovszky Orosz Sándornak és társainak népbírósági perében hangzott el, hogy a vádlottak "részesei voltak emberek törvénytelen kivégzésének, megkínzásának." Grohovszky Orosz Sándor, Bekker Emil, Monostori Sándor, Schütz József, Jerebitz István és Kosman-Baritz István nem tudott elmenekülni az igazságszolgáltatás elől, így már a háború után közvetlenül megkapták a kiérdemelt kötelet. Orosz Sándor és társai a túlélők szerint vadállati módon kínozták az embereket, szemeket szúrtak ki, agyonvertek, megcsonkítottak még élő embereket, sok áldozat fejét pedig szó szerint szétverték. 1944 telén a kivégzésre szánt foglyokat meztelenre vetkőztetve, egyszerűen a jeges Dunába lökték. Az áldozataikat egytől-egyig kirabolták, minden értéküket elvették, ami odáig fajult, hogy például egy összevert embernek, akinek megdagadt a bántalmazások folytán a keze, és ez miatt a jegygyűrűjét levenni nem tudták róla, egyszerűen levágták az ujját. A bírósági ítélet e szörnyű tettekre is figyelemmel nem tudott tárgyilagos maradni, érzelmi megnyilatkozásokat is találhatunk benne: "E borzalmas kegyetlenkedések életben maradt néhány áldozatának vallomása, sőt a vallomások jegyzőkönyveinek olvasása is forrásba hozza a jóérzésű ember vérét és ezeknek jogérzete elementáris erővel követeli az ilyen lényeknek, kiket fenevadaknak nevezni méltatlan sértés lenne a fenevadak ellen, az emberi közösségből való kiirtását, hogy annak ábrázatáról létezésük szégyenfoltja letöröltessék. A magyar nép ezt az elégtételt a szörnyűségek tetteseinek méltó megbüntetésével megkapta." De az elkövetett bűnök ellenére is kellő körültekintéssel lefolytatott bizonyítást és tárgyilagosságot, valamint a büntetés kiszabásának differenciáltságát és egyénre szabását igazolja az a tény, hogy az ügy egyik vádlottjának, P. M.-nek a büntetését a NOT leszállította. Az ügyben eljáró Budapesti Népbíróság kényszermunkára ítélte, aminek legrövidebb tartamát 10 évben állapította meg. A NOT ezt 3 év 6 hónap börtönre mérsékelte. Indokolásában kifejtette, hogy "a vádlott cselekvőségének hűvös mérlegelése mellett el kellett kerülni, hogy az a nyilas banda példátlan gonosztettei által teremtett, a legszigorúbb megtorlást sürgető légkörben a bűnösségi körülményekkel arányban nem álló módon értékeltessék."[80]
2. Dr. Antal Istvánt, aki a Gömbös, Imrédy, Kállay és Sztójay kormányokban többször is töltött be igazságügyi államtitkári, igazságügyminiszteri valamint sajtó és propagandavezetői tisztséget, háborús és népellenes bűncselekmények elkövetésével vádolták. A marasztaló ítélet szerint, bár Antal e kormányok jogi szakértője volt, mégsem tett semmit az állampolgárok (zsidó, cigány, stb.) jogait súlyosan korlátozó törvények, jogszabályok meghozatala ellen, sőt, közreműködött azok megalkotásában. A népbírósági ítélet elemezte, értékelte e jogszabályokat, és megállapította, hogy a német megszállással az ország elvesztette szuverenitását, ezért érvényes jogszabályok nem születhettek. Kiemelte, hogy csak szuverén ország törvényhozása hozhat az állampolgári jogokat korlátozó törvényeket. Viszont - és itt tette meg az eljáró NOT tanács
- 259/260 -
(dr. Bojta Béla) a véleményem szerint oly fontos kijelentését - "a törvényhozás sem hozhat olyan törvényt, amely alaptörvényeinkbe, az emberi alapjogokba ütközik." Tehát a vádlott "felelőssége az isteni és emberi törvények szerint egyformán megállapítható."[81]
A NOT ítélet tehát a tételes jog elé, azaz inkább fölé helyezte az "alaptörvényeinket", az emberi jogokat, az emberiességet anélkül, hogy kitért volna ezek mibenlétére. Azaz alapvető evidenciának tartotta azt, hogy mindenkinek, de főleg egy jogásznak értelmezni és értékelni kell tudni a legalapvetőbb emberi jogokat, azaz az életet, a méltóságot és a szabadságot. Aki pedig ezek ellen vét - főleg több százezer nő, öreg, gyermek rovására is - az menthetetlenül, minden jogi "okoskodás", csűrés-csavarás ellenére is bűnös. Vagyis hiába hoztak törvényeket akár Horthyék, akár a nyilasok például a zsidókkal való megkülönböztető bánásmódra, az mindenképpen törvénytelen maradt, hiszen ezek a legnagyobb, legegyetemesebb közösségi érdekeket, értékeket, az emberiességet, a tényleges igazságosságot, az isteni törvényeket sértették. Azaz egy ország joga kimondhatja, hogy szabad embereket megkülönböztetni, gettókba zárni, deportálni vagy likvidálni, de ezek a cselekmények attól, hogy az adott ország joga szerint jogszerűek, még nem lesznek a nemzetközi jog, a nemzetköziség, a világ, az emberiség, az emberiesség szempontjából nézve jogszerűek, egyszóval nemzetközileg nem lesznek elfogadottak és elfogadhatóak. Hiszen minden ember legalábbis érzi, hogy tudniillik adott cselekménye az adott történelmi korszakban jó, helyes-e, vagy sem. Vagyis cselekményét, amennyiben van beszámítási képessége, a kornak megfelelő társadalmi és erkölcsi értékelésben kell részesítenie, és ennek z értékelésnek megfelelően kell cselekednie, és nem hivatkozhat például arra - mint ahogy néhányan próbáltak a népbírósági eljárások során - hogy ha ő a büntetőeljárás tárgyává tett cselekményeket nem tanúsította volna, akkor másvalaki, az általa tanúsítottnál sokkal rosszabbat cselekedet volna.[82]
Az 1930-as, 1940-es években emberek százezreinek, millióinak, nőknek és gyerekeknek a könyörtelen, tömeges legyilkolása nem eshetett sem az emberiség, mint földi, legegységesebb, legnagyobb társadalom, sem pedig az egyes nemzetek, de még az egyes emberek (egyének) helyeslő megítélése alá sem, amit a civilizált Európában mindenkinek éreznie, tudnia kellett (volna).
