A második világégés borzalmainak felelőseit, a zsidó- és cigányholokauszt magyar bűnöseit hazánkban egy külön ítészi fórum, a népbíróság számoltatta el tetteikről. A "nép" bíráskodásának keretet - kezdetben - egy rendelet adott. 70 éve már, hogy megalkották, azóta számtalanszor bírálták és kritizálták, de mégis: a "vadonatúj" büntetőtörvénykönyvünkben is helyet kapott. Jelen tanulmányban ennek az elmúlt emberöltőnek a legfontosabb állomásait tekintem át - a népbírósági jogunk szempontjából.
1944 decemberéig 45 város és nagyközség szabadult fel a nyilas uralom alól, amely településekről 233 képviselőt választottak, majd a Vörös Hadsereg politikai szervei, illetve gépkocsiállománya segítségével Debrecenbe hozták e kiválasztott személyeket. A képviselők 1944. december 21. napján tartották meg alakuló ülésüket. Az első ülésszakon, a debreceni református kollégium oratóriumában két ülést tartottak, ekkor a döntéseket határozat formájában hozták. Még aznap megalakult az Ideiglenes Nemzetgyűlés, amely másnap választotta meg az Ideiglenes Nemzeti Kormányt, amely pedig rendeletekkel kormányzott.
A magyarországi népbíróságok és népügyészségek az Ideiglenes Nemzeti Kormány által Debrecenben kiadott 81/1945. (II. 5.) ME sz. rendelet (a továbbiakban Nbr.)[1] értelmében alakultak, és kezdték meg munkájukat. Az Nbr. megalkotására nem volt sok idő, hisz a városok-községek nemzeti bizottságai egyre-másra jelentették be igényeiket népbíróságok felállítására. A Dunántúlon még Szálasi volt az úr, mikor Debrecenben, a sebtében megalakult igazságügy-minisztérium élére dr. Valentiny Ákos ügyvéd került a Szociáldemokrata Párt jelöltjeként. Ő a rendelet előkészítésével dr. Réczei László miniszteri osztálytanácsost és dr. Balogh Győző bírót bízta meg, de mások is segítettek a kodifikációs munkában, így például a tragikus sorsú - a későbbi, Rákosi-féle "tisztogatások" áldozatává vált - dr. Villányi András. Dr. Kovács Kálmán pedig, aki a Kommunista Párt jelöltje volt, államtitkári kinevezést kapott. A kodifikációban való részvételen kívül az ő feladata volt a népbíróságok megszervezése és felügyelete is. A munka 1944. december 23. napján kezdődött el.
Az Nbr. megalkotásakor 3 jogszabályra támaszkodtak elsődlegesen, az 1878. évi V. tc.-re (az akkor hatályos Btk.), továbbá az 1896. évi XXXIII. tc.-re (az akkor hatályos büntető perrendtartás), valamint az 1930. évi II. tc.-re (az akkor hatályos katonai Btk.). A kodifikáció gyorsan haladt, és a tervezetből 1945. január 25. napján aztán jogszabály született.[2] A gyorsaság ellenére meglehetősen alapos munkát végeztek, így az Nbr.-ben megfogalmazottakat még évtizedekkel később is felhasználták.[3]
A legfontosabb érdeme a rendeletnek az addig deliktummá még soha nem tett háborús[4] és népellenes[5] bűncselekmények (a kétfajta bűncselekmény egymással halmazatban is megállapítható volt), mint bűntettek fogalmának meghatározása volt. A jogalkotó differenciálásra tett kísérletét mutatja az Nbr. 17. paragrafusa, ami az enyhébb elbírálás alá eső népellenes vétségekről szólt.[6] De mivel ez megbontotta a népbírósági jog egységét, az Nbr. első módosítása, az Nbr.nov [1440/1945. (V. 1.) ME sz. rendelet] 12. paragrafusa már korrigálta, egységesen népellenes bűntettről szólva, de mégis fenntartva az enyhébb elbírálás lehetőségét e tényállások tekintetében.
Megállapíthatjuk, hogy az Nbr. rendelkezései 5 külön csoportra osztották a háborús bűnösöket. Az első csoportba azokat sorolták, akik vezető állású tisztviselőként a második világháború Magyarországra való kiterjesztését, illetve az ország háborúba sodródását elősegítették. A második csoportba kerültek a szélsőjobboldali, nyilas, fasiszta pártokat és mozgalmakat támogatók, valamint azok, akik a háborúban való részvétel, a hadviselés fokozását szorgalmazták, illetve ezt szóban vagy tettekkel elősegítették. A harmadik csoport az 1944. október 16. napján, német segítséggel hatalomra jutott pártok vezetőit, elsősorban a nyilas kormány tagjait, illetve a vezető hivatalnokait tartalmazta. A negyedik csoport a háború kiterjesztése mellett agitáló újságírókat, publicistákat, színészeket stb. foglalta magába. Az ötödik csoportot pedig azok a katonák, csendőr- és honvédtisztek alkották, akiket Magyarországon, vagy a megszállt orosz területeken a polgári lakossággal, illetve a munkaszolgálatosokkal vagy a hadifoglyokkal való kegyetlenkedéssel és gyilkosságokkal vádoltak. Az így csoportosított háborús bűnösökről aztán már 1945 februárjában készült egy lista, amelyet április 3-án a sajtóban is közzétettek. E - több száz nevet tartalmazó - lajstrom mellett 1945-ben még négy további lista is készült.[7]
Az Nbr. első - alapvető és lényeges szabályokat tartalmazó - paragrafusai a következőket deklarálták. Kifejezték, hogy az Ideiglenes Nemzetgyűlés által
- 225/226 -
1944. évi december hó 21. és 22. napjain a Debrecenben adott felhatalmazás alapján az Ideiglenes Nemzeti Kormány attól a szükségtől vezettetve, hogy mielőbb elnyerjék büntetésüket mindazok, akik a magyar népet ért történelmi katasztrófa okozói, illetve részesei voltak, rendeletet bocsát ki az esküdtbíróságnak törvényhozás útján való visszaállításáig a népbíráskodás megvalósítása tárgyában. Rendelkeztek arról, hogy a népbíráskodásról szóló rendeletben körülírt bűncselekmények hivatalból üldözendőek, és az esetben is büntethetők voltak, ha a cselekmény a rendelet életbeléptekor már befejeztetett s a cselekmény befejezésének időpontjában fennállott törvényes rendelkezések alapján az egyébként büntethető nem volt.[8]
A rendelet szerint a népbíróság jogköre kiterjedt a polgári egyénekre és a fegyveres erő tagjaira, ideértve a rendőrséget és a csendőrséget is, valamint a magyar állam területén elfogott vagy a magyar államnak kiadott egyénekre, tekintet nélkül azok állampolgárságára. A magyar állam területén kívül elkövetett bűncselekmények tekintetében, valamint a - netán - kiadatás alá kerülő bármely bűntettessel szemben pedig, a népbíróság jogköre mindaddig fennállt, amíg a tettes kiadásának elrendelése be nem következett.[9]
Bűnvádi eljárás a szökésben levő terhelt ellen is lefolytatható volt az 1921. évi III. tc. 12. § 2. bekezdésében foglalt korlátok között, mégis azzal, hogy a terheltet nem kellett hirdetmény útján megidézni, de a tárgyalás kitűzését a terhelt utolsó lakhelyén 30 nappal előbb szokásos módon meg kellett hirdetni. Ennek elmulasztása viszont az eljárás megsemmisítésének okául nem szolgálhatott.[10] Fontos volt még a népbírósági rendelet 51. paragrafusa, miszerint mind a népbíróságok, mind pedig a Népbíróságok Országos Tanácsa (a továbbiakban NOT) a magyar nép nevében ítélkeznek.
Az Nbr. a továbbiakban részletesen meghatározta és szabályozta a népbíróságok felállításának módját, joghatóságukat, hatáskörüket, illetékességüket, az eljárásuk módját, valamint az alkalmazható büntetéseket és a népbíróságok egyéb eljárásait.[11]
A népügyészségről az Nbr. 24 - 36. §-ai tartalmaztak rendelkezéseket. Az egyik legfontosabb momentum, és egyben újdonság és sajátosság az volt a népbírósági jogszabályban, hogy egyszerre tartalmazott mind anyagi jogi, mind pedig eljárásjogi elemeket. Addig ugyanis a büntetőeljárások menetét, az alakiságot az 1896. évi büntető perrendtartás (1896:33. tc.) és az 1912. évi katonai bűnvádi perrendtartás (1912:33. tc.), míg az anyagi büntetőjogot az 1878. évi büntetőtörvénykönyv (1878:5. tc.), valamint az 1930. évi katonai büntetőtörvénykönyv (1930:2. tc.) határozta meg.
A népbíróság által kiszabható legsúlyosabb büntető szankció, a halálbüntetés a rendelet alapján, kegyelmi úton, életfogytiglani vagy 10-től 15 évig terjedő, határozott tartamú fegyházbüntetésre volt átváltoztatható. A kegyelmezés joga a Nemzeti Főtanácsot illette, ami e határozatát az igazságügyminiszter javaslatára hozta meg.[12] Az Nbr. értelmében elsősorban azon háborús bűnösöket lehetett halállal (Nbr. 12. §) is büntetni, akik elősegítették Magyarország háborúba való belesodródását, vagy megakadályozták a fegyverszünet megkötését, illetve vezető szerepet töltöttek be a nyilas mozgalomban, valamint a megszállott vagy a visszacsatolt területek lakosságával, illetve a hadifoglyokkal kegyetlenkedtek, azokat ok nélkül kivégeztették, vagy megkínoztatták. Ezek voltak a háborús főbűnök, de emellett a nem vezető szerepet betöltő személyek is sújthatóak voltak ezzel a büntetéssel [Nbr. 14. § (3)-(4) bek.]. Mégpedig azok, akik magyar állampolgár létükre a német hadsereg vagy biztonsági szolgálat (SS., Gestapo stb.) kötelékébe léptek (Nbr. 12. § 4. pont), de csak abban az esetben, ha e cselekményük, illetve az e szervekben való szolgálatuk eredményeképpen magyar állampolgár halálát okozták, vagy a magyar honvédség ellen harcoltak, avagy egyes személyeknek vagy csapatoknak a Vörös Hadsereghez való átállását megakadályozták. Továbbá azok is, akik rendszeresen vagy jutalom ellenében valamilyen német alakulatnak "a magyarság érdekeit sértő" adatokat szolgáltattak, vagy részükre - kényszerű szükség nélkül -besúgóként működtek közre (Nbr. 12. § 5. pont).
Az Nbr. a népbírósági szervezet létrehozásában feladatokat rótt a nemzeti bizottságokra is: a népbírósági rendelet 39. §-a értelmében, annak hatálybalépésétől számított 8 nap alatt a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontba tömörült 5 politikai párt helyi szervezetei annyiszor 5 tagot voltak kötelesek javaslatba hozni, ahány népbírósági büntetőtanács felállítását az igazságügy-miniszter az adott helyre elrendelte. Ez a gyakorlatban megvalósítani - a főváros kivételével - szinte sehol sem sikerült.
A népbíráskodásról szóló alaprendeletet aztán 1945. április 27-én módosította az 1440/1945. (V. 1.) ME rendelet (a továbbiakban Nbr.nov), amely május 1. napján lépett hatályba. Az új rendelet kiterjesztette a háborús és népellenes bűnösök körét, bevezette a büntetési nemek között a kényszermunkát, a népbírósági tanácsokban pedig az 5 koalíciós párt kiküldöttei mellett helyet biztosított a szakszervezetek kiküldötteinek is.[13] Ez a rendelet azonban már szűkítette a nemzeti bizottságok befolyását a népbírósági tanácsok személyi összetételére. Megmaradt ugyan a javaslattételi joguk a népügyész személyére, de eztán a népbírákat már a nemzeti bizottságok és a főispán "kikapcsolásával" közvetlenül a pártok jelölték.
- 226/227 -
Az Nbr.nov módosította és kiegészítette a népellenes deliktumok[14] körét is, valamint engedélyezte a halálbüntetés kiszabását fiatalkorúak esetében, akkor, ha a tettük elkövetésekor már betöltötték a 16. életévüket (Nbr.nov 15. §). Másrészt kibővítette a halállal is büntethető háborús bűntettek körét (Nbr.nov 7. §), valamint módosította és kiegészítette a népbíróságok eljárására vonatkozó processzuális szabályokat is.
Az anyagi jogszabályok körében immáron azon háborús főbűnösökkel szemben is alkalmazni lehetett a halálbüntetést, akik nem próbálták megakadályozni Magyarország háborúba való belesodródását, bár ezt megtehették volna, illetve akik közreműködtek olyan határozat elfogadásában, amelynek következtében a háború Magyarországra is kiterjedt. Ennek értelmében halállal büntethető volt az is, aki az 1939. évi háborúnak Magyarországra való kiterjedését vagy Magyarországnak a háborúba mind fokozottabb mértékben történt belesodródását vezető állásban kifejtett tevékenységével vagy magatartásával elősegítette, vagy azt megakadályozni nem törekedett, bár erre vezető közhivatali állásánál, politikai, közgazdasági, közéleti szerepénél fogva módja lett volna [Nbr. 11. § 1. pont (2) bek.]. Úgyszintén, aki mint a kormány, illetve országgyűlés tagja, vagy mint vezető állást betöltő közalkalmazott, kezdeményezője, vagy - bár a következményeket előre láthatta - részese volt olyan határozat meghozatalának, amely a magyar népet az 1939. évben kitört világháborúba sodorta [Nbr. 11. § 2. pont]. Mindezeken kívül az Nbr.nov 6. §-ának (2) bekezdése egy új, 6. pontot iktatott be az Nbr. 11. §-ának felsorolásába. Ezen új előírás értelmében a fentieken kívül háborús bűntett elkövetése miatt az is halállal volt büntethető, aki nyomtatványban vagy bármilyen módon sokszorosított iratban, gyülekezet előtt elmondott beszédben vagy akár a rádió útján huzamosabb időn át olyan állandó jellegű és folyamatos tevékenységet fejtett ki, amely alkalmas volt arra, hogy az ország háborúba lépése, illetőleg a háború fokozottabb mértékben való folytatása érdekében a közfelfogást jelentős mértékben befolyásolta és az országra nézve azt káros irányba terelte.[15]
A népbíráskodással összefüggésben deklaráltak további rendelkezéseket az 5900/1945. (VIII. 5.) ME[16] valamint a 6750/1945. (VIII. 16.) ME rendeletek[17] is. A most bemutatott rendeleteket az Ideiglenes Nemzeti Kormány hozta, és az Ideiglenes Nemzetgyűlés az 1945. évi VII. törvénnyel emelte törvényerőre[18], méghozzá 1945. szeptember 16. napi kihirdetéssel. A törvény sajátos kodifikációs technikája szerint a jogszabály az alaprendeletet nem foglalta egységes szerkezetbe az utóbbi módosításokkal és kiegészítésekkel, hanem a törvényerőre emelés külön-külön, tudniillik az 1945. évi VII. törvénycikk I - IV. mellékleteiként történt.
Lényeges módosításokat tartalmazott még a népbíráskodással kapcsolatos egyes rendelkezésekről szóló 1947. december 31. napján kihirdetett 1947. évi XXXIV. törvény[19] (a továbbiakban T.), valamint az ezt módosító, a katonai titok tekintetében elkövetett hűtlenségre vonatkozó hatásköri rendelkezésekről szóló 1948. évi XLVII. törvény[20] is.
A népbíróságok működésének 1950. április 1. napi megszűnését követően a népbírósági anyagi büntetőjog sajátos - az általános és a különös rész szerint elkülönült, illetve párhuzamos - szerkezetben élt tovább 1962-ig.
1951. január 1. napján lépett hatályba a büntetőtörvénykönyv általános részéről szóló 1950. évi II. törvény (Btá.). A hatálybalépéséről rendelkező 1950. évi 39. törvényerejű rendelet kimondta, hogy a Btá. hatálybalépésével hatályukat vesztik a fennálló jogszabályoknak mindazon rendelkezései, amelyek a Btá. által szabályozott kérdésekre vonatkoznak. Ugyanakkor megállapította azt is, hogy a Btá. "nem érinti az 1945. évi VII. törvénnyel törvényerőre emelt 81/1945. (II. 5.) ME rendelet 1. §-át, nem érinti továbbá azoknak a különleges büntetőjogi szabályoknak hatályát sem, amelyek az 1440/1945. (V. 1.) ME rendelet 1. §-a harmadik bekezdésében és az 1947. évi XXXIV. törvény 1. §-a (2) bekezdésében a vagyonelkobzásra, az 1440/1945. (V. 1.) ME rendelet 2. §-a harmadik bekezdésében a halálbüntetés alkalmazására, a 81/1945. (II. 5.) ME rendelet 9. §-ának (1) bekezdésében és az 1440/1945. (V. 1.) ME rendelet 5. §-ában az elévülés kezdőnapjára, végül az 1440/1945. (V. 1.) ME rendelet 15. §-ában a fiatalkorúakkal szemben alkalmazható intézkedésekre vonatkozóan rendelkeznek".[21] A törvényerejű rendelet rendelkezett továbbá arról is, hogy a Btá. hatálybalépése előtt kiszabott életfogytig tartó kényszermunkát, illetve kényszermunkát miként kell szabadságvesztésként végrehajtani.[22] E rendelkezésekből kikövetkeztethető, hogy a tvr. hatályon kívül helyezte az életfogytig tartó kényszermunkát, illetve a kényszermunkát, amelyek, mint láthattuk, a háborús bűntettek sajátos főbüntetései közé tartoztak.
Az 1945. évi VII. törvénnyel törvényerőre emelt "ME" rendeleteknek, valamint az 1947. évi XXXIV. törvénynek a háborús és népellenes bűncselekmények tényállásaira, büntetési tételeire és elévülésük kezdetének sajátos szabályaira vonatkozó rendelkezéseit az 1952. augusztus 31. napján hatályban volt anyagi jogszabályokat tartalmazó, a Hatályos Anyagi Büntetőjogi Szabályok Hivatalos Összeállításába (BHÖ), ezen belül a Különös rendelkezések Első
- 227/228 -
részébe, a Magyar Népköztársaság elleni bűncselekmények IV. fejezetének 81-94. pontjaiba építette be.[23]
Kifejezetten a harci cselekményekkel kapcsolatos humanitárius jog megsértésének általános tilalmát az 1949. augusztus 12-én, Genfben megkötött egyezmények tartalmazták. Ezek voltak: 1. a hadra kelt fegyveres erők sebesültjei és betegei helyzetének javításáról; 2. a tengeri haderők sebesültjei, betegei és hajótöröttei helyzetének javításáról; 3. a hadifoglyokkal való bánásmódról; 4. illetve, a polgári lakosság háborúban való védelméről szóló egyezmények. E négy egyezményt Magyarországon az 1954. évi 32. törvényerejű rendelettel hirdették ki. Az ezen egyezményekben megfogalmazott tilalmakat a BHÖ a közönséges bűncselekmények, illetve a katonai bűncselekmények tényállásaiban értékelte. Fontos, hogy ezek mellett létezett a kifejezetten háborús bűncselekményeket tartalmazó népbírósági jog.