Véleményem szerint ez a válasz a nullum crimen elv megkerülésére is. A bűnösök olyan cselekményeket követtek el, amelyek uralmuk alatt nem számítottak bűncselekménynek, mert ők annak nyilvánvalósága ellenére nem számították be annak, de az egész emberiség szempontjából, az emberiesség szempontjából bűncselekménynek számítottak, amiért meg kellett büntetni őket. Ezért nem számított, nem jöhetett figyelembe az, hogy büntetésük kiszabásával egyébként sérülnek bizonyos jogelvek, ugyanis ezek a jogelvek jelentéktelenekké váltak az elkövetett bűnökhöz képest, amiért a bűnösöknek bűnhődniük kellett, ami viszont csak a nullum crimen - nulla poena jogelvek megsértésével volt lehetséges.
Azt is mondhatjuk tehát, hogy az előbb említett "Az Ember és Polgár Jogainak Nyilatkozata" nemcsak a nullum crimen elvét védi, hanem az életet, szabadságot, vagyont, stb. is. És mivel az ott felsorolt 17 pontból a háborús és népellenes bűnösök az összest megsértették a sok tíz és százezer ártatlan kárára, ezért megengedhető, hogy az emiatti felelősségre vonásuk - és ezáltal, ezen keresztül a tulajdonképpeni "jövőt, a jövő nemzedékét figyelmeztető visszatartó erő" miatt is - végett (céljából), az ő szempontjukból nézve a VIII. pont sérüljön. Tulajdonképpen ez lenne az én elgondolásom, "problémamegoldásom" a vizsgált kérdéskörrel kapcsolatban.
Nézzük meg az Alkotmánybíróság értékelését ebben a témakörben is. Az Alkotmánybíróság az 53/1993. (X. 13.) AB határozatában megállapította, hogy az Alkotmány 7. § (1) bekezdés[83] első fordulata alapján a nemzetközi jog általánosan elismert szabályai külön transzformáció nélkül is a magyar jog részei. A transzformációt ebben az általánosságban - vagyis a szabályok felsorolása, illetve meghatározása nélkül - ugyanis maga az Alkotmány (1949. évi XX. törvény) hajtotta végre. Eszerint a nemzetközi jog általánosan elismert szabályai nem az Alkotmány részei, hanem "vállalt kötelezettségek".
Az Alkotmány imént említett, 7. § (1) bekezdése azt is jelenti, hogy a Magyar Köztársaság az Alkotmány rendelkezésénél fogva részt vesz a nemzetek közösségében. Ez az Alkotmány által generált részvétel a belső jog részére egyszersmind alkotmányi parancs is. Ebből következik, hogy az Alkotmányt és a belső jogot úgy kell értelmezni, hogy a nemzetközi jog általánosan elfogadott szabályai valóban érvényesüljenek.[84]
Az Alkotmánybíróság a nagybirtokrendszer megszüntetésével kapcsolatos jogszabályok alkotmányellenességéről szóló 66/1992. (XII. 17.) AB határozatban állapította meg, hogy az "államnak nemzetközi szerződésen is alapuló kötelezettsége a háborús és az emberiség elleni bűncselekmények üldözése, konkrét gyanú esetén a bűnösök vád alá helyezése, és bírói eljárásban azok elítélése."