A nemzetközileg védett kulturális javak oltalmát pedig az 1957. évi 14. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a kulturális javak fegyveres összeütközés esetén való védelme tárgyában, Hágában, 1954. május 14. napján meghozott nemzetközi egyezmény tette kötelezővé.
Itt említeném meg, mintegy a témakörhöz kapcsolódó "érdekességként" a "békés egymás mellett élés" elvének gyakorlati kialakítása és érvényesítése, valamint a népirtás (genocídium) megelőzése és büntetőjogi üldözése tárgyában tett nemzetközi és magyar erőfeszítéseket.
A béke híveinek 1948-ban, Stockholmban megtartott II. világkongresszusa felhívást adott ki az egyes államok vezetőihez, felszólítva őket békevédelmi törvények, jogszabályok kidolgozására. E nemzetközi kezdeményezésre alkotta meg a magyar parlament a béke védelméről szóló 1950. évi V. törvényt. Ennek rendelkezései, elvei a BHÖ 80. pontjában kaptak helyet. Az 1950. évi V. törvényt egy évtized múltán az 1961. évi V. törvény hatálybalépéséről szóló 1962. évi 10. törvényerejű rendelet helyezte hatályon kívül, de rendelkezéseit az 1961. évi V. törvény átvette, méghozzá a 135. §-ában.[24]
A genocídium büntetőjogi üldözése tárgyában 1948. december 9. napján jött létre egy nemzetközi egyezmény. Ehhez az egyezményhez a Magyar Népköztársaság is csatlakozott, amely csatlakozást az Elnöki Tanács az 1955. évi 16. törvényerejű rendelettel hirdetett ki. Az egyezmény V. cikke értelmében a szerződő felek arra kötelezték magukat, hogy törvényhozási intézkedéseket tesznek a népirtásban bűnös személyek bíróság elé állítására és megbüntetésére. Tulajdonképpen e nemzetközi kötelezettségből fakadóan alkotta meg aztán a magyar törvényhozó a népirtás törvényi tényállását.[25]
A Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről szóló 1961. évi V. törvény X. fejezete rendelkezett a béke és az emberiség elleni bűntettekről, a katonai bűntettekről szóló XVII. fejezet IV. címében pedig a nemzetközi hadijogot sértő bűntettekről. Magában a Kódexben nem történik említés az "ME" rendeletekben meghatározott háborús és népellenes bűncselekményekről, nincs különleges szabály sem a törvény hatálya, sem pedig az elévülés tekintetében. A népbírósági joganyag így a Büntető Törvénykönyv hatálybalépéséről, végrehajtásáról és egyes szabálysértésekről szóló 1962. évi 10. törvényerejű rendelet szabályainak megfelelően maradt hatályban. A tvr. szerint: "A Btk. hatálybalépésével hatályukat vesztik a hatálybalépése előtt alkotott büntető anyagi jogi tartalmú jogszabályok, illetve a hatálybalépése előtt alkotott jogszabályok büntető anyagi jogi tartalmú rendelkezései."[26] Azonban két bekezdéssel lejjebb, a népbírósági joganyagra utalva már úgy rendelkezik: "Az (1) bekezdésben meghatározott rendelkezés nem érinti a népbíráskodás tárgyában kibocsátott, az 1945. évi VII. törvénnyel törvényerőre emelt 81/1945. (II. 5.) ME rendelet 1., 3., 9., 11., 12., 13., 14., továbbá a 7. pont kivételével a 15., valamint a 16., 17., 18. és 31. §-aiban foglalt rendelkezéseket. A 12. § b) pontjában és a 14. § b) pontjában foglalt büntetés azonban nem alkalmazható."[27] Bár a tvr. kifejezetten csak az Nbr.-re utal, és nem említi a módosító szabályokat, a hatályban tartott jogszabályhelyek közelebbi vizsgálata alapján nyilvánvaló, hogy a kiegészített, illetve módosított Nbr. rendelkezéseinek hatályban maradásáról van szó.[28]
A háborús és népellenes bűncselekmények, valamint a nem üldözött politikai bűncselekmények elévülésének kezdetére vonatkozó sajátos szabályokat az Nbr. 9. §-a tartalmazta, tehát azok továbbra is érvényesültek. A tvr. az elévülésre külön kimondta, hogy az "1945. évi VII. törvény 11. §-ában meghatározott háborús bűntettek büntethetősége a Btk. 31. §-ának a) pontjában foglalt rendelkezés szerint évül el."[29] Ez tulajdonképpen azt jelentette, hogy az Nbr. (és nem az 1945. évi VII. törvény!) 11. §-ában meghatározott, súlyosabb háborús bűncselekmények elévülési ideje 20 év. E rendelkezés a 11. §-ban szereplő háborús bűntettek esetén a Btk. szabályai szerinti kedvezőbb, az adott bűncselekményekre 15 évben megállapított elévülési időnek megfelelően már elévült bűncselekmények büntethetőségét élesztette fel, illetve az elévülés félbeszakadása, nyugvása miatt még be nem állt elévülés idejét hosszabbította meg.[30]
Az elévülés tekintetében fontos mozzanat volt az 1964. évi 27. törvényerejű rendelet, amely az ENSZ Közgyűlés által 1968 novemberében elfogadott egyezmény[31] előtt rendelkezett a háborús bűntettek és a miattuk kiszabott egyes büntetések elévülésé-
- 228/229 -
nek kizárásáról. A tvr. szerint: "Az 1945. évi VII. törvénnyel törvényerőre emelt és az 1440/1945. (V. 1.) ME rendelettel módosított és kiegészített 81/1945. (II. 5.) ME rendelet 11. és 13. §-ában meghatározott háborús bűntettek büntethetősége, valamint az ilyen bűntettek miatt kiszabott tizenöt évi szabadságvesztés vagy ennél súlyosabb büntetés nem évül el."[32] A tvr. tehát érintetlenül hagyta az Nbr. visszaható hatályára, valamint a háborús bűntettek kivételével az Nbr.-nek az elévülés kezdő időpontjára vonatkozó sajátos, és az 1962. évi 10. tvr. 2. § (3) bekezdésében fenntartott szabályait.[33]
A háborús és emberiség elleni bűntettek elévülésének kizárásáról az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűlése által New York-ban, 1968. november 26. napján elfogadott nemzetközi egyezmény az 1971. évi 1. törvényerejű rendelettel vált a belső jogunk részévé.[34] A háborús bűntettek üldözésével kapcsolatos nemzetközi kötelezettségeknek a Kódexbe építése a Büntető Törvénykönyv módosításáról és kiegészítéséről szóló 1971. évi 28. számú törvényerejű rendelettel, az úgynevezett Btk. novellával történt meg. Ez a Btk. novella a Büntető Törvénykönyv 31. §-át a következő, (2) bekezdéssel egészítette ki: "Nem évül el az 1945. évi VII. törvénnyel törvényerőre emelt és az 1440/1945. (V. 1.) ME rendelettel módosított és kiegészített 81/1945. (II. 5.) ME rendelet 11. és 13. §-ában meghatározott háborús bűntettek, a béke és az emberiség elleni bűncselekmények (X. fejezet), valamint a nemzetközi hadijogot sértő bűncselekmények (XVII. fejezet VI. cím) büntethetősége."[35]
A Btk. novella azonban nem csupán az elévülés külön szabályait, hanem az Nbr. rendelkezéseit is integrálta a Kódexbe, méghozzá "Háborús és népellenes bűntettek" elnevezéssel és sajátos kodifikációs technikával. A Btk. novella a törvényt a következő, 134/A. §-sal egészítette ki: "A háborús és népellenes bűntettekről külön jogszabály [az 1945. évi VII. törvénnyel törvényerőre emelt, az 1440/1945. (V. 1.) ME számú rendelettel módosított és kiegészített 81/1945. (II. 5.) ME rendelet] rendelkezik."[36] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a 38. §-hoz fűzött indokolás nincs teljesen összhangban a rendelkezéssel, mert kizárólag arra hivatkozik, hogy a háborús és emberiség elleni bűntettek elévülésének kizárásáról szóló nemzetközi egyezmény miatt, a teljesség érdekében és az elévülés kizárásáról szóló új rendelkezésekre figyelemmel indokolt, hogy a Btk. utaljon ezekre a bűncselekményekre, megjelölve, hogy mely hatályos rendelkezések határozzák meg azokat. A népellenes bűncselekményekre vonatkozó szabályok tehát továbbra is hatályban maradtak, egyrészt, mert a 134/A. § címében és tényállásában utalt rá, másrészt, mert a Btk. novella az 1962. évi 10. tvr. 2. §-a (3) bekezdésének hatályon kívül helyezéséről nem rendelkezett.[37]
A népellenes bűntettekre vonatkozó rendelkezések hatályon kívül helyezése a hazánk büntetőtörvénykönyvét 35 éven át jelentő 1978. évi IV. törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1979. évi 5. törvényerejű rendeletben (Btké.) történt meg. Ugyanis az, az 1961. évi V. törvényt, valamint az 1962. évi 10. tvr. valamennyi rendelkezését, így az Nbr. bizonyos rendelkezéseit hatályban tartó 2. § (3) bekezdését is hatályon kívül helyezte.[38] Az 1978. évi IV. törvény már nem rendelkezik a népellenes bűntettekről. Ennek racionális magyarázata az, hogy az Nbr. 15. és 17. §-ában meghatározott népellenes bűntettek, mivel elévülésük nem volt kizárt, 1979. július 1. napjáig már bizonyosan elévültek.
Az 1978. évi IV. törvény büntethetőség elévülését kizáró szabálya 1993. május 15. napjáig a következőképp szólt: "33. § (2): Nem évül el az 1945. évi VII. törvénnyel törvényerőre emelt és az 1440/1945. (V. 1.) ME rendelettel módosított és kiegészített 81/1945. (II. 5.) ME rendelet 11. és 13. §-ában meghatározott háborús bűntettek és az emberiség elleni egyéb bűncselekmények (XI. fejezet) büntethetősége." Az 1993. évi XVII. törvény viszont bővítette az elévülésből kizárt bűncselekmények körét, így az eredeti rendelkezés az 1978. évi IV. törvény 33. § (2) bekezdés a) és b) pontjaként volt utóbb hatályos. Az 1978. évi IV. törvény XI. fejezete az emberiség elleni bűncselekmények elnevezéssel, az I. címében a béke elleni bűncselekményeket (háborús uszítás, bűncselekmény a népek szabadsága ellen, népirtás, nemzeti, népi, faji és vallási csoport elleni bűncselekmény, faji megkülönböztetés), míg a II. címében pedig a háborús bűncselekmények (polgári lakosság elleni erőszak, háborús fosztogatás, bűnös hadviselés, harctéri fosztogatás, fegyverszünet megszegése, hadikövet elleni erőszak, visszaélés a vöröskereszttel) törvényi tényállásait tartalmazta. Megállapítható az is, hogy az 1978. évi IV. törvény az utóbbiak között, vagyis a háborús bűncselekmények körében helyezte el a korábban, a katonai bűncselekmények között szerepeltetett, a nemzetközi hadijogot sértő bűncselekményeket is.
A ma már nem hatályos Btk.-ban, az 1978. évi IV. törvényben, a háborús bűncselekmények felsorolásában a sort zárta az "Egyéb háborús bűntettek" elnevezéssel megalkotott 165. §. Itt jelent meg a megalkotása után több mint fél évszázaddal is (részeiben) használatos népbírósági jog, természetesen már csak kizárólag a 2/1994. (I. 14.) AB határozat rendelkezései figyelembevételével. A "leköszönt" Btk. szerint: "Az egyéb háborús bűntettekről külön jogszabály [az 1945. évi VII. törvénnyel törvényerőre emelt, az 1440/1945. (V. 1.) ME rendelettel módosított és kiegészített 81/1945. (II. 5.) ME rendelet] rendelkezik."[39] Az idézett paragrafushoz fűzött indokolás szerint, mivel e háborús bűntettek nem évülnek el,
- 229/230 -
mindaddig, amíg a második világháború folyamán elkövetett háborús bűntettek elkövetői életben lehetnek, indokolt, hogy a törvény utaljon ezekre, megjelölve azt a jogszabályt, amely a reájuk vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza.[40]
Azaz, az 1978. évi IV. törvény 165. § -a alatt két konkrét, még az új évezredben is büntetendő, az Nbr. által megállapított háborús bűncselekményt kellett érteni, amelyek büntethetősége a Btk. 33. § (2) a) pontja[41] értelmében nem évülhetett el: az egyik az Nbr. 11. § 5. pontja[42] szerinti, a másik pedig az Nbr. 13. § 2. pontja[43] szerinti háborús bűncselekmények: "Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) 33. § (2) bekezdés a) pontja az Nbr. 11. § 5. pontjában és 13. § 2. pontjában meghatározott háborús bűntettekre vonatkoztatható."[44]
Az 1978. évi IV. törvény a hatályon kívül helyezése előtt nem sokkal, 2011-ben az elévülés kérdéséről emígy rendelkezett: "A büntethetőség elévül olyan bűntett esetén, amely életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető, húsz év; egyéb bűncselekmény esetén a büntetési tétel felső határának megfelelő idő, de -ha e törvény másképp nem rendelkezik - legalább három év elteltével."[45]
Az el nem évülő bűncselekmények körét pedig taxatíve - első helyen rendelkezve a népbírósági jog által meghatározott háborús bűncselekményekről -, a következőféleképpen határozta meg: "Nem évül el az 1945. évi VII. törvénnyel törvényerőre emelt és az 1440/1945. (V. 1.) ME rendelettel módosított és kiegészített 81/1945. (II. 5.) ME rendelet 11. és 13. §-ában meghatározott háborús bűntettek; az emberiség elleni egyéb bűncselekmények (XI. fejezet); az emberölés súlyosabban minősülő esetei [166. § (2) bekezdés a)-j) pontjai]; az emberrablás és az elöljáró vagy szolgálati közeg elleni erőszak súlyosabban minősülő esetei [175/A. § (4) bekezdés, 355. § (5) bekezdés a) pont]; a terrorcselekmény, a légi jármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítése és a zendülés súlyosabban minősülő esetei, ha a halált szándékosan okozva követik el [261. § (1) bekezdés, 262. § (2) bekezdés, 352. § (3) bekezdés b) pont] büntethetősége."[46]
Az új Btk., a 2012. évi C. törvény[47] számos változtatást eszközölt - az 1978. évi IV. törvényhez[48] képest - a büntetőjogunkban. Vizsgált témánk szempontjából elmaradt a béke elleni bűncselekmények fejezete, helyette megjelent az emberiesség elleni bűncselekmények kategóriája (hatályos Btk., különös rész, XIII. fejezet). Ezek a deliktumok a következők: a népirtás (142. §), az emberiesség elleni bűncselekmény (143. §)[49], és az apartheid (144. §). A Btk. XIV. fejezete pedig a háborús bűncselekményeket veszi sorra, amelyek jelentősen megváltoztak. Ezek a következők: tiltott toborzás (146. §)[50], fegyverszünet megszegése (147. §), hadikövet elleni erőszak (148. §), védett személyek elleni erőszak (149. §), túlélők megölésére utasítás (150. §), élő pajzs használata (151. §)[51], tiltott sorozás (152. §)[52], védett tulajdon elleni támadás (153. §)[53], háborús fosztogatás (154. §)[54], nemzetközi szerződés által tiltott fegyver alkalmazása (155. §), humanitárius szervezet elleni támadás (156. §), visszaélés a nemzetközi jog által védett jelvénnyel vagy jelzéssel (157. §), illetve az egyéb háborús bűntett (158. §). Mind az emberiesség elleni bűncselekmények (145. §), mind pedig a háborús bűncselekmények (159. §) törvényi tényállásainál új momentumként jelentkezik az "Elöljáró vagy hivatali vezető felelőssége" bűncselekménye.[55]
Tehát az új Btk. a XIV. fejezetében, annak is a 158. §-ában rendelkezik az "egyéb" háborús bűntettekről: "Az egyéb háborús bűntettekről és az azok elkövetése esetén kiszabható büntetésekről az 1945. évi VII. törvénnyel törvényerőre emelt, az 1440/1945. (V. 1.) ME rendelettel módosított és kiegészített 81/1945. (II. 5.) ME rendelet rendelkezik."
Tehát a hatályos Btk. továbbra is hatályban tartja az Nbr. által megállapított háborús bűncselekményeket. Mégis azzal, hogy azokat továbbra is az Alkotmánybíróság 2/1994. (I. 14.) AB határozata szerint lehetséges vonatkoztatni.[56] Azaz, tudniillik kizárólag az Nbr. 11. § 5. pontja[57] szerinti, valamint az Nbr. 13. § 2. pontja[58] szerinti háborús bűntetteket rendeli a hatályos Btk. jelenleg is büntetni.
A büntethetőség elévülésének kérdését pedig akképpen szabályozza a 26. § (3) bekezdésében, hogy nem évül el a XIII. és XIV. fejezetekben meghatározott (az emberiesség elleni és a háborús bűncselekmények), valamint az életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmények büntethetősége. Tehát nem évülhet el az egyéb háborús bűncselekmények, azaz a ma is hatályban tartott népbírósági jogszabályok büntethetősége sem.