A nemzetközi jog, amelynek szintén sarkalatos tételei között szerepel a nullum crimen sine lege, nulla poena sine lege elve, az általános szabály alóli kivétel megengedhetőségének megfogalmazásával fogadta be magába a II. világháborút követő visszaható
- 260/261 -
hatályú jogalkotást. Ennek a belső jogban is kihirdetett dokumentumai a Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmánya[85], valamint az Emberi Jogok Európai Egyezménye.[86]
Az Alkotmány (1949. évi XX. törvény) nem tartalmazott az Egyezségokmány és az Egyezmény kivételt engedő rendelkezéseihez hasonlót az 57. § (4) bekezdésében[87] foglalt alkotmányos büntetőjogi alapelv alól. Azonban az 53/1993. (X. 13.) AB határozat értelmében az Alkotmány 57. § (4) bekezdése és a 7. § (1) bekezdése egymásra tekintettel értelmezendők: "A nullum crimen elv feltétlen belső jogi érvényesülését garantáló 57. § mellett a 7. § (1) bekezdés erejénél fogva alkotmányosan érvényesülnek a nemzetközi büntetőjognak a háborús bűncselekményekre és az emberiség elleni bűncselekményekre vonatkozó szabályai."[88]
Ennek megfelelően - a 2/1994. (I. 14.) AB határozatban - az Alkotmánybíróság azt vizsgálta, hogy az Nbr. 11. és 13. § mennyiben határoz meg olyan, a nemzetközi jog szerint is bűncselekményeknek minősülő magatartásokat, amelyek esetében a nullum crimen sine lege, nulla poena sine lege elveinek megsértése nem alkotmányellenes (azaz leegyszerűsítve, lehetséges-e olyan eset, hogy e jogelvek sérülése jogszerű?).
Az összehasonlítás alapjaként a Nürnbergi Nemzetközi Katonai Bíróság Alapokmánya szolgált, amelyben megfogalmazott bűncselekmények és büntetőjogi tételek ma már kétségtelenül a nemzetközi jog jogelvei közé tartoznak.
A Nürnbergi Nemzetközi Katonai Bíróság Szabályzatában, más elnevezéssel Alapokmányában található béke, háború és emberiség - emberiesség elleni bűncselekmények többsége nemzetközi szerződések vagy nemzetközi szokásjog alapján a nemzetközi jogrend részét képezték már a II. világháborút megelőzően is. Az ENSZ Közgyűlés 2 határozata[89] is megerősítette és a nemzetközi jog alapelveinek nyilvánította az Alapokmányban található, valamint a Bíróság ítéleteiben elismert jogelveket, illetve a háborús és az emberiség elleni bűntettek meghatározásait is. Ez tükröződik a háborús és az emberiség elleni bűncselekmények elévülésének kizárásáról szóló egyezményben is, amely az Alapokmányban (Szabályzatban) meghatározott bűncselekményekre is kiterjed. Annak ellenére tehát, hogy a Nürnbergi Katonai Bíróság Alapokmánya időben jó fél évvel követte az Nbr. hatálybalépését, közvetve, mint a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait tartalmazó dokumentum, közvetlenül pedig, mint az 1971. évi 1. tvr.-el kihirdetett nemzetközi egyezmény tartalma, mégis irányadó volt az Nbr. 11. és 13. §-ai vizsgálatánál.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy - de csakis a jogi szempontokon túli történelmi értékelés nélkül - az Alapokmányban meghatározott bűncselekményeknek az Nbr. 11. § 5. pontja és a 13. § 2. pontja feleltethető meg (vagyis ezen Nbr. tényállások esetében a nullum crimen és a nulla poena elvek sérülése megállapítható ugyan, de ez nem alkotmányellenes, így e jogszabályhelyeket megsemmisíteni sem lehet). Az Alkotmánybíróság szerint ezen túlmenően ahhoz, hogy például azt is lehessen állítani, hogy Magyarországon a nyilas uralom teremtett keretet az emberiesség elleni bűncselekmények elkövetéséhez, és így az Nbr. 11. § 4. pontjában és 13. § 3. pontjában meghatározott magatartások megvalósítói vezetők, szervezők, felbujtók vagy bűnsegédek voltak-e nemzetközi bűncselekmények elkövetésében, ahhoz már történelmi értékelést és nem csupán formai összevetést kell elvégezni, e történelmi értékelésre viszont az Alkotmánybíróság szintén nem vállalkozhat.
Az Alkotmánybíróság megállapította tehát, hogy az Nbr. 11. § 5. pontja és 13. § 2. pontja nem alkotmányellenes, mivel a nemzetközi büntetőjogban is kriminalizált magatartásokat tartalmaznak, így e jogszabályokat nem nyilvánította alkotmányellenesnek, ezek megsemmisítése iránt ezért nem intézkedett. Az Nbr. 11. és 13. §-ának többi rendelkezése azonban az elkövetőre hátrányosan visszaható hatályú büntető jogalkotás és jogalkalmazás alkotmányos tilalmát e, nemzetközi bűncselekményeknek nem tekinthető magatartások tekintetében sérti, így ezek megsemmisítéséről rendelkezett.[90]
Végeredményben elmondhatjuk véleményem szerint, hogy a visszaható hatály alkalmazása, a nullum crimen sine lege - nulla poena sine lege elv figyelmen kívül hagyása a II. világháború utáni felelősségre vonások tekintetében jó és helyes megoldás volt, annak ellenére, hogy ma már csak az Nbr. 11. § 5. pontja és 13. § 2. pontja állja ki az alkotmányosság próbáját.