Tulajdonképpen biztosan állíthatjuk, hogy a 2010-es évekkel megszűnik annak a lehetősége, hogy még valaha, a második világháború valamely, eddig még el nem számoltatott bűnösét felelősségre vonják. Hiszen a második világégés óta immár 70 év telt el. A némely esetben aggastyánkort megélt, még vádolható személyek is eltávoznak hamarosan erről a világról, és legfeljebb az égi bíráik elé állhatnak majd: gondoljunk csak Képíróra[59] vagy Csatáryra[60]. Bár van még olyan élő magyar is, akit e paragrafusok alapján bíróság elé kívántak állítani, de utóbb nem adták ki hazánknak: Zentai Károly.[61]
Azonban a népbírósági joganyagunk láthatóan túléli őket, hiszen helyett kapott az új Btk.-ban is. Igaz, hogy az elmúlt évtizedek sokszor módosították a 45' januárjában megfogalmazott gondolatokat,
- 230/231 -
de mégis, két paragrafusa kiállta az idők próbáját.[62] Mint azt már korábban említettem, mivel a háborús bűntettek nem évülnek el, mindaddig, amíg a második világháború folyamán elkövetett háborús bűncselekmények elkövetői életben lehetnek, indokolt, hogy a törvény utaljon ezekre, megjelölve azt a jogszabályt, amely a reájuk vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza.[63]
De véleményem szerint helye lesz az elkövetkezendő korok büntető törvénykönyveiben is, hiszen a jelenleg is hatályos Nbr. paragrafusok olyan cselekményeket nyilvánítanak deliktummá, amelyeknek 100, vagy ezer év múlva is deliktumnak kell lenniük. Mert vannak olyan magatartások, amelyekre nincs, mert nem is lehet bocsánat. Így hát az Nbr. 11. § 5. pontja és a 13. § 2. pontja jó eséllyel fogja a 22. századot is hatályos jogi normaként megélni - nem úgy, mint azok, akiknek a felelősségre vonására az említett jogszabályhelyeket megalkották... ■
JEGYZETEK
[1] Kihirdetve: Magyar Közlöny. Rendeletek Tára. 1945. 3. sz.
[2] A kész rendelet "kibocsátatott Debrecenben az 1945. évi január hó 25. napján, hatálybalépett az 1945. évi február hó 5. napján." Lásd: Két év hatályos jogszabályai, 1945 - 1946. Grill Károly Könyvkiadó Vállalata, Budapest 1947. 18. o.
[3] Például az 1971. évi 28. számú törvényerejű rendelet az Nbr. egyes rendelkezéseit a Btk. 134/A. §-ként iktatta be az akkor hatályos büntetőtörvénykönyvbe. Aztán az 1978. évi IV. törvény már a legelső formájában, kifejezetten utalt az Nbr.-re, és első módosítására, méghozzá a 165. §-ában. A jelenleg hatályos Btk., a 2012. évi C. törvény pedig a 158. §-ában rendelkezik az egyéb háborús bűntettekről és az azok elkövetése esetén kiszabható büntetésekről, méghozzá oly módon, hogy a hatályába eső deliktumokat konkrétan is az Nbr.-hez utasítja.
[4] Az Nbr. 11. § szerint háborús bűnös - többek között - az, aki az 1939. évi háborúnak Magyarországra való kiterjedését, vagy az ország háborúba való, mind fokozottabb mértékben történő belesodródását - vezető állásban kifejtett tevékenységével - elősegítette, vagy azt megakadályozni nem törekedett, bár erre vezető közhivatali állásánál, vagy politikai, közgazdasági, közéleti szerepénél fogva módja lett volna. Háborús bűnös volt az is, aki vezető jellegű cselekményével a nyilas mozgalomnak segítséget nyújtott a hatalom megszerzésére irányuló lázadáshoz, illetve a megszerzett hatalom megtartásához. Az is háborús bűntettet követett el, aki a nyilas kormány hatalomra jutása után, a nyilas kormányzatban, közigazgatásban vagy honvédelem keretében - az életét fenyegető kényszerű szükség nélkül - vezető állást vállalt. Az Nbr. 11. § 5. pont szerint háborús bűnös volt még az is, aki a megszállt területek lakosságával vagy a hadifoglyokkal való bánás tekintetében a háborúra vonatkozó nemzetközi jogszabályokat súlyosan megsértette, vagy a visszacsatolt területek lakosságával a rábízott hatalommal visszaélve kegyetlenkedett, vagy pedig, aki általában felbujtója, tettese vagy részese volt emberek törvénytelen kivégzésének vagy megkínzásának. Továbbá, az Nbr. 13. § értelmében háborús bűnös volt az, aki nyomtatványban, vagy bármilyen módon sokszorosított iratban, úgyszintén akármilyen gyülekezet előtt, vagy a rádió útján elmondott beszédében a háború fokozottabb mértékben való folytatására izgatott. Az is, aki valamilyen katonai jellegű alakulatnak akár személy, akár vagyontárgy ellen elkövetett erőszakos cselekményéhez segítséget nyújtott, valamint az, aki nem vezető jellegű cselekményével ugyan, de mégis a nyilas mozgalomnak segített a hatalom megszerzésében vagy megtartásában. Aki pedig magyar állampolgár létére, önszántából a német hadsereg vagy biztonsági szolgálat (SS., Gestapo stb.) kötelékébe lépett, vagy aki kényszer nélkül valamilyen német alakulatnak a magyarság érdekeit sértő adatokat szolgáltatott, illetve, mint besúgó működött, vagy netán a háborús hírverés szolgálatában jelentős szellemi munkát végzett, az szintén háborús bűncselekményt követett el az Nbr. rendelkezései szerint.
[5] Az Nbr. 15. § szerint népellenes bűntettben bűnös a minisztériumnak és az országgyűlésnek az a tagja vagy az a vezető állást betöltő közalkalmazott, aki a nép érdekeit súlyosan sértő jogszabály kezdeményezője volt, vagy annak meghozatalában tudatosan résztvett. Az is, aki az 1939. évi szeptember hó 1. napját követő időben közhivatali ténykedése során a nép egyes rétegei - itt nyilván a zsidókat kell érteni elsősorban - ellen irányuló törvények és rendeletek végrehajtásában a számára előírt ténykedést túlhaladva, olyan tevékenységet fejtett ki, amely a személyes szabadságot vagy a testi épséget veszélyeztette vagy sértette, vagy egyes személyek vagyoni romlását elősegítette. Továbbá népellenes bűntettet követett el az a joghatósággal bíró közalkalmazott is, aki következetesen népellenes, fasiszta-barát hivatali működést fejtett ki.
[6] Az Nbr. 17. § értelmében, népellenes vétségben bűnös az, aki másnak a közhivatali ténykedése során a nép egyes rétegei ellen irányuló törvények és rendeletek végrehajtását túlhaladó, személyes szabadságot vagy a testi épséget veszélyeztető vagy sértető, illetve egyes személyek vagyoni romlását elősegítő magatartását vagy intézkedéseit megakadályozni nem igyekezett, bár erre törvényes hatáskörében eljárva módja lett volna. Azaz tulajdonképpen, az a közhivatalnok követett el népellenes vétséget, aki a népellenes bűntettet elkövető közhivatalnok népellenes bűncselekményt megvalósító ténykedéseit megakadályozni nem igyekezett, bár arra beosztásánál fogva módja lett volna. Tehát valaminek a nem tevése, valamilyen, egyébként jogszerű és megengedett magatartásnak a nem tanúsítása valósította meg a népellenes vétséget. Népellenes vétségben volt bűnös az is, aki fasiszta, demokráciaellenes pártban fejtett ki kevésbé jelentős, de még vezető jellegű tevékenységet, illetve, aki bárhol, bármilyen módon, nyilvánosan népellenes vagy demokráciaellenes intézkedések meghozatalát sürgette, vagy a már meghozottakat feldicsérte. Népellenes vétséget követett el még az is, aki kényszerű szükség nélkül a népvagy demokráciaellenes hírverés szolgálatába szegődött, valamint, aki fenyegető magatartásával a fasiszta (nyilas-, német-, háború-) ellenes vélemények kinyilvánítását akadályozta.
[7] Az 1945. februári listát közli: Szerencsés Károly: "Az ítélet: halál." Magyar miniszterelnökök a bíróság előtt. Batthyány Lajos, Bárdossy László, Imrédy Béla, Szálasi Ferenc,
- 231/232 -
Sztójay Döme, Nagy Imre. Kairosz Kiadó, Budapest 2002. 52 - 53. o.
[8] Nbr. 1. §. Ez a klasszikus jogelveket ("nullum crimen sine lege" - "nulla poena sine lege") azonban egyértelműen sértette, más kérdés, hogy e nélkül viszont a háborús bűnösök felelőségre vonása lehetetlen lett volna.
[9] Nbr. 2. §. Az Nbr. alkalmazásában közalkalmazottaknak az 1940. évi XVIII. tc. 3. §-ában felsorolt személyeket kellett tekinteni. A népbíróság a fiatalkorúak ügyében is eljárhatott. Fiatalkorúak ügyében az 1908. évi XXXVI. tc. II. fejezetének IV. cikkében meghatározott intézkedéseken kívül az Nbr. 3. §-ában megjelölt büntetések alkalmazásának is helye volt, mégis azzal az eltéréssel, hogy tudniillik halálbüntetés nem volt kiszabható, börtön- vagy fegyházbüntetés pedig csak a 15. életévét betöltött fiatalkorúval szemben volt alkalmazható (lásd Nbr. 22. §).
[10] Nbr. 6. §
[11] Az Nbr. 11., 13., 15. és 17. §-aiban meghatározott háborús és népellenes bűncselekmények feletti ítélkezés tehát kizárólag a népbíróság elé tartozott. Az Nbr. 20. §-a értelmében a népbíróság hatásköre kiterjedt továbbá az 1921. évi III. tc. 1-5. §-aiban, az 1930. évi III. tc. 58-59. §-aiban, az 1878. évi V. tc. IV. fejezetében, az 1878. évi V. tc. 172. §-ának 1. bekezdésében (1912. évi LXIII. tc. 19. §) meghatározott bűncselekményekre, valamint, az Nbr. 20. §-ban felsorolt bűncselekményekkel összefüggésben levő más bűncselekményekre is. Az Nbr. 21. §-a értelmében, az Nbr. 20. § utolsó bekezdésében megjelölt összefüggés nélkül a népbíróság csak abban az esetben bírt hatáskörrel, ha a cselekmény politikai jellegű volt és a Bp. szerint illetékes ügyészség vezetője az ügynek népbíróság elé viteléhez a népügyészség vezetőjének előterjesztésére hozzájárult. Ezt a felsorolást egészítette ki később a katonai titok tekintetében elkövetett hűtlenségre vonatkozó hatásköri rendelkezésekről szóló 1948. évi XLVII. törvény, amely a népbíróság hatáskörébe utalta a katonai hűtlenség egyéb, szintén akár halállal is büntethető eseteit, például a katonai titok tekintetében elkövetett kémkedést (1930. évi III. tc. 60-64., 66. és 68. §, valamint 1934. évi XVIII. tc. 2-4. §), illetve mindazon bűntetteket, amelyeket ezekkel kapcsolatban követtek el. Ezek a hatásköri szabályok azért is fontosak, mert a háborús és népellenes bűntetteken kívül a népbíróságok ezek alapján hoztak majd a későbbi koncepciós perekben is halálos ítéleteket. Az Nbr. 23. paragrafusa szerint pedig, az illetékességre az 1896. évi XXXIII. tc. II. fejezetében foglaltak voltak az irányadók.
[12] Nbr. 7. §
[13] Az Nbr.nov 6. §-ának rendelkezése szerint az Nbr. 11. §-ának 5. pontja helyébe az a rendelkezés lépett, hogy háborús bűnös az is, aki a megszállott területek lakosságával vagy a hadifoglyokkal való bánás tekintetében a háborúra vonatkozó nemzetközi jogszabályokat súlyosan megsértette vagy a visszacsatolt területek lakosságával, a reábízott hatalommal visszaélve kegyetlenkedett, vagy aki általában akár belföldön, akár külföldön felbujtója, tettese vagy részese volt emberek törvénytelen kivégzésének vagy megkínzásának. Az Nbr. 11. §-a ezen kívül pedig azzal a 6. ponttal egészítetett ki, hogy háborús bűnös az is, aki nyomtatványban, vagy bármilyen módon sokszorosított iratban, illetve gyülekezet előtt elmondott beszédben avagy rádió útján huzamosabb időn át olyan állandó jellegű és folyamatos tevékenységet fejtett ki, amely alkalmas volt arra, hogy az ország háborúba lépése, illetőleg a háború fokozottabb mértékben való folytatása érdekében a közfelfogást jelentős mértékben befolyásolja, és azt az országra káros irányba terelje. Ezzel összefüggésben, az Nbr.nov 8. §-a az Nbr. 13. §-ának 1. pontját azzal egészítette ki, hogy háborús bűnös az is, aki az ott meghatározott módon a háborúba lépésre izgatott. Az Nbr. 13. §-át pedig azzal a 7. ponttal egészítette ki, hogy háborús bűnös az is, aki bármilyen formában olyan tevékenységet fejtett vagy fejt ki, illetőleg mozdított vagy mozdít elő, amely a népek háború utáni békéjének vagy együttműködésének megnehezítésére vagy megbontására, avagy nemzetközi viszály előidézésére alkalmas.
[14] Az Nbr.nov 10. §-a az Nbr. 15. §-át azzal a 4. és 5. illetve 6. ponttal egészítette ki, hogy népellenes bűntettben bűnös az is, aki nyomtatványban, illetve gyülekezet előtt elmondott beszédben vagy rádió útján huzamosabb időn át olyan állandó jellegű és folyamatos tevékenységet fejtett ki, amely alkalmas volt arra, hogy a fasiszta és a demokráciaellenes irányzatok elterjesztése és megerősítése végett, avagy a faji és felekezeti gyűlölet felkeltése, illetőleg ébrentartása céljára a közfelfogást jelentős mértékben befolyásolja és az országra káros irányba terelje. Illetve az is, aki a fasiszta és a demokráciaellenes törekvéseknek vagy a társadalom egyes rétegei üldözésének célját szolgáló hivatalos szerv, párt vagy társadalmi szervezet besúgójaként működött vagy annak számára adatokat szolgáltatott, valamint, aki a fasiszta és a demokráciaellenes uralmi rendszer hatalmi eszközeinek saját céljaira való felhasználásával szemérem, vagyon vagy személyes szabadság elleni bűncselekményt követett el. Az Nbr.nov 12. §-a értelmében az Nbr. 17. §-a hatályát vesztette s helyébe a "népellenes bűntettben bűnös" kategóriájának rendelkezései léptek, vagyis a népellenes vétség kategóriája megszűnt.
[15] Az Nbr.nov értelmében az imént részletezetteken kívül azon háborús bűnöst is halálbüntetéssel lehetett sújtani, aki nyomtatványban, gyülekezet előtt elmondott beszédben vagy rádió útján a háború fokozottabb mértékben való folytatására izgatott, továbbá, aki valamilyen katonai jellegű alakulatnak személy vagy vagyontárgy ellen elkövetett erőszakos cselekményéhez segítséget nyújtott. Illetve azt is, aki nem vezető jellegű cselekményével a nyilas mozgalomnak segítséget nyújtott a hatalom megszerzéséhez vagy megtartásához, avagy, aki e hatalom megszerzése után kapott kinevezés alapján a nyilas közigazgatásban vagy honvédelem keretében önként, életét fenyegető kényszerű szükség nélkül fontos állást vállalt, illetve, aki a háborús hírverés szolgálatában jelentős szellemi munkát végzett. Ezeken kívül az Nbr.nov 8. § (2) bekezdése 7. pontként beiktatott egy új tényállást az Nbr. 13. §-ába. Eszerint az is háborús bűnös (és halállal is büntethető), aki bármilyen formában olyan tevékenységet fejtett vagy fejt ki, illetőleg mozdított vagy mozdít elő, amely a népek háború utáni békéjének vagy együttműködésének megnehezítésére vagy megbontására, avagy nemzetközi viszály előidézésére alkalmas. Ezzel az Nbr.nov a halálbüntetés lehetőségét tulajdonképpen kiterjesztette az Nbr. által szabályozott összes háborús bűntettre.
[16] Ez a rendelet 1945. augusztus 5. napján lépett hatályba, és pusztán a távollévő terhelt elleni eljárást szabályozta. Ennek értelmében az ilyen vádlott ellen is le lehetett folytatni az eljárást, és ki lehetett szabni az ügyben akár halálbüntetést is. Azonban, ha az illető kézre került, nyilvános tárgyaláson mindenképpen ki kellett hallgatni, és
- 232/233 -
ennek eredményéhez képest a továbbiakban már a korábbi (tehát az elítélt távollétében tartott) főtárgyaláson hozott (akár halálos) ítéletet (külön tárgyalás tartása nélkül is) is jóvá lehetett minden további nélkül hagyni, vagy új főtárgyalást is el lehetett rendelni.
[17] A közhivatalnokok munkafegyelmének fokozottabb biztosítása tárgyában kibocsátott rendelet.
[18] 1945. évi VII. törvény 1.§ (1)
[19] A népbíráskodással kapcsolatos egyes rendelkezésekről szóló 1947. évi XXXIV. törvény (T.) például tovább tágította a népbíróság hatáskörébe tartozó egyes bűncselekmények körét, szervezeti változásokat is eszközölt a népbírósági tanácsok összetételében, valamint a kivégzések módjáról rendelkező Nbr.nov 1. §-a szerint meghatározottakhoz képest ("a halálbüntetést kötél vagy golyó által, zárt helyen, de a nyilvánosság kizárása nélkül kell végrehajtani") is alkalmazott néhány kisebb változtatást. Így például egyrészt előírta, hogy a halálbüntetést elsődlegesen kötél által, ha pedig a kötél általi végrehajtás akadályokba ütközik, golyó által [T. 1. § (1) bek.] kell végrehajtani, vagyis a kivégzés két megengedett módja közül a népügyész tetszőleges indítványozási, valamint a népbírósági tanács tetszőleges választási lehetőségét korlátozta, és az akasztás metódusának primátusát mondta ki. Másrészt pedig a kivégzésről kizárta a nyilvánosságot, bár lehetővé tette, hogy a népügyészség bármely felnőtt személynek, konkrétan megnevezett és igazolt okból, engedélyezze a kivégzésnél való jelenlétet. A törvény a fellebbezést ugyan továbbra sem engedte meg, ám rendkívüli perorvoslatként jogszabálysértés esetén lehetőséget biztosított a vádlott számára semmisségi panasz benyújtására, amelyet a NOT bírált el [T. 19. § (2) bek.]. Végül a T. 30. § (1) bekezdése kimondta, hogy a kegyelmi kérvények elbírálására és az egyéni (eljárási és végrehajtási) kegyelem megadására a köztársasági elnök jogosult az igazságügy-miniszter előterjesztése alapján (azaz ilyen előterjesztés nélkül nem).
[20] Az említett törvény 1. §-a értelmében a T. 9. §-ának (1) bekezdése akként módosítatott, hogy a hűtlenségnek a katonai büntetőtörvénykönyv életbeléptetéséről és a közönséges büntetőtörvények egyes rendelkezéseinek ezzel kapcsolatos módosításáról és kiegészítéséről szóló 1930:III. törvénycikk 60-64., 66. és 68. §-aiban (a hűtlenség szigorúbb büntetéséről szóló 1934:XVIII. törvénycikk 2-4. §-aiban) meghatározott büntettek, illetőleg vétségek miatt, amennyiben azokat katonai titok tekintetében követték el, úgyszintén az ennek a hűtlenségnek tettese vagy részese által a hűtlenséggel összefüggésben, különösen annak előmozdítása, vagy leplezése végett elkövetett egyéb bűncselekmény miatt a bűnvádi eljárás az egyébként polgári büntetőbíráskodás alá eső személyek tekintetében is a katonai büntetőbíráskodás körébe vonatott. Az idézett törvény 2. §-a szerint az előbb említett bűncselekményeknek mind a katonai, mind pedig a polgári személy elkövetői - amennyiben e deliktumok a büntetőbíráskodás körébe vonattak - kizárólag a budapesti honvédtörvényszék illetékességébe tartoztak.