Kovács államtitkár ezt egyszerűen így fogalmazta meg 1945-ben: "Amikor a múlt bűneit számoljuk fel, akkor félre kell tennünk a büntető jog klasszikus elveit és a törvénynek visszaható erőt kell biztosítanunk. Természetszerűen elsősorban a múltban elkövetett cselekedeteket büntetünk, melyek bűncselekmények voltak a magyar nép ítélete szerint akkor is, ha a letűnt korszak azokat nem is tekintette bűncselekményeknek vagy egyenesen dicsőítette."[91]
Beér János pedig emígy értékelte e perek jelentőségét 1946-ban: "A háborús főbűnösök pere politikai per. Politikai per, mert a bűnösöket az általuk elkövetett közönséges bűncselekmények halmazatán felül elsősorban azért az országrontó osztálypolitikáért vonják felelősségre, mellyel egyéni érdekből, a hozzájuk közel álló vékony vezető réteg elnyomó hatalmának ideiglenes meghosszabbításáért romba döntötték, tudatosan a pusztulásba taszították egész Magyarországot. Felelősségre vonják
- 261/262 -
olyan bűncselekmények miatt, amelyek, ha nem voltak is írott jogszabályban körülírva, de amelyekért joggal követel megtorlást a vérbegázolt ország, az alapjában megsértett emberi méltóság."[92]
De éppen e jogi-fogalmi nehézségek miatt élt sok vádlott a nullum crimen sine lege - nulla poena sine lege "kifogással", vagyis tehát azzal, hogy az elkövetés idején az általa elkövetett cselekmények még nem minősültek bűncselekménynek, hivatkozhattak ugyanakkor a rebus sic stantibus elvére is - vagyis arra, hogy az elkövetett cselekményeket azon körülmények között kell értékelni, amikor és ahol azokat elkövették - nem kis jogi probléma elé állítva ezzel az elsősorban is jogszerűségre törekedő népbíróságokat. ■
JEGYZETEK
* Szerző témavezetője dr. Tilk Péter (PhD) egyetemi docens, a Pécsi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Kar Alkotmányjogi Tanszékének vezetője, és dr. Kocsis Miklós (PhD) adjunktus volt. A szerző 2004 és 2007 között a PTE ÁJK Igazságügyi Ügyintéző Főiskolai Szakán szerzett jeles diplomát, majd 2007 őszétől pedig a PTE ÁJK Jogász Szakának volt a levelezős hallgatója, ahol 2012 januárjában szerezte meg cum laude minősítésű jogász diplomáját.
[1] Itt jegyezném meg, hogy mivel 2012. január 1. napjával hatályba lépett a 2011. évi Alaptörvény, azaz Magyarország új Alkotmánya, ezért a tanulmányomban említett és írt "Alkotmány" kifejezés alatt minden esetben az 1949. évi XX. törvényt értem, amit rendre jelölök is a félreértések elkerülése végett.
[2] Charter
[3] Az egyezményt 1945. január 20-i visszamenőleges hatállyal az 1945. évi V. törvény cikkelyezte be, amelyet az Ideiglenes Nemzetgyűlés 1945. szeptember 13-án fogadott el.
[4] "Magyarország közre fog működni a háborús bűncselekményekkel vádolt személyek letartóztatásában, az érdekelt kormányoknak való kiszolgáltatásában és az ítélkezésben e személyek felett. "
[5] "ilyen körülmények között" vagy "így állván a dolgok", tehát a szerződés megkötésekor fennálló pillanatnyi, adott körülmények, amire figyelemmel köttetik tulajdonképpen a szerződés.
[6] "a paktumok tiszteletben tartandók"
[7] 1945. évi V. törvény 2.§ (14)
[8] Bővebben ld. Dr. Papp Attila: 70 éves a népbírósági jogszabályunk - még mindig "aktuális"... JURA 2014. 2. sz. 225-235. o.
[9] A kész rendelet "kibocsátatott Debrecenben az 1945. évi január hó 25. napján, hatálybalépett az 1945. évi február hó 5. napján." Lásd: Két év hatályos jogszabályai, 1945 - 1946. Grill Károly Könyvkiadó Vállalata, Budapest 1947. 18. o. Kihirdetve: Magyar Közlöny. Rendeletek Tára. 1945. évi 3. szám. Hogy a "kodifikátorok" meglehetősen alapos munkát végeztek, azt az is bizonyítja, hogy az Nbr.-ben megfogalmazottakat még évtizedekkel később is felhasználták. Például az 1971. évi 28. számú törvényerejű rendelet az Nbr. egyes rendelkezéseit a Btk. 134/A. §-ként iktatta be az akkor hatályos büntető törvénykönyvbe. Aztán az 1978. évi IV. törvény már a legelső formájában, kifejezetten utalt az Nbr.-re, és első módosítására, méghozzá a 165. §-ában. A jelenleg hatályos Btk., a 2012. évi C. törvény pedig a 158. §-ában rendelkezik az egyéb háborús bűntettekről és az azok elkövetése esetén kiszabható büntetésekről, méghozzá oly módon, hogy a hatályába eső deliktumokat konkrétan is az Nbr.-hez utasítja.
[10] Ez a rendelet 1945. augusztus 5. napján lépett hatályba, és pusztán a távollévő terhelt elleni eljárást szabályozta. Ennek értelmében az ilyen vádlott ellen is le lehetett folytatni az eljárást, és ki lehetett szabni az ügyben akár halálbüntetést is. Azonban, ha az illető kézre került, nyilvános tárgyaláson mindenképpen ki kellett hallgatni, és ennek eredményéhez képest a továbbiakban már a korábbi (tehát az elítélt távollétében tartott) főtárgyaláson hozott (akár halálos) ítéletet (külön tárgyalás tartása nélkül is) is jóvá lehetett minden további nélkül hagyni, vagy új főtárgyalást is el lehetett rendelni.
[11] A közhivatalnokok munkafegyelmének fokozottabb biztosítása tárgyában kibocsátott rendelet.
[12] 1945. évi VII. törvény 1.§ (1)
[13] A népbíráskodással kapcsolatos egyes rendelkezésekről szóló 1947. évi XXXIV. törvény (T.) például tovább tágította a népbíróság hatáskörébe tartozó egyes bűncselekmények körét, szervezeti változásokat is eszközölt a népbírósági tanácsok összetételében, valamint a kivégzések módjáról rendelkező Nbr.nov 1. §-a szerint meghatározottakhoz képest ("a halálbüntetést kötél vagy golyó által, zárt helyen, de a nyilvánosság kizárása nélkül kell végrehajtani") is alkalmazott néhány kisebb változtatást. Így például egyrészt előírta, hogy a halálbüntetést elsődlegesen kötél által, ha pedig a kötél általi végrehajtás akadályokba ütközik, golyó által [T. 1. § (1) bek.] kell végrehajtani, vagyis a kivégzés két megengedett módja közül a népügyész tetszőleges indítványozási, valamint a népbírósági tanács tetszőleges választási lehetőségét korlátozta, és az akasztás metódusának primátusát mondta ki. Másrészt pedig a kivégzésről kizárta a nyilvánosságot, bár lehetővé tette, hogy a népügyészség bármely felnőtt személynek, konkrétan megnevezett és igazolt okból, engedélyezze a kivégzésnél való jelenlétet. A törvény a fellebbezést ugyan továbbra sem engedte meg, ám rendkívüli perorvoslatként jogszabálysértés esetén lehetőséget biztosított a vádlott számára semmisségi panasz benyújtására, amelyet a NOT bírált el [T. 19. § (2) bek.]. Végül a T. 30. § (1) bekezdése kimondta, hogy a kegyelmi kérvények elbírálására és az egyéni (eljárási és végrehajtási) kegyelem megadására a köztársasági elnök jogosult az igazságügyminiszter előterjesztése alapján (azaz ilyen előterjesztés nélkül nem).
[14] Az említett törvény 1. §-a értelmében a T. 9. §-ának (1) bekezdése akként módosítatott, hogy a hűtlenségnek a katonai büntetőtörvénykönyv életbeléptetéséről és a közönséges büntetőtörvények egyes rendelkezéseinek ezzel kapcsolatos módosításáról és kiegészítéséről szóló 1930:III. törvénycikk 60-64., 66. és 68. §-aiban (a hűtlenség szigorúbb büntetéséről szóló 1934:XVIII. törvénycikk 2-4. §-aiban) meghatározott büntettek, illetőleg vétségek miatt, amennyiben azokat katonai titok tekintetében követték el, úgyszintén az ennek a hűtlenségnek tettese vagy részese által a hűtlenséggel összefüggésben, különösen annak előmozdítása, vagy leplezése végett elkövetett egyéb bűncselekmény miatt a bűnvádi eljárás az egyébként polgári büntetőbíráskodás alá eső személyek tekintetében is a katonai büntetőbíráskodás körébe vonatott. Az idézett törvény 2. §-a szerint az előbb említett bűncselekményeknek mind a katonai, mind pedig a polgári személy elkövetői - amennyiben e deliktumok a büntetőbíráskodás körébe vonattak - kizárólag a budapesti honvédtörvényszék illetékességébe tartoztak.
[15] E paragrafusokban határozták meg a háborús bűncselekmények törvényi tényállásait.
[16] Nincs bűncselekmény törvény nélkül
[17] Nincs büntetés törvény nélkül
[18] Az 1878. évi V. tc. (az akkor hatályos Btk.), továbbá az 1896. évi XXXIII. tc. (az akkor hatályos büntető perrendtartás), valamint az 1930. évi II. tc. (az akkor hatályos katonai Btk.).
[19] 2/1994. (I. 14.) AB határozat II./B./1.2.
[20] Népbíróságok Országos Tanácsa, az elsőfokon eljáró népbírósági tanácsok fellebbezési fóruma.
[21] 11/1992. (III. 5.) AB határozat IV./1.
[22] 11/1992. (III. 5.) AB határozat IV./5.