[21] 1950. évi 39. törvényerejű rendelet 3. § (3)
[22] 1950. évi 39. törvényerejű rendelet 12. §
[23] 2/1994. (I. 14.) AB határozat II./A./1.2.
[24] Az 1950-ben megfogalmazott békevédelmi elvek a leköszönt Btk., vagyis az 1978. évi IV. törvény "háborús uszítás" törvényi tényállásában éltek tovább az új évezredben, méghozzá a "béke elleni bűncselekmények" között (153. § - elkövetési magatartásai a háborúra uszítás, illetve a háborús hírverés folytatása voltak). Azonban a jelenleg hatályos büntető törvénykönyvünk, a 2012. évi C. törvény a "háborús uszítás" törvényi tényállását már nem ismeri, úgyszintén nem rendelkezik "béke elleni bűncselekményekről" sem. Megjegyzendő azonban az is, hogy az 1961. évi V. törvény indokolása szerint a háború idejére vonatkozó törvényi értelmezés "nemcsak nemzetközi jogi értelemben vett háború, hanem a belső rendet fenyegető súlyos veszély esetére is lehetővé teszi a vonatkozó büntetőrendelkezések alkalmazását. Az állam biztonságát súlyosan fenyegető veszély alatt tehát például belső ellenforradalmi megmozdulás esetét is érteni kell".
[25] Megjegyzendő, hogy míg a népirtás bűncselekménye 4 csoport (nemzeti, etnikai, faji vagy vallási) vonatkozásában követhető el, addig az apartheid csak faji vonatkozásban valósítható meg. Az apartheid célja a faji csoport feletti uralom megszerzése, és fenntartása, illetve a faji csoport elnyomása, míg a népirtás célja a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport kiirtása. Erdősy Emil - Földvári József - Tóth Mihály: Magyar Büntetőjog. Különös Rész. Osiris Kiadó, Budapest 2007. 62. o.
[26] 1962. évi 10. törvényerejű rendelet 2. § (1)
[27] 1962. évi 10. törvényerejű rendelet 2. § (3)
[28] A 12. § b) pontjában és a 14. § b) pontjában foglalt büntetés alkalmazásának tilalma a büntetési rendszerből átmenetileg száműzött életfogytig tartó szabadságvesztés alkalmazásának tilalmát jelentette.
[29] 1962. évi 10. törvényerejű rendelet 20. § (2)
[30] 2/1994. (I. 14.) AB határozat II./A./1.3.
[31] "1968 novemberében az ENSZ határozatot hozott, amelyben kimondották: a háborús bűnök nem évülhetnek el. 1970. november 12-én lépett érvénybe ez a nemzetközi konvenció: a háborús bűntettek és az emberiség ellen elkövetett bűncselekmények tettesei nem kerülhetik el a felelősségrevonást "elévülés" címén. Az ENSZ-határozatot 1970 novemberéig tíz ország - közöttük hazánk is - már törvénybe iktatta, ratifikálta." Gárdos Miklós: Nemzetvesztők. Magyar háborús bűnösök a népbíróság előtt. Táncsics Könyvkiadó, Budapest 1971. 5. o. "Az emberi lelkiismeret szava szólalt meg 1968. november 26-án, amikor az ENSZ közgyűlése egyezményt fogadott el a nemzetközi jogba ütköző legsúlyosabb bűncselekmények elévülhetetlenségéről. Ez az egyezmény elsősorban a háborús bűnökre érvényes, de kiterjesztették az emberiség ellen elkövetett bűnökre, továbbá a fajüldözésre és a népirtásra is. Az elévülés: jogi fogalom. Ám az elévülésről folytatott nemzetközi vita nagyon is politikai jellegű. S az ENSZ határozata, amely a világ lelkiismeretének hangját, követelését követve kimondja, hogy a második világháború folyamán elkövetett bűnök nem évülhetnek el, mementó, figyelmeztetés azoknak, akik újabb háborús bűnöket követnek el, vagy ilyenek elkövetésére készülődnek..." Gárdos Miklós: i.m. 22. o.
[32] 1964. évi 27. törvényerejű rendelet 1. §
[33] 2/1994. (I. 14.) AB határozat II./A./1.4.
[34] A kihirdetés napja 1971. február 2.
[35] 1971. évi 28. törvényerejű rendelet 2. §
[36] 1971. évi 28. törvényerejű rendelet 38. §
[37] 2/1994. (I. 14.) AB határozat II./A./1.5.
[38] 1979. évi 5. törvényerejű rendelet 2. § (1)
[39] 1978. évi IV. törvény 165. §
[40] 2/1994. (I. 14.) AB határozat II./A./1.6. ~ A 2011 februárjában hatályos Btk. (1978. évi IV. törvény) XI. fejezetének (az emberiség elleni bűncselekmények) rendelkezései az előbb ismertetettekhez képest minimális eltérést mutattak. Az I. cím szerinti béke elleni bűncselekmények a há-
- 233/234 -
borús uszítás (153. §); a tiltott toborzás (154. §); a népirtás (155. §); és az apartheid (157. §) voltak. A korábban a 156. §-ban szabályozott nemzeti, népi, faji vagy vallási csoport elleni bűncselekmény ekkor már nem volt hatályos. A II. cím szerinti háborús bűncselekmények pedig a polgári lakosság elleni erőszak (158. §); a háborús fosztogatás (159. §); a bűnös hadviselés (160. §); a nemzetközi szerződés által tiltott fegyver alkalmazása (160/ A. §); a kulturális javak nemzetközi védelmének megsértése (160/B. §); a harctéri fosztogatás (161. §); a fegyverszünet megszegése (162. §); a hadikövet elleni erőszak (163. §); visszaélés a vöröskereszttel (164. §); valamint az egyéb háborús bűntettek (165. §) voltak. Ebben a 165. §-ban élt tovább a népbírósági jogunk 2012-ig.
[41] "Nem évülnek el az 1945. évi VII. törvénnyel törvényerőre emelt és az 1440/1945. (V. 1.) ME rendelettel módosított és kiegészített 81/1945. (II. 5.) ME rendelet 11. és 13. §-ában meghatározott háborús bűntettek." Az Alkotmánybíróság 2/1994. (I. 14.) AB határozata ezt annyiban pontosította, hogy tudniillik meghatározta a két konkrét jogszabályhelyet, amit ide érteni kell: az Nbr. 11. § 5. valamint 13. § 2. pontjait.
[42] "aki a megszállott területek lakosságával vagy a hadifoglyokkal való bánás tekintetében a háborúra vonatkozó nemzetközi jogszabályokat súlyosan megsértette, vagy a visszacsatolt területek lakosságával, a reábízott hatalommal visszaélve, kegyetlenkedett, vagy aki általában akár belföldön, akár külföldön felbujtója, tettese vagy részese volt emberek törvénytelen kivégzésének vagy megkínzásának."
[43] "aki valamilyen katonai jellegű alakulatnak személy vagy vagyontárgy ellen elkövetett erőszakos cselekményhez segítséget nyújtott. "
[44] 2/1994. (I. 14.) AB határozat
[45] 1978. évi IV. törvény 33. § (1)
[46] 1978. évi IV. törvény 33. § (2)
[47] Kihirdetve: 2012. VII. 13. Hatályos (a 2012. évi C. törvény 463. §-a szerint): 2013. VII. 01.
[48] Hatályon kívül helyezve a 2010. évi CXXX. törvény 12. §-a alapján. Hatálytalan: 2013. VII. 2-től.
[49] Emberiesség elleni bűncselekményt az követ el, aki a lakosság elleni átfogó, vagy módszeres támadás részeként emberölést követ el, illetve a lakosságot vagy annak egy részét olyan életfeltételek közé kényszeríti, amelyek azt vagy annak egyes tagjait pusztulással fenyegetik. Az is, aki a lakosságot vagy annak egy részét jogszerű tartózkodási helyéről kitelepíti, valamint aki emberkereskedelmet követ el, vagy kényszermunkát végeztet, mást személyi szabadságától megfoszt, vagy fogva tartását jogellenesen tartja fenn. Úgyszintén, aki mást szexuális erőszakra vagy annak eltűrésére, prostitúcióra, magzat kihordására vagy magzatelhajtásra kényszerít, másnak súlyos testi vagy lelki sérelmet okoz, illetve politikai, nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nemi vagy más ismérv alapján meghatározható csoportot vagy annak tagját a csoporthoz tartozása miatt alapvető jogaitól megfoszt.
[50] Aki Magyarország területén idegen fegyveres szervezetbe - szövetséges fegyveres erőn kívül - katonai szolgálatra, katonai érdekű egyéb szolgálatra toboroz, vagy ilyen szolgálatra vállalkozókat közvetít.
[51] Az "élő pajzs használata" háborús bűncselekményét az követi el, aki védett személyt arra használ fel, hogy meghatározott területet vagy katonai erőket az ellenség katonai műveleteitől megóvjon.