[23] 2/1994. (I. 14.) AB határozat II./B./2.
[24] 2/1994. (I. 14.) AB határozat: "Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az 1945. évi VII. törvénnyel törvényerőre emelt, az 1440/1945. (V. 1.) ME rendelettel, valamint az 1947. évi XXXIV. törvénnyel módosított és kiegészített 81/1945. (II. 5.) ME rendelet (a továbbiakban: Nbr.) 11. §-ának 1-4. pontja és 6. pontja, továbbá 13. §-ának 1. és 3-7. pontja alkotmányelle-
- 262/263 -
nes, ezért azokat a határozat közzétételének napjával megsemmisíti."
[25] "Aki a megszállott területek lakosságával vagy a hadifoglyokkal való bánás tekintetében a háborúra vonatkozó nemzetközi jogszabályokat súlyosan megsértette, vagy a visszacsatolt területek lakosságával, a reábízott hatalommal visszaélve, kegyetlenkedett, vagy aki általában akár belföldön, akár külföldön felbujtója, tettese vagy részese volt emberek törvénytelen kivégzésének vagy megkínzásának."
[26] "Aki valamilyen katonai jellegű alakulatnak személy vagy vagyontárgy ellen elkövetett erőszakos cselekményhez segítséget nyújtott."
[27] Kihirdetve: 2012. VII. 13. Hatályos (a 2012. évi C. törvény 463. §-a szerint): 2013. VII. 01.
[28] Hatályon kívül helyezve a 2010. évi CXXX. törvény 12. §-a alapján. Hatálytalan: 2013. VII. 2-től.
[29] Emberiesség elleni bűncselekményt az követ el, aki a lakosság elleni átfogó, vagy módszeres támadás részeként emberölést követ el, illetve a lakosságot vagy annak egy részét olyan életfeltételek közé kényszeríti, amelyek azt vagy annak egyes tagjait pusztulással fenyegetik. Az is, aki a lakosságot vagy annak egy részét jogszerű tartózkodási helyéről kitelepíti, valamint aki emberkereskedelmet követ el, vagy kényszermunkát végeztet, mást személyi szabadságától megfoszt, vagy fogva tartását jogellenesen tartja fenn. Úgyszintén, aki mást szexuális erőszakra vagy annak eltűrésére, prostitúcióra, magzat kihordására vagy magzatelhajtásra kényszerít, másnak súlyos testi vagy lelki sérelmet okoz, illetve politikai, nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nemi vagy más ismérv alapján meghatározható csoportot vagy annak tagját a csoporthoz tartozása miatt alapvető jogaitól megfoszt.
[30] Aki Magyarország területén idegen fegyveres szervezetbe - szövetséges fegyveres erőn kívül - katonai szolgálatra, katonai érdekű egyéb szolgálatra toboroz, vagy ilyen szolgálatra vállalkozókat közvetít.
[31] Az "élő pajzs használata" háborús bűncselekményét az követi el, aki védett személyt arra használ fel, hogy meghatározott területet vagy katonai erőket az ellenség katonai műveleteitől megóvjon.
[32] Aki védett személyt arra kényszerít, hogy a számára ellenséges hatalom fegyveres erőiben vagy csoportjában szolgáljon, illetve az ellenséges hatalom állampolgárát arra kényszeríti, hogy az saját állama elleni hadműveletben részt vegyen.
[33] Védett tulajdon elleni támadást az követ el, aki háború idején támadást indít vagy folytat katonai célpontnak nem minősülő és katonailag védtelen létesítmény ellen. Illetve az is, aki olyan támadást indít vagy folytat, amely katonailag védtelen létesítményben olyan kárt okoz vagy a természeti környezetben olyan nagy kiterjedésű, hosszantartó és súlyos károsodást okozhat, amely nyilvánvalóan túlzott mértékű a várható közvetlen katonai előnyhöz képest.
[34] Az követi el a háborús fosztogatás bűntettét, aki hadműveleti vagy megszállt területen a polgári javakat fosztogatja, illetve a lakosságot szolgáltatás kikényszerítésével vagy más módon a létfenntartásához szükséges javaitól megfosztja, vagy e javait elpusztítja. Azonban nem követi el a bűncselekményt az a személy, akinek az előbb említett cselekményét, magatartását fontos katonai szükséglet indokolja. Értelemszerűen az is háborús fosztogatásnak minősül, ha valaki a harctéren az elesetteket, a sebesülteket vagy a betegeket fosztogatja.
[35] Itt arról van szó, hogy deliktummá nyilvánították - és az e két fejezetben meghatározott bűncselekmény elkövetőjével azonosan felel - annak a katonai elöljárónak vagy katonai elöljáróként ténylegesen eljáró személynek a mulasztását is, akinek a tényleges alárendeltsége és ellenőrzése, vagy tényleges hatalma és ellenőrzése alá tartozó személy elkövetette az emberiesség elleni vagy háborús bűncselekményeket. De csak akkor, ha e bűncselekmények elkövetéséről vagy annak előkészületéről az elöljáró tudott, vagy pedig az adott körülmények alapján tudnia kellett volna, és nem tette meg a bűncselekmény megakadályozásához szükséges, hatáskörében álló intézkedéseket, vagy haladéktalanul nem tett feljelentést azt követően, hogy a bűncselekmény elkövetéséről tudomást szerzett.
[36] "Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) 33. § (2) bekezdés a) pontja az Nbr. 11. § 5. pontjában és 13. § 2. pontjában meghatározott háborús bűntettekre vonatkoztatható. "
[37] "Aki a megszállott területek lakosságával vagy a hadifoglyokkal való bánás tekintetében a háborúra vonatkozó nemzetközi jogszabályokat súlyosan megsértette, vagy a visszacsatolt területek lakosságával, a reábízott hatalommal visszaélve, kegyetlenkedett, vagy aki általában akár belföldön, akár külföldön felbujtója, tettese vagy részese volt emberek törvénytelen kivégzésének vagy megkínzásának."
[38] "Aki valamilyen katonai jellegű alakulatnak személy vagy vagyontárgy ellen elkövetett erőszakos cselekményhez segítséget nyújtott. "
[39] 1950. évi Római Egyezmény: Az Emberi Jogok Európai Egyezménye. - kihirdetve az 1993. évi XXXI. törvénnyel.
[40] 2/1994. (I. 14.) AB határozat II./C.
[41] 2/1994. (I. 14.) AB határozat - rendelkező rész
[42] 11/1992. (III. 5.) AB határozat III./4.
[43] 2/1994. (I. 14.) AB határozat
[44] 2/1994. (I. 14.) AB határozat II./A./2.1.
[45] Lásd a különböző zsidó "nácivadász" szervezetek törekvéseit a még élő, hajdan háborús bűncselekményeket elkövetett emberek kézre kerítésére és bíróság elé állítására.
[46] Eln. Tan. Kat. Törv. 156/1989. - 1989. május 30.
[47] 11/1992. (III. 5.) AB határozat III/2. p.
[48] 11/1992. (III. 5.) AB határozat III/3. p.
[49] 2/1994. (I. 14.) AB határozat II./B.
[50] Karsai Elek - Karsai László: A Szálasiper. Reform Lap- és Könyvkiadó Rt., 1988. 164. o.
[51] 2/1994. (I. 14.) AB határozat
[52] Háborús bűnös az is, aki magyar állampolgár létére a német hadsereg vagy biztonsági szolgálat (SS, Gestapo stb.) kötelékébe lépett.
[53] 2/1994. (I. 14.) AB határozat II./B./3.
[54] EBH 2001.51 I. - Ld. A Legfelsőbb Bíróság határozatainak hivatalos gyűjteménye 2001/2.
[55] Kibocsátó: BK Megjelent: Bírósági Határozatok (BH) 1992/12 (december)
[56] Kibocsátó: BK Megjelent: Bírósági Határozatok (BH) 1995/1 (január)
[57] Kibocsátó: KIK Megjelent: Bírósági Határozatok (BH) 2000/4 (április)
[58] Kibocsátó: EBH Megjelent: LB Határozatainak Hivatalos Gyűjteménye 2001/2
[59] Kibocsátó: BK Megjelent: Bírósági Határozatok (BH) 2002/12 (december)
[60] "A háborús főibűnösök pere politikai per. Politikai per, mert a bűnösöket az általuk elkövetett közönséges bűncselekmények halmazatán felül elsősorban azért az országrontó osztálypolitikáért vonják felelősségre, mellyel egyéni érdekből, a hozzájuk közel álló vékony vezető réteg elnyomó hatalmának ideiglenes meghosszabbításáért romba döntötték, tudatosan a pusztulásba taszították egész Magyarországot. Felelősségre vonják olyan bűncselekmények miatt, amelyek, ha nem voltak is írott jogszabályban körülírva, de amelyekért joggal követel megtorlást a vérbegázolt ország, az alapjában megsértett emberi méltóság." Beér János 1946-os értékelése a háborús főbűnösök peréről. Idézi: Dr. Lukács Tibor: A magyar népbírósági jog és a népbíróságok (1945-1950). Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó - Zrínyi Kiadó, Budapest 1979. 486. o. "Ennek a felelősségre vonásnak kérlelhetetlennek és igazságosnak kell lennie, annak ellenére, hogy érezzük: ezeknek a bűnöknek elkövetői nem várhatnak igazságot, csak megtorlást. Ezeknek az ügyeknek
- 263/264 -
elbírálása azonban nem jogi, hanem elsősorban politikai kérdés. (dr. Ries István) " Szerencsés Károly: "Az ítélet: halál. " Magyar miniszterelnökök a bíróság előtt. Batthyány Lajos, Bárdossy László, Imrédy Béla, Szálasi Ferenc, Sztójay Döme, Nagy Imre. Kairosz Kiadó, Budapest 2002. 29. o.
[61] Salgótarjáni Nemzeti Bizottság, 1945. március 23. napi jegyzőkönyv
[62] 1945. szeptember 11. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés 6. ülése - idézet Kovács Kálmán államtitkár beszédéből.