[52] Aki védett személyt arra kényszerít, hogy a számára ellenséges hatalom fegyveres erőiben vagy csoportjában szolgáljon, illetve az ellenséges hatalom állampolgárát arra kényszeríti, hogy az saját állama elleni hadműveletben részt vegyen.
[53] Védett tulajdon elleni támadást az követ el, aki háború idején támadást indít vagy folytat katonai célpontnak nem minősülő és katonailag védtelen létesítmény ellen. Illetve az is, aki olyan támadást indít vagy folytat, amely katonailag védtelen létesítményben olyan kárt okoz vagy a természeti környezetben olyan nagy kiterjedésű, hosszantartó és súlyos károsodást okozhat, amely nyilvánvalóan túlzott mértékű a várható közvetlen katonai előnyhöz képest.
[54] Az követi el a háborús fosztogatás bűntettét, aki hadműveleti vagy megszállt területen a polgári javakat fosztogatja, illetve a lakosságot szolgáltatás kikényszerítésével vagy más módon a létfenntartásához szükséges javaitól megfosztja, vagy e javait elpusztítja. Azonban nem követi el a bűncselekményt az a személy, akinek az előbb említett cselekményét, magatartását fontos katonai szükséglet indokolja. Értelemszerűen az is háborús fosztogatásnak minősül, ha valaki a harctéren az elesetteket, a sebesülteket vagy a betegeket fosztogatja.
[55] Itt arról van szó, hogy deliktummá nyilvánították - és az e két fejezetben meghatározott bűncselekmény elkövetőjével azonosan felel - annak a katonai elöljárónak vagy katonai elöljáróként ténylegesen eljáró személynek a mulasztását is, akinek a tényleges alárendeltsége és ellenőrzése, vagy tényleges hatalma és ellenőrzése alá tartozó személy elkövetette az emberiesség elleni vagy háborús bűncselekményeket. De csak akkor, ha e bűncselekmények elkövetéséről vagy annak előkészületéről az elöljáró tudott, vagy pedig az adott körülmények alapján tudnia kellett volna, és nem tette meg a bűncselekmény megakadályozásához szükséges, hatáskörében álló intézkedéseket, vagy haladéktalanul nem tett feljelentést azt követően, hogy a bűncselekmény elkövetéséről tudomást szerzett.
[56] "Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) 33. § (2) bekezdés a) pontja az Nbr. 11. § 5. pontjában és 13. § 2. pontjában meghatározott háborús bűntettekre vonatkoztatható. "
[57] "aki a megszállott területek lakosságával vagy a hadifoglyokkal való bánás tekintetében a háborúra vonatkozó nemzetközi jogszabályokat súlyosan megsértette, vagy a visszacsatolt területek lakosságával, a reábízott hatalommal visszaélve, kegyetlenkedett, vagy aki általában akár belföldön, akár külföldön felbujtója, tettese vagy részese volt emberek törvénytelen kivégzésének vagy megkínzásának. "
[58] "aki valamilyen katonai jellegű alakulatnak személy vagy vagyontárgy ellen elkövetett erőszakos cselekményhez segítséget nyújtott. "
[59] "Megszűnik a Képíró Sándor ellen háborús bűntett vádjával indult büntetőper a vádlott halála miatt - közölte a Fővárosi Bíróság büntető kollégiumának vezetője az MTI érdeklődésére vasárnap. A Fővárosi Bíróság július közepén kihirdetett elsőfokú ítélete bizonyítottság hiányában mentette fel Képírót, ám ez ellen fellebbezett az ügyész bűnösség megállapítása érdekében, a védelem viszont azért, hogy bűncselekmény hiányában mondják ki a felmentést - mondta Frech Ágnes. A volt csendőr százados szombaton hunyt el. A 98 éves férfi, aki az ügyészség szerint járőrparancsnokként közreműködött az 1942. januári újvidéki vérengzésben, ártatlan civilek törvénytelen kivégzésé-
- 234/235 -
ben, már az elsőfokú büntetőper idején súlyos beteg volt. Az ítélethirdetés is két napon át tartott az idős férfi rossz egészségi állapota miatt, Képírót már a kórházból szállították a bíróság épületébe. Képíró az eljárás során mindvégig tagadta bűnösségét. Frech Ágnes elmondta: a törvény kötelező rendelkezése szerint a vádlott halála esetén az ellene folyó eljárást meg kell szüntetni. A Képíró-ügyben az írásba foglalt elsőfokú ítéletet felterjesztik a fellebbviteli főügyészségnek, amely minden bizonnyal az eljárás megszüntetésére tesz majd indítványt a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtáblának. A vádlott halála esetén a táblának már arra sincs lehetősége, hogy érdemben vizsgálja a fellebbezéseket, állást foglaljon az azokban foglalt érvelésekről - fűzte hozzá az FB kollégiumvezetője, aki elmondta azt is: az elsőfokú ítéletet az FB eljuttatja a Külügyminisztériumnak, ugyanis a szerb hatóságok meg kívánják azt ismerni. " Ld. bővebben: "A bíróság megszüntette a Képíró-pert." http://HVG.hu, 2011. szeptember 04. Szerző: MTI. http://hvg.hu/cimke/K%C3%A9p%C3%ADr%C3%B3-per (2014. 03. 01.)
[60] "Leállítják a háborús bűnökkel vádolt Csatáry László elleni eljárást Magyarországon, miután 98 éves korában, Budapesten elhunyt a volt rendőrtiszt, aki a vádirat szerint kínzásokban és kivégzésekben vett részt, és 12 ezer zsidó Auschwitzba deportálását segítette. A férfira amúgy a magyar eljárástól függetlenül is életfogytiglani börtön várt: tavasszal erre enyhítették Szlovákiában a volt kassai gettóparancsnokra 1948-ban kiszabott halálos ítélete. (...) Csatáryt - aki kezdettől fogva tagadta bűnösségét - állítólag egyszer már Magyarországon is elítélték. Korábban a hvg.hu-nak Balassa Zoltán kassai történész azt mondta: "Csatáry Lászlót 1945-ben, Veszprémben letartóztatták, majd Pécsett 20 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, de Csatáry már a tárgyalás előtt megszökött". A történész szerint Görög Arthur, a kassai Zsidó Tanács tagja is megemlékezett erről a 60-as években megjelent írásaiban. Görög írt Csatáry kegyetlenségéről is: "Gyakran keresett fel bennünket és folytonos rikoltozásával és korbácsa hadonászásával rémítgette a szegény porig süllyedt áldozatokat. Ha pedig úri kedvtelése úgy séget férfi és nő között". Korábban azt lehetett tudni, hogy Csatáry az orosz megszállás elől 1944-ben a német csapatokkal együtt menekült el Kassáról, majd a háború után hamis személyazonossággal, magát jugoszláv állampolgárnak kiadva Kanadába költözött, majd innen a 90-es évek közepén tért vissza Magyarországra. Csatáry akkor került a figyelem középpontjába, amikor 2012 nyarán a The Sun brit bulvárlap cikket tartotta, akkor még rájuk is sújtott és a bestia nem tett különb írt a világ akkori legkeresettebb náci háborús bűnöseként Budapesten háborítatlanul élő férfiról. (...) Szadista volt - vallották 1948-ban a tanúk abban a perben, melyben Csatáryt Csehszlovákiában halálra ítélte a népbíróság. Ez derült ki a pozsonyi Nemzeti Emlékezet Intézetében (ÚPN) a kassai gettó egykori parancsnokáról bemutatott dokumentumokból. A tanúvallomások azt bizonyítják, hogy Csatáry "túlteljesített", és szerepet játszott 11839 ember deportálásában, akiknek nagy részét Auschwitzba szállították. A transzportokba, állítólag a német hivatalok akarata ellenére, Csatáry betegeket is besorolt - vallotta egy tanú. A per egy másik tanúja, Fridrich Alexander pedig úgy emlékezett vissza: Csatáry megfenyegette, hogy lelövi, amikor meg akarta akadályozni, hogy betegeket is a transzportba soroljanak. Fridrich tiltakozására állítólag Csatáry azt válaszolta: "Dögöljenek meg a vagonokban!" Ld. bővebben: "Csatáry-per: elszállt az utolsó esély." http://nepszava.hu, 2013. augusztus 13. http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=669310 (2014. 03. 01.)
[61] "Nem tudtak vádat emelni viszont Zentai Károly ellen. Az ausztrál legfelsőbb bíróság ugyanis tavaly augusztusban helybenhagyta azt a döntést, amely szerint a Perth-ben élő férfi nem adható ki, mert a "háborús bűn", amivel vádolják, az elkövetése idején még nem szerepelt a magyar jogrendben, így azért nem lehet felelősségre vonni. Budapest 2005-ben kérte a kiadatást, Ausztráliában őrizetbe is vették Zentait, és bár 2009-ben elrendelték a kiadatását, fellebbezett, aminek helyt adtak. A gyanú szerint Zentai 1944 novemberében Budapesten két katonatársával együtt megvert és halálra kínzott egy zsidó fiatalembert, amiért nem viselte a sárga csillagot. Zentai tagadott." Lásd bővebben: "Csatáry-per: elszállt az utolsó esély." http://nepszava.hu, 2013. augusztus 13. http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=669310 (2014. 03. 01.)
[62] Nbr. 11. § 5. pont és 13. § 2. pont
Lábjegyzetek:
[1] A szerző jogász.
Visszaugrás