[63] "A büntető törvény időbeli hatályával foglalkozva a Btk. 2. §-a kifejezésre juttatja a nullum crimen elvét: 'A bűncselekményt az elkövetés idején hatályban levő törvény szerint kell elbírálni.' A (2) bekezdés kivételt konstruál: 'Ha az elbíráláskor olyan új büntető törvény van hatályban, amely szerint a cselekmény már nem bűncselekmény, vagy enyhébb elbírálás alá esik, az új törvényt kell alkalmazni a hatályba lépése előtt elkövetett cselekményre is; egyébként az új büntető törvénynek visszaható ereje nincs.' A rendelkezésből világos, hogy van, a kivétel, valamint az egyébként kifejezés ezt egyértelműen mutatja." Dr. Lukács Tibor: i. m. 226. o.
[64] Szászy István: A törvény visszaható erejének kérdése. Jogtudományi Közlöny 1948. 11-12. sz. 152. o.
[65] Lásd: 81/1945. (II. 5.) ME rendelet /Nbr./ preambuluma
[66] 1944. december 2. A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front nyilatkozata I. részének 9. pontja
[67] 81/1945. (II. 5.) ME rendelet /Nbr./ 1. §
[68] 2/1994. (I. 14.) AB határozat II./B./1.1.
[69] 81/1945. (II. 5.) ME rendelet /Nbr./ 9. §
[70] Az 1878. évi V. törvénycikk (Csemegi-kódex) indokolásából.
[71] Új Ember. 1946. február 17. szám: "Bűn és bűnhődés" 2. o.
[72] Az Ember és Polgár Jogainak Nyilatkozata. VIII. A Deklarációt 1789. augusztus 26. napján fogadták el Franciaországban. A teljes szöveget lásd: Kajtár István: Egyetemes állam és jogtörténet. Dialóg Campus Kiadó, Budapest - Pécs 2005. 215. o.
[73] 1878. évi V. törvénycikk ("a magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről") 1. § ("első rész, általános határozatok, I. fejezet, bevezető rendelkezések). A 2. § így szól: "Ha a cselekmény elkövetésétől, az ítélethozásig terjedő időközben, egymástól különböző törvények, gyakorlat vagy szabályok léptek hatályba: ezek közül a legenyhébb intézkedés alkalmazandó."
[74] Kádár Miklós - Kálmán György: A büntetőjog általános tanai. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1966. 185. o.
[75] 2/1994. (I. 14.) AB határozat II./B./1.1.
[76] A háborús főbűnösök és bűnösök visszaható hatályú felelősségre vonására több nemzetközi egyezmény is született. Ilyen volt tehát például az 1942. január 13-ai, londoni Szövetségi Nyilatkozat, az 1943. november 1-ei, 32 állam által megalkotott moszkvai deklaráció, vagy az 1945. augusztus 8-ai, Londonban megkötött egyezmény is, amely elrendelte a Nemzetközi Katonai Törvényszék felállítását a háborús főbűnösök elleni eljárás lefolytatására.
[77] Berend György: A népbíráskodás. Acta Universitatis Szegediensis, Szeged 1948. 248. o.
[78] Dr. Lukács Tibor: i. m. 229-230. o.
[79] Az ítéletek dr. Lukács Tibor idézett művéből valók.
[80] Budapesti Népbíróság Nb. XV. 2105/1946/6-1946. július 5. NOT. I. 55/8848./1946.-1947. november 12. A büntetőügyet Lukács említi idézett művében a NOT. I. 5588/42/1946. (1947. november 12.) ügyszámon.
[81] NOT. I. 3678/1946/11. - 1946. augusztus 31.
[82] Vagyis valamely megtorlás alá vont emberi magatartást nem azzal mér az ítélkező, hogy az miként viszonylik egy erkölcsileg még rosszaltabb magatartáshoz, hanem, hogy miként viszonylik a követendőhöz.
[83] 1949. évi XX. törvény 7. § (1): "A Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját."
[84] 53/1993. (X. 13.) AB határozat III.
[85] 1966. évi Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya - kihirdetve 1976. évi 8. tvr.
[86] 1950. évi Római Egyezmény - kihirdetve 1993. évi XXXI. tv.
[87] 1949. évi XX. törvény 57. § (4): "Senkit nem lehet bűnösnek nyilvánítani és büntetéssel sújtani olyan cselekmény miatt, amely az elkövetés idején a magyar jog vagy - a határozatok kölcsönös elismerése elvének érvényesülése céljából az Európai Unió jogi aktusai által meghatározott körben, az alapvető jogok lényeges tartalmát nem korlátozva - a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség létrehozásában közreműködő más állam joga szerint nem volt bűncselekmény."
[88] 53/1993. (X. 13.) AB határozat V./2.
[89] 1946. február 13. - 3/I. szám valamint 1946. december 11. - 95/I. szám
[90] 2/1994. (I. 14.) AB határozat II./B./1.2.
[91] 1945. szeptember 11. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés 6. ülése -idézet Kovács Kálmán államtitkár beszédéből.
[92] Dr. Lukács Tibor. i. m. 486. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző jogász.
Visszaugrás
